Az MSZP helyzete szinte reménytelen. Törzsszavazói bázisa a legbiztosabb hanyatlásra van ítélve, miközben más bázisa nincsen. (Kép: az MSZP 1990-es eredményei, vokscentrum.hu)

Az exit pollok szerint 2010-ben alig több ember szavazhatott az MSZP-re, mint 1990-ben az MSZP-re és az MSZMP-re együttvéve. Ráadásul könnyen lehet, hogy ezek a szavazók többségében ugyanazok.

Ha ez igaz, akkor az MSZP-nek nincs jövője.

Miért szavazott valaki 1990-ban az utódpártokra?

Mai fejjel tényleg nehéz felfogni, hogy miért szavazhatott valaki 1990-ben az utódpártokra. Az ország romokban hevert, a szovjet csapatok kivonulóban voltak, a rendszer megannyi véres bűne nyilvánosságra került.

Mégis több mint hétszázezeren vállalták, hogy egy kommunista utódpártra szavazzanak. 1990-ben sokan azt gondolták, csak a kiöregedőben lévő pártmunkások és a nyugdíjas munkásőrök vetemednének ilyesmire.

A 2010-es várható eredmények azonban egy másik lehetséges magyarázatot is felvetnek.

Miért szavazott valaki 2010-ben az MSZP-re?

Nem kell különösebb intellektuális bátorság, hogy kijelentsük: aki a mai választáson az MSZP-re szavazott, szocializációs okokból tette. Ugyanis az elmúlt nyolc év teljesítménye alapján józan, a tényeket mérlegelő ember ilyet nem tesz.

Gondolhatta persze valaki, hogy „csak ők állíthatják meg az Orbánt”. Ez azonban egyszerűen nem igaz: amint azt mi is megírtuk, aki a Fidesz kétharmadának esélyét akarta minimalizálni, annak választás-matematikai szempontból az LMP-t kellett volna választania.

Marad a „csakazértis MSZP” mint érv. E jelenség mögött rendszerint az előző rendszer „vívmányaihoz” és/vagy stílusához való, sokszor be sem vallott ragaszkodás áll.

Kikből állhat ez a keménymag?

Az elmúlt hetek közvélemény-kutatási adatai azt sugallják, hogy az MSZP szavazótáborának döntő többsége az 50 év feletti korosztályból került ki. A magyar halandósági adatokat ismerve nagy biztonsággal kijelenthetjük, hogy nagyrészt 50 és 75 év közötti emberekről van szó (plusz Mesterházy Attila).

Ha elfogadjuk az MSZP-szavazók szocializáció alapú kötődését, akkor a fentiek alapján azt mondhatjuk, hogy a párt szavazóinak keménymagját olyan emberek adták, akik 1935 és 1960 között születtek, és iskolaéveik döntő többsége a szocializmus intenzív agymosó korszakára esett. Talán nem alaptalan azt feltételezni, ők voltak azok, akik legalábbis részben elhitték, amit mondtak nekik.

Ezt a feltételezést erősíti, hogy az ilyen törzsszavazók száma nem változott számottevő mértékben 1990 óta, vagyis a természetes halálozás ezt a tábort még nem érintette. Vagyis az 1935 előtt születettek körében lényegesen kevesebb meggyőződéses MSZP-szavazó lehetett. Ez megint csak a szocializáció fontosságára mutat rá. Akik korábban születettek, azok túl sok időt töltöttek a kommunizmus előtti világban ahhoz, hogy tömegesen hinni tudjanak a marxista-leninista eszmékben.

Az 1960 után születettek pedig már egy kevésbé magabiztos, folyamatosan a reformokon rágódó rendszerben jártak iskolába, ahol a korábbiaknál lényegesen nagyobb tere volt a kételynek, és persze sokszor a cinizmusnak is.

Meddig tartják a víz felett az MSZP-t?

Ha igaz, hogy az 1935 és 1960 között születettek egy jelentős része megingathatatlan MSZP-szavazó volt az elmúlt húsz évben, akkor egyrészt rögtön érthetőbb, hogy miért tűnt sokáig a magyar politika egyetlen fix pontjának a szocialista párt.

Másrészt viszont egyértelmű, hogy a demográfia most már nagyon keményen ellenük dolgozik. Egészen pontosan: az MSZP helyzete szinte reménytelen. Törzsszavazói bázisa a legbiztosabb hanyatlásra van ítélve, miközben más bázisa nincs. Ennyi szavazata, mint most, biztosan nem lesz még egyszer.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!