Véleményvezér

Gyurcsányékra emlékeztet, hogy az adóemelések újra és újra nagy szerepet kapnak, ha érzik, hogy baj van. A GDP-növekedés alapjainak lerakásában is mindkét kormány adós maradt. Különvélemény.

Új rovatunkban az előző hét általunk legérdekesebbnek, legtanulságosabbnak, legprovokatívabbnak talált hozzászólása kapcsán kérjük meg annak szerzőjét, hogy fejtse ki bővebben állításait. Ezen a héten Baksa Roland közgazdászt, újságírót kérdezzük. Baksa a Telkóadó már júliustól: átgondolta ezt Matolcsy? c. bejegyzésünkhöz írta a következő hozzászólást:

Baksa Roland: Még ennél is több gyönyört rejt ez a történet. A telefonadót július 1-től akarják bevezetni, előtte 30 nappal ki kell hirdetni a törvényt, a parlamenti tárgyalgatás is normál esetben 3-4 hét, vagyis jövő héten, legkésőbb utána héten be kéne terjeszteni a törvényjavaslatot. Van menekülőút is, akár 1 nap is elég lehet a beterjesztéshez és elfogadáshoz, mert hát ugye tavaly év végén épp így írta át a kormányoldal a házszabályt. Lehet, hogy most ezt ki is használják, lévén, hogy a Fidesz máris akadékoskodni tűnik, a párt szóvivője máris szociális alapú kedvezményezést követel. Innen szép nyerni, ugye. 

Azt már csak halkan teszem hozzá, hogy mennyire nagy dobra verték ősszel ugyanezek a személyek, hogy idén januártól lesz egy gazdasági stabilitási törvényünk, ami garantálni fogja, kétharmaddal persze, hogy év közben nem lehet majd adótörvényt változtatni, adó bevezetni meg végképp nem. A beterjesztett törvényjavaslat azt mondta ki, hogy csak év elején lehet új adót kivetni, de csakis úgy, hogy előtte legalább fél évvel már meg kell születnie az arról szóló törvénynek. Ezt végül is óriási előrelátásról tanúbizonyságot téve még a parlamenti tárgyalás alatt kivették a kormányoldali képviselők.

VV: Vajon az NGM inkább szándékosan, az érintett iparági szereplők lobbierejének minimalizálása céljából, vagy kapkodásból áll elő rohamtempóban az előkészítetlen új adóötletekkel? Például a telkóadó esetében nem tűnik életszerűtlennek, hogy a minisztériumban esetleg ennyire nem értenék a telekommunikációs szektor működését?

BR: A telefonadónál inkább a felkészületlenség dominálhat. Erre nemcsak az utal, hogy egy hét sem kellett a hivatalos bejelentéstől számítva, és már sorjáznak is azok a szempontok, hogy miért nem lehet akár technikailag, akár azért, mert az teljesen életszerűtlen, percalapon vagy SMS-enként 2 forint adót kivetni a távközlési szolgáltatásokra. Az is ugyanebbe az irányba mutat, ahogyan az adóról értesültek a piac szereplői. Azt talán kevesen tudják, hogy már egy ideje lefixáltak a szolgáltatók és a szaktárca, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egy időpontot, hogy találkoznak, és a telekomadó kivezetése meg az uniós bírósági fejlemények körüli teendőket sorra veszik. Ez a bő két héttel ezelőtti péntek délután volt. Ám aznap délelőtt – erről a találkozóról nem tudva – megírtam a Nemzetgazdasági Minisztérium tervét a telefonadóról, a délutáni, NFM-ben történt egyeztetésen persze nem az eredeti napirendi pontokra koncentráltak a résztvevők, hanem az újabb sarcról kérdezgették az NFM-et, amelynek a képviselői széttették a kezüket, és mondták, hogy ők bizony erről vajmi keveset tudnak, mert ez az NGM találmánya.

De az adóötletek mögött kétségtelenül meghúzódik a másik szempont, a lobbitevékenységé is. A bankadó vagy a nyugdíjpénztári pénzek államosítása tervének a pénzügyi szektor szereplőivel való megismertetésével az utolsó pillanatig vártak.

Baksa Roland (1978) újságíró, közgazdász, az [origo] költségvetési és adózási szakújságírója.

VV: Ha az egyes javaslatok kapkodva is születtek, ettől még követhetnének valamifajta egységes gazdaságpolitikai stratégiát, nem? Látsz ilyesmit, vagy egyszerűen a „mindegy, csak pénz jöjjön belőle” logikájában gondolkozik a kormány?

BR: A logika két oszlopa az, hogy az államadósságot le akarják vinni és ezt a költségvetési egyenlegen keresztül csinálják, a másik pedig az egykulcsos, 16 százalékos szja-hoz való görcsös ragaszkodás. Sok pénz esett ki utóbbival a költségvetésből, a növekedés pedig az istennek sem akar a kormány kedvében járni – ebben pedig vastagon benne vannak a válságadók, rögtönzések, a nyugdíjpénztári államosítás, az Alkotmánybíróság adóügyekből való kiiktatása, a magánszerződésekbe való egyoldalú belenyúlást jelentő végtörlesztés miatt nullára írt befektetői bizalom –, ezért muszáj újabb és újabb kiigazítást végrehajtaniuk. Ha gyorsan kell pénz, inkább adóemeléssel operálnak, a már meglevő adóknál csak az adóalanyok személyét változtatva. De azért az államháztartás kiadási oldalán láthatunk olyan átalakításokat, amelyeket a józan közgazdászok évek óta hiányolnak. A rokkantnyugdíjrendszerhez nem ész nélkül nyúlnak hozzá, a munkaerőpiacon a közmunkarendszer nem telitalálat ugyan, de a részmunkaidő preferálása, a rugalmasabb munkaerőpiac vagy a munkanélküli ellátás ahhoz való kötése, hogy valamit tegyen érte a bajba jutott, ezekkel egyet lehet érteni. Ahogyan a tömegközlekedésnél is a kedvezmények megritkítása, kevesebb vonatpár vagy egy ésszerű dugódíj elfogadható. Nem azt mondom, hogy ezeken a területeken minden úgy lesz jó, ahogy kinéz, de a jelenlegi állapotok fenntartásánál jobb az, ami kikerekedni látszik.

VV: Jó ideje vagy avatott tudósítója a magyar gazdaságpolitika boszorkánykonyhájának. A jelenlegi állapotok melyik kormányra vagy miniszteri időszakra emlékeztetnek leginkább?

BR: Nyolc éve vagyok újságíró, ez a kormány egyes lépéseiben hasonlít elődeihez, másokban nem. Az, hogy az adóemelések újra és újra nagy szerepet kapnak, amikor érzik, hogy baj van a költségvetéssel, Gyurcsányékra emlékeztet. A gazdasági növekedés alapjainak lerakásában mindkét kormány adós (és ez mindkettejük nagy hibája), és ezért van az, hogy újabb és újabb kiigazításhoz nyúlnak. A Bajnai-kormányhoz abban hasonló a jelenlegi gárda, hogy olyan állami kiadási területeken avatkozik be, ahol a fejlettségünk vagy régiós versenytársaink színvonala alapján látszik, hogy túl sokat költ az ország. (Bajnaiéknál például az öregségi és előrehozott nyugdíjak, meg a családi támogatások (gyes) estek ennek áldozatul.) Egyedi annyiban a mostani kormány, hogy a gazdaságpolitikát tekintve most jobban jellemző a kapkodás, rögtönzés, előkészítetlenség. Másrészt pedig a középosztály preferálásából nem látszik engedni Orbán. Mondjuk a nyugdíjállamosítás nem a legjobb példa, ugye.

A legutóbbi különvélemények a Véleményvezéren:
Madár István: A gazdaságpolitikában nemigen van jelen a tudatosság elve
Szalai Ákos: A plágiumügy főszereplője nem Schmitt
Lánczi Tamás: Az LMP az SZDSZ bunkósbotját suhogtatja

Ha tetszett, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.