Véleményvezér

vv

Gyurcsánynak vége

2012.05.02. I 4 komment I Címkék: media gyurcsany schmitt plagium

Ha a végső bizonyítás el is marad, ez ma már semmit nem számít. A Schmitt-ügy precedenst teremtett: a súlyos plágiumgyanú politikai következményét nem lehet megúszni. (Fotó: Stiller Ákos/hvg.hu)

A hétvége Gyurcsány Ferenc plágiumügyéről szólt: kiderült, hogy az 1984-es főiskolai tanári szakdolgozatának nem csupán a címe azonos volt sógora dolgozatáéval, de az opponensi véleményekből úgy tűnik, hogy a két szöveg kísértetiesen hasonlított is egymásra. Bár Gyurcsány szakdolgozata érdekes módon eltűnt és ha nem kerül elő, az valószínűleg megakadályozza a plágiumvád hivatalos bizonyítását, az ügy azonban számára politikailag nem csupán kínos, hanem jó eséllyel végzetes is lesz.

Ajánlott írásunk: Ezért történelmi Schmitt lemondása

Sokkal súlyosabb

A Schmitt-ügy után várható volt, hogy más politikusok dolgozatai, értekezései is sorra fognak kerülni, de az talán némileg meglepő, hogy pont Gyurcsány Ferenc lett a következő. Hiszen emlékszünk rá, a volt miniszterelnök egyike volt azoknak, akik a leghangosabban ítélték el Schmitt Pált és követelték a távozását. Gyurcsány ráadásul – mint általában - valamiféle erkölcsi- és értékalapon próbált meg érvelni, olyan magabiztossággal, mint akinek ezen a téren semmi takargatnivalója nincsen. Ezért lesz az ő esetében a plágiumvád jóval veszélyesebb, és ezért kellett volna azonnal tisztáznia magát.

Másrészt az is nyilvánvaló, hogy pártja, a Demokratikus Koalíció többek között a baloldali és liberális, dühödten orbánellenes értelmiségiek pártja kíván lenni, vagyis azokat kívánja megszólítani, akik számára – önképük szerint – a demokratikus jogok és intézmények tisztelete különösen fontos. A plágiumvád pedig egy ilyen közösségben sokkal súlyosabb, különösen úgy, hogy korábban nem csak Gyurcsány, de a DK-val szimpatizáló értelmiség is látványosan „beleállt” a Schmitt-ügybe.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Pont az ellenkezőjét teszi

Már csak a fentiek miatt is világos, Gyurcsány nagyon rosszul választotta meg, hogy hogyan reagáljon a vádra. Először majdnem, hogy tudomást sem akart venni róla: próbálta elviccelni, fogadkozott, hogy megkeresi a dolgozatát, majd sajnálkozott, hogy az csak nem akar előkerülni. Miután pedig a jobboldali sajtó előásott újabb információkat, azok hatására elkezdett politikai gyilkosságról beszélni és fenyegetőzni, hogy aki azt meri állítani, hogy ő plagizált, azt feljelenti és kipereli a vagyonából. Sőt a jobboldalt vádolta meg azzal, hogy ellopták a szakdolgozatát a Pécsi Tudományegyetemről (felmerül a kérdés: akkor talán a Gyurcsány-villából is ők vitték el, azért nem találja?). Pártja weboldalán és a DK-hoz közeli fórumokon pedig a Gyurcsányt lehazugozó volt sógorról kezdtek el gusztustalanul magánéleti pletykákat terjeszteni.


A volt miniszterelnöknek ideje belátnia, hogy ez a fajta válságkommunikáció egyáltalán nem segíti őt, hanem csak még gyanúsabbá teszi az ügyét. Hiszen ez pontosan az ellenkezője annak, amit tennie kellene: vádaskodás helyett rajta a sor, hogy teljesen egyértelműen megcáfolja a sajtó állításait. Különben csak egyre inkább az lesz az érzése az embernek, hogy amit Gyurcsánytól hall, az kísértetiesen hasonlít arra, amit a Schmitt-ügyben hallhatott: ott is felmerült, hogy Schmitt doktoriját „kilopták”, akkor is politikai legyilkolásról beszéltek, és persze az eredeti szövegek szerzői vagy a szerző családtagjai Schmitt esetében rögtön cáfolták a magyarázkodást, ahogyan Gyurcsány sógora is most ezt tette.

A bírálatot megfogalmazó adjunktus azt is kifogásolta, hogy az 1984-es gyurcsányi dolgozat csak 1978-ig tartalmazza a különféle termelési korszakok adatait. Nem csoda, miután Rozs Szabolcs 1980-ban diplomázott, és az ő munkájában épp 1978-ig szerepelnek konkrét adatok. Gyurcsány bírálata pontos oldalszám-hivatkozásokat is tartalmaz, amely szerint „a 11. és 12. oldalon ellentmondásosan ír a Balaton vizének mikroklímát befolyásoló hatásáról.” Érdekes, hogy Rozs Szabolcs dolgozatának a 11. és 12. oldalán is pontosan erről van szó, az ellentmondások pedig onnan származnak, hogy a volt sógor több szakértőtől is idéz a dolgozatban. A 13. oldalon a bíráló azt hiányolta, hogy Gyurcsány nem adott teljes képet a nyári csapadékmennyiségről. Az sem lehet véletlen, hogy Rozs Szabolcs a diplomamunkájában, pontosan a 13. oldalon ugyanazt a hibát követte el: csak a téli, tavaszi és őszi csapadék mennyiségét írta le, a nyári kimaradt. A bíráló felrótta azt is, hogy Gyurcsány nem ír arról, hogy az erősen lejtős területeken miként oldják meg vagy tervezik megoldani a talajvédelmet az erózió pusztító erejétől. Erre is megvan a magyarázat, hiszen Rozs Szabolcs sem fejtette ki ennek részleteit saját munkájában. Végül a volt sógor diplomamunkájának 29. oldalán a rezisztens fajták telepítésének tervéről van szó, és ám hiányoznak nála az adatok. Ez volt a gond a Demokratikus Koalíció elnökének dolgozatával is, a bírálat szerint ugyanis Gyurcsány a „Rezisztens fajták telepítésének tervét említi, csak arra nem utal / 29.old./, hogy mire lesznek rezisztensek ezek a fajták. /lisztharmat, peronoszpóra, filoxéra, stb./.” 

 

Bebukta: Gyurcsány Ferenc plagizált (mno.hu)

Schmitt után buknia kell

A Schmitt-ügyhöz képest látszólag egyetlen lényeges különbség van: mivel eltűnt az egyetemről Gyurcsány szakdolgozata, ő maga pedig annak ellenére, hogy borzasztóan igyekszik, otthon szintén nem találja a saját példányát, ezért a plágiumgyanú végső (jogi, hivatalos stb.) bizonyítása elmaradhat. Mégis, ez ma már semmit nem számít.

Olvasd el ezt is: Pofátlan végkielégítések: fideszeseknek szabad?

Amennyiben ugyanis a sajtónak és a politikai ellenfeleknek sikerül ezt az ügyet továbbra is a címlapon tartaniuk, Gyurcsány Ferenc pedig továbbra is képtelen lesz magát tisztázni a vád alól, akkor akár plagizált, akár nem, akár lesz erre hivatalos bizonyíték, akár nem, valószínűleg kénytelen lesz távozni a magyar közéletből. A Schmitt-ügy egyszerűen egy olyan precedenst teremtett, hogy bár a súlyos plágiumgyanú jogi következményét meg lehet úszni, a politikait már nem.

Ha tetszett, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg. 

 

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brückner Gergő 2012.05.02. 10:16:48

Sokan írták már meg nagyon szellemesen (e bejegyzés mellett Török Gábort és Magyari Petit olvastam reggel erről), hogy milyen ritka szerencse, hogy ennyire hasonló sztori kerekedik a két politikai oldalon. A szinte ceteris paribus elemzési esély sokak politikai szűklátókörűségét és egyszerű logikai képességeit is felszínre hozza.

Jó teszt, és ha nem lenne a politikai közéletnek mégis lényeges kérdése, még szórakoztató is lenne követni a fejleményeket. Gyurcsány talán már partvonalon mozgó szereplő, de a Fidesz leváltásának valószínűségét mégis csökkenti, ahogy nem hagyja magát, ahogy mindig felmutatható, hogy ilyen minőségű az alternatíva...

Lánczi Tamás 2012.05.02. 12:31:59

Hasonló és mégsem. Az ügy és a reakciók zavarbaejtően hasonlók. Gyurcsány eset mégis egy kicsit más. Egy törpepárt vezetőjeként eleve kisebb a vele szemben támasztott elvárás, a döntő különbséget azonban Schmitt és Gyurcsány eredeti megítélésében látom. Gyurcsány a rendszerváltás utáni politikai élet egyik legmegosztóbb személyisége. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy szűk számú rajngói köre feltétel nélkül elhisz neki mindent, így azt is nem plagizált. Aki pedig gyűlöli, az gyűlöli a plágium-ügy nélkül is. vagyis Gyurcsány megítélésén az ügy nem fog változtatni. Folyt köv.

Magyari Péter 2012.05.02. 17:30:39

Ahogy Tamás írja valóban vannak különbségek is, és ezt a vonalat ott folytatnám, hogy Schmitt bukása nem veszélyztetette senki jövőjét önmagán kívül. Míg Gyurcsány nélkül a teljes DK elveszik valószínűleg, Vadai Ágnestől Eörsi Mátyásig tartana a pórul járt reménykedők csapata. Szóval hiába egy kis párt elnökéről van szó, a valódi tét sokkal nagyobb mint Schmitt esetében volt: ott csak egy személy sorsa volt a kérdés, itt pedig számos egzisztencia remegne bele Gyurcsány visszavonulásába. Szóval ezért azt tartom valószínűbbnek, hogy Ferenc marad, legfeljebb még sokkal nehezebb lesz azt az 5%-ot megszereznie 2014-ben mint eddig gondolta.

Lánczi Tamás 2012.05.02. 17:48:30

És akkor a megígért folytatás:
Mivel valószínűleg Gyurcsány is tisztában van azzal, hogy saját szavazóit nem rendíti meg a plágium-ügy, és ahogy Magyari kolléga írta, sokaknak egzisztenciális érdeke fűződik GyF politikai szerepvállalásához ezért a volt miniszterelnök valószínűleg semmiről sem fog lemondani. Ha ehhez még hozzá vesszük a 2006 őszén tanúsított magatartását, akkor még inkább erre a következetetésre jutunk.

Ami itt igazán érdekes, az a többi ellenzéki párt viszonyulása a DK vezetőjéhez, hiszen így még kínosabbá vált bárminemű ellenézki együttműködés GyF-fel. Akik pedig abban bíztak, hogy a GyF politikai karaktere rehabilitálható, azoknak most újra kell gondolni pár dolgot.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása