Véleményvezér

Az embereket nem lehet rávenni annak a végiggondolására, hogy melyik párt, jelölt választása is lenne a legjobb a számukra. Ezért a megoldást nem a választási rendszer buherálásában kell keresni. Különvélemény.

Hétvégi rovatunkban a hét általunk legérdekesebbnek, legtanulságosabbnak, legprovokatívabbnak talált hozzászólása kapcsán kérjük meg annak szerzőjét, hogy fejtse ki bővebben állításait. Ezúttal Szalai Ákost kérdeztük, aki a következő kommentet írta 2014: csak így tudnák leváltani a Fideszt a szocik c. posztunkhoz:

Szalai Ákos: Rövid távon: szerintem az MSZP elszámítja magát, ha azt gondolja, hogy az így szavazni kényszerített emberek között ő van felülreprezentálva. Nem tartom kizártnak, hogy ez inkább az elitellenes protesztpártokat (pl. Jobbik) erősítené ma Magyarországon.

Hosszabb távon (mert szerintem e mögött a javaslat mögött – hasonlóan a FIDESZ regisztrációs javaslata mögött – sem csak a következő választási esélyek maximalizálása húzódik, hanem kicsit átfogóbb társadalomszemlélet): tudomásul kéne venni azt, amit úgy hív a modern politikaelmélet, hogy racionális szavazói magatartás. A racionális szavazó értékeli, hogy mekkora a szavazatának súlya (elenyésző) és ennek fényében hajlandó több vagy kevesebb (értelemszerűen inkább kevesebb) „költségeket vállalni" a választáson. Magyarán, ha valaki racionálisan mérlegel, akkor nem vesz részt a választáson (racionális távolmaradás), vagy ha rá is kényszerítik erre (pl. erkölcsi nyomással, mint eddig is sokakat), akkor sem fog még annyit sem tenni az információgyűjtésért, mint amikor két sajt közül választ a boltban (racionális tájékozatlanság).

Őszintén: soha nem értettem, hogy a politikai közösségnek miért jó, ha magas a választási részvétel. (Van sok egyéb formája a politikai aktivitásnak, azok sokkal fontosabbak lennének szerintem...)

Véleményvezér: Egyes vélemények szerint a kötelező szavazás miatt újonnan szavazóként megjelenők a legismertebb, legmainstreamebb pártokra adnák a voksukat, hiszen alacsony közéleti aktivitásuk és tudásuk miatt jó eséllyel a többit nem is ismerik. Te viszont azt írod, hogy éppen az elitellenes protesztpártok profitálhatnának a kötelező szavazásból. Miért gondolod így?

SZÁ: A valóban újak kapcsán az a régi vita jut eszembe, ami az általános választójogról szólt 100-120 évvel ezelőtt. Magyarországon az általános választójog ellen volt például Tisza István és a kor liberális elitje. Az általános választójog mellett a konzervatív keresztény politikusok (például a méltatlanul kevéssé ismert Asbóth János) voltak. Amiben nagyjából egyetértettek: általános választójog esetén nem a baloldali pártok erősödnének elsősorban. A munkásság irányában egyébként Tiszáék is ki akarták terjeszteni a szavazatai jogot. Mindkét fél úgy vélte, hogy ennek a fő nyertesei a keresztény pártok lettek volna, mert az egyházak befolyásával számoltak, illetve a nemzetiségi pártok. (Trianon kapcsán is érdemes elgondolkodni azon, hogy – az általam egyébként nagyon tisztelt – Tiszáék érvelésében a nemzetiségek megerősödése komoly ellenérv volt...) Érdekes tehát, hogy mindkét oldal, szerintem nagyon helyesen, abban gondolkodott, hogy ezeket az újonnan érkezőket nem a „személyes politikai meggyőződésük", hanem a valamilyen csoportidentitás, illetve valamilyen számukra fontos ember (nagyon leegyszerűsítve: a kor gondolkodásában a helyi pap) véleménye vezeti majd.

Amit nekem a racionális választó elmélete sugall az az, hogy nem lesz ez másként most sem. Az embereket arra rá lehet kényszeríteni, hogy elmenjenek szavazni, de arra nem, hogy tájékozottan tegyék ezt. Ha szavazniuk kell, akkor sem pártprogramokat mérlegelnek majd, hanem valakinek a szavára fognak hallgatni. Valakiére, akiben megbíznak, akinek szerintük ugyanolyan gondjai vannak, mint nekik, akinek ugyanarra a rugóra jár az agya. Kiére? Nem tudom. Csak az a sejtésem, hogy – függetlenül attól, hogy mit mondanak a közvélemény-kutatásokon, ahol az arcukat kell adni a válaszukhoz – nem biztos, hogy ennek a rétegnek a megszólításában a MSZP, illetve a Fidesz ATV-n, Magyar Hírlapon, Hírtévén, Klubrádión nevelkedő helyi erői annyira jók lesznek.

Szalai Ákos (1971) közgazdász, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának és a Széchenyi István Szakkollégiumnak az oktatója. A II. János Pál Gazdaságetikai Intézet munkatársa. A Magyar Jog és Közgazdaságtan Társaság elnöke. A Közjó és Kapitalizmus Intézet 2009-es és 2010-es kapitalizmus-jelentésének, illetve a jelentéseket megalapozó elméleti kötetnek a szerkesztője.

VV: Regisztráció és kötelező szavazás – azt mondod, hogy átfogóbb társadalomszemlélet is meghúzódik a javaslatok mögött. Ha ilyen szempontból nézzük, szerinted melyiknek milyen haszna lenne Magyarország számára?

SZÁ: Én úgy látom, hogy a mindkét modell mögött meghúzódó politikafilozófia téves. Abból indulnak ki, hogy a parlament összetételének a lehető leginkább tükröznie kellene a „választók akaratát", csak a két modell másképp fogja fel a „választói akaratot". A regisztrációs modell reagál arra is, amit a közgazdaságtan, a politikatudomány a nem hatékony szavazásnak nevez: nem lesz hatékony az eredmény (hatékony alatt azt értve, hogy a nyertesek jobban örülnek, mint amennyire a vesztesek búslakodnak), ha a „nekem mindegy, de akkor már legyen A" szavazat ugyanannyit ér, mint a „B-ért tűzön-vízen át" szavazat. Az ő gondolkodásukban ez a választói akarat megsértése. Ennyiben igazuk is lenne. A szavazatok súlyának egyenlősége miatt, és nem azért, mert „vadbarmok" szavaznak – tájékozatlan emberek mindig fognak szavazni, és a szavazatuk ebben a modellben is ugyanannyit ér, mint a tájékozottaké.

A „megoldást" szerintem nem a választási rendszer buherálásában kell keresni. A racionális döntésekből kiinduló politikaelmélet elég jól tudja, hogy nincs hatékony, jó választási rendszer. Mindegyiknek lesz valami baja. És nem az, hogy a szavazókörzetek nagyságának eltérése miatt egyik helyen többet ér egy szavazat, mint egy másikon. A gond az, hogy az embereket nem lehet rávenni arra, hogy valóban végiggondolják, hogy melyik párt, jelölt választása is lenne a legjobb a számukra. Amíg ilyen kevés múlik egy rossz szavazaton (mennyi az esélye, hogy ezen forduljon meg az eredmény?), addig mi baj származhat belőle? Látszik talán: a probléma a választási rendszer inherens eleme, nem lehet reparálni a választójog, vagy a szavazási rendszer átalakításával. A tájékozatlan szavazat a tömegdemokrácia kikerülhetetlen eleme.

Ezért szoktam mosolyogni azon, amikor emberek a „közakaratot", a „közérdeket" megjelenítő kormányzatról, parlamentről beszélnek. Az emberek akarata, ha tetszik, a „népszuverenitás" valószínűleg sokkal inkább megjelenik a tévék nézettségi adataiban, a mobil-előfizetői hálózatok, a bankbetétek bankok közötti megoszlásában, mint abban, hogy ki ül a Parlamentben. Mert előbbiekről minden hibájukkal és a rajtunk levő kulturális és egyéb befolyásokkal együtt is sokkal megfontoltabb döntést hozunk. Annyira megfontoltat, amit – regisztráció ide, kötelező szavazás oda – a választásokon soha nem fogunk elérni.

VV: Mire gondolsz, amikor azt írod, hogy a magas választási részvétel nem feltétlenül jelent jót a politikai közösségnek?

SZÁ: A választói tájékozatlanságból következik, hogy – miközben a közvetett demokráciára természetesen szükség van – az, hogy egy politikai közösség jól működik-e, csak részben függ a választási rendszertől, a részvételtől. Nem véletlen szerintem, hogy a jól működő politikai közösségek azok, ahol a demokratikus elv nem szorítja ki a többi szükséges elemet. Megrögzött támogatója vagyok az ún. vegyes alkotmánynak, amelyben megvannak, megmaradnak és valamiféle egyensúlyban (persze egymást folyamatosan gyengíteni igyekvő harcban) együtt vannak a demokráciára, az arisztokratikus kormányzásra és egyszemélyi uralomra épülő elemek. A mai magyar mainstream pártok gondolkodásában, szerintem, az a probléma, hogy mindent a demokratikus elvnek akarnak alárendelni – ebből pedig, mint a történelemből tudjuk, mindig korlátlan egyeduralom lesz. A magyar rendszerből fokozatosan szorítja ki a demokratikus politika – a mainstream média támogatásától kísérve – az arisztokratikus elemet. Nem kell itt semmi rosszra gondolni: az arisztokratikus elemet a modern államban elsősorban a bíróságok, az igazságszolgáltatás jeleníti meg.

A magyar ellenzéki politikusok elég sokat beszélnek arról, hogy a kormányzat szerintük a saját szája íze szerint alakítja a választási rendszert, ezért csökken az esélyük a demokratikus versenyt megnyerni. Arról azonban lényegesen kevesebb szót ejtenek, hogy a kormányzat hogyan gyengíti az igazságszolgáltatást – gondoljunk például csak arra, hogy a tisztességtelen végkielégítésekre, vagy a vörösiszap-katasztrófára adott kormányzati reakciók kapcsán hogyan vontak el bírósági funkciókat. Ezeket az ellenzék támogatta is – vagy legalábbis nem nagyon tiltakozott. De a legszörnyűbbről, az ügyészség bíróságválasztó jogával is megbékélni látszik az ellenzék – csak a választási rendszert olyan legyen (olyanná váljon, olyan maradjon), hogy legyen lehetőségük választást nyerni. Az ügyészségi törvény, a médiatörvény is csak azért fontos, hogy ha egyszer kormányra kerülnek, akkor felügyelni tudják azokat – ne kelljen a mostani kormány által kinevezett, akkor a demokratikus felhatalmazást már nélkülöző emberekkel együtt dolgozniuk.

A közvetett demokrácia tehát szerintem csak az egyik eleme egy egészséges politikai közösségnek – mi viszont kicsit túl nagyra növeltük. De nem csak ebben az értelemben. A politikai közösséget ugyanis divat azonosítani az állammal. A magyar ember gyakran összekeveri a kettőt. (Persze mit várjunk, ha mi Platón Közös ügyeink, Res publica című művét Az államként ismerjük...) Komoly akadémiai emberek, jogtudósok, amikor a magánérdekek túlzott uralmáról, a közérdekek védelmének szükségességéről beszélnek, akkor automatikusan állami szabályozást várnak. Azzal még csak-csak megbékülök, hogy fel sem merül bennük, hogy az állami szabályozás – épp a választási verseny előbb emlegetett hiányosságai miatt – lényegesen több bajt hozhat, mint a piac. De az kifejezetten zavar, amikor elfeledkeznek arról, hogy a magánérdek korlátlan megjelenése és a kormányzat között nagyon sok egyéb forma is létezik, a szerződésektől a civil szervezeteken, az egyházon és a helyi közösségeken át a családig. (Kiváló publicisztikát írt erről kedden az előző héten elhunyt Nobel-díjas közgazdász Elinor Ostromra emlékezve Mike Károly.)

Ezen formák, formális vagy informális szervezetek, ha tetszik, a sokat hivatkozott szubszidiaritás iránti teljes vakság jellemzi a mai kormányzatot. A betegszállítást központosítani kellett, mert korábban biztos a magánérdekek játékszere volt. Amikor Trianon emléknapján harangszót akarnak, akkor azt központilag elrendelik. A helyi, az egyházi, az alapítványi iskoláknak meg kell mondani, hogy mit tanítsanak. Sőt állami ellenőrzés alá kell vonni őket. És a legszörnyűbb: ennek kiváló magyar polgármesterek, helyi politikusok még örülnek is – függetlenül attól, hogy a további működés formájáról sem tudnak semmit. Lényeg, hogy állami lesz. Ezek ugyanazok a helyi politikusok, akik egyébként felháborodnak, amikor az EU korlátozza a magyar törvényhozás autonómiáját. Ha tetszik: a mai magyar politikában – tisztelet a kivételnek, persze – a szubszidiaritás gondolatát teljes mértékben kiszorítja a „népszuverenitás".

A legutóbbi különvélemények a Véleményvezéren:
Brückner Gergely: Eddig bírták a bankok, de a prés erősödik
Uj Péter: A magyar baloldal világklasszis a tökölésben
Rényi Pál Dániel: Orbán mehet, az oligarchák maradnak?
Kiss Ádám: Csúcstechnikájú Gripen és muzeális Csepel teherautó
Varró László: Felbőszítésben Magyarország világrekorder
Martin József Péter: Az EU-nak nincs alternatívája
Vári György: Kijár Áder Jánosnak, hogy kapjon egy esélyt
Baksa Roland: A telefonadónál inkább a felkészületlenség dominálhat
Madár István: A gazdaságpolitikában nemigen van jelen a tudatosság elve
Szalai Ákos: A plágiumügy főszereplője nem Schmitt
Lánczi Tamás: Az LMP az SZDSZ bunkósbotját suhogtatja

Ha tetszett, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.