Véleményvezér

vv

Ügynöklista: Bajnai tényleg bevállalja?

2010.04.06. I 36 komment I Címkék: bajnai demokracia ugynoklista

Bár sokáig titkolták létezésüket, a mágnesszalagokon a pártállam ügynökeinek teljes adatbázisa van. Titkosításukba mostantól egy háromtagú civil testületnek is beleszólása lehet. Ez nagyon szép, de kevés.

(Fotó: Hetek)

Sajtóhírek szerint ma a Bajnai-kormány megteszi az első olyan lépését, amit egy esetleges előrehozott választás után felálló Fidesz-kormány valószínűleg nem tett volna meg. Civil betekintést, sőt lehet, hogy akár kontrollt is adnának az egyetlen teljes pártállami ügynöklista felett.

Ha ez valóban megtörténik, azzal egy jelentős (fél)lépést teszünk a tisztább magyar közélet irányába.

A pohár félig tele

Bár a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) több mint egy évtizedig titkolta létezésüket, igenis fennmaradtak azok a mágnesszalagok, amelyek feltehetőleg a pártállam ügynökeinek teljes adatbázisát tartalmazzák. A Bajnai-rendelet lehetővé teszi, hogy ezek tartalmának titkosításába ne csak az NBH főigazgatójának, hanem egy háromtagú civil testületnek is beleszólása legyen.

Ez óriási előrelépés ahhoz képest, hogy az elmúlt 20 évben az NBH tisztviselői döntöttek minden ilyen kérdésben. Megvan tehát a remény, hogy végre ne csak a megszokásból és érdekeik miatt is állandó titkolózásba burkolózó szolgálati emberek döntsenek az ehhez hasonló közérdekű kérdésekben.

A pohár félig üres

Ez nagyon szép, de kevés. A Bajnai-féle rendelet alapján egyedül csak az arra jogosult kutatók juthatnak majd több információhoz. Ettől azonban a szélesebb közvélemény még nem fogja megtudni, hogy ki jelentett, kiről és mit. Az ügynökmúlt végső soron továbbra is a magyar demokrácia egyik tabuja marad.

survey services

Ez már csak annál is elképesztőbb, mivel a régióban már csak nálunk nem nyilvánosak az ilyen adatbázisok. Pedig soha nem késő! Például fél évvel ezelőtt az újonnan hivatalba lépő bolgár kormány a bolgár titkosszolgálatok teljes vonatkozó listáját publikálta az interneten. Ráadásul a titkosszolgálatok pártállami múltjának bolygatását Bulgáriában addig pontosan ugyanazokkal az érvekkel akadályozták meg, mint Magyarországon.

Sírunk...

Elkeserítő, hogy az ügynökmúlt feltárásában az összes régiós ország megelőz minket. Még Bajnai rendelete után sem fogunk ott tartani, ahol ők. Elkeserítő, hogy valamilyen érdekes oknál fogva nemcsak a kommunista utódpárt, de a Fidesz és az SZDSZ sem forszírozta úgy istenigazából ezt a kérdést.

És az is elkeserítő, hogy még Bajnai Gordon, egy rövid távú politikai ambíciókkal nyilvánvalóan nem rendelkező miniszterelnök sem vállalja fel azt, ami elvárható volna: a listák teljes nyilvánosságát.

Lehetetlen nem arra gondolni, hogy a döntési helyzetben lévő pártok és személyek mindegyike közvetett vagy közvetlen módon ellenérdekelt ebben. Ennyi ellenérdekelt pedig csak rendszerszintű probléma esetén lehet. A magyar titkosszolgálatok eltitkolt múltja és ezen keresztül homályos jelene a magyar demokrácia egészének problémája.

... és nevetünk is

Ugyanakkor látni kell, hogy az elmúlt húsz évben senki nem merészkedett olyan messzire, mint Bajnai Gordon. Az első (fél)lépés tehát megtörtént. Ha szerencsénk van, ezen a lejtőn már nem lesz könnyű megállni.

<< CUSI NEM TUDTA ELINTÉZNI

>> KUNCZE GÁBOR KEVERI

>> PUTYIN COMEBACK

>> korábbi írások

Írások a témában:
Ott tartunk, ahol 20 éve (Zsolt Melinda / Index)

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

La Serenissima 2010.04.06. 10:41:15

ez az a kérdés, amiben már kizárólag eredményekről akarok hallani. nemesnek tűnő, de később simán kiherélt tervek voltak, garmadával. már nagyon unalmasak. az állandóan ismételt kifogások me, valljuk be, egytől egyig nevetségesek.

mindenhol vannak ellenérdekeltek: igen, így igaz, ez régóta nyilvánvaló. sajnos a Fideszben is, elég sokan, fontos pozíciókban.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.04.06. 10:45:08

Ez akkor fog kiderülni, amikor Pintér Sanya és a többi NBH-s bűnöző koporsóba kerül. Amikor az aktákban szereplő politikusok, mára már milliárdossá vált üzletemberek szintén alulról szagolják azt a bizonyosat. Addig nem érdekük a nyilvánosságra hozás. A háromtagú civil kontroll kevés. Lefizethető, megfenyegethető, beveszik őket a mutyiba és már nekik sem lesz érdekükben a dolog. Bajnai adott a szarnak egy pofont. Ha ez a '90-es évek elején kiderül, a szemetet kilehetett volna már seperni az utcára, jöhettek volna az új arcok, a valóban fiatal és új politikusok, üzletemberek. Ezzekl szemben maradt minden a régiben. Demokrácia, komcsi vezetéssel (ebbe beletartozik fideszestől, mszp-stől az összes jelenlegi főember, aki 20 éve az adófizetőkből él).

ÁkiBáki (törölt) 2010.04.06. 13:28:41

Ááááh, biztosan nem most fogják nyilvánosságra hozni. Ez a Bajnai féle dolog pedig csak maszatolás.
Semmi kézzel fogható értelme nincs. Vagy nyilvánosságra hozzák, vagy nem.
Ez a "három civilt engedünk belenézni", csak a sz@r kenegetése.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.04.06. 13:32:43

Soknak tényleg nem sok, de ha már választani kell, hogy síruhnk, vagy nevetünk, akkor már inkább az utóbbi, hisz végre-valahára történik valami. A hat elődje összesen nem tett ennyit...

ÁkiBáki (törölt) 2010.04.06. 13:49:19

@Fedor: persze, ilyen alapon 1965-ben még nyilasok vezették az MSZMP-t is. Vagy nyilasból avanzsált ÁVO-sok, akikből aztán Kádár-huszárok lettek, akik viszont érzékenységüket leszármazottaikba örökítvén nagyon jó demokratákká váltak.
Na ezért tart itt ez az ország, ahol tart.
Hogy itt egyszer nem lehet tiszta vizet önteni a pohárba.

hrotko82 2010.04.06. 19:30:04

A titkosszolgák, verőlegények, besúgók,... rendszerfüggetlenek!

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2010.04.06. 19:45:38

Én már várom, kb. csütörtök körül hol fognak felbukkanni a "véletlenül" kiszivárgott listák. Ha pont csak a fideszesek lesznek rajta, az sok szavazót otthon tarthat.

Öreg Sam 2010.04.06. 19:54:13

Bakker,a Bajnai legalább tett egy lépést...
Az egész szarkupac politikai "elit" erre 20 év alatt nem volt képes!
Egy világkörüli út is egy lépéssel indul.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2010.04.06. 20:01:12

ez volt a minimum. Kenedi személye pedig biztosíték a szakszerű munkára és demokratikus hozzáállásra.

the_joker123 2010.04.06. 20:20:20

@calam: Én viszont nem értem, hogy miért nem lehetett egy komoly szakmai és tudományos teljesítménnyel rendelkező embert felkérni a testület vezetésére, mint Varga László, Ungváry Krisztián vagy Rainer M. János.

Nem akarok azon rugózni, hogy Kenedinek még egy nyamvadt diplomája sincs, mert szerintem ez itt nem számít. De vannak nála jobbak, fiatalabbak, agilisabbak. Ezt a hitelesség-dolgot sem értem. Már annyiszor elvállalt mindenféle bizottságosdit, aztán soha semmi nem lett a listák nyilvánosságából. Lehet, ha más próbálkozna, több sikerrel járna, mint ő.

EMU 2010.04.06. 20:43:38

Nem lehet egy lapon említeni sem a fideszt meg az szdsz-t, hogy istenigazából melyik nem forszírozta a nyilvánosságot. Nem védendő az szdsz-t, de ők voltak az egyetlen, aki teljes nyilvánosságot követeltek ez ügyben, a fidesz, mint a tűztől, úgy fél a nyilvánosságtól, és nem győzi ellenezni. Tehát az nettó hazugság, hogy "a Fidesz és az SZDSZ sem forszírozta úgy istenigazából ezt a kérdést." Az szdsz folyamatosan forszírozta. A fidesz pedig nem hogy nem forszírozta, hanem minden helyzetben akadályozta a nyilvánosságot. Vajh miért? (a kérdés költői)

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2010.04.06. 20:54:07

@the_joker123:
www.rev.hu/portal/page/portal/rev/az_intezet/szervezet_munkatarsak/kenedi

és a korábbi bizottságokban benne volt a rainer, ungváry vagy varga, sőt volt, amit asszem ő vezetett. ez bizony legalább kétpárti érdek, hogy ne legyen semmi ebből. Ilyen helyzetben kutatók nem sokat érhetnek el.

A téma napirenden tartásában Kenedinek pedig nagyon fontos szerepe volt. Hogy van-e diplomája, vagy sem: lényegtelen.

Ron bácsi 2010.04.06. 20:55:06

@EMU:

Egy lapon? Nem, persze.

10 év koalíciós kormányzás a volt állampárttal.

D-209

"Kakukk"

EMU 2010.04.06. 21:12:58

@Ron bácsi: Nyugodtan jöhetsz ezzel, meg kakukkolhatsz, pontosan tudni, hogy ez volt többek között az egyik oka a koalíciós feszkónak, kakukk, meg ettől még ebben az egy dologban ők voltak az egyetlenek, akik a nyilvánosságot akarták, de minden irányból ellenük volt az összes párt kakukk, még a koalíciós társuk is. Persze könnyebb cinikusnak lenni és kakukkolni, mint a tényekkel tisztában lenni. Ebben az egy dologban kár őket megtalálni, minden más mocsokságban benne voltak, ezt nem vitatom.

Blogger Géza 2010.04.06. 21:14:51

@EMU: "Az 1956-os Intézet múlt hét csütörtökön nyilvánosságra hozott listája [1] szerint a Kakukk [2] fedőnevű titkos megbízott 1989-ben a BM III/III.-5-ös osztály hálózati személyei közé tartozott, és 1989 októberében az SZDSZ vezetőségének tagja volt."

Hát nem tudom, valahogy azóta nem hallom ezt a forszírozást. Persze előtte néha bedobtak valamit a köztudatba, de ha igazán akarták volna, köthették volna ezt feltételül a koalíciókötésnél 3-szor is, de egyszer sem tették. Szóval beszélni valamiről meg cselekedni is valamit az két nagyon különböző dolog, főleg politikusoknál.

Pajtás 2010.04.06. 21:19:07

nekem szimpi ez a Bajnai, ezért a lépésért is, de sajna ez a pár nap kevés, mert jön a 4 év hallgatás.

bürger 2010.04.06. 21:27:28

Továbbra sem értem miért van ez a nagy felhajtás ügynök ügyben!
Én három ügyosztálynak is beszervezett ügynöke voltam. A rendszerváltozás után felfedtem kilétemet. Kikértem a hatos kartonomat, és még pár apróságot kiadtak. Szerettem volna, kikérni a jelentéseimet, melyekből kicsi, de elég érdekes kép tárulna az olvasó elé a "rendszerváltó" elit néhány jelentős tagjának, de ez nem ment.
Minden volt ügynöknek csak azt tudom javasolni, hogy nyomja fel magát a net-re. Akkor mivel szórakozna már húsz éve ez a minden elemében züllött politikai elit - tisztelet néhány kivételnek.

Blogger Géza 2010.04.06. 21:29:17

Egyébként ezzel a mágnesszalaggal megint csak az a baj, hogy nem tudjuk, valójában írt-e az illető jelentést, mennyit, abban bemártott-e valakit, vagy inkább pont falazott neki, kapott-e ezért pénzt, önként jelentkezett vagy zsarolták... Minden eset egy-egy külön történet.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2010.04.06. 21:30:48

@Ron bácsi: ez a Kakukk komoly? akiről azóta se lehet tudni, hogy kicsoda - ez persze nem mentség. Úgy egyébként a hős Fideszben, MDF-ben se kevés az érintett.

Gest anyó férje 2010.04.06. 21:32:48

Smidtpállal meg hasonló figurákkal az élen a Fidesz nem fogja forszírozni az ügyet

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2010.04.06. 22:17:03

Szögezzünk le egy fontos dolgot: a poszt nagyon jó. Gratula a bloggernek.

A főtéma meg még érdekesebb. Én kampányfogásnak tartom, de az intézkedéssel egyetértek. Félek azonban, hogy a tutyimutyi Fidesz e téren nem fog lépni. Talán a Jobbik határozott lenne ebben az ügyben is...

Az lenne a legjobb, ha az NDK-s STASI-intézet vagy a román CNSAS mintájára itt is egy független szervezet venné kezelésbe az archívumokat. Olyan szervezet, amelyet nem a kormány fizet, hanem törvényesen megállapított költségvetést kap, és kb. olyan függetlensége van, mint az Állami Számvevőszéknek.

Blogger Géza 2010.04.06. 22:18:29

@Gest anyó férje: Hát Schmidt nem tudom minek van mostanában az élén... Amúgy ügynökmúlttal simán lehetett valaki Magyarországon miniszterelnök is, szóval innentől nevetséges bárkit túlságosan emiatt támadgatni - az elégé durva kettős mérce lenne. És ki szavazott bizalmat D209-nek? Hát az SZDSZ. A tettek beszélnek, nem a szavak.

kutyafej 2010.04.06. 22:31:46

@Valahol Máshol: Sajnos maximálisan egyetértek: az összes jelentős párt tele van velük, az egykori ügynökök és tartótisztjeik ma is nagyszerű camorrát alkotnak, csak ma sikeres üzletembernek álcázzák magukat. A szájtépés a parlamenti pártoktól pedig csak arra szolgál, hogy szavazatot gyűjtsenek, eszük ágába sincs kitolni a pártfinanszírozási maffia krémjével. (Persze nehogy valaki azt higgye, hogy a Jobbik demagóg söpredéke jobb ennél.)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2010.04.06. 22:35:17

@kutyafej:
Nem helyes összemosni mindenkit a "Te is más vagy, te sem vagy más!" szellemében. Gondolom te is most jöttél haza a SZEMA sétájáról, és beírtál ide, ha már így alakult. :-)

Host 2010.04.06. 22:47:51

"Elkeserítő, hogy valamilyen érdekes oknál fogva nemcsak a kommunista utódpárt, de a Fidesz és az SZDSZ sem forszírozta úgy istenigazából ezt a kérdést."
Ez most provokatív kérdés v naivitás? Mind a 4-5-6-7 pártban vannak olyanok akik szerepel(het)nek ezeken a listákon

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.06. 22:59:49

Majd ha százezer ember vonul az adatok nyilvánosságra hozatalának követelésével az utcára, akkor nyilvánosságra fogják őket hozni.

MoxNox 2010.04.06. 23:04:24

Pedig valóban az SZDSZ volt az egyetlen párt, amelyik teljesen forszírozta az akták teljes nyilvánosságra hozatalát. A leginkább ellenérdekelt MSZP-vel koalícióban persze nem sokat tehettek, már az is egy kisebb csoda, hogy eddig eljutottunk. És azt sem mondanám, hogy a Fidesz mindenben akadályozta volna a nyilvánosságra hozatalt, inkább amolyan felemás volt a hozzáállásuk. Kiváncsi vagyok a Jobbik hozzáállására, kezdem furcsállni, hogy eddig egy szót sem szóltak az ügyben. Pedig elméletileg nekik aztán két kézzel kéne verniük az asztalt, teljes nyilvánosságot követelve, mint ahogy az LMP-nek is.

stratez 2010.04.07. 00:40:01

@"Itt az idő," végre húzz el Orbán!: Ezt ha becopizod még az Aliz konyhája receptjei közé is, sem segít rajtatok, 4 napotok van, aztán húztok a futottak még kategóriába, valahová a Jobbik és az LMP közé. Aztán kezdhetitek megszervezni a beszélőket, meg a csomagküldést. A vazelint ki ne felejtsétek belőle...

Vincenzo testvér 2010.04.07. 00:45:32

A fidesznek azért nem érdeke egy ügynöklista, mert ha azon 10 jelenlegi szoci politikus és egy fideszes lenne rajta, akkor nemcsak a sajtó, hanem a falumbéli véleményvezérek számára is az egy fideszes lenne a csámcsogás tárgya.
Márpedig nem is egy van rajta, hanem kettő. Kábé.

árnyékgyuri 2010.04.07. 06:11:35

Nekem ez hatalmas nagy fájdalmam, hogy nem nyilvánosak az ügynöklisták. Egyszerűen nem értem. Abban reménykedem, hogy a szociknak most már ez az utolsó esélyük és kiborítják a bilit.

dtk74 2010.04.07. 07:43:08

@Vincenzo testvér: Ezek szerint te tudod a titkot. Leírnád azt a két nevet aki rajta van? Hadd tisztuljon a kép. Ha pedig nem ismered, akkor ne legyél fogadatlan prókátora senkinek, az szánalmas önigazoló lózungok pufogtatásával nem lesz hiteles!

nemecsek ernő áruló 2010.04.07. 08:03:59

Mindegyik pártban ott ülnek az ex-ügynökök (még akár a Jobbikban is - azon sem lepődnék meg sajnos), így egyiktől sem várható el, hogy teljesen tisztázzák ezeket a kérdéseket.

Nade 2010.04.07. 09:19:45

@Valahol Máshol: Leírtad, amit akartam. Ez itt a lényeg.

Az ország, és "'prominens" gondolkodóinak szégyene - azzal a párttal együtt, amelyiknek 20 évig hittem -, hogy itt tartunk ma ügynökügyben. Az erkölcsi és gazdasági mocsár mind ebből fakad.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása