Véleményvezér

vv

Az új trend: véleményt nyilvánítasz, beperelnek

2012.09.10. I 2 komment I Címkék: jog fidesz media posztkommunizmus kulpol demokracia

gavel.jpgA Balavány-ügyhöz hasonló boszorkányüldözésekkel precedenst fognak teremteni: egy más színezetű kormány alatt jobboldaliakat citálnak majd bíróság elé puszta véleménynyilvánításuk miatt.

A múlt héten a Magyar Távirati Iroda keresetet nyújtott be Balavány György ellen, mivel az újságíró két blogbejegyzésében az MTI szerint megsértette az intézmény szakmai jóhírnevét. Az ügy remek példája annak, hogy az elmúlt években mennyire elkezdték félreérteni a sajtószabadságot.

Ajánlott írásunk: Győzött Matolcsy György tudományos szocializmusa!

A vélemény szabad volt

A rendszerváltozás utáni magyar médiaviszonyok rendkívül hektikusak voltak, a mindenkori ellenzék és a velül szimpatizálók legtöbbször teljes joggal élhették úgy meg, hogy a kormányoldal nyomás alá helyezi mind a közmédiumokat, mind a piaci sajtótermékeket, őket pedig politikai véleményük miatt háttérbe szorítják. A valóságban azonban a rendszerváltozás utáni két évtizedről azt lehet mondani, hogy alapvetően politikai véleménye miatt nem volt szokás az embert bíróság elé citálni, ha ez ritkán meg is történt, az ügy általában gyorsan elbukott.

Sokkal inkább az jelentett problémát, hogy a médiában elhangzott szavaknak nem volt súlya. Gondoljunk vissza: hányszor esett az meg, hogy egy országos televízió vagy újság valakiről egészen hajmeresztő képtelenségeket tett közzé hírként, másnap pedig bebizonyosodott, az „értesülésből" semmi nem igaz. Aztán a sértett maximum egy helyreigazítással meg néhány százezer forint kártérítéssel vonulhatott el, és persze azzal a tudattal, hogy jóhírnevét szépen helybenhagyták.

Miközben tehát a vélemény meglehetősen szabad volt, a szavaknak sokszor alig volt súlyuk.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Más lett a világ

A 2010 utáni világ alapvetően más. A Médiahatóság immár figyel rá, hogy a nyugati trendeknek megfelelően, ha valaki súlyos jogsértést követ el a médiában, annak komoly következményei legyenek. A politika azonban továbbra is nyomást akar gyakorolni a médiára, sőt: mind a kormányoldal, mind a szocialista ellenzék és sajtójuk esetében igaz, hogy a nyomás csak nőtt. Az igazi probléma ott kezdődik, hogy egyre inkább úgy látszik – főleg, de nem csak a mai jobboldalon –, a szólásszabadság mint vívmány az emberek fejében általánosságban is fokozatosan háttérbe szorul.

Balavány György esete iskolapéldája lehetne ennek a változásnak. Érdemes elolvasni a két inkriminált blogbejegyzést: azokból teljesen egyértelműen kiderül, Balavány a véleményét fogalmazza meg, amikor azt sérelmezi, hogy az MTI tudatosan nem arról tudósít, aminek hírértéke van, más fontos híreket elhallgat, vagy akár ha van egy olyan hír, melynek lehetséges egy, a kormányoldal számára kedvezőbb olvasata is, ők biztosan azt fogják megmutatni. Balavány ezt úgy interpretálja, hogy az MTI közpénzen hazudik. Lehet Balavány kritikája éles, igazságtalan vagy akár megalapozatlan is, ennek teljesen mindegynek kellene lennie, hiszen mindenki véleménye, a tények interpretációja: szabad.

Olvasd el ezt is: Orbánnak már csak a küzdés dicsősége maradt

Vissza fog ütni

A legszomorúbb és a legárulkodóbb, hogy az MTI vezetésének nem is az fájt, hogy Balavány a véleményét valamiféle téves adatokra vagy tényekre alapozta volna. Nekik az fáj, hogy az Balavány véleménye, hogy ők hazudnak. És noha itt most a jelenlegi jobboldal hatalmi arroganciájának a megnyilvánulásáról van szó, sajnos ez az ügy jól illeszkedik azon esetek sorába, amikor a politikától függetlenül, illetve nem jobboldali közszereplők hasonló okokból citáltak újságírókat bíróság elé véleményük és stílusuk miatt. Így például Vásárhelyi Mária, aki Bede Mártont és Szily Lászlót perelte egymillióra, vagy a Tokaj Kereskedőház, akik miatt Uj Péternek egészen Strasbourgig kellett elmennie, amiért egy borról leírta, hogy az „szar". Sajnos tehát úgy tűnik, a mostani magyar közélet általában is teljesen megfeledkezik arról, hogy a vélemény mindenki számára szabad, így az nem helyreigazítható, hiszen téves sem lehet.

Persze jó dolog, ha a médiának van kötelezettsége is, de azért illene nem elfelejteni, hogy eleink több mint 160 éve egyebek mellett azért fogtak fegyvert, hogy a sajtóban elhangzott véleményért senkit ne lehessen meghurcolni.

A Véleményvezér ilyenkor egyszerre sajnálja a sajtószabadságot és azt a jobboldalt, mely nem méri fel, hogy ez előbb vagy utóbb rájuk is vissza fog ütni. A Balavány-ügyhöz hasonló boszorkányüldözésekkel precedenst fognak teremteni, és majd egy más színezetű kormány alatt őket citálják bíróság elé puszta véleménynyilvánításuk miatt.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lánczi Tamás 2012.09.10. 12:02:07

Két alapvető tévedés van a bejegyzésben. Az egyik (a kisebbik) a cím. Maga a bejegyzés hoz fel három hasonló példát, az elmúlt 5 évből, szóval ez nem új trend, ez a jelenség már régebben is létezett.

A másik probléma a sajtó és a véleményszabadság összekeverése. A sajtóban megjelenő vélemény, mivel nagy tömegekhez jut el, fokozott felelősséget helyez a véleményt megfogalmazóra. Nyilván nem mindegy, hogy valamit egy magánbeszélgetésben állítok, vagy a széles nyilvánosság előtt, ahogy nem mindegy, hogy nekirohanok valakinek, vagy autóval gázolom el. Ha megkérdőjelezem egy a hitelességéből élő szervezet hitelességét, vagy egyenesen azt állítom, hogy "álhíreket" gyárt - ez egyébként eléggé tényállítás szagú - akkor igyekeznem kell konkrétumokkal alátámasztani azt, amit mondok. A véleményszabadsággal szemben ugyanis joggal állítható szembe a jó hírnévhez fűződő jog.
Szóval röviden: tessék csak kritizálni az MTI-t, de ha lehet ne ebben a TWÁ-epigon stílusban. Ha másért nem, legalább a jóízlés kedvéért.

NagyLevin 2012.09.10. 17:47:23

Kedves Tamás!

Az MTVÁ-ról elég sokan megírták, hogy hírt hamisított. A többszörös hírhamisító munkatárs ráadásul még mindig alkalmazásban áll náluk a honlap adatai szerint. Ennek kommentálására nem is tudom, hogy milyen stílusregiszter lenne adekvát, Balavány mindenesetre bizonyosan nem lőtt túl a célon. Ami pedig külön az MTI hitelességét illeti, annak például a napraforgó-blog története ártott, nem az, hogy néha szóvá találja valaki tenni az efféléket. A posztban felsorolt esetekben pedig vagy magánszemélyek pereltek és nem az állam vagy a dolog olyan nevetséges volt, hogy képtelenség volt valódi, pláne politikai fenyegetésnek érezni (a szánalmas "szar-ügy"). Ez a 10 milliós büntetésre játszó per viszont igencsak könnyen érthető így is. Továbbá mégis mi köze stiláris kérdéseknek ahhoz, hogy indokolt-e pert indítani Balavány György ellen?

Balavány egyébként nagyon is tisztában van saját, fokozott felelősségével, éppen úgy járt el, ahogy egy felelős nyilvánosságmunkásnak kell: szót emelt egy minősíthetetlen gyakorlat ellen. Akikről nekem úgy tűnik, hogy nincsenek tisztában felelősségük természetével, azok a Napraforgó-blog "sztárcsinálói", Balavány perlői.

Ami általánosságban a sajtószabadság problémáját illeti, azonnal ki kellene például radírozni - lehetőleg nyom nélkül - a rágalmazás nevű büntetőjogi tényállást a BTK-ból, mert elképesztő, hogy a jelenlegi jogrendben büntetőjogi felelősség terhelhet bárkit azért, amit leír, ha igaz, ha nem: a jogorvoslatnak van más módja, sajtóper, személyiségi jogi per stb. Ez máris komoly lépés volna, ha nem is a konkét ügy vonatkozásában.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása