Véleményvezér

Ma már a legfőbb politikai hatalom sem képes kontrollálni a pártközeli cégek tevékenységét. A párt hátországa valószínűleg akkor is stabil lesz, mikorra Orbán politikusként végképp leamortizálódik. Különvélemény.

Hétvégi rovatunkban a hét általunk legérdekesebbnek, legtanulságosabbnak, legprovokatívabbnak talált hozzászólása kapcsán kérjük meg annak szerzőjét, hogy fejtse ki bővebben állításait. Ezúttal Rényi Pál Dániel oknyomozó újságírónak tettük fel kérdéseinket, aki a következő kommentet írta Oligarcha-ügyek: megroppantották a Fideszt? c. posztunkhoz:

Rényi Pál Dániel: Alapvetően nem értek egyet a poszt mondanivalójával, mert szerintem nem az oligarcha-tematika okozhatja a Fidesz népszerűségének visszaesését. Viszont ezzel kapcsolatban érdemes talán elidőzni egy kérdés felett, amit ritkábban feszegetünk.

Engem meglepett, hogy az oligarcha-téma ennyire a közbeszéd fontos témája lett az elmúlt bő fél évben, mert úgy láttam, hogy nem a plágiumbotrány, hanem ez az igazi „értelmiségi belügy”. Ezalatt azt értem, hogy az állampolgárok egyfelől hozzászoktak a politikai korrupcióhoz, másfelől kezdettől fogva nyilvánvaló, hogy a Fidesz-kormányzás alatt nem látunk majd nokiás dobozokat, Hagyó Miklóshoz hasonló kiskirályok garázdálkodásait, Wieszt Gyula-féle zacskóba csomagolt húszezreseket és ehhez hasonló korrupciós látványkonyhát. Továbbá: sok állampolgár szép lassan leépítette illúzióit és sok mindent hajlandó is lenne lenyelni, ha azt látja, hogy legalább a nagy rendszerek alakítgatása az ő érdekében történik. A kétharmados parlamenti többségnek köszönhetően viszont a politikai korrupció intézményesült, többnyire – bármily fájó is – jogszerűen zajlik. Ennek nyilvánvaló elemeit listába szedve a Ténytár szépen dokumentálta is. A sajtó pedig ugyan folyamatosan követi az eseményeket, de meggyőződésem, hogy a folyamatok csak a politikát közelről követők számára válnak nyilvánvalóvá, s az állampolgárok többségénél nem ez veri ki a biztosítékot.

Az oligarcházásból azért lett országos politikai téma, mert ez az egyetlen problémakör, ami a jelek szerint túlnőtt a kormány vezetőjén is, aki ezen a téren maga sem tudja befolyásolni az eseményeket. Nem kell sok fideszes képviselővel beszélgetni ahhoz, hogy tisztán lássuk: a Közbeszerzési Tanács, a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Fejlesztési Minisztérium belső ügyeinek alakításába Simicska Lajosnak (és rajta keresztül) Nyerges Zsoltnak nagyobb beleszólása van, mint a miniszterelnöknek. Ez persze nem valódi hatalmi harc: a jelek szerint ugyanis a miniszterelnök nem is próbál konfrontálódni a pénzemberekkel, egyszerűen rájuk hagyja ezeket a területeket. Hiába van terítéken a kérdés hónapok óta, a Közgép azóta is rendületlenül söpri be a sok milliárdos megrendeléseket. Hiába volt már terítéken a kérdés, Nyerges Zsolt öccsét csak kinevezték Németh Lászlóné tanácsadójának. A miniszterelnök a parlamentben annyira kínosan mellébeszélt, amikor erről kérdezték, hogy még fideszes képviselők is lesütötték a szemeiket. A jobboldali sajtó lapít. Orbán pedig kénytelen elviselni ennek politikai következményeit, mert nem tehet mást – legalábbis úgy fest, vagy nem tud, nem akar, esetleg nem is mer nyomást gyakorolni irányukba. És ez az igazi state capture, amikor az üzleti csoportok befolyása túlnő a politikán, mert a centralizált gazdasági hatalom igen könnyen felhasználható a politikai aktorok ellen. Egyelőre ez az egyensúly nem bomlott meg, de a jelek szerint ez inkább Orbán türelmének köszönhető. Mert ha egyszer elfajulna a helyzet – bár elismerem, ez csak gondolatkísérlet – jelentősége lehet akár annak is, hogy a Magyar Nemzet és a HírTV nem Orbán Viktor, hanem Simicska Lajos érdekeltségébe tartozik. A politikai aktorok mindig behelyettesíthetőek lesznek, a gazdasági hátország nem.

Lehet, sosem fogjuk megtudni, hogy létezik-e, s ha igen, milyen hierarchikus viszony áll fenn a miniszterelnök és a fő oligarcha között. De abból, amit tudunk, inkább az látszik körvonalazódni, hogy ha szerepeket kell osztani, akkor inkább Viktor a befőtt és Lajos a nagymama.

Véleményvezér: Miből gondolod, hogy az oligarcha-téma „értelmiségi belügy”? Hiszen a földbérleti szerződések kérdése például nagyon sok vidéki emberhez eljutott és az érintett falvakban, kisvárosokban helyben is beszédtéma lett. Miben más ez a fajta korrupció, mint az, amit a korábbi kormányok idején láthattunk, és mitől más az érzékelése?

RPD: Egészen tavaly év végéig úgy tűnt, az intézményesült korrupció csak nagyon lassan válhat nyilvánvalóvá a közvélemény számára, úgy tűnt, a politika uralja a javak elosztásának csatornáit és elmaradnak a látványos ügyek. Ma ugyanis – ellentétben a szocialisták korszaka alatt tapasztalt „szembehunyós” korrupcióval, amikor a politika legfelső szintjén a belső egyensúly fenntartása érdekében inkább félrenéztek – a korrupció sokkal szisztematikusabb módon, mondhatni szigorú szabályok mentén zajlik. De tévedtem, ma már a legfőbb politikai hatalom sem képes kontrollálni a pártközeli cégek tevékenységét. Ez egy igen komplikált viszonyrendszer, mert ugye az aktuális kormányzó párt természetszerűen mindig érdekelt a korrupcióban: az elmúlt két évtized tapasztalata alapján legalábbis kijelenthető, hogy az elsíbolt pénzek jelentős része a pártkasszák közelében landol. Viszont ha túlburjánzik, ha megállíthatatlan, akkor veszélyezteti a politikai ígéretek beváltását, az intézményesült korrupció súlyos politikai károkat tud okozni a kormánypártnak is. Ez történik most. A Fidesz gazdasági hátországának túlhatalma abból adódik, hogy az épp olyan, mint maga a párt: végletesen központosított és fejnehéz. Az érdekcsoportok között sincs igazi „verseny”. Nem minden pénz landol itt, de a források elosztásának kérdéseiről a Simicska-birodalomban döntenek. Így fordulhat elő, hogy az Orbán által éveken át hitegetett helyi gazdák végül egy falatnyi földhöz sem jutnak hozzá, így fordulhat elő, hogy a kisvállalkozók támogatásából semmi nem lett, és hogy az építőiparban farkastörvények uralkodnak el. És ezért szivárog a korrupció vádja most már alulról felfelé is.

Rényi Pál Dániel (1983), korábban az origo.hu és a Figyelő munkatársa, 2009 óta a Magyar Narancs oknyomozó újságírója.

VV: Azt állítod fideszes forrásaidra hivatkozva, hogy bizonyos kérdésekbe nem Orbán Viktornak van a legnagyobb beleszólása, sőt azok a feje fölött dőlnek el. Hogyan kell elképzelni a miniszterelnök és a háttéremberek közti „munkamegosztást”?

RPD: Nehéz megítélni, hogy a miniszerelnöknek kapacitása nincs rá, esetleg csak ráhagyja a háttéremberekre, vagy talán nem is fér hozzá bizonyos források elosztásához. De számos olyan terület akad, amit láthatóan átengedett az érdekszférának. Nemcsak a földbérletek, az uniós pénzek és a közbeszerzések ügyei tartoznak ide, a gazdasági holdudvarnak nagy befolyása van például a közmédiumok számára elkülönített évi több tízmilliárd forint és a frekvenciák elosztása felett is. Ezeken a területeken a kulcsszereplők – ellentétben a politikai pozíciókkal – nem a miniszterelnök, hanem Simicska Lajos és Nyerges Zsolt közvetlen környezetéből választódnak ki. A Közbeszerzések Tanácsának elnöke nem Orbán, hanem Nyerges évfolyamtársa volt. Az uniós pénzek elosztását koordináló Nemzeti Fejlesztési Ügynökség első embere nem Orbán, hanem Simicska cégét, a Közgépet vezette Nyerges Zsolt előtt. A Vidékfejlesztési és a Fejlesztési tárcánál is azt látjuk, hogy a lojális emberek a Nyerges-féle szolnoki körből kerülnek ki. Én például sajnáltam azt is, hogy a minapi interjúban Szöllősi Györgyi nem kérdezte meg a miniszterelnököt, kinevezése előtt hányszor találkozott – találkozott-e egyáltalán? – a fejlesztési miniszterasszonnyal. Ezeken a tereken Orbán láthatóan nem tud úgy játszani, mint politikai beosztottaival. Nem azt mondom, hogy Orbán és Simicskáék között konfliktus van, sőt, valószínűbb, hogy sajátos szimbiózisban működnek. De ha így van, csak azért van így, mert a kormányfő ebben a kapcsolatban nem akar, mer vagy tud konfrontálódni. Nem tudni, Orbán látja-e a végzetes politikai következményeit a most zajló folyamatoknak. Lassan ráég a korrupció vádja, és a látszat szerint vagy nem látja ezt, vagy egyszerűen nem tud tenni ez ellen semmit.

VV: Akad olyan vélemény, miszerint a gazdasági unortodoxiának fontos belső korlátja lehet az, hogy az oligarchák a stabilitáshoz, nem pedig a válság mélyüléséhez vezető gazdaságpolitikában érdekeltek. Erről mit gondolsz?

RPD: Nem hinném, hogy politika legfelső szintjén bekötött üzletembereket különösebben foglalkoztatná az ország sorsa – különben nem lenne ilyen látványos a tarolás és nem kerülnének felszínre a helyi szinten csalódott, kifizetetlen alvállalkozók ügyei. Megkockáztatom, a párt sorsa is csak a források reprodukálhatósága végett fontos szempont. Ez egy befektetés. A Fidesz az elmúlt tíz évben egy profi politikai-gazdasági gépezetként működik. Ellenzékben nem sajnálták a pénzt a médiabirodalom és a párt intézményrendszerének, szervezetének felbikázására. Viszont míg ellenzékben a gazdasági és politikai elit közös céljaként jelent meg a politikai hatalom megszerzése, addig kormányrúd mellett az egyes szereplőket eltérő érdekek is vezethetik. A hátország számára az is kielégítő forgatókönynek tűnhet, ha rövid távban gondolkodik és a választásokig hátralévő idő alatt szerez forrásokat, amivel a következő ciklusok alatt is tud gazdálkodni. Nyilván a politikai felelősséget hordozó miniszterelnököt más motívumok (is) mozgatják. Az unortodoxia más tészta, az Matolcsy György találmánya. Ő abszolút Orbánhoz kötődik. Azt viszont nem értem, hogy ha a miniszterelnök a belső felhasználású forrásokat érintő döntésekben nem vesz részt, a külföldi befektetőkkel pedig harcba keveredik, akkor mitől várja az ország fellendülését.

VV: Hozzászólásodban arról is beszélsz, hogy ebben a struktúrában minden látszat ellenére a miniszterelnök nem csak, hogy korlátozott hatalommal rendelkezik, de egyenesen helyettesíthető.

RPD:  Jelenleg – amíg politikai vereséget nem szenved – biztos nem helyettesíthető, a politikai struktúra ugyanis az ő hierachizált kapcsolatain (és persze renoméján) nyugszik. Ez inkább egy szándékosan túlzó „modellmagyarázat” volt a részemről, amivel arra utaltam, hogy kritikus döntések során – amik persze pénzmozgásokról szólnak – a politikai érdek tehetetlen a gazdasági érdekekkel szemben. Ugyanakkor a politika és a gazdasági elit kapcsolatának logikájából következik, hogy a párt hátországa valószínűleg még akkor is stabil lesz, mikorra Orbán politikusként végképp leamortizálódik. Azt pedig látjuk, hogy a párt erős emberei, mint például Rogán Antal vagy Lázár János már ma is nagyon aktív kapcsolatban vannak a párt üzleti köreivel. A miniszterelnök népszerűségének romlása szerintem nem az oligarcha-ügyeknek köszönhető, hanem az egyre égbekiáltóbb szakmai hozzá nem értésnek. A választók a cinizmust talán megbocsátják, ha profizmussal párosul, de így… A korrupció egy lassabban ható méreg, ami viszont a ciklus végére éreztetheti hatását és akár a bő egymilliós Fidesz-keménymagot is alaposan megtépázhatja. És ez ijesztő jel kellene legyen a politikai hatalom számára, amely már most durván erodálódni kezdett. Ha csak fél éve valaki azt mondja nekem, hogy lesz olyan májusi felmérés, ami szerint Mesterházy Attila népszerűbbnek tűnik majd, mint Orbán Viktor, hát megmosolyogtam volna.

A legutóbbi különvélemények a Véleményvezéren:
Kiss Ádám: Csúcstechnikájú Gripen és muzeális Csepel teherautó
Varró László: Felbőszítésben Magyarország világrekorder
Martin József Péter: Az EU-nak nincs alternatívája
Vári György: Kijár Áder Jánosnak, hogy kapjon egy esélyt
Baksa Roland: A telefonadónál inkább a felkészületlenség dominálhat
Madár István: A gazdaságpolitikában nemigen van jelen a tudatosság elve
Szalai Ákos: A plágiumügy főszereplője nem Schmitt
Lánczi Tamás: Az LMP az SZDSZ bunkósbotját suhogtatja

Ha tetszett, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.