25%-os kvótával színleg lesz csak több a rádióban a magyar könnyűzene: leginkább azokból az előadókból lesz több, akik annyira hazaiak, mint az itthon gyártott Big Mac.

A hétfőn a Parlamentnek benyújtott új törvénytervezet minden magyar rádiónak előírná, hogy „a zenei művek közzétételére szánt műsoridő huszonöt százalékát magyar zenei művek bemutatására kell fordítani”. De van-e ennek értelme?

Újabb írásunk: Médiatörvény 1996-ra szabva

Big Four

A világ zeneiparának több, mint 70%-át mindössze négy gigantikus médiavállalat uralja: az EMI, a Warner, a Sony BMG és a Universal. Nem nehéz belátni, hogy ezen nemzetközi cégek számára sokkal jobban megéri ugyanazokat a nemzetközi sztárokat futtatni minden országban, mint helyi előadókat, akik a határokon túl már teljesen érdektelenek. Így aztán ezt is teszik: mindenhol ugyanazokat a sztárokat reklámozzák, és csak annyi „helyi erőt” szerződtetnek, amennyi feltétlenül szükséges.

Ez az üzleti logika óhatatlanul a helyi művészek és a nemzeti nyelvű könnyűzene hátrányba kerüléséhez, valamint az angol nyelvű popzene dominanciájához vezet. Ennek az eredménye pedig már most is jól látható: ha megnézzük a Top20 rádióban játszott dalt az USA-ban, Németországban, Ausztráliában és Magyarországon, látni fogjuk, hogy szinte mindenütt ugyanazok a nevek és számok dominálnak. A jelenleg hazánkban leggyakrabban játszott tíz rádiós sláger között csak egy magyar található, és az is a tízedik helyen.

Részesedések az USA és a világ zenei piacából. Nielsen Soundscan és IFPI, 2005. (Forrás: Wiki)

Van-e értelme?

Ennek fényében persze azt is mondhatnánk, hogy szélmalomharcot nincs értelme vívni, minden ilyen próbálkozás felesleges és rossz. Ez azonban téves hozzáállás. A tervezet mögött meghúzódó szándék ugyanis nemes és fontos. Tekintettel arra, hogy a szórakoztatóipart mindössze néhány nemzetközi vállalat uralja, minden kisebb ország elementáris érdeke ezekkel szemben saját kultúráját megvédeni. A védekezés egyik fontos bástyája pedig pont az anyanyelv és minden hazai kultúrtermék védelme, beleértve a hazai zenét is.

21. §

(1) A zenei tematikájú lineáris tematikus rádiós médiaszolgáltatásban a zenei művek közzétételére
szánt műsoridő huszonöt százalékát magyar zenei művek bemutatására kell fordítani.
(2) A zenei tematikájú lineáris tematikus rádiós médiaszolgáltatásban a közzétett magyar zenei
műsorszámok huszonöt százaléka három évnél nem régebben nyilvánosságra került zenei m űből,
vagy három évnél nem régebben készült hangfelvételből kell hogy álljon

22. §

(1) A 20-21 . §-ban meghatározott előírások nem vonatkoznak
a) a kizárólag reklámozásra és televíziós vásárlás közzétételére szolgáló médiaszolgáltatásra ,
b) a kizárólag a médiaszolgáltatót, vagy annak más médiaszolgáltatását reklámozó
médiaszolgáltatásra,
c) arra a médiaszolgáltatásra, amely kizárólag az Európai Unió tagállamainak nyelveit ől eltérő
nyelven közvetíti szolgáltatását; ahol a műsorszámok a műsoridő jelentős részében ilyen
nyelven vagy nyelveken kerülnek közzétételre, ott az el őírásokat a műsoridő adott részér e
nézve nem kell alkalmazni,
d) arra a médiaszolgáltatásra, amely kizárólag Európai Unión kívüli országban kerül
terjesztésre.
(2) A 20-21. §-ban meghatározott arányokat a médiaszolgáltató — erre irányuló, a Médiatanácshoz
intézett kérelme esetén — a Médiatanáccsal kötött hatósági szerződésben rendezett módon,
fokozatosan is elérheti . Ilyen mentesítés egy hatósági szerződésben egyszerre legfeljebb egy naptári
évre engedélyezhető, azzal a feltétellel, hogy a médiaszolgáltató — az előírt arányok eléréséig —
köteles folyamatosan növelni médiaszolgáltatásában a magyar, az európai, valamint a független
előállítóval készíttetett, általa közzétett művek arányát.
(3) Tematikus rádiós médiaszolgáltatást és lekérhető médiaszolgáltatást nyújtó médiaszolgáltatóval
kötött hatósági szerződés — indokolt esetben — a 20-21. §-ban meghatározott arányoktól való tartós
vagy állandó jellegű eltérést is lehetővé tehet. Lineáris audiovizuális tematikus médiaszolgáltatást
nyújtóval kötött hatósági szerződés indokolt esetben lehet ővé teheti, hogy a 20 . § (1) bekezdés b)
pontban és 20 . § (3) bekezdés c)-d) pontban szereplő kötelezettségét öt évnél régebben készült
művekkel teljesítse .
(4) A (3) bekezdésben foglalt eseten kívül a m űsorkvótákra vonatkozó szabályok betartása alóli
általános mentesítés nem adható .
(5) A 20-21 . §-ban, illetve a (2)-(3) bekezdés alapján megkötött hatósági szerződésben
meghatározott arányoknak az egyes médiaszolgáltatások 05 óra és 24 óra közötti műsoridejében is
érvényesülniük kell .
(6) Azon médiaszolgáltatók, amelyek több médiaszolgáltatást is nyújtanak, a 20-21 . §-ban, illetve a
(2)-(3) bekezdés szerinti hatósági szerződésben meghatározott arányokat valamennyi
médiaszolgáltatásuk összesített műsoridejének átlagában kötelesek elérni.
(7) A 20-21. § alkalmazásában a teljes műsoridő megállapítása során a hírműsorszámot,
sportműsorszámot, játékot, reklámot, televíziós vásárlást, politikai reklámot, közérdekű közleményt,
támogatói közleményt, társadalmi célú reklámot, illetve a képújság részére biztosított műsoridőt
figyelmen kívül kell hagyni,
(8) A médiaszolgáltató köteles minden év május 31-ig adatokat szolgáltatni a Médiatanács számár a
a műsorkvótákra vonatkozó el őírások betartásának ellen őrzéséhez . A (2)-(3) bekezdés szerinti, a
következő naptári évi mentesítésre vonatkozó, indokolással ellátott kérelmet legkésőbb minden év
szeptember 30-ig kell benyújtani a Médiatanácshoz .
(9) A (2)-(3) bekezdés szerinti mentesítés részletes feltételeit a Médiatanács iránymutatás a
határozhatja meg .

T/1747 törvényjavaslat "A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról", részlet

A javaslat viszont bármilyen szimpatikus értékeket is hordoz, alapvetően teljesen átgondolatlan. Kezdjük a kvótánál. A tervezetben meghatározott 25% mögött ugyanis semmilyen megalapozott számítás nincs: azt valaki valószínűleg hasraütésszerűen találta ki, hasonlóan például a 2 millió forintos állami bérplafont. Nem tudjuk, hogy miért pont 25%-nak kellene lennie a magyar zenének, és miért nem 15%-nak vagy 35%-nak.

De valószínűleg azt sem gondolta át senki, hogy van-e egyáltalán annyi színvonalas és változatos magyar könnyűzene a piacon, amennyivel meg lehet tölteni a rádiók műsorainak negyedét. A javaslat támogatói általában a franciaországi példára hivatkoznak, ahol 1996-ban vezették be egy hasonló kvótát. Franciaország azonban egy sokkal nagyobb ország hazánknál, erős hazai piaccal és jóval kiforrottabb könnyűzenei kultúrával. Ilyen kvótákhoz ugyanis színvonalas zenei kínálat is kellene.

Magyar Big Mac

De a tervezet átgondolatlan a céljai tekintetében is. A 25%-os kvótával azt fogjuk ugyanis elérni, hogy színleg valóban több lesz a magyar könnyűzene, a valóságban azonban nem. Egyrészt nem szabad túlértékelünk a rádiók jelentőségét, hiszen a mostani zenefogyasztásban sokkal kisebb jelentősége van a rádiónak, mint húsz-harminc évvel ezelőtt. Másrészt azt is látnunk kell, hogy ha több hazai előadót hallunk is majd a rádióban, azok leginkább olyanok lesznek, mint az itthon gyártott Big Mac. Ugyanis ha a kiadók be is fektetnek egy-egy magyar előadóba, annak a zenéje egy-két kivételtől eltekintve pontosan ugyanolyan lesz, mint a nemzetközieké. Legtöbbjükben annyi a helyi jellegzetesség, hogy magyarul énekelnek, de leginkább már ők is happy-k, mint boldogok.

A tervezet tehát minden jó szándéka ellenére sem segít sokat a magyar kultúrán, leginkább csak a hazai rádiószerkesztők, és persze a hallgatók életét fogja megnehezíteni.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!