Véleményvezér

vv

Alföldinek mennie kell

2010.11.18. I 345 komment I Címkék: nemzet alfoldi robert allam nemzeti szinhaz

Nem is lehet kérdéses, hogy Erdély Romániához csatolását nem lehet a magyar Nemzeti Színházban megünnepelni. Egy kiemelten fontos közintézmény vezetőjének Alföldi alkalmatlan. (Fotó: Wiki)

Felháborodást váltott ki, hogy Alföldi Róbert hozzájárult ahhoz, hogy a budapesti Nemzeti Színházban előadással és állófogadással ünnepeljék meg a román nemzeti ünnepet. Ha valaki esetleg nem tudná, ez Nagy-Románia megalakulásának, Erdély Romániához való csatolásának az ünnepe. A színházigazgató azzal érvelt, hogy ez az esemény is segíthet abban, hogy a két ország közeledjen egymáshoz.
Az indoklás végtelenül ostoba, maga az eset pedig ízléstelen – és bár azóta Alföldi a tiltakozás hatására lemondta a rendezvényt, ennek az esetnek konzekvenciái kell, hogy legyenek.

Mi a probléma?

Józan ember számára nem is lehet kérdéses, hogy Erdély Romániához csatolását nem lehet a magyar Nemzeti Színházban megünnepelni. A Nemzeti Színház nem csupán egy a számos színház közül, hanem az ország első számú színháza, és egyben kiemelten fontos állami intézmény. Egy ilyen intézményben pedig nem ünneplünk olyan eseményt, amely a magyar nemzet számára az egyik legnagyobb történelmi csapást jelenti. Ha ezt valaki nem érti, az vagy érzéketlen sok millió magyar ember élettragédiája iránt, vagy egyszerűen csak buta.

Sokan persze a jobboldalon most úgy gondolják, ez is tudatos provokáció, valamiféle „liberális fricska”. Bárcsak az volna! Attól félünk, a valóságban Alföldi Róbert teljesen komolyan gondolta, hogy egy ilyen esemény pozitív üzenetet jelentene és jótékony hatással lenne a két nemzet viszonyára. Alföldi kicsit olyan, mint a ciki déli nagypapa Amerikában, aki nem vette észre, hogy a világ rengeteget változott, és még most is (jobb esetben) négernek hívja az afro-amerikaiakat. Valakinek meg kellene mondania Alföldinek is, hogy az ilyen szövegek mostanra vállalhatatlanok. Tizenöt éve is ciki volt, de mostanra talán egy ország tudja: a nemzeti megbékélés nem azonos az egyoldalú nemzeti önfeladással!


 

Alföldi közismerten szeret meghökkenteni és provokálni, a művészi újszerűség híve. Hogy ő egy komoly művész, sőt zseni, aminek rajongói mondják, vagy egy túlértékelt ripacs, ahogy sokan mások gondolják – majd az idő eldönti. Azt azonban leszögezhetjük, hogy a mostani eset után, melynek művészetéhez nincs sok köze, nem kell várnunk: Alföldi ugyanis világosan bebizonyította, hogy egy kiemelten fontos közintézmény vezetőjének egyszerűen alkalmatlan.

“Nemzetek közeledése”?

Hogy a román félnek mi lehetett a motivációja, amikor a budapesti Nemzeti Színházat választották ki nemzeti ünnepük budapesti megünneplésére (egy pillanatra mindenki képzelje el, hogy a Nemzeti Színház mondjuk román nemzeti színekkel van feldíszítve), az külön megérne egy misét. Erről nyilván sokkal kevesebbet tudhatunk, de az valószínűtlen, hogy a „nemzetek közeledése” vezette volna őket: ugyanis ha egy kicsit is odafigyelnének az Erdély-kérdés magyarországi érzékenységére, nyilván eszükbe sem jutott volna egy ilyen abszurd ötlet. Ahogy a magyar félnek sem jut eszébe a Román Nemzeti Színházban Trianon-emléknapot tartani.

De a hibát ne csak a román oldalon keressük: Alföldiék aktív közreműködése nélkül most nem létezne a probléma.

online surveys


Mit lehet tenni?

Az igazi baj az, hogy nem ez lett volna az első eset, amikor magyar közintézményeket finoman szólva nem rendeltetésszerűen használnak. A hasonló intézményeket a világon szinte mindenütt kiadják különféle rendezvényekre, ám normális országokban arra is odafigyelnek, hogy mire. Magyarország azonban közismerten egy olyan hely, ahol erre magasról tesznek: nálunk például még a Festetics-kastélyban is lehetett pornót forgatni.
Könnyen lehet, hogy a mostani eset mögött is valójában a tipikus magyar bürokrata nemtörődömség állt. Azon sem lennénk meglepve, ha kiderülne, hogy a színház részéről a döntés meghozatalában részt vevő vezetők egyszerűen csak örültek a pénznek és nem érdekelte őket, vagy nem is tudták, hogy mit jelent Magyarország számára a román nemzeti ünnep.

Ez a mentalitás valószínűleg nem változik meg rövid időn belül, ezért más megoldás is kell az ilyen problémákra. A Véleményvezér javasolja egy olyan testületet felállítását, mely a fontosabb közintézmények bérbeadása előtt megvizsgálja, hogy ki és milyen célra akarja használni az adott intézményt, majd mérlegeli, hogy mindez összeegyeztethető-e az intézmény céljaival és presztízsével. De Alföldinek akkor is mennie kell.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tundrazuzmo (törölt) 2010.11.18. 20:42:17

Nekifutok még egyszer, mert elvitte a cenzor.
Alföldi nem tud értékeket képviselni, nem erről híres. Nem csupán a család hagyományos értékét utasítja el (aki ismeri az életvitelét, az tudja, hogy miről beszélek), hanem a nemzet értékeit is többször megtaposta már. Madách sem úgy írta meg az Ember Tragédiáját, ahogyan nála látható a színházban. A nemzeti értékek megtaposásának is van határa, szerintem ez volt az. A nemzet színházának nem szabad helyt adnia egy ilyen rendezvénynek - ekkora értékvesztést nem szabad kommunikálnunk, rajtunk röhögnének az egész világon. És ez most független Trianon értelmezésétől, itt a magyar érdekek nemzetközi képviseletéről van szó! Nem lehetünk ennyire puhányok!

Alföldit sok dolog miatt ki kellene rúgni, betelt a pohár!

Napkutya 2010.11.18. 20:42:42

Csak egy gondolat: két évvel ezelőtt "mély magyar" fidesz gyűlés. Orbánság, zászló, himnusz, székelyhimnusz. Ami kell... Jöjjenek a szavazók!

Ma, egy ilyen rendezvény simán átmegy a fidesz uralta külügyön és mindenki kussol...

Félreértés ne essék, MEGHÍVÓT biztos kaptak rá.
K.rva nehéz lenne letagadni, hogy tudnak róla.

Bravó srácok! Ismét bizonyítottatok!

táltos 2010.11.18. 20:43:19

Azért érdekes, hogy a törökök kapcsán is csak az jut eszébe mindenkinek, hogy ötszáz éve volt.
Azon még nem gondolkodott el senki, hogy mondjuk 1664-ben Zrínyi Miklósnak nem és katonáinak nem az járt az agyában, hogy basszus ne törődjünk a törökkel mert már 123-éve volt hogy elfoglalták Budát, hanem az egész életét arra tette fel fel, hogy amit lehet visszafoglaljon tőlük.
És 1686-ban sem ezen járt a Budát visszafoglalók agya.
Ezzel nem azt mondom, hogy kapára kaszára és uzsgyi visszafoglalni mindent, de legalább ne az legyen, hogy legyintünk egyet és elfogadunk egy oltári nagy történelmi igazságtalanságot.

levike999 2010.11.18. 20:43:30

Ha összejössz a barátod volt barátnőjével, nem mész utána oda hozzá, hogy az orra alá dörgöld akkor sem, ha a társadalom és a barátod is elfogadja ezt a helyzetet!

z 2010.11.18. 20:43:37

@Szarazinda:

"Ha elismerjük a jelenlegi Román államalakulatot, akkor ezt a nemzeti ünnepével együtt tesszük és megadjuk ugyanazt az ő követségüknek, amit a német, az amerikai, vagy bármelyik követségnek, és ezzel államnak megadunk."

Azért ez erősen sarkos vélemény, nem gondolod? Elismerhetjük a román államalakulatot, de a lényeg itt az, hogy az ő ünnepük a mi számunkra történelmi sérelem. Ha ezt ők nem hajlandók belátni, a mi érzéseinket tiszteletben tartani és szépen, csendben megünnepelni ezt ott, ahol nem okoz közfelháborodást, akkor igenis rájuk kell szólni, hogy hé, azért ezt nem így kéne.
Ha ők mást ünnepelnének ott, ha a németek a nemzeti egységüket, vagy az amerikaiak július 4-ét (bármi olyat, amire mi is tudnánk koccintani velük), akkor tegyék.
Ne mondják már nekem, hogy azért tartották volna a Nemzetiben, mert annak a kialakítása és bérleti díja felelt volna meg legjobban az igényeiknek.

Cantona 007 2010.11.18. 20:44:44

Nagy-Románia

A húszas évekre nemzetközi egyezmények is garantálták a létrejövő Nagy-Románia határait. Az 1920-as trianoni békeszerződés Magyarországot kényszerítette arra, hogy elfogadja az új határvonalat a két ország között (amely egyébként messze túlnyúlt a történelmi Erdély határán, és a Partiumot is magába foglalta). Ezen kívül Románia megszerezte Bukovinát Ausztriától, Dél-Dobrudzsát Bulgáriától. Sőt, ekkor még Besszarábia is Nagy-Románia részét képezte, Moldván és Havasalföldön kívül. Románia területe egyébként ezután is többször változott: a második bécsi döntés idején, a második világháború alatt Németország nyomására Észak-Erdélyt Magyarországhoz csatolták. 1945-ben visszakapták a románok ezt a területet, de Besszarábiáról le kellett mondaniuk a nyugat felé terjeszkedő Szovjetunió javára, és Dél-Dobrudzsa is visszakerült Bulgáriához.

Ezen tények alapján nem hiszem, hogy a Nemzeti a legalkalmasabb hely az ünneplésre.

UI: Azt szeretném kérdezni a blog szerzőjétől, van-e tudomása arról, hogy kinek a fejében született meg ez a remek ötlet a helyszínnel kapcsolatban?

Beru 2010.11.18. 20:44:47

@Szarazinda: Nem az a baj, hogy a nemzeti ünnepet Magyarországon is ünnepelni akarják a románok. De nem lehetne inkább egy másik ünnepet? Pl. jún. 26-án a Nemzeti zászlóét? Ami nem bánt senkit? Tényleg nem érzed, hogy nem az ünnepléssel van gond, hanem annak apropójával?

Haary Plotter 2010.11.18. 20:45:34

@popzene: "tegye fel a kezét, aki fejből tudta, hogy a román nemzeti ünnep = erdély elcsatolásának évfordulója. (én speciel tudtam, de biztos vagyok benne, hogy a magyar lakosság 99%-ának ez új.)

Békés románkák felhúznak a lámpavasra, ha így beszélsz. Hogy-hogy "erdély elcsatolása"??? Erdély kisbetúvel még csak hagyján, ha már korcs moghior nyelven írtad (meg ne próbáld az Ardeal, vagy Transilvania szóval!), de hogy elcsatolás, hát öörnyűűű ! Visszatért az ősi dákó+román kontinuitás földjéhez az ideiglenesen azt bitorló vándornéptől, mert már híres történészük megmondta, "a kontinuitás egy olyan vágyálom, amelyet minden becsületes román szeretni hinni". Ezek történelmi tények ugyi, oszt ha nem tetszik, vissza lehet menni Magororszégba te lágyagyú bozgor (gaz-ember), na!

neeskens 2010.11.18. 20:45:40

@Szarazinda: Nem az a probléma, hogy nem próbáljuk megérteni.
Amit te képviselsz és amit Alföldi annak óriási hagyománya van a magyar gondolkodástörténetben. Nem arról van szó, hogy gonoszak, hazaárulók vagy idegenszívűek lennének, akik ezt képviselték/képviselik.
Hanem egész egyszerűen arról, hogy bizonyos problémákra, mintha érzéketlenek lennének a szenzoraik.

Ilyenek voltak a polgári radikálisok 19.sz végén, akik nem érezték sem a nemzetiségi kérdés, sem a zsidókérdés súlyát. Kommunisták, akik tényleg elhitték, hogy az osztálytudat felülírja a nemzeti érzést. Sorolhatnám, de ne érts félre, nem zsidózni, meg kommunistázni akarok, hanem arról beszélek, hogy ezek a problémák valósak, rengeteg ember érzékenységét sértik, ha erről nem vesztek tudomást, akkor abból egészen fals nézetek alakulnak ki.

Csak egy példa: amikor Jásziék az általános választójogot, meg a demokráciát követelték, azt gondolták, hogy emiatt a nemzetiségiek önként és dalolva maradnak a magyar állam keretein belül. Észre se vették az orruk előtt lévő problémát, hogy itt valójában miről van szó.

levike999 2010.11.18. 20:45:57

@Kalamona: "Miért nem lehet politikamentesen ünnepelni?"

Egy politikai ünnepet?

Mikrobi 2010.11.18. 20:46:02

Alföldi Róbertnek rendszeresen vannak olyan megnyilvánulásai, amelyek miatt feláll egy jóérzésű ember hátán a szőr. Hogy ne mondjak mást, a 12 meleg apostolról szóló "művészi" kiállítás a Nemzeti Színház előterében. Már régen ki kellett volna rúgni, de legkésőbb a kormány beiktatásának a másnapján.

pkrisko 2010.11.18. 20:46:07

Az összes szerencsétlen magyarkodó balfék tudomásul vehetné lassan, hogy igen, valóban elveszítettük a világháborút! Igen, mindkettőt! Igen, kaptunk a pofánkra! (És igen, ha újra megpróbálnánk megint csúfos vereséget szenvednénk!)
Civilizált országokban egy ilyen rendezvény megtiszteltetés mindkét félnek. Nálunk viszont csak hőzöngők vannak! :)

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2010.11.18. 20:46:57

1. A japan nagykovetseg szeretettel meghivja Ont a pekingi Nemzeti Szinhazba Mandzsuria megszallasanak 79. evfodulojanak alkalmabol rendezett unnepsegre.

2. Az amerikai japan konzulatos diszvacsorat tart a Capitoliumban Perl Harbour bombazasanak 69. evfordulojanak tiszteletere December 6.-án.

Ilyen izlestelen provokaciora CSAK Magyarorszagon van olyan GERINCTELEN ES TUDATLAN ALAK aki felkinal a korabbi ellensegnek ilyen megalazo lehetoseget. ....

Fel kellene jelenteni alfoldit! Nemzeti szimbolum megsertese. Biztos van paragrafus zaszlo egetes, cimer gyalazasra. Ez siman belefer, mivel nem tortent mas mint az emberek nemzeti buszkesegenek sarba tiprasa.

Evil Dick 2010.11.18. 20:47:01

Sikerült megtalálni az indokot, ami végett "Alföldinek mennie kell", és ezen intézmény élére is kinevezésre kerül egy fidesznyik.

Fmaci 2010.11.18. 20:47:08

Mekkora lúzerség egy genetikai (jobban mondva földrajzi) véletlenszerűség szemüvegén keresztül nézni a világot ....

Meg ez a "tegnap ők voltak genyák velünk, nehogy már mi jó fejek legyünk ővelük" típusú érvelés, óvodásnál idősebb korban már elég unalmas.

vakvarju 2010.11.18. 20:47:47

@nyehehe: Verebes pedig nem a Napkeltébe való (volt) és nem a Mikroszkóp Színpadra való. A Napkeltét is végig szuszogta, alig lehetett érteni azt, amit mondott.

@calvin&hobbes: a mohácsi csatavesztés, Mátyás király halála, a '48-49-es szabadságharc bukása is fájó pontja a magyar történelemnek. Jó lenne már egy kicsit a jelennel is foglalkozni. Nemrég voltam Erdélyben, egyáltalán nem élnek rosszul a magyarok. Akinek ott is meg van az egzisztenciája, nem fog átköltözni Magyarországra. Miért is tenné, neki Románia a hazája.
@szvsz: De, jogunk van visszakövetelni Erdélyt is, Felvidéket is. És?
Én az Osztrák-Magyar Monarchiát követelem vissza. De azonnal! És kérem ez ügyben a népszavazás kiírását!

Várúr 2010.11.18. 20:48:08

@Szarazinda:
Hm és még egyszer hm. E logika alapján Trianonban sincs semmi rendkívüli. Magától értetődő a határainkon kívül élő négymillió elnyomott magyar.

Várúr 2010.11.18. 20:48:16

@Winston Smith:
Minden külföldi magyar követség a saját épületében ünnepel. A Nemzeti Színház román kibérelése nyilvánvaló teszt és provokáció volt. Ebbe a csapdába Medgyessy egyszer már beleséltált - ő ugyebár nem a történelmi tájékozottságáról és érzékenységéről híres - most pedig nem egy személy, hanem egy elsődleges fontosságú nemzeti intézmény lett volna a túsz. A román külpolitika a bizánci ravaszkodásról híres. Még azt sem tartom kizártnak, hogy a valódi cél az erdélyi származású, a bukaresti ötleteket jól ismerő Szőcs Géza államtitkár megbuktatása volt. Nem jött be. Ezzel szemben egy nekik nagyon is megfelelő direktor fog bukni. Így lehet túllőni a célon - ahogy Bizánc is bukott a kőkemény, mindenre elszánt törökkel szemben. Ez is egyfajta tanulság felebarátaim.

Lone Starr (törölt) 2010.11.18. 20:48:35

Kedves kesztió!
Kicsit (kurváára) sok a VOLNA a gondolatmenetedben. Örömünnep is lehetNE az erdélyi magyarságnak? A Gyulafehérvári Nyilatkozat? HA betartanák azóta valaha is? Hát, jó ünneplést! Csak mint Finnországban, csak mint Finnországban!

Rigghead 2010.11.18. 20:50:16

ez olyan szomorú, h ilyenekkel vagyunk elfoglalva. szétpolitizált hétköznapok, teljesen szopó már itthon lenni komolyan. nincs olyan icipici nüansznyi valami sem, ahová ne folyna be ez a hígfos magyarpolitika. ki a faszomat érdekel, h ki hol ünnepel nagy-romániát, hát kinek fáj az? ki foglalkozik ma még mindíg erdély elcsatolásával, és minek? vagy komolyan valakit örömmel tölt el, hogy "huhh, hát sikerült megakadályozni, h ne ott legyen a nagy román ünnep"
?

áhh, komolyan....

ÖRÖKKÉ ÉLJEN NAGY ROMÁNIA!

sanche_ 2010.11.18. 20:50:19

@Lefetyke: Miről beszélsz? Milyen igazságtalanság?

Szerinted igazságos volt, hogy az akkori magyar területek 70%ban románok lakták? Mert oké, hogy románia belsejében volt egy színmagyar sziget, de körülötte a magyarok csak uraskodtak a román többség felett.

De egyáltalán, mondj már egy háborút, vagy békeszerződést, ami teljesen igazságos volt mindenkivel szemben!
Akkor most a világon seholsincs megnyugvás? Minden egyes igazságtalanságot(amikhez már se nekünk, se a románoknak semmi közünk) hozzunk helyre?
Esetleg fizessük vissza a nyugati országoknak a kalandozó hadjáratokban zsákmányolt értékeiket?

Vagy meddig kell szerinted az igazságért visszamenni? És kinek az igazságáért? Mert abból is van egy pár..

svetapop 2010.11.18. 20:50:26

tschaffer 2010.11.18. 13:05:23
@svetapop: Nem csak úgy lemondott a nemzeti érdekeiről. Békeszerződésben ratifikálta. Most akkor logikailag ha egy békeszerződést megszegsz akkor az tudod mit jelent?
Románia átlagosan 10 évenként szeg meg egy-egy szerződést, Pl. a Meg nem támadási szerződést az Osztrák-Magyar Monarchia irányában.

Kotkodus 2010.11.18. 13:12:16
@svetapop:
én nem érzem azt, hogy bármit is veszítenék a magyarságomból, attól, hogy a románok itt ünneplik a nemzeti ünnepüket... mitől leszel te ettől kevesebb?
Kotkodus! Javaslom, ha betörnek hozzád és kirabolnak, hívd meg a rablót egy vacsorára, mondjuk karácsonykor, legyetek jó barátok a továbbiakban, és ha bármire szüksége van, add oda neki a békesség kedvéért, ne tedd ki annak a megalázó helyzetnek, hogy újra rabolnia kelljen.

bébarabás 2010.11.18. 20:50:46

Marhaság. Alföldinek nem kell mennie sehova, nehogymá ilyen kis mitugrászok mondják meg hogy hogy s mint.

Haary Plotter 2010.11.18. 20:51:20

@Megfigyelo: "miért kellene a 7-8 millió erdélyi románnak Magyarországon élnie?"

Volt az valamikor 7-8 oláh pásztor (vlach) família is…
Csakhát mi mindig ”nyírtuk a kisebbségeket” ugyi.

funfun 2010.11.18. 20:51:58

Az a baj, hogy Alföldi buta és gyáva. Buta, mert nem gondolkodott előre, és nem látta, mi lesz ebből. Gyáva, mert amint az amúgy kuruc, erkölcsös, antialkesz, az MTV-nél nem túlfizetett Pálfy szóba hozta, hogy Alföldit ki kell rúgni, saját karrierje miatt máris visszatáncolt. Hát nem egy tökös legény ez az Alföldi, az biztos.
De lehet, arra gondolt, ha nem lesz állása, hogy rendezi az elmaradt közös költséget?
Nem szeretem az ilyen alakokat, na. Persze a Pálfy-féléket sem.
Amúgy meg leszarom, hol ünnepel Románia, felőlem a Parlamentet is kibérelhetik, éjfélkor meg kisorsolhatják tombolán a koronát (made in China, mi? De abból nem lett botrány, mert túl sok pénzt hoz a Forma1 a konyhára.)

thimos 2010.11.18. 20:52:27

Ajánlok egy nagyon rövid gondolatkísérletet, bár felületesen nézve off leszek vele. Képzeljük el, hogy (egy alternatív történelemben) Magyarország területéhez csatoltak volna olyan orszégrész(eke)t, melyben pl. szlovákok élnek (vagy bármely más szomszéd etnikum) nagyobb számban, nagyobb tömböt alkotva, de természetesen az ország magyar lakosságának számához mérten kisebbségben. Magyarország (a magyar többség) vajon hogyan bánna vagy bánt volna egy ilyen kisebbséggel feltéve, hogy a magyarok jelleme abban az alternatív történelemben is épp olyan, mint a valóságban?

Hogy on is legyek: Alföldi szeret provokatív lenni. Hogy ezzel csak megdöbbenést akar kiváltani, vagy elgondolkodtatni akar vele, más kérdés. Ettől is függ annak megválaszolása, helye van-e provokációnak a Nemzetiben. És kérdés az is, hogy az adott környezetben (vö. magyar mentalitás) helyévaló-e, hatásos-e, szerencsés-e a provokáció.

Mizantrop 2010.11.18. 20:52:43

Szarazinda, hallgatom példáidat, mivel úgy fest, járatos vagy diplomáciai kérdésekben.
De természetesen kizárólag olyan eseteket idézz fel, amelyekben egy A állam követsége egy B állam területén, a B állam nemzeti jelképként használt intézményében ünnepelte meg a B állam számára tragikus következményekkel járó saját ünnepét, melynek kapcsán A állam megkapta B állam területének kétharmadát. Mert az, hogy mondjuk a norvég nagykövetség ünnepel bármit itt, az senkit nem érdekel, s nyilván nincs az a barom, aki ezen meglepődik.
De! Ezt a kérdést tilos kizárólagosan pragmatikus szempontoknak alárendelni, és csak ebből a szemszögből tekinteni az eseményeket. Mint ahogy akkor sem szarsz a karácsonyi asztal közepére, ha ott és akkor nagyon kell, mert van benned tisztelet a szimbolikus helyzet, s így a szimbólumban megnyilvánuló több ezer éves közösségi érzés, gondolat iránt. Akkor is, ha nem hiszel a Jézuskában, ugye. Mert van benned: ízlés.
A szimbólumokat komolyan nem venni, a szimbolikus dolgokat, érzéseket nem tisztelni - ez a civilizálatlan magatartás, sokkal inkább civilizálatlan, elfogadhatatlan - kedves kesztió és a hozzád hasonlóan gondolkodók - mint a trianoni döntés érzelmi síkjáról véleményt nyilvánítani. Mint ahogy - már írták itt - mi sem megyünk Bukarestbe ünnepelni a második bécsi döntést, egyszerűen azért, mert civilizáltak vagyunk és van bennünk ízlés, ettől vagyunk európaiak. De Kesztió, te nyilván abban sem találnál semmi kivetnivalót, ugye? Virágozzék minden virág?

Alföldy pedig - ha valóban a nemzetek közötti megbékélés, s nem ócska provokáció vagy politikai megfontolás volt a célja - minden további nélkül rendezze meg "Megbékélés" címmel a román drámák hetét vagy amit akar, na annak lenne tartalma.

Így viszont csak egyet lehet érteni a poszt minden betűjével.

tolsztoj 2010.11.18. 20:53:01

@Szarazinda:

"A sajátom, rövidebben összefoglalva pontosan az, hogy magyarként, demokrataként és Trianonra traumaként tekintő magyarként is el lehet fogadni, hogy a Nemzeti Színházban tartsák meg a nemzeti ünnepet. Az a baj, hogy laikusként valószínűleg nem tudod, hogy a diplomáciában ez teljesen bevett gyakorlat. Nemzeti ünnepük alkalmából az országok követségei fogadást rendeznek, és ezt nagyon gyakran teszik reprezentatív, bagy befogadó képességű épületekben."

Zseniális okfejtésed után nagyon nagyra becsülnélek, ha ezt nem nekünk magyaráznád, hanem pl.Basescu úrnak, csak valahogy fordítva - intézd el a románokkal hogy Erdély Horthy általi visszvételének évfordulóját a bukaresti magyar nagykövetség és meghívottjai a bukaresti nemzeti színházban ünnepelhessék, és hogy erre a mi ünnepünkre Basescu koccintson pl.Orbán Viktorral.
Addig amíg ez nem történik meg, addig a te "szöveged" csak egy anyaországi agyficamosnak a mérhetetlenül ostoba blablája...

Haary Plotter 2010.11.18. 20:53:15

@ostván:
”a németek és a franciák, akik évezrede gyilkos háborúkat vívtak egymással”
Őrült rossz hasonlat, de mindenki ezt szajkózza! Mi SOSEM vívtunk gyilkos háborúkat a románokkal.
Ők 1916-ig kivárták, hogy hova billen a mérleg, utána beálltak az Antant mellé győzni. 1941-ben rögtön a szlovákok után és kicsivel a magyarok előtt ”testvériesen” velünk harcoltak a Don-kanyarban. A zsidókat már előtte kinyírták, ”borzasztó primitív, de hatásos módszerekkel”, ahogy mondá egy angol történész, igaz ők ezt csak 2-3 éve ismerték el, nagyon kínos volt, ma is próbálják kiokádni a becsületes megemésztés helyett. Majd bő három év fasisztáskodás után 1945-ben jött a ruszki özönvíz, azonnal hátbaszúrták volt német bajtársaikat, 8 hónap alatt áteveztek a győztes táborba.

”Mert az adott szó becsülete fontosabb (hosszabb távra szól)”
Lásd Gyulafehérvári román Nyilatkozat, III/1 pont: minden nemzet anyanyelvén fog élni és tanulni, a bírókat, rendőröket, ésatöbbi a saját soraikból fogják megválasztani. És lőn: ma Székelyföldön alig van legalább magyarul is tudó állami hivatalnok.

”néhány szélsőséges köpködése”
A radikálisok (radix- gyökér), észreveszik (sajnos?) a turpisságok és provokációk eredetét

Haary Plotter 2010.11.18. 20:53:19

@ati27: Na B+, jó hogy nem 1200 napos az év. Mert mi minden nap valamelyik állammal megbékélés-napoznánk.
A szomszédainknak viszont elég lenne az 1 napos év, hogy végre saját magukkal megbékéljenek!

Platon 2010.11.18. 20:53:26

A poszt végén ott a lényeg.

Alföldiék olyan hülyék hogy fogalmuk sem volt róla miről szól a Román nemzeti ünnep. Most meg ég az arca. Ennyi a történet, nem több.

Azért én megkérdezném a Román nagykövetet is hogy ezt bizalomerősítő lépésnek szánták e.

Parajpuding 2010.11.18. 20:53:27

Mi meg rendezzük virrasztást a Trianoni "tragédia" emlékére a szlovák, vagy a román Parlamentben.

Valószínüleg ott nincsenek ilyen s....házi alföldik, úgyhogy nem fog menni....

evicacica 2010.11.18. 20:54:11

Ajajjjjhhh, hát ez picit túl lett lihegve szerintem. Tekintsünk el most a rugózástól.
Ezek az események fontosak, a budapesti nemzetközi diplomácia vesz részt rajtuk plusz mások, akik a követségnek fontosak - cégek, szolgáltatók. De elsősorban informális diplomáciai esemény, fontos emberekkel lehet találkozni, lobbizni és nyomást gyakorolni, nem ott kezdődik a dolog, hogy hadat üzenünk Iraknak, hanem ott végződik. Én sok ilyenen voltam, mert az egyik bp-i szállodában ezekért a kapcsolatokért voltam felelős. Itt mondanék mást is: azért tartják ezeket az eseményeket közintézményekben, mert lényegesen olcsóbb egy nagytermet kibérelni pl. a Honvédelmi Múzeumban egy 4-500 fős állófogadásra, mint egy szállodában, mint máshol, sok helyen el sem fér. 100e forint alatt gondolkodjatok egy 3-4 órás esti bérletre plusz catering. Nem tudom ki szabja meg ezeket az árakat, de a szállodák és a kongresszusi pl. fényévekkel drágábbak. Ezért a román követségnek tavaly a SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUMBAN volt a nemzeti napi fogadása, úgyhogy lehet menni a kövekkel oda is. Vagy a jobbikos kollégák mehetnek a Vígszínházba, mert tavaly ott volt a a fogadása az izraeli követségnek.
Még azt is szeretném hozzátenni, hogy a román követség diplomatái között elég sok a magyar...mint ahogy a szerben is, mert az előbbi erdélyi, az utóbbi vajdasági.
Ja, és ahogy fentebb említik, hazánk azért más országokkal is ápol diplomáciai kapcsolatot, olyanokkal is, ahol diktatúra van és/vagy gyakori az emberiség elleni bűncselekmény, pl. népírtás, kínzás, stb. Na ezek az országok is ünnepelnek nemzeti napot a Honvédelmiben adott esetben. Akkor legyünk igazságosak, kövezzünk ott is kicsit.

Haary Plotter 2010.11.18. 20:54:31

@zirzabella: "Amúgy tudtok róla, hogy a kolozsvári magyar színházban december elsején színházfesztivál kezdődik? Jazzkoncerttel? Ami az igazgató szerint jó alkalom arra, hogy nemzetiségre való tekintettel együtt ünnepeljünk? És senki nem sértődött meg?"

Tompa Gábor többször rendezett már vegyes csapattal a ”Román Nemzeti” színházban is, amelyet még Trianon ELŐTT, 1906-ban 95% magyar KÖZADAKOZÁSBÓL építettek. A győztes román 2/3 ici-picikét kegyes volt, nem kobozott el mindent, meghagyta nekünk a Magyar Nemzeti színház nyári előadásainak Szamos-parti eldugottabb kicsi épületét.

Haary Plotter 2010.11.18. 20:55:04

@_tx_: ”igyekeztünk elmagyarosítani, visszafojtani a területünkön élő kisebbségeket”

Ezért ők szépen elszaporodtak, mi pedig lassan szétporlunk új gazdáink (meg)figyelő tekintetei alatt.

A 850 ezer erdélyi német virult a magyarság MELLETT, a románok ALATT hazafújta őket a szél ugyi, gyilkosok és pökhendiek a magyarok na, mert megaszonták mások.

2010.11.18. 20:55:37

Gondolom ez a hozzászólásom is ki lesz moderálva, de csak megjegyzem, nem látom a cím és a cikk közötti összefüggést. Végülis ez csak egy hülyeség amin persze illik felháborodni, szerintem is jogosan, de ilyesmiért kirúgni valakit...

@Szarazinda: a mostani Romániát elfogadni és együttműködni egy dolog, de azért hadd bulizzanak valami más helyen. A nemzeti ünnepüket kissé provokatívra sikerült kijelölni. Ez az ők hibájuk, nem a mienk.
A két dolgot igenis el lehet választani...

belekotty 2010.11.18. 20:55:44

@Szarazinda: Bocs, de az én ballib zsebemben is kinyílik a bicska, hogy a románok Erdély elcsatolását ünnepeljék a Nemzeti Színházunkban és ott lengjen a román lobogó.
Nem hiszem el, hogy értelmes emberek ezt meg sem próbálják megérteni.

billy reed 2010.11.18. 20:55:44

@Ödönke: Maximálisan egyetértek.
Vegyük észre végre, hogy:
1. Trianon 1920-ban volt, ma pedig 2010 van.
2. Európa története leírható úgy, hogy a kis egységek /pl. földesúri birtokok, tartományok/ nagyobb egységbe szerveződnek /nemzet/, majd ezek még nagyobbakba /pl. EU/.
Ezért a nemzeti keret bármily kézenfekvő is, múlóban van. Amikor 4 óra alatt Izlandra vagy Amerikába repülhetek, mikor argentin, vagy japán emberekkel levelezhetek, chatelhetek, határok nélkül jöhetek-mehetek, oda költözök, ahová akarok, akkor itt az ideje elgondolkodni.

A nemzet ideje lejárt. Lehet örülni, vagy sajnálni, ugyanúgy vége, mint ahogy vége lett a nemesek adómentességének pl.
Ők is kapálóztak persze...

Lényeg: "Aki kezét az eke szarvára teszi és hátranéz, nem alkalmas Isten országára."

Emberek: nézzetek előre a jövőbe!
Románia NATO és EU szövetségesünk, szomszédunk.
Kit érdekel, ha a magyarországi románok a Nemzeti Színházban akarnak emlékezni?
Itt az idő a sérelmek temetésére.

És én nagyon nem szeretném, ha a fiamnak még mindig ezzel a Trianon-szarsággal kellene foglalkozni, ahelyett, hogy egy virágzó országot és egzisztenciát építene...Trianon a múlt! Nem lehet változtatni rajta!

Járjunk elöl jó példával! Ha háborgunk, szitkozódunk, csak a múltat erőltetjük a jelenre.
Fentebb írta valaki: mi lenne, ha a bécsi Operában emlékeznénk 1849-re?
Aki nem érti, miről beszéltem, az el sem fogja hinni: az osztrákok nem háborognának, és valszeg tennének rá nagy ívben.
A hiba tehát nem az volt, h Alföldi beleegyezett, hanem az, hogy meghátrált.

Pajszer Művek 2010.11.18. 20:56:23

@Szarazinda: Nem lehet elfogadni. A világ összes MÁSIK országában ünnepelhetik (azt is) hogy elvették Erdélyt, de nálunk NEM. Elfogadom hogy ez nekik nemzeti ünnep, naná. De mindenki tisztában van azzal, hogy lopták az országukat. És tőlünk. . Milliónyi magyart nyomtak el, semmiztek ki, aláztak meg és aláznak meg nap mint nap. Pusztuljanak innen ünnepelni.

Ez a mindenáron mindenkivel jóban lenni akaró szervilis nyáladzás meg önfeladás hányingert kelt bennem. Megjegyzem evolúciósan sem túl nyerő mindenki önkéntes lábtörlőjének lenni, senkinek nem javaslom.

bda 2010.11.18. 20:56:32

A múlt dolgain kár keseregni, ami volt az elmúlt, vissza csinálni nem lehet, ezt már a történelem is bebizonyította. Jövőbe kell tekinteni, és ha ez az akció hasznot hoz az országnak akkor mit kell ebből problémát csinálni, hogy ez a nemzeti színház. Az a mi nagy bajunk, hogy nem tudunk összefogni még a saját környezetünkkel sem, inkább hívok szakembert másik faluból, nehogy a szomszédnak 100 Ft-tal több legyen.
Itt tényleg lehetett volna a egy jó lehetőség a két ország viszonyának a javítására.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2010.11.18. 20:56:47

Mi az hogy alfoldi egy rendezo aki ne politizaljon?

Jelen esetben nem mint rendezo felel hanem mint IGAZGATOJA a szinhaznak. Mint ilyen, egy fontos allami intezmenynek nem adhat helyet egy roman provokacionak. Csak egy gerinctelen hulye tudna ebbe belemagyarazni a bekes egyuttelest.

A romaniai magyarok pedig jo kis agymosason mentek keresztul, hogy szinte mind tamogattak ezt a izlestelen otletet.

Megneznem a kinai szinhaz igazgatot ha Tajvan elszakadasanak evfordulojanak helyet adna. Kinaban legalabb buszkek az emberek es nem torodnek bele egy igazsagtalan teruletfosztasba. A kovetkezo mi lesz? Ha igy allunk a kerdeshez akkor senki nem fog harcolni Magyarorszagert, nyulak szerte futnak.

Ezek a puhany antimagyarok nem erdemlik meg a nyelvunket es kulturankat, multunkat. Szegyen amiatt a szazezrek miatt akik a fuggetlen Magyarorszagert haltak meg a haborukban, hogy ma ezek a puhany gyava senkihaziak ne torokul vagy oroszul vagy romanul kelljen beszeljenek.

Haary Plotter 2010.11.18. 20:56:55

@Zuhatag: ”Mi a rossebért nem otthon ünnepeknek a románok? Vagy ha már annyira itt akarnak, miért nem mondjuk a külügyminisztériumban?”

Nagyon szeretik heccelni alattvalóikat. A román hassereg kb 3 éve Csíkszeredában szeretett ünnepelni, élvezte hogy hevesen b~szogatttya a nyakas székely fülét a helikopterekkel, lökhajtásos bombázókkal, ágyúkkal, rezesbandával.

Nagyváradon valaha mertem megkérdezni egy busz-sofőrt, miért bömböl rádiója a hangszórókon is, senki sem tud beszélgetni a buszon; észrevette a nagyon enyhén magyaros hangsúlyomat, így aztán oltyán (délnyugat román) akcentusával megaszonta: vegyem tudomásul, hazájában ő azt csinál amit akar, nekem meg semmi közöm hozzá. Csak jelzem, Nagyváradon születtem akkor, amikor ő a Kárpátok ALATTI kátrányfedős viskójában még az apja faxában sem volt. Csócseszku panel "blokklakása" nekik egy igazi Megváltás volt, mai napig istenítik a nagy Kondukátort.

Myacis 2010.11.18. 20:57:11

Nem értem... eltelt több, mint egy nap a botrány kirobbanása óta, és Alföldi még mindig igazgató. Mire várnak, kedves döntéshozók?

Öreg Sam 2010.11.18. 20:57:18

@Deak Tamas:
Hjaaaa,az a Kossuth,akit eltiltottak az ügyvédi pályáról bizonyos árvaházi pénzek enyhén szólva is zavaros kezelése miatt???
Nincs szándékom nemzeti jelképeket lerombolni,csak végre tudomásul kellene vennünk,hogy egy ellentmondásokkal terhes nemzet(kicsike) vagyunk ,és ez alól nem mentség,hogy Európa közepén vagyunk földrajzilag.
Sőőőt,épen ezért kellene végre kulturáltan viselkednünk talán.
Az EU az USA-hoz hasonló szisztéma szerint lett kitalálva,természetesen sok emberöltőnek kell eltelnie,hogy valóban olyan legyen.
Környező országok polgárai megkapták a lehetőséget,hogy magyar állampolgárok (is) legyenek.
Első lépés a szabad költözködés irányába,sok ilyen jöhet még.Azzal,hogy nemzeti sérelmeinket állandóan melegen tartjuk,sehova nem jutunk.

Walter Melone (törölt) 2010.11.18. 20:57:33

@levike999:
@Deak Tamas:

A Sándor palota jobb hely lenne neki nem? Mégis csak az államiság szimbóluma, nem a törvényhozásé.

De ezek olyan közjogi finomságok, amikhez nem kell mindenkinek értenie...

frank602 2010.11.18. 20:57:45

Sok érdekes hozzászólást olvastam idáig is, pedig még
az elején tartok csak, de minden eddigiből a legjobban
kesztió 11.18. 10:17-es véleménye tetszett a legjobban.
Ajánlom minden nagy, NÉPNEMZETI MAGYAR HAZAFInak, hogy próbálja meg értelmezni, amit határon
túli magyar testvérünk leírt. Gratula KESZTIÓ!

Kristl 2010.11.18. 21:22:31

@billy reed:

dönsd el, hogy most a "nemzetállamok feletti eut" ünnepled vagy a szövetségest.
Mivel egyfelől feladod a magyar államiságot az euért, de elismered a román államiságot. Ergo igy az "önfeladás" egyoldalú az euért, amit történetesen ők nem tesznek meg.
Az ünnep is erről szól.

2. 48-49ben nem az osztrákok ellen "lázadtunk". A magyar államiság ugyanis nem szünt meg a habsburgok alatt. Mi nem "ausztria" egyik tartománya voltunk hanem a habsburgoké, így az összehasonlítás téves történelmi ismeretekre épül és nem állja meg a helyét.

Pajszer Művek 2010.11.18. 21:22:58

@frank601: kesztió ostoba, utálom az olyan arcokat, akik ilyeneket írnak, hogy másoknak is kell ünnepelni valamit. Hát mégis honnan a jóbüdösfrancból veszi a bátorságot, hogy előírja kinek mi kell? Itthon se kell ünnepelni március 15-öt vagy augusztus 20-át, ha nem akarod, már miért kéne? Semmi nem kötelező.

Az ő véleménye is csak egy a sok közül, akkor is ha ottani magyar. Hozok 20 másik magyart aki pont az ellenkezőjét gondolja. A vita tárgyát tekintve teljesen irreleváns hogy ki honnan származik, az érvelési hibák között az "ad hominem circumstantiae (személyes körülményre hivatkozás)" között találod.

És százszor inkább lennék NÉPNEMZETI MAGYAR HAZAFI mint olyan aki a fenti, kapitálissal szedett szavakat sértésnek szánja.

iBKV 2010.11.18. 21:25:14

@Billy Reed: Hat azert egy kicsit(nagyon) eros es tulzo az 1848-as forradalmat felhozni peldakent! Elo a tortenelemkonyveket es olvass utana, ha mar nem tanitottak meg neked....

iBKV 2010.11.18. 21:35:45

@Pajszer Művek: +1 kesztió csak egy provokatív agymosott román, aki nagy sajnálatomra tud magyarul... Nem kell vele foglalkozni, tökéletesen agymosott idióta, aki hamarabb csókolná meg a román állam seggét, minthogy kezet nyújtson egy magyarnak. Az a tipikus románná vált egyén, akiket néha a piacon lehet látni.

Odalépek a piacon a pasashoz: poftic?!(utálom a román nyelvet, elnézést ha nem tudom leírni jól) Megszólalok magyarul, kérdezek. Csak néz rám.. Elfordulok, mennék tovább, majd kiáltozik utánam, tessék tessék, mit adhatok? Hát szánalom...

Más: Román tengerpart, ami tényleg román... Állunk be a kempingbe, a díjszedő ránéz a remndszámtáblára, tripla ár. Majd nézett egy nagyot, amikor perfect románul lett elküldve az román édes anyukájába. Azonnal 1:1-et fizettünk...

Pozitív dolgot is hadd mondjak:

Békás, Csíkszereda satöbbi környéke.. Lassan megyünk az autóval, nénik-bácsik meglátják a H betűt. Integetnek, kiáltoznak: sziasztok magyarok! Sziasztok hazaiak! (A szívem szakadt meg.)

Szovátán egy kempingben, a kijáratnál viszlát angolul, németül és magyarul a következő sor: Üdvözöljük az otthoniakat.

Nah ez a nem mindegy és ezek miatt is fájdalmas emlék, amit nemzetiben gyásznapon kéne megemlékezni. Tényleg, pofátlanság volt a románoktól a bérlése.. Hát akkor nemzeti gyásznapot tartsunk a nemzetiben trianon emlékére.

b0lha 2010.11.18. 21:37:46

azert... 1 tarsadalomban alapvetoen sztem ien libikoka jatek megy... egyik oldalon csucsul a heves es nagyhangu nemzeti erzes, a masikon pedig a hideg, szamito gazdasag. es mindig az van epp fenn a levegoben, ameikre az adott tarsadalomnak, az adott korulmenyek kozott szuksege van. namarmost ha ezt a gondolatmenetet atultetjuk a jelenlegi magyarorszagra, akkor sztem ez ugy nez ki, h van nemzeti kormanyunk, nemzeti egyuttmukodesi rendszerunk, korona az alkotmanyban, stb. viszont penzunk kibaszottul nincsen. ugyerzem ideje lenne a libikokanak 1 kicsit ujra a masik iranyba elbillenni. mert kurvara kardoskodhatunk itt a nagyon nagy magyarsagunkkal, csak eppen ebbol nem igazan lesz mit enni. teny, h hulyen veszi ki magat kicsit h a Magyar Nemzeti szinhazban tartanak egy olyan esemeny megunnepleset, amely a mi perspektivankbol inkabb gyaszolast eredmenyezne. na de kerem, nem hiszem el, h nem vagyunk kepesek ezen felulemelkedni, es azt mondani. szinhaz = rendezvenyterem. unnep = rendezveny. rendezveny a rendezvenyteremben = penz. majd biztos jon a sok fika, h en csak a penzt latom, zsido vagyok, nincs bennem semmi nemzeti erzes, bla bla bla... de ha ezen nem vagyunk kepesek tultenni magunkat, akkor nem varhatjuk el ettol az orszagtol, h akar 1 nanometert is haladjon elore.

t a m á s 2010.11.19. 15:00:37

@felvidéki istimester:
..."ha magyar iskolába íratják a kölyköt, kap egy szimbolikus füzetcsomagot. "...írod szerényen, de hamisan
Na ne! Nézd meg az elmúlt évek határon túliak támogatási rendszerét.
1. Évente 14 milliárd (1 milliárd=1000 millió) direkt támogatás
2. A Duna TV költségvetése 23 milliárd (ebből nagyrészt a hátáron túlról "ideszakadt" riporter-szerkesztőik utazgatásaik és egyéb támogatásaikat finanszírozzák)
3. A Kárpát-medencei-re bővített református egyház és egyéb szervezetek etno-bizniszének sok milliárdja

Szeretném én őket ...e nélkül, szeressenek ők minket, a magyar adófizetők lenyúlt pénze nélkül., ahogy pl. Erdély szerte az anyaországiakat hívják "kosztosokat" (amit nem is értek - ők táplálnak minket???)

Az Alföldi pedig egy nagy f...Csak annyit kellett volna tegyen, hogy egy kommünikét ad ki, hogy a románok kérték de Ő nem engedi a Nemzeti Színházat erre a célra felhasználni.
És rendezett volna a színház előtt egy jó kis jobbos tüntetést, "szőröstalpú oláhozással, kis zsidózással, trianonozással...és azt mondta volna; NA LÁTJÁTOK! EZÉRT!

Superlativus 2010.11.19. 15:01:11

Nem bírtam végig olvasni a kommenteket, mert fel ment bennem a pumpa.
Van egy kérdésem azokhoz, akik szerint ne sírjunk Trianon miatt, mert elvégre elbuktuk a háborút:
nem a győztesnek van meg a lehetősége, hogy békejobbot nyújtson? Minket kellene kiengesztelni, a mi érzékenységünket kellene figyelembe venni nem a győztesekét. Még hogy Romániának gesztust?! Mondja már el valaki alföldinek, hogy mi szívtuk meg legjobban az európai államok közül a XX. századot, nincs abban a helyzetben, hogy nagylelkű gesztusokat tegyen. Ezt kizárólag felénk tehetik meg. Az EU nagyívben tesz ránk (lsd. szlovák helyzet) a románok pedig tiszteletlenek és gőgösek pedig nekik össze kellene tenniük a két kezüket és naponta megköszönni a sorsnak, hogy egy ilyen lehetőséget kaptak. Ezzel úgy látom csak visszaéltek az elmúlt 90 évben. Pedig ha annyi energiát az ország építésére fordítottak volna mint amennyit a kisebbségek és elsősorban a Székelyek asszimilálására fordítottak akkor nem itt állnának.

Qqriq 2010.11.19. 15:01:21

@frank601: Ez most vicc volt, vagy tényleg ilyen hülye vagy?!

(Vagy kesztió nickkel is regisztráltál, és most jól benyaltál magadnak?)

"Az akkor publikált Gyulafehérvári Nyilatkozat pedig, ami széleskörű nemzetiségi jogokat ígért, egyenesen az erdélyi magyarság örömünnepe lehetne."

Ja, ha meg nagyapámnak áramszedője lenne, ő lehetne a villamos....
De végül is csak "bozgorok" lettek a nagy ígérgetésben...

Pajszer Művek 2010.11.19. 15:01:29

@b0lha: Ez elég végletes gondolkodásmód. Vannak akik nem akarnak román vért inni, de azért ez az ünneplősdi kivágja a biztosítékot náluk is. A világ nem fekete és fehér.

A felülemelkedésről meg mindig a székelyföldi román csendőrök jutnak eszembe...meg a Dunaszerdahelyi stadionban tébolyultan tomboló szlovák rendőrök. Ahogy ők felülemelkednek az maga a csoda.... :)

Ki kéne dugni néha az okos buksitokat a monitor mögül és megnézni milyen az élet mondjuk Kárpátalján egy magyarnak..vagy Szlovákiában ahol ma is büntetik a magyar nyelv használatát...

És nem akar itt senki épeszű revíziót csak garantált emberi méltóságot és mondjuk nyelvhasználatot...majd ha ez megvan, akkor lehet felülemelkedni (a bábel-hal nekem ezt a szót mindig a gyáva megalkuvásra és fejelfordításra fordítja de ez csak kötekvés).

Amikor leköpnek akkor is felülemelkedsz és letörlöd: mondván istenke harmatja és szeressük egymást? :))

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.11.19. 15:01:45

@billy reed:
El vagy te tévedve. Ők egy múltbeli(!) eseményt ünnepelnek, tehát ebben az esetben igenis nem a jelenről van szó. Viszont az ünneplés helye minket sért, a témája miatt, és ez már a jelen.

kabuki09 2010.11.19. 15:01:53

Jelentem, én is elolvastam kesztió kommentjét, csak hogy tudjam, mit is kellene értelmeznem, és átéreznem. Nem mondom, hogy nincs igazság a soraiban, de pár dolgot dolgot szeretnék megjegyezni:

Először is: attól, mert valami régen történt, még nem változtat az esemény - véleményem szerint - objektív igazságtartalmán. Ugyanis ha így lenne, akkor legyinthetnénk nagyon sok történelmi igazságtalanságra, hisz "már oly régen volt, ma már ez nem releváns". Mégis, a tapasztalatom az, hogy az ilyen "igazságtalanságokat" tanuljuk többek között történelemből, és nincs ott lábjegyzetben, hogy egyébként ez már nem lényeges, mert párszáz vagy akár pár tíz évvel ezelőtt történt.

Másodszor: Vegyük úgy, hogy mi ezt az igazságtalanságot, nevezetesen Trianont, tudomásul vettük, mert amennyire tudom, nem készülünk lerohanni Romániát Erdély visszafoglalása miatt, és - be kell lássuk - ez a téma nem merül fel napi szinten, nincs benne az emberek mindennapjaiban. De ettől ez még köztudottan egy érzékeny téma, nagyon sok magyar számára és itt nem csak az államhatárokon belül élőkre gondolok. Lehet ezt mindenféle módon értelmezni, de ez attól még tény marad.
Ebből kifolyólag úgy gondolom, hogy minimális diplomácia érzék esetén fel sem merül, hogy egy ilyen eseményt az elszenvedő ország egyik nemzeti jelképeként funkcionáló középületben ünnepeljen meg a "nyertes" ország külképviselete.

Harmadszor, és ez kifejezetten kesztió kommentjére reagálva: Amennyiben a Kínai Kommunista Párt zászlóival lenne feldíszítve a Nemzeti Színház, én akkor is éppúgy fel lennék háborodva, mert azt is gyűlölöm, amit ők művelnek a kisebbségekkel, és egyáltalán, amit képviselnek.

És végszóként, nem érzem a szükségét, hogy én kérjek elnézést, mert baromira nem veszem jó néven, hogy ezt a "román nemzeti ünnepet" nem akarom, hogy a Nemzeti Színházban ünnepeljenek meg.

venszivar 2010.11.19. 15:02:20

Béke Nobel díjra fel kel terjeszteni ........A Magyar román barátságért tett rendkívüli ,emberfeletti tettei okán.

Qqriq 2010.11.19. 15:02:26

@billy reed:
"Kit érdekel, ha a magyarországi románok a Nemzeti Színházban akarnak emlékezni?"

Azokat, és leszármazottaikat akiket úgy lapátoltak ki 1920-ban Erdélyből, mint egy szarkupacot. Meg azokat, akinek az orra alá dörgölte a regáti betelepített oláh december 6.-án: "Na mivan, már oda át SEM kelletek???!!!"

"A nemzet ideje lejárt."
Ezt nagyon benézted, öreg! Kérdezz meg erről egy franciát vagy egy angolt. Betegre röhögi magát rajtad. És ha van benne egy kis szánalom, elmagyarázza neked, hogy csak az ilyen kis önfeladó barom nemzeteknek van végük, mint amilyennek te is a tagja vagy. Mert ők biztosak benne, hogy francia és angol nemzet még akkor is lesz, amikor neked már a haló porodra sem emléxik a kutya se.

ET-nick 2010.11.19. 15:02:32

Ez legyen a legnagyobb bajunk.

Az vesse rá az első követ, aki még nem hibázott. Elismerte, bocsánatot kért és visszavonta. Bárcsak mindenki így reagálna ilyen esetben. Sajnos nem jellemző.

Még egy pénznyelő testület felállítása? Meg "könyörgöm, akasszuk fel" bosszúhadjárat. Ugyanmár! Nevetséges!

Qqriq 2010.11.19. 15:02:53

Ezt a sok szánalmas internacionalista, történelmi analfabéta hozzászólást olvasva egyre inkább be kell lássam, valóban Hoffmann Rózsa kell ennek a birka népségnek.
Akinek egyik nemzeti ünnep olyan, mint a másik, akiben fel sem merül, hogy talán a győztes tolvajnak nem az egykor legyőzött, kirabolt ellenség nemzeti szimbólum épületében kellene akarnia megünnepelni a tolvajlás évfordulóját: vegetatív idegrendszerek. Kilégzés, belégzés, kilégzés belégzés..... na, meg is volt mára az agytevékenységetek.

Szarazinda 2010.11.19. 15:03:20

@Pajszer Művek: Milliónyi románt, tóthot, szerbet nyomtak el és aláztak meg és kényszerítettek asszimilációra az Osztrák-Magyar Monarchiában.

Nincs itt semmiféle szervilis nyáladzás, csak a tiédnél egy fokkal szélesebb látókör. A hányingeredre, sajnos a mentalitásod megváltoztatásánál csak egy egyszerűbb megoldást látok, az pedig a daedalon.

öregbuksi 2010.11.19. 15:03:28

Azoknak akik úgy gondolják: a faszomat érdekli ki hol és milyen apropóból ünnepel, azt kivánom, hogy az ilyen szervezetekkel kerüljenek közelebbi ismeretségbe, mint szenvedő sértettek : Vatra Românească , vagy a Szürke Farkasok. Csak azt ne gondolja senki, hogy a magyar vezető értelmiségiek, jobbról és balról egy kicsit is okosabbak mint ez a baromarcú.
Romániában a jövőben is, a jelenben is, és a múltban is
mindent lehetett mondani, cselekedni vagy gondolni, de egyet nem, a NEMZETIBEN NEMZETIETLENNEK lenni azt nem, az csak itt
lehetséges ebben a romlott országban. Valaki feljebb azt írta: kiváncsi lenne, hogy a németek
megengednék-e az orosz parádét német földön? Kedves uram, a német vezető értelmiség, is mindent, és annak az ellenkezőjét is, csak hogy bele rúghasson a saját nemzetébe, mert így lesz PC !

megint 2010.11.19. 15:03:47

Erdély Romániához csatolását nem lehet a magyar Nemzeti Színházban megünnepelni, ez így van, szocik is elismerik mára, hogy M.Péter pezsgőzése sem volt éppen normális, helyénvaló dolog. Szerintem pl a Románok sem engednék az ő nemzeti színházukban , hogy 1920-ra ott emlékezzenek meg a magyarok, vagy tartsanak megemlékezést Erdély Magyarországától való elcsatolása okán. Nem értem, hogy miért pont ezen a napon akar javítani a kapcsolatokon alföldi, van még pár száz nap ezen kívül az évben ami senkit sem zavarna.

Senkifia 2010.11.19. 15:04:03

@b0lha: pl a román társadalomban nincs libkóka,ami a nemzeti érzét,értéket,érdeket illeti. Nem számít baloldal,jobboldal,liberális,náci...Mikor nemzetről van szó,összeállnak,mint a beton.És nem hogy a csurli nemzetekkel,mint pl a román, de az orosszal is szembemennek(Lásd:román állampolgárság automatkusan a moldávnaka,ha kéri.Putyinék kezdtek hőzöngeni,hogy jézusmária,-persze,moldávia orosz érdekszféra. Mit tett a román? megszavazta a parlamentbe,szó nélkül. Az orosz nagykövetnek meg aszonták:Bocs,ez belügy. Tisztelettel mondja ezt el Putyin elnök úrnak...Magyarul: Anyátok...És ennyibe maradtak). És aki román,és nem ezt teszi,az tényszerűen örökre elásta magát. Ha politikus, akkor a politikában, ha művész,akkor a román művészvilágban,ha közéleti bárki,akkor a közéletben. Ez csak itt ilyen "természetes",hogy ja hát a pénz,meg gyere barátkozzunk,meg minek fikázzák érte szegény nagyművész vécenevű alföldit...
Van itt hozzászóló,aki(újfennt az alföldifélék sikeres agymosását mutatva)azt hozza párhuzamnak,hogy nade mit szól majd a jobbikos Váradon,ha pofánverik? nem verik pofán, vagy ha igen nyugodtan háborodjon fel. A román se Szegeden,vagy Debrecenben(Seghedin, Debretin, Jula...ami GYula)akart ünnepelni,hanem BUDAPESTEN a NEMZETI SZÍNHÁZBA! Tudod, erre mondta a svéd bakter,mikor a vonat levágta a lábát,hogy "Hát a f.szom nem kéne??"
Szóval senki nem mondta,hogy ne ünnepeljen a román kisebbséggel az épp aktuális romániai nagykövet, december elsején. Ha a franciák kibékültek a németekkel, talán mi is ki tudunk a románokkal. persze ott kétoldalú volt a békülés. És egyik fél se várta el a másiktól,hogy megengedje,hogy a német a porosz-francia háborús győzelmére emlékezzen a Champs Éliseén felvonulva, vagy a francia valamelyik hasonló méretű, a németekre mért győzelmét ünnepelje a berliniStaatsoperben,pl...Bár az messze nincs olyan jelképes hely,mint a Nemzeti.
Úgyhogy tisztelettel: ne beszélj arról,hogy igende másoknál bezzeg mi van,és csak a magyar "mélynemzeti",aki ennyire elmaradott,és felvilágosulatlan. Ez a stílus, amit pl alföldi prezentál, de van még pár "nagy" művész,értelmiségi,stb,akik szintén ezt a vonalat képviselik... Társadalomtudat-formálás,ugye... Csak az irány megkérdőjelezhető,ami a magyar nemzeti érzelmeket,érekeket,ezek képviseletét illeti.És mikor ezen bárki felháborodik, az homofób,antiszemita ,nácifasszta,szélsőjobbos.... éppen mi illik jobban a képbe.Oszd el a jelzőket.
Pedig csak azon háborodott fel a MAGYAR adófizetők egy jelentős része,hogy a MAGYAR NEMZETI SZÍNÁZBA hozta volna alföldi(ja mer' pénzt adnak érte...aha.Így már mindjárt érthetőbb)a ROMÁNOKAT,akik, valljuk be, Trianont akarják ünnepelni,aholis,minden etnikai meg politikai,meg egyéb szempontot figyelembe véve, abszolút igazságtalanul kaptak egy jóval nagyobb darabot Magyarországból, mint ami etnikai összetétellel,vagy történelmileg indokolni lehetett volna. Nagyobb darabot kaptak,mint ami a megmaradt Magyarország.... Just for the record. És ezt szerették volna állófogadással ünneplni BUDAPESTEN? a NEMZETI SZÍNHÁZBA. Nem a szegedi kultúrházba,nem a gyulai városházán,vagy a román kisebbségi önkormányzatnál... Nem. A NEMZETI SZÍNHÁZBA. ÉS ha szerinted ezt el lehet annyival intézni,hogy ááá hát végülis fizettek volna érte... akkor nincs miről vitatkozni. De ne haragudj,ha a hozzátok hasonló nézetűeknek erősen megkérdőjelezik a magyarságát... Lévén,hogy egy nemzethez tartozás nem kijelentésalapú.HAnem kulturális, történelmi és egyéb ehhez hasonló"jelentéktelen" dologban közösségvállalás, feltételek nélkül. Ha ez megvan,akkor megsértődhet az alföldi féle,ha lehazaárulózzák,illetve kétségbe vonják a magyarságát.. De mivel nyilvánvalóan nincs ez meg, nem értem, mi a sértődés tárgya. Ilyen egyszerű ez...

Haary Plotter 2010.11.19. 15:04:11

@Sawyer_: ”a gyulai románok nyugodtan ünnepeljenek”

A 1784-es Horia Closca Crisan féle bocskoros parasztfelkelés után telepítették oda a hegyi mócokat, hogy NE pálinkat főzzenek az alföldi vásárok veszélyes zugeladásaihoz, a nagyon nehéz mész és kőzetfejtés valamint a favágás és gerenda-faragás helyett. Jobb lesz, ha a hatóság szeme előtt békésen földet művelnek.
Bevált a recept 325 évig, most a varsándi magyar asszonyok járnak biciklin át a román oldalról, hogy a magyarhoni románok üvegházaiban friss zöldséget termeljenek mindenki örömére. Így aztán a szorgos románkák nyugodtan ünnepelhetnek, igaz hogy 1990 után egy sem vágyott vissza a Mócvidékre, ahonnan őseik erednek.

victor vacendak 2010.11.19. 15:04:23

Szerintem december 1. nem éppen Erdély elcsatolásának az ünnepe. Nem úgy volt, hogy a magyar kormány 1918 október 31-én kilépett a monarchiából, és ekkor az aktuális tűzszüneti határok léptek életbe (mely már az eredetinél jóval kisebb Erdélyt mutatott)? Az erdélyi Román Nemzeti Gyűlés döntése alapján ekkor Erdély csatlakozott a román únióhoz Bukovánával és Besszarábiával együtt...Az elcsatolás igazából csak Trianonnal történt meg, jóval később. De lehet, hogy az irredenta törikönyvben másként írják. Nem tudom.

Haary Plotter 2010.11.19. 15:04:56

@Gerzsonka:
”Magyarország _AGRESSZOR_ volt a nagy világégésben”

__ A_G_R_E_S_S_Z_O_R__
volt még 1941-ben többek között:
Hitler/Németország,
Tiso/Szovákia,
Antonescu/Románia.

Mindhárom ország nyert a háború után,
később vagy rögtön utána
(Újraegyesítés, Cseh+Szlovákia, Erdély+)
De van egy negyedik, a KAKUKKTOJÁS, na ki az?

Megérdemeltük, mi??
B-szki, edd meg a Napot, napról napra!!!

Haary Plotter 2010.11.22. 10:01:49

@szamoai:
”az elcsatolt területeken több román élt mint magyar”

Csak valamikor 1800 UTÁN. Az ortodox román pópák évszázadokon át sok-sok apró hegyi faluban reggel 6 óra körül jó erősen bekopogott a kis családi házikókba: ”Ioane, fa-ti datoria” (Jancsi, végezd a feladatodat! = Kúrd meg a túrószagú asszonykádat!). Nem viccelek, hit(el)es forrásból, egy brinzás hegyi juhásztól tudom.

Haary Plotter 2010.11.22. 10:01:49

@pumukli79: ”a román zászlót lobogtatják? A Budapest zászló nem hasonlít egy kicsit?”

Volt is emiatt hatalmas felháborodás az erdélyi (h)őssoviniszta Vatra Romaneasca (Román Tűzhely) köreiben. Ezek uszítottak Marosvásárhelyen is, mert ha békében van az ország, 3 nap múlva, III.22-én FELSZÁMOLTÁK volna a volt Securitate teljes állományát, többsége kiszűrve jaj-jaj, a megmaradtak is csak a hadsereg kemény felügyelete alatt dolgozhattak volna megszámlált napokat, jaj-jaj.

Így aztán a vátrások jó előre kibérelték a buszokat, majd az adott napon, a magyarok könyves-gyertyás csendes tüntetése után, az ortodox pópák félreverték a harangokat, mert a magyarok egy mega fánkszabó pohárral ”Ki akarják kanyarintani Erdélyt drága ősi román földünkből”, amire a feldühített Libánfalva és környéke paraszthorda az RMDSz székház előtt kiverte Sütő András szemét, majd a Márko és a Petofi(!) nevű románellenes agitátorokat keresték, de mivel nem találták őket, felgyújtották a székházat, hátha a füst miatt előjönnek a ”patkány magyarok”.

Mikor pedig megtudták, hogy a Budapest zászló pontosan olyan színárnyalatú lett, mint amit ők eredeti román zászlónak akartak volna, forrtak is sötét dühükbe, hogy megelőzték őket a magyarok. Jobb lett így, hogy rájöttek a románok, hogy nem ők sz-rták a ”ros-galben-albastru” (piros-sárga-kék) színegyüttest!

Szenzációs hír: talán két éve, az egyik afrikai ország beperelte őket; a románok változtassanak nemzeti zászlót, mert az övék bizonyítottan RÉGEBBI, a románoké pedig fix-fix ugyanolyan lett utóbb, tehát lekoppintották a négerek zászlaját.
Na erre kössenek bokrétát a románkák!!!

Haary Plotter 2010.11.22. 10:06:56

@szvsz: Magvas, alapos és helyes meglátások, üdvözletet érdemelsz, szvsz!

levike999 2010.11.22. 10:07:25

@Walter Melone: "A Sándor palota jobb hely lenne neki nem? Mégis csak az államiság szimbóluma, nem a törvényhozásé. "

Ez szőrszálhasogatás! Talán csak nem az a baj, hogy a FIDESZ vitte oda?

levike999 2010.11.22. 10:19:31

Nehéz elhinni, hogy Alföldi tényleg csak tévedett. A Nemzeti Színház igazgatója nem lehet ennyire hülye! Elvárható lenne, hogy figyelje a közéletet, és akkor ismerné a Medgyessy pezsgőzős történetét is. Ha egy ilyen kérés jönne be a románoktól, egyből ez jutna eszébe!

levike999 2010.11.22. 10:19:32

@b0lha: "de ha ezen nem vagyunk kepesek tultenni magunkat, akkor nem varhatjuk el ettol az orszagtol, h akar 1 nanometert is haladjon elore."

Kár, hogy semmit sem indokoltál meg! Most én sem fogok, csak megjegyzem, hogy ha egy országban erős a nemzeti érzés, akkor az konkrét gazdasági eredményt hoz!

Kelsen és Coase · http://igyirnankmi.hvg.hu 2010.11.22. 10:19:58

zavarban vagyok kicsit: a meglévő érzékenységek figyelmen kívül hagyása ugyan hülye ötlet és felelőtlenség, de azt gondolni, hogy a nem meglepő módon a magyarság sorstragédiájához köthető román (vagy a szlovák) nemzeti ünnep egyetlen szerepe az adott államban, hogy azon a magyarok ellen hergeljék magukat az ünneplők, erős túlzás.
egy biztos, ez kívülről nézvést nehezen vállalható, hiszen valaki, aki ilyenről dönthet, megkötötte a szerződést a követséggel, ami nyilván tart ilyenkor fogadást, különben diplomáciai szempontból leírná magát, hisz ilyet minden követség tart. ha a pozsonyi magyar követség leszerződne augusztus 20-ra a szlovák nemzeti színházzal, de a kialakult politikai botrány miatt felbontanák a szerződést, akkor nyilván másért anyáznánk, mint most

Marcipán58 2010.11.22. 10:20:09

Ünnepelte már ez az ország évtizedeken át egy másik ország nemzeti ünnepét, ami nekünk maga a tragédia volt, nem újkeletű ez a dolog. Az internacionalizmus, a kozmopolitizmus úgyszintén nem az. Ha ennek sem lesz visszhangja és következménye (amire jó esély van), akkor minek lesz?!

elves 2010.11.22. 10:26:05

Egy kicsit túlzásnak érzem ezt a cikket. December elsején a románok az 1918-as (tehát még a trianoni döntés előtti) gyulafehérvári nemzetgyűlésre emlékeznek, amikor az ott összegyűlt erdélyi románság kimondta, hogy Romániához szeretne tartozni. Bármennyire hihetetlen ez az ünnep tényleg a románság összetartozásáról szól és nincs alapvetően nem kellene legyen magyarellenes felhangja. Nekem Bede Márton cikke a szimpatikusabb: tényleg nem menő bunkóskodni. Ez olyan mintha egy londoni nemzeti intézmény nem fogadná az amerikai nagykövetség július 4.-i ünnepségét mondván, hogy az az egykori brit gyarmatbirodalom ellen irányul.

Cselo 2010.11.22. 10:30:27

Tisztelt Nagykövet Úr!
Valóban, nagyon fontos és jó dolog az, hogy Magyarország és Románia kapcsolatai jó tendenciát mutatnak. Persze ez nem jelenti azt, hogy teljes mértékben felhőtlenek lennének. Ennek elsődleges oka, hogy Románia nem hajlandó a székely megyéknek autonómiát biztosítani oly módon, ahogyan ezt számos európai országban biztosítják az ott élő nemzeti kisebbségeknek. De még számos okot sorolhatnék és ezek többnyire Románia terhére róhatók.
Az önök ünneplési kísérlete sajnos aláássa a javuló kapcsolatokat. Egyáltalán az a tény, hogy Budapesten, Magyarország területén ünnepelni kívánják Erdély elcsatolását, nagyfokú diplomáciai érzéketlenségre, ízléstelenségre utal. Képzelje el Nagykövet Úr azt, hogy mit szólnának Romániában ahhoz, ha a második bécsi döntést akarná a magyar diplomáciai testület Bukarestben - mondjuk a Román Nemzeti Színházban - megünnepelni!
Igen, jól gondolja, egekig csapó botrány lenne belőle. Nos ehhez képest a magyarországi botrány egy halk sóhaj.
Tisztelt Nagykövet Úr, kérem, hogy a két nemzet békés egymás mellett élése érdekében a jövőben gondolkozzanak és az ilyen provokációtól tartózkodjanak!

funfun 2010.11.22. 10:39:56

@Chaoyang: "Ezek a puhany antimagyarok nem erdemlik meg a nyelvunket es kulturankat, multunkat. " Az milyen már, hogy egy Igazi Nemzeti Magyar Embernek nincs Magyar billentyűs klaviatúrája?
"Szegyen amiatt a szazezrek miatt akik a fuggetlen Magyarorszagert haltak meg a haborukban" - remélem, nem történész vagy, mert különben vissza kellene adnod a diplomádat. Melyik háborúban és hol haltak meg százezrek a FÜGGETLEN Magyarországért??? Üsd már fel legalább az általános iskolás történelemkönyvedet, mikor is voltunk függetlenek egy háborúban, és mikor is harcoltunk a saját függetlenségünkért? Há noooormáááális?

BKV reszelő 2010.11.22. 10:47:23

@b0lha: Valóban. Így kell nézni. Szólja ha meghalt valamelyik szülőd, amikor te ott sírsz a ravatalozóba, beugrunk a haverekkel pezsgőzni, pálinkázni, hangosan vígadni...nég az is lehet, hogy kikapjuk az öreget a dobozból és megtáncoltatjuk. Akkor majd emelkedj felül a fájdalmadon és azon, hogy mi leszarjuk a fájdalmadat, hiszen tolerálható, hogy mi pont ott akarunk ünnepelni. Nyugi, ünnepelni fogunk, lesz mit.

Szóval a tolerancia az kétoldalú dolog. Úgy működik, hogy tolerálok neked ezt-azt, ha te is tolerálsz nekem ezt-azt. De ha te késsel döfködsz, akkor pofánverlek egy vascsővel, nem fogom tolerálni.

Lámpavas 2010.11.22. 10:47:37

@b0lha: ugye nem vagy ennyire egyszerű?
Trianon sem úgy kezdődött, hogy húztak egy vonalat, hanem 10 évvel korábban, azaz még a háború előtt elindult egy szervezett hangulatkeltés a magyarok ellen a csehek és a románok részéről.
A jelképes dolgoknak sokkal nagyobb jelentőségük van egy nemzet életében, mint néhány millió forintnak.
De ha ezt nem érzed, akkor úgyis hiába magyarázok.

Világszám 2010.11.22. 10:47:49

Marhaság! Mi lett volna, ha román nemzeti színek vannak a Nemzeti Színházban. Semmi. Elmaradt volna a sávos gázáremlés. Nem. Vagy itt mindenki attól fél, hogy a románok dörzsölik a tenyerüket, hogy jól átcsesztek minket? De mivel? AZ RMDSz is benne van abban kormányban, amely kénytelen 25%-kal visszavenni a béreket Romániában. Szemét magyarok így szívatják a 16 millió román nemzetet? Köztük másfélmillió magyart, de mégis ők járnak rosszabbul, mert többen vannak. Amúgy a románok elegánsan sajnálkoznak és folytatnák az együttműködést. Sajna ők jöttek ki jobban ebből az egészből, Legalábbis a világ előtt, már ha egyáltalán figyelnek a mi észak-balkáni pancsolónkra.

búvárrégész 2010.11.22. 10:48:06

@Nelson Muntz: Ok, de március 15. nem volt tragédia a románoknak. Tekintve, hogy Románia sem létezett még.
Ezt a kettőt hiba összekeverni.
Mondjuk az I., vagy a II. bécsi döntés megünneplése, az hasonló. De azt meg nem is ünnepplik a magyarok (a magyar állam) Bukarestben, nemzeti intézményben biztosan nem.

ati27 2010.11.22. 10:48:27

Furcsa dolog ez a megbékélés.. Itt olyanok képviselnek nagyrészt merev álláspontokat, akinek köze sem volt hozzá. Azt a kisebb részt, akit emiatt atrocitás ért, elfogadom a véleményét. De. Nem egy példa volt már a megbékélésre. Gondoljunk csak a D-day eseményeire, ott is vannak ünnepek, mindkét fél részt vett-vesz rajta. Olyanok fognak ott kezet, akik a háborúban egymás célkeresztjében lehettek. Sőt néhány esetben, mivel a légiharcok elég jól dokumentáltak valóban találkozott a legyőző és a legyőzött fél (ha túlélte) Na ez már a valami. Sőt amikor Douglas Bader angol pilóta fogságba esett akiről tudni kell hogy két műlábbal repült, harcolt a németek megvendégelték. Sőt az angolok amikor megtudták hol tartják fogva repülőről ledobták a tartalék protéziseket (egy jó kis bombázással együtt) amit a németek szintén átadtak. Voltak ilyen esetek is..

Yasashi Tanuki 2010.11.22. 10:48:33

Ha a románok engedélyezik Moldova függetlenné válásának megünneplését bárhol Bukarestben utána jöhetnek a nemzetibe állófogadni.

Pedig Moldova esetében szavazáson dőlt el a kérdés, nem egy harmadik fél "jóvoltából".

Zuhatag 2010.11.22. 10:49:10

ds3 2010.11.18. 20:29:12

Az a sok magyar nem Bucarestbe megy ünnepelni. Fordítva ülsz a lovon. Abban az esetben, ha Magyarország kapta volna Románia területének 2/3-át, nyugodtan jöhetne a román ünnepelni ide. Mert itt is lennének gyökereik, történelmi múltjuk no meg néhány millió román nemzetiségű ember is. Tarthatnának állami ünnepeket nyugodtan, de még akkor se jöhetnének a Magyar Nemzeti Színházba!!

A határmenti településeinken élnek román anyanyelvű, nemzeti szokásaikat megtartó csoportok . Hányan lehetnek? De a magyar közszolgálati televízióba saját adásidejük van. Nincsenek elnyomva, meg magyarosítva.

Nem úgy mint mi voltunk a románoknál elnyomva és románosítva. Még a születési nevünket is elvették. Nehogymá magyar nevünk legyen. Ha Istvánnak hívtak, lett belőled Stefan. Volt sok jogunk igaz. Pl.: kötelezően mehettünk a tapstérrel tapsolni Csáunak, aztán felköthettük kötelezően a román pionír nyakkendőt, meg tanulhattunk számunkra idegen nyelven.(Értsd. nem anyanyelven). És amint a házból kiléptünk megintcsak idegen nyelven kellett beszélni egy 98%-ban magyarok lakta városban. Ja meg gyerek-felnőtt dolgozhatott látástól mikulásig, hogy ne haljon éhen. Saját (nemzeti) ünnep nem lehetett. De még a Csíksomlyói búcsút is volt olyan év, hogy nem engedélyezték! Ja, hogy ez nem 98 éve volt hanem alig több mint 20 éve. Na részemről a román ne itt ünnepelje meg a nemzetibe az Ő nagy ünnepét. Máshol tegye.

szivsuvit 2010.11.22. 10:49:56

@b0lha: Éppen erről van szó, amiről írsz. Szerintem rosszul látod. A pénzért nem adhatjuk el a lelkünket. Vannak bizonyos dolgok, értékek, amiket nem lehet pénzben mérni, és arra konvertálni.

Egyébként Magyarországon 14 kisebbség él. Sajnálom, hogy a zsidóság nevű kisebbség egy tehetséges alakja, Alföldi Róbert ilyen magas pozícióban sem érti meg, és nincs tekintettel a többségnek az attitűdjét a saját nemzeti mivoltjának összefüggésében. A kormánypárt nem fogja leváltani, mert érdekek fűzik őket egymáshoz.

Jöhet joggal a kérdés, hogy a kormánynak milyen érdeke lehet annál fontosabb, hogy előtérbe helyezi a saját nemzeti kérdését, a saját általa alkotott nemzeti együttműködés rendszerében?

Na, aki erre válaszol, az kap egy gombóc fagyit!

Gondolkozzon mindenki el rajta, és a következő cikk a véleményvezér.blog.hu portálon szóljon arról, hogy az írók, a vélemény alkotó bloggerek megpróbálják kitalálni, levezetni, lehetőségeket adni arra vonatkozóan, hogy mégis mi lehet az az érdek, ami miatt még a székében van.

Remélem ezt a posztomat a moderátor beengedni.

Szeretettel: szivsuvit

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.22. 10:49:56

E kérdésről persze nem csak a magyaroknak, meg a románoknak van véleménye.

index.hu/velemeny/menonemmeno/2010/11/19/romanokkal_bunkoskodni_nem_meno/

Ott természetesen nem lehet kommentálni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.22. 10:50:12

@szvsz: "De erre mindig azt mondom, hogy részünkről elég baráti gesztus, hogy ővék az ország 2/3-a, nem? Szerintem eleget tettünk a megbékélésért az elmult időszakban. Odaadtunk"

Ez nem részünkről baráti gesztus, hanem a franciák részéről. Ők könnyen baráti gesztuskodnak a magyarok rovására.

Nem mi Magyarország adta oda, csupán nem állt módjában megvédenie a területi egységét, azóta pedig nem sokat tesz a helyzet javításáért magyar szempontból.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.22. 10:50:23

@b0lha:
1. Ez egy magyar állami, az adófizetők pénzéből is élő intézmény, nem profitérdekelt magáncég.

2. A román nagykövetség bármilyen alkalomból bármilyen fogadást tarthat a román nagykövetségen. Senkit nem zavar.

3. A románokat ünnepelni a magyarok rovására a magyar nemzeti színházban az valóban nem a pénzről szól, sem a románok, sem a magyarok részéről.

Általánosságban tehát jókat mondasz, de ez a konkrét eset most valóban nem erről szól.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.22. 10:54:20

@Gandalf(helyett): "Ugyanakkor szerintem semmi értelme "Nagy Magyaroszágban" gondolkodni 90 év után."

Ha ezt a török időkben is így gondolták volna, akkor ma a müezzin szólna Buda várából.

Az "örökös" császár Habsburg ebek is a történelem szemétdombjára kerültek még idő után.

A történelem nem ért véget, a határok soha nem "örök időkre" szólnak, és soha nem "megváltoztathatatlanok".

90 év sok? Évezredekig fennálló országok is eltűntek már.

A világ eddig is folyton változni, most is változik, és ezután is változni fog.

A kérdés mindig csak az, hogy hogyan és merre.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.11.22. 10:54:31

@bovaryné: "Virágoztassuk fel , ami van, ne azt akarjuk , ami nincs! "

Pedig te is pont azt akarod, ami éppen nincs.

Egy felvirágoztatott országot.

Miért azt akarod, ami nincs?

helgoland · http://kozbeszed.sk/ 2010.11.22. 10:54:37

@t a m á s:
Szerinted ebből mi jut el az egyszerű kisemberhez???
Ez sima lenyúlás amivel jóljárnak a politikusok.
A gyerek meg kap egy füzetcsomagot.
De ha már az anyagiaknák tartunk, ez úgy 50 millió euró, ami államszinten szinte semmi, nem ettől lett 21 000 milliárd forint az államadósság.
Esetleg ajánlom, hogy nézz szét EM egyes részein, ami az "odaszakadtak" által bevitt eurókból él.

tééényleg? 2010.11.22. 10:55:15

@victor vacendak: Nem volt mindegy, hogy mi az amit szeretnél megtartani és mi az ahol a katonáid ellenőrzik a területet. Ezért foglalták el meg vissza a területeket a tűzszünet és a békekötés között. December 1-én az (abszolút) többségben lévő románok kinyilvánították akaratukat, hogy a román államhoz akarnak tartozni (és viszik magukkal a kisebbségi szászokat és magyarokat). Ráadásul a terület fölött a román (és antant) seregek rendelkezhettek. Ezért fontos nekik december 1. Részükről ez egy teljesen demokratikus döntésnek a vége. A többség oda akart menni, ment vele a kisebbség is. Ettől persze még nem kéne a magyar nemzetiben koccintani rá, illetve azt sem szabad gondolni, hogy ne lett volna jobb megoldás.

Azon sóhajtozni pedig, hogy megbántjuk szegény románokat akkor kellett volna amikor ők nem gondolták végig, hogy ők megbántják-e szegény magyarokat ezzel a "gesztussal". Nem biztos, hogy ez a megbékélés legjobb módja.

victor vacendak 2010.11.22. 10:55:28

Mikor azt mondjuk, hiába történt régen, nem szabad elfelednünk a sérelmeket (más kérdés, hogy így valóban sosem lesz megbékélés), akkor még is milyen régről beszélünk? Mint kiderült 90 év az még smafu. De akkor viszont a románok is jogosan háborognak, hogy Erdély csak azért volt magyar terület, mert anno a magyarok elfoglalták Burebistáék hagyatékát. Ilyen alapon Trianon csak az ókori Dacia egyik elveszejtett területének visszaadása volt. Szóval továbbra sem értem, miért fáj még mindig (főként olyanoknak, akik sosem éltek az elcsatolt területen, még is úgy gondolják, jobban tudják, hogy érez egy romániai magyar) Trianon vagy ez a bizonyos decemberi 1-je...

b0lha 2010.11.22. 11:06:27

@Senkifia , @Pajszer Művek: hajnalban indexen Bede ur gyakorlatilag egy az egyben megfogalmazta, amit en szerettem volna kifejezni, neki jobban sikerult. annal tobbet nem tudok a dologhoz hozzafuzni, es meggyozni se akarok senkit.

nemecsek ernő áruló 2010.11.22. 11:06:28

@Haary Plotter: Én az első világháborúról beszéltem, amikor Tisza István kivételével a monarchia teljes népe vérgőzben égett, és kiválóan jött Ferenc Ferdinánd meggyilkolása, mert jó okot szolgáltatott. A trianoni diktátum NEM a második világháború után volt.
@ellenszenvesfigura: Félremagyarázod, amit írtam.
@Martian: Az első világháborúban a németeknek is komoly veszteségeik voltak, máskülönben mivel tüzelte volna Hitler a '30-as években a német hülyéket?

milyen szép a Vértes, ó 2010.11.22. 12:25:50

Bármi lesz is, lényeges az, hogy sok félanalfabéta mélynemzeti végre megtudta, hogy van Budapesten Nemzeti Színház, melyet hatalmas Nemzeti összefogással épített fel a Magyar Nemzet. Ja, nem is. De benne van a nevében a Nemzeti, sz'al Nemzeti Szimbólum.

milyen szép a Vértes, ó 2010.11.22. 12:26:05

@Cselo:

Lefordítva: a románok nem hajlandóak megadni azt a székely autonómiát, melyet a magyar országgyűlés vett el 1876-ban. Ja, Székelyföldet ekkor darabolták fel 3 (és fél) vármegyére. De a rohadt románok, nem?

Ja, a 2. bécsi döntés évfordulója még mindig nem magyar nemzeti ünnep. :)





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása