Véleményvezér

vv

Mit kezdjünk Orbán beszédével?

2011.02.08. I 55 komment I Címkék: fidesz media orban demokracia alkotmany

Orbán 2011 legfontosabb feladatának az alkotmányozást tartja. Ez kifejezetten rossz döntés: egy új alkotmány szükségessége biztosan nem fér rá Magyarország 50 legégetőbb problémájának listájára. (Fotó: Index)

Orbán Viktor tegnapi évértékelője meglehetősen hasonlított a tavalyihoz és az azelőttihez. Ám mivel Orbán Viktor most nem az ellenzék vezéreként, hanem regnáló kormányfőként értékelt évet, más szemmel néztük és az elvárásaink is mások voltak. A Véleményvezér csalódott.

A beszéd értékelése előtt fontos leszögeznünk, hogy mit is vártunk. Elsősorban azt, hogy a miniszterelnök értékeljen: vonjon korrekt mérleget az elmúlt évről. Mit csináltak jól, mit rosszul, és hogy mi következik mindebből a 2011-es évre. Egyenes beszédet vártunk, konkrét terveket.

Mit kaptunk?

Többször kifejtettük már, hogy Orbán Viktor megválasztása óta talán már túl sokszor tart hasonló stílusú szónoklatokat. Beszédei ráadásul gyakran nagyon általánosak, néhol már dagályosak. Az embernek az az érzése, hogy az ilyen beszédek nem is egy miniszterelnökhöz, hanem egy államfőhöz, de leginkább egy népszónokhoz illenek. Félő, még a jó gondolatok is elvesznek a sok frázis és nagy szavak között.

Persze nem akarunk finnyáskodni, annak is megvan a maga szépsége, amikor egy kormányfő képes felülemelkedni a mindennapok ügyes-bajos dolgain. Ha olykor értékeli saját szerepét is, illetve országának helyét a világban, és megosztja gondolatait korának globális problémáiról. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a magyar történelemben óriási hagyománya van a hasonlóan nagy ívű, képszerű, hasonlatokkal, idézetekkel teletűzdelt beszédeknek. A Monarchia, illetve a Horthy-rendszer országgyűlési felszólalásai például igen ritkán követték az angolszász világban megszokott pragmatikus politikai beszédek mintáját. A hasonlóan romantikus, szentimentális monológok voltak közkeletűek akkor is.


Ehhez a tradícióhoz csatlakozni nem baj, sőt dicséretes, amennyiben nem borulnak fel az arányok, és a szóvirágok nem mennek a tartalom rovására. Tények vagy tervek nélkül ugyanis a legszebb, legjobban megírt beszéd is üres lózungok és közhelyek gyűjteményévé, és így parodisztikussá válik. A modern demokráciában pedig különösen megkerülhetetlenek a tartalmi elemek, konkrétumok egy politikai programbeszédben, évértékelőben.

A Véleményvezér éppen ezért úgy érezte, a miniszterelnöktől nem egy évértékelőt kaptunk. Orbán Viktor sokkal inkább politikai filozófiáját, ars poeticáját tárta ismét a közönsége elé.

Mi hiányzott?

Pedig jó alkalom lett volna ez, hogy a miniszterelnök büszkén sorolja az elért eredményeket, ugyanakkor emelt fővel beismerje a hibákat, és azokból levonja a megfelelő következtetéseket. Utóbbi teljesen elmaradt: az összefogás éve, megújulás éve, gyarapodás éve és egyéb kifejezések mögött nehéz bármiféle váltás szándékát felfedezni. A beszéd alapján úgy tűnik, a 2011-es év egyenes folytatása lesz a tavalyinak – bár még ebben sem lehetünk biztosak, hiszen konkrét tervekről a miniszterelnök valóban egyáltalán nem beszélt.

A beszéd egyik fő üzenete, hogy a kormányfő 2011 legfontosabb feladatának az alkotmányozást tartja. Nagyon sajnáljuk, mert szerintünk ez kifejezetten rossz döntés. A magyar állam és társadalom különösebb problémák nélkül hosszú ideig ellenne a mostani alkotmánnyal. Meggyőződésünk, hogy a hatályos alkotmánnyal kapcsolatos problémák és egy új alkotmány szükségessége nem fér rá Magyarország 50 legégetőbb, legnagyobb problémájának listájára. A Véleményvezért is sokkal jobban érdekelték volna a miniszterelnök tervei a nagy elosztó rendszerekről, a munkahelyteremtésről, költségvetésről, demográfiáról.

Vagy bármilyen más, valódi és sürgető problémáról.

web surveys


Mit kezdjünk vele?

Néhány héttel ezelőtt tartotta évértékelőjét Obama elnök is. Obama az elvárásokkal szemben egy nagyon az általánosságok szintjén mozgó beszédet tartott. Az Egyesült Államok megújulásáról, megújításáról, az amerikai értékekről, a munkáról beszélt. Szónoklata még saját táborában sem éppen aratott osztatlan sikert. Egy kommentátor szellemesen sommázta: sok elnöktől hallottunk már hasonlóan nagy ívű, konkrétumoktól mentes évértékelő szónoklatot, de leginkább akkor állnak ezzel elő, amikor fogalmuk sincs, hogy a valóságban mi történik az országban, és nem tudják, mit kellene csinálniuk.

Nagyon reméljük, hogy Orbán Viktor esetében nem erről van szó.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DArchAngel 2011.02.08. 09:18:59

Pedig erről van szó. Ezért az alkotmányozás a legfontosabb feladata (nem az országé, az övé). Ebben próbál valamit villantani, amit megint évekig emlegethet, amivel a következő választást is behúzhatja.
Innen üzenném: Őszöd nem csak Gyurcsány bukását hozta el, hanem sikeresen elültette végre a legtöbb magyarban, hogy politikusban nem bízni, hinni kell, hanem a munkája alapján ítélni, mint az egyszeri napszámost. Ha nem jó a munka, többet nem hívjuk...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.02.08. 09:29:17

"így parodisztikussá válik."
Számodra, számunkra igen, de az egyszeri szavazó számára nem. Ő nem tud mit kezdeni a tényekkel, hacsak nem mondják meg mellé, hogy örülnie kell-e neki, vagy sem. Ő nem tényekre vágyik, hanem érzelmekre és ebben a Fidesz nagyon jó.
Ilyen szempontból ez a beszéd egyáltalán nem rossz.

"egy új alkotmány szükségessége biztosan nem fér rá Magyarország 50 legégetőbb problémájának listájára."
Magyarországéra nem, a Fideszére igen. Neki fontos, hogy bemutathassa, hogy most aztán tényleg nagy változás történt. Hogy demonstrálhassa, hogy ő most tényleg korszakot váltott.

Van Mááásik 2011.02.08. 09:31:04

Hát én túl sokat nem vártam a beszédtől (sokkal inkább majd a reformok érdekelnek). Ez inkább a mondot is meg nem is kategória.

vanmasik.blog.hu/2011/02/07/orban_viktor_ev_ertekel

Vanek főfoglár úr. 2011.02.08. 09:35:30

Mint megtudhattuk, a disznóvágás sem a torral kezdődik.
De kérdezem én, hol lesz itt disznóvágás?
A böllért nyakonvágta a válásgadőkkal, a disznó két lábát, már ellopta, hogy biztos megáll az úgyis. Pedig onnantól borulás van!
Orbán egy sötétben fütyülgető megszeppent politikus, akinek egyetlen reménye, hogy Matolcsy bűvésztrükkje elhozza a gyarapodást.
Az pedig nem fogja. Kökeményen bele kell csapni a lecsóba, mindenki tudja melyik területeken.
Ez pedig olyan érdeksérelmekkel jár, amit viszont nem mernek felvállalni.
Így viszont a toros káposztából csak a savanyú lé marad. Abból viszont bőven lesz gyarapodás.
Az arányos nyugdíjrendszernél rúgtam le majdnem a televíziót a helyéről.
A nyugdíjrendszer megvédésénél viszont már harsányan röhögtem.
Hová jutott ez az ember?

DillingerEscapePlan 2011.02.08. 09:35:36

bármit mondott volna, szerinted ígyis-úgyis szar lett volna a beszéd. dehát nem is a szoci szavazóknak mondta hanem nekünk :)

Bambulka 2011.02.08. 09:42:12

Belenéztem egy percre este, valami disznóvágásról beszélt. Tragikomédia az egész.

bekov 2011.02.08. 09:43:59

a kutyát nem érdekli, hogy az országnak mi a legégetőbb problémája... itt az a lényeg, hogy a fidesznek mi a legégetőbb problémája, mikor tanuljátok már meg? ejnye... a nyugdij lecsengett, most jöhet az alkotmány...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.02.08. 09:45:12

"Egyenes beszédet vártunk, konkrét terveket."

Ennyire nem lehettek naívak :-)

fidesz friend 2011.02.08. 09:47:08

szerencsétlenül erőlködő figurát hallottunk, akivel - mint a soros elnökséget adó ország min.elnökével - múlt héten az EU szépen felmosta a padlót (a 17-ek külön megállapodása ovi feje fölött).

dr. Bértollnok 2011.02.08. 09:50:05

Mit kezdjünk Orbán Viktor beszédével?
Semmit! Archiválni kell oszt jó... Be a többi közé.
A hívőknek még elég, a nem hívők meg úgyis leszarják.

Kedvenc definícióm:
hit --> bizonyíték nélküli elfogadás

soulclipse · http://soulclipse.blog.hu/ 2011.02.08. 09:55:50

" Dillinger 2011.02.08. 09:35:36
bármit mondott volna, szerinted ígyis-úgyis szar lett volna a beszéd. dehát nem is a szoci szavazóknak mondta hanem nekünk :)"
Akkor te most boldog vagy ?
Én nem vagyok szoci szavazó, de ez a szerencsétlenkedés, engem inkább elszomorít (:

frmn 2011.02.08. 10:03:05

Azt kellene megérteni, hogy egy ilyen évértékelőnek - már a nevében is benne van - nem is az a funkciója, hogy nagy horderejű intézkedéseket jelentsenek be rajta. Aki ilyesmit várt, az magát csapta be.

Nyilván lesznek majd bejelentések, de azt meg fogja előzni szondáztatás, jó esetben egyeztetés, stb. és nem egy ilyen alkalommal fog sor kerülni rájuk...

atila68 (törölt) 2011.02.08. 10:03:09

...kezdjünk...
Ismét a jól bevált MSZMP kongresszusokat idéző általános alany.

Rive 2011.02.08. 14:07:51

Ha az ország helyzetének utolsó évi változásához képest nézzük, egész jó. Mármint a beszéd. Legalább néhány ember boldogan élhet tovább a langymeleg hit kebelén, ahogy eddig.

Ha ahhoz képest nézzük, hogy ténylegesen hogyan állunk - szövetségesünk nem maradt beszólatlan, a fél EU apparátus az ország sz@rával foglalkozik, egyre-másra késlekednek vagy halnak hamvukba a 'reformok', a piac az EU-ba irányuló gyorsan növekvő gazdasági érdeklődés ellenére is egyre türelmetlenebb - akkor Waterloo.

J.G. 2011.02.08. 14:08:22

@Dillinger: Elég nagy baj, hogy az ország miniszterelnöke nem az egész országhoz beszél, hanem csak a híveknek, amikor évértékelőt tart.

Ezen kívül még az jutott eszembe, hogy miért kell mindig harcolni, csatát nyerni, legyőzni, stb. Mindkét oldalnak. Nem lehetne egyszerűen azt mondani, hogy ez van, ezt kell tenni.

Dinsdale Piranha 2011.02.08. 14:09:06

@Dillinger: Mikor tesszük már félre az ország szándékos kettéosztását? Képzeld, nem csak elvakult párthívőkből áll az ország, hanem vannak emberek akik csak élni szeretnének.

Egyetértek a posztal, kétlem, hogy az utca emberének legfontosabb problémája az új alkotmány lenne. Másrészről megértem orbánt is, ha már a parlamentbe vitette a koronát, most már szeretné a fejére tenni minél hamarabb, ehhez pedig alkotmánymódosítás kell. :)

loláb 2011.02.08. 14:09:12

Ha konkrétumokat mondott volna, akkor azzal kritizálják, hogy a konkrétumokról miért nem a parlamentben beszél, ahol az ellenzék reagálhat, rá, megvitathatja.

Konkrétumokat hiányolni: NEM MENŐ.

Ez a beszéd egy semmitmondó, a híveknek szóló ideológiai üzenet volt, éppúgy, mint az ezt megelőző 12 országértékelő.

bájgúnár 2011.02.08. 14:09:17

Retorikailag egy jól felépített beszéd volt.Bárhogy is sopánkodnak egyesek bizony azt kapta az egyszerü tömeg a nép amit hallani kakart.Biztatást hogy van program elindúltak a változások és 2014ben ennek eredményeit tapasztalja a nép.Álltalános beszédre volt szükség és nem konkrét dolgokra.Aki ilyenkor konkrét dolgokat vár az nincs tisztában magával a politikával.Programokat választás előtt igérnek a pártok és ott is búrkoltan álltalánosságokban/.Lám az egymillió munkahely megteremtését is mennyire számon kérik./Évértékelőknél elkell hitetni a néppel hogy jólhaladnak a dolgok jobban mint az mszp alattés természetesen összefogásra van szükség.Ezt mindenkinek akarni kell és akkor elérhetőek a célok.2014 közeli mgélhető,megfogható határidő.Ráadásul sokakban azt az illúziót kelti addig tart a keményebb időszak.Onnantól már jó lesz.Persze sokan kételkedünk ebben de sokaknak ez mankót jelent.A beszédben konkrétum nemvolt így számonkérni sincs mit.2014 ben meg valószínű valamicsként jobb lesz mindenkinek.Ahoz hogy a várakozást,türelmet tovább megkapja a néptől erre ez a beszéd jó volt.Természetesen mindezt felűlírhatják azok a konkrét döntések emiket majd párhét múlva a nép nyakába zúditanak.Onnantól már feledhetővé válik a mostani beszéd népre ható hatása.

egerészölyv 2011.02.08. 14:09:26

@Fedor: ugyan, ez nem naivitás, ez demagógia és hazugság. Dehogy vártak ezek konkrétumokat. Ha azt kaptak volna, azt abból tudnád meg, hogy Orbán megint "antiszemita" lenne - vagyis ha más gyalázkodás már nem maradt volna a tarsolyban.

morbiczer 2011.02.08. 14:09:36

Persze, hogy az alkotmany (es az uj valasztasi rendszer) a legfontosabb Orbannak es a Fidesznek, mert ezzel betonozzak be magukat 20 evre (minimum) a hatalomba.

tarackos 2011.02.08. 14:09:58

Csak egy részét hallgattam mert kár időt fecsérelni üres lózungok puffogtatását hallgatni. Ez már a sokadik semmitmondó évértékelője. A VV elég naiv ha azt gondolja a kormány bármilyen hibát is beismerne, ez a jobboldalon általában nem szokás. A másikra mutogatás annál inkább, ebből kijutott néhány mondat erejéig most is. Az alkotmánnyal kapcsolatban egyetértek a VV-vel és röhejesnek tartom '56-ot belekeverni, ahogy a szakjogászokra való utalást is, ami egy dilettáns ember véleményének még elmegy de egy jogvégzett ME-től többet várnék. Az viszont érdekes volt, hogy tk. elismerte, nincs baj az alkotmánnyal...

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.02.08. 14:10:06

Én azon lepődtem meg, hogy a Véleményvezér meglepődött :-) ez a beszéd ahhoz hasonlítható, mint mikor a csata előtt a hadvezér tart egy lelkesítő beszédet a katonáknak. A haditervet azt viszont nem itt fogja "teríteni".

(Amúgy tényleg egy meglehetősen semmitmondó beszéd volt :-)

La Serenissima 2011.02.08. 14:10:09

azt tudja valaki itt, hogy ki írja Orbánnak ezt a sok frázist? nagyon úgy tűnik, hogy fő munkaidős frázisgyártót tart!

tomwar 2011.02.08. 14:11:42

@Dillinger:
"Hanem nekunk." Oke, akkor valasszuk kette az orszagot, a fonokod ebben ugy is jo, es ti mentek az imadott keleti oldalra (Kina fele...), mi meg a nyugatiba, oszt' elminiszterelnokoskodik nektek ott, minket meg beken hagy. Igy jo lesz?

Lasombra 2011.02.08. 14:11:57

@vastudo: "már a nevében is benne van"

igen, pont ez az. benne van a nevében. mindjárt két dolog is:

1. ÉV... - azaz az elmúlt évről beszéljen. ne 2011-ről, '12-ről, '14-ről vagy '32-ről, az majd elválik, hanem ami mögöttünk van. mik az észrevételei, meglátásai, tanulságok, hibák, eredmények stb.

2. ...ÉRTÉKELŐ - az értékelés az valami szubjektív minőségi hozzárendelést jelent egy adott dologhoz. jó volt? rossz volt? közepes volt? miért? miket talált jónak? mi az, amin erősítenünk kell? (azt nem írom, hogy rossz volt, ilyet a Fidesz soha nem mondana, mivel az önkritika ismeretlen fogalom arrafelé). szóval az értékelésből ki kellene derülnie vagy minimum sejlenie, hogy mit gondol adott dologról, jelen esetben évről, azon belül is az ő kormányzásukról.

itt ezt a két marginális apróságot szerintem elszalasztotta a ME.
az előadás címe lehetett volna random gondolatok is.

ne most 2011.02.08. 14:12:02

A közmondás kevés lesz főleg, hogy nem lesz újabb 3000 milliárd. Ezt ők is tudják.
Az OEP ügyfélszolgálatnál, ahol a TB kártyákat adják 10-ből 9 embernek nincs magyar tartózkodási lakcíme....

Benny sk 2011.02.08. 14:12:28

Hát, ezzel a poszttal csak egyetérteni tudok.

Két dolgot kommentálnék:
1. „egy új alkotmány szükségessége nem fér rá Magyarország 50 legégetőbb, legnagyobb problémájának listájára”

Orbán kötcsei beszédét idézném:
„meg van az esélye, hogy a magyar politika következő tizenöt-húsz évét ne a duális erőtér határozza meg, hanem helyette huzamosan létrejöjjön egy nagy kormányzópárt”

Véleményem szerint, elsősorban, ezért van szükség(e) új alkotmányra

2. "ugyanakkor emelt fővel beismerje a hibákat."

Fent idézett kötcsei beszéd folytatása:
„egy centrális politikai erőtér, amely képes lesz arra, hogy a nemzeti ügyeket megfogalmazza, és ezt nem állandó vitában teszi, hanem a maga természetességében képviseli”

Még egyszer a lényeg: „a maga természetességében képviseli”

Egy ekkora -országhatáron átnyúló- egóval rendelkező emberben fel sem merül az, hogy bármiben is hibás lehet. Az ő gondolat világában, a körülötte jelentkező hibákat csak valaki más dilettantizmusa vagy ármánykodása okozhatja; ő maga soha.

Merlin21 2011.02.08. 14:12:32

Meg tudja valaki mondani, hogyan akar OV 300000 adófizető munkahelyet teremteni? Vagy akár egy darabot is? Milyen eszköze van neki erre? A költségvetésből fog gyárat építeni? Hahó, nem 1952 az évjárat ma.
Az is kérdés, hogy miért és ki ellen harcol ez az ember elszántan és állandóan, kard, ki kard? Hol itt az ellen? 2/3-uk van, nem? Ja, persze, legyőzi az adósságállományt. Elfelejtettem.

sas70 2011.02.08. 14:12:36

Tudjuk, hogy a politikusok a nagy semmiről is nagyon jól tudnak beszélni. Most is ez történt. Kb. ennyit is ért az egész. Kérdezhetném cinikusan, mit vártunk? Egyfelől ezt, nem is lehetett másra számítani. Másfelől viszont az emberben mindig felmerül a kérdés, miért nem lehet ezt máshogy csinálni?
Orbánék elszartak gyakorlatilag egy évet, illetve amit csináltak az nem előremutató jövőpolitika, csak a javak elosztásának átrendezése, az általuk preferált társadalmi csoportokhoz. Ebből persze nem lesz sem gazdasági növekedés, sem igazi társadalmi felemelkedés. Sőt, nagy valószínűséggel az adóátcsoportosítások tovább mélyítik a társadalmi szakadást, amit ráadásul a retorika is alátámaszt. Szomorú ez, mert az emberek abban bíztak, hogy majd egy kétharmados többséggel bíró parlamenti párt, megteszi azt, amit eddig a pártok közötti egyetértés hiánya megakadályozott, mégpedig a nagy elosztórendszerek átalakítását, ezáltal a gazdasági hatékonyság növelését. Nem ez történt, és egyelőre az látszik, hogy ez nem is fog megtörténni. Ez a nagy probléma. Pedig ez is megtehető lett volna. Orbán felvázolhatott volna egy olyan gazdasági irányvonalat, ami a befektetőket is meggyőzhette volna arról, hogy valóban megvan a fideszben a szándék, hogy bár a saját elgondolásuk szerint, de egy fejlődőképes országot képzelnek el. Szerintem megint óriási lehetőséget mulasztottak el, sajnos már nem először.

Fekete Mamba 2011.02.08. 14:20:08

Én eddig egy évértékelőjét se hallottam, és a másik idegrángásos ripacsét se.

Túl rövid az élet, ha blődség, akkor inkább Benny Hill.

ostvan 2011.02.08. 14:20:16

@vastudo: "Nyilván lesznek majd bejelentések, de azt meg fogja előzni szondáztatás, jó esetben egyeztetés, stb. és nem egy ilyen alkalommal fog sor kerülni rájuk... "
Ebből a mondatból a "jó esetben egyeztetés" rész ami kiváló leképezése a Fidesz valóságának. Na, ezt a stílust útálom Orbánban! Ennek az elviseléséhez kell a vakhit.
Alkotmányügyben Sólyomnak hiszek: a meglévőnek a tartalma teljesen korszerű. Semmi köze ahhoz, ahonnan az elnevzése ( 1949. évi XX. törvény) származik.
Ám, ha Orbán emlékművet akar magának, akkor meg is fogja csinálni. Ha beledöglünk, akkor is.

szteee 2011.02.08. 14:20:19

@vastudo:
Az évértékelő - már a nevében is benne van :) - évet értékel: mit tettünk, milyen eredményeket értünk el tavaly, esetleg elismerjük, ha valamit nem jól csináltunk, merre megyünk tovább, mit tervezünk és hasonlók. Nem kellenek konkrétumok, csak valami "kézzel foghatóbb", mint a megújulás, gyarapodás, forradalom stb...

gombasteto17 2011.02.08. 14:20:25

Mi a legkönnyeb? Mások szemében észrevenni a szálkát mig sajátunkban a gerendát sem.Ezzel a kommentekre utalok, nem pedig az orbánbeszédre.A Miniszterelnök beszéde nem elsősorban a liberális-baloldalnak szólt,hanem a nemzetben gondolkodó,cselekvő polgároknak.Ez a beszéd,amely egyben utalás a tenniakarásra a későbbiekben cselekvésre, kielégitő volt. Bár némi hiányosságot véltem benne énis felfedezni; Pl.-ul a felelőségrevonás kérdését az [elmult nyolc évért] minden ollyan tettért, amely polgár,társadalom és nemzet ellenes.

ROZ 2011.02.08. 14:20:28

Értékelő az értékelőről - avagy: üdvözlet a Valóságból:
progressziv.blog.hu/2011/02/08/ertektelen_evek

Várúr 2011.02.08. 14:20:34

@fidesz friend:
"Orbán szerencsétlenül erőlködő figura..."
Nagyon nagy ember lehetsz, óriási eredményekkel a hátad mögött, ha ekkora arccal kommentálsz... Mondd, kiférsz még az ajtón, vagy már készítik számodra a diadalívet?

gábor- 2011.02.08. 14:20:46

@Dillinger: legyél madara büszke. meg is tapsolnálak de nem érsz annyit. Tipikus magyar vagy. Fél EU rajtunk röhög, minket ócsáról, de nem mi (te) vagyunk a hülyék hanem ők, mert mi magyarok jobban tudjuk. vettük észre..
OV beszédét pedig én is elmondhattam volna, annyira semmitmondó volt.
köszönjük.

zuhor 2011.02.08. 14:21:00

Jó lenne, ha egyszer már egy konkrétum, egy terv is megjelenne. O.V. hosszú évek óta semmit sem mond, semmi konkrétumot( igaz így nincs mit számon kérni, nem hazudik, nem szédít senkit?!)Üres szövegeket hangzatos semmitmondó értékelések.
Lehet, hogy a Grimm testvérek, Andersen, vagy Háry Jani leszármazottja? Úgy beszél órákat, hogy abban egy szó nincs aminek bármi haszna lenne!
Egyenlőre még semmi olyan nem történt, ami meg lett volna előre tervezve, vagy várható lett volna, amit meg esetleg beígértek (véletlenül)abból semmi sem
teljesült. Ez is egy értékelés!!

dimitrij 2011.02.08. 14:21:08

nem kell kezdeni semmit ezzel a beszéddel, csak annyit, hogy a helyén és értékén kell kezelni.

az alábbi kérdések megválaszolásával lehet pozícionálni:
- milyen plénum előtt adta elő?
- miről esett abban szó?
- mi lehetett a célkitűzés, mikor megírták neki azt?

válaszok:
- gondosan kiválasztott egyedek előtt.
- semmi érdemi nem hangzott el, a korábbi megnyilatkozásai és véleményei kerültek megerősítésre.
- megerősíteni azokat a politikai cékitűzéseket, melyek a párt és a pártelnök számára fontosak, de az átlag gondolkodó, nem pártokban hívők számára lényegtelen, már-már bosszantóak.

az történt, hogy a valós és fontos kérdések helyett olyan problémákkal foglalkozott újfent, amelyekről azt gondolják a kommunikációért felelős stáb tagjai (vélhetően valamilyen szondázás eredményeként), hogy azok alkalmasak arra, hogy a valós, és igen súlyos problémákról el tudják terelni a figyelmet, melyek szerintem az alábbiak:
- nincs valós és saját elképzelése a gazdaságpolitikáról a kormányzatnak, kényszerhelyzetben rögtönöznek, de komoly, nagy társadalmi csoportoknak érdeksérelmeket okozó döntéseket nem vállalnak fel, legfeljebb kommunikációs szinten, illetve látszatintékzkedésekkel, melyek nem alkalmasak a rossz struktúrák megváltoztatására.
- kudarc az EU elnökség első hónapja, több szempontból is (médiatörvény, nyugdíjpénztárak ügye, költségvetési tanács és alkotmánybíróság ellehetetlenítése stb., illetve ezek nemzetközi fogadtatása, így a kormányzat megítélése erősen problémás).
- komoly probléma egyes ágazatokat büntető különadók eszközlése, illetve a végig nem gondolt gazdasági hatásai.

az első 8 hónap eredményei nem adnak okot a büszkeségre, azok leginkább egy hosszabb távú berendezkedés jeleit mutatják, elég jól illik ebbe a képbe az új alkotmány, mely a hosszútávú berendezkedést szolgálná leginkább, ezt próbálja a kommunikációs stáb úgy feltüntetni, mintha annak komoly, már-már történelmi léptékkel mérve is jelentősége lenne...

lesz is, csak nem úgy, ahogy ők gondolják. :)

valós eredmények, olyanok, amiket idehaza és külföldön is elismernének nincsenek, ami pedig van, az inkább szégyenletes, mint büszkeségre okot adó.

van cirka 3 hete a kabinettnek arra, hogy olyan elképzeléseket konkretizáljanak, melyeket az előző év nyarára kellett volna időzíteni, ha ez nem, vagy nem megfelelően jelenik majd meg, akkor el fog fogyni a türelem, aminek beláthatatlan következményei lesznek.

faramuci módon szurkolni vagyok kénytelen, hogy végre olyan intézkedéseket merjenek meglépni, amire politikai szempkntból semmi szüksége nincs a kormányt adó pártoknak. igazán irónikus a helyzet... :)

dimitrij 2011.02.08. 14:21:11

még egy fontosnak tűnő gondolat: a tisztelt miniszterelnök úr komoly szereptévesztésben van, amikor visszafogottnak kellene lennie, és a külkapcsolatokat kellene ápolnia, akkor elég vadul érvel, amikor lendületesnek, magabiztosnak kellene lennie, akkor szokatlanul visszafogott, semmitmondó.

szerencsésebb lett volna, ha EP-ben ilyen, és sokkal jobb benyomást keltett volna, ha az brüsszeli hevület járja át tegnap. :)

dimitrij 2011.02.08. 14:21:14

@Dillinger: várjál már egy kicsit, akkor ez nem miniszterelnöki évértékelő volt, hanem pártelnöki? :)

dimitrij 2011.02.08. 14:21:21

@atila68: "Ismét a jól bevált MSZMP kongresszusokat idéző általános alany"

ismét a semmire sem jó, minden rációt nélkülöző, ostoba kötözködés, ami alkalmatlan az érdemi vitára, legfeljebb jól megtestesíti azt a tényt, hogy a kedves elkövető deklaráltan, és saját elhatározásából funkcionális analfabéta.

kéne egy nick 2011.02.08. 14:21:23

Az alkotmányozás igenis a legfontosabb. A Fidesznek.
Hogy olyan alkotmányt hozzanak össze, amit aztán a következő kormányok ne változtathassanak meg, és maradjon minden a Fidesz-érdekek szerint.

Pedig alkotmányt csak az összes parlamenti párt egyetértésével volna szabad elfogadni, nem 2/3-os vagy akár 4/5-ös többséggel. Úgy, hogy minden párt szavazata 1 szavazat. Se több, se kevesebb.

sztd 2011.02.08. 14:21:34

Nekem elég konkrét volt.
Elmondta, hogy most kezdjük az alapoknál, így babrálunk egy csomó dologgal, aminek a fontosságát senki, még VV sem érti. Ennek része az alkotmányozás, és az államadóssáág nagy arányú kifizetése.
Jövőre jön az elrugaszkodás, ami izomfájdalmat jelent, vagyis mindenféle szociális szerkezetű átalakításokat, meg munkába kell állni, ha lesz hova, de akkor is, ha nem lesz, mert az ingyenetetést megunták.
Utána már látjuk, hogy van kiút, és 2014-ben látjuk, hogy felfele haladunk.

Nem akarom bántani a Véleményvezért, de eddig gazdasági kérdésekben nem láttam akkora felkészültséget az oldalon, hogy azt gondoljam, hogy a tények és a számok kisegítették volna.
Meg fog változni a véleményem, ha látok egy leírt alternatívát, hogy a Véleményvezér legalább egy területen mit és hogyan változtatna meg, és ezeket a változásokat miért találná jónak.
Ez azt mutatná, hogy a Véleményvezér gondolkozik ilyeneken, van elképzelése, így tud véleményt mondani. (Hasonló felkészültségre gondolok, mint amit pl. jogi kérdésekben lehet látni.)

kéne egy nick 2011.02.08. 14:21:37

Lehet, hogy nálunk is legfőbb ideje lenne egy teret kinevezni Tahrír térré.

HaCS 2011.02.08. 14:21:40

@vastudo:

Na jó, de értékelte a tavalyi évet? Volt egyáltalán szó róla?
Ha már "évértékelő".

igényes 2011.02.08. 14:22:21

Egy nem Budapesten született focista története:

Fiatal, de tehetségtelen, viszont a labdarugást szerető emberke, nem túl magas a Deák tértől két megállóra szállásolt el a 3-as metro vonalán (Újpest István tér és Kispest Határ út).

Fiatal, de tehetségtelen labdarúgónk a KOLESZ-ben kérdezte társait, hogyan juthat el egy moziba? Elmondták neki, hogy menjen két megállót, majd szálljon át a másik metrora és ott a mozi ilyen s ilyen irányban. Fital, de tehetségtelen focistánk így is tett, de mindig visszaért a KOLESZ-hez. Nem váltoot metrót, hanem az ellenszerelvényre szállt. Volt nagy derültség este a fingóverseny közben. Elmagyarázták nekik a debreceni, zalai srácok, hogy a 2-es metró, a vörösre kell szállnia. Megnyugodott, másnap megtette, és csoda történ, ott volt a mozi! Később panaszkodott, hogy egy kicsit vágta a fenekét az ülés. Tisztázták vele, hogy le kellett vona hajtrani. Sokat tanult, ma már....

ludas 2011.02.08. 14:33:28

Orbán Viktornak muszáj új alkotmányt készítenie. Felesküdött a jelenlegi alkotmányra (betartom és betartatom…Isten engem úgy segéljen!), de alkotmányellenes törvényeket fogadtatott el kormányával, pártjával és a parlamenttel. Az alkotmánybíróságot megfosztotta attól a lehetőségtől, hogy intézkedései alkotmányosságát a továbbiakban vizsgálhassa. Hogy ne kapja meg az „esküszegő” bélyeget, azt kommunikálja, hogy a jelenlegi alkotmány rossz alkotmány, sztálinista alkotmány, nem a magyarok alkotmánya, stb. amit nem is kell betartani, ki kell dobni. Ezért olyan fontos neki az alkotmányozás.

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2011.02.10. 09:35:38

@J.G.: "Nem lehetne egyszerűen azt mondani, hogy ez van, ezt kell tenni."
volt egyszer egy politikus aki egy bizonyos "öszödi beszédben" egyszer megmondta, hogy "ez van, és mit kell tenni", azt mi lett belőle!:))

Anti Anyag (törölt) 2011.02.10. 09:49:55

Nálam az alkotmányozás az első, igaz, 2010-ben én a Fideszre és nem egy ballib pártra szavaztam.

tölgyes 2011.02.10. 09:50:03

@ludas: Kedves ludas! Mars vissza a fára.. az ősei megszegték az ősi esküt. Kell új alkotmány és lesz is új alkotmány. Majd ha Ön kerül kormányra, akkor javít rajta.

trendo+ 2011.02.10. 09:50:13

Nem igen értem az enyhe csalódottságot ill. a nyílt fanyalgást:)Egy ilyen beszéd a híveknek szól. Kielégíti a szinte kielégíthetetlen sóvárgást a szimbólikus, dagályos beszédre, mely a XIX.század óta a magyar agyakban összeforrt a hazafisággal és amelyiknek holmi technokrata szakszöveggel lehetetlen eleget tenni. A vezér vonít a nagy sziklán a holdra és a boldog falka átéli az együvé tartozás mámorító érzését. Lám, még az Aranycsapat dicsőségét is felidéztük! 6:3, 6:3!!!!

Ebbe a lózunggyűteménybe illúziórombolás beleszőni konkrétumokat. Ami lelkesítő a híveknek, azt egyfelől tudja mindenki. Nyertünk! Az ellenzék romokban hever, elkentük a szájukat. Elfoglaltuk az összes nekünk tetsző állást, pozíciót. Kirúgtunk mindenkit, akinek nem tetszik a pofája. A lapító egyetnemértőket is levadásszuk. Amit lehet, szétosztottunk.
Másfelől, bölcs ember nem dicsekszik. Elég otthon letenni a pénzes borítékot anyu elé és összemosolyogni vele. No ugye, csak megérte!

A megszorításokról nem ilyenkor kell beszélni.Sőt beszélni se kell. A villanyszámla magáért beszél. Az adópapírok szintén. A többit meg majd meglátjátok. Aki kíváncsi, hamar megöregszik!
És még valami ostoba gyerek elkiáltja magát, hogy "A király meztelen!".

trendo+ 2011.02.10. 09:50:19

Az alkotmányozásnak, mint feladatnak a piedesztálra emelése világos. A hajdani szabadelvű-liberális múlt utolsó foltjait is le akarja magáról mosni Orbán. Már az Ellenzéki Kerekasztal öröksége is büdös neki. Ezért mossa össze a 89-es alkotmányt a sztálinival, ami brutális csúsztatás. Deklaráltan új történelmi korszakot akar nyitni. Legalizálni akarja összes törvénytelenségeit utólag is. Gumicsontot akar adni az értelmiség, a jogász szakma szájába. És el akarja terelni a szót a gyors egymásutánban bekövetkező lépéseiről.

pirimogyoró 2011.02.10. 09:50:24

Tipikus példája annak, hogy a semmiről is lehet órákig beszélni. Ezt úgy hívjuk, miniszterelnök úr, hogy rizsázás :)

Szolidan 2011.02.10. 09:50:29

Lehangoló az elöttem kommentelö többség véleménye.
Mit vártak vajon az elégedetlenkedök. Ha munkát kér a Miniszterelnök Ur, segélyfizetés helyett az miért nem tetszik? Ha adósságot akar csökkenteni, nyugdijrendszert stabilizálni akarja miért nem tetszik?
Nekem tetszik, hogy szeretne egy jobb országot ahol a fiatalok akik tanulni dolgozni akarnak megtalálják a lehetöségeket a jövőben. A játèkszabályok ujragondlása
fontos, hogy tudd nem csa jogaid vannak hanem kötelessègid is.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása