Véleményvezér

vv

Már nem Kóka, hanem Lázár a Jani

2011.02.11. I 178 komment I Címkék: fidesz media lazar janos

Lázár komoly fejtörést okozhat a Fidesznek, hiszen a párt az elmúlt években nagyon tudatosan próbálta meg ezt a fajta, méltán közutálatnak örvendő viselkedést a baloldalhoz kötni. (Fotó: Egyenlítő blog)

Úgy tűnik, Lázár János luxusautó-bérlésének ügyét egy hamar nem fogjuk elfelejteni. A hódmezővásárhelyi polgármester ugyanis a minap egy jobbikos önkormányzati képviselőnek letagadta, hogy neki bármiféle luxusautója volna. Sőt, válaszában arra célozgatott, hogy a „gazdag” jobbikos képviselő az, aki nem érti meg a „szegény” hódmezővásárhelyiek problémáit. Az RTL Klubnak pedig azt nyilatkozta, a választók már jó néhányszor eldöntötték, ér annyit az ő munkája a városnak, hogy ilyen autóval járjon, hiszen 70%-kal választották meg.

Érdemes egy kicsit elidőzni az esetnél, hiszen egy olyan jelenségről van szó, mely Lázár Jánoson messze túlmutat.

Nem engedheti meg

Szögezzük le a nyilvánvaló tényeket. Az Audi S8-as egy méregdrága autó, melynek ráadásul az üzemeltetése is nagyon drága. Tetszik vagy sem, de az ilyet bizony luxusautónak hívják. Ezzel egyébként nincs semmi baj, hiszen az áráért cserébe az S8-as rendkívül gyors, és egyértelműen státuszszimbólum, amit csak igazán gazdag emberek engedhetnek meg maguknak.

A probléma csupán annyi, hogy – talán mondanunk sem kell – egy ilyen, egyértelműen „gyorshajtásra tervezett”, és a státuszt sugározni hivatott autó közpénzből történő finanszírozását a magyar közélet nem nagyon bírja el. Főleg akkor nem, ha használója még csak nem is tartozik az ország első számú, legfontosabb vezetői közé, nem állami vezető, nem kormánytag. (Érdemes megemlíteni, hogy eközben a kormányfő például leginkább egy kevésbé reprezentatív, de praktikus kisbusszal jár.)

És különösen visszatetsző mindez egy olyan, különösebben nem gazdag, de legalább eladósodott város polgármesterétől, mint Hódmezővásárhely.

„Természetesen én érzem ennek a súlyát, hogy miért kérdezik, és éreztem a közvéleményben is az értetlenséget, hogy miért van erre szükség” – mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője.

A frakcióvezető szerint nem a márka, hanem a biztonság miatt választották a kocsit. Lázár János naponta ingázik Hódmezővásárhely és Budapest között, havi 7 ezer kilométert tesz meg, ehhez pedig biztonságos autó kell neki. Az Audi zászlóshajója, az S8-as töréstesztjét nem találtuk a hivatalos európai biztonságtechnikai oldalon, a német autóklub is csak a jóval kisebb teljesítményű márkatársáról írja, hogy magas biztonságot nyújt. Lázár Jánosé viszont a tíz hengeres, 5 ezer köbcentis, a 450 lóerős sport verzió, amely akár 250-es tempóra is képes. De ezt Lázár János sem tudja kihasználni, hiszen a magyar autópályákon 130 kilométer per órás sebességkorlátozás van érvényben.

„Gyorsan kell Budapestre utaznom, ehhez jó gépkocsi kell. Az a kérdés, hogy ez megéri-e a hódmezővásárhelyieknek, és megéri-e az adófizetőknek. Ér-e a munkám ennyit? Ezt Hódmezővásárhelyen néhányszor már eldöntötték, mikor 70 százalékkal megválasztottak” – mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője.

Az autó bérleti díját felerészben a vásárhelyi önkormányzat, felerészben a Fidesz frakció fizeti, így állják a havi 600 ezer forintos bérleti díjat, és havonkénti 300 ezres üzemanyagköltséget is.

Lázár kocsiválasztását magyarázza (RTL Klub)


Mert neki jár

Ám nem is igazán a luxusautó közpénzből való bérlésének a ténye az elképesztő. Hiszen legyünk őszinték, megszoktuk már, hogy politikusaink nagy részétől valami ilyesmit várhatunk. Ami tényleg vérlázító, az a rajtakapott, szembesített politikus cinikus reakciójából világosan kiolvasható „mert nekem jár”-gondolkodásmód.

Lázár János már a számla nélküli költségtérítések kapcsán is demonstrálta, hogy a jó ízlés nem nagyon érdekli, ha ő úgy gondolja, hogy valami a jogában áll. Ezzel sajnos legfeljebb egy kicsit tér csak el a magyar politikában megszokottól. Hiszen általában véve is elmondható, hogy a magyar közélet egyik legnagyobb mételye az, hogy az átlag magyar politikus tényleg úgy érzi, hogy neki előjogok járnak. És fel vannak háborodva, ha valaki azt gondolja, hogy hasonló ügyekben esetleg szabadkozniuk kellene.


Lázár János: "Az ilyen telekértékesítések, úgy gondolom, jövőt jelentenek. Mert ha kérdezi, valóban felelősen gondolom azt, hogy a város ellátása szempontjából nagyon sok ember - tudom, hogy ez önt nem értinti, mert ön jó anyagi körülmények között él -, de nagyon sok embernek az, hogy Tesco van, és ott bevásárolhat, vagy Interspar van, vagy Aldi van és ott bevásárolhat, sajnos az embereknek - én tudom, hogy ez önt nem érinti ez a probléma, de nagyon sok ember igenis válogat a különböző kínálat közül, és megnézi, hogy az Aldiban vásárol vagy a Tescóban vásárol, mert olyan szegények az emberek. Ez tudom, hogy [Önnek] ismeretlen..." 

Nagy-György Anna (Jobbik): "... Volt egy megjegyzése a polgármester úrnak az anyagi helyzetemet illetően. Erre csak annyit szeretnék mondani, hogy én nem luxusautóval járkálok, hanem kerékpárral, és nem azért, hogy magamat népszerűsítsem, hanem azért, mert nincs rá pénzem."

Lázár János: "Nem tudom, ki jár luxusautóval, ez egy nagy talány számomra."


Lesz-e következménye?

Lázár viselkedése azért okozhat komoly fejtörést most a Fidesznek, mert a párt az elmúlt években nagyon tudatosan próbálta meg ezt a fajta, méltán közutálatnak örvendő viselkedést a szocialistákhoz és a szabaddemokratákhoz kötni, Medgyessy Péter kubai nyaralásától a söjtöri lakomán át Gyurcsány Ferenc villájáig. A Lázár János figurájához a legközelebb álló baloldali politikus azonban kétségtelenül az a Kóka János, akiről az átlag magyar tíz év múlva már semmi mást nem fog tudni, mint hogy a Playboyban pózolt, és hogy helikopterrel repkedett. A Fidesz frakcióvezetője már korábban is ezen az úton tűnt haladni, de az S8-as Audival sikeresen elérte, hogy ennek a tömegmédiumok számára is kifejezhető szimbóluma legyen. Pártjának időben fel kellene ismernie, hogy ez mekkora politikai kockázatot jelent.

survey solutions


Ha a Fidesz valóban egészségesebb közéletet szeretne, akkor most nyilvánosan meg kell dorgálnia Lázár Jánost. Nem gondoljuk, hogy emiatt jelentősen csökkenne a közéleti pofátlanságok száma, és nem gondoljuk azt sem, hogy az S8-as esetleges leadása szimpatikusabbá tenné a frakcióvezetőt.

De legalább az a jó érzésünk legyen meg, hogy a nyilvánvaló arcátlanságok után helyre teszik az embert.

Frissítés: "Két héten belül leadja szolgálati gépkocsiját Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője, Hódmezővásárhely polgármestere ezt pénteki siófoki sajtótájékoztatóján közölte."

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

igényes 2011.02.11. 22:00:00

Lázár azt hazudta, nem ismerte az autó tartozékait.

Az_igazi_Trebitsch 2011.02.11. 22:00:07

Ami kimaradt az írásból, az a lézerblokkoló. Törvényes, de még cinikusabb, mint a nyilatkozatok, amiket LJ tesz. Ami a Kókával történő összehasonlítást illeti, Kóka a minisztersége előtt gazdagodott meg. Bár a kapcsolatok biztos sokat segítettek. (Elender-Sulinet) Tehát még véletlenül se védeni akarom, de azért különbség...

Benny sk 2011.02.11. 22:00:24

Na nem mintha Kóka a szívem csücske lett volna, de ha már párhuzamot vonunk, akkor azt ne feledjük, hogy Kóka (és Gyurcsány is) képes volt olyan cégeket létrehozni melyek megéltek, sőt jövedelmező módon működtek a magán szférában.
Persze, fel lehet hozni Kókával kapcsolatban, hogy "a szemét, miután eladta a netszolgáltatós cégét ügyvezetőként lezüllesztette, hogy bagóért visszavásárolhassa, majd fellendítse és eladja újra". Na de kit érdekel ez? Kár érte a befektető külföldi céget. És?
Jelentős vagyonnal rendelkezett (talán a 100 leggazdagabba is benne volt) amikor beült a parlamentbe.
Ezzel szembe Lázár 99-ben diplomázott, 2002-ben már országgyűlési képviselő (kettő között meg ilyen-olyan önkormányzati és parlamenti tisztségek), és miközben állítólag "az országot romokba döntötték a mocskos szemét kommunisták" a Janinak csak gyarapodott a vagyona.
Na mi van narancs pofák? A korrupció mégis párt semleges tevékenység? Nesztek 2/3!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.11. 22:00:30

@különvélemény: hát, nem kívánom neked azt a balesetet, amit egy S 8-cal még meg lehet úszni, egy Skoda Superbbel viszont nem...

Le_Penseur 2011.02.11. 22:00:37

@fg56:
"Ezért szerintem most már végleg kussolniuk kéne az elmúlt kormányok szemétségeivel szemben"

Ne kussoljanak, vizsgáljanak ki minden kétes ügyet, a bűnösöket büntessék meg ahogy kell!

A probléma azzal van, hogy még a látszatra sem adnak! Pontosan ugyan olyan a jelenlegi kormány, mint az előző! Lehet hülyének nézni az embereket, de hosszútávon ez bizony nem megy!

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2011.02.11. 22:00:50

csodálatos, mikre képes ma már a tudomány, Török Gábor vagy az erre tartott embere most írta kia fácséra, hogy Lázár leadja a kocsit. éljen a szabadság!

tééényleg? 2011.02.11. 22:00:56

Valóban nem csak az a gond, hogy ilyen autót közpénzből tartanak fenn, hanem az eset kommunikációja. Ha kiállt volna és letörli azt gúnyoros pofát amit a fején hord és egy kicsit lehorgasztott fejjel elnézést kér a túlkapásért, és kilátásba helyezi egy kisebb autó használatát még csak-csak. De így...?! Én azt nem értem, hogy a fideszben senki sem ért a kommunikációhoz vagy csak nem hallgatnak a szakértőkre? Arról sem hallani, hogy a Szíjjártó mikor fizeti vissza amit a 2 milla fölött keresett "véletlenül".

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.02.11. 22:01:02

Mégis van értelme a hozzászólásainknak. Most olvasom az Index főoldalán, hogy janika lemondott a szolgálati kocsiról, és a jövőben senkiét nem kivánja igénybe venni!

pioker1933 2011.02.11. 22:01:06

Na mi van? Törölt video? Lemondás az esnyócról?

Csak nem rájött kedves jani, hogy nem érdemel ennyi (sem) a munkája után???

TemplarOmega (törölt) 2011.02.11. 22:01:12

Na már intézkedtek is auto ügyben. Lehet máson puffogni.

sankó panza 2011.02.11. 22:01:16

én csak azt nem értem, ha havi 600 ezerért bérlik az audit, akkor 10 hónap árából már vehettek volna egy normális kocsit és a későbbiek során nem kell bérelni...bár gondolom jani úri ülepe nem szeret egy skoda vagy egy ford ülésébe szellenteni...az túl proli lenne

ne most 2011.02.11. 22:01:20

Érthetetlenek az emberek. A 3000 milliárd miatt nincs felháborodás, de egy autó miatt igen. 3000 milliárdért 300 ezer ilyen S8-as lehet venni.
Olyan autóval jár amivel akar. A havi egy millió költségtérítésről nyilván nem mond le, mert nem hülye.

egyszerüen 2011.02.11. 22:01:32

Most olvasom hogy visszaadja a kocsit:DD

kiváncsi vagyok ha hirt is csinálnak a hiradok akkor hogyan fogja megmagyarázni.

Gondolom azt fogja mondani nagy öntelt mosollyal hogy ö lemond a luxusrol, mert az ország érdeke igy kivánja és bezzeg gyurcsány

Na akkor jöhet a nyugdijamat védő kiflilopo aszonyka aki közben adocsaló is:DD

Mik ki nem derülnek. A királyka körbenézhetne hogy emberei ne legyenek már sárosak.
Ugyanolyan lopos , öntelt banda mint a másik

sprenczl 2011.02.11. 22:01:43

Én minden köztisztviselőt, minisztert, államtitkárt, közintézményt, önkormányzatot, bla-bla (egyéb közpénzből költekezőt) köteleznék arra, hogy itthon gyártott autót kelljen használnia. Nagyobb intézményekben max. 1 felső kategóriás jármű, az is vendégeknek ill. repr. célra fenntartva. Pusztán a gazdasági helyzet okozta/követelte szerénység végett. Kisebb Audi, Suzuki és nemsokára kis Mercik, szerintem bőven elég. Aki nem tudja így elviselni a létét, az ne vállaljon ilyen munkát. És legalább kicsit támogatnák is a hazai ipart.....

Gadget 2011.02.11. 22:01:47

"megdorgálják, de nem nyilvánosan" :)

Bekövetkezett. Rájöttek, hogy ezt már ők sem tehetik meg. Én örülök egy kicsit.

old_field 2011.02.11. 22:01:52

* Index/MTI,
* Független Hírügynökség

2011. február 11., péntek 13:43 | 17 perce frissítve

Két héten belül leadja szolgálati gépkocsiját Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője, Hódmezővásárhely polgármestere ezt pénteki siófoki sajtótájékoztatóján közölte.

nagy.okos. 2011.02.11. 22:02:49

Érdemes megemlíteni, hogy eközben a kormányfő például leginkább egy kevésbé reprezentatív, de praktikus kisbusszal jár.)

ja kb 13 milla ,mint egy átlagos a6-os audi ,szal ez a kisbusz image csak parasztvakítás,nem mondom hogy a miniszterelnöknek astrával kell járnia ,de hagyuk már ezt a szerénység dumát,pláne hogy egy tartalék mercedes vaianoja is van + 15 milla ha esetleg a vw szervizben lenne

egyszerüen 2011.02.11. 22:02:57

Visszaadja az autot, esetleg az autokat, mert inkább egy helikoptert fog bérelni.

Kérdés hogy a parlament előtt mikor épitik ki a leszállópályát

Gabe Walker 2011.02.11. 22:03:00

Miért van az, hogy "a nem cenzúrázható internetről" viharos gyorsasággal tűnnek el azok a videók vagy hanganyagok, amelyek valamelyik politikust kompromittálnák?

Werewolfmayer 2011.02.11. 22:03:11

Jaj, srácok! Nem értitek ti ezt. Az a lézerblokkoló nem a trafipaxok miatt van beépítve, hanem a lézeres félaktív önirányítású páncéltörő rakéták ellen (pl.: AGM-114 Hellfire) :))
Ugye, Jánosunk azt mondta, hogy a biztonság miatt választotta ezt az autót. Hát ő még erre is figyelt.:)
Ha egy tankból is csak ennyi marad, akkor gondoljátok el mi történne, ha az S8-at találja el:

www.youtube.com/watch?v=HkU1lVhCPWA

DSityu 2011.02.11. 22:03:18

"...a jövőben nem kívánja senkinek a szolgálati gépjárművét igénybe venni."

A jövőben szolgálati helikopterrel fog közlekedni. :)

Zorgo 2011.02.11. 22:03:20

Ne legyetek ilyen szigorúak, még szép gesztus is Lázártól,hogy nem szlovák rendszámmal járt a hintóján! :)
Egy gond azért akad, nehéz lesz hitelesen a Fidesznek "átszervezni" az országot.Úgy,hogy közben tudja az Állampolgár, ez egyedül csak neki fáj majd anyagilag(ismét).

Én a Fiamat holnaptól beíratom a Fidelitasba, hátha lesz egy szép Audija neki is nagy korában.Csak félek,hogy lopni is megtanítanák, nem csak hazudni. :(

bájgúnár 2011.02.11. 22:03:22

@bohuš:
"Egy 40 milliós autónál már kevésbé számít a fogyasztás, vagy a szervizköltség, így ezekre nem is érdemes sok szót pazarolni. Városra 20,5 liter ad meg a gyár, nekem ez a gyakorlatban inkább 25 liter volt 100 kilométerenként, de gyanítom, van ettől még feljebb is. A 90 literes tank a gyakorlatban 300 kilométerenként is kiürülhet."
Akkor a havi 7000km benzinköltsége hogyan jön ki 300 000ft ra mégha országuti fogyasztást is számolunk.Kb 18 l/100?

David Bowman 2011.02.11. 22:03:35

Magyarországon a lézerblokkolót kapunyitónak szokás mondani, ami "véletlenül" zavarja a mérőgépet. 8 mp-ig működhet bünti nélkül. Aki ez alatt sem tud lefékezni, na az megérdemli a csekket.
Nekem is V8as AUDIm volt. Mert szeretem.

David Bowman 2011.02.11. 22:03:52

A havi 300ezer benzinpénz kb. rendbe van. Nekem 90ezer volt, de csak napi 80 km-t használtam.

hivatásos naplopó 2011.02.11. 22:04:03

tévedtem, mégis odabasztak neki

hvg.hu/itthon/20110211_lazar_janos_audi_S8_V10

Két héten belül leadja szolgálati gépkocsiját Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője, Hódmezővásárhely polgármestere ezt pénteki siófoki sajtótájékoztatóján közölte.

David Bowman 2011.02.11. 22:05:00

@Budapester81:
Akkor a helikopterszerelő gyereke is csatlakozhatna az éhezőkhöz. Gratulálok.

Megköszönöd az italt,hazamész, kivered 2011.02.11. 22:04:57

@Budapester81: Maximalisan egyetertek.

Mondjuk az se volt sose vilagos szamomra, hogy minek kell 2000cm3 feletti autokat gyartani es minek ilyet venni? Nem mindegy, hogy 7 vagy 12 mp alatt gyorsul egy kocsi 100-ra?

S tenyleg, mit lehet kezdeni egy bizonyos szint felett a penzzel, azon tul, hogy meg tobb penzt csinalok belole? Minek 10 szobas haz, 5 auto, helikopter? Meg tudok zabalni napi 3kg steak-t, meg tudok inni 12l minosegi bort? Minek meregdraga dizajner cuccokat venni, amikor minden ruha ugyanabban a kinai, vietnami uzemben keszul, csak a csili-vili boltiban benne van a cimke?

Nem vagyok remete, nem tagadom meg magamtol es a gyerektol a foldi jokat, de minek kell felesleges dolgokra penz kolteni, es penz keresni?

lajafix 2011.02.11. 22:04:58

@egerészölyv: 'Miért van S8 egyáltalán? Ki "érdemli" meg? Kóka? '

A luxusfogyasztás a felhalmozott vagyonok visszacsorgatása a köznépnek. Tehát aki ezentúl 30 éves konyakot iszik, kézzel készített autóval ját, bonyolult és drága házban lakik, drága szivart szív, szarvasgombával nyomja a téliszalámit azt tiszteld önfeláldozásáért mert az elfogyasztott luxusával rengeteg munkát ad az átlagnak. Szóval ne légy irígy proli. :)

trex60 2011.02.11. 22:08:05

És az csak egy dolog,hogy a nagykutyák ilyeneket csinálnak mint a mi Janink.A közvetlen környezetemben ismerek olyat,aki 77.senki igazgató 1 húsz fős állami cégnél és autó telefon stb.minden közpénzből jár neki szabad használatra.És természetesen kis családja sem veti meg az ingyen jó használatát!S szerintem sokan ismerünk ilyeneket!Na itt az igazi kór. És ezek ezt játsszák a komcsik és a fityesz alatt is!De ez már sajna szinte rögzült politikai kultúra.A soronköv. kormányok
pedig nagy örömmel nyúzzák az egyszerű tömegeket.Tehát a mi Janink csak beállt a sorba.

TIN modell (törölt) 2011.02.11. 22:08:12

Lázár már nagyon rég túl messzire ment. Ideje, hogy valaki "képen törölje" politikailag. :S

Neo07 2011.02.11. 22:09:12

Lázárnak de nagy mellénye lett... Egy politikus ne akarjon autóbuzi lenni, legalábbis közpénzből ne! Egyértelműen unszimpatikus az, hogy lézerblokkolót használt. Nekik kellene jó példával elöl járniuk, és a szabályokat betartva betartatni. Hogy képzeli? Neki szabad gyorshajtani, csak mert képviselő, frakcióvezető, polgármester, stb, stb? Úgy akar járni, mint Toller? Esetleg más életét is tönkre akarja tenni? Sajnos a fizikai törvények nem lesznek tekintettel arra, hogy ő fontos személyiség, és rohannia kell - a király is megcsúszhat a jégen...

Miért nem repül inkább? Az garantáltan gyorsabb, és le merem fogadni, még olcsóbb is lenne.

Sajnos, az ilyen személyiségű politikusokkal vigyázni kell... Ha tényleg leadja a kocsiját, és hajlandó átülni egy SOKKAL olcsóbb hétköznapi kocsira, és hajlandó lesz betartani a KRESZ-szabályokat, akkor talán még helyrehozhat valamit...

Advanced Flight 2011.02.11. 22:09:18

Egyébként meg én sem vennék Audi S8-ast, mégha lenne is rá pénzem, mert én Aston Martint vennék :-)

biohouse 2011.02.11. 22:09:25

Hogy ne csak rossz szó essék: respect a jobbikos képviselőhölgynek!
Meg voltam győződve, hogy észérvekkel operáló, tájékozott, felkészült, jófej (biciklivel jár!) jobbikos nem létezhet, olyan nincs. És mégis van! És csinos is.

Winston Smith 2011.02.11. 22:09:35

A Fideszben sincs senkinek annyi esze, hogy max. Audi A6 3.0 TDI-t engedélyezzenek a képviselőiknek?

Azzal is bőven lehet meg lehet szegni minden létező sebességkorlátozást, és amúgy egy ragyogó luxusautó, de nem olyan drága mint az S8, és az MSZP sem szólhat egy szót sem, mert minden szoci miniszternek az volt.

(Amúgy általában kiakadok attól, ha valaki Suzukit meg Skoda Octaviát követel az állami vezetőknek. Viszont a 450 lovas Audi S8 a másik véglet...)

atlbilbaoo 2011.02.11. 22:09:41

@zsg?: Dehogy dőlnék hátra, mennénk még benzinért, hátha nem elég az égéshez. Szerintem sokan adakoznának hozzá!

carlo68 2011.02.11. 22:09:50

Valamellyest erkölcsös, morális gondolkodásra és viselkedésre csak ellenzékben képesek a magyar pártok.Amint hatalomra kerülnek mindent elfelejtenek és akár még önmagukat is meghazudtolják szemrebbenés nélkül.Amint ellenzékbe kerülnek rögtön szociálisan érzékenyek,morálisak,előrelátóak lesznek többé-kevésbé.
Véleményem szerint amíg el nem tűnik az összes rendszerváltó párt itt nem lesz semmi változás,csak a mi életünkből rabolnak el újabb és újabb 4 évet!

bebradt 2011.02.11. 22:09:54

Nem lenne egyszerubb egy lakast berelnie Budapesten?

German Shepherd 2011.02.11. 22:10:27

Lázár János (mint ahogy a Fidesz is) mindazt, amit tesz, azért teheti meg, mert még csak a lehetőség sincs meg arra, hogy valamiféle ellenzék vele szemben fellépjen.

Meg lehet ezt köszönni Kóka Jánosnak, Demszky Gábornak, Gyurcsány Ferencnek, Hagyó Miklósnak - és a többieknek.

A szocik által okozott kár ugyanis nem csak a sokat emlegetett +20% államadósság.
És még nem is csak a 2006-os "szemkilövetés" - vagyis az egész erkölcstelen őszödi ügy, mikor is felrúgták a legalapvetőbb országvezetői ethoszt (miszerint annak, aki hazudik, lop, csal, nem mond igazat, távoznia kell a hatalomból).
És még csak nem is az Őszödből fakadó azonnali, 2006. október 23-i, akkori és későbbi kormányzati válság tekintetében megnyilvánuló gazdasági, más részről pedig az ország összes állampolgárára hatással levő (az addigra már amúgy is felhígult erkölcs és bizalom további hígításából fakadó) erkölcsi, bizalmi következmények.

Hanem az, hogy ma az egykori ellenzék azt csinál, amit csak akar. És ha az egykori ellenzék diktatúrát akar, akkor diktatúra is lesz.
Az pedig azt jelenti, hogy a hatalom teljesen kontrolálhatatlanná és kontrolálatlanná válik. (Vált.)

A Fidesz ma is 30% fölött van - olyan intézkedések után, amelyek után az MDF vagy az MSZP annak idején már 10%-on sem lett volna.

Nincs ugyanis mit tenni! Az emberek tökéletesen belefáradtak mind a reménykedésbe, mind a dacba.
Most jött el az az időszak, amikor azt mondják: minden mindegy, csak én, csak a családom éljek (-ünk) valahogy túl!

"Egy az ország!"
Egy fittyfenét! Legfeljebb romjaiban.
Az ország ugyanis romokban van.
Tökéletesen, mindkét politikai oldalon, lent és fönt, az állami és az önkormányzati szférában éppúgy, mint a médiumokat illetően.
Egy egyszerű általános iskolai osztályban éppúgy, mint az iskolai szünetekben, vagy az iskolaépület előtt tanítás után.
Éppúgy válság van a családokban, mint a kamaszok gondolataiban és az általuk látogatott böfögés-szintű ún. közösségi oldalakon.
Benne van a válság és a "nincs tovább", a "nem lehet mit csinálni" a szóválasztásainkban, a gondolatköreinkben, a vitáinkban vagy a köldöknézésünkben.
A főműsoridős híradókban, Fábry bunkóságában éppúgy, mint hétköznapjainkban, parkolási szokásainkban, a zöldkártyáztatás módszereiben, a kenőpénzekben, és úgynevezett ünnepeinkben -
mint ahogy abban is, ahogy ezt a rothadást rafinált ügyességgel, egy sok pénzzel működtetett gépezet segítségével leöntik a tökéletes PR törhetetlenné keményedő csokoládémázával.

Lehet, hogy a világ más szegleteiben is van baj. Én annyit tudok, hogy itt hatalmas.

A rendszerszintű és a kormányzati hazugság (utóbbi az előbbi része) fáradttá és reménytelenné tesz.
És rászoktat a szerekre.
És elveszi az önálló akaratot. Elveszi a reményt.
Itt nincs esélyem arra, hogy citoyen legyek.

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni.
Vagy: jöjjön a krisztusi korbács.

GS

Rocso Cafe 2011.02.11. 22:10:27

Azért az emberekkel is baj van.
Ha valaki alkalmas vezetőnek annak várhatóan lesz vagyona, ha nincs, akkor az egy becsületes gyárimunkás marad aki keveset keres. És itt nem csak a nagy üzletemberekre gondolok.
Azt mindenki elhiszi, hogy a politikusaink havi nettó 100e forintot keresnek, és 10 emeletes panellakásban laknak? Ha sokat keresnek akkor az évről évre eltűnik pl. családtámogatásra (amiért mellesleg a pór népnek adóznia kell, neki nem)?
A politikus az politikus, színtől függetlenül. Azzal van a baj aki elhiszi hogy a Fidesz emberei jobbak az MSZP-inél, vagy fordítva. Mindegyik elveszi a pénzünket mosolyogva, amit elkölt a saját érdekeinek megfelelően, a fontos dolgokra meg nem jut. Erről természetesen bánatos tekintettel nyilatkozik.
Ez meg egy gumicsont a naívaknak! Lehet ilyen hülyeségeken rágódni miközben hátulról ennél több lét szednek ki a zsebünkből. 300ft-os vizitdíj rémlik?

zotyo13 2011.02.11. 22:10:36

Na, Siófokon nagyon kioszthatták a faszit, mert sajtótájékoztatón bejelentette, hogy két héten belül leadja a taligát. Biztos beül majd egy páncélozott S8- ba, most, hogy közutálatnak örvend.

vomita 2011.02.11. 22:10:53

Aki a Lázár ügy miatt kizárólag a Fideszt kezdi anyázni, az meglehetősen vaksi. Ugyanis a Lázár félék pártfüggetlenek és tömegesen, egy egész társadalmi réteget képviselnek. Ez a réteg a köztisztviselők élősdi, parazita osztálya. Ez a fajta nem újkeletű, már legalább 6-7 ezer éve szívja az emberek vérét. Ez a kiírthatatlan társaságnak örökös előjogaik vannak és ezt tűzön vizen keresztül megtartják. Dögvész reájuk.

vadirum 2011.02.11. 22:11:01

Ez valami vicc?? Már miért dorgálná meg, hiszen ők is finanszírozták, tudták mit művel ez a gátlástalan csekonicsbáró.
Milyen álságos, szánalmasan átlátszó lenne, ha ez a teljes morálhiánnyal kűzdő bagázs úgy tenne, mintha elitélné a nyílvános és pofátlan harácsot.

pirimogyoró 2011.02.11. 22:11:21

@Dubito: Kimaradt a Bentley. Az sem rossz és II. Erzsébet is szereti :)

Rókakígyó 2011.02.11. 22:11:31

A lézerblokkoló 150 ezer forintba kerül.

A legnagyobb biznisz hazánkban a politikusi lét. Mubarak vagyona 70 milliárd dollár, ezzel kb az 5. leggazdagabb ember a világon. Nem is merem elképzelni, hogy az évi 2000 milliárdos fekete-korrupciós pénzekből nálunk mennyit kapnak a vezető urak.

pumpuj 2011.02.11. 22:11:43

Mert biztonságos autó kell neki. Oké, ebben van valami.

De egy sima A8-as miért nem elég biztonságos? Mitől biztonságosabb egy S8-as? (mármint közúton, normál körülmények között....)

shame on you

blueye 2011.02.11. 22:11:58

Egy szó: politikus. Mindent elmond.
Miért vagytok meglepődve?

nyekk 2011.02.11. 22:12:04

"Lézer" Janiííííí! Ez nagyon vicces.

Amit csinál, az meg nagyon szomorú, és felháborító. Már a 18 millás számla nélkül felvett költségtérítése is jelezte, hogy nem rendes gyerek ez a Lézer Jani.
Nem leszünk így barátok Jani!

anyadmajma 2011.02.11. 22:12:22

Két dolog:
Az egyik, hogy a Kóka a saját pénzén helikopterezik, még ma is, a lázár meg az én lóvémon gyorshajt.

A másik, meg hogy ez nem a fidesznek lopta lóvét véletlen?
index.hu/belfold/2011/02/11/kulcsar_attila_szabad_ember/

Pedig hogy útálom a Kókát is meg a lázárt is! Tisztára, mint a fideszt meg az mszp....

Vizet Prédikál 2011.02.11. 22:12:27

Amikor először hallottam rádió interjút Lázár Jánossal, rendkívül szimpatikusnak és felvilágosultnak tűnt. Azóta számtalanszor csalódnom kellett benne, lassan a legkevésbé szimpatikus politikusok sorának is az éllén áll. De ez még akkor is egy szarvashiba. Nem elég az átlag-Audi (ami éppen elég biztonságos és gyors), hanem a legnagyobb típus kell a legnagyobb motorral és a legdrágább felszereltséggel, plusz utólag felszerelt lézer-blokkolóval. És utána azzal kérkedni, hogy erre szavaztak a Vásárhelyiek... Gusztustalan.

ekutya 2011.02.11. 22:12:37

"a rajtakapott, szembesített politikus cinikus reakciójából világosan kiolvasható „mert nekem jár”-gondolkodásmód."

Lófeszt! Ez az "azt csinálok amit akarok" gondolkodásmód!

kabátlopó-merkel 2011.02.11. 22:12:50

"méltán közutálatnak örvendő viselkedés"
Sajnos a fideszes fiúk közt elég sok bunkó, tenyérbemászó pofa van, csak kevés kultúráltabb személy található (ritka példa mondjuk Harrach P.). Mivel a pillanat impulzusa által vezéreltek, nem gondolnak arra, hogyan csapódik le mindez hosszú távon, milyen ára lesz később.

"Lázár komoly fejtörést okozhat a Fidesznek"
Ezt kétlem, legalább is a belátás szintjén - objektív értelemben igaz lehet, amennyiben az inga kezd szép lassan kilengeni (és úgy néz ki messze fog röpülni).

Jofiu 2011.02.11. 22:13:00

@Giedi:
Jelen!! Hol az a ko??!!
Nem is vagyok 'sikeres' ember (zarojel, mert a magam hetkoznapi modjan nem panaszkodom, csak hat amit felmutathatok azzal nem lehet villogni nagy kozonseg elott)
De egne a pofam, ha egy valamit mondok sok ember elott, aztan annak pont a szoges ellentetet cselekednem. Nem csak ugy egy kicsit ellentmondana valaminek amit mondtam egyszer, olyan volt mar, persze.
Hanem amit hosszasan, hangsulyosan predikalnek, aztan az elso adando alkalommal a tokeletes ellentetet csinalnam.
Plane olyat, ami nagyon fajhat sok embernek, akiket kioktattam, akiknek demonstraltam, valami olyanban amirol tudtam, hogy fajo nekik. Hisz ezert predikaltam nekik. Mert tudom hogy ez faj nekik.
Aztan kovetkezo alkalommal pont azt csinalom.
Az elso adando alkalommal. Persze kozben masokat kritzalok nagy hangon ugyanezert.

Ezt igazabol nem sokan mernek megcsinalni, inkabb a kisebbseg, a szemelyes statisztikaim alapjan. Ehhez oltari nagy pofa kell. Eszmeletlen nagy.

A szocialis erzeke NULLA!!
Es pont ez egy jelentos figura a tarsadalmunkban.... aki kepviseli a kozosseget. Kozossegi erzek nelkul.
szep

(avas) · http://avas.blog.hu 2011.02.11. 22:13:14

Jani, aki ellenzékben /jogosan/ felháborodik a kormánypártiak fényűzésén /lsd: luxusbaloldal szlogen, bankárkormány/ az most kormánypártiként pont ugyan úgy tesz, mint ami ellen tépte a száját, és most pofátlanabbnál pofátlanabb kimagyarázást próbál eszközölni. Ezt megfejeli a Jobbik-os képviselő nővel való párbeszédében.

.. és még csak alig 1 éve kormányoznak. Mi lesz később?

tcom 2011.02.11. 22:13:52

"Öt éve nem fizet Selmeczi az Apehnak"

2 millióval tartozik 5 éve.

Csak megkérdezem az Apechet, hogy baj-e ha én sem fizetek 5 évig, vagy 2 millióig?

Találkozott a 2 tenyérbemászó pofa. Az ingatlan ügynök nyugdíjvédelmi megbízott, meg a luxus autó mániás. Süt az alázat a nép iránt.

fidesz friend 2011.02.11. 22:14:04

közel havi 1 milla egy parvenü kocsijára - nesze neked Magyarország, ahol a parvenüknek persze fogalmuk sincs arról, hogy őket parvenünek hívják.

egyébként ez a Jani volt az, aki kb. 2 éve meghirdette, hogy Hódmezővásárhelyen önkorm. munkahelyen nyugdíjas nem dolgozhat (nehogy még valami közpénzen nyerészkedés legyen a nagy harács vége), és ezzel hatalmas szociális érzékenységről tanúságot téve kizeccölt jópár óvónőt, tanítót és kórházi nővért a jólfizető "másodállásából". már akkor megjegyeztem a nevét - és a hatalmas arcát.

amúgy: le kellene mondania, vagy még inkább: a fidesznek vissza kellene léptetnie. mármint ha kulturált országban élnénk.

dibbler 2011.02.11. 22:14:07

a dolognak semmi köze a politikához: lásd hálapénz, adócsalás, évekig lébecolás az egyetemen, "rokkantnyugdijasok", 45-60-90 napra sem fizetett szállítók, sok százezer nem fizetett hitel, stb

A nép változást akart, elsöprő győzelem. Akik hatalomra kerültek, ugyanolyanok mint mi vagyunk.

A nép nem hajlandó tudomásul venni, hogy MINDENKINEK meg kell változni.

átlátó 2011.02.11. 22:14:15

Kívánom a Fidesznek, hogy legyen kellő ereje a konzekvenciákat levonni ennek a hintalónak az esetén és csak mondom, hogy úgy 1982-ben az 5 év után megérkezett Trabant típúsúval tettem meg egy év alatt vagy 85.ooo km-ert. Hogy a belem fordulki ettől a ganajtúrótól, nekem, aki eléggé jobboldali.

Kandabula 2011.02.11. 22:15:09

Lázár úgy viselkedik, mint egy óvodás a játékboltban. Én megértem. Megtetszett neki az autó, apuka meg megengedte. Van ilyen. Kissé el van kényeztetve.

U.i.: mikor soraimat itten pötyögöm már tudom, hogy a járgányt rövidesen leadja. Attól még véleményemet fenntartom, mert joggal feltételezem, ahogy mondani szokták: "van másííík"... (Valakivel, valahol...)

lutria 2011.02.11. 22:15:15

Én úgy emlékszem hogy a helikopter a Kóka egyik cégének a tulajdona volt(vagy csak bérelte,mivel a heli még mindig Budaörsön van és szerintem ugyanaz az üzemeltetője mint akkoriban).Akárhogyis volt gondolom arra nem kapott sem benzinpénzt sem más támogatást az államtól,hanem ő fizette azt hogy gyorsabban érjen oda ahová a munkaköri kötelessége volt elmennie.

tcom 2011.02.11. 22:15:37

Lézer János egy érdekes ember. Nem tudom kinek tűnt fel, de képes pár napon belül 180-fokot fordulni a véleményében. Ehhez még Orbánnak is kell 2-3 év (lásd. a 2007-es véleményét az Alkotmánybíróság fontosságáról).
Már nem először viselkedik bűnbánóan egy egetrengető pofátlansága után. Lásd a végkielégítések 98%-os adójával kapcsolatos vélemény változását.

Ha jól belegondolok még szerethető, szimpatikus is lehetne, ha nem havonta jönne ki belőle a véreskezű diktátor szindróma és az azt követő bűnbánó Magdolna. Így inkább egy zabolázatlan Orbán klón.

==T== 2011.02.11. 22:18:28

@Hathajó: Mondjuk annak a saját pénznek egy részét úgy szerezte, hogy az állambácsival szerződött. Az állambácsit meg az SZDSZ-es bácsik képviselték.

mesa 2011.02.11. 22:28:46

Nem olvastam végig a kommenteket.
Kiderült, hogy miért lett törölve a videó?

pucros 2011.02.11. 22:33:27

Lázárnál a pont.

Mindenki emlékszik hogy ő vette fel a legtöbb költségtérítést.

És simán megválasztották.

Van kérdés?

Ez a demokrácia. A magyarok márpedig ilyeneket szeretnek megválasztani, mint Lázár.

Azt kell észrevenni, hogy nem egy axióma az, hogy a demokrácia fasza dolog. Persze lehet az, különösen ha az ország neve "Sv..." betűkkel kezdődik. De egy olyan népnek, ahol az alternatíva ezer éve hagyományosan az, hogy a fensőbbségnek ma éppen benyaljunk-e vagy inkább lázadjunk, annak nem fogod elmagyarázni, hogy az ott nem egy fensőbbség, hanem te meg én bíztuk meg, hogy intézze a dolgainkat.

dózer64 2011.02.11. 22:48:13

Én is jani vagyok,nem csak a jani,és volt már szerencsénk egymással szemben ülni,és lakásügyben tárgyalni.De igaz abból nem lett semmi.Most hogy rákoppintottak az orrára,csak lemond a szép autóról.Voltak,és vannak elképzelései,csak néha tulzásba viszi.A legjobb húzása az volt,amikor 100 lakást felhúzatott,az eldózerolt szemétdombra,(én is hordtam a földet 15-20 cm vastagon elterítve) durván 6.5 milláért/db az arra rászorulóknak.Szép teljesítmény volt,csak a baj egynémelyik lakással ott kezdődött,hogy be penészedett a fal,mert nem száradt ki átadásra,és újra kellett vakolni.Szépen elkerítve,nehogy a közelben lakó ,,illetéktelen,,személyek meglátogassák az új lakásokat.Mert ugye azokon már nemigen maradt csukható ajtó,ablak.Nem jártam már évek óta arra,de ha legközelebb Hódmezővásárhelyen járok,csak megnézem mire haladtak azóta.Már csak olyanokat kellene mondani,és végrehajtani,ami után nem kell még külön magyarázkodnia.

KopaszMercis 2011.02.12. 00:29:40

@dollarpapa:
Persze, hogy 12 L-es fogyasztas jon ki a 200-as utazosebessegnel ez kb normalis egy ilyen autotol...

girda 2011.02.12. 00:30:23

Én arra vagyok még kíváncsi, hogy milyen tételként számláztatta le lázár a lézerblokkolót.
Vagy ez is lazán számla nélkül elszámolható ktsg számára?
Az, hogy a saját zsebből fizette volna ez a patkány, az teljesen kizárt. Mi fizettük ezt is, meg a következőt is mi fogjuk.
Azt nem értem, hogy miért engedik még ezt a felfuvalkodott faszt egyáltalán szóhoz jutni. Olyan szinten árulta el magát, a gondolkodásmódját és a fideszt is, hogy az már szinte sci-fi. És azzal, hogy hallgat mögötte mindenki, nos azzal beismerik viktorral együtt, hogy ők is így gondolkodnak.
Szarok már az autójára, de könyörgöm, arról miért nem kérdezzük meg, miért nem kérdezi meg a sajtó, hogy az a lézerblokkoló tulajdonképpen mi célt szolgált és mégis hogy képzelte és mikor tervezi a bevonulását a kóterba?

zembertelen 2011.02.12. 00:30:27

Sok embernek már semmije sincs csak a puszta léte meg az önérzete.
Ezek meg szarnak rá!
Pedig van közöttük zember meg zembertelen is.
Csak a zembertelen már tudja, a zember meg még nem is sejti (vagy nem akarja tudni) ezt.
Úgy látszik lehet még egyszer ugyan abba a folyóba lépni!

Jofiu 2011.02.12. 00:30:29

@dózer64:
Ha tenyleg szemetdombon epult, akkor a peneszedes csak egy apro problema (ami barhova epult de ugyanolyan szerkezetu epuletnel is problema lesz, a peneszedes jellemzoen nem altalajfuggo dolog).
Nem jellemzo a szemetdombon epitkezes, es nem csak a szag, es plane nem a penesz miatt.
Szetreped minden.
Igazabol ezt soha nem kell igy kimondani hozzaerto embereknek, mert ez olyan mint bebizonyitani, miert nem sunikre bizzuk a lufitesztelest.
Persze lehet, hogy Lazar nincs kikepezve lufikra, se sunikre, de kikerhetne a hozzaertok velemenyet, es utana hallgathatna ra, ha mar koze nincs a dologhoz, meg akkor is ha ez elonytelen neki/nekik.
Ez lenne a dolga.
Kepviselni.
A valasztokat, es nem magat. Magukat.

Valoszinu a hozzaszolo csak tudatlansagbol segedkezett atbaszni masokat, biztos tanul belole. Remelem. Na de ez egy kepviselonel aki alapbol nem ert hozza, ezert megkerdezhetne hozzaertot, ez mar komoly problema.

Vizet Prédikál 2011.02.12. 00:30:30

Az, hogy lemondott az autóról nem sokat javít a megítélésén. A hiba már "el van követve", amit a saját nyilatkozatával súlyosbított is. Tényleg meglepőnek tartom, hogy egy ilyen baklövést hagytak elkövetni: Ha a frakció fizeti a felét, akkor nem lehet azt mondani, hogy nem tudta senki...

2011.02.12. 01:04:10

Nyilatkozott ez a surmó a tévében, ahol kifejtette, nem érti mi a gond azzal, ha a munkája ellátásához használható eszközöket használ. (ez alatt az S8-ast értette, és feltételezem nem ez az egyetlen High-end kategóriás tétel a kezében)
Olyan sértődötten beszélt, mintha legalábbis politikai elitünk gépjárműparkja felújított 1983-as évjáratú 1200-es ladákból járna. Egy ilyen kaliberű seggnek miért nem felel meg mondjuk valamelyik középkategóriás autó? A kérdés persze költői volt.
Sokszor gondolkodom azon, amikor ilyen vicces magyarázkodásokat hallok, hogy vajon tényleg komplett hülyének nézik az embereket? Egy audi S8-ast egyszerű hivatali kocsi színben feltüntetni, alibi érveket koholni a használata mellé, ehhez bazzeg arc kell. Nem kicsi.
Janikánknak van vakolat a pofáján. Az interjú záróakkordja egy sértődött „jóvan basszátok meg, akkor nem kell” stílusú mondat volt.

Drdnght 2011.02.12. 01:04:15

@Werewolfmayer: Ehh:) ezt jol megszakertetted
az egy FGM-148 Javelin, es nem lezer iranyitasu, hanem "IR imaging".

2011.02.13. 01:48:35

@Merras: „Tetszik, nem tetszik, az említett szocialista és liberális vezetők a MAGÁNSZFÉRÁBAN gazdagodtak meg, és abból finanszírozták a dolgaikat”

Magánszférában ugyanmár. Kapcsolatrendszernek köszönhetnek mindent. Lehet a lopást sokféleképpen csinálni. Számomra az sem szimpatikusabb megoldás, hogy haveri, vagy netán saját cégek végzik el az államnak a munkát, normál ár háromszorosáért.
A szocialisták ebben profik voltak. A fideszesek meg szeretik a finom luxus dolgokat, mert az jár, a „kemény” munkáért.

Jofiu 2011.02.13. 01:48:44

@dózer64:
Ezt mondtam:
"Valoszinu a hozzaszolo csak tudatlansagbol segedkezett atbaszni masokat,.."
Rosszul fogalmaztam.
A johiszemuseg lett volna a lenyeg, ami pozitiv, es azt hiszem foloslegesen elszallt az agyam a kritikaval.
Bocsanatot kerek.

Bebes 2011.02.13. 01:48:49

Dohogunk az S8-on, dohogunk a Nokiás-dobozon és hasonlókon, de amíg ki nem kényszerítjük (20 év után) a pártfinanszírozási törvény megváltoztatását, ami a politikai korrupciónak nem pusztán melegágya, de egyenesen szükségszerűvé teszi, addig csak futhatunk a pénzünk után.
Ebből a rákfenéből vezethető le a 10-20%-os kötelező kenőpénz, amit minden vállalkozó mintegy önrészként fizet be minden önkörmányzati és állami megrendelés után; ebből vezethető le az a velejéig romlott alvállalkozói szisztéma, amiben egy projektcég elnyeri a tendert, felveszi a nagy pénzt, leadja belőle a sápot, kiadja a munkát közepes cégeknek (sápért, természetesen), azok továbbadják még kisebbeknek, akiket végül vagy kifizetnek, vagy nem... utóbbi esetben mehetnek a jóistenhez panaszra, mert addigra a projektcég már rég eltűnt a pénzzel, csődöt jelentett, feloszlott.
Rengeteg az ilyen történet, és nem a megoldás felé látszunk haladni, hanem épp az ellenkező irányba: minden új államosítás új síbolási lehetőség.

ingyenmedve 2011.02.13. 01:48:54

@etc111: Az S8 Audi pontos meghatározása sportlimuzin. Úgy kell elképzelni, hogy bár luxuslimuzinnak néz ki, deközben a motorja, futóműve -csak csöndesen jegyzem meg, hogy jó lenne ötezresekben, amennyivel több, mint 450 LE ..ezt valamelyik okostojás az elérhető adatú sima luxus A8-asok adatlapjairól leste el- tehát a lényeg az, hogy az S8 sportkocsiként annyit tud, hogy Lamborghiniket és polgáribb Ferrarikat nyom le, kb a Porsche Carrea szintjét hozza.

@Merras: Drágám, hol olvasta ezt? Reform Feri az irodai hulladékot, ami az első apportja volt, is lopta, aztán az első tízmilliói jó ki (öttel kell szorozni) 1990-es Ft-ban számolva 42millió a Madách Téri Egészségház bulipénze, amit csak azért nem kellett visszafizetnie (fal cégnek "közvetítette ki az ingatlant a fal cége)mert az anyósa eladta a vejkó (Szegény Feri) falcégét két szíriainak. Bajnai és Szegény Feri egész törtébnete a őpénzmosodai, keresztbeneladási offshoreizálási műveletek kivételével az állami vagyon lerablása. Még szocialistának se nevezném ezeket az embereket, hiszen most kiderült: a szocialisták pénzét is eltüntették, egy vasa sincsen az MSZP-nek a 3000 ingatlanján kívül, aminek a feleárán az összestöbbipártot kilóra megveszi szólóbányástól és vidékikúrvannyájástól...

ayatollah 2011.02.13. 01:49:10

Basszus, ha egy senkiházi polgármester így flancol, akkor mit tolhatnak az igazi nagymenők, multi-milliárdos tőkések, maffiózók? Méghogy nincs elég pénz az országban, ha!

KopaszMercis 2011.02.13. 01:49:14

Nem hittem volna, hogy van az a dolog/politikus ami szimaptikussa tudja tenni a Koka-t... tevedtem :(

potyus 2011.02.13. 01:49:25

Szemét szemforgató mocsok társaság. Lázártóé kezdve, Selmeczyn Gabriellán át.
Nem elég, hogy azzal nyertek választást, mert sikerült letolvajozni egy egész pártot, démont faragna a mindenkori miniszterelnökből, nem törődve, jó e az országnak a viselkedésük vagy sem.
Ez a tenyérbemászó képű Lázár most arra szólítja fel a parlamenti pártokat, ha felelősen politizálnak vegyenek részt az alkotmányozásban, ne vonuljanak ki belőle. Bezzeg ők éveken át kivonultak, nyertek is a választáson.
De most a "vizet prédikál, bort iszik" viselkedésről van szó.
Ne jöjjön a bűnbánó pofájával, nagyképűen bejelenti ország világnak, jó ha ennyire zavar benneteket az én "biztonságom" és a csirkefarhátat évek óta kajáló nyugdíjast is, akkor én lemondok erről a csúcsmodellről, visszaadom akitől kaptam, és nem veszek igénybe semmit.
Nahát, nahát, ekkora felháborodás kelett, hogy ez megtörténjen? Hol van az elődökön számonkért becsület tisztaság, empátia a választokhoz?
Tudta Ő, hogy mi mennyi, csak azt gondolta, hogy amíg a Magyar Nemzet szállítja a folyamatos biliket, melyek tele vannak a szocik szarával, azokat nap mint nap ki lehet borogatni, a zemberek nem veszik észre, hogy ezek a mostaniak semmivel sem jobbak, mint az elődök voltak, sőt......

Kérem szépen tessenek elmenni a mai és aholnapi napon a feneketlen tónál levő teniszcentrumhoz. Ott tartják az évenkénti hagyományos teniszversenyt, melyen részt vesz a mindenkori politika, művészet, és általában a közélet ismert figurái.
Ha valakinek sikerül bejutnia, (mert azért ez nem egy nyilvános banzáj), megláthatja, hogy Pintér elvtárs, meg Stumph elvtárs, meg néhány ismert figura, hogyan ultiznak a játékszünetekben több százezres tételben. A parkolóban pedig pár száz millió várakozik kocsik képében a gazdikra.
Rohadt egy ország lettünk, mondom is a fiataloknak, aki teheti és nem akar a mocsokban dagonyázni, menjen ki merre lát, vagy "élesítse a kardját", mert itt változás addig nem lesz, míg Lázárok, Szijjártók Selmeczyk, Schmittek hozzák a törvényeket.

becike4 2011.02.13. 01:49:29

@driopios: Nehogy már szobrot állítsunk a Kókadt Janinak.Úgy én is tudok helikopter venni,hogy megveszek egy céget gombokért,majd a kapcsolataim telekúrják állami megrendelésekkel,oszt eladom milliárdokért.Bravó

fehéregér 2011.02.13. 01:49:35

Amit nem értenek a politikusok, és ez egy abszurdum. Lázár János autója nem önmagában azért probléma, mert luxus, hanem egyrészt azért, mert egy olyan ország politikusaként urizál, amely lakosságának jó része vagy nyomorban él, vagy retteg attól, hogy hamarosan oda csúszik, másrészt, mert a luxusautós politikus volt az, aki felindultan harsogott a parlamentben a "pofátlan" végkielégítések ellen, vagyis többnyire sok évi munka után járó pár millió forint ellen, amely összeget ők havonta szednek össze.

PiszkosFreddy 2011.02.13. 01:49:40

2002/2006-ban a választók,azok is akik nem értettek egyet az MSZP-vel a Fidesz ellen szavaztak,csak hogy ne jussanak hatalomhoz/ra.2010-ben ugyanez történt fordítva,úgy,hogy ez a Fidesznek komoly lobbijába,
uszításába került pld.lehetetlenné/nevetségessé téve a szoci politikusok különféle nyilvános megjelenéseit,
felheccelt fél/negyedművelt embereket az utcára szabadítva,ezzel az alkotmányos rendet megbontva.
Most,hogy diktatúra felé haladunk,ill már ott tartunk,hol vannak ezek a tüntetők,a tojásdobálók,a szónokokat fujjolással,arrogáns bekiabálásokkal elzavarók?Elégedetten hátradőlve megnyugodtak,
hogy hála Istennek már minden rendben van?A Fidesz alig egy éves regnálása alatt bebizonyosodott,ott kezdik,ahol 2002-ben félbehagyták,csak most még nagyobb alkotmányos-monarchikus diktatúra jön.

A törölt videó már a médiatörvény következménye?

orvian 2011.02.13. 01:49:49

@Merras: Szerintem a véleményvezér most korrekt
volt.
Nem rúgott balra.

safranek 2011.02.13. 01:50:05

A FIDESZ is csak addig dumált a bankár-kormányról, meg milliomos politikusokról amíg hatalomra nem került. Aztán rá kell jöjjön, hogy a saját nyája is pontosan olyan.
Nem mondom, hogy a politikusoknak szegénységi fogadalmat kellene tenniük, de a pofátlanság és a járandoság között csak egy nagyon vékony határvonal van, amit Lázár Elvtárs most átlépett.

Egyébként tetszett a nyilatkozata. Azt találta mondani, hogy azért kell neki a "megfelelő munkaeszköz", hogy ne legyen kényszerítve a vesztegetések elfogadására. Ez már megint kiveri a biztosítékot. Mi lesz ez után? Azt mondja mejd pár év múlva: Tisztelt Bíróság! 2011-ben az irigy nép elvetette tőlem az S8 Audimat. Ezért kénytelen voltam elfogadni XY vállalkozótól azt az X milló forintot, mert már nem tudtam fizetni a vonatjegyeket. ????

magyar ember teli szájjal 2011.02.13. 01:50:12

Semmi nem lesz. Nem az övé az autó, viszlát. Inkább menjetek regisztráljátok a blogot.

2011.02.13. 01:50:16

csak ennyit: BIRKÁK
birkák vagyunk/vagytok mert magyarországon a zemberek hagyják az önbecsülésüket földbe döngölni, saját magukat a közösség érdekei elé tenni, ha a nekem rossz a másiknak se legyen jó . hát..az aki Tud és Okos elhagyja a hazájának nevezett Abszurdisztánt, lázárostúl, fideszestűl, mszpéstűl oszt egyétek meg amit főztetek magatoknak.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2011.02.13. 01:50:28

Aki ezt a hazug, korrupt elmebeteget még védi BÁRMILYEN megközelítésből, az agyhalott és róluk el tudom képzelni, hogy Selmeczi Gabriella hozzájuk szólt és tényleg hálásak, hogy önként lemondhattak pár millió forintjukról, hogy többek közt az ilyen Lázároknak Audira fussa.

Amúgy én mindig irigy vagyok a kőgazdag emberre, ez tény... De csak ennyi. Attól kapok herótot, mikor valaki ennyire munka nélkül és csak politikussága miatt(tehát semmihez nem ért). A Fideszes Demjánhoz ugyanakkor pl nem hasonlítható..bár Ő a kommunizmusban jól helyezkedett, igazából tett is a pénzéért.
Kóka meg méginkább, nem beházasodott, nem fillérekért vett állami tulajdont, hanem hétköznapi emberként érte el célját. Úgyhogy tényleg, irigy vagyok Kókára és Demjánra is, de összehasonlíthatatlanul gerincesebb emberek és elfogadhatóbb a vagyonuk, mint szent Lázárnak.

Az meg, hogy a VÁLASZTÓK 70%-a rászavazott...ez csak bizonyítja, hogy az emberek 70%-a mélysötét kutyaintelligenciájú szerencsétlen.

De, ha arról lenne szavazás, hogy "Mivel járjon dicső Lázár János a parlamentbe végezni a nagyonfontos munkáját, Trabanttal, vagy új Audival", én megkockáztatom, hogy lesz megint 70%-a, de a trabihoz.

fidesz friend 2011.02.13. 01:50:36

@German Sheperd:
ebben igazad van:
Lázár János (mint ahogy a Fidesz is) mindazt, amit tesz, azért teheti meg, mert még csak a lehetőség sincs meg arra, hogy valamiféle ellenzék vele szemben fellépjen.

DE:
mégiscsak ki kellett szállnia a kocsiból, mégiscsak megszégyenült (valamennyire) és mégiscsak csöndesednie kell (valamennyire). Márpedig ezt a sajtónak a köszönhetjük. A (még) szabad sajtónak. Ha a fidesz ezt is elvesz, a feünkön fognak ugrálni "a janik"

LEGYEN LÁZÁR ESETE FIGYELMEZETŐ JEL:A SAJTÓ TELJES SZABADSÁGÁRA SZÜKSÉG VAN, KORLÁTOZÁSA ALJAS HATALMI TRÜKK

Werewolfmayer 2011.02.13. 01:50:39

@Drdnght: Igazad van, ez tényleg Javelin. Ezt benéztem. Na ez viszont tényleg Hellfire:

www.youtube.com/watch?v=aU1ukWWOFqg&feature=related

Melchi Zadok 2011.02.13. 01:50:47

@TemplarOmega: jaj barátom, ha neked ebből a történetből csak annyi jött le, hogy az emberek a drága autó miatt puffognak, akkor értelek :))

Kandabula 2011.02.13. 01:51:03

Már többször kimoderáltak, azért még egyszer megkérdezem: Lázárt az autójával együtt választották meg?

Kandabula 2011.02.13. 02:14:44

@Uninstall: félek, hogy igazad van. Minden esetre, aki tényleg teheti, az sajnos tényleg megteszi. És mi, az itt maradottak? Velünk mi lesz? Nacionalizmusból meg lehet élni? Azért fizetnek? A magyarkodó munkás többet kap? És kitől? Van jövőképed? Ha van, mesélj!

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.02.13. 20:33:33

A törölt Lázár-video:
www.youtube.com/watch?v=Y5VpdNsCkkY
cinizmus és személyeskedés a köbön

bohuš 2011.02.13. 20:33:45

@bájgúnár:
Én nem tudok válaszolni a kérdésedre, mert az idézett szöveg nem az én kommentem volt :-)

KG2000 2011.02.14. 12:02:55

Ki fognak moderálni, de azért felteszem a kérdést: az a bizonyos "szabad" (azaz MSZPs) sajtó miért nem volt aktív az elmúlt 8 évben a közpénzes autók ügyében. Miért csak a jobbos sajtó volt akkoriban aktív?

km-ek 2011.02.15. 17:49:58

Bocsi, ezzel az autóval van mindenki elfoglalva, persze ha nincs az országnak pénze akkor miért is fizetünk, akár önkormányzati pénzből.
De a lényeg elvész , hogy Hódmezővásárhely és Budapest Hány km távolság?? Egy időben polgármester, képviselő, frakció vezető, meg ilyen -olyan bizottsági tag. Hogyan fér ez bele a napi km oda-vissza,vagy csak én látom a nap 24 órából áll. Abból hány órát tölt az utakon?Vagy csak ......??

Kandabula 2011.02.15. 17:50:01

@KG2000: Könnyű dolgod van. Ha tudsz konkrét eseteket, most utólag is odadörgölhetsz.

Kandabula 2011.02.18. 13:33:49

@km-ek: időnkénti javaslatain azért érződik a hajszoltság. De voltak azért ilyenek: költő és hadvezér, író és politikus, kőfaragó és balett-táncos. Pénz kérdése az egész. Alit is kérdezte a barátja, minek neki két feleség? - Nagyon praktikus: az egyiknek azt mondom, hogy a másiknál vagyok, a másiknak meg azt, hogy az egyiknél, közben meg jót alszok nálad.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása