Véleményvezér

vv

Szaniszló-ügy: a Fidesz maga alatt vágta a fát

2013.03.21. I 0 komment I Címkék: fidesz allam szelsojobb balog zoltan szaniszlo

szaniszlo.jpgKönnyű lenne azzal elintézni a kitüntetés-botrányt, hogy egyszerű figyelmetlenségről és egy vezetői hibáról van szó. A helyzet sokkal súlyosabb, a valódi hiba ugyanis a rendszerben van. (Fotó: MTI)

A fél nemzetközi sajtót bejárta a hír és az amerikai, valamint az izraeli nagykövet tiltakozását is kiváltotta, hogy Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter Táncsics-díjjal tüntette ki Szaniszló Ferencet. Bár a miniszter kérésére tegnap a díjazott visszaadta kitüntetését, érdemes megvizsgálni, egyáltalán hogyan is állhatott elő ez a helyzet. Ugyanis a „félredíjazásra" nem csupán a miniszter egyéni hibájából, hanem rendszerszintű problémák miatt került sor.

Ajánlott írásunk: Egy állam, amelyik nem működik

Nem volt ideje...

Az eset egyik legfőbb tanulságaként csak ismételni tudjuk, amit szűk egy évvel ezelőtt már leírtunk: „minden szervezetelmélet egyik legalapvetőbb tézise, hogy a vezető napja is legfeljebb 24 órából áll". Akkor Orbán Viktor úgy gondolta, a humán csúcsminisztérium sikertelenségéért a korábbi tárcavezetőt, Réthelyi Miklóst terheli a felelősség. A józanabbak számára persze nyilvánvaló volt, egy ekkora méretű szervezetet eleve szinte lehetetlen jól és komolyabb hibák nélkül irányítani. Ráadásul a vezetőcserével egy időben a minisztériumot még növelték is további két államtitkársággal.

Balog Zoltán azzal magyarázta Szaniszló kitüntetését, hogy több mint száz kitüntetettről lévén szó egyszerűen nem volt ideje utánanéznie, kik is kapják a díjat, így többek között a tévésnek az elmúlt években kifejtett tevékenységéről sem volt fogalma. Ne legyenek illúzióink, természetesen a mindenféle kitüntetéseket osztogató miniszterek ritkán szokták pontosan tudni, kikkel ráznak kezet. Ez az eset leginkább azt bizonyítja, hogy a gyakorlatilag nyolc tárcát irányító miniszter és csapata számára a kultúra területe a legutolsó, és annak már szinte semmi személyes figyelem nem jut miniszteri szinten.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

...és nem is szóltak a miniszternek

De talán sokkal tanulságosabb az a kérdés, hogy egyáltalán hogyan juthatott el a Szaniszló Ferenc kitüntetéséről szóló előterjesztés a miniszter asztaláig? Az eset iskolapéldája lehetne annak a Fidesz védjegyévé vált gyakorlatnak, hogy miért vágja a kormány önmaga alatt a fát, amikor döntéseit rendszeresen a szakmai és iparági szereplők véleményét figyelmen kívül hagyva hozza meg. Nem is kérdés, hogy egy normálisan működő bürokrácia esetén Szaniszló kitüntetése már a minisztériumi döntéshozatal legalsóbb szintjein azonnal elbukott volna. A Fidesz-kormány az államapparátus túlközpontosításával azonban huszadrangú kérdésekben is elvonta az ilyen jogköröket, a politikai parancs pedig folyamatosan felülírja a szakmai, sőt az ésszerűségi szempontokat.

Pedig a Szaniszló-ügyben is láthatóvá vált, hogy a szakmai szűrő igenis működik, hiszen a díjazásokat véleményező, egyébként politikailag is „megbízható" szakmai bizottságon Szaniszló Ferenc kitüntetése rögtön fennakadt. Azonban álláspontjukat a minisztériumban egyszerűen lesöpörték az asztalról. Másrészt az is tudható, hogy Szaniszlót valamifajta politikai akarat juttatta a díjhoz: a kitüntetettek listájára a frissen kinevezett kulturális államtitkár, Halász János tette fel, akinek pedig az lett volna a feladata, hogy kulturális ügyekben segítsen tájékozódni miniszterének és szintén egyfajta szakmai szűrőként működjön.

Olvasd el ezt is: Orbán az alkalmatlanságot eltűri, az önállóságot nem

A hiba a rendszerben van

Mélyen ironikus, hogy Balog Zoltán Halász elődjét, L. Simon Lászlót éppen azért váltotta le, mert az nem értett egyet azzal, hogy a politikai nyomulás bizonyos esetekben mindenfajta szakmai megfontolást tromfol. Ez a veszély többé láthatóan nem fenyeget: Szaniszlón túl ugyanis két másik nem kevésbé szélsőséges nézeteket képviselő személy is magas állami kitüntetést kaphatott. Könnyű lenne tehát azzal elintézni a kitüntetés-botrányt, hogy egyszerű figyelmetlenségről és vezetői hibáról van szó.

Mára egyszerűen a Fidesz-kormány normális működésének része lett a döntéshozatal túlközpontosítása és a szakmai vélemények rendszeres mellőzése, aminek a következményei egyre gyakrabban ütnek vissza a kormányra. A helyzet így sokkal súlyosabb: a valódi hiba ugyanis a rendszerben van, annak kijavítására pedig éppen ezért semmi esély.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása