Véleményvezér

vv

Hol vannak a magyar Steve Jobsok?

2011.10.07. I 0 komment I Címkék: nyugat steve jobs allam

Steve Jobs a nyugati civilizáció és a szabad piacgazdaság hőse volt. Nekünk is vannak tehetségeink, elszánt és kitartó vállalkozóink, de Magyarországon még Jobs sem vitte volna ilyen sokra. (Fotó: apple.com)

Steve Jobs az elmúlt 25 év messze-messze legnagyobb vállalkozója volt. Egy olyan ember, aki szinte a semmiből teremtett iparágakat. Aki soha nem félt nekimenni a legnagyobb cégeknek, akit soha nem érdekelt a tömegízlés, és aki rendíthetetlenül hitt az alkotás erejében. A világ egyik leggazdagabb embere lett úgy, hogy közben nem kért és nem kapott állami támogatást, nem kilóra vett törvényekkel védte a cége pozícióját és soha nem alkudott meg az olcsó középszer csábításával.

Üzletemberek esetében szokatlan módon Steve Jobs a nyugati civilizáció és a szabad piacgazdaság igazi hőse volt.

Szépet a semmiből

Steve Jobs legalább háromszor teremtett a nullából valami óriásit. Először az Apple számítógépeit, amelyek minden későbbi személyi számítógép előfutárai lettek. Utána a Pixar filmstúdiót, mely új életet adott az animációs film műfajának, és kiemelte azt a Disney-féle giccsből. Harmadiknak pedig az iPod, az iPhone és az iPad triumvirátusát. Ezekkel pedig beteljesítette a számítástechnika nagy ígéretét, valóban mindennapivá, használhatóvá és elérhetővé téve azt. A nem professzionális felhasználók, a hétköznapi emberek számára ezek az eszközök hozták, vagy hozzák majd el a valódi IT-forradalmat.

És mindezek tetejében Jobs még szépet is alkotott: az Apple számítógépeinek külső megjelenése, szemben a PC-kkel, esztétikailag is mindig vonzó tudott lenni. A Pixar karakterei szerethető, de mégsem gejl figurák. És végül: az iPhone vagy az iPad egyszerű tárgyakként is szépek.

Csak Nyugaton sikerülhet

Steve Jobs nyilvánvalóan rendkívüli ember volt. Ugyanakkor attól félünk, nem vitte volna ilyen sokra Magyarországon. Az ő sikere ugyanis nagyszerű példa arra, hogy mi is olyan különleges a nyugati civilizációban, az egyetlen kultúrában, ahol a „kreatív rombolás” erkölcsileg és anyagilag is kifizetődik. Máshol ugyanez már az első fázisokban elbukik a párttitkár, az oligarcha, a mullah vagy az állami tisztviselő nemtetszésén. A még kiforratlan, de nagyszerű ötletre nem lehetne pénzt szerezni, túl sokat kellene a várható haszonból „leadni”, betiltanák vagy egyszerűen ellopnák.

Mindenhol vannak sikeres és gazdag emberek. De csak a nyugati civilizációban fordulhat elő, hogy az igazán sikeresek, az igazán jómódúak ne járadékvadászatból (járadékvadászat: a piaci verseny mesterséges, rendszerint politika alapú torzításából nyert haszon, a valódi értékteremtés ellenpontja) jutottak volna a csúcsra. Ha úgy tetszik, Steve Jobs példája az egyik ok, ami miatt a Véleményvezér rendületlenül hisz a nyugati civilizációban és a szabad versenyen alapuló piacgazdaságban.

Hol vannak a példaképek?

Steve Jobs halálakor az is szomorúvá tesz minket, hogy a jelenkori Magyarországról mennyire hiányoznak a hasonló példaképek. Nem mintha ne lennének nagyszerű tehetségeink, elszánt és kitartó vállalkozóink. Csak éppen mifelénk ők nem juthatnak igazán messzire. Ez az ország ugyanis a járadékvadászok felségterülete. És az is marad, ameddig a kormány egyetlen tollvonással felülírhat magánjogi szerződéseket, ameddig az önkormányzat bevétel alapú (!) adót szedhet, ameddig a polgármesternek van a legdrágább autója, és ameddig akkor jó egy könyvelő, ha ismeri az adóellenőrt.

Azt szokták mondani, hogy minden temetésen egy kicsit magunkat is siratjuk. Steve Jobs halála kapcsán különösen így vagyunk ezzel.  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.