Véleményvezér

vv

Ha Görögország kiesik, a mi helyünk se biztos

2012.05.16. I 1 komment I Címkék: fidesz eu gorog nemet gazdasagi valsag

Az EU gazdaságilag és politikailag leginkább összetartozó államai egy mag-Európát hozhatnak létre a déliek nélkül. Az igazi kérdés a keleti periféria: a lengyel és cseh részvétel biztos, a magyar nem. (Fotó: AFP)

A görög politikai káosz kézzelfogható közelségbe hozta az ország eurózónából való kilépését. Ez a fejlemény pedig akár egy Németország körül létrejövő szorosabb „mag-Európa” létrejöttéhez is vezethet – csak nehogy kifocizzuk magunkat belőle.

Ajánlott írásunk: Csak nehogy Athén rántson le minket

Bent kell maradni...

Görögország a káosz szélén táncol, viccpártok és őrültek törtek előre és szereztek annyi parlamenti helyet, hogy a korábbi elit ne tudja megtartani a többséget. Athénban így még bármi megtörténhet – annyi azonban elég nagy valószínűséggel megjósolható, hogy mindez már az eurózónán és az Európai Unión kívül fog történni.

Görögország kiválásának két, egymástól teljesen eltérő irányú következménye lehet. Az egyik, hogy a kilépést követő, gyakorlatilag elkerülhetetlen tömeges elszegényedés intő jelként fog szolgálni az összes többi uniós országnak. Ez ugyanis plasztikusan megmutathatja, milyen óriási előnyökkel jár az uniós tagság, és milyen, nagyon sokak által nem kellően felmért áldozatokat követel a kilépés.

A görög búcsú tehát akár meg is erősítheti a politikai akaratot az Unió egyben tartására.

...de ez túl drága lenne

Ugyanez a jelenség azonban egyúttal meg is nehezítheti és meg is drágíthatja ezen gazdasági tér egyben tartását. Attól a pillanattól kezdve ugyanis, hogy egy tag kiléphet, egyetlen másik tag bentmaradása sem vehető már készpénznek. Ma Görögország, holnap akár Portugália, holnapután Olaszország és Spanyolország: ha egyszer ledőlt a tabu, onnantól kezdve minden csak költség-haszon elemzés kérdése. És bizony senki nem lehet biztos abban sem, hogy mikor jön egy olyan spanyol vagy portugál (hogy más nációt ne említsünk) politikus, aki abban látja majd a belpolitikai sikerhez vezető utat, hogy szembefordítja az Unióval saját országát.

A görög példát követően nagyon sok gazdasági szereplő el fog gondolkozni ezeken a kockázatokon és így jóval drágábbá válik majd finanszírozni a kilépésre esélyes vagy gyanús országok államadósságát – ha egyáltalán lehetséges lesz.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Kik kerülhetnek be keletről?

Ha pedig egyszer ez a folyamat beindul, akkor egyetlen szereplő sem marad tétlen. A „magországoknak”, és különösen az egyre tudatosabban és határozottabban politizáló Németországnak el kell döntenie, hogy mely államok kockázatait hajlandó saját hitelességével finanszírozni (mert ugye azzal kapcsolatban senkinek nincs illúziója, hogy az eurózóna egyetlen valódi garanciája mára a német gazdaság teljesítménye maradt.) 

Vannak természetesen országok, melyek gazdasági, politikai és kulturális okokból szinte kihagyhatatlanok egy esetleges mag-Európából, ahogy az is könnyen elképzelhető, hogy Dél-Európa kiszoruljon abból. Az igazi nyitott kérdés az, hogy kik kerülhetnének be a Németországgal gazdaságilag jól integrálódott keleti perifériáról. Nyilván nem lehet ezt most megmondani, de Lengyelország és Csehország helye szinte biztos tűnik – azonban Magyarországé sajnos nem.

Olvasd el ezt is: Az EU-nak nincs alternatívája

Nem vagyunk kihagyhatatlanok

A görög kilépés tehát még egy-két évvel ezelőtt is elképzelhetetlennek látszó folyamatokat indíthat el. Az egyik lehetséges forgatókönyv pedig az, hogy az Európai Unió gazdaságilag és politikailag leginkább összetartozó államai egy szorosabb, vagy akár egy új uniót hozhatnak létre.

Magyarország viszont immáron tíz éve ahelyett, hogy gazdaságilag felzárkózna, egyre inkább leszakad nem csak a centrumtól, de a visegrádi régiótól is. Az elmúlt két évben mindezt sikerült megfejelni egy olyan külpolitikai ámokfutással, ami mára elkezdte aláásni hazánk kirobbanthatatlannak gondolt helyét bármilyen, Németország által kezdeményezett integrációs törekvésben.

Ha tetszett, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg. 

 

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Martin József Péter 2012.05.17. 18:20:50

A jövőről ugye nehéz vitatkozni, de csupaszítsuk le a dolgot: tegyük fel, a júniusi választást megnyeri a Sziriza, tegyük fel Ciprasz alakíthat kormányt, és ő tudja, amit az EU-s döntéshozók is tudnak: a görögök 78 százaléka az euróövezeti tagság mellett van, de kb. ugyanennyien a megszorítások, illetve a korábbi hitelmegállapodás ellen.
Ciprasz előtt két út áll. Vagy a választóknak mondja, hogy tessék, nem akartatok, nem akartunk megszorítást, így hiába akartok eurót, az nem lesz, kaptok helyette viszont egy jó kis csődöt. Vagy az EU-nak mondja, hogy elutasítja a megszorítást, de nem akar kilépni az euróból. Ha az előbbit lépi, akkor azt kockáztatja, hogy rövidtávon káoszba taszítja az országot, ami sajátos ambíció lenne egy frissen megválasztott kormányfőtől. Ciprasz végülis nem szélhámos, hanem unortodox baloldali, aki talán illúziók rabja.
Ha tehát az utóbbit lépi, és mégis egyezkedni akar az EU-val, akkor az EU előtt két út áll. Vagy nem enged a zsarolásnak és elengedi Görögországot az euróövezetből, ezzel viszont magára veszi annak az ódiumát, hogy hozzájárul a görög csődhöz és a teljes káoszhoz (ehhez képest szinte mellékes, h az IMF is bukja a pénzét), vagy tárgyalásokba bocsátkozik az új kormánnyal a megállapodás felülvizsgálatáról. Én még mindig adok esélyt ez utóbbi forgatókönyvnek, sőt ezt tartom valószínűbbnek, így még ebben a kilátástalan helyzetben sem kezelném evidenciának Görögország kiválását.

Amúgy puhul a német álláspont, Merkel szerint lehetőség van a görög gazdaság ösztönzésére:
www.nytimes.com/2012/05/17/world/europe/greek-stimulus-is-an-option-merkel-says.html?_r=2





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.