Véleményvezér

vv

Budaházy: nem mártír, martalóc!

2010.02.26. I 175 komment I Címkék: jobbik allam szelsojobb budahazy demokracia

Se jó demokrácia, se erős gazdaság. Ha nem erősítjük meg a rendszer legitimációját, Budaházy Györgyből hamarosan tényleg mártír lesz.

Tegnap este az RTL Klub Akták című műsora bemutatta azokat a hangfelvételeket, amelyek alapján a Magyarok Nyilai nevű szervezet tagjait letartóztatták. Ez a szervezet vállalta magára Csintalan Sándor megverését és számos, politikusok háza elleni merényletkísérletet. A nyomozás szerint a csoport katonai vezetője Budaházy György volt.

Martalócból mártír

Ha a vádak igazak, annak Budaházyra nézve nagyon súlyos következménye kell, hogy legyen. Más helyen vagy időben nyilván felnégyelés, de még mostanság is hosszú börtönévek járnak az ilyesmiért.

Ez ugyanis lázadás, azt pedig minden magát komolyan vevő állam nagy szigorral bünteti. A lázadók megkérdőjelezik az állam és a jogrend legitimitását, ezért amelyik állam nem lép fel minden erejével a lázadók ellen, az nem veszi komolyan saját magát sem.

web surveys

Sokan mégis valamiféle népi hősnek, szabadságharcosnak, mártírnak látják Budaházyt. Nem csak a kötelezően meglévő őrültek, hanem sokezer, talán sok tízezer teljesen normális ember is. A közvélemény-kutatások szerint közel 15 százalékos támogatottságú Jobbik eddig kifejezetten kampányolt Budaházy Györggyel.

Mi a magyarázat?

Elsősorban az a magyarázat, hogy a jelenlegi berendezkedésünk legitimációja nagyon gyenge. Nem véletlenül. A rendszerváltozással ugyanis nem húztak markáns vonalat rossz múlt és jó jövő, valamint bűnösök és áldozatok közé. Ha pedig hiányoznak az alapvető megkülönböztetések, viszonyítási pontok, nincs mit csodálkozni azon sem, ha a bűnözőt sokan áldozatnak, politikai fogolynak tartják.

Az új magyar demokrácia legitimációját többek közt az adná, hogy az előző rendszernél közelebb viszi az országot a Jó Rendhez és az Igazsághoz. Ennek hiányában viszont sokak számára a növekvő jólét marad a demokrácia egyetlen komoly legitimizáló ereje. De ez sem sokat ér, amikor nincs, amikor tényleg rosszabbul élünk, mint négy éve.

Ábra: Mi a fontosabb - a jó demokrácia vagy az erős gazdaság? Forrás: Pew Global Survey, 2009

 

Se jó demokrácia, se erős gazdaság. Ha nem erősítjük meg a rendszer legitimációját, Budaházy Györgyből hamarosan tényleg mártír lesz.

Mi a teendő?

Az új kormánynak és parlamentnek pontosan ezt kell tennie: meg kell erősítenie a demokratikus berendezkedés legitimációját. A kormánynak komolyan kell vennie a magyar államrendet, azaz a lehető legnagyobb szigorral kell eljárnia minden hasonló ügyben.

A parlamentnek pedig igenis foglalkoznia kell a múlttal: nyilvánvalóvá kell tenni a kommunizmus bűneit és bűnöseit, és lehetővé kell tenni az elmúlt húsz év legnagyobb disznóságainak felderítését.

Vissza kell adni a hitet az embereknek, hogy a demokráciában igenis érték az Igazság. 

>> GÖRÖGORSZÁG: AKIK MÉG NÁLUNK IS HÜLYÉBBEK - csütörtöki vezérvéleményünk

>> KI ZSIDÓZIK NYÍLTAN A TÉVÉBEN? - szerdai vezérvéleményünk

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.02.26. 08:57:19

"lázadás, azt pedig minden magát komolyan vevő állam nagy szigorral bünteti."

Elméletileg tényleg így van, csak az a bibi, hogy ebben az országban nem nagyon büntetnek semmit.
Az a hamis képzet alakult ki, hogy itt mindent meg lehet csinálni következmények nélkül.
Szóval a következetesség és a jogegység is fontos szempont!

Ganter 2010.02.26. 10:56:10

kamu ez az egész Budaházy faszság!

De mi Beee-vesszük :)

blah 2010.02.26. 11:32:00

Ez a Budaházy egy bohóc. Ha igazándiból igazságot akart volna tenni akkor nem ilyen propaganda faszságokat művel hanem keményen elintéz egy csomó embert... Mert ez így csak politikai szarkavarás, táborgyűjtés stb. Az vicces, hogy a Jobbik ezt nagyon beszopta, a tegnapi riportot nem fogják tudni megmagyarázni max annyit mondanak majd, hogy szemenszedett hazugság.

hCsaba61 2010.02.26. 12:22:48

"A kormánynak komolyan kell vennie a magyar államrendet, azaz a lehető legnagyobb szigorral kell eljárnia minden hasonló ügyben." - csak az a baj, hogy most azok kerülnek kormányra, akik annak idején ugyanezeket a disznóságokat szintén elkövették. Igaz, csak négy évük volt rá. Az, hogy Keller Államtitkár Úr(?) nem talált rajtuk fogást, egy dolog. Véleményem szerint a szocik anno nem is nagyon igyekeztek, hiszen kéz kezet mos... És igen, ebben az országban valóban mindent meg lehet csinálni... Attól tartok, a Jobbik is nagyon hamar be fog állni a sorba.

pakesz (törölt) 2010.02.26. 12:23:25

szerintem a cikk teved abban hogy a Jobbik meg ezek utan is tamogatja...

elo kell venni a Morvai meg Vona parost hogy akkor beszeljenek mar errol, hogy budahazyt tenyleg akarjak-e inditani kepviselokent vagy nem
szerintem ugyanolyan maszatolas lesz a valasz aminek az elutasitasa miatt a Jobbikot szeretik

pakesz (törölt) 2010.02.26. 12:25:05

jobbkor nem is johetett volna ki ez az "ügy"
pont mint a pokorninal az "apuci ugynok volt hat jajj de durva" vagy az oszodi beszed
ez a nagyon szepen felkomponelt kiszivarogtatas csak egy ember kezeben lehet !!!

pakesz (törölt) 2010.02.26. 12:28:38

@Jobb híján MDF-es: "Az a hamis képzet alakult ki, hogy itt mindent meg lehet csinálni következmények nélkül. '

emlekszem amikor 1990 kornyeken az egyik kém remenykedett a bortonben, hogy hat akkor o a komcsik ellen ugykodott, hat eltunt a komcsi rendszer hat akkor ot felmentik
nem mentettek fel, elvegre o a midnenkori allamrend ellen mukodott, es azt a kovetkezo allamrend sem bocsatotta meg

csak most nem sokan tudjak ezt a TENYT!!!
egy kicsit az utobbi idoben Orban felejtosse tette ezeket a dolgokat, de hat majd kioszt 2 pofont es helyreall minden :)

vagyok59 2010.02.26. 12:30:36

Az MSZP-SZDSZ-ben komolyabb bűnözők tanyáznak mint Budaházy.

Nyilván keményen kell torolni, ha valaki az államrend ellen törekszik, de azt is, ha állami pénzt lop. Az nem megy, hogy államrend elleni tevékenységért 5 év, 1 milliárd ellopásáért fél év felfüggesztve.

Konkrétan egy kiemelt eset, Bajnaiék Mongóliába az adófizetők pénzéből felújítottak egy vállalatot, hogy aztán Soros bagóért megvehesse.

Most ott mi ilyen kurva rendesek voltunk Sorossal, de én másra tippelnék.

tjunior 2010.02.26. 12:35:39

a kurucinfo rá is kúszott az ügyre, ahogy az várható volt, csak a születési anykönyvi kivonatát nem szerezték meg az informátor csávónak, bár valószínű ez is csak idő kérdése. Bár ha eszük lenne békén hagynák, elég kínos lenne a Jobbiknak ha a csávónak akár csak a haja szála is meggörbülne.

Lomposfarkas 2010.02.26. 12:37:35

gyanúsan időben potyognak ki a szekrényből a csontvázak mostanság...

sivatagi n. 2010.02.26. 12:37:51

@vagyok59: jó de a ballib idiótáknak ez kell. Budaházy lecsukása, Gyurcsány tánca, Mónika show meg a holotörvény. Ha ez megvan akkor boldogan fizetik a 10-15 százalékkal emelkedő gázárat és tapsolnak az ő pénzüket is ellopó maszopszadeszes gengszterbandának.

Sztávrosz_ (törölt) 2010.02.26. 12:41:26

"A parlamentnek pedig igenis foglalkoznia kell a múlttal: nyilvánvalóvá kell tenni a kommunizmus bűneit és bűnöseit,"

És az is baj hogy ma már "nem kérdezik hogy gazdagodtál meg 20 éve". Igenis nézzék és büntessék!

Másrészről meg inkább pártállami diktatúra volt, ahol kötelező volt elmenni szavazni az egyetlen jelöltre. - és nem kommunizmus.

blah 2010.02.26. 12:46:21

@sivatagi n.: demagóg a szöveg. Aki szarik az egészre most az is röhög ezen a faszon meg az ostoba Jobbikon.

==T== 2010.02.26. 12:47:27

Azért ez a Budahéázy ügy elég büdös. Ez a vallomás is. Egyrészt magáról Budaházyról nem szól egy szót sem, másrészt elég sok ellentmondás van a felvételek ill. a gyerek nyilatkozata közt. Továbbra is úgy vélem, hogy Drazséék kavarása az egész.

Énszóltam 2010.02.26. 12:56:36

Csapkodás, miközben húzza le őket az örvény. Mindegy - mindegy alapon már ilyen ősi "becsületes népfia, a haza érdekében spicli" tetveket is bevetnek. A következő lépésük a Munkásőrség taglistája és nekik kalasnyikov osztogatás a mszp, izralei fegyverek és kettős állampolgárságú bérgyilkosok importálása a fidesz részéről.

turulfan 2010.02.26. 13:01:48

azt nem értem, hogy egyesek milyen jogon ostobázzák meg nácizzák le a jobbikot?
tegyük fel, hogy idén kapnak 20%-ot, akkor ez azt jelenti, hogy minden ötödik magyar ostoba?
és ha négy év múlva kapnak 50%-ot? akkor minden második magyar náci?
észre kéne már venni, hogy ez MAGYARország, és aki nem hajlandó tisztességes, hazáját szerető magyarként viselkedni, annak ebben az országban nem lesz hely!!!
hajrá jobbik!!!!

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2010.02.26. 13:03:54

@sivatagi n.: te, nagyon okos, attól, hogy valaki nem a Jobbikra szavaz, akkor már egyből odavan gyurcsány táncáért, a maunika sauért, meg a szólásszabadságot korlátozó holokauszt-törvény miatt?

Nevetségessé teszitek magatokat, egyszerűbb a gondolkodásotok, mint egy kiba.ott amőbáé.... (érted, amőba...hehe)

AnnaKarenina 2010.02.26. 13:17:36

Te itt látod az okot:

"A rendszerváltozással ugyanis nem húztak markáns vonalat rossz múlt és jó jövő, valamint bűnösök és áldozatok közé. Ha pedig hiányoznak az alapvető megkülönböztetések, viszonyítási pontok, nincs mit csodálkozni azon sem, ha a bűnözőt sokan áldozatnak, politikai fogolynak tartják.

Az új magyar demokrácia legitimációját többek közt az adná, hogy az előző rendszernél közelebb viszi az országot a Jó Rendhez és az Igazsághoz."

Annyiban biztosan igazad van, hogy az ügynökmúltak felderítése Magyarországon nagyon felemás, megfelelő szabályozás hiányában. Más oldalról viszont az élet 1989 után is ment tovább, főbenjáró bűnökért már nem nagyon lehetett volna elítélni senkit.
Szerintem a történések azt bizonyították, hogy éppen a Fidesz tett sokat azért, hogy ezek az addig jobbára csak lappangó, nem szalonképes erők kiszabadultak és elkövették azokat az erőszakos cselekményeket, amikre nem nagyon számított a civil társadalom. Azzal segítette ezt a Fidesz, hogy folyamatosan kétségbe vonta a Gyurcsány-kormány legitimitását egy törvényes választás után, bojkottálta a parlamenti munkát, tehát teljes mértékben antidemokratikus módon viselkedett. Taktikája helyesnek bizonyult a saját szempontjából, mert jócskán elvette a kormányzati munka energiáját, amit az MSzP is inkább védekezésre és csatározásra fordított, bár utóbb bebizonyosodott, hogy a Fidesz számára is improduktív volt, mert nem tudta lemondatni a kormányt. Az ország szempontjából azonban teljesen káros volt, mert a kiszabadult szellem már nem akar visszamászni a palackba.

baliquez 2010.02.26. 13:20:08

"az RTL Klub Akták című műsora bemutatta azokat a hangfelvételeket"

Te meg elhitted.
Azt meg ugyanezzel a lendülettel jól elfelejtetted hogy a robbantásuk felvétele is hamisítvány volt, ami miatt börtönbe raktak pár embert.

Lapozd már fel az értelmező kéziszótárban az "életszerűtlen" kifejezést aztán kapkodjál a fejedhez.

AnnaKarenina 2010.02.26. 13:21:20

@turulfan: Erre azért elég egyszerű a válasz: a cigány- és a zsidógyűlöletért. Olvasgasd a jobbikosok hozzászólásait más blogokon is, de tőled is idézhetek: "észre kéne már venni, hogy ez MAGYARország, és aki nem hajlandó tisztességes, hazáját szerető magyarként viselkedni, annak ebben az országban nem lesz hely!!!"
Csak a jobbikos magyar, tisztességes, meg hazaszerető?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2010.02.26. 13:23:02

szvsz Budaházy ügynök.
egyébként pedig nem azért gyenge az állam, mert a rendszerváltás blabla, hanem mert a bírói szbadság lehetővé teszi, hogy az osztálytársát agyonverő boxoló, a gyerekét elésá anya felfüggesztetve 1,5 évet, kapjon.
a nagy lehúzásokról ne is beszéljünk...12 éves perek?

szánalom, ha nem lesz rend mihamarabb, mindenki kezébe veszi a saját ügyét és hajts..bumm.

AnnaKarenina 2010.02.26. 13:23:39

@baliquez: Nem tudjátok elhinni, hogy van olyan tisztességes ember, aki ezeket -a tulajdonképpen gyáva- erőszakcselekményeket nem tudja eltűrni? Életszerűtlen?

AnnaKarenina 2010.02.26. 13:25:27

@Joe84: Erre vannak a törvények. És milyen meglepő, hogy még ezalatt a kormányzati ciklus alatt is mennek börtönbe azok, akik loptak, csaltak, sikkasztottak.

Stools · http://www.stools.hu/ 2010.02.26. 13:31:08

@turulfan: én meg azt nem értem, hogy a jobbikosok/kurucinfo stb milyen jogon ostobázzák le azokat, akik nem a jobbikra hanem a fideszre, ne adj isten az mszp-re, mdf-re szavaznak. Tegyük fel a fidesz idén kap 40%-ot, akkor ez az jelenti a jobbikosok szerint, hogy minden 2. magyar ostoba?
Észre kéne már venni, hogy ez a kettős mérce elég gáz....
Az utolsó bekezdéssel egyébként egyetértek, kivéve a hajrá jobbik felkiálltást illetve, hogy ki a hazáját szerető magyar, azt ne egy párt határozza már meg..:)

Cionista Pista 2010.02.26. 13:31:57

a posztolót és családját, én az egyszemélyes rögtönítélő népbíróság, halálra ítéltem.

bárki végrehajthatja...

a mocskos állatjának ez jár.

Szabadságot Budaházynak, a haza lelkiismeretének!

Páneurópai Harci Kos 2010.02.26. 13:36:11

Pontot tehetnének már a Budaházy ügy végére.. megszavazok neki 20 év szigorított fegyházat.

Átvitel honvéd 2010.02.26. 13:37:15

A cikk nem rossz, tul.képp helyes logika mentén jut el egy szerintem jó következtetéshez.

Egy apróságban azért nem értek egyet...

Addig rendben van, hogy elmaradt a valódi egyenleg-készítés, az igazi rendszerváltás. Az is igaz, hogy ennek következményei vannak. Mondhatni, súlyos következményei. Pontosan olyanok, mint ami a cikkben szerepel.

Budaházy azonban ebben az "erőtérben" nem azért "veszélyes", mert nincs viszonyítási pont, amihez mérni lehetne, azaz kifejezetten "róla" nem lehet eldönteni, hogy jó-e, vagy rossz. Budaházyról ebben az erőtérben éppenséggel egyértelmű, hogy melyik oldalon áll -- azon az oldalon, amely szerint a rendszerváltás nem történt meg, és a konkrét politikai berendezkedés egy vicc. Ebben pedig teljesen igaza van.

_Ezért_ fordulhat elő, hogy alkalmas esetben Budaházyból mártír lesz. Mert erkölcsi alapon tökéletesen helyes és vállalható kiindulópontból követett el -- konkrétan az ebben a kérdésben a másik oldalon álló, erkölcsileg elítélt politikai berendezkedés ellenében --, tegyük fel, baromságokat. (...Amelyeket persze a végső következtetések levonása előtt azért nem ártana hitelesen, azaz nem Gergényi rendőrségének hitelességi szintjén, rá is bizonyítani).

...Azaz valóban fennáll a post következtetése: nem ártana azt a demokratikus berendezkedést, az MSZP-SZDSZ eddigi "demokratizmusának" (képmutató, minden valós hitelességet mellőző) stílusát magunk mögött hagyva, valóban, a szó igazi értelmében felépíteni és megerősíteni.

baliquez 2010.02.26. 13:38:15

@AnnaKarenina:
Figyi, ez az egész Magyaroknyulai-ügy csak egy undorító kommunikációs húzás a komcsiktól hogy belefoshassák napi rendszerességgel a terrorista meg szélsőjobb veszélyre hivatkozást, elkendőzve az égbekiáltó disznóságaikat meg hazaárulásukat.

Szerinted egy valódi terrorszervezet lábtörlőket gyújtogatna? Meg házakat dobálna molotovkoktéllal? Meg hasonló gyerekes baromságok?

Hát egy faszt. A minimum az lenne hogy valami rosszhírű cétípusú maffiózót vagy politikust elrabolnának, megnyúznák, és az egészet kiraknák azon frissiben a jutúbra. Vagy fölrobbantanák autóstól mikor a sztrádán száguldozik a fekete Audiban. Utóbbi dolgokat nehéz színlelni, mert áldozattal járnak, a magyarnyulas baromságokat meg könnyű kivitelezni, plusz kockázatmentesek.

Ébredjél már fel baszod.

Kurvára nincs és nem is volt semmiféle terrorszervezet Magyarországon, de igány, az volt rá. Csinálták. A nyulasok a mi kis alkaidánk.
Kicsi ország, kicsi terror, teccikérteni.

AnnaKarenina 2010.02.26. 13:41:07

@Cionista Pista: Hát kb. ezért irtóznak az emberek tőletek. Milyen haza lelkiismerete az, aki éjjel megtámad egy szinte teljesen ismeretlen idősebb képviselőnőt, amikor alszik bent a családjával, netán még az unokái is ott vannak? Ráadásul kiderül, hogy főleg azért, mert őt nem őrzik. Nem érzed, hogy milyen gyáva dolog ez?

turulfan 2010.02.26. 13:43:05

ezt azoknak írom akik válaszoltam nekem: nem minden jobbik szavazó náci-antiszemita-kurucinfo olvasó!

én például jobbikra szavazok, de voltam az auschwitzi múzeumban, és egyetlen szó nélkül, megilletődve jártam végig az egészet!
igen, a jobbikra szavazok, de fiatalemberként a cigányokkal vállvetve dolgoztam apám gazdaságában, és higyjétek el, hogy nem egy igazán jó ember van közöttük.
és igen, annak ellenére, hogy a jobbikra szavazok, gyakran hányok attól, ami a kurucinfón megy!

sőt anyám (egyeteim tanár), a párom és a barátaim zöme is a jobbikra szavaz, mégsem állnának ki az utcára kocsikat gyújtogatni...

persze rengeteg olyan jobbikos is van, akik helyett én szégyellem magam, sajnos ezzel nem lehet mit csinálni, ez van :(

AnnaKarenina 2010.02.26. 13:45:26

@baliquez: Nem érzed furcsának, hogy az egyiknek komcsi ügynök, a másiknak a haza lelkiismerete? Abban egyetérthetünk, kicsi ország, kicsi terrorizmus. Egyelőre.

blah 2010.02.26. 13:46:25

@turulfan: úgy érted aki elmegy szavazni abból minden 5. ostoba? :) Inkább naívnak nevezném őket. Még nem értem mindig milyen csodát várnak egyesek. Aki politikával foglalkozik az eleve hazudni fog a hatalom megszerzésének érdekében.

is 2010.02.26. 13:51:19

@turulfan: "tegyük fel, hogy idén kapnak 20%-ot, akkor ez azt jelenti, hogy minden ötödik magyar ostoba?"

82% magyar ostoba, ez be van mérve 2008 márciusában. pártállástól függetlenül. gyurcsányt el elhetett küldeni, bátran, de amire és aki igennel szavazott, az netto ostobaság volt. értelmes ember otthon maradt/érvénytelent szavazott, vagy felülemelkedett Gyurcsány-utálatán, és nemet húzott.

dtk74 2010.02.26. 13:51:33

@turulfan: Ezek szerint az ország közel fele kommunista volt, mert az MSZP-re szavazott. többször is. Ezek szerint úgy gondolod jó döntés volt? Nem voltak ostobák, és nem tévedtek.

AnnaKarenina 2010.02.26. 13:53:10

@turulfan: De pont ezt nem értem. A Jobbik előjöhetett volna cigányellenesség, antiszemitizmus, gárda nélkül is. Valóban tiszta kéz, tehát bízhatnának benne többen. De a valóság az, hogy ez a párt azokból jött elő, amiket az előbb felsoroltam és megmutatta, hogy ebben az országban milyen erős előítéletek működnek. Holott valószínűleg az történik, hogy a kapitalizmust nem tudják elfogadni, amit itt 1989 óta "építgetünk". Meg azt sem, hogy a világgazdaság nem úgy működik, hogy külön tekintettel van Magyarországra, globális világban élünk, ahol egy gazdasági, politikai történés szinte pillanatok alatt hatással van minden országra.

dtk74 2010.02.26. 13:54:46

@AnnaKarenina: Maximálisan egyetértek, mert ki fogja majd megmondani ki az igaz magyar? Annak idején Gyurcsányt ezért keresztre feszítették, amikor azt mondta, - ha nem tetszik, el lehet menni.
Ezek szerint a Jobbik egyetért vele?

AnnaKarenina 2010.02.26. 13:58:45

@dtk74: Igen:) A logika nem az erősségük. Meg különben is, Gyurcsány azt "csúnyán" mondta:), ők meg szépen.

steve85a 2010.02.26. 14:07:36

Pár nácit láttunk már 45 után kötélen himbálódzni. Most is lehetne párat "felfüggeszteni".
Ha kellett, a kommunistáktól rettegő nyugat és a kapitalizmustól rettegő kelet is összefogott a barna söpredék ellen.
Most is ez kell és kisöpörni az országból ezt a magát magyarnak tituláló nyilas-náci mocskot.
A magyarsághoz nekik közük nincs.
Csak a pusztítás, rombolás a céljuk.
Budapestiek már tapasztalhatták ezt amikor ezek az állatok feldúlták a belvárost.

Remélem mire a budaházi kikerül a börtönből (hátha soha) akkorra a nagydarab fiúk már csak cuki kis buziházinak fogják nevezni.

EvilHedgehog 2010.02.26. 14:12:51

A kommentek egy részét nézve többen nem látták a műsort.
Ez az ember arra ment, hogy embereket vagy azok családtagjait megölje. Ki is mondta, hogy tulajdonképpen nem is érdekli hogy az illető politikus vagy a családtagja hal meg...neki mindegy....

Ezt képviseli Morvai ELTE docens Krisztina....?

baliquez 2010.02.26. 14:13:36

@AnnaKarenina: Milyen antiszemitizmusról beszélsz? Arról hogy a Jobbik elutasítja azt a gyakorlatot amikor konkrétan zsidók (igen, izraeli állmapolgárok) milliárdos gazdasági bűncselekményeket hajtanak végre, a velük kollaboráló tolvajkormány pedig szemet huny, sőt, leantiszemitázza azt aki kimondja hogy bizony ezek a zsidók itt bűnöznek? Hogy felvásárolják az országot, a kormány meg eladja nekik?

Milyen cigányellenességről beszélsz? Arról hogy hagyni kell magunkat - rassz alapon áldozattá válva - megkéselni kirabolni ha jó demokraták akarunk lenni, mert hát a cigányok védendő és becsülendő kultúrájának sajátossága a "gádzsók" kirablása-megölése??

A gádzsózás diszkrimináció, rosszabb mint a cigányozás, mert ez a kifejezés kirekeszt mindenkit aki nem cigány. Mivel – a gojozáshoz hasonlóan – a minden más nép alsóbbrendűségét, emberszámba nem vételét, a cigány (és párhuzamosan a zsidó) rassz törvényekfelettiségét és kiválasztottságát jelzi, konkrétan gyűlöletbeszéd és uszítás a használatuk.

2010 Magyarországán ma rasszistának bélyegzik azt aki a cigány szót használja (ami egy népcsoport államilag és nemzetközileg elfogadott megnevezése), de a cigány ha azt a szót használja hogy gádzsó (amely szó azért született a cigány nyelvben, hogy elkülönítse a cigányoktól az összes embert, aki nem cigány), akkor az nem rasszista. Ez a kettősmérce a közbeszédben elfogadhatatlan és tűrhetetlen.

Ha volna egy csepp felelősségérzet és integrációra való hajlam a cigány lakosságban akkor az első szó aminek alkalmazását leállítanák az a „roma” lenne. Törvényszerű ugyanis hogy ha egy cigánygyerek abban a környezetben szocializálódik aminek tagjait „embereknek” (romának) nevezik és mindenki mást ennek logikus ellentétpárjaként nem-embernek (gádzsó/gádzsi) akkor nem fogja megadni a nemcigány lakosság részére azokat az alapvető emberi jogokat amiket magának fenntart.

Ennyit a cigányozásról. Beérett a liberális vetés, le is aratták, most az a rész jön amikor belefullasztjuk őket a magtárban.

Szerintem Budaházynak semmi de semmi köze nincs az NBH magyaroknyulai kódnevű akciócsoportjához, egyszerűen megfélemlítették a hídlezárásos bulija után, befenyítették a családjával, és most rákényszerítik ezt a szerepet. El lehet olvasni a "börtönleveleit" a kucugon, nem ismerem személyesen de annyi azért lejött hogy BGY lényegesen egyszerűbb figura mint hogy olyan kidolgozott leveleket írjon amiket neki tulajdonítanak.

Nagyon sok helyen lóg ki a lóláb, egyre több helyen látszik az ábráról hogy szemfényvesztés, ráadásul amatőr és olcsó.
Káoszt és széthúzást teremtenek, a hülye emberek meg ezzel foglalkoznak, a cirkusszal, miközben a kenyerüket ellopják. Régi római trükk.

Szibarita 2010.02.26. 14:14:26

@turulfan: Legy eros, az emberek elsopro tobbsege ostoba. A demokracia arrol szol, hogy a kevesbe ostobak lefizetik az ostobabbakat azert, hogy kussoljanak. Most azert nem kussolnak, mert tul sokat adtak az ostobaknak egyszerre, ami utan meg muszaj volt megszoritani es mert ugy altalaban az ostobak nem ertik az osszefuggest a jelenpenz, a jovopenz es a tarsadalmon belul feszulo ellentmondasok kozott, vagy meg ha meg is ertik, hogy ezek a fogalmak leteznek, komcsi trukkozesnek tartjak amikor ilyesmivel jon az ember.

Ezert is tokeletesen alkalmatlan mindenhol a szeljobb a kormanyzasra es ezert falja fel a gyermekeit a szeljobb forradalom mindenhol, lathatoan mar otthon is. A kompromisszumkeptelenseg nem jo alap a kormanyzasra.

WagnerÚr 2010.02.26. 14:15:40

Szerintem azért azt is figyelembe kellene venni ebben az ügyben, hogy választási őrület van, az Index felmérése szerint az MSZP 10%-on stagnál. Ha nem szorítják vissza a Jobbikot akkor igen csúnya jövő vár rájuk, mint köztörvényesekre, az esetleges mentelmi jog megszűnése miatt is.

Mellesleg láttunk már ebben az ügyben hamis videót is, amit Drazsé személyesen mutatott be, akkor egy árva szót sem szólt arról hogy ez a bizonyíték is létezik (ugyanis ez alapján kapták el csoport tagjait).
Ha ez valóban valódi bizonyíték, akkor nem mutogatnák a figurát a TV-ben (lakcímmel, foglalkozással), hiszen koronatanú. Így max. csak hihetőség indokaként merülhet fel, vagy hogy csali.

baliquez 2010.02.26. 14:18:10

A Jobbik pedig nem valami vagy valakik ellen hanem valamiért jött létre. Mindannyiunkért, kirekesztés nélkül.

Van programjuk, azt tessék olvasgatni, politikai ellenfeleik bitorolják a médiát, onnan csak egyoldalú információ és hazugságfolyam ömlik róluk.

baliquez 2010.02.26. 14:21:23

@WagnerÚr:
Erre mondtam hogy felettébb életszerűtlen. Elcseszték már az elején, de a show must go on, azért tolják mert nem volt B-terv. Vagy leszarják mert úgy érzik hogy megtehetik.

izaz 2010.02.26. 14:24:03

A "Pop, csajok satöbbi" filmben van egy jelenet, mikor egy idősebb vásárló Stevie Wonder dalát keresi. Erre Jack Black alakította srác morfondírozik, hogy ezen dal után Stevie Wonder munkássága még jó-e vagy sem.
Nos lehet, hogy a Jobbiknak van pár magyar gazdaságot megmentő ötlete, de azért hogy magyar fokhagymát vegyek a Tesco helyett Turulban, még nem nézem el, bármelyik magyar állampolgár szidalmazását etnikai vagy vallási alapon.
Stevie Wonder is elrontotta, a Jobbik is.

Budaházy a szélsőjobb szerint jelenleg ártatlan, de ha felvétel igaz, akkor pedig hős lesz mert meg merte tenni. Szóval nekik tök mindegy, hogy van felvétel vagy nincs.

yarisugi 2010.02.26. 14:29:51

"A Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg."

blah 2010.02.26. 14:32:05

@baliquez: kirekesztés nélkül? Akkor ezt elég rosszul kommunikálják... A valami amiért létrejött az a hatalom és a pénz. Ezt a témakört tudták meglovagolni azt ennyi. Én nem várnék csodát...

Sobrijóska 2010.02.26. 14:34:20

A Jobbik támogatottságát mindez nem nagyon fogja zavarni, mert nagy erővel megy a szívócső a Fidesz és MSZP táborából. A fideszeseket a kemény radikalizmus, az emeszpéseket a kimondott cigányellenesség fogja meg bennük. Ezt látom az ismerőseim között, hát éppen megérne egy szociológiai kutatást.

AnnaKarenina 2010.02.26. 14:35:45

@baliquez: A kapitalizmus úgy működik, hogy mindenféle emberek jöhetnek-mehetnek a világban és megvehetik azt, ami eladó. (Egyébként, ha jól emlékszem, éppen most kértek további 2 év mentesítést arra, hogy termőföldeket külföldi ne vásárolhasson.) Hogy ti most pont az izraelieket veszitek előre, biztos nem véletlen. Már olyat is hallottam jobbikos szájból, hogy egész Mo.-ot meg akarják venni, hogy otthagyhassák a zűrös Izraelt, és van, aki ezt el is hiszi.
A cigánysághoz: én már éltem akkor még, amikor a szocializmus idején a cigányok többsége dolgozott, jártak fel Szabolcsból, laktak munkásszálláson, leginkább a segédmunkák jutottak nekik. Amióta a munkanélküliség az egész országot sújtja, az ő helyzetük reménytelenné vált. De azért erre nézve is volna elképzelésem, amiben egy régen látott dok.film is segített. Az arról szólt, hogy egy cigány lakosságú faluban volt egy kat. plébános, aki hajlandó volt törődni velük, tanította őket a gazdálkodásra, erkölcsi alapjaikat pedig a vallásos hiten keresztül alakította ki.
Ahogy mondani szokták, nem halat kell adni az embereknek, hanem meg kell tanítani őket halászni. Talán a mai segélyezési rendszert is ki lehetne azzal egészíteni, hogy az együtt lakó falvakban törődjenek velük többet, elindítsák azt, hogy legalább a saját szükségleteiket megtermeljék a kertjükben. Jobban odafigyelni a gyerekek iskoláztatására, mert a műveltebb embernek az igényszintje is más lesz.

baliquez 2010.02.26. 14:48:12

@AnnaKarenina:
"Már olyat is hallottam jobbikos szájból, hogy egész Mo.-ot meg akarják venni, hogy otthagyhassák a zűrös Izraelt, és van, aki ezt el is hiszi."

Simon Peresz szvsz nem jobbikos, ő mondta hogy felvásárolják Magyarországot. Elhiszem ha ő mondja, te is elhiheted.

AnnaKarenina 2010.02.26. 14:53:01

@baliquez: Hol, mikor? Szerinted otthagynák a szent helyeiket? Jönnének, mert itt olyan jó? Te érted?

tibike3 2010.02.26. 14:54:56

REmélem a börtönben fog megrohadni, és lesz ideje töprengeni hogy mecsoda nagy hőstetteket hajtott végre.

AnnaKarenina 2010.02.26. 15:01:14

@baliquez: Utánanéztem a neten + Lengyelország, Manhattan :) Lehet rajta lovagolni.

szamarhegy 2010.02.26. 15:01:44

@baliquez: Azt hittem, hogy a jobbik elképzelései alapján definiált magyaroknak...., de nem is ez a fő probléma, hanem, hogy nincs ingyen kenyér, csak aprólékos, hosszútávú, izzadtsággal, szorgalommal kikövezett út, amelyért mindenki maga kell, hogy a felelősséget vállalja. A Jobbik egyszerű, gyors, börtönbe velük, elzárjuk a korrupciós csapokat, elvesszük és/vagy feltételekhez kötjük a segélyeket megoldásai becsapják a választókat, rendkívül károsan azt a káros illúziót tartják fenn, hogy a nem az egyén felelősségén, a szorgalmán, a képzettségén, a nyelvtudásán, a rugalmasságán múlnak a dolgok, hanem 'azok ott fenn, meg azok ott lenn' gátolják a fejlődést. Arról már nem beszélve, hogy gazdasági elképzeléseikről ordít, hogy fogalmuk sincs a XXI.sz. (világ-)gazdaságáról, a közép nagy vállalati multik hr, kontrolling, logisztikai és minőségbiztosítási és vállalatirányítási folyamatairól, a Tesco-n, meg az Erste bankon kívül nem láttak még multit. Ha a Jobbik-ból kivesszük a cigány és zsidó ellenességet, akkor egy avittas, posztszocialista, zavaros nacionalista valamit kapunk, amivel csak annyiban tudok azonosulni, hogy a lehetőségek szerint maximalizáljuk a magyar áruk részvételét az üzletláncokban, bár az élemiszer beszerzésem 70- 80-át most is magyar termelőktől veszem.

Ianas 2010.02.26. 15:07:30

@baliquez: Forrást kérnék. Egyik haverom előző életeiben tesz látogatásokat. Valami konkrétabb?

szamarhegy 2010.02.26. 15:09:54

@baliquez: Tényleg ezt mondta, de ezen minden normális zsidó/nem zsidó elképedt, szegény Perez nem volt már 100-as, amikor ezt nyilatkozta, de nincs is benne semmi logika, meg hát tőke ügyben ma már sokkal nagyobb játékosok (japánok, arabok, oroszok, indiaiak, de mindenek előtt a kínaiak) vannak a piacon.

Szibarita 2010.02.26. 15:19:59

@baliquez: Ha azt mondom, hogy 60 centis a szerszamom, azt is keszpenznek veszed? Az is a kirekesztettseg-ellenessegetek resze, amikor a Vona Izraelbe kuldi a kerdezoskodo riportert?

Hatványpatkány 2010.02.26. 15:20:14

A Magyarok Nyulai? Meg miért is beszélünk ennyit Budiházi barátunkról, mintha tényező lenne?
Pedig csak egy rosszul önértelmezett Dózsa György.

Szibarita 2010.02.26. 15:22:08

Csak idiotak szavaznak az NBH-altal felfujt Jobbikra es csak a meg nagyobb idiotak partoskodnak az erdekukben. Ennek a vilagnezethez semmi koze, ezek objektiv ostobasagok.

Hosszutavon ezzel a baloldali establishment jar jol, a Fidesz meg rosszul, ez is egyertelmu. Nem mintha a Fideszesek szimpatikusabbak lennenek, de nekem igazabol mindegy.

duran6 2010.02.26. 15:24:25

"Budaházy: nem mártír, martalóc!".... egy nagy lófaxot! Nagy-magyar ruhába bújt idióta. Egy demokráciában nem molotov koktéllal kell a bűnösökre-csalókra-nemzetárulókra vadászni... Ezért élünk jogállamban! Remélem a választások után elkezdődnek a jogi értelemben vett felelősségre vonások. Ennek az idiótának az eszközei voltak teljesen elba**ottak, ebből kifolyólag ő egy harmadrangú balfék. ennyi!

krampam 2010.02.26. 15:25:06

"Az új kormánynak és parlamentnek pontosan ezt kell tennie: meg kell erősítenie a demokratikus berendezkedés legitimációját. A kormánynak komolyan kell vennie a magyar államrendet, azaz a lehető legnagyobb szigorral kell eljárnia minden hasonló ügyben."

NINCS LEGITIMÁCIÓJA!
Ezt vegyétek már észre! Ez az államberendezkedés illegitim. Ha valakinek egy csöpp fogalma is van a jogról, az tudja, hogy a jogtalanság nem teremt jogot.
Ez az ú.n. köztársaság teljesen jogtalanul "alakult ki". A II. vh után fegyveres megszállás alatt "kiáltották ki". A népre hivatkozva, persze.
89-ben automatikusan vissza kellett volna állnia az eredeti állapotnak, ha valóban rendszerváltás történt volna. De mivel ez nem történt meg, teljesen elfogadható az általatok 'lázadásnak" nevezett cselekedet. Természetesen a hatalmat birtoklók ezt leverik, de nehogy már elhitesse magával a "nép", hogy ez így helyes!!!

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.02.26. 15:31:32

"lehetővé kell tenni az elmúlt húsz év legnagyobb disznóságainak felderítését."

ehelyett KIZÁRÓLAG az elmúlt húsz év legnagyobb SZOCIALISTA-SZABADDEMOKRATA disznóságait fogják felderíteni, túlontúl lelkesen...

hCsaba61 2010.02.26. 15:36:22

@turulfan:
Tudod,nagyon érdekes dolog az, hogy a Jobbik által létrehozott és teljes melszélességgel támogatott Új Magyar Gárda, valamint a régiből kivált Őrzők is résztvettek a Becsület Napja alkalmából tartott neonáci megemlékezésen. Ettől senki nem hhatárolódott el Jobbikos részről - vajon miért. Egy dologban azonban egyetértünk: ebben az országban éljen minden ember békében, boldogságban, biztonságban (legyen az anyagi vagy mentális), aki kisebb vagy nagyobb közösség -család, lakóhely, az ország - sorsáért felelősen gondolkozik, cselekszik. DE! Ha az magyar, cigány, oláh, tót, ruszin, hottentotta, piréz, horribile dictu ZSIDÓ (!!!), itt él, itt dolgozik, teszi a dolgát, akkor az nem büdös ...., hanem magyar!!! Gondolj az aradi 13-ra, gondolj arra, hogy Széchenyi 1825-ben, mikor felajánlotta egyéves jövedelmének kamatait egy nemes célért, a beszédét latinul mondta, mert nem tudott magyarul!!! Ők nem voltak magyarok??? Ne címkézzetek, ne Ti határozzátok meg, hogy ki az igaz magyar ember, mert ez is diktatúra!
Amúgy pedig, amekkora átjáróház volt a Kárpát-medence az elmúlt 1000 évben, szinte akárkiről kiderülhet, hogy nem "fajmagyar".
Emberek vannak és nem népek.

szamarhegy 2010.02.26. 15:39:17

@krampam: Nem vagyok alkotmányjogász (se :) , de azt gondolom, hogy a legitim/illegitim kérdésben az a döntő, hogy a szavazók, a magyar állampolgárok nagy többsége, jobb híján, hibáival együtt, DE elfogadja ezt a berendezkedést és ezt az alkotmányt. Budaházy a többség törvényeit, szabályait sértette meg durván, mert az igaz, hogy nem tökéletes a magyar demokrácia, de Budaházy előtt nyitva állt a lehetőség, hogy pártot alapítson és meggyőzzön bennünket az igazáról.

hCsaba61 2010.02.26. 15:41:56

@krampam:
Mire gondolsz, kolléga? Állítsuk vissza a király nélküli királyságot, ahol egy tenger nélküli tengernagy kormányoz, aki egyebek között a budaőrsi "hegyekben" szabadcsapatokat vezetett az utolsó magyar király ellen, akire Ő is felesküdött??? Vagy Szálasi "nemzetvezető testvért" tartod az utolsó legitim (?) magyar kormányfőnek??? Epedve várom válaszod!

Melchi Zadok 2010.02.26. 15:43:12

@krampam: miféle eredeti állapotnak ember? és annak az eredeti állapotnak mégis milyen legitimációja volt? mennyivel volt legitimebb a horthy korszak, mint bármelyik másik?
jéézus.....

AnnaKarenina 2010.02.26. 15:44:10

@krampam: Újabb érdekes szál:) Szerinted melyik volt az utolsó legitim berendezkedés?

AnnaKarenina 2010.02.26. 15:49:14

@krampam: De egyébként nagyon leegyszerűsíthetjük, mert 1990 óta biztosan szabad és törvényes választások vannak.

AnnaKarenina 2010.02.26. 15:50:45

@krampam: A többin meg nem kell törnöd a fejedet, a történelmet nem lehet megváltoztatni.

pakesz (törölt) 2010.02.26. 15:52:51

@hCsaba61: errol nem is hallottam hogy a budaorsi hegyekben...
ez nem csak valami kitalacio?

bolemann 2010.02.26. 15:53:05

@krampam: Miről zagyválsz itt?
Ezexerint a Német Szövetségi Köztársaság is illegitim, hogy csak egy példát említsek.
Marhaság.
Nem az legitimál egy rendszert, hogy neked mi a magánvéleményed a rendszerváltásról.

baliquez 2010.02.26. 15:53:24

@Ianas:
tessék, perec: www.youtube.com/watch?v=gIM3UNU-h44

@szamarhegy:
te meg azt linkeld plz. ahol Izrael elhatárolódik perec kijelentésétől. Velencei-tó, ingatlanbotrány beugrik? Értem én hogy nem lehet beszélni9 a zsidóbűnözésről mert az antiszemitizmus szerintetek. Attól még az ami.

dtk74 2010.02.26. 15:54:13

@baliquez: Akkor nem kellene csúnyán reagálni, és Gárda általi veréssel fenyegetni azt, aki nem ért velük egyet. Megkaptam tegnap is jobbikos kommentelőtől.
@krampam: mi álljon vissza? az Osztrák-Magyar Monarchia, vagy a Nagymorva birodalom, vagy mi rossznyavaja legitim szerinted? Amit Szűz Máriának felajánlottak?

baliquez 2010.02.26. 15:56:11

@szamarhegy:
"Tényleg ezt mondta, de ezen minden normális.."

Azt mondod normális, szerintem az meg nem norma amit te ezzel kapcsolatban annak tartasz, sőt.

z666 2010.02.26. 15:58:06

"Ez ugyanis lázadás, azt pedig minden magát komolyan vevő állam nagy szigorral bünteti."

Rákócziék, Kossuthék és az 56-os pesti srácok is lázadók voltak. Budaházy is az.

GMT+ 2010.02.26. 15:58:42

Láttam ma egy olyan mszp plakátot, amin a miniszterelnök-jelölt feje össze volt firkantva a "gyilkos" és "őrült" szavakkal. Ez helyes így?

Bőrfejű szélsőjobbos gárdisták gyűjtenek kopogtatócédulákat, Budaházy féle pszichopatákat akarnak megszavaztatni ma 2010-ben.

Ez lenne a magyarság? Vajon Petőfiék,Kossuthék ezért harcoltak? Az lenne Mo. sorsa, hogy Horthy,Rákosi,Kádár,Vona féle hazugok mondják meg az igazságot?

AnnaKarenina 2010.02.26. 15:58:53

@pakesz: A budaörsi csata a királypárti (legitimista) és a horthysta kormányhű erők közötti összecsapás volt IV. Károly király magyar trónra való második visszatérési kísérlete, az ún. második királypuccs idején. Az 1921. október 23-án és 24-én lezajlott harcok első szakaszában az Ostenburg-Moravek Gyula vezette királypárti erők elfoglalták Budafokot. A Nagy Pál vezette kormányhű erők október 23-a éjjelére azonban létszámfölénybe kerültek, sikeres ellentámadást hajtottak végre és 24-én reggelre bekerítették a király csapatait. Az elvesztett csata következményeként a király erőit lefegyverezték, maga a király pedig október 25-én Tatán fogságba esett. IV. Károly visszatérési kísérlete ezzel meghiúsult.

Bloberf 2010.02.26. 15:59:33

Van a nagy tömeg akik éltek a kommunizmus alatt, igaz elég szegényecskén de biztonságérzettel. Ezt ugyan csak utólag tudták meg de akkor már nem volt mit csinálni. A munkahely biztos volt a szabadság meg olyan volt ha valaki nem hözöngött túlságosan akkor a kutya sem bántotta. Azután jött a rendszerváltozás az addig sem rabláncon élö kisember már választhatott melyik pártra akar szavazni és mi az amit elért vele? Jobban él? Nem! Szabadabb lett? Nem. Ugyanis egy szegényember soha nem szabadember. Ezek közül az emberek közül mindenki ki tud halászni magának néhány támogatót. Talán lesznek jobb idök is.

dtk74 2010.02.26. 15:59:44

@baliquez: Az olaszok kinyírták a könnyűipart, beszéljünk a taljánbűnözésről is. A németek kinyírták a cukoripart - többek között- beszéljünk a germánbűnözésről. folytasd a sort kedvedre.

Egyébként európai útjaim során tapasztaltam, hogy nekünk is megvan a magunk ragadvány híre. Pornóországnak, és tolvajnak tartanak minket, így egészében. Téged, engem, édesanyádat, és minden magyart. Amikor ezt elfogadod igazságnak, akkor beszélhetsz majd arról, hogy Izrael, vagy a zsidók, ( és nem egy-két üzletember) mit akar felvásárolni. Én nem fogadom el a kollektív bűnösség elméletét, de te csak tedd, és tekintsd tolvajnak honfitársaidat, mert mások azt mondják.

dtk74 2010.02.26. 16:01:47

@z666: Meg a nyilasok is lázadók voltak, a fehérterror katonái is, meg az 56-ot leverők, Koppányék, stb. Okos.

hCsaba61 2010.02.26. 16:04:50

@pakesz: A budaörsi csata a királypárti (legitimista) és a horthysta kormányhű erők közötti összecsapás volt IV. Károly király magyar trónra való második visszatérési kísérlete, az ún. második királypuccs idején. Az 1921. október 23-án és 24-én lezajlott harcok első szakaszában az Ostenburg-Moravek Gyula vezette királypárti erők elfoglalták Budafokot. A Nagy Pál vezette kormányhű erők október 23-a éjjelére azonban létszámfölénybe kerültek, sikeres ellentámadást hajtottak végre és 24-én reggelre bekerítették a király csapatait. Az elvesztett csata következményeként a király erőit lefegyverezték, maga a király pedig október 25-én Tatán fogságba esett. IV. Károly visszatérési kísérlete ezzel meghiúsult.
Bocsi, csak ennyit másoltam ki a vikipédiáról. Tudod, aranyos dolog ez. Az emberek nagyon sok mindenről nem tudnak. Még egy apróság, csak hogy Horthy apánkat árnyaljam egy kissé: anno 1919-ben H. felajánlotta segítségét kun Bélának. Magyarul beállt volna a kommün hadseregébe, persze nem közbakaként, hogy harcoljon a megszálló cseh és román csapatok ellen. Ahogy rajta kívül nagyon sok K.und K-s tiszt tette, mint a Vörös Hadsereg vezérkari főnöke, Stromfeld Aurél is. Tudod mi volt a vicc? Horthyék ezeket az embereket a Kömmün leverése után nem bántották, hiszen a Hazát védték...

baliquez 2010.02.26. 16:06:21

@dtk74:
LOL, küldjek zsebkendőt hogy felitasd tenger könnyeidet?
Ne a szavaknak hanem a tetteknek higgy.
A tények pedig egyszerűek: fennállása óta egy pofont sem adott le gárdista, pedig tízmilliókat fizetne érte ez a hazaáruló kormány az biztos, annyira szeretnék. Ezzel szemben több családot kimentettek már a köréjük telepített cigányterrorból. Mindezt úgy hogy a felhergelt, őrjöngő szubhumán hordával szemben is normálisan viselkedtek, ember módjára.

Lehet félni a Gárdától. Félelmetes lehetőség ha véletlenül a lábadra ejtik a homokzsákot gátvédelemnél. :)

AnnaKarenina 2010.02.26. 16:08:40

@baliquez: De ha csak ilyen kedves, aranyos emberekből áll a gárda, miért is öltöznek nyilasnak?

Patrick Bateman 2010.02.26. 16:09:40

Ez így teljesen rossz megközelítés. Legitimációt "kívülről" nem lehet teremteni, és a legkevésbé sem büntetésekkel, ez csak arra alkalmas, hogy félelmet és indulatokat keltsen. Egy társadalmi berendezkedés legitimációját mindig az teremti meg, hogy a mérvadó többség magáének érzi-e, kiáll-e mellette. Egy egészségesen működő társadalomban, ahol a többség úgy látja, hogy a dolgok alapvetően a helyükön vannak, Budaházy egy hordószónok lenne, egy alakzatban masírozó csapatnyi bakancsos kéményseprőt meg szimplán kiröhögnének az utcán. Az, hogy BGY vagy a Gárda ügye össztársadalmi probléma és politikai kérdés, az valóban annak a jele, hogy a rendszer gyenge, ezt viszont erőszakkal nem lehet megteremteni. A magát szocialistának, mitöbb, kommunistának aposztrofáló berendezkedés is az erő alkalmazásával operált, és kíméletlenül lesújtott a rendszer ellenségeire de legitimációt nem tudott szerezni ezáltal, ahogy lazult a szorítás, darabjaira hullott.

egyittlakó (törölt) 2010.02.26. 16:09:47

@z666: "Rákócziék, Kossuthék és az 56-os pesti srácok is lázadók voltak. Budaházy is az. "

Hogy mered a magyar nemzet hőseihez hasonlítani ezt a gazembert? Mi vagy te, valami szarházi nyilas palánta, kéményseprő cuccban? Tudtad, hogy a maga módján a patkány is lázadó?

andreasue (törölt) 2010.02.26. 16:10:59

Drazsé a martalóc, meg a szemkilövő brigádja.

AnnaKarenina 2010.02.26. 16:11:09

@baliquez: Mert vállalják az örökséget és tudják, hogy milyen lélektani hatást érnek el ezzel.
Nem gondolom, hogy bárki fizetne pofonokért nekik, mert ha itt el kezdenének garázdálkodni, Magyarország kiírhatná magát a kultúrnemzetek közül.

dtk74 2010.02.26. 16:11:30

@baliquez: Nem is ijedtem meg, mert ahány gárdistát ismerek (4db), abból nem sikeülne kiválasztani kettőt akivel ne bírnék el magamban, epdig csak jó átlagos ember vagyok.
Viszont érdekelne valami. Megmondanád, hogy ha nem lesznek olyan sokan hogy megijedjenek tőlük (mint a "mentéskor", vagy hiába sokan vannak, nem ijdenek meg tőlük, akkor mit fognak csinálni? Verekednek, előkerül majd a vipera és társai? akkor igazolod az álláspontomat.
Esetleg nincs terv, kimerül abban a tudományuk, hogy felvonulnak jó sokan, hátha megijedenek tőlük? Ha meg nem , akkor futás? Ezt a tempót ismerheted a másik oldalról, ahonnan szégyen tanulni.
Békeidőben vonulgatni a birka is tud, attól még nem lesz rendvédelmi értéke.Milyen stratégiát várhatunk problémás helyzetben a Gárdától, várom a választ?!

baliquez 2010.02.26. 16:12:39

@dtk74:
Elutasítom a kollektív bűnösség elvét, azt viszont megkövetelem mind magamnak mind a hazámnak hogy élhessek, élhessen a tapasztalatokkal.
Nyugodtan tegye tűzbe a kezét és ugorjon kútba az aki nem akar élni a tapasztalataival.

És én azt tapasztaltam hogy a többtucat cigány akit ismertem két-három kivétellelel senkiházi bűnöző, magyaroknál meg pont fordítva.

Azt is tapasztaltam hogy zsidó származásukat büszkén lengető exfőnökeim milyen mértékben néztek le mindenkit és tartottak rabszolgának aki nem volt zsidó. Magyaroknál érdekes mód ilyen negatív tapasztalatom nem volt.

Ezek az én, saját tapasztalataim, amik felülírják a politikai korrektségemet, mert csak egy életem van, és mindenki kapott nem egy, de több esélyt.
Költözzél cigányok közé ha nem hiszed el, keress zsidó munkaadót hanem hiszel nekem.
Tapasztaljál te is.

krampam 2010.02.26. 16:13:35

@hCsaba61:

Magyar Királyság.
Ez az államforma. Nem Horthyra vagy Szálasira gondolok. Nem ők az államforma.
Horthy sajnos áruló lett, Sz meg egy teljesen őrült világban teljesen őrült válaszokat adott a kérdésekre. Szerintem.
Ha Horthy nem árulta volna el a királyt, Szálasi sem lett volna... és talán a vh-t is másképp éljük meg. De ez messzire vezet.

dtk74 2010.02.26. 16:15:12

@baliquez: Ja, a gátvédelem és az árvízvédelem fogalmát ne keverd.
A gátvédelemről nőgyógyászattal foglalkozó helyeken olvashatsz ha érdekel, de kétlem hogy érdemes lenne ebbe a tevékenységbe bevonni a Gárdát. Persze ha a párod nem bánja, végülis ez mindenkinek a magánügye. :-)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.02.26. 16:15:22

itt már mindenki elfelelejtette, hogy draskoék szándékosan, mondom Szándékosan hamisítottak bizonyítékokat?

szándékosan

akkor miért hamisítottak volna, ha megvolt ez a felvétel?
budaházy és a csoport közé amúgy mi is a kapcsolat?
ki tudja?
senki, ill azok tudják akik meghamisították a bizonytékokat, a robbantást bemutató videót

baliquez 2010.02.26. 16:15:48

@dtk74: Kérdezd meg majd az első csendőrtől aki szembejön, örömmel fog válaszolni a kérdéseidre.

Ez ilyen baloldali-műliberális blog? Ugyanazokat a butaságokat kérdezgetitek amire már ezerszer válaszolt a Jobbik.

AnnaKarenina 2010.02.26. 16:16:34

@krampam: És akkor ki a kirááály?
Érdekes, hogy IV. Károly elárulásáról beszélsz, mi van akkor 1848-49-cel? Elárultuk a Habsburgokat?

plb 2010.02.26. 16:18:11

Ki ez a Budaházy? Hol ficizik?

dtk74 2010.02.26. 16:18:29

@krampam: Melyik királyságra gondolsz? A Monarchiára? Vagy a Magyar-Cseh, és egyéb gyesülések idejére. A pápa által megáldottra, vagy a császár által engedélyezettre? Esetleg vezessük be a hűbérrendszert is? Gondold át mennyi földed van, mert ha kevés, akkor a kedves legitimációs rendszeredben paraszt lesz vagy szolga. Esetleg iparos, vagy katona, a földesurad meg pallosjogot kap, és első éjszaka jogát is gyakorolhatja majd családod nőtagjain. Egyházi tized, kéményadó, vámok, Istenem... Régi szép idők.

dtk74 2010.02.26. 16:19:30

@baliquez: Akkor van rá válasz is, amit nyugodtan le mersz írni - feltételezem. Vagy nem?

szamarhegy 2010.02.26. 16:20:27

@baliquez: Mármint, hogy számomra megdöbbentő volt Perez kijelentése, az számodra nem normális? Én nem védek semmilyen bűnözést és nem állok senkinek sem az oldalán, viszont nincs üldözési mániám, összeesküvés elméletem és látom, hogy mi megy az autópálya, a metró körül, sőt gyakorlatilag az összes nagyberuházás gázos sztori, aki teheti lenyúlja a magáét (tisztelet a kivételnek). Az állam nem jó gazda, ezen változtatni kell és nagyon örülök, hogy a két kormányzó csapat eltűnik a színpadról, bár az lett volna a legjobb, ha korrektül teszik a dolgukat. Ennyi maradt a Jobbikból, hogy izraeli beruházók lenyúlják, amit lehet?

egy maréknyi dollár 2010.02.26. 16:20:28

Érdekes, ez a Budaházy gyerek nyár óta börtönben van,gondolom próbálnak bizonyítékokat gyűjteni ellene.Erre az egyik spanja most egy gyakorlatilag vadidegen embernek/edzőtermi ismeretség/ névvel,címmel,telefonszámmal eldalolja összes eddigi "rémtettüket".Na ne.

krampam 2010.02.26. 16:21:32

@szamarhegy:

"Nem vagyok alkotmányjogász (se :) , de azt gondolom, hogy a legitim/illegitim kérdésben az a döntő, hogy a szavazók, a magyar állampolgárok nagy többsége, jobb híján, hibáival együtt, DE elfogadja ezt a berendezkedést és ezt az alkotmányt."

sajnos olyan mélyek ezek a beidegződések (párt, demokrácia, miegymás), hogy nehéz elmagyarázni...
a "népnek" fingja nincs semmiről. a nép egy elvtelen massza. ebből nem lenne szabad kiindulni. a nép nem következetes. azt istenít, ami épp hasznot hoz neki. erre nem lehet Rendszert alapozni. Ezért hülyeség a demokrácia és a választások, stb...
4 évente másra szavaz, ennyire megbízható. népakarat... baromság. csak a hasa érdekli.

Tehát Magyar Királyság. Tessenek gondolkodni! ;)

dtk74 2010.02.26. 16:21:43

@baliquez: Én elfogadom a cigányságot, zsidóságot, nem bélyegzem meg kollektíve őket, csak azért mert ismertem pár szar embert, aki közülük való volt. Akik ezt teszik azoknak kellene közéjük költözni, mielőtt véleményt mondanak. Ezek szerint szerinted rendben van, hogy akit lopott meg szarházi magyar, és volt szar magyar főnöke, az minden magyart tolvaj szemétnek tart, és tényként kezelje.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.02.26. 16:22:24

@krampam: kezdetlegesek a következtetéseid.

Horthy nem árulta el a királyt
a király lemondott és átadta a hatalmat a hazaáruló kommunistáknak, igen károlyi is az volt, imádta a komcsi könyveket

szamarhegy 2010.02.26. 16:23:32

Na, viszlát, szerencsére nem fórumozásból élek, mint itt néhányan....

krampam 2010.02.26. 16:25:50

@dtk74: "Melyik királyságra gondolsz? A Monarchiára? Vagy a Magyar-Cseh, és egyéb gyesülések idejére. A pápa által megáldottra, vagy a császár által engedélyezettre? Esetleg vezessük be a hűbérrendszert is? Gondold át mennyi földed van, mert ha kevés, akkor a kedves legitimációs rendszeredben paraszt lesz vagy szolga. Esetleg iparos, vagy katona, a földesurad meg pallosjogot kap, és első éjszaka jogát is gyakorolhatja majd családod nőtagjain. Egyházi tized, kéményadó, vámok, Istenem... Régi szép idők."

demagógia

akkor ezek normális, dolgok voltak. most nem tizedet fizetsz, hanem 1/2-et... legalább. de inkább 2/3-ot.
most nem szolga vagy? most vagy csak igazán, ahogy robotolsz a szalag mellett.

gondolkodj.

krampam 2010.02.26. 16:27:58

@tesz-vesz: "a király lemondott és átadta a hatalmat a hazaáruló kommunistáknak"

ez azért kicsit máshogy volt, majd nézz utána. igen, ez a hivatalos verzió, de valójában nem éppen helytálló.

AnnaKarenina 2010.02.26. 16:29:43

@krampam: Úgy tűnik, egy másik időben élsz. Megkérdőjelezed azt, hogy minden ember egyenlő jogokkal rendelkezik az életben és mélységesen lenézel mindenkit. De ha megnézed bármelyik létező európai királyságot, egyformán demokratikus berendezkedésben élnek, ahol a király/királynő már rég nem rendelkezik politikai hatalommal, hagyományként tisztelik a királyság intézményét, ami ráadásul elég sokba is van nekik.
Mégis kit javasolnál királynak? Mert, ha hű akarsz lenni magadhoz, csak egy Habsburg jöhet szóba.

dtk74 2010.02.26. 16:30:50

@egy maréknyi dollár: Járjál edzőterembe, és megtudod milyen könnyen mesélnek az emberek. melegítőben atlétában mindenki egyforma, ha még rá is tart neked fekvenyomás közben, akkor könnyen elhiszed, hogy testvér. Hallok én is olyan üzletekről, akciókról, hogy nacsak. Megy a sztorizás ezerrel

krampam 2010.02.26. 16:31:35

@AnnaKarenina: "mi van akkor 1848-49-cel? Elárultuk a Habsburgokat?"

röviden: igen

49-be szépen belerángatta a népet Kossuth (nem mellesleg sz.kőműves), aki aztán szépen lelépett.

48 reformjait pedig nem neki köszönhetjük, hanem királynak, országgyűlésnek, Széchenyinek...

IV. Károly pedig erőszakkal távolíttatott el a trónról.

AnnaKarenina 2010.02.26. 16:31:37

@tesz-vesz: Ketten is írtunk a budaörsi csatáról itt. Olvasd el, l.sz. 1921, ez volt a végjátéka.

baliquez 2010.02.26. 16:31:52

@dtk74:
"Akkor van rá válasz is, amit nyugodtan le mersz írni - feltételezem. Vagy nem?"

Mindent nyugodtan le merek írni amiről van véleményem és tudok róla. Olyasmiket kérdeztél amiről nem tudok, javaslom hogy nézz utána, gugli a barátod.

"Én elfogadom a cigányságot, zsidóságot, nem bélyegzem meg kollektíve őket, csak azért mert ismertem pár szar embert, aki közülük való volt."

Dettó, ugyanakkor számos tapasztalataimból okulva kerülöm őket mint a rossz pénzt, mert jobban járok így és mert megtehetem.

"akit lopott meg szarházi magyar, és volt szar magyar főnöke, az minden magyart tolvaj szemétnek tart, és tényként kezelje."

A világ nem fekete-fehér. Ha az lenne a széleskörű tapasztalat hogy magyarok járnak és rabolnak az utcán hordában akkor magyarokat kerülnék, igen. De nem ez a tapasztalat. A fotellogikád semmit nem ér.

dtk74 2010.02.26. 16:33:04

@krampam: Tehát akkor is, most is adóztam, szolga voltam, vagyok. Akkor miért is kellene nekünk egy öröklési alapon koronázott vezető? Mivel lenne más a helyzet? Mitől lenne legitimebb? A pápai koronától? hozz nekem fényt az éjszakába.

manager2008 2010.02.26. 16:35:00

A mentelmi jogot nagyon sokan nem ismerik.
Ez nem azt jelenti hogy megúszhatja valaki a felelősségrevonást hanem a kényszerintézkedéseket nem engedi alkalmazni.
hu.wikipedia.org/wiki/Mentelmi_jog
Ha nem lenne mentelmi joga a képviselőknek, akkor bármikor le lehetne őket tartóztatni egy kreált üggyel.

Nevetséges ha valaki kampányol olyan dolgokkal amiről fogalma sincs, de mivel a tisztelt hallgatóságnak sincs, és a dolog jól hangzik, lehet vele nemileg izgatni a népet.

krampam 2010.02.26. 16:36:17

@AnnaKarenina: "Úgy tűnik, egy másik időben élsz. Megkérdőjelezed azt, hogy minden ember egyenlő jogokkal rendelkezik az életben és mélységesen lenézel mindenkit. De ha megnézed bármelyik létező európai királyságot, egyformán demokratikus berendezkedésben élnek, ahol a király/királynő már rég nem rendelkezik politikai hatalommal, hagyományként tisztelik a királyság intézményét, ami ráadásul elég sokba is van nekik.
Mégis kit javasolnál királynak? Mert, ha hű akarsz lenni magadhoz, csak egy Habsburg jöhet szóba."

Valóban.
- szerintem nem helyes az egyenlősdi (ez roppant egyszerű, nem is értem, hogy értelmes emberek miért veszik be).
- az hogy a jelenlegi királyságok is nagymértékű demokratikus influenciával bírnak, szintén nem helyes. valóban szinte csak bábok.
- igen, jelenleg Habsburg Ottó a jogos trónörökös

AnnaKarenina 2010.02.26. 16:37:21

@krampam: 1848-49 a függetlenségről (is) szólt, enélkül nem került volna sor a jobbágyfelszabadításra (csak 1853!) sem. Vagyis eddig az időpontig mondhatjuk, hogy egy feudális Magyarország létezett, amikor a világ boldogabb országai már rég elindultak a polgárosodás, a fejlődés útján.

dtk74 2010.02.26. 16:37:39

@baliquez: Cigány telep közelében éltem több szabolcsi és szatmári faluban, készítettem tanulmányt, cikket kukázó mátészalkai és Ópályiban élő cigányokról, volt zsidó főnököm, talán felmenőm is. Most Heves megyében élek, közel Ózdhoz, meg a jászsági fekete falvakhoz. A munkám miatt évi 80-120 ezer km-et megyek az országban, mindenfelé, és látok, tapasztalok. Erdélyben, Romániában (a tolvaj magyar vonalhoz írom ezt) csak az elmúlt hónapban több mint ezer km utam volt.
Én lennék a foteltudós?
Te mit tudsz felmutatni ami azt sugallja, reprezentatív, széles tapasztalton és folyamatos visszaigazoláson alapuló véleményt hangoztatsz? Pár tucat cigányt, és néhány zsidó exfőnököt, akiket cuzámme kerülsz, így nincs is kapcsolatod velük?

AnnaKarenina 2010.02.26. 16:41:21

@krampam: Szerintem be is fejezhetjük, mert ezen már nincs is mit vitatkozni. Bár azt még nem fejtetted ki, hogy mitől lesz különb egy arisztokrata egy polgárembernél, ha mondjuk, egyforma kvalitásokkal bírnak.

krampam 2010.02.26. 16:42:17

@AnnaKarenina: "amikor a világ boldogabb országai már rég elindultak a polgárosodás, a fejlődés útján. "

nem vagyok annyira biztos benne, hogy a "polgárosodás" meg a "fejlődés" pozitív fogalmak. annak mondják, de ha megnézed, hová vezet (istentelen, emberközpontú, modern világ), nem tetszetős.

krampam 2010.02.26. 16:46:03

@AnnaKarenina: nem biztos hogy különb, de keretet ad a dolgoknak.
ha a mostani rendszert nézem, csak önjelölt lúzereket látok, akik képviselők lesznek, előtte trágyát lapátolt, brókerkedett, Isten tudja... Mindenesetre nem alkalmasak a feladatra.
Az arisztokráciában is lehet hiba, persze. De azok az emberek, családok évszázadokon át ennek éltek, hogy az országot vezessék. És nem azért nem "dolgoztak", mert naplopók voltak, hanem nekik más a feladatuk. Besenyő Pista bácsi ne akarjon akkor beleszólást az ország dolgaiba, mint pl Habsburg Ottó. Érzed, nem?

dtk74 2010.02.26. 16:46:07

@krampam: Szerintem sem helyes az egyenlősdi, vannak aki szolgának született, és nem szabad elvárnunk hogy szellemileg felnőjön hozzánk. El kell fogadni olyannak amilyen, barackot nyomni a buksijára, és hagyni, hogy éljen a kis álomvilágában. Amíg a dolgát elvégzi, addig ne zavarjuk össze a fejét mindenféle eszmékkel. Ha ezzel egyetértesz, akkor már csak el kellene dönteni, hogy hol a helyed. Ha sok pénzed, papírokkal igazolt tudásod van (ami szintén anyagi helyzeted is jelzi), esetleg ráadásnak örökölted a társadalmi pozíciódat akkor te nem a szolgák közé tartozol. Ebben az esetben üdvözöllek sorstársam. Egyébként örülnék ha megkímélnél a választól, hiszen nem vagyunk egy szinten.

Ianas 2010.02.26. 16:46:20

@krampam: A "sehova" elég messze van?

AnnaKarenina 2010.02.26. 16:46:51

@krampam: Hát igen, talán egyszerűbb volt az élet, amikor még az emberek hittek abban, hogy földi létük csak siralomvölgy és majd a mennyek országában jobb lesz nekik. Milyen zavaró is az, hogy az emberek mindenfélék, mindenki akarna kapni valamit az élettől.

dtk74 2010.02.26. 16:47:32

Bocsánat, mert nem írtam, hogy nemesi származású vagyok, három felsőfokú végzettséggel, ami pedig az anyagiakat illeti, úriember ilyenről nem beszél.

Ianas 2010.02.26. 16:49:36

@krampam: Nosztalgikus érzésem támadt. Mitha a középkor pergamenszagú lehellete csapná meg orromat.

Hol élsz? Arisztokrácia? Királyság? 2010-ben?

krampam 2010.02.26. 16:49:56

@dtk74:

nem teljesen tudlak követni, elnézést kérek.

krampam 2010.02.26. 16:50:45

@Ianas: "Hol élsz? Arisztokrácia? Királyság? 2010-ben?"

miért lenne ez dátumfüggő?

krampam 2010.02.26. 16:52:45

@Ianas: "Hol élsz? Arisztokrácia? Királyság? 2010-ben?"

Nem dátumfüggő.

Ianas 2010.02.26. 16:56:26

@AnnaKarenina: Gondolom, ez probléma annak, aki felsőbbrendűségi érzésében sütkérezve bánatosan sóhajt, hogy "bezzeg azok a régi szép idők, mikor a cseléd tudta, hol a helye".

Csak mondjuk nem hiszem, hogy valaha bárki elvárhatja majd tőlem, hogy urazzam, amíg ő tegez. Ha érted, mire gondolok.

(Mérnök vagyok, de csak anyai ágon nemesi származék, ami az uracsoknak gondolom, kevés volna. :D)

dtk74 2010.02.26. 16:57:16

@krampam: Ha rangok és öröklött pozíciók mentén szeretnéd felállítani a társadalmi érintkezések és pozíciók rendszerét, akkor el kell fogadnod, hogy aki tőled többnek született annak te nem lehetsz vitapartner. Csak a saját fajtádnak. Ha ezt a világot szeretnéd, lelked rajta. Akkor azonban tartsd is magad a saját szabályaidhoz. Ezért írtam, hogy a te szabályaid szerint ha nem vagy nemesi származású, és anyagilag, végzettségben egy szinten velem, akkor tudd hol a helyed. Vitapartnerem csak akkor lehetsz ha minimum a származásod nemesi, a szerzett tudást és pozíciót csak ezután vizsgáljuk. Ezt a világot akarod nem? Együtt jár a királysággal amit visszasírsz.

Ianas 2010.02.26. 16:57:18

@krampam: Nem is. Tündérmesék mindig is lesznek. ;)

Bár az arisztokratikus magyarország inkább horrorba hajló dark fantasy.

baliquez 2010.02.26. 16:58:00

@dtk74: ja, akkor megértem hogy anyagi érdeked fűződik a cigányság jelenlegi helyzetének konzerválásában, innentől nincs miről beszélnünk.

"Szerintem sem helyes az egyenlősdi, vannak aki szolgának született, és nem szabad elvárnunk hogy szellemileg felnőjön hozzánk... nem vagyunk egy szinten. "

Ez rendkívül undorító, honnan ez a nagy felsőbbrendűség-tudatod?

dtk74 2010.02.26. 16:58:48

A többi kommentelőnek előző hozzászólásomhoz:
A félreértések elkerülése érdekében, én hiszek az egyénben, abban, hogy mindenki a saját szerencséjének kovácsa. Nem irigylem senkitől azt, ha nagyobb esélyeket kapott az élettől, nem akarom elvenni másokét, de törekszem arra, hogy előre jussak. A jó és rossz amit kaptunk csak lehetőség és ösztönzés, hogy mit hozunk ki belőle, rajtunk múlik, és a pillanaton, döntések sorozatán. Nekem például még semmit nem adott a származásom (évtizedekig nem is tudtam a kutyabőrről) anyagi és szakmai utam során, amit elértem azt verítékkel és munkával szereztem. Nem hiszem hogy ez rossz, bárki hibás lenne érte, és hogy nekem ez vagy az járna, mert xy rangja volt nagyapámnak, és én vagyok elsőszülöttjének az elsőszülöttje.

_Venom_ · http://venomblog.blog.hu 2010.02.26. 16:59:03

@krampam: A hatalom azzal vált legitimmé, hogy a nép elfogadta. Akkor lenne illegitim, ha országosan megfogalmazták volna, hogy ez a váltás nem kell, lett volna felkelés, a választást bojkottálták volna, de ennek ellenére maradt volna a rezsim. Asszem' nem így történt, hanem mindenki csendben elfogadta, és mentek szavazni 1990-ben.

dtk74 2010.02.26. 16:59:46

@baliquez: válaszoltam Krampmannak. Tőle is kérdezd meg a felsőbbrendűségi tudata alapját.

krampam 2010.02.26. 17:00:06

@dtk74: ha így lenne, nem fórumozgatnál itt...

és ha az a rendszer lenne, nem is kellene ilyenekről beszélni... :(

dtk74 2010.02.26. 17:00:45

@baliquez: anyagi érdekem? Milyen anyagi érdekem? Hogy egy éhséglázadás során ne kapják szét a szabolcsi családi fészket? Vagy mire gondolsz?

krampam 2010.02.26. 17:03:17

@_Venom_: "hogy a nép elfogadta"

már megint a Nép...

a nép ostoba. erre ne alapozz. aki többet fizet, ott az iksz.

AnnaKarenina 2010.02.26. 17:07:39

@Ianas: Nem értem és ezért elnézést. Nem lehet, hogy elnézte a hozzászólót?

Ianas 2010.02.26. 17:07:48

@krampam: Erre akkor sem megoldás a születési alapú arisztokrácia. Születés jogán mindenki egyenlő. Ez tény, és passz.

Amit el tudnék képzelni (egy sci-fi történetben), hogy az embereket felmérik képességeik szerint, és ennek megfelelő súlyú szavazatokat kapnak pl. a választásokon.

De ez elég kellemetlen mellékhatásokkal járna, maradjon csak a fikció talaján.

Induljunk ki a természetből. Ha az általad oly nagyon áhított arisztokrácia annyira rátermett, akkor előbb-utóbb úgyis ők kerülnek vezetői pozícióba.

dtk74 2010.02.26. 17:07:55

@krampam: Semmit nem tettem hozzá, vagyok aki vagyok. Csak gondolatébresztőnek írtam le. Tényleg arra a világra vágysz?

Ianas 2010.02.26. 17:08:49

@AnnaKarenina: Csak továbbfűztem a gondolatot, nem vitatkozni akartam :)

dtk74 2010.02.26. 17:10:34

@Ianas: Természetes szelekció. Ahogy mondod. Hiszen ha megmaradunk a darwini vonalon, akkor feltételeznünk kell, hogy a nemesség, sőt a királyi család is a fáról mászott le pár ezer generációval korábban. Manapság csak annyi történt, hogy kevésbé konzerváltak az erőviszonyok, könnyebb feljutni, de süllyedni is.

_Venom_ · http://venomblog.blog.hu 2010.02.26. 17:13:46

@krampam: Csak ne keverd a szezont a villamossal, ha fogalmakat részletezel;)
A legitimitás a hatalom nép általi elfogadottságát jelenti, semmi köze a jogszabályokhoz, nem jogi fogalom.

Amálka666 2010.02.26. 17:14:17

Na akkor én is lelépek ebből az országból, ha valamelyik ökröt felkenik királynak. Jééézusom! :D Ez még viccnek is rossz.

_Venom_ · http://venomblog.blog.hu 2010.02.26. 17:15:29

A nagy arisztokratikus kérdéshez meg olvassatok egy kis Platónt vagy Arisztotelészt.:)

yarisugi 2010.02.26. 17:26:02

Hogy jön ez a sok elmefuttatás királyságról és ezüsthajókról Budaházyhoz?

Budaházy: nem mártír, nem martalóc, gyanúsított!
Egészen addig az marad amíg ítélet nem születik ebben a több oldalról is messzire bűzlő ügyben.

Terroristának nevetséges, forradalmárnak szánalmas, kettős ügynöknek gyanús. A Magyarok Nyuszijai pedig már a nevében is annyira banális hogy vagy fiktív, vagy közröhej.

AnnaKarenina 2010.02.26. 17:30:04

@yarisugi: A "magyarok nyilaitól ments meg minket, Uram" fohászkodást nekünk még tanították a történelemórán. De hát most mondhatjuk mi is.

baliquez 2010.02.26. 17:44:09

@AnnaKarenina: El lehet menni ha nem tetszik, tessék. :)

yarisugi 2010.02.26. 17:50:14

@AnnaKarenina:
Mondhatjuk de minek?
Ez az elnevezés annyira gagyi hogy valami élénk fantáziájú nbh-s is kitalálhatta. Terrorszervezet működését se ilyennek képzelem.

Egy tényleges terrorcsoport ELŐBB csinál valami brutálisat pölö tényleg rakétát enged mondjuk a minelnök kocsijára vagy felrobbant néhány pártirodát és UTÁNA bejelenti hogy az akcióért az X szervezet vállalja a felelősséget. Nem közepesen megverné a célszemélyt hanem megölné. A célszemélyek sem kihízott televíziós műsorvezetők hanem politikusok, döntéshozók, fontos személyek lennének akiknek a kiiktatása érzékenyen érintené a kormányt vagy valamilyen folyamatot.

Budaházyról el tudom képzelni hogy szobrot rongál, utcán balhézik és így reklámozza a szkíta boltjait de a terrorizmus egészen más dolog. Európában az ír, baszk terroristák, nemzetközileg az arab terroristák esete mutatja hogy ott fanatizmussal, minden mást (civil életet, vállalkozást, családot sötöbö) feladva csinálják és mindig nagyon brutálisan. Egy terrorista tényleg robbant, lő, gyilkol, hullák maradnak a helyszínen. Az Isten óvjon minket hogy ilyet megtapasztaljunk.

Budaházyékról sokat nem tudok de egyszerűen nem tudom elképzelni hogy akár ők akár mások haznánkban ennyire bekattanjanak. Ennél a magyarok sokkal kényelmesebbek. Fordítva szokott lenni, a hatalmon levők szoktak terror csoportokat csinálni és a lakosságot terrorizálni pölö Lenin fiúk, horthysta különítményesek, nyilasok, ávósok, pufajkások sötöbö.

egyittlakó (törölt) 2010.02.26. 18:08:16

@andreasue: "Drazsé a martalóc, meg a szemkilövő brigádja. "

Én magam is szívesen kilőném a szemed, mindkettőt, ha azt látnám, hogy gyújtogatod a várost. Szarházi.

egyittlakó (törölt) 2010.02.26. 18:11:30

@egy maréknyi dollár: "ez a Budaházy gyerek nyár óta börtönben van"

Ez a baj. Lámpavasat a gaz hazaárulónak! Olcsóbb.

yarisugi 2010.02.26. 18:20:38

@egyittlakó:
Azt nem tennéd okosan mert akkor téged önbíráskodásért és aljas indokból elkövetett súlyos testi sértésért ítélnének el és ott rohadnál meg a sitten a gyujtogatókkal együtt, nagyon helyesen. Egymást dugnátok seggbe annyit érnél el az egésszel.

Bízd a rendőrségre az ilyesmit és nyugodj meg szépen.

Dick The Nick 2010.02.26. 18:21:11

Ez a rendszer úgy is tovább fog gyengülni és roskadozni, a posztban leírt lírai közhelyek ezen nem változtatnak. Őszintén megmondom nekem mindegy hogy egy elvetemült diktátor csinál itt jólétet vagy tovább erőltetik ezt a démoszosdit és talán lesz belőle valami, de ebben hiszek a legkevésbé. Budaházy helyére meg majd állnak mások.

yarisugi 2010.02.26. 18:26:34

@Két sört meszkalinnal:
Előbb az a kérdés hogy Budaházy elmeroggyant bohóc-e vagy egy valahogy zsarolással vagy másképp beszervezett ügynök aki látszólag elviszi ezt a terrorista balhét hogy legyen valami ütős anyag a ballib kezében a jobboldal ellen.

Az szerintem felejtős hogy tényelg terrorista. Valsz nagy forradalmárnak képzelte magát az utcai heccekben meg a szovjet emlékmű áttervezésében de ennyi. Ennyit még egy Tomcat szintű figura is összehozna.

dtk74 2010.02.26. 18:26:55

@yarisugi: Azt viszont el tudod képzelni, hogy a hatalmon levők írtják a népet.
Akkor is el tudod képzelni ha a Jobbik többségben kormányoz? pölö (sic!) létrehozza a Magyar Gárdát, hogy megfélemlítse a népet. Vagy valami hasonló nevűt, mert a Gárda mint tudjuk nem verekszik, hanem elsősorban a dísznövénykertészet (lásd hadisírok gondizása) valamint a homokzsákcipelés áll közel hozzá.
Egyébként említenék néhány nem hatalmi csoportosulást. Partizánok, ellenforradalmi különítmények, vagy külföldi példákkal élve IRA, ETA, Vörös Hadsereg Frakció. Van ilyen.

dtk74 2010.02.26. 18:29:07

@yarisugi: általában aki forradalmárnak képzeli magát, és ennek megfelelő dolgokat tesz és tervez, vagy forradalmár, vagy terrorista. Ugyanazzal a tevékenységgel. Mindössze attól függ, hogy van-e társadalmi támogatottsága, és győz-e az, amiért küzd.
Érdekelne mikor kezdődik nálad a terrorista? Például terroristák-e a debreceni cigánylövész fiúk?

Ianas 2010.02.26. 18:46:14

@dtk74: Terrorista az, aki a fennálló rendet jogsértő, tömegek megfélemlítésére alkalmas eszközökkel vagy módszerekkel támadja.

Hogy a fennálló rend jó-e vagy sem, az most másodlagos.

Az utcai balhézás már majdnem túllép ezen a határon.

Hogy "jogos-e", az ember annak érzi-e, az már más kérdés. De azt hiszem, nem azok balhéznak az utcán, akik ténylegesen a bőrükön érzik a rendszer hibáit, hanem olyan vadbarmok, akik azt hiszik, unalmuk elűzésének ez az egyetlen hasznos módja létezik.

Érdekes amúgy, hogy tipikusan csak olyan szélsőségeseket ismerek, akik rohadtul nem elégedettek az életükkel (értsd: lúzer), és képtelenek rendbe rakni. Ezeknek kiváló hely a gárda. Célt ad a létüknek.

dtk74 2010.02.26. 18:52:32

@Ianas: szívemből szóltál, gondolataimat írtad

yarisugi 2010.02.26. 18:56:33

@dtk74:
A debreceniek számomra gyanúsítottak, ha igazolódik a gyanú akkor valsz Btk 174/B, közösség tagja elleni erőszak bcs. miatt ítélik el őket.

Terrorizmus nálam az lenne amiket fent írtam és sokkal profibb módon, sokkal szervezettebben, nagyobb léptékben, gyakoribb elkövetésekkel, időben és területileg széthúzódóbban megvalósítva.

Ha tényleg lenne pölö romaellenes terrorizmus ami hálistennek nincs akkor nem szerencsétlen szegény faluvégi romákat lőttek volna le éjjel gyáván hanem a legismertebb roma politikusok, hírességek közül valakit látványosan.

Ezek a terrorista esetek nálunk nagyon gyanúsak. Nem egy terrorhagyományos ország ez a mienk. Itt forradalomnak van hagyománya de terrorizmusnak nincs, ha csak nem minősíted terroristának Rákóczi kurucait, Kossuth felkelőit. Ez végül is minősítés kérdése is lehet.

Ha nagyon akarod akkor terrorcselekménynek minősítheted azt is amikor szétlopják az árvízvédelmi rendszert (csak a célt veszem ki belőle, tessék):

142. § (1)
Aki (...) közművet,
termelő-, közforgalmi vagy hírközlő üzemet vagy annak berendezését, középületet vagy építményt,
termékkészletet, hadianyagot vagy rendeltetésénél fogva hasonlóan fontos más vagyontárgyat
megsemmisít, használhatatlanná tesz, vagy megrongál, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig
terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés öt évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a rombolás
különösen súlyos hátránnyal jár.
(3) Aki rombolásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt három évig terjedő
szabadságvesztéssel büntetendő.

Az elkövető célja egyébként mindegy is lehetne hiszen akár azért lopja szét valaki a gátat mert kell neki a fém akár azért mert ezzel az országnak akar ártani az eredmény ugyanolyan súlyos lesz.

yarisugi 2010.02.26. 19:00:12

@Ianas:
Ez téves meghatározás.
Terrorista az aki a saját céljainak kikényszerítése érdekében (mindegy milyen cél) erőszakos eszközökkel nyomást gyakorol valamilyen közösségre vagy intézményre.

Lehet terrorizálni országon belüli lakosságot, társadalmi csoportot, bármilyen kisebbséget is.

A nyomásgyakorlás és az erőszakos jelleg mellett a léptéke, a cselekmény súlya, társadalmi hatásának mértéke, visszhangja számít.

Úgy is fogalmazhatnánk hogy a terrorizmus a zsarolás nagyságrendekkel megnövelt, minősített esete.

dtk74 2010.02.26. 19:00:18

@yarisugi: tehát aki szegény izraeileket, vagy irakiakat robbant, vagy szegény angolokat, vagy szegény cigányokat, az nem terrorista. Csak aki gazdagot.
Más. Mi az hogy cigányellenes terrorizmus? Magyarországon, magyar állampolgárt támadva magyar terrorizmus van. Attól hogy te sváb származású vagy, nem lesz német terrorizmus ha a családodat kiírtja egy, a rendszer ellen lázadó csoport. Vagy igen?

yarisugi 2010.02.26. 19:03:49

A nagyobb lépték fontos mert pl ha te a szomszédodnak verést helyezel kilátásba ha nem adja oda a fűnyíróját, az zsarolás, ha védelmi pénzt szedsz havonta a közeli kocsmától az is zsarolás csak folytatólagosan elkövetett több rendbeli.

yarisugi 2010.02.26. 19:10:43

@dtk74:
Ja. A "szegény" szó kizárólag az illető anyagi helyzetét jelenti a te szótáradban. Ne tettesd magadat hülyének.

Te hoztad fel a "cigánylövő"-ket, te beszéltél cigánylövészetről, nyilván azt akartad kiemelni hogy itt rasszista cigányölések voltak. Erre írtam hogy ha lenne ilyen cigányellenes célú terrorizmus mint ahogy nincs, akkor az valsz nem így nézne ki hanem sokkal szörnyűségesebben.

Ha a sváb állampolgárt azért irtják ki mert sváb, akkor az svábellenes terrorizmus, egy adott kisebbség tagja elleni erőszak, lásd Btk. 174/B.

A megölt cigányokat vagy hogy pontosan fogalmazzunk: cigány etnikumú, cigány kisebbséghez tartozó magyar állampolgárokat a gyilkosok tudtommal az etnikumuk, közösségükhöz tartozásuk miatt választották ki.
Tehát nem a rendszer ellen lázadó csoportról van szó hanem közönséges állatokról, akik a 174/B-t merítették ki.

dtk74 2010.02.26. 19:18:09

"ha lenne ilyen cigányellenes célú terrorizmus mint ahogy nincs"
Szörnyűségesebben nézne ki? Van képzelőerőd. Sokan beszélnek manapság cigánybűnözésről, kollektív felelősségről, amivel megbélyegeznek egy etnikumot. Ez motiválta a gyilkosságokat. Mondván, ha a rendszer nem oldja meg, mi majd teszünk "ezek" ellen. Ezt korábbi beszélgetésekből blog-bejegyzésekből rekonstruálták a gyanúsítottaknál.

yarisugi 2010.02.26. 19:18:14

De ezeknek a dolgoknak nincs közük Budaházyhoz. Az a kérdés hogy melyik államellenes bűncselekményt lehet rájuk húzni a Btk-ból.

Ez a választék:

139. §: Alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása?

139/A. §: Alkotmányos rend elleni szervezkedés?

140. §: Lázadás?

142. §: Rombolás?

144. §: Hazaárulás?

145. §: Hűtlenség?

146. §: Ellenség támogatása?

147. §: Kémkedés?

148. §: Szövetséges fegyveres erő ellen elkövetett kémkedés?

150. §: Államellenes bűncselekmény feljelentésének elmulasztása?

Ez mind ebben a sorrendben :) de komolyan, ezekből valsz nem mindegyik áll meg.

yarisugi 2010.02.26. 19:28:16

@dtk74:
Van képzelőerőm.
A jelenlegi álláspontok szerint a cigánybűnözés egy vitatott kriminológiai fogalom. Van fiatalkorú bűnözés vagy a fehérgalléros bűnözés, és ezek sem bélyegeznek meg minden fiatalt vagy fehér gallérost.

Vannak olyan bcs-k amelyeknek a tartalma, elkövetési módja jellemzően leszűkíthető egyes társadalmi csoportokra. Ha olyan hírt hallasz hogy "két népes család egymásnak esett az utcán", "szamurájkarddal", "tanárt vert a szülő", "fémtárgyakat loptak el", "munkájukat végző mentősöket, tűzoltókat támadtak meg" akkor szemforgatás lenne azt állítanod hogy nem tudod hogy cigányok voltak-e. Pontosan tudja mindenki, hogy azok voltak és ezen nincs mit sápítozni.

Ugyanígy ha milliárdos lenyúlásokról hallunk akkor szinte biztosra vehető hogy fehér magyarok követték el.

Az okokra kitérhetünk ha gondolod (évszázados szocializációs korlátok, beszűkült lehetőségek, ezekből eredő és a társadalomban elfogadottól erősen eltérő normarendszerek, az ezekre épülő magatartásminták családi és közösségi továbbélése, mindezek motivációs hatása és adott esetben bűncselekményekben történő megjelenése sötöbö) csak ez messzire vezet és a bloggazda kidob mindkettőnket az offolás miatt :)

yarisugi 2010.02.26. 19:41:47

@dtk74:
Ja és az elkövetők nyilvánvalóan retardáltak. Bármit is képzeltek rossznak a társadalomban, azt egy gyilkosságsorozat nem oldja meg, társadalmi léptékben ennek nincs hatása. Ha tényleg a vélt vagy valós cigánybűnözés ellen akartak volna "tenni" ezek a patkányok akkor miért nem egy kigyúrt fuxos uzsorást választottak? Miért olyan embereket akik tudtommal egyáltalán nem folytattak bűnöző életmódot?

A társadalom nem hülye. Néhány elmebeteg neonácin kívül mindenki tudja hogy nem a cigányokkal mint etnikummal van baj hanem az elszabadul bűnözéssel, agresszióval van baj. Az teljesen mindegy hogy cigány vagy piros szemü árja rabolja ki a gyerekedet az iskolában vagy veri szét a nagymamád fejét a nyugdíjáért. A bűnözésnek és azon belül is az átlagembereket közvetlenül érintő erőszakos bestiális bűnözésnek kell nagyon határozottan véget vetni. Akkor is ha akár marslakók vagy norvég cserediákok a tettesek. Az elkövetők etnikuma legfeljebb tény de nem mentség.

A kretén elkövetők a jóval nagyobb léptékű terrorizmussal (van képzelőerőm) sem érnének el semmit. Az angolok ellen az írek évszázados harcot folytatnak, igazi terrorizmussal és semmit nem értek el. Izrael a megalakulása óta folytat élethalál harcot az arab terrorizmussal. Terroristáknak soha nem engedett még egyetlen épeszű állam sem.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.26. 19:47:56

A Magyarok Nyilai olyanok mint a magyar narancs. Kicsit sárga, kicsit savanyú, de legalább a miénk. Igazi pancserek :) Ha Budaházy tényleg közéjük tartozott sírva fogok röhögni :)

yarisugi 2010.02.26. 19:55:41

@yarisugi:
Megválaszolom magamnak:

139:
Ez hatalomátvételre irányuló erőszakos vagy erőszakkal fenyegetőző cselekmény. Ehhez katonai puccs kell, komoly fegyveres erővel, ehhez Budaházyék kevesek.

139/A:
Ez az előzőt célul kitűző szervezet létrehozását jelenti, ez megállhat rájuk.

140:
Ez tömegzavargást feltételez ami az Országgyűlést, a köztársasági elnököt, a Legfelsőbb Bíróságot vagy a Kormányt alkotmányos jogköre gyakorlásában erőszakkal vagy ezzel fenyegetve akadályozza, vagy
intézkedésre kényszeríti.
Ez talán megáll a kormány vonatkozásában de valsz az kéne hozzá hogy a Budaházy által felheccelt tömeg betörjön a Parlamentbe.

142:
Ez a köztévé ostromára talán megáll.

144:
Ehhez külföldi kapcsolatfelvétel kell, nem tudom volt e ilyen asszem nem.

146:
Ehhez meg háború kell, az meg itt nincs 1945 óta.

147:
Ehhez is külföldi kapcsolat kell, valsz nem kémkedtek ezek senkinek.

148:
Lásd 147, valsz ez se áll meg.

150:
Ha bármelyik a fentiekből megáll, ez is megáll rájuk automatikusan hiszen tudtak róla és nem jelentették.

Van egy közepes 139/A, egy gyenge 140, egy erős 142 és ráadásnak egy 150 ha jól értelmezem.

yarisugi 2010.02.26. 19:56:44

@kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook!:
Akkor ezek olyan nyilak amiket lóhátról hátrafelé kilőnek és saját magukat találják seggbe.

borovi 2010.03.02. 13:51:16

@GMT+: én bizony a seggfej orbánt és seggfej mesterházit is ide sorolnám ibolyástul, semjénestül.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.03.07. 18:12:54

@AnnaKarenina: igen, de Nemeskürty pl azt mondja, hogy olyan nincs h egy király lemond aztán visszajön
eléggé gyenge király lett volna úgyis





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása