Az alkotmányt előkészítő testület össszetételéből látható, hogy Orbán Viktor a magyar szellemi elit mely csoportjainak tulajdonít akkora súlyt, hogy demonstrálni akarja részvételüket az alkotmányozás folyamatában.

Schmitt Pál tudomása szerint 2011. március 15-én fogadják majd el az új alkotmányt, melynek tervezetét egy hatfős, Orbán Viktor által felkért testület hivatott elkészíteni. Ha mindezt valaki elfelejtette volna, akkor Boross Péternek a témában nemrég tett nyilatkozatai minden bizonnyal emlékeztették erre.

Miért vannak itt?

Természetesen mi sem gondoljuk, hogy valóban a felkért csoport alkotná meg az új alkotmány tervezetét, ám a tagok személye mégsem lényegtelen. Szerepük leginkább a 2005-ben ugyancsak Orbán által életre hívott Nemzeti Konzultációs Testülethez hasonlítható, melynek tagjai szintén nem végeztek valódi munkát, hanem inkább egy-egy fontosnak vélt csoportot reprezentáltak. Az sem véletlen, hogy közülük ketten – Pozsgay Imre és Schöpflin György – most újra itt vannak.

Ez a hat ember a kormányfő szándékai szerint minden bizonnyal azt hivatott szimbolizálni, hogy az új alkotmányt az ország legtekintélyesebb és legbölcsebb emberei készítik. Sőt, nekik így együtt valahogy a magyar értelmiségi társadalom közéletileg fontos részét kellene megtestesíteniük – valamennyiük képvisel egy-egy fontosnak gondolt csoportot, réteget.

Személyük éppen ezért nagyon sokat elárul Orbán Viktor gondolkodásáról. Arról, hogy a miniszterelnök a magyar szellemi elit mely csoportjainak tulajdonít akkora súlyt, hogy demonstrálni akarja részvételüket az alkotmányozás folyamatában.

Ki kit képvisel?

Kezdjük az egyszerűbb esetekkel. Schöpflin György nyilvánvalóan a kommunista rendszerből kimaradó, és közben magyarságát teljesen megőrző nyugatos emigránsokat szimbolizálja. Ugyanakkor Schöpflin mind személyén, munkásságán, mind pedig nagyapján, a Nyugat egykori legendás kritikusán keresztül a magyar kultúra nyugati civilizáció felé tekintő, de a határon túli magyarság kérdését mindig szem előtt tartó részét is megszemélyesíti.

Ezt a polgári tradíciót, valamint a fideszes rendszerváltó generációt képviseli Szájer József, aki a kommunizmus utolsó évében az állampárt egyik legélesebb kritikusa volt. Mára nem foglalkozik magyar belügyekkel: az öt nyelven beszélő, az Európai Parlamentben a hírek szerint rendkívül magas presztízzsel rendelkező Szájer ízig-vérig EU-s politikus lett.
 

Az ő ellenpontja Pozsgay Imre. Mind korban, mind kulturális háttérben, mind életútjukat tekintve. Különösen ironikus az a tény, hogy 1990-ben éppen Pozsgay ellen indult egyéni képviselőjelöltként Szájer – akkori bevallása szerint egyetlen célja nem saját győzelme, hanem Pozsgay győzelmének megakadályozása volt. Húsz év azonban hosszú idő, és az egykori MSZMP-s vezető politikus szerepeltetése nyilvánvalóan üzenet a magyar társadalom azon szeletének, mely kivette a részét az elnyomó rendszer üzemeltetéséből: a Fidesznél is van bocsánat. De csak akkor, ha az illető „nemzeti érzelmű”, és nosztalgia helyett kritikusan tekint vissza a Kádár-rendszerre.

Pálinkás József MTA-elnök természetesen a tudományt, és főként a magyar elit természettudományos hátterű részét hivatott szimbolizálni. A természettudósok ilyen hangsúlyos képviselete már csak azért is fontos lehet, mert az ő gondolkodásukat szinte senki nem képviseli a jogászok, szociológusok, bölcsészek és közgazdászok által dominált politikai életben.

Innentől azonban egy kicsit bajban vagyunk.

Boross Péter esetében ugyebár nem nagyon merül fel, hogy valamifajta jól meghatározható hátterű értelmiségi réteget jelenítene meg. Talán leginkább az egykori MDF-eseket, a rendszerváltozás és a jobboldal idősebb generációját képviselheti. De ebben az esetben joggal merülnek fel hitelességi aggályok. Boross ugyanis nem tartozott a rendszerváltozás meghatározó alakjai közé, az „antalli örökség” ügyében pedig meglehetősen erodálta őt a Dávid Ibolya melletti hosszú kiállása. De tegyük fel, mégis mint a rendszerváltozás korának egyik ismert figurája van itt.

Már csak azért is, mert ez megmagyarázná, hogy mit keresett  Stumpf István a testületben – a rendszerváltozás idején a másik oldal egy fontos csoportjának, az egykori reformkommunistáknak a képviselője.

Ők az új magyar Alapító Atyák.

Miért éppen ez a hat ember?

A miniszterelnök szerint tehát az alkotmány megalkotásában – mely a kormányzati retorika alapján egyfajta rendszeralapítás is lesz – a következő csoportoknak kell képviselve lennie: a határon túli magyaroknak, a Fidesz-generáció nyugatosainak, az egykori kommunista népi baloldalnak, a tudományos elitnek, a régi, rendszerváltó jobboldalnak és az egykori reformkommunista értelmiségnek.

A Véleményvezér szerint ez így egy nem teljes, de meglehetősen széleskörű lefedése a magyar szellemi elitnek – 1989-ből.

Csakhogy azóta eltelt húsz év! Ki képviseli ebben a testületben ennek a két évtizednek a legfontosabb fejleményeit, tapasztalatait? Igaz, tudjuk, Orbán Viktor szerint az előző két évtized rendszere megbukott. De ki van ebben a csapatban, aki tudná, hogy mi miatt is vezetett szakadékba a rendszerváltozással kijelölt út, melynek kijelölésében többek között ők maguk is szerepet vállaltak? És végül: hol vannak az elmúlt húsz évben megjelent új értelmiségi csoportok vagy generációk képviselői?

Érzésünk szerint a testület összetétele által küldött üzenet legalábbis vegyes és zavaros. Az ugyanis inkább az 1990-es rendszerváltozásról, semmint 2010-ről szól. Már csak ezért is nagyon jó lenne végre több információt látni az alkotmányozással kapcsolatos elképzelésekről, még ha ezt nem is feltétlenül a fenti testülettől fogjuk megkapni.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!