Véleményvezér

vv

2014: Orbán győzelmi terve borzasztó kockázatos

2012.10.25. I 1 komment I Címkék: fidesz eu bajnai orban demokracia

ovkossuth.jpgA nyugati demokráciákban a választások arról szólnak, hogy ki tudja a politikai közép nagyobb részét magának megnyerni. Míg Bajnai nyit a jobboldal felé, Orbán radikális kijelentéseivel egyre jobban zár a politikai közép irányába. (Fotó: Földes András/Index)

A magyar politika egyértelműen jobbra tolódik. Az október 23-i Bajnai- és Orbán-beszédek kiváló példát szolgáltattak erre: a szónokok egymással versenyezve voltak nemzetibbek és patrióták. Azonban míg Bajnai Gordon balról nyitott a jobbközép felé, addig Orbán Viktor beszéde világosan zárt a politikai közép irányába.

Ajánlott írásunk: Holnap vajon mit tilt be a Fidesz?

Idegen kormányzók, pénz-világbirodalom

A hivatalban lévő kormányfő beszéde nem sok újdonságot hozott. Orbán Viktor már tavaly is ünnepi beszédeiben a '48-as és '56-os forradalmakat a 2010-es fülkeforradalomhoz hasonlította, Brüsszelt pedig Bécshez és Moszkvához. Bár véleményünk szerint ez a retorika több mint túlzás, már-már ünneprontó és ízléstelen, be kell látnunk, hogy a politikai beszédekbe sok minden belefér.

A miniszterelnök azonban október 23-án egy lépéssel még tovább ment: az '56-os forradalom leverése és a 2006-os rendőri brutalitás között vont párhuzamot. Természetesen a hat évvel ezelőtti rendőri fellépésre nincs mentség, de a 20. század egyik legjelentősebb világpolitikai eseményét a 2006-os rendőri túlkapásokhoz hasonlítani egészen egyszerűen nevetséges és felháborító. Azonban még ez a párhuzam sem nevezhető Orbán Viktor saját találmányának, hiszen '56 és 2006 azonosítása a Jobbik köreiben mindig is közkeletű volt. 

Október 23-a minden évben emlékeztet minket arra, hogy a forradalom és szabadságharc leverőinek törekvései nem tűntek el a magyar közéletből. Elég, ha 2006. október 23-ára gondolunk: lovasroham, könnygáz, vasbotok, gumilövedékek, utána a brutalitásban élen járók kitüntetése és megjutalmazása. Jó, ha ezt észben tartjuk.

(...) A szocializmus, amely a világ legfejlettebb demokráciájának hirdette magát, 1956-ban Magyarországon egyik napról a másikra összeomlott. Kiderült, hogy nem a saját lábán, nem a nép akaratán áll, hanem egy világbirodalom zsinórján függ. A tartózsinór elszakadt, vagy a marok gyengült el, s az egész építmény lezuhant. 2008 nyárutójának egyik reggelén egy amerikai pénzóriás New Yorkban összeomlott. A nyugati gazdaság megrendült. Kiderült, hogy a nyugati világ gazdasága – amelyhez immár mi is tartozunk – nem a saját lábán áll. Nem a saját lábán, vagyis nem a becsületes munka alapján áll, hanem egy pénz-világbirodalom hitelzsinórján függ.


Orbán Viktor: Nem fogadjuk el, hogy idegenek kormányozzanak minket

De a kormányfő beszédének további részében is olyan gondolatokat fogalmazott meg és olyan stílusban, melyek korábban a jobbközép Fidesztől jobbra lévő politikai szereplőkre, például Torgyán Józsefre vagy éppen Csurka Istvánra voltak jellemzőek. Az „idegen elnyomók" és „saját véreik ellen fegyvert fogó, hazai zsoldosaik" aktuálpolitikai áthallással való emlegetése, vagy éppen a „mi nem fogadjuk el, hogy bármilyen kifinomult módszerrel idegenek kormányozzanak bennünket", illetve a „a nyugati világ gazdasága (...) nem a becsületes munka alapján áll, hanem egy pénz-világbirodalom hitelzsinórján függ" – mind-mind jól ismert radikális frázisok és gondolatok. 

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Kinek lehet ez vonzó?

De nem csupán a beszéd tartalma fontos, hanem az is, hogy vajon kiket próbált vele megszólítani Orbán Viktor. A Véleményvezér nem kételkedik abban, hogy sokan vannak, akik még most is elhiszik, hogy Magyarország jelenlegi válságáról kizárólag Gyurcsány Ferenc, az IMF, az EU vagy maga a Nyugat tehet (megfelelő rész aláhúzandó). Azonban ezek az emberek a politikai paletta jobboldali felének is a jobboldalán helyezkednek el. Nem kérdéses, hogy Orbán beszéde elsősorban nekik szólt. De érdemes figyelembe venni, hogy ez az egyre nyugatellenesebb retorika igen könnyen elidegenítheti azt, aki a jelenlegi Fidesz-tábor jobboldalánál mérsékeltebben gondolkodik, a világot pedig a „jó magyarok-gonosz idegenek" harcánál összetettebben látja.

Sajnos Orbán Viktor megnyilatkozásaiból egyre inkább az látszik: a Fidesz 2014-ben valóban azt a stratégiát fogja követni, hogy kizárólag az ilyen kijelentésekre fogékony törzsbázisra, illetve esetleg a most még a Jobbikkal szimpatizálók egy részére épít.

Olvasd el ezt is: Bajnai az ellenzék vezetője

Veszélyes terv

Ezzel a stratégiával alapvetően két baj van. Egyrészt az, hogy egy néppárt sosem tudja felvenni a versenyt a radikálisokkal abban, hogy ki tud szélsőségesebb lenni: Orbán Vikor úgysem tud „vonább" lenni Vona Gábornál. Másrészt ez azonnal lezárja az utat a centrum felé, márpedig a nyugati demokráciákban a választások arról szólnak, hogy ki tudja a politikai közép nagyobb részét magának megnyerni. Így volt ez eddig Magyarországon is.

Orbán Viktor és a Fidesz egyre jobban körvonalazódó győzelmi stratégiája ennek azonban világosan ellentmond, és ezért már önmagában is kockázatos. Bajnai Gordon kimondottan centrista, a mérsékelt jobboldal megnyerésére is kísérletet tevő zászlóbontása azonban ezt a tervet adott esetben nemcsak borzasztóan kockázatossá, hanem hatalmas tévedéssé is változtathatja.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akos.szalai 2012.10.25. 11:45:44

Néhány ellenvetés.
1. Nem tartozom azok közé, akik szerint a jobb-bal megosztásnak már nincs értelme, de az biztos, hogy nem attól lesz valaki jobboldali, hogy nemzeti retorikát választ. Ez a magyar jobboldal bizonyos köreire jellemző súlyos félreértés. (Szerencsére túl vagyunk már az Orbán-Nastase paktum, vagy a kettős állampolgárság ügyén.) Én azt is tagadom, hogy OV jobboldali lenne a nemzeti retorikától (amibe mondjuk a félázsiaizás nehezen fér bele). (Ahogy maga is egyre ritkábban nevezi magát annak; ideológiák feletti néppárt akart az utóbbi időben, és a plebejus gondolat sem igazán jobboldali.)

2. Szintén súlyos félreértés, hogy a választást középről lehet megnyerni. Aki nem hiszi nézze meg a FIDESZ ’94-es eredményeit! (És soha ne feledje el, amikoir a FIDESZ politikáját akarja megérteni!) A választást, egy többségi, kvázi kétpárti rendszerben (amilyen a magyar szerencsére lesz) a középen állók döntik el. De ők nem a középen álló szavazókra szavaznak. hanem először eéldöntik,. hogy melyik oldalon állnak, majd azon oldalon belül a legbiztosabb, legmarkánsabb (de izlésükkel még összeférő, és nem túlzottan radikális) pártra szavaznak. A politikában az elsőszámú feladat a mi-ők felosztást megcsinálni – ezt teszi most mindkét oldal.

3. Még csak az előválasztás idejében vagyunk. Ilyenkor nem a középen levőkhöz kell még beszélni, hanem az adott oldalon eltakarítani a riválisokat. (Ebben a FIDESZ és Orbán mindig is jó játékos volt.) Az adott oldal radikálisait kell partvonalon kívülre helyezni, hogy utána egy legyen a zászló. Majd a komoly kampányban foglalkozunk egymással, és beszélünk a saját oldal középső szélének, hogy az ne érezze úgy, hogy túl radikálisok vagyunk, és ezért távol marad a szavazástól. Szerintem most mindkét oldal ebben a fázisban van. Bajnai (mögött álló csoport) módszere egy kicsit más, mint Orbáné, de ugyanazt teszik.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása