Véleményvezér

vv

Mit várhatnak Orbántól a fiatalok valójában?

2012.10.16. I 0 komment I Címkék: fidesz nyugdíjasok fiatalok orban voks14

ovdt.jpgA kormányfő szerint 2020-ra jön el a Fiatalok Kánaánja, amikor minden kivándorolt haza akar majd jönni. De ha újraválasztását eközben látványosan a nyugdíjasok támogatására alapozza, ki hiszi ezt el neki? (Bánhalmi János/Népszabadság)

Orbán Viktor tegnap egy televíziós műsorban kijelentette, hogy amennyiben pártja megnyeri a 2014-es választásokat, akkor „hat év múlva Magyarország olyan hely lesz, ahová a külföldre vándorolt összes magyar fiatal haza akar majd térni". A miniszterelnök kijelentése több szempontból is árulkodó, és a valóságban nem sok jót sejtet a magyar fiatalok számára.

Ajánlott írásunk: Holnap vajon mit tilt be a Fidesz?

A remény is elveszett

Hogy egyértelműsítsük: a kormányfő szerint Magyarország tíz év múlva lehet csak olyan hely, ahová a fiatalok vissza akarnak térni. Ez pedig két dolgot jelent.

Egyrészt azt, hogy kormányának eddigi politikája nem tette ilyen országgá Magyarországot. Nem csak, hogy nem tette, de emlékeink szerint semelyik előző kormányfőnek nem kellett a fiatalok drámai mértékű elvándorlásának kérdésében hasonló ígéreteket hangoztatnia. A jelenlegi helyzetért természetesen nem kizárólag a jelenlegi kormány felelős, de ahogy távolodunk 2010-től, egyre nagyobb, lassan domináns a Fidesz kormány felelőssége ebben a kérdésben. Az elvándorlás mögött nem elsősorban az áll, hogy nálunk rosszabb a helyzet, mint máshol. Ez ugyanis 2006 óta minden évben igaz volt és ezért kétségtelenül relatíve kisebb részben felelős Orbán Viktor. Hanem az, hogy az elvándorlók számára a remény is elveszett, hogy belátható időn belül idehaza jobb legyen. Ez viszont már nagyon egyértelműen a Fidesz és a kormányfő sara.

Ráadásul szavaival Orbán Viktor, a Fiatal Demokraták Szövetségeként ismertté vált párt vezetője mintegy el is ismerte, hogy rövid távon, vagyis a jelenlegi ciklusban már bizonyosan nem fog olyasmi történni, ami megváltoztatná a fiatalok reményeit. Ha még ő is, aki a pince végén is fényt szokott látni, ilyen egyértelműen lemond a következő évekről, akkor mit tehet az, akinek nem érdeke, hogy minden jelet pozitívnak értelmezzen?

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Fiatalok Kánaánja?

De a Fiatalok Kánaánjának 2020-as időzítése egyéb érdekességeket is rejt magában. Ha ugyanis a kormányfő 2014-ben semmi kézzelfoghatót nem tud ígérni a fiataloknak, csak azt, hogy majd bő fél évtized múlva talán megéri nekik Magyarországon keresni a boldogulást, akkor mégis kivel akarja megnyerni a következő választásokat?

A válasz persze nem bonyolult. Míg a fiataloknak semmiféle kézzelfogható, rövidtávú intézkedéssel nem jár a kedvében a kormány, sőt egyre több pénzt von el például az oktatásból, addig a kormányzati kommunikáció nemrég ismét diadalmasan jelentette be a nyugdíjak emelését. És persze a választási regisztráció egyik elkerülhetetlen következménye is az, hogy a politikailag hagyományosan aktívabb nyugdíjasok szavazóereje tovább növekszik.

Mindezekből világosan következik, hogy Orbán Viktor melyik életkori csoport támogatására alapozza országlását.

Olvasd el ezt is: Ez a csapat tényleg ennyit tud

A jövő így nem fog újra elkezdődni

Ha viszont a nyugdíjasok választják majd újra Orbán Viktort, akkor mennyire veheti bárki is komolyan a tegnapi ígéretet? Különösen úgy, hogy 2020-ra az idősebb korosztályok politikai ereje és érdekérvényesítő képessége még az eddigieknél is nagyobb lesz.

Nehéz elképzelni, hogy akad még olyan ember, aki hisz még abban, hogy az inaktívokra alapozó politikai stratégia csak amolyan taktikai szövetség, és előbb-utóbb visszajön majd a régi, az „igazi" Orbán Viktor, hogy aztán a jövő megint elkezdődjön.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása