Véleményvezér

vv

Az EU megmutatja Orbánnak, hol a helyünk

2012.01.19. I 7 komment I Címkék: fidesz eu fico orban kulpol

ovep.jpgAbortusztilalom? Félniük kell a zsidóknak? Valószínűleg Orbán csak most kezdi belátni, az igazi probléma az, hogy egyáltalán idáig fajulhattak a dolgok. Most minden jogos és jogtalan, tényszerű és irracionális bírálat az országra zúdul. (Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)

Orbán Viktor tegnap az Európai Parlament előtt volt kénytelen megvédeni kormánya jónéhány intézkedését. A vitát aligha lehetett konstruktívnak vagy magasröptűnek nevezni, talán még a tavaly januári szócsatát is alulmúlta, hiszen teljesen képtelen vádak is elhangoztak. Mégis, mindezért a magyar kormány csakis saját magát okolhatja.

Ajánlott írásunk: Így leszünk páriaország Orbán Viktor miatt


Színvonaltalan komédia

A vita során a képviselők legnagyobb része a pártvonalaknak megfelelően foglalt állást: a legtöbb néppárti képviselő üdvözölte Magyarország elkötelezettségét, hogy a kifogásolt törvényeket hajlandó módosítani, illetve szimpátiájukról biztosították Orbán Viktort és kormányát. A szélsőjobboldali és EU-szkeptikus képviselők – kinek meglepő módon, kinek kevésbé – hősként tekintettek Orbánra. A politikai spektrum balszéle felé haladva pedig természetesen egyre nőtt a magyar kormánnyal szembeni ellenszenv is.

A vita persze nem volt mentes a személyeskedéstől és a teljesen nevetséges kijelentésektől sem. Mind a magyar miniszterelnök, mind a mellette vagy ellene kiálló EP-képviselők egy része is nagyon komoly ténybeli tévedésektől hemzsegő állításokat tettek, legyen szó Magyarország korábbi „sztálinista" alkotmányáról vagy éppen arról, hogy hazánkban „a zsidóknak félniük kell". Az egész leginkább egy színvonaltalan komédiára hasonlított, valódi tartalom nélkül.

Az a néppárti oldalról elhangzó kritika, miszerint mindenki csak a politikai lózungokat szajkózta, sajnos teljesen megalapozott volt.

Ilyen az európai politika

Valószínűleg Orbán Viktor csak most kezdi belátni, hogy az igazi probléma az, hogy egyáltalán idáig fajulhattak az események. Az európai nagypolitika ugyanis úgy működik, mint egy duzzasztógát: egy ideig nyugodtan gyűlhetnek egy országgal szemben az ellenérzések, bírálatok és kifogások. Ám ha azok egy bizonyos szintet elérnek és a gát már nem bírja tovább a nyomást, akkor minden jogos és jogtalan, tényszerű és irracionális bírálat az adott országra zúdul.

Ez történik most Magyarországgal: a kormánynak olyan vádakra is felelnie kell, melyek egyébként teljesen alaptalanok, például az állítólagos abortusztilalom előkészítése, a vallásszabadság megszűnése vagy éppen a zsidóellenesség. És bár ezt a sort megannyi, hasonlóan abszurd váddal lehetne még folytatni, el kell fogadni, hogy ilyen a politika természete. A magyar kormány egyszerűen annyira nem keresett szövetségeseket és annyi ideig ignorálta a bírálatokat, hogy a gát egyszerűen átszakadt. Ez az a pont, ameddig még Fico Szlovákiája sem jutott el: az Unió elmúlt tíz évében ezt valóban csak Magyarország kapta az arcába.

A kormány megérdemelte, az ország nem

Bár a Véleményvezér már sokszor leírta, mégsem lehet elégszer megismételni: ezt az utat senki nem kényszerítette kívülről Magyarországra. A magyar kormánynak igenis lett volna más választása, nem csak ilyen módon lehetett volna „rendet tenni" az országban. Rosszmájúan azt is mondhatnánk, a kormánnyal most a saját főztjét etetik meg. Azonban ha Orbán Viktorék ezt meg is érdemlik, az ország egészen biztosan nem.

Ugyanis az is az európai politika egyik jellegzetessége, hogy az ország sokszor kénytelen osztozni kormánya sorsában. Például hiába fogja majd egy másik kormány irányítani valamikor Magyarországot, a külföldi befektetők nem fogják automatikusan elhinni, hogy már egészen máshogyan mennek a dolgok. Egyáltalán nem lesz számukra magától értetődő, hogy bár a korábbi kormány összeurópai felháborodást kiváltó intézkedéseket hozott, de úgy egyébként ez az ország nagyon is egy jó és élhető hely.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.


Most megmutatják nekünk

Orbán Viktor tegnap a saját szemével láthatta, hogy a jobboldali radikálisokon kívül gyakorlatilag senki nem áll ki teljes mellszélességgel a magyar kormány mellett. Ahogy a miniszterelnök a Bild c. német lapnak is nyilatkozta, ha kell, meghajol az erő előtt. Úgy látszik, Orbán Viktornak tényleg erre van szüksége: hogy egy nálánál is nagyobb hatalommal kerüljön szembe. Mostanra ugyanis látható, hogy ez fog következni.

A nagy EU egyszerűen meg fogja mutatni Magyarországnak, hogy hol a helye.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!  

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg. 

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

smalladam 2012.01.19. 09:45:44

Bevallom őszintén, egy percet sem láttam a vitából, sőt még a fülesemet is feltettem, hogy még csak ne is halljam a tévét a szomszéd szobából. Nagyjából azért, mert nem voltam kíváncsi arra, hogyan durrantja el Orbán, Cohn-Bendit, Morvai Krisztina és a többi azokat a bullshit-patronokat, amiket már annyiszor ezelőtt.

A magyar sajtóban hónapok óta téma, hogy így Európa, úgy abszurd vádak, amúgy szégyenpad, és hogy hogy merik, meg hogy nem merik, meg ki oktathat ki kit, és bezzeg Amerikában verik a négereket, meg lebombázzák az iraki lakodalmas menetet.

Megdöbbenéssel figyelem ezt az egészet, mert totálisan az az érzésem, mintha az itt élő emberek, újságírók, politikusok most szembesülnének azzal, hogy Magyarország határain kívül is van sajtó, vannak politikusok, akik időnként képesek valamiért berágni az országunkra, és ha berágnak, akkor sajnos sokszor atomhülyeségeket beszélnek, épp olyan hülyeségeket, amiket alkalmanként mi is, az ő országaikról.

Az Orbán-kabinet eddigi elmúlt tevékenységében számomra az az egyik legérthetetlenebb dolog, hogy magyar és világpolitikában évtizedek óta résztvevő, tapasztalt(nak hitt) politikusok hogy a francba nem mérték fel ezt? Hogyan gondolhat 2012-ben úgy valaki, minta a határainkon kívül valami légüres tér lenne, ahol mindannak nincs semmilyen következménye, ami itthon történik?

Ez nem jobb vagy baloldaliság, ortodoxia, vagy unortodoxia kérdése. Ez dilettantizmus, és a világ működésének nemértése: most derül ki igazán, hogy a rendszerváltás óta eltelt évtizedekben itthon egész egyszerűen nem sikerült megérteni a globalizáció, a globális politika jelentését. Azt, hogy nemzetközi szervezetek, szövetségi rendszerek, gazdasági közösségek tagjaként, egy nyitott gazdaságú, Európa tökközepén fekvő országban nem lehet se politizálni, se gazdálkodni, se üzletelni annak tudomásul vétele nélkül, hogy mindennek Magyarország határain kívül is van következménye.

És hogy mindez ez még csak nem is választás kérdése, hanem ennek a kornak az alap adottsága. Akár tetszik akár nem, az összes pozitívumával és negatívumával együtt.

Az a tragikus, hogy itthon a kormány és a jobboldali véleményformálók egy része még mindig azzal kísérletezik, hogy erről az egészről elhitesse: ez nem a rendszer működésének a logikája, hanem csak valami ellenünk kitalált trükk, mert Orbán Viktor a saját útját merészeli járni.

Úgy látszik, kínkeservvel kell ezt is megtanulni itthon, de muszáj lesz: amíg nem vagyunk hajlandóak megérteni, hogy a világ kereke hogyan forog, addig az a kerék rajtunk fog átgázolni. Pedig egy kereket nagyon sok hasznos dologra lehetne használni.

Kiss Ádám, Hírszerző

Madár István 2012.01.19. 10:35:35

"A túloldalon sem grállovagok ülnek" - jegyezte meg pár hete egy londoni diplomata, az EU hajthatatlanságára utalva. Lehet ennek motivációit a különadókban, a bankadóban keresni, de mondjuk a nagy skandináv ellenszenvet már inkább csak elvi álláspontra vezethetjük vissza. A kérdés szempontjából nem az unió cirkuszában történő dolgok a fontosak, hanem a Bizottság, és az azt presszionáló tagállamok véleményei.

A kormánynak egy ponton bejött a számítása: a jogi szakvélemények sokkal kisebb támadási felületet tárnak fel, mint amire az előzetes brüsszeli politikai nyilatkozatok alapján számítani lehetett. A másik ponton viszont nem: úgy tűnik, az EU-t mindez már nem érdekli, és hivatalos bírálataiban, álláspontjában nem húzódott vissza a jogi szakvélemények bástyái közé. (Ld. pl. a jegybank ügyét: www.portfolio.hu/gazdasag/ezen_all_vagy_bukik_az_imf-megallapodas.161618.html )

Egyrészt persze ez akár kisebb törvényátalakítási igényt is jelenthet, másrészt viszont előrevetíti, hogy az Unió milyen egészségtelen bizalmatlansággal fogja követni a következő években is a magyar kormányzati politikát.

A Véleményvezérrel együtt fontosnak tartom hangsúlyozni: az, hogy ennek a türelmetlenségnek a címzettjei mi vagyunk, azt saját magunknak köszönhetjük. Mi vagyunk azok, akik nem értik meg, hogy a globalizált világban a nemzeti érdekeket nem az ökölvívás, hanem a társasjáték szabályai szerint érdemes képviselni.

NagyLevin 2012.01.19. 11:23:03

Kár volt, hogy ennyire pontatlanok (és részben igazságtalanok) voltak a bírálatok, jobb lett volna, ha a magyar helyzet bonyolultságát (korántsem tiszta tekintélyuralom, támogat ugyan rasszizmussal kacérkodó sajtótermékeket, kulturális intézmények élére rak néha rasszistákat, hogy gondolataikat népszerűsítsék, de antiszemita politikát tényleg nem folytat, mi több, például a MAZSIHISZ-szel vívott csatájában még igaza is van stb) jobban megértenék az EP képviselői, már csak azért is jobb lett volna, mert akkor Orbán sem bánhatott volna ilyen méltatlanul az igazsággal, mondjuk, az államadósság kérdésében. A kettős mércéről: Bizonyára sok igazság van abban, hogy például a Ficoval szembeni hasonló erejű fellépés elmaradása részben ezzel magyarázható. Most ugyanennek az eljárásnak a résztvevők számára is egyre kínosabb néppárti verziója kiállás lett a magyar szabadság mellett a baloldali összeesküvéssel szemben. A kettős mércével kapcsolatban is kettős a mérce: van a mi kettős mércének és a tiétek. Nehogy már elhiggyük, hogy bármi köze is volna a kuruckodáshoz ennek a gyávaságnak. Még csak nem is a globális logika működéséről van szó, amelyet nem kitanulni politikai dilettantizmus, ez igaz, csak kevés. Az is igaz, hogy az együttműködés-képtelenség nem bátorság, hanem ostobaság és hatalmi önzés, csak az erőből érteni nem a haza érdekének kérlelhetetlen képviselete, hanem szimpla tulokság. Valójában nem is a taplóság, hanem a fölötte érzett elégedett büszkeség az, ami a kormányzat stílusát olyan egyedivé teszi, hogy teljes fényében talán egyedül Selmeczi Gabriella lehet képes megjeleníteni, de ez sem minden. Még csak arról sincs szó, hogy nekünk, mivel jelentkeztünk a klubba, tekintettel kell lennünk az ő játékszabályaikra. Ezek a mi játékszabályaink is. A független közmédia minket tájékoztatna, a korrektebb választási rendszer a mi akaratunkat fejezné ki hívebben, a személyes adatok védelmének minősége a mi biztonságunkat erősíti, a közérdekű adatok nyilvánossága nekünk teszi lehetővé, hogy megtudjuk, mit művelnek például az adónkkal és ennek ismeretében tudjunk dönteni. A magyar igazságszolgáltatás függetlenségének megkérdőjeleződése sem Cohn-Benditre, Swobodára vagy Verhofstadtra nézve fenyegető. Orbán nem értünk, hanem ellenünk küzdött tegnap Strasbourgban.

Lánczi Tamás 2012.01.19. 11:58:50

A tegnapi történések az én olvasatomban inkább a magyar kormányfőt erősítették. Először is azzal, hogy felszólalt az EP-ben rámutatott arra, hogy ez nem egy mindenekfelett álló autoritás, nem is egy brüsszeli areios pagos, hanem karrierjük delelőjén túljutott, többségükben alulinformált politikusok, esetenként politikai bohócok terepe. Nem tudom, hogy szándék volt-e megmutatni a Magyarország vádlóinak ezt az arcát, de mindenesetre hasznosnak bizonyult.
Az is világosan kiderült, hogy a támadások üresek és pártpolitikai jellegűek, ami szétrepeszti azt a gondosan épített narratívát, hogy a demokrácia védői és ellenségei közti harc zajlik.
Mindemellett a magyar miniszterelnök úgy jöhetett el Strasbourgból, hogy három politikailag veszélytelen témában kellett engednie. Azt is mondhatnánk, hogy az Unió megint úgy viselkedett, ahogy szokott: hatalmas szóbeli fogadkozások, eltökéltség és aztán a szempontjukból kevés eredmény.
Ha az unió nem támaszt több elvárást Magyarországgal szemben, mint amennyit ma ismerünk, akkor az események végül magyar kormányfőt igazolhatják, hiszen úgy sikerült növelni az elmúlt másfél évben a kormány politikai mozgásterét, hogy csak néhány és nem stratégiai jelentőségű ponton kellett visszalépni. Ez pedig megnyithatja az utat a ciklus második felére beharangozott konszolidációs politika felé, ami konfrontatív stílussal szemben egy nyugodtabb időszakot hozhat.

Magyari Péter 2012.01.19. 16:24:19

Lánczi Tamás írására reagálva: "csak néhány és nem stratégiai jelentőségű ponton kellett visszalépni" - lehetséges, de ha ez ennyire egyértelmű, akkor miért ragaszkodott ezekhez ennyire a kormány? Már december elején világos volt, hogy ezekben az ügyekben a bizottság nem enged majd. Hülyeség miatt kötekedett a kormány, és ezzel kiprovokálta, hogy (akár érdemtelenül, akár joggal) Magyarország nemzetközi sajtója olyan legyen mint Fehéroroszországé? Vagy pedig ez egy retorikai terelés, "hogy ezek nem is fontos ügyek"? A kormány volt idióta, vagy az, aki elhiszi, hogy ezek komolytalan ügyek? Nem tudom egyébként a választ.

Kétségtelen, hogy a tegnapi napot retorikai szempontból Orbán jól zárta, ebben teljesen egyetértek. Összességében azonban vesztesen jött ki a háborúbál, úgy járt mint Károlyi Sándor 1711 április 30-án (talán nem erőltetett a párhuzam, ha már úgyis ez a szabadságharcosok földje - Károlyi úgy tette le a fegyvert a labancok előtt, hogy teljes amnesztiát kaptak a kurucok, sok Rákóczi-féle kiváltság megmaradt, de a szabadságharc mégiscsak elbukott).

Orbán mindenben engedett, felemelt kézzel érkezett Strasbourgba, egyetlen ügyben sem meri bíróság előtt megvédeni az igazát (valószínűleg mert tudja a kormány, hogy úgyis vesztene). A kormány mozgástere a közelgő IMF-EU hitelmegállapodással nagyon erősen szűkül, ellentétben a kommentben remélt bővüléssel. A jegybank ellenőrzéséért vívott harcban a kormány alulmaradt. A bíróságok tervezett személyi felfrissítése várhatóan szintén elmarad.

És ami legalább ilyen fontos: függetlenül a sokszor valóban méltatlan EP-s vitától, Magyarország képe a rendszerváltás, de talán 1957 óta nem volt ennyire rossz a világban. És attól, hogy egy idő után már az időjárást is leverik az országon - ahogy Gyürk András szellemeskedett tegnap Strasbourgban - attól még nincs ok örvendezni, ez nem a konszolidáció kezdete, hanem éppen szétesés csúcspontja. Ha már az NDK-s utódpárt is erkölcsi fölényben érzi magát a Fidesz-kormánnyal szemben, akkor ez legalább annyira minősíti az utóbbi teljesítményét mint az előbbi képmutatását. (Lásd a Die Linke képviselőnőjének tegnapi felszólalását.)

És még egy megjegyzés: nyilván bohócos hely az EP, ahogy a magyar parlamentben elhangzó szövegek elsöprő többsége is demagóg butaság. Ilyen a népképviselet. Jobb ötlet?

Lánczi Tamás 2012.01.19. 19:16:21

Magyari Péter gondolataihoz: csak néhány apró pontosítás. Nem állítottam, hogy a mozgástér bővülni fog, hanem arra utaltam, hogy másfél évvel ezelőtt a kormány mozgásteret akart magának teremteni . Alapvető életviszonyokat változtatott meg a közigazgatástól, a munkaerőpiacon és a felsőoktatáson át a nyugdíjszabályozásig bezárólag. A változásokról nagyon jó összefoglalót írt pár napja az index.hu, amiben összeszedték hány száz jogaszabály változott meg egy év leforgása alatt. Politikai ízléstől függően eltérő ezek megítélése, de abban egyetérthetünk, hogy számos olyan volt köztük, amelyek korábban elképzelhetetlenek lettek volna. Ezekhez kellett a mozgástér, és ha jól olvasom a történeséket, akkor épp azért volt az év végi nagy sietség, mert a kormány úgy ítélte meg, hogy ekkora mozgásteret sokáig nem lehet fenntartani.

Ahhoz képest, hogy milyen sok érdeksérelmmel járó intézkedést hozott az Orbán-kabinet, a most látható három szabályozási kérdés szinte kerekítési hibahatár, ami nem azt jelenti, hogy ezek jelentéketelen kérdések.

A történelmi párhuzam pedig megmelengeti a szívemet, mert én is gyakran próbálom ezeken keresztül megérteni az aktuális eseményeket. Ebben az esetben azonban azért nem érzem találónak az 1711-es példát, mert a fejedelem nem vonult száműzetésbe és ismerve az elmúlt 20 éves pályafutását nem hiszem, hogy tervezi.

Brückner Gergő 2012.01.20. 11:01:50

Van abban valami mókás, hogy tényleg a miniszterelnök jön ki jól ebből az egészből, bátran elmegy a legkisebb királyfi, a valóban sületlenségeket is ordibáló európai politikusok közé, és védi a hazáját. Orbnán Viktor persze a harcban megint nagyon jó, bravúrosak a szónoklatok, a helyezkedések. A hazai ellenzék pedig nem találja a helyét, most már össze kell fogni a nemzet védelmében, vagy még nyomni kéne a présgépet Orbán ellen.
A külső megítélésünk, a külügy viszont tényleg igazi kudarc, aki jár néha külföldi eseményen, az tudja, hogy még annál is sokkal gázabb, miunt, ami átjön a szűrt diplomáciai nyelven. A közeli országokba, a természetes szövetségesekbe, osztrákokba, olaszokba, németekbe a különadókkal és a végtörlsztéssel rúgtunk egy méreteset. Amerikának aligha tetszett a korábbi IMF-viszonyulás, vagy a nagykövetük lekezelése. A kiváló alternatív utak, mint az arab világ, vagy Kína pedig egyre kínosabb kudarc, nulla eredmény, meg nem értés. Ezzel valóban nagyon kellene kezdeni már valamit. Ha a külföldnek van igaza és mi vagyunk a hülyék, akkor azért, ha nekünk van igazunk és a külföld a hülye, akkor meg azért, mert el kell tudnunk magyarázni, adni a dolgainkat!





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása