Véleményvezér

vv

Biszkuért rendőrök mentek: miért csak most?

2012.09.12. I 0 komment I Címkék: jog fidesz posztkommunizmus biszku

biszku.jpgAhogy az első Fidesz-kormány, úgy a második sem nyitotta meg az ügynökaktákat, és a Biszku-ügyben is mostanáig kellett várni, hogy legalább kihallgatásra kerüljön sor. Az időzítés is gyanús. (Fotó: MTI)

Biszku Bélát az 1956-os forradalom utáni két sortűzzel összefüggésben több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított háborús bűntett miatt őrizetbe vették és kihallgatták hétfőn, majd lakhelyelhagyási tilalommal elengedték. Hogy miért éppen most lépett a nyomozó ügyészség, rejtély: sajnos úgy tűnik, Biszku Béla ügye és bűnei is politikai játékszerekké silányultak.

Ajánlott írásunk: Győzött Matolcsy György tudományos szocializmusa!

A Fidesznek sem fontos

Ahogy Gellért Ádám nemzetközi jogász, a lex Biszku kidolgozója megállapította, Biszku Béla ellen már 18 éve, 1994-ben eljárást indíthattak volna az egyik sortűzben játszott szerepe miatt. Hogy akkor, a rendszerváltó kormány bukásakor és az utódpárt hatalomba való visszatérésekor az ügyészség nem lépett, azonban még mindig érthetőbb, mint az, hogy 2010 óta miért nem történt előrelépés. Ez így persze nem teljesen igaz, ugyanis a Legfőbb Ügyészség 2010-ben már igenis lépett: elutasította Gellért Ádám feljelentését.

A nemzetközi egyezmények alapján már 1994-ben eljárást indíthattak volna Biszku Béla ellen az 1956-os salgótarjáni sortűz ügyében - mondta Gellért Ádám nemzetközi jogász, a lex Biszkunak nevezett jogszabály kidolgozója a Duna Közbeszéd című műsorában hétfőn.

(...) Gellért Ádám a műsorban felidézte: korábban a jobbikos képviselők a "lex Biszku" alapján emberiesség elleni bűncselekmény miatt Biszku Béla belügyminiszteri, 1957. március 1-je utáni tevékenységével összefüggésben tettek feljelentést. Hétfőn az ügyészség azt jelentette be, hogy 1956-os sortűzügyekben a genfi konvenció alapján gyanúsították meg Biszku Bélát.

A nemzetközi jogász úgy fogalmazott: "a legnagyobb kérdés, hogy eddig miért nem indult meg az eljárás".

(...) Gellért Ádám hozzátette: 2010-ben ő maga is megtette a jobbikos képviselőkkel hasonló tartalmú feljelentését, de azt a Legfőbb Ügyészség is elutasította. A jogász azt mondta, számára "megfejthetetlen", mi történt az elmúlt két évben. Úgy fogalmazott: egy olyan ügyben kezdett el nyomozni a nyomozó ügyészség, amelynek semmi köze az '56-os sortüzekhez, most pedig mintha hivatalból kezdeményezné az eljárást, amelyet már az elmúlt 18 évben meg kellett volna tennie.


Már 1994-ben bíróság elé állíthatták volna Biszkut
(Index)

Hogy a mindenkori magyar politika komoly nyomást gyakorol a rendőrségre és az ügyészségre, sajnos a tapasztalatok alapján sokakban megfogalmazódó vélemény. A Biszku-ügy kezelése pedig ennek fényében azt az üzenetet küldi, hogy a jelenlegi kormánypártoknak a valóságban egyáltalán nem fontos a múlt bűneinek feltárása és megbüntetése. Ahogy az első Fidesz-kormány, úgy a második sem nyitotta például meg az ügynökaktákat, és a Biszku-ügyben is mostanáig kellett várni, hogy legalább kihallgatásra kerüljön sor.

Ez a semmittevés és késlekedés pedig különösen szembetűnő akkor, amikor ugyanez a kormány elvi kérdést csinált abból, hogy a teljes mértékben nyugat-európai régi alkotmányunk azért nem jó, mert „1949-es keltezésű".

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Miért pont most?

Mindezek után a Véleményvezér nem tudja nem gyanúsnak tartani Biszku Béla őrizetbe vételének majd lakhelyelhagyási tilalmának időzítését.

Először is, a volt állampárti belügyminisztert a rendőrök pár nappal a születésnapja előtt szállították be. Valószínűleg igencsak kínos lett volna, ha miként tavaly a kilencvenedik születésnapját, úgy holnap a kilencvenegyediket is háborítatlanul ünnepelheti, miközben a Nemzeti Együttműködés Rendszere még az alaptörvény preambuluma szerint is elvileg lezárta az „átmenet zavaros két évtizedét".

Másodszor, Biszku őrizetbe vételére pár héttel a Csatáry-ügy után került sor. Joggal érezhették úgy sokan, hogy miközben még külföldi szereplők is rá tudnak akadni magyar háborús bűnösök nyomára, közben a magyar állam képtelen még a jól dokumentált 1956-os megtorlások egyik fő felelősének a lekapcsolására is.

Harmadszor pedig az egész eljárás hirtelen felgyorsulása – például az iskolaköpeny-viselés roppant fontos témájához hasonlóan – a közvéleménynek bedobott gumicsontnak tűnik, mely a sorozatos kormányzati botrányokról hivatott elterelni a figyelmet.

Olvasd el ezt is: Orbánnak már csak a küzdés dicsősége maradt

Politikai játékszer?

A Véleményvezér messzemenőkig üdvözli, hogy az igazságszolgáltatás végre utólérni látszik Biszku Bélát. Örömünket azonban beárnyékolja, hogy az időzítés mögött politikai szempontokat sejteni, melyek ráadásul nem elvi és ideológiai, hanem aktuálpolitikai természetűek. Ebből pedig sajnos az is következik, hogy a jövőben sem várható, hogy az igazságszolgáltatás malmai saját maguktól is gyorsabban fognak őrölni, ha hasonlóan súlyos bűnök elkövetőiről van szó – kizárólag akkor, ha ügyüket rövid távú politikai célokra is fel lehet használni.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása