Véleményvezér

Míg az IMF-hitelnél tudtuk jól, mik az elvárások, addig azt, hogy a kínai kormány mit kér és akar Magyarországtól, egyszerű állampolgárokként valószínűleg sosem fogjuk megtudni. (Fotó: Barakonyi Szabolcs/Index)

Két napot töltött Magyarországon a kínai miniszterelnök, Ven Csia-pao. A tárgyalások után bejelentett hitel, esetleges állampapír-vásárlás, a két ország közötti kapcsolat szorosabbra fonása, vagyis az Orbán Viktor által meghirdetett kínai-magyar stratégiai szövetség egészen biztosan komoly külpolitikai eredmény. Ahhoz azonban, hogy eldönthessük, ez az újdonsült kínai barátság mennyire lesz komoly, és hosszútávon mibe kerülhet az országnak, sajnos túl keveset tudunk.

Kínáé a jövő?

Az elmúlt évtizedek kínai felemelkedését, az ország által elért gazdasági eredményeket nem lehet kétségbe vonni. Kína néhány évtized alatt a világ egyik vezető gazdasági és politikai hatalma lett, sőt sokan már most egyenesen „Kína évszázadáról” beszélnek és arról, hogy néhány éven belül hogyan fogja Kína mind gazdaságilag, mind politikailag átvenni a vezető szerepet az Egyesült Államoktól.

Bár a kínai gazdasági eredmények kétségtelenül komolyak, a Véleményvezér azért mindenkit óvna attól, hogy beálljon azok közé, akik olyasmit jósolnak az elkövetkezendő évtizedekre, hogy Kína lesz az első számú szuperhatalom és „mindenki kínaiul fog beszélni”. Ha másért nem, amiatt biztosan szkeptikusak lehetünk, hogy néhány évtizeddel ezelőtt szinte pontosan ugyanezt hallhattuk, csak akkor még Japánról. Ki ne emlékezne a híres frázisra, miszerint: „Vége a hidegháborúnak – győzött Japán.” Persze Kína nem Japán, de azért hiba lenne a mostani gazdasági trendeket több évtizedre előre egyszerűen kivetíteni.

Ajánlott írásunk: Magyarország nem Kína

Reálpolitika?

Mindezek ellenére a magyar kormány politikai szempontból pragmatikusan és hideg fejjel, a magyar gazdasági érdekeket szem előtt tartva járt el, amikor a tárgyalások során a kínai viszonyokat mindvégig méltatta, miközben a nyilvánvaló problémákat ignorálta. A sikeres külpolitika ugyanis a reálpolitika. A jelenlegi világpolitikai környezetben pedig sajnos nemcsak Magyarország nem kritizálhatja nyíltan Kína emberi jogi problémáit, de még az Európai Unió vezető országai vagy az Egyesült Államok sem tehetik ezt meg.

Más azonban bizonyos kérdésekről hallgatni és más túljátszani a szerepet – a magyar kormány túlzott buzgalma a Véleményvezérnek olykor már túl soknak tűnt. Különösen egy olyan ország kormányától volt furcsa ez a lelkesedés és a 60 éves (!) kínai-magyar barátságra való hivatkozás, mely ország nagyon jól tudja, mi is az a kommunizmus, és milyen az, amikor egy népet elnyomnak.

A magyar és a kínai kormányfő jelenlétében tizenkét, főként gazdasági jellegű kétoldalú megállapodást írtak alá szombaton.

Egyetértési nyilatkozat született a légi, a vasúti és a folyami közlekedés fejlesztéséről, továbbá a befektetésösztönzésről.

Szándéknyilatkozatot írtak alá a kulturális együttműködésről és kulturális központok kölcsönös létesítéséről.

A Huawei informatikai óriáscég európai ellátó központ létrehozásáról kötött stratégiai megállapodást.

A többségi kínai tulajdonú BorsodChem Zrt 1,1 milliárd euró összegű pénzügyi együttműködési megállapodást kötött a Bank of Chinával.

Szolnokon egy évi 60 ezer tonna kapacitású citromsavgyárat szándékoznak létrehozni a kínaiak.

A világítótestek gyártásával foglalkozó CANYI New Lighting pedig európai termelési bázisról írt alá megállapodást.

A légiközlekedési cégeket egyesítő és más ágazatokban is érdekelt HNA-csoport stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Tőketársaság Zrt.-vel.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a Kínai Kereskedelmi Kamara között együttműködési nyilatkozat jött létre a bilaterális üzleti tanács felállításáról.

Forrás: MTI

De mibe kerül?

Beszéljünk azonban egy kicsit arról, amiről a magyar kormány győzelmi jelentései hallgatnak. Arról, hogy nem tudjuk, hogy a valóságban milyen szoros lesz ez a barátság, és ha az lesz, mibe kerül majd az országnak. Az egymilliárd eurós hitel ugyanis egyelőre egy keret, amit majd a Kínában befektető magyar vállalatok vehetnek igénybe számtalan feltétel teljesülése esetén, a magyar állampapír kínai megvásárlása pedig egy lehetőség, amiről a jövőben döntenek a keleti országban. És persze ne feledjük azt sem: minden uniós tagállam szeretne Kína európai kapuja lenni, a kínai politika pedig van olyan okos, hogy ezt a mézesmadzagot mindenkinek az orra előtt elhúzza.

De ha sikerül is elmélyíteni a magyar-kínai kapcsolatokat, akkor is látnunk kell, hogy ennek is meglesz az ára. A kérdés csak az, hogy mi. Ugyanis nagyon téved, aki úgy gondolja, hogy ez ingyen van és Kína egyszerűen csak a jó magyar borok és a szép magyar lányok miatt venne magyar állampapírokat. Ráadásul az egyik alapvető különbség a nyugati és a keleti politika között pont az, hogy az utóbbiban nincs transzparencia. Míg például az IMF-hitelnél tudtuk jól, hogy a valutaalap milyen feltételek mellett, miért cserébe, milyen elvárásokkal adja a hitelt, addig azt, hogy a kínai kormány mit kér és akar majd Magyarországtól, egyszerű állampolgárokként valószínűleg sosem fogjuk megtudni.

Lássuk a számlát!

A Véleményvezér ezért óvatos a nagy ünnepléssel: először látni szeretnénk, mi lesz a valóságban ebből a barátságból, és vajon Kína valóban Magyarországot választja-e európai kapujának. Ha így is lesz, mi azért látni szeretnénk a számlát is.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!