Véleményvezér

vv

Gazdasági realitások – Fidesz-kormány: 2-0

2011.10.19. I 0 komment I Címkék: fidesz orban allamadossag matolcsy gazdasagi novekedes

Nemcsak egymillió új munkahely nem lesz, de az államadósság sem csökken: a magánnyugdíjpénztárak államosítása és trükközés sem volt elég. A forint gyengül, az állam felelőtlenül gazdálkodik. (Fotó: Hajdú D. András/origo)

Ezekben a napokban igencsak rájár a rúd a magyar kormányra: tegnapelőtt az egymillió új munkahely ígéretét temethettük a Nemzetgazdasági Minisztérium előrejelzése alapján, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) pedig gyakorlatilag az államadósság-csökkentési stratégia kudarcát jelentette be legfrissebb adataival.

Ajánlott írásunk: Egy újabb elveszett évtized felé


Trükközés a számokkal

A miniszterelnök nagyon helyesen látja, hogy az ország jövője szempontjából kulcsfontosságú, hogy kormányának elhiggyék, képes az államadósság kontroll alatt tartására, vagyis egy fenntartható adósságpálya kialakítására. Ám sajnos mára kiderült, hogy ebben a kérdésben is a kommunikációs szempontok győzedelmeskedtek a józan megfontolások felett.

Ennek köszönhető, hogy miközben a kormányfő augusztus végén még újabb adósságcsökkentést jelentett be, addig most az ÁKK hivatalos adataiból megtudtuk, hogy a központi költségvetés nettó adóssága az elmúlt három hónapban nem hogy csökkent volna, hanem meredeken emelkedett. A trükk ott van, hogy bár Orbán Viktor az akkori bejelentésekor igazat mondott, ám szándékosan egy olyan mutatószámot választott (a bruttó államadósságét), aminek legfeljebb a belpolitikai használatra szánt beszédek szintjén van jelentősége.

Tegnap írtuk: Orbán egymillió új munkahelyének sírkövére


Mit csinált a Fidesz az államadóssággal a nyáron?

A nyár közepén az államadósság nagy mértékben csökkent: ekkor írta ugyanis jóvá a központi költségvetés a magánnyugdíjpénztárak államosításából befolyt összegeket. Ha úgy tetszik, az ország ekkor értékesítette (vagyis inkább kényszerértékesítette) családi ezüstjét. Az adósságcsökkenés azonban finoman szólva sem bizonyult hosszú életűnek. Alig három hónappal később ugyanis a nettó adósság szintje magasabb, mint a manyup-vagyonok elszámolása előtti hónapban volt. És ez a kép nem változik sajnos akkor sem, ha nem az államadósság abszolút összegét, hanem a nettó adósságnak a GDP-hez viszonyított arányát vizsgáljuk.

Amikor pedig a kormányfő a nyár végén a bruttó államadósság devizatartalékból történő csökkentését jelentette be, akkor valójában nem tett mást, mint hogy átrakta a pénzt az állam egyik zsebéből a másikba. Nem nehéz ugyanis belátni, hogy nincs valódi különbség aközött, ha valakinek húsz forint készpénze és százhúsz forint adóssága, vagy tíz forint készpénze és csak száztíz forint adóssága van.


 

De mi vezetett a kudarchoz?

Alapvetően két dolog vezetett a kormány kudarcához.

Az egyik, hogy szemben a hivatalos szlogenekkel, a 2011-es költségvetés egyáltalán nem takarékos és szigorú. Az egykulcsos adó bevezetését és az így keletkező bevételkiesést az egészségügy területén kívül nem kísérték megfelelő mértékű kiadáscsökkentések, miközben az ország gazdasági növekedése a legalacsonyabb az egész régióban. A nyugdíjpénztári államosításból származó bevételek ebben a helyzetben semmi mást nem tettek, mint hogy rövid időre elfedték azt a tényt, hogy a magyar állam továbbra is felelőtlenül gazdálkodik a tőlünk beszedett adóforintokkal.

A második tényező, hogy az elmúlt hónapokban maguk az adóforintok is jelentősen veszítettek értékükből az euróhoz képest. Ez természetesen megnöveli a devizaadósság forintban kifejezett értékét is, és mivel a magyar állam a bevételeit forintban szedi, ezért az államadósság kimutatásakor a forint a leginkább releváns pénznem. Ahogy pedig arról mi is írtunk korábban, a forintgyengülést elsősorban a Fidesz-kormány formabontó gazdaságpolitikájának köszönhetjük.

survey services


2012: kemény év elé nézünk

Mindezek fényében kijelenthető, hogy a 2012-es év rendkívül kemény lesz. A könnyen szerzett pénz 2011-ben könnyen el is ment, és immár nem maradt semmi, amivel akár csak ideiglenesen is el lehetne fedni a magyar állam még mindig túlságosan könnyelmű gazdálkodását. A végtörlesztés ráadásul tovább fog rontani ezen a helyzeten, amennyiben úgy csökkenti a devizatartalék szintjét, hogy közben a költségvetés bruttó adóssága nem változik (vagyis miközben a nettó adósság tovább fog növekedni). Így nem véletlenül számolnak egyre többen azzal, hogy a magyar adósságot hamarosan a bóvli kategóriába sorolhatják.

Figyelembe véve tehát a rettentően rossz növekedési kilátásokat, a munkahelyteremtési stratégia megfeneklését, illetve most már az államadósság-csökkentés egyre nyilvánvalóbb kudarcát, tényleg el nem tudjuk képzelni, hogy a kormány miért ragaszkodik még mindig a nem-ortodox gazdaságpolitikájához.  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása