A békemenetesdivel és az Orbán-beszéd időzítésével a kormányfő demonstrálja, hogy komolyan veszi a Bajnai Gordon jelentette kihívást. Bajnai miatt olyanok is kimehetnek az utcára, akik egyébként nem jelennének meg. (Fotó: MTI)
Végre történik valami politikaszerű is a magyar közéletben! Az október 23-ára bejelentett politikai rendezvények, de különösen az Orbán Viktorral megkoronázott békemenet, illetve a valószínűleg Bajnai Gordont felvonultató Milla-tüntetés először kínál valamifajta kézzelfogható kormány-ellenzék összecsapást.
Ajánlott írásunk: Holnap vajon mit tilt be a Fidesz?
Olyanok is ki fognak menni, akik eddig nem
Pár nappal ezelőtt jelent meg a hír, hogy Bajnai Gordon az EMS, más néven a Milla rendezvényén jelenti be formális visszatérését. Sokan megírták már, a Véleményvezér is levezette, hogy Bajnai többé-kevésbé az egyetlen szóba jöhető reális alternatíva a Jobbikon kívüli ellenzék összefogására.
A Milla már korábban is bizonyította, hogy a jelenlegi ellenzék mércéjével mérve óriásinak mondható tömeget tud mozgósítani, bár ezek egyelőre kétségtelenül nem vetekedhettek az elmúlt tíz év nagy fideszes rendezvényeinek méretével. Bajnai jelenléte azonban olyan ígéretnek tűnik, mely sok olyan embert is rávehet arra, hogy ellátogasson a Milla rendezvényére, akik egyébként pusztán a demonstráció kedvéért nem jelennének meg.
Mondanunk sem kell, ha Bajnai valóban beszédet mond és ott komolyabb politikai konzekvenciával is járó bejelentést tesz, akkor maga az esemény könnyen tematizálhatja a magyar közbeszéd elkövetkező időszakát. Ha ez a tematizálás sikeres és valamifajta ellenzéki lendület születik belőle, akkor pedig a beszéd és a demonstráció alapvető fontosságúvá is válhat a jelenlegi ellenzék szempontjából.
Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.
A Fidesznek lépnie kellett
Természetesen mindezt a Fidesz is tudja, és nem fogják megtenni azt a szívességet az ellenzéknek, hogy ingyen átadják nekik a híradók és hírportálok vezető hírét. Ezért aztán az október 23-ákat eddig meglehetősen visszafogottan ünneplő Orbán-kormány is hirtelen nagy tömegmegmozdulást álmodott meg az ünnepre: a jelenlegi regnálásuk és politizálásuk szimbólumának is tekinthető „békemenet" folytatását hirdették meg.
Az összejövetel hivatalos célja demonstrálni az IMF-nek, és nyilván az összes ronda spekulánsnak, hogy a haza nem eladó – vagy valami ilyesmi. A valóságban azonban, mint az első alkalommal, ismét azért kell mozgósítani a Fidesz megmaradt hátországát, hogy abból ezek a támogatók erőt meríthessenek, az ellenfelek pedig kisebbségben lévőnek mutattassanak.
Olvasd el ezt is: Ez a csapat tényleg ennyit tud
Személyes összecsapás
A bejelentett Orbán-beszéd azonban különös pikantériát kölcsönöz a napnak. Innentől kezdve ugyanis október 23-án nem is annyira egy hagyományos „kinek van több támogatója" -verseny lesz a kormány és az ellenzék között, hanem sokkal inkább egy személyes összecsapásra kerül sor Orbán Viktor és Bajnai Gordon közt – mégpedig az elsőre. Természetesen mindenki óhatatlanul azt fogja vizsgálni, hogy ki volt meggyőzőbb, ki volt előremutatóbb, és ki volt lelkesítőbb.
A békemenetesdivel és az Orbán-beszéd időzítésével a kormányfő demonstrálja, hogy komolyan veszi a Bajnai Gordon jelentette kihívást. Mi, magyar választók pedig örülhetünk, hogy ezúttal valószínűleg igazi lehetőséget kapunk arra, hogy ilyen látványos díszletek között hasonlíthassuk össze a potenciális 2014-es miniszterelnök-jelölteket.
Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.