Egy ember, de egy jó csapat sem képes sarkából kiforgatni a világot. Még akkor sem, ha az USA vezetéséről van szó. (Fotó: Doug Mills/The New York Times)

Barack Obama bejelentette, hogy korábbi ígéretének megfelelően az Egyesült Államok augusztus végén befejezi harci tevékenységét Irakban.

Tényleg véget ért a háború?

Miről van szó valójában?

Természetesen az amerikai hadsereg harci tevékenysége nem ért véget: a 65 ezer katonából 15 ezret vonnak ki, a többi 50 ezer azonban ott marad, Obama magyarázata szerint többek között azért, hogy „tanácsokkal lássa el” az iraki hadsereget. Ugyanakkor az is világos, hogy az elnök valóban haza akarja vinni a csapatok döntő többségét egy éven belül.

A mostani triumfáló bejelentés természetesen belpolitikai célzatú. Közelegnek ugyanis a novemberi kongresszusi választások, ahol számos ok miatt nem áll jól az elnököt adó Demokrata Párt szénája. Az elnök népszerűsége folyamatosan esik, a közvélemény-kutatások szerint pedig most először kerültek egyértelmű többségbe azok, akik elégedetlenek az elnök munkájával.

Ebben a helyzetben pedig a mára a többség által ellenzett iraki háború lezárásának a megkezdése feltétlenül pozitív üzenet.

Jó háború, rossz háború

Mindez különösen fontos annak fényében, hogy az elnökválasztási kampányban Obama a „rossz háborúnak” mondott Irakkal szemben a „jó háborút”, Afganisztánt állította a középpontba. Afganisztánban azonban egyre nagyobb a baj: szemben Irakkal, ott még csak egy esetleges nyugvópont elérése is túl messzinek tűnik.

Bár Irak nem egy virágzó demokrácia – sem nem virágzó, se nem demokrácia –, sőt még csak nem is egy élhető ország, de legalább az állandó harcoknak vége. Robbantások és szörnyű gyilkosságok még mindig vannak, most éppen fel is erősödtek, de a polgárháború veszélye már elmúlt. Irak biztosan nem lesz Vietnam, Afganisztánról viszont ezt nem lehet kijelenteni.

Obama tehát megpróbálja az egykori rossz háborúra irányítani a figyelmet és győzelmet hirdetni, hogy ezzel belpolitikai tőkét kovácsoljon magának. Egy politikustól ez egy teljesen megszokott, logikus lépés – és Obamának korántsem ez az első ízig-vérig „politikusi” lépése.

Mi lett a nagy változással?

Obama azonban nem azt ígérte, hogy átlagos politikus lesz: sőt éppen ő az, aki a hagyományos politizálás kérlelhetetlen ellenfeleként vált népszerűvé. Mi történt azóta Obamával? Hiszen hiába teljesül most is színleg a változás Irakban, ha a lényeg, a hatalomtechnika változatlanul a régi. Hol marad a „change”, a nagy kampányígéret, hogy ezentúl minden gyökeresen más lesz?

Az a helyzet, hogy maga az ígéret volt komolytalan. Igazából az volt a botor, aki tényleg el is hitte. Nem azért, mert Obama képmutató és cinikus lett volna, s valójában nem is akart változást – meggyőződésünk, hogy nagyon is akart. Hanem azért, mert ez nem szándék, hanem képesség kérdése. Egy ember, de még egy jó csapat sem képes a sarkából kiforgatni a világot. Még akkor sem, ha az USA vezetéséről van szó.

Bár a tömegdemokráciákban a média folyamatos nagyotmondásra kényszerít minden politikust, a józan szavazónak tudnia kell, hogy mi a púder és a mi a teljesíthető ígéret.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!