Véleményvezér

vv

Vészhelyzet Erdélyben, de nekünk fontosabb a Kaukázus

2012.09.06. I 0 komment I Címkék: jog fidesz romania azeri kulpol hataron tuliak ormeny

trans.JPGErdélyben több tízezren tiltakoztak egy magyarellenes döntés ellen, mely akár visszaállamosítások sorához is vezethet. Eközben a magyar külpolitika és közvélemény a Kaukázusban ragadt. (Fotó: transindex.ro)

A hétvégén utcára vonult az összes erdélyi magyar történelmi egyház és az összes erdélyi magyar párt: a csaknem 20-30 ezres tömeg az Igazság Napja elnevezésű demonstráción egységesen tiltakozott a román bíróság magyarellenes döntése ellen. Húsz éve nem volt ilyen Erdélyben. Minderről itthon szinte alig értesült bárki.

Ajánlott írásunk: Győzött Matolcsy György tudományos szocializmusa!

Mi történt?

Romániában egy, a politikától függetlennek nehezen mondható bírósági ítélet váltott ki hatalmas felháborodást az erdélyi magyarság körében. A június végi első fokú döntés egész egyszerűen visszavenné a református egyháztól a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot, ráadásul börtönbe küldené annak a bizottságnak a tagjait, mely tíz évvel ezelőtt visszaszolgáltatta a kollégiumot az egyháznak.

Az ítélet könnyen precedensértékű lehet, így az ügy következményei beláthatatlanok. Ha ugyanis a döntés lavinát indít el és visszaállamosítások sorozata következik, az az erdélyi magyar közösségeket legnagyobb vagyonuktól fosztaná meg. Az eset súlyosságát nemcsak a teljes erdélyi magyar politikai egységfront jelezte világosan, hanem az is, hogy a több tízezres tömeg az alig 60 ezres Sepsiszentgyörgyön gyűlt össze.

Ha nemzetpolitikai szempontból létezik olyan, hogy vészhelyzet, akkor ez most ahhoz nagyon közel áll. Egy ilyen szituációban nem is lehet kérdéses, hogy Magyarország kormányának határozottan fel kellene lépnie, különösen, amikor a hivatalban lévő kormány egyébként is számtalanszor deklarálta, hogy minden elődjénél fontosabbnak tartja a határon túli magyarok érdekeinek képviseletét. Egyrészt a magyar külpolitikának azonnal erre a kérdésre kellett volna és kellene energiáit összpontosítania, másrészt az ország minden tekintélyét latba vetve az összes nemzetközi fórumon témává kell emelnie a magyarellenes ítélet ügyét.

Mégsem ezt látjuk.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Eközben a Kaukázusban...

Sajnos már régóta igaz, hogy a magyar diplomácia kapacitásainak jó részét felemészti a Fidesz-kormány botrányos lépései utáni tűzoltás, ez azonban talán soha nem vált olyan nyilvánvalóvá, mint most. Miközben ugyanis Erdélyben a fenti demonstrációra került sor, a magyar diplomácia éppen azzal volt és van elfoglalva, hogy valahogy mentsük a menthetetlent és kikeveredjünk két kaukázusi ország konfliktusából. (A külügyminiszter, Martonyi János például Svájcban tárgyalt, ahol a svájci külügyminiszter ajánlkozott, hogy közvetítsen Magyarország és Örményország között.)

De nem csupán az a baj, hogy a magyar külügyi apparátus egy jó részét most éppen lefoglalja az a teljesen abszurd kaland, melybe Orbán Viktor és a keleti szél politikája sodorta az országot. Nagyobb probléma, hogy az azeri baltás gyilkos kiadásával a már amúgy is megtépázott nemzetközi tekintélyünk egyszerűen romokban van, sőt a kormány miniszterelnökének és minisztereinek szavahihetősége is erősen megkérdőjeleződött.

"A most meghozott bírói döntés veszélyezteti a restitúciós törvény végrehajtását, valamint az alapvető európai jogelvek érvényesülését: a jogbiztonságot, a tulajdonhoz való jogot és az egyházak függetlenségének elvét."

Az ítélet veszélyezteti az alapvető európai jogelvek érvényesülését 
(fidesz.hu, 2012. július 3.)

Ez pedig sajnos magával vonja az ország érdekérvényesítő képességének csorbulását is, melyre pont olyan ügyekben lenne hatalmas szükség, mint amilyen az egyre brutálisabb formát öltő romániai magyarellenesség elleni fellépés.

Olvasd el ezt is: Most akkor ki a külügyminiszter?

Nem elég wassalbertezni

A Véleményvezér nem vonja kétségbe, hogy a Fidesz-kormány és annak vezetői szívügyüknek tekintik a határon túli magyarság helyzetének javítását. Ehhez azonban nem Nyirő József hamvaival kellene bohóckodni és nem Wass Albertet kellene lépten-nyomon idézgetni, hanem abba kellene hagyni Magyarország tekintélyének rombolását, hogy hatékonyabban lehessen fellépni a nemzetközi színtéren az olyan ügyekben, mint amilyen a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítási kísérletének esete is.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

  • Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

  • Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása