Véleményvezér

vv

A valóság nem jut el Orbán Viktor asztaláig

2012.06.01. I 4 komment I Címkék: fidesz orban allam kozeposztaly

ovasztal.jpgMagyarországon gyakorlatilag nem működik az államigazgatás, Orbán Viktor viszont nem vesz róla tudomást, hogy nem elég a vízió, ha nincs megvalósítási képesség. (Fotó: facebook.com/orbanviktor)

Amint az az Index tudósításából kiderült, tegnap Orbán Viktor amolyan „kétévértékelőt” tartott egy jobboldali konferencián. A kormányfő által ott elmondott célokkal és törekvésekkel nehéz vitatkozni, csak sajnos azok éles ellentétben állnak kormányzásának két éves valóságával. Szerintünk ebben az esetben nem annyira tudatos ferdítésről, hanem egy lényegesen alapvetőbb problémáról van szó.

Ajánlott írásunk: Csúcstechnikájú Gripen, muzeális Csepel

Nem a valóságról beszélt

A kormányfő, mint már oly sokszor, most is tág politikai kontextusba helyezte mondanivalóját, és ennek keretében beszélt többek között arról, hogy a magyarok győzelemre születtek, és hogy a győzelemhez az út a munkán keresztül vezet. Természetesen ezen célok mentén értékelte az elmúlt két év kormányzását is, amit alapvetően sikeresnek ítélt. Nyilvánvaló, hogy a közönség összetételét ismerve a beszéd elhangzásának egyik értelme az lehetett, hogy helyreállítsa a jobboldali hátországnak az utóbbi időszakban megingott önbizalmát, illetve a kormány józan helyzetértékelésébe vetett hitét. De még ha le is hántjuk az ezen szándékból fakadó elemeket a beszédről, akkor is tátongónak tűnik a szakadék a kormányfő által elmondottak és a mai magyar valóság között.

Ahol ugyanis a miniszterelnök egy hősies, de végső soron rendkívül sikeres harcot láttatott a stabilitásért, ott a krónikák felesleges extra körök és kiadások sokaságát jegyzik, a számok pedig a régió legrosszabb növekedési teljesítményét mutatják. Ahol a kormányfő igazságosságról és adócsökkentésről beszél, ott minden mérés és tapasztalat az adóelkerülés növekedését és a state capture problémájának térnyerését jelzik. Ahol pedig a Nyugat és a Kelet között okosan lavírozó ország képét festi, ott egy, a saját kultúrkörében páriává vált, tőlünk keletebbre pedig nem különösebben komolyan vett országot látunk.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Vízió van, megvalósítási képesség nincs

Nem gondoljuk, hogy a miniszterelnök által felvázolt kép és a valóság közötti ilyen mértékű eltérések egyszerű csúsztatások vagy öncélú hazugságok volnának. Meggyőződésünk, hogy a kormányfő jelentős részben el is hiszi azt, amit mond. Ez a pont pedig rámutat az ő messze legfontosabb vezetői hiányosságára, ami a magyar környezetben megakadályozza, hogy hatékonyan tudjon kormányozni.

Kicsit sarkítva arról van szó, hogy Magyarországon gyakorlatilag nem működik az államigazgatás. Pontosabban fogalmazva: nincs meg az a rendszer, mely képes lenne a legfelső vezetők által meghatározott víziókat konkrét lépésekre lebontani, a lépéseket megfelelően bevezetni, a bevezetés sikerességét folyamatosan mérni, és a tapasztalatok alapján a szükséges korrekciókat menet közben végrehajtani.

Orbán Viktor egyik legnagyobb hiányossága pedig éppen az, hogy erről a tényről nem vesz tudomást. Úgy viselkedik, mintha neki elég lenne irányt mutatni, és utána a dolgok történnének maguktól.

Olvasd el ezt is: Szegény, szegény magyar jobboldal!

A kormánykerék forog, a kormánylapát nem mozdul

Ezzel szemben a valóság inkább az lehet, hogy a kormányfő dönt valamiről, ám később fogalma sincs arról, mi és hogyan valósult meg az adott döntésből. A Véleményvezér elhiszi, hogy a kormányfő például azt gondolja, politikája a középosztályt támogatja – mert a minisztériumokon belül nem készülnek el azok a mérések és elemzések, amik rámutatnának arra, hogy nem ez történik. (Ha pedig el is készülnek, nem jutnak el Orbán Viktor asztaláig.)

A miniszterelnök által igencsak kedvelt hajós-tengeres metaforikát használva őt magát egy olyan hajó kapitányához lehetne hasonlítani, aki kiválóan ért ahhoz, hogy a matrózokat lelkesítse, és mindig tudja, merre kell a kormányt fordítani, de közben nem vesz tudomást arról, hogy a kormánykerék már régen nincsen összekötve a kormánylapáttal.

Ha tetszett, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg. 

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Holtzer Péter 2012.06.01. 10:02:17

Cseh Tamás-Bereményi Géza (1981)

Elutazott tőlünk családunk egyik tagja, akit oly hőn szerettünk
Egy Valóság nevű nagybátyám
Sajnos már nincsen velünk
Levelet ír csak nekünk
Sajnos már nincsen velünk
Levelet ír csak nekünk

Ha levél jön tőle, csak úgy kapkodjuk ki egymás kezéből, sírva és nevetve olvassuk
Jellegzetes kezeírását
Ezer csókkal is felér
Egy-egy gyöngybetűs levél
Ezer csókkal is felér
Egy-egy gyöngybetűs levél

„Habár távol élek, remélem, megvagytok s szorgalmasan ápolgatjátok
Még az emlékem
És hosszú esték során
Gondoltok néha reám
És hosszú esték során
Gondoltok néha reám

S felhasználva az alkalmat, felhívom a család tagjainak becses figyelmét
A szükséges óvatosságra
Mert adódhatnak bajok
Most, hogy én távol vagyok
Mert adódhatnak bajok
Most, hogy én távol vagyok

És ezzel zárom is soraim, ölelek, csókolok mindenkit
S maradok tisztelettel, Valóság”
S családunk sír meg nevet
Olvasván ezt a nevet
S családunk sír meg nevet
Olvasván ezt a nevet

tordaicsaba 2012.06.01. 14:25:39

2010-ben a kormányzat szavakban egy hagyományos, apparátuscentrumú kormányzati igazgatási modellt hirdetett meg (amit persze telepakolt közig rutinnal nem rendelkező, politikai kinevezett apparátusi vezetőkkel), amivel ugyanakkor ténylegesen egy totálisan akaratvezérelt politikai kormányzást akart megvalósítani. Ez a konstrukció nyilvánvalóan szervezeti értelemben sem tud működőképes lenni.
Azt ugyanakkor észre kell venni, hogy a mostani felgyorsult időben, a mediatizált tömegdemokrácia korában a jó kormányzáshoz új egyensúlyt kell találni a politikai irányítás és az apparátusi végrehajtás között. Sem a gyorsan változó világ, sem a választók nem fogadják el, ha hosszú hónapokig folyik kodifikációs aprómunka. Újfajta közigazgatási munkaszervezésre, információáramlásra, visszacsatolási mechanizmusokra van szükség ahhoz, hogy mindenki, a kormány és az apparátusa is tenni tudja a dolgát.
A jelenlegi kormánynak ebből a szempontból nem az a kudarca, hogy nem tudja zökkenőmentesen működtetni a kormányzati igazgatást, hanem hogy még kísérletet sem tesz egy új működési mód kialakítására.

Lánczi Tamás 2012.06.01. 16:46:58

@tordaicsaba: Kedves Csaba! Nem igazán értem a kritikádat, hiszen egy olyan kormányban dolgoztál, amely maga hirdette meg az un. politikai kormányzást 2006-ban. A MeH-et leszámítva valamennyi minisztériumban eltörölte a közigazgatási államtitkári pozíciót és a vezetést a politikai kinevezett államtitkárokra és a kabinetfőnökökre bízta. Ennek megfelelően a kinevezettek gyors egymásutánban váltogatták egymást attól függően, hogyan változott a politikai széljárás és a bejelentett és megvalósított intézkedések még véletlenül sem korreláltak egymással.

A mostani kormányzat menedzsmentképességében jelentkező ténylegesen meglévő problémák java része épp arra vezethető vissza, hogy egy végletesen legyengített és szétzilált apparátust örökölt meg a kormányzat, amely nehez képes felvenni a politika által diktált tempót. A hajós hasonlatnál maradva, nehéz úgy teljes gőzzel előre menni, hogy közben a hajó oldalán tátongó lékeket is foltozgatni kell.

De valójában nem itt van a kutya elásva. A vvezér problémájához semmi köze az államigazgatásnak: mindaz, amiben elmarasztalja az írás a kormányt valójában politikai ízlésvita. Egyszerűen arról van szó, hogy a vvezér nem osztja Orbán elképzeléseit sem kül-, sem gadaság-, sem adópolitikai tekinetben. Erről viszont az államigazgatás mit sem tehet.

Alexa Noémi · http://idejefelebredni.blog.hu/ 2012.06.02. 13:48:32

Az államigazgatás és a politikai víziók közti viszony szerintem területenként változhat - people can make it or break it.
Az én tapasztalatom az antikorrupciós kormányprogram kapcsán például az, hogy a közigazgatás igyekszik a saját keretei közt értelmes szakmai dolgokat végigvinni. Szakértői szinten, ezen a területen abszolút érzékelik a valóságot. Viszont nagyon figyelnek arra, hogy olyannal foglalkozzanak csak, aminek a hatása nem mutatkozik meg politikai szinten, mert akkor kevés az esély arra, hogy jó intézkedéseket hozzanak ezen a területen. Alulról, szakmai szintről nézve tehát inkább fordítva működik a mechanizmus: ne foglalkozzunk olyannal, ami érintheti a politikát, mert ki tudja, mi lesz belőle.
A pártfinanszírozásos egyeztetések nem érintették az államigazgatást, csak a politikai szintet. Ezek alapján bizton állíthatom, hogy a munkaszervezés a kormánykoalíción belül kaotikus. Azon túl, hogy nem világosak a felelősségek, a frakcióvezető szakmailag megalapozott döntését (pártok részesüljenek állami támogatásban) pár hét múlva a miniszterelnök politikai indíttatású javaslata felülírja, minden racionális ok nélkül.
Egyetértek azzal, hogy a jogalkotást hatékonyabbá kellett tenni, de nem a szakmai megalapozottság (és a társadalmi konzultáció) rovására.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása