Véleményvezér

vv

„Az MTK zsidó csapat, ezért nem szeretjük” – Egy parlamenti képviselő ámokfutása

2011.07.22. I 0 komment I Címkék: futball jobbik szelsojobb

Hasonló nyílt zsidózást megválasztott országgyűlési képviselőtől 1990 óta talán soha nem láthattunk. Talán most kiderül, hogy Magyarországon még a legradikálisabb pártban is szalonképtelenek az ilyen szövegek.

Könnyen lehet, hogy nemsokára hálásak leszünk Lenhardt Balázsnak azért az ámokfutásért, amit bemutat. Lenhardt, a Jobbik országgyűlési képviselője ugyanis valami olyasmit tesz, amire egy magyar parlamenti képviselőtől az elmúlt húsz évben még nem volt példa: nyíltan, félreérthetetlenül, mindenféle kettős beszéd és utólagos mentegetőzés nélkül, a lehető legprimitívebben zsidózik. A Véleményvezér arra számít, hogy Lenhardt megnyilatkozásainak, és az általuk kiváltott botránynak köszönhetően Magyarországon mindenki számára, így a Jobbik számára is megkérdőjelezhetetlenül egyértelművé fog válni, hogy a társadalom döntő többsége nem vevő erre a gondolkodásmódra és retorikára.

Ajánlott írásunk: A náci és kommunista gyilkosok tényleg megússzák?


Idegen test

Lenhardt Balázs olyanokat talált írni, hogy „az MTK zsidó csapat, ezért nem szeretjük”, hogy „az MTK nem csupán alapítása, múltja, tradíciói miatt zsidó, de a jelene is az: Várszegi Gábor a klubtulajdonos és Deutsch Tamás, a Fidesz díszzsidaja a klub elnöke", és ahogy korábbi parlamenti felszólalásában fogalmazott: „Lipótváros büszkesége (...) a hazai mezőnyben egyébként idegen testet képez”. A szövegekből világosan kiderül, hogy Lenhardt szerint függetlenül attól, hogy az MTK sportolói vagy tisztviselői mikor mit tettek Magyarországért, mindig is csak zsidónak, és így idegen testnek minősülnek a magyar sportéletben.

"...De ez semmit nem változtat azon az egyszerű tényen, amit elmondtam: az MTK zsidó csapat, ezért nem szeretjük. Jogunk van hozzá. Még akkor is, ha Strasbourgig rohan panaszával Stern Péter – van, aki e nevet nem ismeri?! –, az MTK baráti körének elnöke. S egyetért velem a hazai szurkolótársadalom többsége, Újpesttől Kispestig, Zalaegerszegtől Kaposváron át Debrecenig, ha tetszik nektek, ha nem. Az MTK nem csupán alapítása, múltja, tradíciói miatt zsidó, de a jelene is az: Várszegi Gábor a klubtulajdonos és Deutsch Tamás, a Fidesz díszzsidaja a klub elnöke. A zsidó identitás olyan erős, hogy a szurkolók rendszeresen izraeli zászlóval a kézben mennek meccsre, és a hazai porondon példátlan módon a zsidó vallási ünnepek esetén a mérkőzéseik elhalasztását vagy előrehozását kérik, mint az elmúlt szezonban a Vasas elleni meccset a jóm kippur miatt. Domonyai László klubigazgató úgy nyilatkozott, hogy az MTK mindig előre kéri, hogy ne játsszon a szurkolói jelentős számát érintő zsidó ünnepeken. Ezek után miről is beszélsz, Bayer?! Vagy „zsidózni” csak neked szabad, mint egy újkori Cyranonak? Annyira hülye lennél, hogy nem érted, egy klub identitása nem attól függ, hogy éppen ki fut ki a mezében a pályára, hanem ennél sokkal több és mélyebb?! Mert teljesen mindegy, ha tegyük fel tizenegy skandináv játszik a csapatban, ha a klub identitása zsidó. Az Ajax Amszterdam, a helyi gyémántkereskedők csapata is örökre zsidó marad, hiába játszik benne egyszerre 9-10 néger."

"Az MTK zsidó csapat, ezért nem szeretjük" - Lenhardt Balázs válasza Bayer Zsoltnak


Szemben a rengeteg, olykor teljesen hisztérikus váddal, hasonló nyílt zsidózást megválasztott országgyűlési képviselőtől 1990 óta talán soha nem láthattunk. Volt természetesen itt már mindenfajta célzás, kikacsintás, körülírás és kettős beszéd, volt New York-Tel Aviv-Budapest-tengely, beszéltek cionistákról, izraeliekről, izraelitákról és mózeshitűekről – de mindig mindenki kínosan ügyelt, hogy mondanivalója legalább egy fokkal legyen bonyolultabb annál, mint hogy „utálom, mert zsidó”. Az antiszemitizmus vádját eddig mindenki rendkívül felháborodottan utasította vissza és előjött valamilyen magyarázattal, hogy ő azt a mondatát például nem is minden zsidóra értette. Sőt pár napja még Vona Gábor és Novák Előd is egyszerűen letagadta, hogy utóbbi zsidózott volna.

Lenhardt Balázs viszont nem bíbelődött semmi ilyesmivel: egyszerűen megírta, hogy az MTK-val az a baja, hogy „zsidó csapat”.

Zagyva György Gyula és Lenhardt Balázs (Jobbik); Kép: barikad.hu

Trianon-Tel Aviv vs. cigánybűnözés

Az a gyanúnk, hogy Lenhardt szövegével kapcsolatban nemcsak mindenki más fog nagyon határozottan tiltakozni, hanem szépen-csendben a Jobbik is.

A Jobbik ugyanis mindaddig marginális tényező volt a magyar politikában, amíg csak a MIÉP által kijelölt Trianon-Tel Aviv retorikai tengelyen mozogtak. Nemcsak azért, mert ezekről a témákról csak nagyon kevés ember gondolja úgy, hogy az ország legfontosabb problémái lennének, hanem mert az állampolgárok óriási többsége komolytalannak tartja azt a pártot, amelyik ezekre építi filozófiáját és programját. A Jobbik nagy felfutása éppen annak volt köszönhető, hogy egy teljesen más ügyet, a „cigánybűnözés” kérdését karolták fel, és ezzel párhuzamosan (legalábbis az előtérben lévő kérdések köréből) hátrébb szorították az ex-miépes antiszemitizmust.

Az a gyanúnk, hogy a párt vezetése nagyon is tisztában van azzal, hogy a zsidóellenességnek az ismételt előtérbe kerülése csak árthat a Jobbiknak. Különösen igaz ez egy olyan helyzetben, amikor Gyöngyöspatán úgy arattak országos hírré vált győzelmet, hogy egyszerre tűzhetik zászlajukra a „law&order” hívószavát és hivatkozhatnak bármilyen sikertelenség esetén a Balázs József által képviselt Fidesz gáncsoskodására.

survey hosting


Mit lép a Jobbik? 

A Véleményvezér szerint, ha egy kis politikai józanság is szorult a Jobbik vezetőségébe, akkor Lenhardt Balázst egészen egyszerűen leveszik a tábláról. És ha ez esetleg valóban megtörténik, akkor végre mindenki számára egyértelmű lesz, hogy Magyarországon még a legradikálisabb pártban is szalonképtelenek az ilyen szövegek.  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása