Véleményvezér

vv

Szabadítsátok ki Gyurcsányt! - heti szavazásaink

2010.06.20. I 71 komment I Címkék: mszp gyurcsany szavazas

108 értelmiségi védi petícióban Gyurcsányt a fideszes elszámoltatástól. Jól jöhet ez a Mesterházy elleni meccsében, pedig az MSZP-nek inkább meg kellene szabadulnia Gyurcsánytól - heti szavazásaink.

Különös aktualitást ad cikkünknek, hogy ma 108 baloldali politikus és értelmiségi kiadott egy tiltakozó petíciót, melyben a jelenlegi helyzetet a negyvenes évek végéhez, a demokrácia felszámolásához hasonlítják, és mindenek előtt védelmükbe veszik Gyurcsány Ferencet, akinek a "közéletből való erőszakos eltávolításával" fenyegetőzött nemrég Kövér László.

Íme, a petíció szövege és az aláírók:

"A demokratikus jogállam magyar híveit növekvő aggodalommal tölti el, hogy az országgyűlési választás nyertesei a kormányváltást „forradalomnak” tekintik, a politikai ellenfél választási vereségét pedig alkalomnak az ellenféllel való leszámolásra. Az „elszámoltatás” fogalmában összemossák a bűncselekményekért való jogi felelősségre vonást a másfajta politika egzisztenciális szankcionálásával, s ez jogállamban megengedhetetlen. A Fidesz frakcióvezetőjének korábbi nyilatkozatát követően most Kövér László fenyegetőzött Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök elleni eljárással, a politikai ellenfélnek a közéletből való erőszakos eltávolításával. A negyvenes évek végén is így kezdődött a demokrácia felszámolása, és nem lehet kétségünk afelől, hogy a politikai ellenfélnek a közéletből való eltávolítása ezúttal is hasonló célt szolgál. A demokratikus jogállam magyar híveiként tiltakozunk a Fidesz „elszámoltatási” kampánya, a vezető Fidesz-politikusok fenyegető nyilatkozatai ellen, és felhívunk mindenkit a szabadság védelmére."

Agárdi Péter, Alföldi Andrea, Andrassew Iván, Angelusz Róbert, Ara-Kovács Attila, Gáspár István, Göbölyös N. László, Göllner András, Gömöri György, Görgey Gábor, Gréczy Zsolt, Gusztos István, Gyekiczki András, Hámor Szilvia, Hegedüs Andrásné, Hell István, Heller Ágnes, Iványi Gábor, Kálmán László, Kádár Judit, Kende Éva, Kenedi János, Kertész Ákos, Kertész Pálné, Kornis Mihály, Kósáné Kovács Magda, Klaniczay Gábor, Komoróczy Géza, Konrád György, Kozák Gyula, Kőszeg Ferenc, Kun István, Kuncze Gábor, Lánczos Vera, Lázár András, Lendvai L. Ferenc, Lévai Júlia, Litván Györgyné, Lukács János, Lukáts Andor, Magyar Fruzsina, Majsai Tamás, Marosán György, Mayer István, Márton László, Mécs Imre, Mihályi Péter, Mink András, Mocsonaki László, Molnár Csaba, Molnár Kati, Orbán Júlia, Örkény Antal, P. Szűcs Julianna, Pap Ágnes, Parti Nagy Lajos, Rádai Eszter, Radnóti Sándor, Ranschburg Jenő, Réti Ervin, Révész Sándor, Salamon András, Sándor Iván, Sellő Katalin, Seres László, Simonovits András, Soós K. Attila, Sz. Bíró Zoltán, Szalai Júlia, Szelényi Iván, Dr. Szatmári Marianna, Szügyi Jerne, Szüts Miklós, Törzsök Erika, Ungvári Tamás, Ungváry Rudolf, Vámos Tibor, Váradi Júlia, Varga Gyula, Várhegyi Éva, Vásárhelyi Júlia, Vásárhelyi Mária, Vekerdy Tamás, Vértes András, Vitányi Iván, Vojnich Erzsébet, Volosin Hédi


Hétvégi szavazásösszesítőnket egyébként is a Gyurcsány Ferenc és az MSZP jövőjéről szóló szavazásaink összegzésével akartuk folytatni, úgyhogy nézzük is meg, vajon milyen helyzetben született ez a petíció!

A Véleményvezér rendszeres olvasói megszokhatták, hogy ugyanazokat a kérdéseket hetekkel, hónapokkal később újra fel szoktuk tenni, hogy megpróbáljuk mérni a magunk nem tudományos, nem reprezentatív, házi használatra készült eszközével a közhangulat változását.

A választások első fordulója utáni héten, amikor már látványosan elkezdődött az MSZP-n belüli pozícióharc, azt a kérdést tettük fel, hogy vajon ki nyeri az MSZP elnöki székéért folytatott harcot (MSZP: Mi leszel, ha kicsik leszünk?). Ugyanezt a kérdést tettük fel két hónappal később, most pénteken is (Megszabadulni Gyurcsánytól: megoldhatatlan dilemma).

Nézzük az eredményeket!



A választási vereség után blogolvasó szavazóink majd' fele, 47%-a Gyurcsány Ferencet várta befutónak, a vereséget hozó választás miniszterelnök-jelöltje, Mesterházy pedig csupán 10%-ot kapott.

Fontos megjegyezni, hogy Gyurcsány Ferenc a választások óta egyszerre kommunikálja azt, hogy nem vágyik vezető szerepre, valamint röpirat-írással, és a sajtó hírei szerint párton belüli szervezkedéssel, illetve a pártvezetés kritizálásával ennek ellenkezőjét is.

Mindenesetre olvasóink közül már csupán 25% gondolja, hogy Gyurcsány lesz az MSZP elnöke, a vezetést pedig Mesterházy Attila vette át 35%-kal - ez a két hónappal ezelőttihez képest -22% és +25% változást jelent.

A Véleményvezér szavazásából természetesen semmi sem következik, azonban az elmúlt hónapok valóban megmutatták: Gyurcsány Ferenc számára továbbra sem látszik esély a visszatérésre. Ahogy írtuk, az MSZP törököt fogott vele, hiszen a volt miniszterelnök hiába megkerülhetetlen tényező a párttagság körében, ha azon kívül teljesen elfogadhatatlan. Ezért is tettük föl szavazásra azt a kérdést, hogy vajon az MSZP-nek meg kell-e szabadulnia a saját érdekében Gyurcsánytól.

Lássuk az eredményt!


 

2000 szavazónk 63%-a szerint a szocialistáknak meg kell szabadulinuk Gyurcsánytól, 27% szerint viszont nem. Ebben sincs semmi újdonság, és jól tudja ezt a szocialista párt vezérkara is: Gyurcsány óriási tehertétel, akitől meg kellene, de mégsem lehet megválni.

Hiába akarja a pártvezetés Mesterházy Attilát pártelnöknek, és hiába bíznák rá az MSZP megújítását: a mostani értelmiségi petíció is azt mutatja, hogy sokan még mindig Gyurcsányt tekintik a baloldal vezetőjének és a Fidesz fő ellenfelének. Ezek az aláírásgyűjtögetős akciók pedig, legyen bármi is az eredeti szándék, bizony Gyurcsány pozícióját erősítik.

Talán nem merész jóslat, hogy a július 10-11-i szocialista tisztújító kongresszus közeledtével egyre több hasonlóra számíthatunk. Gyurcsányt a politikai karanténból azonban nehéz lesz petíciókkal kiszabadítani.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!

 

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

the_joker123 2010.06.20. 19:37:18

A petíciózásban nincs sok újdonság, az aláírók listájának összetételében viszont van!

Egyrészt Gyurcsányt védi Bokros Lajos, illetve a Bokros mellett endorsement-cikkekben kiálló Bojár Gábor és Seres László, vagyis a MDF bokrosi vonala is beintegrálódott mögé. Ez újdonság.

Másrészt ott vannak azok a tisztességesebb fajtából való ex-SZDSZ-es értelmiségiek is, akiknek eddig azért Gyurcsány és az MSZP snassz, ciki volt - például Kenedi János, Kőszeg Ferenc, Kornis Mihály, Komoróczy Géza. Értük is kár, de nehéz volna azt mondani, hogy nem vezetett egyenes út idáig.

A harmadik újdonság, hogy az előbbi két csoport, illetve a szokásos ballib, "független", "mértékadó" értelmiség immár teljesen nyíltan keveredik MSZP-s politikusokkal, EP-képviselőkkel és miniszterekkel. (Molnár Csaba, Kósáné Kovács Magda, Vitányi Iván, Görgey Gábor). Ez valóban szégyen.

Számomra egyre valószínűbbnek tűnik az a forgatókönyv, hogy Gyurcsány fogja ezt az egész értelmiségi sleppet meg a párton belüli híveit, és szétszakítja az MSZP-t, megcsinálja a maga kis pártját a Demokratikus Chartából Gréczy Zsoltostul és Bauer Tamásostul.

Aztán mindenki nagyon fog csodálkozni, amikor Gyurcsánnyal kapnak vagy 3%-ot a következő választáson.

Az a vicces, hogy ezek a petíciózók azzal, hogy Gyurcsányt erősítik, az MSZP és a baloldal erősödését, magára találását akadályozzák, hiszen annak - ahogy a posztban bemutatott szavazáson is látszik - Gyurcsány mielőbbi eltűnése lenne az előfeltétele. Tulajdonképpen ezért még köszönetet is mondhatunk nekik:-)

Ol_Sanchez 2010.06.20. 19:38:31

A demokraciahoz hozza kene tartoznia, hogy mindenki megkapja a melto jussat es vallalja a kovetkezmenyeket az altala elkovetett cselekedetekertt. Ha Gyurcsany es pereputtya tiszta, akkor valoszinuleg nem kell felnie az "elszamoltatastol".

harmincas 2010.06.20. 19:38:47

Egyetértek a nyilatkozattal. Aki konkrét bűncselekményt követ el, kapja meg a törvény szerinti büntetését, miután független bíróság döntött az ügyről. De ez a politikai boszorkányüldözés csak az egyik a Fidesz szép új világának rémisztő fejleményi közül. (A többi pl.: a Fideszes ÁSZ-elnök kinevezése, az Alkotmánybíróság párthatalom alá vonása stb.) Pont elég büntetés Gyurcsánynak, hogy neve szitokszóvá vált az országban. És a Fidesz meg pláne most ne ugráljon, hogy igen hamar kiderült a nagy hazugemeszpézés után (már akinek nem lett volna eddig is világos), hogy ugyanúgy hazudnak, mint a MSZP. (Lásd: "azonnali, radikális adócsökkentés", "Görögországhoz hasonló csődhelyzet" - ez utóbbit az EU vezetői cáfolták meg, ami szerintem példátlan.) Úgyhogy kicsit hátrább az agarakkal, Fidesz.

phaidros 2010.06.20. 19:39:26

Én remélem hogy Gyurcsány Ferenc újra pozícióhoz jut az MSZP-n belül. :)

CsárliFirpó 2010.06.20. 19:44:32

Drukkolok, hogy gyurcsányt minél továbbcipeljék ballasztként. Addig ugyanis fel nem állnak a padlóról, ha egyáltalán valaha is... :)
A helyzet tetszik, mert hát mi tagadás, legszebb öröm a káröröm. Ha már az országot ezek a szoclib érteliségek az ó bolond ferencükkel együtt így megszívatták, akkor most szívassák csak magukat továbbra is, egészségükre!:) Szerencse az ország sorsa már nem tőlük függ!!!

AnnaKarenina 2010.06.20. 19:44:53

Nyilvánvaló a félreértelmezés: a petíció arról szól, hogy politikust politikai indokok és szándékok alapján ne lehessen büntetőeljárás alá vonni. (Mondjuk, ez volt a rendszerváltók törekvése is pl. a halálbüntetés eltörlésével: ne ismétlődhessék meg az, ami Nagy Imréékkel megtörtént.) Természetesen ez nem vonatkozhat köztörvényes bűncselekményekre.
És biztosan nem jelent egyet azzal, hogy ők mindannyian Gyurcsányt akarnák vissza, vagy újra, de hát belemagyarázni akármit lehet.
Mindenesetre örülnék, ha a blogíró látná azt a különbséget, ami a demokratikus jogok és működés, valamint Gyurcsány elfogadottsága/elutasítottsága között van.

littlered 2010.06.20. 19:47:59

Inkább Gyurcsánynak kellene megszabadulnia az MSZP-től, jöhet egy új párt, kicsit középre, ahol szabadabban lehet kezelni a gazdaságpolitikát. Az MSZP maradjon a szegények, szociális segélyből élők és rokkantnyugdíjasok pártja.

törppapa 2010.06.20. 20:02:19

@harmincas
(bocs, az előbbi link már nem található)
olvasd el:
forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=2&t=007992

Csore60 2010.06.20. 20:03:02

A demokráciához tartozik a nyilvánosság tájékoztatása. A pontos elszámolás arról, hogy mit csináltak egész pontosan 8 évig, hova sétáltak el a dollármilliárdok. Nem hinném, hogy boszorkányüldözés, ha a politikusok tevékenysége legalább utólag átlátható. Ha van büntetőjogi felelősségük, akkor kapják meg, ami jár, ha politikai felelősségük van, akkor az legyen nyilvánvaló.

Azt, hogy mi történt a 40-es évek végén, a baloldalnak mindenkinél jobban kell tudnia.

Nonszensz, hogy amíg a választók bizalmát élvezik, és jócskán visszaélnek vele, azt csinálnak, amit akarnak, és utána nincs felelősségvállalás. Ha engem megbíz a főnököm egy munkával, és azt rosszul végzem el, annak következményei vannak. Őket megbíztuk valamivel, sok minden elk.rtak., és most következmények nélkül elsétálnának???

phaidros 2010.06.20. 20:06:59

@harmincas: arra gondolsz, hogy amolyan Keller-féle bűnöskeresést művel a Fidesz? Gondolom akkor is fel voltál háborodva. (Persze, hogy azt teszi.)

stratez 2010.06.20. 20:14:52

Jó kis lista, ezek Gyurcsány kitartottjai, ezeknek tömte a zsebét 8-16 éven keresztül a különböző szoci-szadi kormányok. A holdudvar. Jó, hogy így aláírták a mentsük meg Fletót bohócot, mert igy nem kell kiguglizni, hova tűntek el a pénzek a különböző a tanácsadói, alapítványi ürügyekkel. Még a rendőrség és az ügyészség is hasznát veheti.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.06.20. 20:15:50

Két dolgot igyekszik itt a kedves posztíró összemosni akarva vagy akaratlanul.

1. Jó lenne, ha Gyurcsány eltűnne a politikából, és nem kapna komoly szerepet az MSZP-ben?

IGEN

2. Jó az, ha valakinek a POLITIKAI tevékenységéért büntetőjogi retorzióra kell számítania, hisz a (most már) kormányon lévő ellenlábasai ezt már többször megelőlegezték neki minden eljárás nélkül?

NEM

A petíció az utóbbiról szól, nem az előbbiről. Ezért kerülhettek a listára olyan nevek is, akik elsőre meglepőek lehetnek. Szóval szó sincs arról, hogy Bokrosék betagozódtak volna Gyurcsány támogatói mögé. Elvi kérdésről van szó.

Gáborom 2010.06.20. 20:16:59

Egyetértek littlereddel, az MSZP ,maradjon az ami: MSZMP.
De Gyurcsánnyal is bajom van, ami ő szavakban képvisel, azt tettekben is, és nemcsak a gazdaságban kéne gyakorolni.Olyan igazi korszerű, szociáldemokrata vagy afféle párt kéne, valódi baloldali és józan liberális értékekkel, nemcsak szavak szintjén.Felkészült,hozzáértő, kikezdhetetlen emberekkel.
Asszem importra szorulunk... :)

KenSentMe 2010.06.20. 20:26:14

Egy ilyen petíció azért súlyosan lejáratja az értelmiségieket.

csorsza 2010.06.20. 20:32:25

Gyönyörű névsor... Többségük legalább annyira hiteltelen, mint Gyurcsány maga.
És by the way: kit érdekel, ha ezek az emberek aláírnak ilyesmit? Nu, sag schon...

wow12 2010.06.20. 20:35:27

Semmi újdonság nincs benne. A régről ismert ballib szerencsétlenekről egy újabb névsor született.
Nagyon remélem, hogy rövid időn belül végképp megszűnnek politikai tényezőnek lenni.

Argentína! 2010.06.20. 20:44:29

@Fedor: A "politikai tevékenység" is büntethető, ha valaki politikusként törvényt szeg. Zuschlag, Hunvald, Hagyó...
Gyurcsánynak vannak elévült "ügyei", talán lesznek nem elévültek is. A demokráciával nem lehet mindenkor takarózni. A demokráciához hozzá tartozik az elszámoltatás.
Ami ebben az egész nevetséges "ügyben" esetleg kérdés lehet, hogy halmozottan törvénytelen módszerekkel operáló közéleti emberek, politikusok leleplezésénél szabad-e hasonlóan antidemokratikus eszközökkel élni, vagy a tisztességes világot tisztességes eszközökkel kell megalapozni. E kérdéshez érrdekes adalék Antall József híres mondása a kommunista elszámoltatások kapcsán: tetszettek volna forradalmat csinálni. És még egy régebbi történelmi példa: Szt. István király teljesen keresztényietlen "testvérgyilkossága" a modern keresztény magyar állam megalapításához.
Úgy tűnhet, hogy az igazán nagy változásokat nem demokratikus játékszabályok közt lehet megtenni. Ezt tudta Antall József is. Erről beszélnek azok, akik szerint lényegéből fakadóan a demokrácia nem képes megvédeni önmagát.

phaidros 2010.06.20. 20:48:24

@Fedor: de hol volt szó arról hogy politikai tevékenység miatt akarnák bekasztlizni?

Ha pl. ő utasította a rendőrséget 2006-ban, az nem politikai felelősség, hanem büntetőjogi.

dr. Trebitsch 2010.06.20. 21:36:16

Nem értem, mit kifogásolnak a petíciózók? Úgy tudom, Gyurcsányt még nem tartóztatták le. Ha engem feljelentenek, meggyanusítanak, akkor akár előzeteseben is csücsülhetek, amíg ki nem derítik ki, mi a helyzet. Miért lenne a politikusok helyzete kivételes? Miért ne lehetne feljelenteni Gyurcsányt, vagy akárki mást, és nyomozni? Vagy kiderül, hogy ártatlan, és akkor hamis vádért indulhat az eljárás a feljelentő ellen, vagy kiderül, hogy bűnös és megbüntetik. Nem értem, miért ne lehetne ezt kinyomozni?

dr. Trebitsch 2010.06.20. 21:36:58

@phaidros: ez eléggé érdekes dolog, és jogilag is elgondolkoztató. Ó ugyanis nem utasíthatja arendőrséget, és ha utasítja mégis, és ezt végrahajtják, akkor a végrehajtó is bűnt követ el. Ezért itt egy ütéssel két legyet agyoncsapni: ha bizonyítani lehet, hogy bármire parancsot adott a rendőrségne, az köztörvényes bűntett. És ha azt a parancsot egy főrendőr végrehajtotta, akkot ő is köztörvényessé vált, már ettől a ténytől alanyilag!

Treuga Mei 2010.06.20. 21:37:07

Tisztelt Posztíró!

Azt hiszem, egy alapvető, distinkcióra szoruló szempontra kell fölhívnom - mások után, akik ezt szintúgy megtették - becses figyelmét.
Alapvető kérdés, hogy Gy. Pipi primadonna és ex-miniszterelnök milyen vizsgálatra számíthat, mely tevékenységeiért kívánják az igazságszolgáltatás ítélőszéke elé állítani. Amennyiben bűncselekményt követett el, minek betudható, hogy a bűnüldöző szervek eddig nem léptek? De ami még fontosabb, és eddig nem hangzott el: mennyiben megalapozott egy (másfél) POLITIKAI PÁRT ELVÁRÁSA ALAPJÁN megindítani a bűnvádi eljárást?
Komoly gond, hogy ebben a kérdésben nem megfelelő a közvélemény tájékoztatása. Bár az ügyészség nem köteles kiadni információkat - a nyomnozás biztonsága érdeke kívánhatja ezt - a folyamatban lévő ügyekről, a jelen, speciális ügyben egészséges volna a nyilvánosság alapos, mindenre kiterjedő tájékoztatása.
Lehetséges, hogy csupán a zsigeri rettegések indíttatják az aláírókat a politikai tisztogatás gyanújának elfogadására. De - a kétharmadot keményen kihasználó eddigi törvényjavaslatok (média, AB, ÁSz, helyhatóságok, vagyongazdálkodás, stb.) alapján talán nem minden ok nélkül - a köztársasági intézményrendszer demokratikus egyensúlyrendszere miatti aggodalom komolyabb - reméljük csupán fantom- - félelmeket váltott ki kevésbé Fletó-közeli csoportokban is...

Merlin

Ui.: Abban alighanem igaza van, hogy Gyurcsány az MSzP legnagyobb terheinek egyike. Ha ő látható marad, öt-tíz évig esélye sincs a szociknak középpártnál nagyobbá válni. És érthető az országos Gyurcsány-fóbia. De a tiltakozás a politikai tisztogatás félelméből fakad. Hívják a vélt _koncepciós vizsgálat_ elszenvedőjét Gyurcsánynak, Orbánnak, Vonának vagy Kunczénak.

KG2000 2010.06.20. 21:37:19

Rendkívüli módon dühös vagyok Kövérre, mert most mártírt csinált ebből a gazemberből, Gyurcsányból. Hülye! Egyszerűen a Fidesznek ki sem kellene ejtenie a száján a nevét. Ha összegyűl az ügyészségen elég terhelő bizonyíték arra, hogy vádat emeljenek, akkor vádat emelnek, ha nem akkor nem. Kövér most jól elrontotta, a marhája.

A névsorban engem egyedül Kőszeg Ferenc lepett meg, mert azt hittem, hogy ő többé-kevésbé tisztességes (lett). Tévedtem.

Treuga Mei 2010.06.20. 21:38:47

@Argentína!:
Egy egyezer évvel ezelőtti kulturális, társadalmi, politikai helyzetet a amaival összevetni, ilyen direkt analógiákat teremteni a kettő közt némileg merésznek tűnik.
Róma rabszolgákkal lett naggyá. Spanyolország gyarmatokkal és a fegyverekkel.
Közben lezajlott egy humanista meg egy aufklärista szellemi fordulat - legalábbis némely embereknél -, ezért a nagy változás maga a demokratikus játékszabályok kialakulása. Sutba is dobhatjuk ugyan, de ettől kezdve minden zsebdiktátor VÁLTOZÁSFETISIZMUSÁT legitimáljuk evvel. Sokkal többet veszítünk, mint amennyit nyerünk evvel az egyszeri változással.
Ugyanis ettől fogva a polgárok egyenlőségének és egyenlő jogának elve csorbul - a nagy változás mámorának kellős közepén... pontosabban a nagy változás módszerétől.
(Hadd kérdezzem: csak addig dobjuk sutba a játékszabályokat, amíg a bourgeois jobboldal kezében összpontosul a szabályok betartásáról való döntésnek, vagy akkor is lehet, amikor a bourgeois baloldal van hatalmon? Esetleg akkor is, amikor az anarchoszindikalista közösségek kerülnek kormányra? Vagy amikor Vona vagy Thürmer, akkor is? Az a nagy változás mehet "játékszabályokon túl", ami Neked tetszik, vagy másnak is osztasz ilyen lapot?)
Szóval: nem ilyen egyszerű ez!

Ajtony 2010.06.20. 21:41:02

@Fedor: Árnyaljuk - Gyurcsány ellen elévülés miatt szüntették meg a gazdasági bűncselekmények miatti eljárást (képviselői irodaház). Érdekes számítás, a mentelmi jog ideje alatt nem "ketyeg" az óra - szerintem.
A 2006-os "események" véleményem szerint nem spontán alakultak azzá, amivé lettek. Tisztázandó az is, mit jelentett a "folyamatos kapcsolatban voltam a művelet irányítóival" tartalmú Gyurcsányi nyilatkozat, mint ahogy az MTV székház ostrománál történtek vizsgálata is fontos, miszerint szakmai hiba vezetett az eszkalálódáshoz, vagy politikai haszonszerzés vágya.
A "tiltakozó" értelmiség(?) - már ha annak vehetjük azt a politikai csoportot, amelyiknek mind eszmei, mind gyakorlati befolyása elismert - majd minden tagja egzisztenciális kapoccsal kötődött az előző kurzushoz. Azt hiszem, most annyit ér a véleményük, mint a miénk ért a regnálásuk alatt.
Sokszor elhangzott: demokratikus választáson nyertek, így legitim a kormányzásuk. Most tudomásul kell venniük - más kormány került legitim módon hatalomra. Ha független magyar bíróság meg tud állapítani bűncselekményt, és ítél, az teljesen normális egy demokratikus államban. Még akkor is, ha ez Bauernek nem tetszik. Nekem az nem tetszett, hogy a kedves apuci nem kapta meg a jól megérdemeltet, de valami hasonló helyen, mint ahol ő kínozta az oda behordott embereket.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.06.20. 21:41:16

Hát ezek az aláírók engem nem sarkallnak semmire.

Gyurcsány tönkretette az országot. Ez eléggé tény. Már önmagában ezért felelősségre lehetne vonni - alsó hangon annyi börtönévvel, amennyi alatt az államadósság annyi lesz, mint hatalomra kerülésekor volt.

AnnaKarenina 2010.06.20. 21:41:34

@stratez: Csak pár név a listáról: Heller Ágnes (filozófus), Vekerdy Tamás (pszichológus), Ungváry Rudolf (történész) , biztos lehetsz, hogy senki nem tömte a zsebüket. Köztiszteletben álló személyek a munkásságuk miatt sok más emberrel együtt, és ezt üzenem azoknak is, akik nem is ismerik őket, és egy listán való szerepléssel már ellenük lehet heccelni .
Annak idején a Joszip Tot-ügy erősen köztörvényes volt, mégis el lehetett kenni az igazságszolgáltatás rendszerében.
@phaidros: Nézzetek már körül a világban, vagy csak nézzetek híradókat, melyik kormány nem vezényli ki a rendőrséget és intézkedteti, ha megtámadják? nem gondolom, hogy a gyújtogatónak, a kockakő dobálónak bármiben is igaza lehetne.

KG2000 2010.06.20. 21:41:53

Elolvastam a MH interjút. Teljesen OK lenne, ha Gyurcsányra hegyezték volna ki. Ha annyit mondott volna, hogy részletesen és törvényesen ki kell vizsgálni az összes esemélnyt 2006-ban, Öszödtől okt. 23-ig, valamint Szilvásyék és Drazsé manipulációit, és PONT, az pontosan elég lett volna. Mert itt nem is csak Gyurcsányról van szó. Ez így Gy. visszatérését készítette elő. Hát nem tudja Kövér, hogy a komcsik mindent el tudnak intézni az ország ellen, legyen szó az USA vagy Franciaország elnökéről, Németországról?

KG2000 2010.06.20. 21:42:00

@the_joker123: Igazad van az utolsó mondatodban. Alakuljon csak meg a Gyurcsánypárt, mint a Torgyánpárt. Ez valóban tiszta vizet öntene a pohárba, és talán a valódi baloldalnak is segítene.

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2010.06.20. 21:42:17

annyira azért nem lehetnek beszarva, ha névvel vállalnak egy ilyen petíciót :)

unommáazegészet 2010.06.20. 21:42:32

@phaidros: Én meg remélem, megkapja bűneiért a méltó büntetését. Hamarosan börtönfrakció alakulhat a becsukott emeszpésekből, annyian vannak már a kaptárban.

AnnaKarenina 2010.06.20. 21:42:51

Helyesbítés: Ungváry Rudolf (mérnök, író), összetévesztettem U. Krisztiánnal.

KG2000 2010.06.20. 21:43:06

@Fedor: Szó sincs róla, hogy ez elvi kérdés lenne, mert akkor az aláírók általában állnának ki a szoci-szadesz politikusok mellett. Tudjuk, hogy sok szoci-szadesz politikus valóban ül már. Ez semmi más, mint színtiszta politikai propagandaakció, semmi köze a jogállamhoz meg a szabadsághoz, hanem Sztálinelvtárs=Gyurcsány utáni nosztalgia.

Biziclope 2010.06.20. 21:44:11

Nagyon jó ez a levél - legalább a hajnalban jövő lefüggönyözött fekete autó vezetőjének nem sokat kell gondolkodnia ahhoz, hogy kiket keressen fel.

Szánalmas, megfizetett érdekemberek! Ti féltitek a demokráciát :-))))))))) Hogy nem szakad rátok az ég!!!

Mindegyik mélyen nem tisztelt aláíróról esszét lehetne írni: hogyan, mikor, miért hazudott, mivel élt vissza, mikor kapott pénzt. Talán ha egy kicsit visszavennének... De nem megy.

Jön a fekete autó hajnalban, megszólala a csengő, Kunce Gábor leveszi medvemancsát Vásárhelyi Mária kezéről és azt mondja:

- Bezzeg amikor én voltam a belügyminiszter, nem csengettek így. 1995-ben igazolást is adtam arról, hogy az ÁVO-nál nem kínoztak embereket. Bezzeg most - sárba tiporják a demokráciát, mert már minden tolvajt el akarnak fogni. Mi lesz így veled MAGYAR DEMOKRÁCIA, mi lesz így, mit tegyünk, mit tegyünk????
- Tényleg Gábor, mit együnk? - felelt Mária.

Ennyit erről a demokráciáról.

tölgyes 2010.06.20. 21:50:48

Ebben a listában az Látszik, hogy az MSZMP Aczél szárnya (Agárdi MSZMP KB. Kult oszt. Vámos Tibor,Vitányi Iván stb )összeállt a mindenhonnan kibukott SZDSZ elittel és a gyurcsányi újtörökökke (Gréczy, Molnár Csaba stb)..

Azzal egyébként egyetértek, hogy Gyurcsány a bíróság előtt adjon számot tetteiről. Kövér se beszélt másról.

Azt meg az MSZP belügyének tartom, hogy mit csinál Gyurcsánnyal.Én örülnék, ha ragaszkodna hozzá. Olyan mértékű közutálatnak örvend, hogy felgyorsítja az MSZP erodálódását és ezzel a baloldal újjászületésének esélyeit.

tölgyes 2010.06.20. 21:52:25

@AnnaKarenina: No én nem lennék ebben biztos...:::)))

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.06.20. 21:52:35

Összekeveredik két dolog:

Van egy politikai elszámoltatás. Ez a politikai teljesítményért jár. Ez nem a bíróságok feladata, hanem a kormányé. A mozgástér itt az, hogy nyilvánosságra hozza, mi történt, miért történt, és kik a felelősök.

A másik meg a büntetőjogi felelősség, ez már a bíróságok dolga. Itt a kormány feladata annyi, hogy ha tudomására jut valami csúnya dolog az előző időből, feljelentést tesz. Balsai államtitkár feladata a vizsgálódás.

Arról szó nem lehet, hogy Ferencet, vagy a pereputtyának tagjait a politikai tevékenységért állítják bíróság elé. Azért a közvélemény megvetése a büntetés. Bíróság elé majd az ilyen ügyek miatt kerül, mint Sukoró. Senki se mondja azt, hogy nem tudott róla.

Azt pedig szomorúnak tartom, hogy olyan általam tisztelt személyek is aláírták, mint Sz. Bíró Zoltán.
Úgy tűnik, nem fogták föl, mi történt itt az elmúlt időszakban. És azt sem, hogy a politikai felelősségrevonás már megindult a választáson. GyF szereplése mutatja, hogy mennyire gyerekcipőben jár még a demokrácia.

bobbafet 2010.06.20. 21:52:40

the_joker123: Igen jól beszéltél. Átfutva a petíciót, semmi érdekes nem volt benne, az aláírók viszont... Egy részük leszerepelt, elvtelen nyüsszögő, viszont olyanok is feltűntek, akiket még mindig komolyan vettem. Szóval jó elemzés, kösz...

dr. Trebitsch 2010.06.20. 21:54:55

@AnnaKarenina: azért ez az analógia nagyon sántít. egyetlen demoktratikus kormány sem vezényel ki rendőrséget bosszúból, több mint egy hónappal egy szégyenteljes csőcselék garázdálkodása után szétverni egy békés gyűlést. Valahogy az MSZP szimpatizánsok is hasonlóak lettek az eszmei atyjukhoz, és egy szeptember 17-i rendbontás megtorlására indokoltnak tartanak több mint egy hónap múlva egy szégyenteljes rendőrtámadást békés civilek ellen. Pont ez miatt gondoltam én is úgy, hogy szándékosan hagyták cserben az MTV székházat védő rendőröket akkor, hogy majd később erre lehessen hivatkozni. Számomra elgondolkodtató, hogy ennyien gondolják úgy, hogy a rendőröket ért sérelem után ők másmikor, máshol, bárkin elégtételt vehetnek.

Egy igaz ember 2010.06.20. 21:59:36

"A demokratikus jogállam magyar hívei" döbbenetesen elfogultak és szűklátókörűek, szerencsére most kissé vissza kell fogniuk magukat a magamutogatásból, hiszen remélem most már nem ömlik a zsebükbe a közpénzcsap. A petíció egy vicces kis munka, a névsor meg önmagában kacagtató.

Hiányolom Keller László nevét az aláírók közül, de nem emlékszem, hogy bármelyikük is kézzel lábbal tiltakozott volna emberek meghurcolása ellen, amikor a "feljelentésügyi" államtitkár akcióba lépett.

Aláírók! Ideje lesz megtanulni, mi az a demokrácia: elfogadni a többség véleményét!

tölgyes 2010.06.20. 22:12:58

Ez a csapat ma már jobban jellemezhető úgy mint a demokratikus jogállam semmibevevői..::((

Várúr 2010.06.20. 22:13:46

@Trebitsch:
Nem mellesleg Gyurcsány gaztetteinél és törvénytelenségeinél sokkal csekélyebb súlyú ügyekben marasztaltak el politikusokat Nyugat-Európában, s a világ minden épeszű demokráciájában. Miért is kéne épp vele kivételezni?

gyilkos fűegér 2010.06.20. 22:17:33

1 Ezzel a "Gyurcsány a hibás" dumával el lehet még lébecolni egy darabig a Fidesznek, de hamarosan megkezdődnek a leépítések a közszférában meg az állami vállalatoknál, utalják a megadóztatott minimálbéreket, szóval ki kéne találni vmi kurva hihetőt...

2. Az a baj, hogy nem látjátok, a magyar választók döntő többsége nem elvont értékek meg elvek mentén szavaz, hanem annak dől be, aki a legtöbbet ígéri. Gyurcsánynak semmi más dolga nincs, mint ordítani, hogy eltörli a minimálbér adóját, meg mindenkit visszavesz a közszférába akit a Viktor kirúgott . Azt mondjátok: neki már nem hinnének.
DE, mert hinni AKARNÁNAK.
Azt hiszitek, Gyurcsányt azért utálják mert "Öszöd, meg elkúrta meg apró-villa"? Jesszusom...

stratez 2010.06.20. 22:17:44

@AnnaKarenina: Szerinted milyen érzés lehet kilőtt szemű embernek lenni? És milyen érzés lehet nézni a maradék eggyel a tévében azt, aki kilövette?

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.06.20. 22:29:10

@gyilkos fűegér: Annyiban egyetértek, hogy a kormánynak az érdemi kormányzásra, főként a gazdaságra kell koncentrálni, de.
Nem lehet Gyurcsány tevékenysége mellett csak úgy elmenni. Nagyrészt az ő országlásához kötődik az, hogy milyen helyzetben vagyunk.
Meg normál esetben az se megy, hogy valaki elront egy csomó dolgot, aztán meg mosolyogva kezdi az utódot szidalmazni. Meg kell állapítani a felelősségi köröket, nem pedig elkenni.

Persze szükséges az egyensúly, de véleményem szerint egy jó darabig még releváns dolog GyF felelősségét nézni.

fővöcsök 2010.06.20. 22:34:10

Súlyosan tévednek azok, akik azt a következtetést vonják le a petició szövegéből, hogy az azt aláírók mindegyike politikailag azonosul vele, vagy legalábbis kedveli Gyurcsányt. Nagyon nem így van.
Kövér tényként beszél a bűnösségéről, ez esetben azonban kötelessége lenne feljelentést tenni, de nem teszi. Vajon miért, ha ennyire biztos benne? Ha pedig nem biztos, akkor ne hozza meg a bíróság helyett az ítéletet.
Egyszer jelentették fel Gyurcsányt, de akkor is - gyáván - ismeretlen tettes ellen fogalmazták meg, tartva a súlyosan büntetendő hamis vádtól. (Költségvetési adatok eltitkolása)

Fog még egy darabig menni a fidesz-kommunkációban ez a Gyurcsányozás, mindaddig, amíg szükség lesz bűnbakra. Aztán el fog halni. Mert hiába teper maga alá mindent a fidesz-kormány, az Unió tagjaként nem tehet meg bármit.

Ajtony 2010.06.20. 22:36:24

@AnnaKarenina: Kedves Anna! Nem láttam a demokráciáért aggódók között a névshor egyetlen tagját sem, amikor egy kétgyermekes családanyát hurcoltak el hajnalban, majd naponta "testüregi motozással alázták (tudja ez az a vizsgálat, amikor a gumikesztyűs gestapo keretleány "benyúl" minden létező testüregbe, és ott jól megforgatja a kacsóját - az attrakciót pedig néhányan élvezettel nézik).
Én azt mondom, szerencsések a szocialista pribékek, akik évekig a nácikat megszégyenítő módon - nem vezettek, hanem - uralkodtak.
Szerencsések, mert egy birka néppel tették (mert tehették) meg azt, amit egy afrikai portáscuccba öltözött diktátor tehet meg a szerencsétlen népével.
Szerencsések, mert az áldozatok rokonai európai módon reagáltak a balkáni eljárásokra - szerintem nem mindig helyesen.
Ha egy tökös legény van Keller áldozatai családjában, remélem még megtalálja a tetűt. Akkor, amikor már senki se gondolja.
Hát ezért kéne nagyon csendben maradni azoknak, akik a köztiszteletet politikai elvbarátaiktól kapták. Hosszú is lenne, valamint unalmas, de majd mindegyikről regénnyi disznóságot lehetne leírni - a köztisztelet nevében.

Rowar Atkinson 2010.06.20. 22:36:35

Szánalmas.

Mindig ugyanazok a nevek, mindig ugyanazt a szöveget írják alá.

Tiltakoznak, féltik a jogállamot, a szabadságot, már 20 éve-amikor ellenzékben vannak, és megszűnnek a jó kis megbízások.

Teljesen mindegy, hogy pillanatnyi érdekből néha
msz(m)p-sek, szdsz-esek, mdf-esek, ők mindig ugyanazt képviselik.

Ktesibios 2010.06.20. 22:46:41

Gyurcsánynak el kell tűnnie a közéletből. Lett volna alkalma több is, hogy az ország, a súlyos megosztottság felszámolásának érdekében visszavonuljon, de ő erre alkatilag nem képes. Azért a képért, ami kialakult róla jelentős részben ő maga a felelős. A politikai felelőssége vitathatatlan (ezt ő is elismerte azzal, hogy lemondott), az erkölcsi egyértelmű, a büntetőjogi pedig valószínű. Az a legkevesebb, ha ennek az új kormány utána jár. Többek közt erre is kaptak felhatalmazást. Lehet félteni a demokráciát a Fidesztől, sajnos, de nem emiatt.
A petíció aláírói nagyrészt haszonélvezői voltak a Gyurcsány-rezsimnek, érthető, hogy a nevüket adták. Az ember hamar meggyőzi magát arról, hogy jó célokat szolgál, ha jól megfizetik érte. Elnézést azoktól, akik ebben nem voltak érintve, mégis aláírták (ők a törpeminoritás)!

Ajtony 2010.06.20. 22:50:06

@fővöcsök: Szerintem akkor is uniós tagok voltunk, amikor sorozatban inkasszózott az APEH hajnali órákban, majd a jogtalanul lefosztott bankszámlák miatt BAR listára kerültek vállalkozók, majd nem kapták vissza a "hibás" nyilvántartás miatt ELLOPOTT pénzt azzal, hogy leírhatják a következő hónapokban - mindez Veres utasítására (tudod, az a faszi, amelyik 2006-ban hamis adatokat tett közzé). Akkor is uniós tagok voltunk, amikor a húszmilliárdos Bróker Attit háziőrizetbe engedték, mert megegyezett Gyurcsányi-val a kussolásról. Lehetne még sorolni - persze az elefántcsonttoronyból a sok jogtiprás nem látszott

dr. Trebitsch 2010.06.20. 22:50:17

@fővöcsök: valamit nagyon összemosol, nem ismeretlen tettes ellen gyávaság feljelentést tenni, hanem névtelenül, ami nem ugynaz. Jól néznénk ki, ha pl. valaki tud valami nagy disznóságról bizonyosan, csak nem jogászként nem tudja pontosan megállapítani, hogy ki a bűnös, és ezért ismeretlen személy ellen tesz feljelentést, akkor ezért gyávának kellene tartani.

stratez 2010.06.20. 22:56:11

Gyurcsánynak a haja szála sem fog meggörbülni, a jogi csűrés-csavarás megtalálja az egérutat számára a törvény útvesztői között, ha egyáltalán eljut valaha is az ügye jogi szakaszba. Az viszont jó lenne, ha egyszer az áldozatai, a véresre és nyomorékká vert, a törött kezű, lábú, bordájú emberek a szeme közé nézhetnének. A kilőtt szeműek is.

gyilkos fűegér 2010.06.20. 22:56:25

@tothh: Hi! A kommentben SZÁNDÉKOSAN EGYETLEN szót sem ejtettem arról, hogy gyf hibás vagy nem, el kell-e ítélni vagy sem. Egy jelenségről beszéltem, aminek az a lényeg, hogy amennyiben minden elv és érték erodálódik, úgy bárki elmerülhet és felbukkanhat újra, teljesen függetlenül attól, hogy addig mit tett. Ha szánk íze szerint beszél, a bűnök megbocsáttatnak, ha nem, az érdemek elfelejtődnek. (fideszesek tapsolnak Szűrösnek, maszoposok rajongják körbe Boross Pétert, sőt: Csúcs Lászlót!)

dr. mesterséges színezék 2010.06.20. 22:57:00

@AnnaKarenina: "És biztosan nem jelent egyet azzal, hogy ők mindannyian Gyurcsányt akarnák vissza,"

Ezt értem - azt nem, hol voltak az aláírók, amikor Keller indult impossziböl misönre.

tölgyes 2010.06.20. 22:57:13

@fővöcsök: Ez a társaság elveszítette a fonalat.. úgy 5-6 éve...Ők azt hiszik, hogy bármit megtehetnek, bármivel előállhatnak.. Az ország katasztrofális helyzete miatt; azonban az emberek joggal várnak több felelősséget, felelősségre vonást annál, hogy mindenki vigye szabadon a lopott pénzt.

dr. Trebitsch 2010.06.20. 23:02:46

@Ktesibios: az új kormánynak nem kell utánajárnia, hanem, ha az anyagok átvétele után olyan gyanúja támad, hogy az előző kormány bűnöket követett el, akkor az erre utaló bizonyítékokat át kell adnia a bíróságnak, ügyészségnak. Ezeknek a szerveknek kell a nyomozást, az eljárást lefolytatnia.

fővöcsök 2010.06.20. 23:04:13

@Trebitsch: "ha pl. valaki tud valami nagy disznóságról bizonyosan, csak nem jogászként nem tudja pontosan megállapítani, hogy ki a bűnös, és ezért ismeretlen személy ellen tesz feljelentést"

Ebben neked tökéletesen igazad van.
Csakhogy az a feljelentés Gyurcsány ellen szólt, így is kommunikálták. Végül a nem éppen baloldali elfogultságról ismert ügyészség nem állapított meg bűncslekményt.

fővöcsök 2010.06.20. 23:08:11

@tölgyes: "Az ország katasztrofális helyzete miatt; azonban az emberek joggal várnak több felelősséget, felelősségre vonást annál, hogy mindenki vigye szabadon a lopott pénzt."

Ez a "katasztrófális helyzet" soktényezős, senki sem gondolhatja komolyan, hogy egyetlen párt vagy nota bene egyetlen személy kiváltó oka lehet. Ami pedig a lopott pénzek miatti felelősségre vonást jelenti, abban egész jól haladunk.

Az viszont elfogadhatatlan, hogy egy nagy többséggel hatalomra kerülő párt, kormány mondja ki a bíróság helyett, hogy ki bűnös és ki nem. Pláne politikai ellenfele esetében. Már a Keller-féle dolog is egy tragikomédia volt. Nem kéne lemásolni.

tölgyes 2010.06.21. 00:33:11

@fővöcsök: Kövér azonban soha nem mondta azt, hogy eltérnek a jogállami eszközöktől. Gyurcsány remélem bíróság elé kerül és ott majd jogállami eljárásban részesül.

A katasztrofális helyzet pedig az elmúlt 8 év kormányzása eredményeként jött létre. Továbbá senki se mondja, hogy csak Gyurcsány a felelős, bár a fejétől bűzlik a láb..:)

Ez a társaság azonban sajnos tele van kétes figurákkal.. az acéli garnitúra túlélői+SZDSZ bukott csapata+ gyurcsányi új törÖkök koalíciója.. SZÉPEK ÍGY EGYÜTT!!

stratez 2010.06.21. 00:33:33

Mindig ugyanazok a nevek, 20 éve írnak alá mindent, amit eléjük tesznek, már akkor is a nácizmustól rettegtek, amikor az egy szem magyar fasisztát Szabó Albertnek hívták. Aztán addig festették az ördögöt a falra, amíg az parlamenti párt lett. Most pedig azért a Gyurcsányért szállnak síkra, aki nélkül vágyaik soha nem öltöttek volna testet az országházban.

kispista 2010.06.21. 00:33:50

@the_joker123:
"
Aztán mindenki nagyon fog csodálkozni, amikor Gyurcsánnyal kapnak vagy 3%-ot a következő választáson."

Én a 4,9%-ban reménykedek!

@fővöcsök:
"Az viszont elfogadhatatlan, hogy egy nagy többséggel hatalomra kerülő párt, kormány mondja ki a bíróság helyett, hogy ki bűnös és ki nem."
Hol van ilyenről szó?
Egyszerűen átnézik a dokumentumokat és szerződéseket, és a kétes esetekben feljelentést tesznek.

-lyla- 2010.06.21. 00:34:01

őszödi beszédének "piacra dobásával" (azt hívén, a "nép" is majd igazságbeszédnek tartja azt) nagy károkat okozott; ha ezért a "gazdasági" bűncselekményért kap néhány évet, kedves aláíró néhány ismerősöm, az nem politikai ítélet lesz...

is 2010.06.21. 09:38:25

@stratez: és Szent István szemébe is nézhetnének, akiket felnégyeltetett. nehéz ügy ám ez a számonkérés, mert ha megpróbálunk abszolút mércét állítani, akkor bizony sokan nem mennek át rajta. az inkvizíció szemébe hányan nézhetnének. érdekes, hogy a poszt még bátorít a nem-demokratikus eszközök alkalmazására.

meg hát mindenképpen fontos azt állítani, nézem, ahogy kommentről kommentre fejlődik a gondolat, hogy BIZTOSAN és GARANTÁLTAN, és AKTÍVAN beavatkozott. Kövér meg a ma született bárány, ha mellé tesszük.

Treuga Mei 2010.06.21. 09:38:50

Érdemes volna figyelembe venni, hogy az aláírók közt van pl. Kőszeg Ferenc. Az a kőszeg, aki a TASz prominense volt. Annak a TASz-nak, amelyik az elsők közt követelte a 2006-os események vizsgálatát, a rendőri terror felelőseinek megkeresését, az áldozatok kártalanítását.
Azaz éppoly botorság a ballib csoportokat összemosni egymással, mint ahogy a ballibek részéről is ildomtalan a jobboldali-konzervatív körök teljesen azonosnak vélni. Ez a lövészárok-logika, minden állampolgári felelősség megfojtója!
Kőszeg Ferenc, Kertész Ákos, Márton László ugyanúgy elkülönítendő a Drágakedvesaranyosbógáúrtól, Mészáros Tamástól, Dessewffy Tibortól, mint - pl. - Makovecz Imre, Pálinkás József, Tőkés László Bayer Zsolttól, Szőcs Gézától vagy Nagy Gábor Tamástól. Az "oldalak" nem egyneműek. Az a primitív szemlélet, hogy az ő komenyistájuk mindenképp rossz komenyista, a mienk meg mindenáron jó, a hitelét veszejti a saját állításnak is!
Akadnak az aláírók közt párbeszédképes emberek is. Kétségtelenül nem csak azok, de azok is.
Érdemes volna velük megindítani egy diskurzust erről a témáról - is. És jöhetne szépen sorban a többi alapkérdés is.
Hátha Kőszeg, Kertész, Márton mégis komoly részigazságokra hívhatják föl a figyelmet! És a kritikai attitüd visszatérését is eredményezheti ez - minden "oldalon"...

Egy igaz ember 2010.06.21. 09:39:50

@stratez: Szabó Albert az SZDSZ szüleménye volt, mint az később kiderült. Szerencsére most kiestek a parlamentből, bár te biztos nem rájuk gondolsz.

Egy igaz ember 2010.06.21. 09:40:07

@kispista: Gyurcsányról a HVG-ben már 1997-ben is elég érdekes dolgokat írtak. A Fidesz sem fogja bántani, a medenceépítési ügyét is csak azután kezdték el emlegetni, amikor már elévült.
A többi politikusnak sem lesz semmi baja: pl. a Combinok ügye is lejár egy év múlva, miért nincs vizsgálat? Azokban az ügyekben, amelyekben - gondos szelektálás után - a Fidesz vizsgálatokat javasol, vagy nem lehet személyi felelősséget megállapítani, vagy már vannak vádlottak.

csongorbela · http://belaba.blog.hu/ 2010.06.21. 09:42:21

Nem az elszámoltatás a lényeg ebben (bár ahogy a szóban benne van: elszámolni a tettekért) hanem az, amit már régen meg kellett volna tenni: a pártállami múltban szerepet vállalók tűnjenek a közéletből. Visszaköszönt a húszéves mulasztás. Kíváncsi csak arra lennék, de nagyon erősen, hogy fideszék vajon a saját soraikat is így vizsgálják-e. A kinevezésekből számomra nem ez derül ki.

Blogger Géza 2010.06.21. 09:43:40

Mit értenek az aláírók az alatt, hogy "erőszakos" eltávolítás? Nyomozást, majd esetleg a független bíróság által kimondott ítéletet? De könyörgöm, jogállamban ez a dolgok rendje. Ennyi erővel szegény Zuschalgot is erőszakkal távolították el, oh, oda a szabadság... Nevetséges ez a hisztikampány. Aki pedig az elszámoltatás ellen lép fel, az valójában a korrupciót és a megtisztulást ellenzi, még ha nem is ez a célja.

Amúgy kizártnak tartom, hogy Gyurcsányt komolyabban elítéljék, nem hiszem, hogy bármi konkrétat rá lehet húzni. Ha amiatt, hogy gyakorlatilag ellopta a kormányüdülőt (ingyen "elprivatizálta" a posztkomcsi elit - Szilvássy segítségével) nem tudtak rajta fogást találni, vagy a nyilvánvalóan adócsalásra alapított Fittelina ügyben sem történt semmi, aligha fogják azért elítélni, mert esetleg visszafogta egyes esetben rendőröket, máskor meg nem.

SPU 2010.06.21. 10:33:53

Ez a csapat politikus és ballib értelmiségi csúnyán leégette magát, szerintem. Nem először, persze. Mindig nagyjából ugyanezek a balfékek írnak alá minden hülyeséget, nem hagyván ki egyetlen alkalmat sem, ahol nácizni, fasisztázni, barnaesőzni, antiszemitázni, demokráciafélteni lehet. Akkor bezzeg nem féltettétek a demokráciát, amikor elhazudtak egy választást, amikor szétverték, szétlőtték az embereket gyurcsányi parancsra. Amikor minden európai politikus lemondott volna Gyurcsány helyében. Akkor nagyokat tetszettetek hallgatni. Vagy, még rosszabb, nyakatekert okfejtésekkel próbáltátok védeni a védhetetlent. Csak hogy Orbán ne legyen. Mit gondoltok, mennyi erkölcsi hiteletek maradt még? Zéró? Mikor szoktok már le arról, hogy külföldi sajtókapcsolataitok révén Magyarország rossz hírét keltsétek? Hogy hatalmi érdekből ártsatok az országnak?

Rod 2010.06.21. 10:34:28

@the_joker123:
szégyen, hogy vannak, akik kiállnak feri mellett?
csupán az a helyzet, ami a választáskor volt. rengetegen szavaztak CSAK AZÉRT a fideszre, hogy ne az mszp-re szavazzanak. most, ahogy látod, rengetegen állnak be INKÁBB feri mögé, csak ne viktorka királyunk kapargasson magyarország szemétdombján.
protest, ennyi.

Google 2010.06.21. 18:09:50

Nem olyan régen még ezek a körök, vagy ezekhez közeliek, Tasnádi Péter szabadonbocsátásáért álltak ki.
Elég hamar, túl hamar kezdik el a kajabálást, aztán kérhetik az elnézést - ha kérik egyáltalán -, mint szegény TGM a mortimerezéskor.

pelso68 2010.06.21. 18:10:06

@Fedor:
"2. Jó az, ha valakinek a POLITIKAI tevékenységéért büntetőjogi retorzióra kell számítania, hisz a (most már) kormányon lévő ellenlábasai ezt már többször megelőlegezték neki minden eljárás nélkül? "

kedves Fedor, megint távol jársz a "valóság nevű nagybátyánktól"...

követett el törvénytelenségeket a rendőrség 2006 októberében ?
a rendőrség közvetlen/közvetett irányításába beleszólt ekkor gyurcsány ?
van felelőssége a törvénytelenségekben ?
ez csak politikai felelősség...?
ha "csak" politikai felelősség terheli emberek megnyomorításáért akkor minden mehet tovább lazán ??





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása