Véleményvezér

vv

Szájpecek és szólásszabadság

2011.04.23. I 82 komment I Címkék: szavazas

A bíróság ítéletével nehéz egyetérteni: Szily és Bede cikke bőven belefér a szólásszabadság keretei közé. Heti szavazásaink.

Szokásos hétvégi rovatunkban tegnapi cikkünk (Egymilliós ostorcsapás a felajzott hímvesszőn) szavazásának eredményét mutatjuk be. Pénteken a Vásárhelyi Mária által az Index, illetve Szily László és Bede Márton ellen indított perről írtunk, melyben a Fővárosi Bíróság a felperesnek adott igazat egy domina-hasonlat miatt.

Véleményünk szerint az ilyen ügyeket nem a bíróság előtt volna jó elrendezni: "ez pontosan egy olyan konfliktus, amit egy pikírt megjegyzéssel, egy szellemes válaszcikkel, vagy éppen válaszra sem méltatással kellett volna kezelni. És ez az egészben a szomorú. Ebben az amúgy is csak paragrafusokban és perekben gondolkodó világban semmiképpen sem arra van szükség, hogy újabb és újabb kérdéseket, vélt vagy valós problémákat vigyünk be a jog szférájába. Hogy most már nemcsak statisztikákról, politikáról, családi konfliktusokról, hanem már stilisztikai kérdésekről, egy szóképről, egy hasonlatról is a jog döntsön."

Olvasóinknak azt a kérdést tettük fel, szerintük jogos-e az ítélet. Nézzük a válaszokat!

A 4000-nél is több szavazónk 78%-a, vagyis óriási többsége válaszolta azt, hogy az ítélet nem jogos, és a szóban forgó cikk bőven belefér a szólásszabadság keretei közé. 14% mondta azt, hogy az ítélet jogos, hiszen meg kell értetni az újságírókkal, hogy nem írhatnak le felelőtlenül bármit. További 4% az ítéletet szintén jogosnak, ám a büntetést túl enyhének tartja. Ugyancsak 4%-nyi válaszadó nem tudott döntésre jutni a kérdésben.

Az eredményekből világosan látszik: nehéz egyetérteni a bíróság ítéletével. Bár szavazásunk nem reprezentatív, de jól megmutatja azt, amit több kommentelő is megfogalmazott: az egész pereskedésből Vásárhelyi Mária jött ki a legrosszabbul.

Időközben Vásárhelyi Mária eltávolíttatta még saját szavait is, melyekkel az ítéletet kommentálta a hvg.hu újságírójának (nyikhaj hülyegyerekezés, lásd itt a második keretesben).

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kvasztics47 2011.04.23. 16:07:25

Mi a valós helyzet : egy elismert személyt meghívnak egy előadásra. Odamegy egy népszerű portál két tudósítója és arról tudósítanak, hogy az előadónak, nem fasza, hanem pinája van.
Ezután fölvan gerjesztve az agés média, hogy egy liberális személy képes pert indítani a lejáratása miatt és a megélhetését is biztosító hírnevének aljas módon történő csorbítása ellen.
Hülyék! Egy liberálisnak nem lehetnek jogai? Nem lehet becsülete? Nem várhatja el, hogy komolyan vegyék?
Mit akartok el érni?

TH 2011.04.23. 18:06:03

@kvasztics47: nem gondolod, hogy a perrel sokkal többet ártott magának ezen "elismert személy"?

Senkifia 2011.04.23. 19:49:15

Hozzá kell szokni,hogy ez van,ha elindulunk az" erről nem szabad beszélni,mert megsérted x-y lelkivilágát"-típusú lejtőn. Ha történelmi tények megtörténtét nem lehet tagadni,mert azzal sérted x vagy y lelkivilágát,(még ha ebben az esetben x meg y több egyént is jelent),aztán mintegy enyhítendő a hülyeséget, az előző történelmi tényhez hozzácsapják egypár másik történelmi tény megtörténtének a tagadását is,akkor ez egészen szép kis lejtő. Amin útközben,lefele, bizony előfordul,hogy ha lófejűnek nevezel valakit,aki lófejű, azért beperel,és neked fizetned kell.... Pedig jaj de nagy(volt?) a liberális értelemben vett sajtó meg a szólásszabadság(és a fenntemlített törvények létrejöttekor,illetve a legelsőének, a fidesz nem rúgott labdába. ő csak a hülyeséget tetézte a további esemény hozzácsapásával). Szóval nem kell kommentálni,hanem fizetni kell egyrészt. Másrészt vigyázni,hogy a szólás és a véleményszabadság abszolút voltának égisze alatt mit ír aki ír,mert könnyen pofánverhetik, a szólásszabadság meg vélemény nyilvánítási szabadság meg sajtó,és egyéb szabadság nevében :)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.04.23. 19:49:23

@kvasztics47:
"Nem lehet becsülete?Nem várhatja el, hogy komolyan vegyék? "
A becsület ott kezdődik, hogy komolyan veszem a saját elveimet, különben hogy is várhatnám el, hogy komolyan vegyenek?

Helótageci 2011.04.23. 19:49:29

@kvasztics47: Az a gáz, hogy Vásárhelyi perlekedő kedvében van. Fut még legalább egy feljelentése a szólásszabadság jegyében.

kutya vacsorája 2011.04.23. 19:49:39

jól értem? a domina azért perelt, mert a szerzőknek nem tetszett (vagy inkább nevetségesnek találták), amit a sajtószabadságért tartott rendezvényen elővezetett? jaj de szép.

Astronomy Domine 2011.04.23. 19:49:54

A helyzet az, hogy Szily és Bede két önelégült tahó fasz. Megérdemlik egymást Mariska nénével.

is 2011.04.23. 19:50:10

@TH: ez a tipikus kabátlopási ügy. nagyon furcsa gondolkodásod lehet, ha te ebből azt hozod ki, hogy magának ártott vele. őt gúnyolták ki, ez a kiinduklóhelyzet, és nem az, hogy ő beperelt másokat. nálam konkrétan Bede és Szily megkapta megérdemelt jussát. és most már papír is van róla, hogy rombolni képes emberek, akik még élvezettel is csinálnak ki másokat. ez a legalja érzés az emberi érzések közül, aljasság a neve.

blr 2011.04.23. 19:50:25

@kvasztics47:
"Mint a dominához befizető férfiak, azért szenvedtünk, hogy Vásárhelyi egy utolsó, jól irányzott ostorcsapással megrántsa a ravaszt elektromos árammal már eleve felajzott hímvesszőnkön."
Ez egy hasonlat.

"És ilyen nyikhaj hülyegyerekek, akik, gondolom, kurva jól szórakoztak, amíg megírták ezt a cikket, föl se fogják, mit írnak."
Ez konkrét lehülyézés.

Az előbbiért perelni kell, az utóbbi jogos reakció?

is 2011.04.23. 19:50:37

@poszt: a 78% az pontosan a semmi, tekintettel az irányított szavazásokra. általában 90% fölé befolyásoljátok a szavazást, ez a 78% konkrétan a teljes megosztottság, amikor meg csak 50%-ig jön ki, akkor a teljes bukta. tényleg, most már ennyi statisztika után betehetnétek a korrekciós tényezőt, mert anélkül egyre megmosolyogtatóbb, hogy túlnyomó többségről írtok.

viliv 2011.04.23. 19:50:44

Úgy gondolom, hogy nem Vásárhelyi Mária járt a legrosszabbul ezzel a hajcihővel, hanem éppen az az elv amit képvisel(t). Egyrészt megszületett a Lex Vásárhelyi, amit a továbbiakban bárki ellen lehet majd alkalmazni, másrészt Vásárhelyi Nem Domina Mária világosan bebizonyította, hogy mit is ért szólásszabadságon. Mindent lehet szidni, amit ő is utál. Azt hiszem ez az álságos, képmutató magatartás teszi őt, és társait a közéletben egyre hiteltelenebbé.

egymilliopicikrisztus 2011.04.23. 19:50:49

A perig száz röhögték ki a nőt, most meg százezren. Megérte neki?

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.04.23. 19:50:55

@TH:
Maga az zsurnalisztikának ártott ezzel... Nem csak az elismert személy jogait sértette meg, de magát a szakma igencsak megfakult becsületét és jobban besározta...

Az ilyen esetek ellen csak úgy tud védekezni a zsurnalisztika, ha kijelenti.. akár tényleges életfogytiglant is megérdemelt volna..

Blogger Géza 2011.04.23. 19:51:17

Szerintem te nem érted az egész cikket. Ők arra utaltak, hogy egyfajta mazochizmusból mentek oda, mert tudták, hogy mariska majd őket is szidni fogja. Pont ahogy egy perverz elmegy egy dominához, mert bántásra vágyik. Ez egy hasonlat volt, nem azt mondták hogy mariska egy domina, vagy úgy néz ki, hanem az egész szituáció olyan.

Egyébként szó szerint idéztek tőle, szóval egyáltalán nem azzal foglalkoztak, hogy milyen a nemi szerve.

Amúgy tényleg vicces, hogy a nagy liberális hőbörgés ("oda a sajtószabadság") után nem azért ítélnek el újságírókat, mert szidták az államfőt, a miniszterelnököt vagy az alkotmányt, hanem pont mariska miatt. :)

És az is vicces, hogy pont egy "médiaszociológusnak" (hahaha) vannak ilyen ügyei, ez már nem az első, gondoljunk a holland újságírónőre, akinek azt mondta, hogy lámpaernyőt akarnak csinálni a bőréből, vagy mit.

Aztán majd ő mint médiaszociológus ír egy rettegő cikket, hogy hát hogy meg vannak félemlítve a magyar újságírók mert lépten-nyomon beperelik őket. :) Jól ki van ez találva, két bőrt is le tud húzni a dologról.

Amúgy meg remélem, hamarosan nyugdíjazzák a bírónőt, mert szerintem kissé el van maradva a világtól.

dr kíváncsivagyok 2011.04.23. 19:51:29

Kijelentem : Liberális beállítottságú vagyok . De ! A z újságírók feszegetik - feszegetik a pofonos ládát,...aztán ha kinyílik , csodálkoznak..... Kicsit vissza kéni fogni magatokat,...Fiúk ! Az ítélet viszont túlzott,...elég lett volna 900.000 ft -os bírság .

Flúgatlan 2011.04.23. 19:51:40

Én az 1. lehetőségre szavaztam. Nem kell ezt az értéktelen, szexuálisan túlfűtött hangnemet hagyni: nemcsak a konkrét személy miatt (akit gyakorlatilag lekurváztak a hasonlattal), hanem általában is ártalmas ez a szóhasználat. A szólásszabadság, mint minden szabadság addig tart, amíg másoknak nem árt. Ez a primitív, szexuálisan aberrált duma joggal bántja Vásárhelyit (akit amúgy nem csípek) és rombolja a társadalmat.

Azt meg ne higgyétek, hogy a szavazás eredménye bármit is bizonyít, mert a mintavétel durván torzított. Azok, akik elolvassák az ilyen blogokat, nem képviselnek reprezentatív mintát.

Majdnem 2011.04.23. 19:51:49

nem vettétek észre, hogy a bíróságok objektivitása nemigen szavatolt mostanában? ... édesapám is "angolosan" távozott valamelyik előző rendszerben este fekete autóval ... de másfél év múlva hazajött -nagy szerencsével

Dandie (törölt) 2011.04.23. 19:52:06

@kvasztics47: Mit akartok el érni?
Az igekötők helyes használatát.

tiszteleg 2011.04.23. 19:52:31

A hasonló ügyekben igen járatos bíró intelligensen feladta a leckét a sajtószabadság vitában. Permegelőző precedenst teremtett...Így már senkinek se fog eszébe jutni hasonló esetekben a perindítás. Kiteljesedik a sajtó szólásszabadsága. Ki mer ezek után perrel repetázni a kellemetlenségekből?

Nyugodtan írva maradhatnak a többé-kevésbé hasonló önjellemző cserdítések is. Pl. w.blog.hu/2011/04/14/a_pedofilok_vedoszentje

A nálunk civilizálatlanabb, intoleráns államokban az ilyesmiért kommandósok törnék rá az ajtót a bűnpártolóra (és a bűnösökre), majd rabomobilba tuszkolnák puskatussal.

...akkor nem érdemkeresztet visz, hanem miskárolóbicskát.

Magyarországon nemhogy elnézik, de egyenesen díjazzák a szexuális eltévelyedés legkirívóbb fajtáit.

a gesztusokból látszik, mennyire fontos nekik, hogy kiálljanak a perverz tata mellett.

a koszovói árvaházakban bizonyára nyílnak új horizontok a szentéletű atyának.

Martian (törölt) 2011.04.23. 19:52:44

Ugyan kissé körülírva, de végső soron VM "perverz kurvaként" lett jellemezve nagy nyilvánosság előtt.

Sajtószabadság ide vagy oda, ha a páromról írta volna ezt, a cikk szerzője másnap szedegethette volna össze a kivert fogait a szerkesztőség padlójáról...

penumbra1984 2011.04.23. 19:52:56

Jót röhögtem az eredeti cikken, kb. a Vásárhelyi asszonynak is ennyit kellett volna tennie, illetve elgondolkodni miért írtak ilyet róla, önkritikát gyakorolni ha szükséges aztán lépjünk tovább. Ehelyett ilyen lábszagú nívót enged meg magának, mint a pereskedés. Ezzel lényegében elismerte, hogy van helye a vitriolos szatírának vele szemben.
Tudnék erre még mit mondani, de az többe lenne, mint egymillió. :D

mehr luft 2011.04.23. 19:57:22

"Mint a dominához befizető férfiak, azért szenvedtünk, hogy Vásárhelyi egy utolsó, jól irányzott ostorcsapással megrántsa a ravaszt elektromos árammal már eleve felajzott hímvesszőnkön."

Emiatt az egész szarpaszírozás?

Vásárhelyi Mária, Ön hülyébb, mint a seggem.
IP-cím a szerkesztőségben.

Szabiapu 2011.04.23. 20:16:54

Én magam is a végzettségem szerint "médiaszakmunkás" vagyok, és vettem a fáradtságot, hogy végignyálazzam az összes kapcsolódó cikket. Nos, véleményem szerint kicsit elvetették a kollégák a lasztit, de én is egyetértek azzal, hogy ezt a történetet tényleg a hajánál fogva rángatta el Várárhelyi Mária a bíróságra. És amilyen stílusban reagált erre a cikkre, azzal Ö "alacsonyodott" le egy olyan szintre, ami alapján okafogyottá vált egy ilyen per elindítása. Erről az esetről az jut eszembe, mikor anno egy rendezvényen egy egyetemista többször azt kiabálta Gyurcsány Ferencnek, hogy "Áruló!" Ebben az esetben a bíróság azt az ítéletet hozta, hogy mivel a fentebb említett személy közszereplő, ezért az Ő személyét érintő kritikák más megítélés alá esnek. A fentebbi példa független a politikai és egyéb meggyőződésemtől, csak példaként említettem. csak példaképp említettem, hogy ebben az esetben is egy közszereplőről van szó, akinek "kissé" rugalmasabban kell(ene) kezelni az ilyen és ehhez hasonló cikkeket.

hackbard.celine 2011.04.23. 20:17:00

@kutya vacsorája: Nem, ez egy 2009-es ügy, semmi köze a sajtószabadságos hype-hoz.
Vásárhelyi korábban már (2000-2002) beperelte a Magyar Rádió Vasárnapi Újság c. műsorát, amiért több alkalommal megsértették a személyiségi jogait és emberi méltóságát, de ugyanígy beperelte a Magyar Nemzetet hasonló okokból. Perenként 5-600e Ft nem vagyoni kártérítést ítélt meg a bíróság jogerősen.
A vélemény szabadsága és az emberi méltóság két olyan érték, amelyek nem állíthatók szembe.
A Szily-Bede féle cikk sem kivétel (személy szerint ugyan nem értek egyet az - egyébként még NEM jogerős - ítélettel, de nem ismerem a részletes indokolást).
Az emberi méltóság megsértése nem egy objektív kategória.

penumbra1984 2011.04.23. 20:17:01

Egy szava sem lehet, mert lényegében csak megbüntette a férfiakat...mégiscsak domina. :)

fakopács 2011.04.23. 20:35:11

@mehr luft: Csatlakozom. IP cím ugyanott.

fakopács 2011.04.23. 20:35:13

@Flúgatlan: "akit gyakorlatilag lekurváztak a hasonlattal"
- Látom nem sok szexuális tapasztalatod/ismerted van, a domina nem kurva.

fakopács 2011.04.23. 20:35:18

@viliv: "másrészt Vásárhelyi Nem Domina Mária világosan bebizonyította, hogy mit is ért szólásszabadságon. Mindent lehet szidni, amit ő is utál. Azt hiszem ez az álságos, képmutató magatartás teszi őt, és társait a közéletben egyre hiteltelenebbé. "

:-))) Igy van!

Ráadásul szerintem a férje a legszomorúbb, hogy most már a bíróság is kimondta, az asszony nem domina.

Axum 2011.04.23. 21:37:31

Ha azt irom le valakiről, hogy randa kövér tehén, akkor az vélemény vagy tény? Ha beperel, akkor majd a biróságon lemázsálják?

dr kíváncsivagyok 2011.04.23. 21:37:39

Egy másik aspektus :
Vajon mit tenne a kedves újságíró , ha az édesanyjáról írna ilyen stílusban egy kollégája ?? Sejtem : Kitaposná a belét......

penumbra1984 2011.04.23. 23:20:35

@kíváncsivagyok: Ne haragudj ez nettó szemforgatás. Egy celeb nem csap ekkora hisztériát ha valami ocsmányat írnak róla. Itt meg nem Vásárhelyiről állították, hogy domina vagy akármi hanem az előadásának végighallgatását hasonlították ahhoz, mint amikor valakinek élvezetet okoz ha erotikus célból megkínoztatja magát. Vágod mi az, hogy hasonlat? Ahogy meg fentebb olvasható, Vásárhelyi sportot csinál a pereskedésből. Megélhetési megsértődő. Hagyjuk már. Ha annyira biztos a szakértelmében és a meglátásai helyességében, miért nincs egészséges önértékelése, hogy lepöccintse magáról ha esetleg valami vastagot írnak róla? Egy frappáns viszontcikkel vagy ilyesmi.
A nyikhajozás is csak a nemlétező önbizalmát mutatja. Ezt pótolja a bírósági pattogással.

Callie-comment 2011.04.23. 23:20:44

Az Index erkölcstelenül működő "újságíróinak" néha visszanyal a fagyi.
Ők meg ezerrel sajnáltatják magukat.

Martian (törölt) 2011.04.23. 23:21:01

@fakopács: ahogy ez a cikkben ki lett ragozva, tök mindegy, hogy a szexuális ipar melyik ágazatába lett VM utalva... ha ezt a sziciliai Don feleségéről vagy lányáról írja, másnap örülhet a szerző, ha csak a pöcsét vágják le és nem lövik szitává.

Persze, lehet jókat röhögni a poénokon, ahogy azt éretlen kamasz korunkban bizonyára élveztünk volna... de hogy egy népszerű internetes újságban is ez legyen a színvonal mércéje..?

AzHofi 2011.04.23. 23:21:10

Az, hogy idióta gyökér dagadt kurva, hány év sitt? Mármint ha mondanám, de természetesen nem mondom.

Gáborom 2011.04.23. 23:21:20

Lehet,hogy a szólásszabadságba belefér - de miért is? A bíróság szerint nem. Vagy a bíróság csak addig fasza gyerek, amíg a kedvünk szerint dönt?
Ne mááá! Ez olyan liberális (álliberális!! ) attitűd!

De ha netán mégis belefér a szólásszabadságba, az biztos, hogy sem a szellemességbe, sem a jó stílusba nem fér bele.

Nem mintha kedvelném a tárgyalt hölgyet, nem őt védeném, inkább magunkat, olvasókat.
A szólásszabadságnak nem az a lényege, hogy szabadon alázhatunk valakit , sokkal inkább az, hogy a tényekről akkor is lehet írni, ha az bármelyik politikai vagy már érdekkörnek nem tetszik.
De hol van itt az a sajtó, amelyik erről híres?

Talán az index az lenne, de sajnos nem tudom komolyan venni - pedig a tehetség meg lenne , de a stílus - ugye - maga az ember, és ezzel a stílussal - legalábbis nálam - nem hiteles senki és semmi.

Azért szeretlek benneteket, az index napi "falat", de nem hiteles hírforrás, inkább előjáték....
:)

Tedat 2011.04.23. 23:21:28

@kíváncsivagyok:
Ne szorakozzal mar, olvastad a Szily cikket vagy csak hoborogsz??

Sehol nincs benne VM lekurvazasa!

Martian (törölt) 2011.04.23. 23:21:34

Egyébként van egy érzésem, hogy egy ilyen dominás-hímvesszős hasonlat után, a szólásszabadság hazájában, az USA-ban egy magát valamire is tartó sajtóterméktől úgy vágnák ki az újságírót, mint a macskát szarni... nem az érintett személy miatt, hanem "verbal sexual abuse" címén.

Friedman 2011.04.23. 23:21:40

És ha én is ezt leírnám (mondjuk itt kommentben), amit a két indexes, akkor nekem is járna a büntetés? És ha csak ezt gondolom, akkor is jár? Mert, ha igenlő válaszokat ad erre valaki, akkor én nem akarnék az ő világában élni.

Friedman 2011.04.23. 23:21:51

@kíváncsivagyok: Újságban válaszolna valószínűleg. De nem valószínű, hogy bíróságra menne árulkodni. Te már pereltél be valakit azért, mert lekurvázta az édesanyádat? Költői a kérdés, de a következő nem: Vajon miért nem perelted be?

FPéter 2011.04.23. 23:21:56

én szily meg bede helyében beperelném vásárhelyit a hülyegyerekezésért

KenSentMe 2011.04.23. 23:22:06

Mindenkinek a figyelmébe ajánlom, hogy ebben az esetben még kevesebbről volt szó. Nem arról, hogy azt írták, hogy "ez a nő egy ronda tehén", hanem, hogy "amikor a szemébe nézem, úgy érzem magam, mintha egy háromfejű mutáns sügért látnék". Na most nem érezhetem úgy magam a ránézése közben, ahogy akarom? Ha előtte elszívtam három füves cigit, megittam két kör pálinkát, nem láthatok bele mutáns vizilovat is?

Mi a szólásszabadság, ha a saját érzéseimről nem nyilatkozhatok szabadon?

flamer 2011.04.23. 23:22:13

@Flúgatlan:
"Nem kell ezt az értéktelen, szexuálisan túlfűtött hangnemet hagyni"

Igenis, Acél elvtárs, nagyon is jól mondja! Szocialista erkölcsöt a sajtóba, hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának!

"akit gyakorlatilag lekurváztak a hasonlattal"

Igazából nem, de teljesen igaza van, Virág elvtárs, ki a magyar sajtóból az olyan, becsületes proletárokat megzavaró kispolgári csökevényekkel, mint a hasonlat! Még csak az kellene, hogy a végén vérszemet kapjanak bizonyos felforgató elemek és allegóriák vagy esetlegesen szatírák jelennek meg a lapokban.

Tűzgolyó 2011.04.23. 23:34:13

Gondolom ez csak első fokú ítélet volt. Nem tartom valószínűnek, hogy másodfokon is 1 milliós büntetést szabnak ki, max bocsánatkérésre kötelezik, de amúgy jogilag teljesen hibásnak tartom az ítéletet. Gondolom ez a bíró is rövid úton megy nyugdíjba.

Netuddki. 2011.04.23. 23:34:28

1. Elolvastam az ominózus cikket. Nem a Marcsát hasonlították, hanem csak egy hasonlat volt.

2. A Marcsa eljátszotta a hattyú halálát. Ezzel minimum megtévesztette a bíróságot. A nagy kérdés vajon a bíró tényleg elhitte-e? (lópisztojt)
A másik, ilyen tyúkperekre megy el a bíróság ideje. A bírónak el kellett volna őket zavarni a véresbe.

3. Ettől még a cikk ízléstelen és trágár szerintem. Nem kéne rendszert csinálni belőle. Mire tartja az Index a szerkesztőt? Vagy nincs?

fedkvas 2011.04.23. 23:42:14

@kíváncsivagyok: persze meg rőzsét cipelő cukorfalat anyókákról. baszod, nem véletlenül írták Szilyék azt a cikket, hanem mert a hasonlat a valóságban horgonyzott. nem lehet mást képzelni VM helyébe, ha egyszer ő hasonlatos dominához, nem pedig a Szily anyja, vagy a Bede anyja, vagy valaki másnak a jó édes anyja.

csg67 2011.04.24. 00:21:59

A szólásszabadság nem azt jelenti, hogy bármilyen trágárságot le lehet írni, hanem azt, hogy az objektív tények közlését nem lehet akadályozni. Sajnos elég kevesen értik meg ezt még a médiában is, kell még néhány ilyen ítélet...

Csak gondolatkísérlet gyanánt; ha mondjuk ezt a cikket kellene elemezni érettségin, jogosan háborognának a szülők, vagy elutasítanánk azokat akik új feladat kiírását követelnék, mivel maturáló lányuk nemigen tudott zavarában értelmes dolgozatot beadni?

Jakab Andor 2011.04.24. 00:51:57

Felháborítóan rossz ítéletnek én is azért tartom, mert Vásárhelyi Máriát dominának nevezték, dominához hasonlították már vagy ezren, köztük maga a bírósági ítélet. KIVÉVE Bedét és Szilyt, akik CSAK magukat hasonlították olyan férfiakhoz, mint akik dominához fizetnek be - azaz pénzt adnak azért, hogy kínozzák őket.

Ha ezért Szily és Bede (illetve az Index, ahol publikáltak) büntethető, vajon nem kellene megbüntetni a többieket is, akik viszont tényleg dominához hasonlították Vásárhelyit a kommentelők közül? És azokat, akik Szilyt és Bedét ócsárolták?

Vagy az más? A kommentelők kifejezhetik (negatív) véleményüket, újságírók nem? Másképpen kérdezem: ha Szily és Bede írnak 1 címsort, 1 soros "cikket" bevezetőként, a többit pedig kommentben, akkor minden rendben lett volna?

A legkevésbé azokat értem, akiknek nem tetszik Szily és Bede vagy éppen az Index stílusa, és emiatt úgy érzik, hogy a büntetést jól megérdemelték. Csakhogy "rossz" stílusban írni tudomásom szerint önmagában nem büntetendő. Ha igen, úgy az államnak meg kellene fogalmazni és előzetesen közzé kellene tenni, hogy mi számít büntetendően "rossz", üldözendő stílusnak. Milyen szavakat nem szabad használni és így tovább, részletesen. Ellenkező esetben senki nem tudhatja, hogyan szabad nemtetszést, negatív véleményt kifejteni és hogyan nem szabad.

A szabadsághoz szerintem az is hozzá tartozik, hogy mindenféle stílusban kifejtheti a véleményét (a negatívat is) akárki, és mindenki szabadon eldöntheti, hogy el akarja olvasni vagy sem. Undorító? Használhatom ezt a kifejezést arra, hogy Vásárhelyi a sajtó jövőbeli szabadságának korlátozásával riogat egy rendezvényen, majd meghurcol újságírókat, akik le merték írni kritikájukat?

Én is abban bízom, hogy másodfokon győzedelmeskedik az igazság, vagy csak a józan ész. Ha mégsem, az hatalmas botrány.

Vegyük észre, hogy nem csak a sajtó, hanem mindannyiunk véleményének szabad kinyilvánításához fűződő joga forog kockán. Arról van szó, hogy büntethetőek lehetünk-e azért, mert kifejezzük, ha valami vagy valaki nem tetszik, olyan stílusban, ahogy jól esik.

Persze azt is értem, mit jelent a jó hírnévhez fűződő jog. Ha Bede és Szily olyan cikket írtak volna, amelyből -tévesen- azt a következtetést lehetett volna levonni, hogy Vásárhelyi Mária dominaként tevékenykedik, azaz férfiaknak perverz szexuális jellegű szolgáltatást nyújt, úgy szerintem is megsértették volna a jó hírnevéhez fűződő jogát, becsületét. Hiszen mindenki számára evidens, hogy ez nem igaz, nincs így. Ha ezt mégis el akarták volna hitetni az olvasókkal, bizonyos tények hamis színben feltüntetésével, kreált bizonyítékkal vagy más módon, úgy nem bújhatnának saját szabadságjogaik, például a sajtó szabadsága mögé.

Így azonban Vásárhelyi nem bújhat a jó hírnevéhez fűződő joga mögé, és nem hurcolhat meg újságírókat csak azért, mert róla negatív hangvételű kritikát fogalmaztak meg.

KenSentMe 2011.04.24. 00:52:00

@csg67:

"A szólásszabadság nem azt jelenti, hogy bármilyen trágárságot le lehet írni,"

Szerintem meg azt jelenti. Én legalábbis nem szeretném, ha egy gondolatrendőrség döntse el, hogy mi trágár és mi objektív tény.. amire van szerkesztő, médium, közönség és nem járat le másokat, azt igen is büntetlenül lehessen kinyomtatni..

aki pedig érettségire odáig jutott, hogy egy trágárság láttán pironkodik, az valószínűleg a faszt is csak zsebkendővel fogja meg, abból már nem lesz tisztességes ember.

Jakab Andor 2011.04.24. 22:18:01

@csg67: Érdekes gondolatkísérlet, de a szerzők nem érettségi feladatot írtak, hanem egy velős, csipős kritikát egy politikai jellegű rendezvényről. Döntsék el, hogy mi felel meg a maturáló lányok cikkelemzéséhez azok, akiknek az a feladata. És válasszanak a sok cikk közül olyat, amit a leginkább megfelelőnek tartanak e célra.

Visszakérdezek: ha egy blogon egy cikk rossz, tele van helyesírási hibával, vulgárisan fogalmaz az büntetendő? Ha nem alkalmas érettségi tételnek, büntetendő? Csak Szily és Bede cikke, vagy a többi is? Melyik szavaknál kell meghúzni a határt? Ki döntsön minden esetről? Induljon per minden esetben?

Másik gondolatkísérlet: ha valaki a rasszista gondolatait kifinomult stílusban fogalmazza meg, elkerülve minden obszcenitást, trágárságot, akkor alkalmas érettségizőknek cikkelemzésre? Akkor nem büntethető? Vagy mégsem a megfogalmazás stílusa a lényeg, hanem a mondanivaló tartalma?

Ha Szily és Bede UGYANEZT a saját magukra vonatkoztatott dominás hasonlat nélkül fogalmazzák meg, ha elkerülnek minden demagóg támadásra felhasználható szót a cikkükben, akkor minden rendben lett volna?

Tehát: büntethetőek azért, mert az internetezők egy részének nem tetszik a stílusuk, ha egyébként nem törvénysértő a véleményük, állításaik tartalma?

Martian (törölt) 2011.04.24. 22:20:58

@VRbagoly: a megfelelően működő társadalmakban a bizalomnak prioritása van a (szólás)szabadság felett: mint újságíró leírhatod, hogy a pincérek péniszagyúak, de utána ne csodálkozz, ha a kricsmiben a sörödnek pincérhúgy íze lesz. :) vagy ahogy a Merovingiai mondta a Mátrixban: ok és okozat. :)

Jakab Andor 2011.04.24. 22:21:04

Sokan kifogásolják a cikk stílusát.

De itt egy bírósági ítéletről van szó, amely komolyan -jelentős pénzbírságra is- megbünteti azt a sajtóterméket, ahol a cikk megjelent.

Meg lehet érteni, sőt egy szabad világban teljesen természetes, hogy egyes publicisták, kommentelők, újságok, médiumok stílusa sokaknak nem tetszik.

Az Index stílusa szerintem is szabados. Például időnként címlapon látni a pina, fasz, szar és hasonló szavakat. Az Origo konzervatívabban fogalmaz. Megértem, ha bizonyos embereknek az előbbi stílus nem tetszik, és emiatt nem olvassák. A kérdés az, hogy bírságolható, büntethető-e. Ha igen, akkor pontos szabályozás kellene, hogy pontosan mit szabad és mit nem. És ha igen, akkor azt is meg kell határozni, hogy csak portáloknak, csak újságíróknak tilos-e "rossz" stílusban írni, vagy kommentelőknek, bloggereknek is. Ha igen, akkor pontosan meg kell határozni, ki számít újságírónak, ki bloggernek. És így tovább, és így tovább.

A magam részéről például nem kedvelem az öncélú trágárságot. De az ellenkezőjét sem. Sőt, a vulgáris, de korrekt fogalmazást ezerszer többre értékelem, mint az eufemizmusoktól hemzsegő, politikailag korrekt szóhasználattal zsonglőrködő, de álszent szalonzsidózást, rasszizmust, demagógiát, kirekesztést, rosszindulatot, sötét ostobaságot, trollkodást. Inkább büntetném, mint a trágárságot.

Az egész szabad világon az alapelv az, hogy a vélemény kifejezésének szabadságát csak rendkívül indokolt esetben szabad korlátozni, az ENSZ nemrégiben Magyarországon járt szakembere szerint például a gyermekpornográfia ilyen eset. Az esetek elsöprő többségében viszont rá kell bízni az emberekre, hogy eldöntsék, mi helyes és mi nem az.

Jakab Andor 2011.04.24. 22:21:07

@is: Ön a két újságírót "aljasnak" nevezte, a blogot pedig a szavazás manipulálásával vádolta meg. Ez helyes?

tbb 2011.04.24. 22:21:09

A vásárhelyi máriaféléket tilos cikizni. Mit nem lehet ezen érteni? Hogy-hogy a Szily és a Bede ezt nem tudta?

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2011.04.24. 22:21:22

Aki szavazott, azok a blog olvasói, döntő többségükben index olvasók is egyben. A kérdésről részben a blogról, részben az index oldaláról tájékozódtak. Ha a "másik oldal" érvei nem hangzottak el, akkor nem meglepő, hogy az oldalban, blogban még bízó olvasók döntő többsége a post szerzőjével fog egyetérteni.

De vajon igaza van-e?

Döntően 3 részletkérdést kell ehhez végiggondolni: Belefér-e a szólásszabadságba, sajtószabadságba a cikk? Az eredeti cikk mennyiben felel meg az újságírókkal szemben támasztható etikai normáknak? Hogyan lehet / kell jogi szempontból megítélni a kérdést?

A szólásszabadság, sajtószabadság nem egy öncélú játékszer. Nem arról szól, hogy az újságíró bárkit sértegethet, nem a mások megalázásáról szól.

Arról szól, hogy a választó, ha nem tud tájékozódni, nem tud felelős döntést hozni. A tájékozódás lehetőségét biztosítja a szabad sajtó. Fontos a tények és vélemények megosztásának a lehetősége, s a sajtóban is folyó társadalmi vita. Ez a sajtószabadság egyik eleme.

A másik fontos eleme, hogy ne lessen mindenféle mondvacsinált okokkal elhallgattatni a sajtót, így az újságíró ne érezze magát kiszolgáltatottnak.

Nos ebbe a Dominázás, érdemi tájékoztatás nélkül nehezen fér bele.

Az újságírókkal szemben etikai elvárás, hogy ne éljenek vissza ezzel a szabadsággal. Részben ezért lenne fontos sok helyzetben igazat írni és nem torzítani a történteken. Másrészt ezért nem szabad úgy gondolni, hogy "újságíró vagyok, lehetek paraszt is, mert az a menő". Az ilyen magatartást ugyanis nem védi a sajtószabadság, a törvény. Ha valaki nem tájékoztat, hanem beszólogat, túllép egy határt, csak saját magát okolhatja.

Az ilyen önjelölt celeb menőgyerek újságíró ugyanis azzal, hogy tudatosan áthágja a szabályokat, törvényt sért zsarolható, elhallgattatható lesz. Ez az a pont, ahol már sérülhet a sajtószabadság, ha ezért már valós tájékoztatást sem adhat. A világban elég sok szerkesztőség ezért vonja maga felelősségre a hibázó újságírót.

És az újságírók etikátlan magatartásának célszerű idejében határt szabni. Az 1 millió forintos kártérítés az index környezetében aprópénz. Ez a tanulópénz apróság.

Nem értek egyet azzal, hogy az Index (vagy az újságíróinak többsége) jobboldali lenne, vagy baloldali. Bármelyik állítás elveket, elvhűséget, egyfajta tisztességet feltételez. Ennek van némi köze a neveltetéshez, az ember hátteréhez, gyermekkorától belenevelt becsülethez. Egy szilárd értékrend, amihez az ember ragaszkodik teszi az embert jobboldalivá, baloldalivál, liberálissá, stb. Ehhez az értékrendhez társulhatnak a szakmai etika szigorú szabályai, amiket az iskolában szed fel az újságíró.

Egy kiegyensúlyozott újságírót is jobboldalinak látja a baloldali, hiszen a saját értékrendjéhez viszonyít. Egy jobboldali is éppen így emleget majd "ballib médiát" az adott lap kapcsán. Ez a kiegyensúlyozott tájékoztatásra is igaz, törvényszerű az ilyen kritika.

Ha valaki azonban nem a "kiegyensúlyozottsághoz" ragaszkodik, hanem "újságíróként megtehetem", "ez a menő", "ez hoz látogatót" vagy bármi hasonló alapon sorra szegi meg az etikai szabályokat, nagy vonalakban ugyanezt a képet állítja fel magáról.

Csak éppen a botrány és kattintásvadász módon eltorzított hírek, az olvasók etikátlan megvezetése nem túl szép dolog. Ráadásul visszaüt. Persze, ez hozta a látogatottságot, a bevételt, ettől lehet újabb, nagyobb, szebb autó pár ember birtokában. Ebből jött össze az a pénz, amiből most az 1 milliót ki lehet fizetni.

De ez is hozzájárult kicsit a 2/3hoz, az új médiatörvényhez, az új alkotmányhoz, stb. mert részben segített a FIDESZhez, részben felhívta a figyelmüket arra: A hazai portáloknál így működik a harc az olvasókért, ez minden kormány számára kockázat, a FIDESZ kormány számára is. A 2/3 meg remekül használható a kockázat minimalizálására.

Persze az is igaz, hogy a 2/3 sok szempontból jobb lehet mint az egyszerű kormánytöbbség. Egyértelműbb a felelősség, akad kihasználható lehetőség. A hazai média pedig, ha sokszor nem a tájékoztatást szolgálja, nem tölti be a védendő feladatát, akkor szabályozásra szorul. Indokolható, védhető a médiatörvény.

Pont azért, mert az önjelölt celebként funkcionáló öntelt firkászok, akik azt hiszik nekik mindent szabad, nem tájékoztatnak, a választók felelős döntéseinek a gátja a félretájékoztatás.

Egy nőnek, ha még oly burkoltan is, de "menőzésből", lekurvázza egy ilyen firkász, bizony joga van megsértődni. Ha emiatt mások is sértegetik, úgy érzi kár érte, joga van bíróság előtt megvédenie magát.

Hogy ezen veszít vagy nyer? Nézőpont kérdése. Ha ezen veszít azt le kell-e verni azokon az újságírókon akik ilyen helyzetbe hozták? Jó kérdés...

kvasztics47 2011.04.24. 22:21:32

@blr: "És ilyen nyikhaj hülyegyerekek, akik, gondolom, kurva jól szórakoztak, amíg megírták ezt a cikket, föl se fogják, mit írnak."
Ez konkrét lehülyézés."
Az újságíró, a közfelfogás szerint írástudó lenne. Vagy is olyan művelt, tájékozott, személy akinek az írásai nagy tömegekre orientáló hatással van. Talán, még diplomával is rendelkezi. Tanár is lehet belőle.
Normális tájékoztatás, kritika helyett, minden indok nélkül, lekurvázza az előadót.
Ez a magatartás ami büntetést érdemel, mert ezeket másképp nem lehet leszoktatni erről a viselkedésről.

attilahawks · http://goo.gl/M7Tq4i 2011.04.24. 22:21:38

Errôl az ügyrôl nem tudok mit mondani, nincs elég infom. Viszont más dolog miatt Szilyt nem tartom szimpatikusnak.

kvasztics47 2011.04.24. 22:21:43

@Dandie: "Mit akartok el érni?
Az igekötők helyes használatát."
Úgy látszik neked a szövegértéseddel baj van. (tanújá mán skicc patyotól)
Ezek állítólag újságírók lennének. A közfelfogás szerint az újságíró "írástudó" talán, még diplomája is van. Tanár is lehetne. Az írásai eljutnak a nagy nyilvánossághoz, ezzel tömegeket orientálnak.
E helyett lekurvázzák az előadót.
Ezért jár a pénz büntetés, mert nem tanulnak, csak úgy mint a gyorshajtók.

kvasztics47 2011.04.24. 22:21:48

@Jakab Andor: "Így azonban Vásárhelyi nem bújhat a jó hírnevéhez fűződő joga mögé, és nem hurcolhat meg újságírókat csak azért, mert róla negatív hangvételű kritikát fogalmaztak meg."
Kár volt ennyi hülyeséget ide írnod. Mi vagy te bírósági fogalmazó? Azok szokták a hanyag ítéletet hosszú szövegbe csomagolni.
Akit gyorshajtásért megbüntetne arra sem mondjuk, hogy meghurcolták.
A fiúk nagyot vétettek a szakma szabályai ellen, ahelyett, hogy tudósítottak volna az eseményről, esetleg kritikát írtak volna, egy szerűen lekurvázták az előadót.
Ezért jár a pénzbüntetés.

kvasztics47 2011.04.24. 22:21:53

@Tűzgolyó: "Gondolom ez a bíró is rövid úton megy nyugdíjba."
Valóban így lesz. A Független gondolkodókat, valódi újságírókat ezután az Orbán által kiválasztásra kerülő gátlástalan bírók fogják szakmányban el@Lord_Valdez: ítélni.
De mi a jó neked ebben?

kvasztics47 2011.04.24. 22:22:11

@Lord_Valdez:
"A becsület ott kezdődik, hogy komolyan veszem a saját elveimet, különben hogy is várhatnám el, hogy komolyan vegyenek?"
A saját elveim (amit ugyebár nem én találtam ki, de elfogadtam) komolyan vétele az nem azt jelenti ugye, hogy elfogadjam a gyalázatot?
A két "újságíró" mint újságíró a köztudatban "írástudó" lenne, akinek az írásai eljutnak a széles tömegekhez, és ezzel hatással vannak a közéletre.
E feladatuk helyett lekurvázzák az előadót.
A közlekedés szabálysértőit is pénzbüntetéssel neveljük szabály követésre.

Mágia 2011.04.24. 22:22:29

@blr:

"Az előbbiért perelni kell, az utóbbi jogos reakció?"

Nem, az utóbbiért viszontpert lehet indítani :)

Előbb-utóbb mindenki megtanulja majd, hogy nem csak neki vannak peres úton érvényesíthető jogai, hanem másoknak is.

belekotty 2011.04.24. 22:22:40

Jó lenne ha a sok kommentelő tájékozódna! A domina nem prostituált.

Úrnő az eredeti jelentése. A mai nyelvben:

"domina - Latin szó, jelentése úrnő. A mazochista (önkínzó) férfiak párja, aki fizikailag bántalmazza a férfiakat mielőtt azokat szexuális kielégüléshez juttatná."

Komment Kálmán 2011.04.24. 22:23:04

Az Index.hu évek óta a kedvenc napilapom, sőt leglátogatottabb weboldalam (legalább 7-8 éve már).

És ennek ellenére mégis el tudom ítélni azt, hogy ezek a kedves "nyikhaj" újságíró gyerekek ilyen stílusban írnak. Ugyanis:
Ha nem tetszik nekik valakinek a munkássága, véleményrendszere, stílusa, akármije, akkor nyugodtan kritizálják csak meg, szedjék szét, elemezzék ki, tegyék nevetség tárgyává (inkább ne!), de

ne csináljanak valakiből még KÉPLETESEN SEM, és még KÖZVETETTEN SEM prostituáltat, dominát, szexuális szereplőt!

Milyen érzés lenne a kedves újságíró gyerekeknek az, ha a kedves édesanyjukról vagy apjukról, azoknak munkahelyi teljesítménye kapcsán írnának valami szexuális utalásokkal teletűzdelt cikkedvényt mások?

Miért kell lealacsonyítani valakit, csak azért, mert politkailag nem értenek vele egyet vagy nem tetszik a stílusa. Még akkor is, ha a (mittoménmineknevezzem) hasonlat saját magukra vonatkozott, miszerint ők mintha elmentek volna egy domina prostihoz. Nade ebben a költői képben mégiscsak Vásárhelyi Mária volt a prosti...

Hozzáteszem, nem is ismerem V. Máriát, az előbb googliztam ki a képét, de nem is ismertem fel, azt sem tudom mit alkotott eddig. Se védeni, se támadni nem akarom egyik felet sem. Se politkailag, se más szempontból.

Viszont gusztustalan az index-kultúrának az a része, mikor mindenből pornót akarnak csinálni, legalábbis verbális értelemben, szóbeli eszközökkel, ennek része az is, mikor a címlapon "faszoznak"-"pináznak". Uj Péter főszerkesztői munkásságának eredménye. Sikeres lap az Index, a 6.-7.-8. helyezett szokott lenni a leglátogatottabb magyarországi webportálok (webhelyek?) ranglistájában. Természetesen ennek a stílusnak is köszönhető ez az előkelő helyezés. Origo, Index. A két leglátogatottabb online napilap. Az Index pedig továbbra is a kedvencem marad.

De miért kell lemenni alpáriba? Ha Vásárhelyi férfi lenne, akkor is megcsinálták volna így a cikket? Vagy az már túl buzis lett volna?

Csak azért, mert nő (akármilyen is a stílusa) csináljunk belőle dominát! - gondolták a "nyikhajok". Mégha csak képletesen és közvetetten is.

=Daniken= 2011.04.24. 22:23:08

@Martian: Nagyon jól gondolkodsz, egyetértek. Legyen Amerika a sajtószabadság és a jog szempontjából nekünk is mérvadó.

Mert ugye Clinton is sajnálta nagyon, -kb. olyan 2 milliárd tv néző előtt kért bocsánatot- és vallotta, hogy annyira nagyon bánta...de elképzelhető, hogy ettől még hörögve kapaszkodott Lewinsky kisasszony fodros hajába, hogy utána összepacázza a ruháját...és lehet hogy nem is csak egyszer? na mindegy, szép dolog a képmutatás. és ilyenkor megengedhető egy szemtől-szembe mondott "kurv'anyád" is, de csak ha tényleg jogos...Szily és Bede akkor járt volna a legjobban, ha Marcsi néni reflektált volna egy frappánsat azzal kapcsolatban, hogy ha ez a két kiéhezett firkász folyton álló pecekkel jár az ő kinyilatkoztatásaira, talán az index szerkesztőségében vki túl sok viagrát szór az irodai vízbe...vagy vmi hasonló....de ekkora hisztit levágni, kabaré:-))) remélem, a 1Milla növeli nem nagyon az adóalapját..úgy tűnik, ez egy jól fizető szegmens:-)

shinichi 2011.04.24. 22:23:24

Az egész ügyben az a legszomorúbb, hogy a Véleményvezér már a második cikket szenteli ennek az ügynek. Valamint az, hogy azt a véleményt sugallja, hogy VM-nek nem volt joga az őt ért sérelemért elégtételt vennie, mert "liberális", és a sajtó-, valamint szólásszabadság mellett érvel.
A szólásszabadság nem azt jelenti, hogy valakinek a személyiségi jogait meg lehet sérteni. Két teljesen különböző dolog.
Megfordítanám a Véleményvezér gondolatmenetét: Csak addig jó a médiatörvény amíg a "libsik" száját lehet befogni vele? Nem. A törvény mindenkire vonatkozik.
A Véleményvezér szerint aki libsi, az nem fordulhat védelemért a bírósághoz? Az hogy törvény előtti egyenlőség, az mond valamit? Jelent még valamit ebben az országban?
A két újságíró beszólása szerintem sem ért egymilliót, még egy szóbeli figyelmeztetést sem, de az az ötlet, hogy bizonyos embereket véleményük, nézeteik miatt nem illet meg a törvényes védelem, az megérne százmilliót egy normális országban. Itt nem.
Nem kéne a Kurucinfó, meg a B@r!kád szintjére süllyedni.

hower 2011.04.24. 22:23:31

@csg67: "A szólásszabadság nem azt jelenti, hogy bármilyen trágárságot le lehet írni, hanem azt, hogy az objektív tények közlését nem lehet akadályozni."

Hát ezt rosszul tudod, olvass kicsit utána pl. itt: hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%B3l%C3%A1sszabads%C3%A1g

EMU 2011.04.24. 22:23:43

Igen okosan lépett Vásárhelyi. Mert adott az index rafinált jobboldalisága, valóban észrevehető amúgy,(pedig a tulajdonosi szerkezetet még hagyjuk is), amit remekül példáz Szily és Bede küldetéses fidesz mosdatása a leggusztustalanabb ügyekben is, ahol a fidesz hatalmi mohósága abszolút látható, ott részükről egy "hány halálos áldozatuk lesz a fidesz lágereknek?" típusú szellemeskedésre futja, mert mindenki befeszült hülye, akinek mondjuk nem a vicceskedés jut eszébe a médiatörvényről pl. Bedén és Szilyn kívül nyilván mindenki hülye bérrettegő, aki mondjuk attól tart, hogy hova fog vezetni az, ha minden szóért lehet már perelni, büntetni, feljelenteni, de hát hülyére venni a figurát és szellemeskedve azon ironizálni, hogy nincs itt miért aggódni, hülyék ezek, fidesz meg orbán fóbiások, nincs itt semmi probléma a fidesz hatalomfelfogásával, csak a kommancsok pattognak meg rémisztgetnek, most hát akkor tessék, itt az új rend, urak, lehet a pénztárhoz fáradni, mert véleményt tetszettek írni, de hát természetesen ezzel nincs semmi baj, csak a vörösök paráztatják a népet ezzel is. Vásárhelyi most megmutatja az uraknak, hogy miről is szól a dolog, amin olyan jóízűen elszellemeskednek. Egymillerért. Ki lehet bírni, mégsem egy gulág, mi baj ezzel? Valami poént tessék erről is, ha kérhetem, őszinte mosollyal. Há nem?

AczélGyuribácsi 2011.04.24. 22:23:56

Nem tudom mi a kiinduló téma, de ami biztos:
Szili írásainak 50%-as egy demokratikus országban nem "férne meg", Bede viszont már rég tönkre ment volna a büntetésekben.
Mert egy dolog a szólásszabadság és a egyéni vélemény és egy másik egy pár fős provokátor csapat szándékos lejárató munkássága.
Amit sokan nem vesznek figyelembe, hogy Bede, Földes vagy TótaW írásai gyakorlatilag gyáván, "lesből" íródnak.
Akikről ők megvetően, gúnyosan, lejárató vagy éppen suttyó alpári módon írnak - azok legfeljebb a bíróságon védekezhetnek.
Ők pedig -- GYÁVÁN - azonnal moderálják a válaszokat, a nekik nem tetszőket pedig kitörlik, kitiltják.

De ismétlem, nem olvastam a kirobbantó írást, így csak az szokásos Index-policyre utaltam.

AczélGyuribácsi 2011.04.24. 22:24:01

@VRbagoly:
Pontsan erre utaltam a hsz-emben!
Igen, vagy legyünk tisztességesek, és tartsuk be a normális emberi kommunikációs szabályokat - az írtakat és az íratlanokat is
vagy
fogadjuk el ugyanilyen mértékben a reakciókat is!!!
Ha mondjuk TótaW valamilyen oknál fogva gyűlöli a keresztényeket és ezt rendszeres gyakorisággal, a rá jellemző alpári ocsmány stílusban meg is jeleníteni, akkor ne moderálja már az őt lezsidózókat!

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2011.04.24. 22:24:15

Nekem nagyon tetszett egy fiatal, megyei bíró indoklása, aki egy ítéletében azt írta: az, hogy egy kommentelő egy politikusról azt írta, hogy "pöcs", az nem a politikusra nézve negatív, hanem a kommentelőre. Emiatt a politikus (aki a felperes volt) személyiségi jogait sem sértheti a dolog.

Tajbor77 2011.04.24. 22:24:15

Ez az, amikor derék liberális barátaink szembesültek a kettős mércével. Remélem, leesett a húszfilléres! :D

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.04.24. 22:34:53

@kvasztics47:
Ha valaki liberálisnak vallja magát az azzal jár, hogy időnként kénytelen lenyelni a békát, hogy valaki olyat mond róla, ami nem tetszik.
Hadd világítsam meg ezt két idevágó idézettel John Stuart Milltől.
"If all mankind minus one, were of one opinion, and only one person were of the contrary opinion, mankind would be no more justified in silencing that one person, than he, if he had the power, would be justified in silencing mankind."
"...there ought to exist the fullest liberty of professing and discussing, as a matter of ethical conviction, any doctrine, however immoral it may be considered."
Amellett, hogy ez nem is kimondottan sértés volt, legfeljebb ízléstelen vicc.

Cateran 2011.04.25. 10:55:37

@Lord_Valdez:

Az 1. idezet massziv BS...1 barbierozsaszin vilagban megallna a helyet, de jelen allas szerint 2011-ben a Fold nevu bolygon nem...1 szo vagy inkabb fogalom igazolna a dolgot es ez a szo (fogalom) a Hatalom..(Mo. igen jo pelda ra) A hatalom igazolja a hatalmon levo(k) cselekedeteit es donteseit, az "erosebb kutya baszik" elv alapjan.
"Az te istened megbocsatast tanit. Az enyem veres bosszut es a hatalom igazat"

blr 2011.04.25. 10:55:39

@kvasztics47: "Normális tájékoztatás, kritika helyett, minden indok nélkül, lekurvázza az előadót."
Hát, a helyedben elővennék egy értelmező szótárat...

Jakab Andor 2011.04.25. 10:55:53

@TheElf: Rengeteg dologgal egyáltalán nem értek egyet, de érthetővé válik, hogyan gondolkodhat, aki ilyen ítéletet hozott. Vette a fáradtságot, hogy véleményét normálisan kifejtse - köszönöm.

Újságírói etikai normákról beszél, illetve a sajtó szabadságát csaknem teljesen politikai ügynek tekinti. Ez némiképp elszomorító számomra.

Ami az újságírói etikát illeti, bíróság dolga megkövetelni? Vagy az adott szerkesztőségé / újságírói szakmai szervezeteké? A sajtó -sajnos- túlnyomórészt rendkívül etikátlan. Etikátlan az egész bulvársajtó, etikátlanok a nyíltan vagy burkoltan pártos napilapok, etikátlan az egész, úgy ahogy van.

A vélemények kifejezésének szabadsága pedig sokkal több, mint a politikai választások során a hiteles információhoz hozzájutásának kérdése. Ami azt illeti, a választók értékes információhoz jutását sokkal inkább szolgálná, ha maguk a politikusok, mielőtt megválasztják őket, elárulnák, hogy mit terveznek tenni. Szürreális, hogy évtizedek óta nem teszik ezt meg, ha pedig mondanak is valamit, abból csaknem semmi nem lesz igaz.

De ez nem politikai kérdés, hanem mindannyiunk szabadságának kérdése. Nem is csak sajtó kérdése. Hiszen mi a sajtó? Az Index címlap biztosan. De egy blog? Mindegyik blog? Vagy csak a nagyok? Mi a "nagy" blog jogi értelmezése? Mi a helyzet a kommentekkel?

Tegyük fel, az igazságszolgáltatás megbünteti azt, aki mást ócsárol, sérteget, róla útszéli stílusban ír. Akkor ez kikre terjed ki? Csak az újságírókra? Milyen világot szül, ahol mindenki szabadon fejtheti ki a véleményét, kivéve az újságírókat?

Szily és Bede igen magas szinten művelik a magyar nyelvet. Ha akarják, ki tudják fejezni véleményüket mindenki számára kifogásolhatatlan stílusban is. Most, itt nem akarták, hanem a törzsolvasóik számára kedves, gúnyos, ironikus, szatirikus formában írták meg, mit gondoltak a cikk tárgyát képező rendezvényről.

A kérdés az, hogy ezért az állam megbüntetheti-e őket és csak őket, vagy másokat is meg kell-e büntetni, akik legalább ennyire sértőek. Ha igen, tehát "útszéli" stílusban megfogalmazott véleményekért az államnak büntetni kell, akkor jogos elvárás, hogy az állam definiálja és tegye közzé az irányelveket, amelyek alapján büntetni fog. Kikre vonatkozik a sértő stílus tilalma és kikre nem. Mi számít sértőnek, mi számít "normális" kritikának.

Engem azért zaklat az ügy, mert éltem a szocializmus alatt is. Akkor zavart, hogy a rendszerről alkotott véleményemet magamban kellett tartani. Nem akarok dramatizálni, de az a helyzet sok szempontból jobb volt, mint amilyen irányba ez az ítélet mutat. Hiszen akkor tudni lehetett, hogy szabadon írhat, beszélhet az ember - ha a rendszert nem kritizálja. Most azonban -hasonlóan koncepciós perekben- elítélhetnek bárkit, aki bármiről vagy bárkiről "sértőt" ír, ami éppen olyan homályos fogalom, mint annak idején a "rendszerellenes" volt. És végül: a humort, gúnyt, iróniát még akkor is megtűrték, csak azokat hurcolták meg, akik ténylegesen, aktívan, komolyan a rendszer ellen dolgoztak. Nincs szomorúbb ország annál, ahol viccelni sem szabad. Ezért mondom, hogy ez sokkal több, mint holmi politikai kérdés.

Jakab Andor 2011.04.25. 10:55:58

@Komment Kálmán: Tökéletesen érthető, ha van, akit még zavar az alpári stílus. De vegyük észre, hogy az egész világ rettenetesen alpári. Alpári a South Park, a kommentelők nagyobbik hányada, a bulvárlapok. Alpáriak a parlamenti képviselők, alpári Deutsch Tamás. Fentebb konkrétan azért kritizált valaki (alpári stílusban), mert nem alpári stílusban fogalmaztam (mint egy bírósági fogalmazó). Ez egy világtrend, angolul a shit, crap sőt fuck, korábban elképzelhetetlen lett volna magasabb körökben, ma szinte természetes egy (nem is túlságosan fűtött) parlamenti vitában.

Az Index egészére is igaz, hogy stílusuk közelebb áll ahhoz a nyelvhez, ahogy a hétköznapi hús-vér emberek a hétköznapjaikban használnak. Amire azt mondjuk hogy "szar", arra az Indexen is általában azt írják, hogy "szar" és nem írják körbe, nem finomkodják túl. Ezen belül is, Szily és Bede írásait sokan azért szeretik, mert a forró kását nem kerülgetik, érdekes dolgokról a markáns véleményüket úgy írják le, ahogy egy haveri társaságban is beszélnének róla. Az ilyet én is szívesebben olvasom, mint a doktori disszertációt.

Ami fontos: nem kell ezzel egyetérteni. Szabad világ van ma már: sokszáz tévécsatorna, millió honlap, ezernyi újság, millió blogger stb. Mindenki azt olvas, amit akar.

És a legfontosabb: az állam, az igazságszolgáltatás felvállalhat-e olyan szerepet, hogy a népet -komoly bírósági tárgyalásokkal és büntetésekkel- jobb stílusra neveli, vagy az életnek ezt a síkját hagyja nekünk szabadon élni.

Becsméreljenek bátran liberalizmussal! De amikor valakiről (például egy libsiről) valami szaftosan sértőt szottyan kedvük leírni (például csak azt, hogy "libsi"), gondoljanak arra, hogy ők lehetnek a következők, akiket a bíróság emiatt alaposan megbüntet. Egy millió forint nem aprópénz, az Index-nek sem, senkinek.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.04.25. 11:11:52

@Cateran:
Lehet úgy is, de akkor azt nem liberalizmusnak hívják.

csg67 2011.05.02. 00:23:27

@hower: Köszönöm a linket, elolvastam és ezt találtam benne:
"A szólásszabadság nem vonatkozhat:
- a személyes adatokra
- a katonai- és államtitkokra
- a bűncselekményre való felhívásra
- a nemzeti szimbólumokat és a közerkölcsöt sértő kifejezések használatára."

Lehet, hogy a te Wikipédiádat cenzúrázták?

csg67 2011.05.02. 00:23:30

@Jakab Andor: Itt bizony a stílussal volt gond. A két riporter egy nyilvános (politikai) rendezvényről tudósított (ilyenkor objektív tényeket vár a tájékozódni vágyó olvasó, nem véleményeket, de ez megint máshová vezet). A rendezvény témája nem engedte meg azt a hangnemet, amit a cikkben használtak (megkockáztatom, még az Erotika Kiállítás és Vásár-ról sem lenne célszerű így írni). Tehát a cikk szerzői első körben elbuktak a szakmai minimum teszten, de ezt ők nem vették észre. A szerkesztő szintén szemet hunyt és közreadta az irományt, így az Index számára is vállalhatóvá tette azt. Nem egy belső fórumon, nem egy blogban, hanem a nagy nyilvánosság számára könnyen hozzáférhetően.

A többi gondolatkísérlettel pedig nem foglalkozom, hisz a válasz rájuk egyértelmű, de a vita szempontjából tökéletesen érdektelenek. Saját gondolatkísérletem csupán arra vonatkozott, hogy egy nyilvános rendezvényről milyen hangnemben lehet és kell írni, azoknak mennyire kell az eredeti eseménnyel szinkronban lenniük.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.05.02. 00:23:35

@Friedman:
Ha ilyen hímvesszős-fizetett dominás stílusban támadnál fideszest, akkor itt, ezen a blogon - meg se jelenhetne a kommented.

Az ilyen stílus kommentelőtől netszemét.
Moderációs elveik vannak.

Az Index cikkeit sem szórhatod be ilyenekkel.

Fosnak a kritikától, ezért nem is kommentelhetsz indexes cikk alá.

Viszont írják a moslékot.

Kötekednek és még közben rínak, hogy báncsák őket...

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2011.05.02. 00:23:40

@Jakab Andor: A sajtószabadság és a szólásszabadság lényegesen különböző okból ered.

Az egyik a tájékozódás és a tudatos választás szabadságát védi. Ez ugyan nem csak a politikára vonatkozik, hanem például a fogyasztóként hozott döntéseink kapcsán is felmerül. Ugyanakkor azért merül fel a demokrácia alapjaként, mert a politikát is érinti.

A sajtószabadság akkor is engedhet közölni egyes állításokat, ha azok mások egyéni érdekeit sértik. Miért? Mert ez a tájékoztatás, tájékozódás lehetőségének megteremtése közérdek, és számos egyéni érdeknél is fontosabb. Hogy a demokratikus társadalom, a demokrácia alapjait is érinti a sajtó szabadsága az egy hihetetlenül fontos érv, ha egy politikust kever gyanúba a sajtó... Nem véletlenül említik sokan önálló hatalmi ágként a "hiteles és szabad sajtót" :)

Ha sajtószabadságról beszélünk az több lehetőséggel, de több kötelezettséggel, felelősséggel is jár, mint a szólásszabadság. A sajtószabadság oka és feltétele az, hogy objektivitásra törekvő tájékoztatásról legyen szó. Egy közérdeket jelentő cél megvalósulásáról beszélünk. E cél viszont csak bizonyos szakmai szabályok betartásával valósulhat meg.

E szakmai szabályokat elsősorban a szerkesztőségnek kellene számon kérnie, de mint ahogy az orvosok, mérnökök, stb. sem csak a felettesük előtt felelnek a szakmai szabályok betartásáért, az újságírók sem az egyetlen kivételek. Őket is számon lehet kérni a bíróság előtt.

Persze az újságírói etika, a kötelességek figyelmen kívül hagyása, ha nem sért önmagában törvényt is, még nem jár következményekkel. Pusztán annyit ér el, hogy a normákat tudatosan megszegő újságíró nem hivatkozhat a sajtószabadságra. Nem mondhatja azt, hogy vele azért legyenek elnézőek, mert "ő a sajtó", ő egy fokozottan védett közérdekű feladatot lát el a szakmai szigorú szabályai szerint.

Véleményt ettől még nyilváníthat, magánemberként. Ennek is megvannak a saját játékszabályai. Itt már nem a KÖZ érdekét képviselő sajtó áll szemben egy egyéni érdekkel, hanem két egyéni érdek áll szemben egymással.

Ennek a helyzetnek is megvannak a maga játékszabályai. Itt egyéni érdekek állnak egymással szemben. Te is beszélhetsz, neki is joga van a jó hírnevéhez. A te szabadságod addig terjed amíg a másik emberét nem sérti.

Ha megsérted az ő szabadságát, akkor általában köteles vagy megtéríteni a kárát, és van olyan helyzet ahol akár büntetőügy is lehet a megszólalásból.

Megszólalhatsz. De ha úgy teszed, hogy ezzel kárt okozol, akkor ki kell fizetni a kárt. És mindegy, hogy a megszólalás azért okoz kárt, mert az index cikkben szerepel a domina szó, vagy mert a véleményed a BKVról a buszuk oldalán lett olvasható.

Mindegyik esetben számolni kell a következményekkel, és azzal is, hogy akik látják, milyen módon nyilvánítottál véleményt, szintén véleményt nyilváníthatnak rólad.

Szily és Bede gondolhatja úgy, "ez egymillás beszólás lesz, de le merjük írni, legfeljebb fizetünk, és mások ez alapján ítélkeznek", megpróbálhat nem kárt okozni, alkalmazkodni... vagy megpróbálhatja sunyi módon kimagyarázni a dolgot. A sajtószabadság mögé bújni nem kifejezetten szép dolog. És nem csoda, hogy a bíróságot sem hatja meg.

A sajtószabadság "feladathoz" társulása amúgy azért érdekes, mert akár egy fórum hozzászólást is védhet a sajtószabadság, miközben számos nevesebb lapot hagy védtelenül.

Számos homár post okán lesz anyagi kára az egyes szolgáltatóknak, de a homár pl. tipikusan sajtószabadsághoz tartozó történet lehet(ne), de ez a szerkesztési elveken is múlik.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása