Az elmúlt két évben az összes GDP-növekedésünk exportból származott. Ha tehát az EU magját jelentő eurózónában komoly problémák vannak, akkor nálunk is azok lesznek. De mit tehet a kormány?
Az elmúlt hetek fejleményei kapcsán egyre többeknek jut eszébe, hogy annak idején a nagy gazdasági világválság is két hullámban jött. Először 1929-30-ban, majd 1932-33-ban. A második, lényegesen pusztítóbb hullámot egy európai bank, a bécsi Credit-Anstalt bukása indította el, hogy aztán a világ számtalan pénzintézete kövesse példáját.
Most megint a közelgő második hullám miatt aggódhatunk, és ismét Európát fenyegeti a legnagyobb veszély. És sajnos nem vagyunk rá felkészülve.
Írásaink a válságról: Beütött a krach: világválságban
Mélyülő euróválság
Meglehetősen világos, hogy mit kellene tenni az eurózóna gazdaságával, amennyiben az egyetlen ország volna. De nem az, és az ebből következő politikai problémák egyre kevésbé tűnnek megoldhatatónak.
A témával foglalkozók között nincs vita arról, hogy az eurózóna gazdaságai hosszú távon egyértelműen érdekeltek volnának a mind nagyobb adóssághegyeket felhalmozó periféria-országok kimentésében. A demokratikus választásokat azonban nem hosszú távon tartják, az egyes országok kormányai néhány éves teljesítményük alapján ítéltetnek meg. Ez különösen problémás akkor, ha a közösség, jelen esetben az eurózóna tagjai között nincs olyan kötelék, amivel a vesztesek számára legitimizálható lenne egy-egy lépés. Ráadásul központi főhatalom híján az egyes országok közötti megállapodások nem kikényszeríthetőek.
A fentiek miatt gúzsba kötött európai politikai rendszer pedig képtelen volt megállítani az eurózóna sodródását a még nagyobb válság felé.
A demokratikus csapda
Eljutottunk oda, hogy már akár az eurózóna felbomlása is elképzelhető. Még mindig nem ez a legvalószínűbb forgatókönyv, de kétségtelenül sokkal inkább benne van a pakliban, mint korábban bármikor. Ha az eurózóna leggazdagabb országai, elsősorban Németország nem hajlandóak további százmilliárdokat, sőt akár egy billiót (euróban) is költeni a periféria megmentésére, akkor a közös valuta meg fog szűnni. Az alternatíva az, hogy ugyanezt az összeget a saját bankjaik megmentésére kell fordítaniuk. Az európai nemzetgazdaságok óriási egymásra utaltsága miatt ugyanis az euró megszűnése és az azt követő államcsőd-hullám valamennyi uniós ország bankrendszerének bedőlésével fenyegetne.
Bár az előbbi megoldás gazdasági szempontból sokkal kedvezőbb, mint az utóbbi, a demokratikus politika keretei között lényegesen könnyebb elfogadtatni a hazai bankoknak nyújtott tőkeinjekciót, mint a mediterrán országokba küldött összegeket.
Európa ezért most a demokratikus rendszeren kívül keresi a megoldást. Egészen pontosan az Európai Központi Bank (EKB) az utolsó reménysége. Az eurózóna EKB-n keresztüli pénznyomtatással (vagy kötvényvásárlással, de ez csak technikai különbség) történő megmentése azért vonzóbb, mint a többi lehetőség, mert az EKB fölött nincs demokratikus kontroll. Tagjairól nem a politikai közösség szavazása, hanem néhány kormányfő háttéralkuja dönt. Törvényileg garantált függetlensége azt jelenti, hogy még az őket kiválasztó politikai réteg nyomásának is ellenállhat. Végül, de közel sem utolsó sorban, döntéshozatali folyamata szándékosan átláthatatlan, a nyilvánosság elől gondosan elzárt. Magyarul: nem kell az átlagszavazó szempontjai szerint döntenie. Ez most előny, de ebben rejlik a veszélye is. Bármilyen, az EKB által kezdeményezett drasztikusabb, kellően nagy érdeksérelmeket okozó lépés azzal fenyeget, hogy aláássa az eurózónába és ezen keresztül az Európai Unióba vetett populáris bizalmat.
De ez egy hosszabb távú probléma: olyan, amilyenekkel válsághelyzetben nem igazán szoktak foglalkozni.
És velünk mi lesz?
Magyarország nagyon mélyen integrálódott az európai gazdaságba. Az elmúlt két évben például az összes GDP-növekedésünk exportból származott. Ha az EU magját jelentő eurózónában komoly problémák vannak, akkor nálunk is azok lesznek.
Ebben a helyzetben egy felelős gazdaságpolitikának két fő feladata van. Egyrészt tartalékokat kell képeznie az esetleges megrázkódtatások kezelése céljából. Másrészt minimalizálnia kell az ország önálló kockázatát, hogy ne válhasson vagy még a környezeténél is sebezhetőbbé, vagy neadjisten akár első számú veszélyforrássá.
A Véleményvezérnek sajnos nem világos, hogy a magánnyugdíj-vagyon folyó kiadásokra való elköltése, a költségvetés bevételi oldalát megingató egykulcsos adó, a jó anyagi helyzetű devizahiteleseknek a rossz helyzetűek és a devizatartalék kárára történő megsegítése, illetve a magyarországi bankok szisztematikus gyengítése hogyan segít a fenti két feladat megoldásában.
Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!
Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.