Véleményvezér

vv

A lengyel egy igazi nemzet

2010.04.11. I 115 komment I Címkék: nemzet lengyel

A lengyelek tegnap úgy viselkedtek, mint egy nemzet. Ezért igazán irigyelhetjük őket. (Kép: gazeta.pl)

Tegnapi írásunk a lengyel katasztrófáról: Nincs még veszve a lengyel-magyar barátság

Ahogy egy haláleset egy családot, úgy egy tragédia egy egész országot összehozhat.

Közös gyász

A szombat reggeli katasztrófa valóban megrázta Lengyelországot. Donald Tusk miniszterelnök könnyes szemmel tudatta a lengyelekkel a tragédiát. A tévéadók azonnal felfüggesztették adásaikat, és azóta is csak a katasztrófával foglalkoznak. Megindultságát senki sem leplezi: a profi hírbemondóknak elcsuklik a hangjuk, a politikusok mind megrendülten nyilatkoznak.

Pedig a lengyel elnök megosztó személyiség volt, korántsem élvezett osztatlan népszerűséget hazájában. Nem volt a kedvence sem a médiának, és politikai ellenfelei sem kedvelték túlságosan. Mégis, az egykori politikai ellenfelek, mint például Kwasniewski, most közös lengyel tragédiáról és nemzeti egységről beszélnek.

Látható, hogy a lengyelek reakciója nem is igazából Kaczyńskinek, feleségének vagy éppen a jegybankelnök személyének szól. Hanem Lengyelország mindenkori elnökének és vezetőinek. Lehet, hogy Kaczyńskivel nem értettek egyet számos kérdésben, de mégiscsak ő volt a lengyelek elnöke, s ezért halálában az egész ország gyászolja. Ahogy a szejm elnöke fogalmazott: „Ma nincs baloldal vagy jobboldal, ma mind együtt vagyunk.”

Közös szimbólum: Katyn

De Kwasniewski kijelentése még ennél is többet árul el. A volt kommunista, később szociáldemokratává vált korábbi elnök egyenesen történelmi párhuzamot vont a 70 évvel ezelőtti eseményekkel: „(Katyn) átkozott hely. Először a Második Lengyel Köztáraság elitjét végezték ki, majd pedig a Harmadik Lengyel Köztársaság intellektuális elitje hal meg ugyanabban a Szmolenszk melletti erdőben."

A lengyeleknek ugyanis a Szmolenszk melletti katyni erdő egy történelmi szimbólum. A nemzeti tragédia szimbóluma: a szabad lengyel állam tisztikarának kegyetlen kivégzéséé. És a szocializmus 40 évétől függetlenül ez mindenkinek ugyanezt jelenti ma is.

Baloldalinak és jobboldalinak, öregnek és fiatalnak egyaránt.

Mi a nemzet?

Lassan kétszáz éve vitatkoznak azon, hogy mi tesz egy népet nemzetté. A közös haza? A közös ősök? A közös nyelv? Pontos választ nem tudunk, talán mert nincs is. Az viszont biztosnak látszik, hogy valami olyasmitől válik egy nép nemzetté, ami most a lengyel gyászban nagyon szépen megmutatkozik. Amikor bizonyos helyzetekben nincs pártpolitika, csak közös érdek. Amikor a nemzetet megtestesítő pozíciókban nemcsak a személyt, hanem a hivatalt látjuk.

És a legfontosabb: amikor vannak olyan közös történelmi szimbólumok, melyek mindenkinek ugyanazt jelentik.

survey service

Sajnos ez Magyarországról nem igazán mondható el.

Egy városi legenda szerint egyszer Antall József fogalmazott így: „A lengyel egy nemzet, a magyar egy nép, a román meg egy foglalkozás.” A lengyelek tegnap valóban úgy viselkedtek, mint egy nemzet. Ezért igazán irigyelhetjük őket.  

>> NINCS MÉG VESZVE A LENGYEL-MAGYAR BARÁTSÁG

>> NAGYON DRÁGA NYOLC ÉV

>> korábbi írások

Írások a témában:
Lezuhant az elnök gépe (Lengyelország ma)
Bratanki (Mandiner)
Szolidaritás (Sárdobáló)

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

manes 2010.04.11. 12:19:20

Katyn ujabb áldozatai. R.I.P.

Alniyat 2010.04.11. 12:23:17

A magyar is tud nemzetként viselkedni, minden tragikus pillanatban felállt és még erősebbé vált.
Ha ilyen tragédia megtörténne, hasonlóan megrendülne minden magyar. Nem is értem miért igyekeznek egyesek elhitetni, hogy szívtelenek és számítók vagyunk.
Igen, vannak ilyen emberek, mint mindenhol, de ez nem a magyar átlag, csak egy kicsinyke ezrelék.

odamondó 2010.04.11. 12:25:04

Azért ez is tipikusan magyar hogy egyből azt kell állítani mi nem tudnánk így összefogni az elnökünk halálakor meg nem lenne közös gyász. Hagyjuk már. Pedig lenne!

Clive 2010.04.11. 12:33:49

Én is értetlenül állok a bejegyzés pesszimizmusa előtt. Bármennyire kedvelem is őket, bármennyire is megviselte őket a történelem, a lengyeleket nem magasztalnám az egekig. Ugyanígy a saját népem összefogáskészségét sem aláznám meg egy más országbeli katasztrófa okán. Elszomorít, amikor azt látom, hogy a pesszimizmust magunk gerjesztjük, majd jót szomorkodunk rajta.

Fittipaldi 2010.04.11. 12:36:03

Mindenesetre butaság volt ennyi fontos embernek egy repülőn utaznia:
www.portfolio.hu/cikkek.tdp?h=14&k=3&i=131389

smartdrive 2010.04.11. 12:40:31

azt az "intellektuális"-t nem kellett volna hozzátennie

Iron 2010.04.11. 12:50:43

@nyomasek_bobo:

Ja, megrendült dühében, hogy képesek voltak a halála miatt félbeszakítani a Kacsameséket. Egy egész generáció 'utálja' ezért szegény öreget. :)

2010.04.11. 12:56:06

Uhh...látom csak a szó szerinti olvasás megy, az értelmezés már kevésbé, kedves bloggazda. Én arra kívántam utalni, hogy divatos utálni a románokat...de hát ha kevésbé megy át és jólesik, csak töröld, a te blogod :P

phaidros 2010.04.11. 12:57:14

Szerintem a kérdésre, hogy kívülről látva egy nemzetnek látszódva tudnánk-e megnyilvánulni, mint a lengyelek, hasonló helyzetben - igen a válasz. Belül azonban ugyanúgy más lenne, mint a lengyeleknél.

Az, hogy a Kuruczinfon esetleg mást lehetne olvasni, az azért nem játszik, mert az ott megnyilvánulók nem szerves részei a magyar nemzetnek, a magyarságnak, csak egy törpe gyűlölködő kisebbség, aki a gyűlöletet táplálva akarja a saját dácsáját, státuszát megszerezni, ezért aljábbak még az átlagosnál aljább politikusoknál is.

egy hang a hátsó sorból 2010.04.11. 12:59:46

Na azert ket dolgot valasszunk szet: a hivatalos nyilatkozatok egysegesseget, es az atlagemberek egysegesseget.

A magyar politikusok is vannak annyira profik/kepmutatok/europaiak/intelligensek/egyeb, hogy egy hasonlo esetben egysegesen tragediarol beszeljenek es megrenduljenek.

Magyarorszaggal a baj ott van, hogy mindezt sajnos az atlagemberekrol nem birom elkepzelni. Szinte kizartnak tartom, hogy ha mondjuk Gy.F. es K.J. idejen valami hasonlo tortent volna velunk, akkor O.V. vagy V.G. szavazotaborabol maganemberkent tul sokan megrendulest tanusitottak volna akar nyilvanosan, akar legbelul, otthon, a tv elott. Es ugyanez forditva is igaz.

Lehet, hogy csak egy tipikusan pesszimista es kishitu magyar vagyok, de en ezt latom magunk korul.

Superlativus 2010.04.11. 13:00:13

A magyarok még egy olyan személyiség gyászában sem tudtak egyesülni mint Puskás Öcsi. Sajnos javíthatatlan társadalom vagyunk és ez nem túlzott pesszimizmus vagy mi. Nemet mondtunk arra is, hogy a parlament alkosson törvényt a határontúl rekedt testvéreink státuszának rendezésére. Erre az aljasságra egyetlen fent nevezett náció sem lett volna képes.

english grandma in use 2010.04.11. 13:02:05

tényleg mindenki ennyire fosik a haláltól?
"Death is but a path to life,
a passage to the stars...
to the universe."

Superlativus 2010.04.11. 13:03:20

Talán nem illik ilyet mondani, de van egy olyan érzésem, hogy a ruszkik megmutatták ismét, hogy ki az erősebb kutya. Nem véletlen, hogy ez így történt. Persze bizonyítékom nincs...

is 2010.04.11. 13:13:13

amikor meg a magyar miniszterelnök egy vasúti balesetnél könnyes szemmel állt a kamerák elé, akkor meg a fél ország a gúnyolódással volt elfoglalva. láthatóan nem a miniszterelnök viselkedik másképp, rendesen, hanem a kedves mayar választópolgár van meghibbanva a lengyelhez képest.

@Alniyat: a fentiek nem éppen erősítik, amit mondasz.

Probes 2010.04.11. 13:13:31

A magyar az egy tudatállapot ....
....de hálistennek gyógyítható.

is 2010.04.11. 13:15:06

@cochran: sűrű ködben, negyedik leszállási kísérletre. nyomasd csak az összeesküvéselméleteket...

fingerbangs 2010.04.11. 13:17:57

lol egy post ez is, a tegnapi után azt hittem nincs már lejjebb, de van :) ez valami lengyel virusmarketing kampány frontend blog? vagy mi a tököm?
leesett egy lengyel repcsi és most itt fogjuk magyarországot gyalázni napokig?

dean23 2010.04.11. 13:19:24

Már megint ez a pesszimista hozzáállás, hogy bezzeg mi magyarok nem vagyunk igazi nemzet, meg nálunk pezsgőt bontanának egyesek...
Egy ilyenhez az a lelki állapot kell mikor bekövetkezik egy hasonló tragédia. Remélem sose fog nálunk ilyesmi történni. Az meg különösen hiteltelenné teszi a szavazást, hogy pont ma van nálunk a választás és jelen pillanatban nem nemzeten agyalunk, hanem pártokon és személyeken!
Sztem a magyar is van olyan jó nemzet, mint a lengyel!

HunVanHungary? 2010.04.11. 13:21:57

Hihetetlen ,hogy ha bármi történik a világban egyeseknek rögtön eszébe jut a szokásos demagóg, öngyűlölő marhaság okádása...
Mondjuk ez tényleg valami specko magyar tulajdonság lehet.
Ezen is el lehetne gondolkodni.

Pilatus 2010.04.11. 13:26:05

A magyar is nemzet, bármit is gondolnak sokan. Ha ezerkilencszáz húszban a teljesen kivérzett, felnégyelt Magyarország nem küld Európában egyetlenként segítséget Pilsudskinak, ma alig lenne Lengyelország.
És előbb-utóbb összejön, hogy- Európában egyetlenként -, segítünk Magyarországnak. Mi magunk.

Bogyó 2 2010.04.11. 13:28:49

@is:
"amikor meg a magyar miniszterelnök egy vasúti balesetnél könnyes szemmel állt a kamerák elé, akkor meg a fél ország a gúnyolódással volt elfoglalva"

Igen, mert az emberek megérzik, ha valaki nem őszinte. Nézd csak meg azt a filmet! Ha szerinted az őszinteség, akkor remélem nem színházban dolgozol.

balfék 2010.04.11. 13:31:30

Szerintem itthon is találnánk annyi megrendült embert, hogy úgy lássék, mintha a nemzet együtt gyászolna. A lengyeleknél sem lehet másként.

phaidros 2010.04.11. 13:38:27

@is: nem gréczy vagy véletlenül? Az az alakítás a legszarabb ripacsság volt, annál még Gera szar esései is őszintébbek voltak.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.11. 13:39:56

Jókat ír ez a Véleményvezér. Egyetlen problémám van a bloggal, hogy szerintem a „Véleményvezér” szó betűpusa nagyon zavaróan nem ideillő. Ez tőlem egy személyes, esztétikai jellegű vélemény csak, de azt hiszem hasznos lenne, ha meggondolná és valami szerencsésebbre változtatná. Nem jó asszociációkat vált ki, nem ideillőeket.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.11. 13:41:34

@phaidros:

Nem tudom ki ő, de annak alapján amit mondott: fasz.

Kopi3.14 2010.04.11. 14:01:42

Hmm, az állami média jó, hogy azt nyomja, amit ilyenkor kell. A müsorvezetök jó, hogy megrednülnek, elcsuklik hangjuk, ha kell, kis segítséggel- hagyma a környéken, stb. Mert ezt kell most mutatni. Politikusok dumája, jó, hogy az, ami. Ömlik is a baromság belöle böven. A poszt által is kiragadott ékes pelda:
"majd pedig a Harmadik Lengyel Köztársaság intellektuális elitje hal meg"

Na ja, két féri, meg az egyik felesége hárman voltak a komplett Lengyelország intellektuális elitje. Igen, köszönöm, iq-teszten negatív. A testvér, a tudósaik, müvészeik, stb. azok már nem is intellektuális elit, csak ök hárman, akik meghaltak. Értem, tényleg nagy duma.
Aztán a legnyel állammal összekötni a dolgot: Meghatl két állami vezetö, fontos ebmer. De mivel nem terrortámadás következtében, így nem a lengyel állam, s annak jelképe, reprezentánsa vlt a áldozat, hanem "csak" egy ember. Az pedig az államon belül pótolható. àllamot nem érhet baleset. Csak támadás.

@Superlativus: ha a szavazás nem belpolitikai okokból lett volna fontos egyeseknek, hanem tényleg a határon túl élökért aggódva akarták volna ezt, akkor valószínü más lett volna az eredmény. Amúgy nem leszavaztuk, hanem simán kurvára nem érdekelt minket a dolog, pont azért mert a belpolitikai, homokozóban civódás része lett. Ahogy késöbb nagyeszü Mikola nyíltan ki is mondta, majd ennek köszönhetöen megitn elbukta a FIDESZ a választásokat. Puskás Öcsi halálán meg negedtessék már nem megrendülnöm, amikor gyakorlatilag hazajött meghalni, s közben államilag, egységesen nemzetként lett a többi kortársa leszarva nagy ívben, olyanok, akik nem disszidáltak, hanem kitartottak az ország mellett, s esetleg utána még komoly büntetéseket is kaptak cserében. Akiket csak akkor kérdez a média, csak akkor kíváncsi rájuk bárki is, ha pöcsi bácsiról kell megint ömlengeni. Bocs, nekem a Fekete párduc sokkal nagyobb emberként, mint pöcsi bácsi volt.

@Alniyat: a magyar minden tragédia után erösebbé vált? Akkor a téma kutatói szerint miért nyögjük még mindig Trianon traumáját, többek között népességileg is?

@balfék: ha jól emlékszem anno Kádár János ravatalánál is nagyon sokat kellett a sorban állóknak várakozni. Hogy ebböl mennyit rendeltek ki, mennyi ment sajnálatból, megrendülésböl, s mennyi azért, megnézze, tényleg meghalt, már más kérdés, a választ nem tudom rá.

Kandabula 2010.04.11. 14:12:08

Más az élet és más a halál. Jó mondás "az elhunytról vagy jót, vagy semmit". Viszont, hogy "ki" a magyar, vagy "mi" a magyarság, - úgy tűnik - vannak megmondó emberek. Figyeljünk rájuk és röhögjünk kínunkban.

Proli Depp · http://prolidepp.tumblr.com/ 2010.04.11. 14:17:46

A magyar az egy elmeállapot, nem nép vagy nemzet.

kelyka 2010.04.11. 14:20:10

Lényeg, hogy egy magyar fikázza a magyarokat..ennek is vége lesz ma este 9-kor

Kopi3.14 2010.04.11. 14:22:50

@kelyka: szerintem majd ezután fog kiteljesedni, amikor megmondják ki a magyar, s ki nem...

upcszarjonsunt 2010.04.11. 14:27:38

en mar azt sem ertem, hogy nalunk miert lesz nemzeti gyasznap?
az pedig hogy az addig egymas torkat szorongato balfaszok egy baleset kapcsan egymas vallan zokognak, kibeba**szott nagy kepmutatas.
ugyanezert utalom azokat akik amig el valaki addig le sem szarjak|mocskoljak|utaljak, de amint meghal akkor ok az elsok akik traktorkerek nagysagu koszorukat nyomatnak 2 meteres szalaggal a sajat nevukkel.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.04.11. 14:40:55

a magyar az egy mentalitás. és sajnos borzalmas.

borigabi 2010.04.11. 14:48:21

@cochran: Vagy neked nem szúr szemet, hogy tele van ezzel a média. Amúgy nem nagyon kell összeesküvés elméleteket gyártani, itt - Krakkóban - már ezen többen átmentek. Leginkább azt a véleményt osztják a környezetemben, amit most az index is lehozott a CNN után.

index.hu/kulfold/2010/04/11/az_allamfo_surgethette_a_pilotat_hogy_a_figyelmeztetesek_ellenere_szalljon_le/

Thresher 2010.04.11. 15:00:31

@upcszarjonsunt: Jópofizni az életben folyamatosan nem lehet, de egyszer egy halálesetnél megemlékezni kell!!

Mellesleg lehet hogy hogy a két nemzet eddig leszarta egymást, de egy adott nemzeti érzés és szimpátiája nem csak pillanatnyi, hanem a múltból is táplálkozik.

EMU 2010.04.11. 15:10:20

A magyar nem nép, hanem népség.

Cheradenine Zakalwe (törölt) 2010.04.11. 15:30:50

A magyar valóban nép sajnos Kádár Jánosnak köszönhetően. Az emberek jelentős része a népköztársaságot sírja vissza, illetve azokat a módszereket preferálja, vagy legalábbis elnézi.
A nemzeti önképen a Kádár rendszer pusztított legjobban, és azóta bizonyos politikai köröknek és vezetői tisztségekben bebástyázott embereknek köszönhetően a rendszerváltást követően sem talált magára a nemzet.

Csorba Gábor · http://szirt.blogspot.com/ 2010.04.11. 15:34:40

Az igazán lényeges kérdés szerintem az, hogy mikor lesznek végre képesek a magyarok valódi nemzetként viselkedni a közös sikerek elérésében is, nem csak a közös gyászban (mint amire a szavazás kérdés utal).

itoh 2010.04.11. 15:37:21

Aki élt 1956-ban az tudja,hogy nemzet vagyunk.

SzocsO 2010.04.11. 15:38:18

Sztem inkább akkor zárunk össze, amikor olyan átlagemberek, mint mi, kerülnek tömegesen a tönk szélére, vagy éri őket tragédia, katasztrófa. ehhez pedig nem kell a magyar tudat, vagy az áldozatok nacionáléja. Persze, ha valami politikus, vagy kiemelkedő személyiség(ek) vész(nek) oda, akkor lefutják a megfelelő diplomáciai köröket, rutint, de az egyén elvesztése olyan dolog, hogy bármikor bárkivel megeshet. De a tömegszerencsétlenség mindig szörnyűbb, mert általában elkerülhető lenne (mint például ez is). Nyilván vannak kivételek.

Auris 2010.04.11. 15:39:22

Nem igazán értek egyet ezzel az "önfikázó" alapállással.

Csak egy konkrét példa: a veszprémi gyilkosság után az egész nemzet őszintén gyászolta egy ROMÁN sportoló halálát. Pedig ugye a románok részéről lenne mit sérelmeznünk, mégsem volt hallható egyetlen ellenszenves nyilatkozat sem.

Szóval sokszor tanúsít ez a nép is olyan magatartást, amire mi magunk büszkék lehetünk, ezekről is illik megemlékezni, mert amúgy torz a kép.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.04.11. 15:50:09

Azt hiszem a Daróczi Dávid halálára adott reakciókból nyugodtan le lehet vonni a következtetést, hogy ha mondjuk holnap lezuhanna az a repülőgép, amin együttutazik Bajnai meg Simor, akkor az ország egy része mosolyra húzná a száját. Ha meg a Gyurcsány is velük lenne, akkor még a Szilveszterről maradt tűzijátékokat is elővennék.

Hát ennyit a magyarok és a lengyelek közti különbségről.

Joseph Adama (törölt) 2010.04.11. 15:53:59

@Fedor:
1., A kettő esemény, a történelmi háttér, és a személyek minősége nem kicsit eltérő.

2., Én úgy vettem észre D. Dávid halála miatt a normálisabbja nem örömködött.

Szerintem.

EMU 2010.04.11. 15:56:33

@Auris: Ha azt a románt nem a cigányok nyírják ki, tudod, miféle gyász lett volna itt. Az a viselkedés nem egy román sportoló feletti gyászból, az együttérzésből következett, hanem a cigányok gyűlöletéből. Képmutató, álságos viselkedés volt a nemzet részéről. Akár ugyanezt a román sportolót addig meg bocskorosozta a magyar, meg cigányozta.

rockjano_ 2010.04.11. 15:57:37

Szerintem mi is meglennénk rendülve egy ilyen esetben, talán nem ennyire. Viszont a románokat (vagy akárkit) foglalkozásnak nevezni az rendkívül otromba dolog.

Minden ilyen általánosítás rossz.

Vajda Katyn fimjét látta már valaki?? Most szereztem meg még nem néztem... (elég kemény állítólag)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.04.11. 15:58:33

@Joseph Adama:

"A kettő esemény, a történelmi háttér, és a személyek minősége nem kicsit eltérő."

Természetesen nem, nem is konkrétan Darócziról szóltak sokszor ezek az elrettentő reakciók, hanem vele kapcsán a volt főnökéről.

"Én úgy vettem észre D. Dávid halála miatt a normálisabbja nem örömködött."

A normálisabbja persze nem. De nem tudom, mennyire olvasgattad a hírről szóló blogbejegyzések kommentjeit...

EMU 2010.04.11. 15:59:10

@itoh: Igen, 56-ban kiderült, hogy milyen nemzet a magyar, egy olyan, amelyiknek a tagjai bármikor képesek kinyírni a másik magyart, aki szerinte nem is lehet magyar, csak ávós/nyilas/komcsi/náci/zsidó/stb. Ez 56 öröksége, színtisztán megvan a mai napig, mintha csak skanzenben élnénk.

Bodli 2010.04.11. 16:02:09

"A lezuhant gép huszonhat éves volt, a lengyel kormány 1990-ben vette....A lengyel kormány többször szerette volna lecserélni...de túl drága lett volna." - spórolás terén tehát lehet tanulni tőlük, ha (ahogy az Index cikke állítja) nem a gép műszaki állapota okozta a tragédiát.

Bárhogy is berzenkedünk: a legtöbb külföldi ország/nemzet szemében az elnök jelképez minket. Ha hirtelen és balesetben meghal, ők az összes magyarnak részvétüket nyilvánítják, nem feltétlenül személyes meggyőződésből, hanem mert így alakult bolygónkon a nemzetközi diplomácia. Alapvető udvariasság, figyelmesség. Én ezt nem képmutatásnak nevezném, ahogy a lengyel honpolgárok közös gyászát sem. Legalább eszméink szintjén tartsunk meg néhány nemes gesztust - ha a gyakorlatban képtelenek vagyunk is rájuk...

Joseph Adama (törölt) 2010.04.11. 16:02:47

@Fedor: "hanem vele kapcsán a volt főnökéről."

Az egyik legnépszerűtlenebb politikusról? Azért ne essünk túlzásba. Fletó egy külön entitás a politikai életben. Bevallom én sem lennék szomorú, pedig nem vagyok az az örömködő fajta ilyen esetekben.

Kopi3.14 2010.04.11. 16:21:08

@Joseph Adama: Egyrészt D.D. halálának mi köze volt Gy.F.-hez, ill fordítva, másrészt erösen el lehet vitatkozni Gy. F. politikai kvalitásain, ha a pártot is nézzük, amelyiknek modnta, amit, s amelyikkel a háta mögött kellett cselekednie- néha ámokfutnia. Ha egy modernebb párt van mögötte, nem egy olyan csürhe, amilyen, akkor valószínü másképp vélekednénk róla is, s nem lett volna szükség öszödi beszédre sem.

Joseph Adama (törölt) 2010.04.11. 16:27:51

@Kopi3.14: Szerintem semmi köze hozzá. Én ezt nem is mondtam. Külön gondoltam végig, hogy Fletó nem csak megosztó volt, hanem saját híveit is elvesztette.
Így a közös gyász nehéz. De mint volt miniszterelnöknek neki is járt volna. Csak nem lett volna őszinte.

Kopi3.14 2010.04.11. 16:47:39

@Joseph Adama: de nem Fletó haláláról beszélt fedor, hanem D.D-éröl...

apabuksikiszökött 2010.04.11. 16:58:12

Én nekem meg abból van elegem, hogy már ilyen "emberek" vannak köztünk, akik észre sem veszik, hogy a sikeres agymosás után saját népüket szidják.
Ezzel is a széthúzást erősítik.Minek kell ilyen blogot írni -persze szólás szabadság van de szabatosság az nincs.
A lényeg, hogy megtanuljuk, mi vagyunk Európa söpredéke, és Trianont a szánkra ne vegyük, húzzuk meg magunkat, mert a Lengyel az nemzet mi meg csak birkák vagyunk.
Miért nem pozitív dolgokról írsz, hogy végre , egy nemzet legyen itt a nép.

Ja mer ahhoz kell a tehetség...

Csülök 2010.04.11. 17:15:27

Mikor Antall József meghalt a magyarok sem acsarkodtak, a gyász egységes volt. A lengyelek meg a pártjaikkal együtt nem különbek és nem is rosszabbak, mint a magyarok.

ORGASMUSFORSCHER 2010.04.11. 17:18:18

Miért kell idekeverni D.D. halálát, aki a hírek szerint önkezével vetett véget az életének, azaz ő maga döntötte el, hogy meg akar halni? Miért nem lehet ezt elfogadni? Legalább ennyi haszna lehetne a liberalista eszmék hatalmas erővel történő terjesztésének. Japánban például teljesen elfogadott problémamegoldó cselekedet az öngyilkosság...

DE: ez a repülőgép nem azért emelkedett fel, hogy x ember meghaljon... ez egy nagy különbség....

Gy.F-et + bandáját sem keverném ide, mert nem választott politikusokról van szó, hanem a hatalmat (bevallottan) hazugságokkal megszerző politikai bűnözőkről (pontosabban több generációjáról, hiszen a Gy.F. vagyont Apró Piroska kezdte el összeharácsolni) akiknek börtönben lenne a helyük. Ennek az áldemokratikus vadkeleti rendszernek köszönhetően a kisnyugdíjasok, bérből-fizetésből élők, az egyszerű emberek kirablói szabadon mászkálhatnak, vagyonukkal kérkedhetnek s azzal riogathatnak, hogy majd a választások után ismét aktívabban fognak politizálni... ez a baja a magyarságnak.... ezt kell előbb megoldani, utána lehet nép-nemzet-stb. kategóriákkal dobálózni...

A románokat nem lenézni kellene, hanem rájukmászni s minden pillanatban tanulni tőlük, mert ha van nép, amelyik a mestere a köntörfalazásnak, az opportunizmusnak, a túlélésnek, akkor az a román.... A jelenlegi Magyaország területe 93.000 nm. Az a terület, amit a románoknak adtak az I. világháború után, az nagyobb, mint a jelenlegi Magyarország. S nem egyszer kapták meg, hanem kétszer!!!! Ez az igazi teljesítmény (tkp. egyedülálló a világon) + megalkották hozzá a híres elméletüket, hogy ők a rómaiaktól származnak s nincs román, aki nem ezt hangoztatná külföldön. Ezt is meg lehetne tanulni tőlük.

Aki külföldön él, az tudja, hogy milyen kisebbségben élni, milyen az, ha a drágajó szomszédnépek fiai/lányai be-beszólnak a magyaroknak... megverni csak otthon verik meg őket, de beszólni beszólnak bárhol.... Pozitív érzelmek csak a lengyelektől jönnek, s ezt nagyon meg kell becsülni. Ezért is fontos, hogy osztozzunk a lengyelek gyászában. Ezért is fontos, hogy volt Budapesten is megemlékezés, elrendelték a gyásznapot (s nem egy übernacionalista OV a min.elnök jelenleg), biztos megy állami delegáció is a temetésre.

Kovácsovics László, mosógépszerelő 2010.04.11. 17:18:34

Nagyon szomorú ami történt, de felvet egy kellemetlen kérdést is.
Méghozzá azt, hogy miért nem csaptak a delegáció utaslistáját összeállító szervező kolléga tarkójára, hogy ezt így nem csináljuk, nem zárjuk össze az ország operatív vezetőinek felét egy repülőgépbe?
Miért nem kezelték napi rutinszerűen ezt a kockázatot? Pedig nem amatőrök...

Másik, hogy vajon a pilóta döntött-e úgy, hogy fasza gyerek és leteszi a gépet vakon a tejfölbe, vagy az elnök stáb presszionálta, hogy le kell tennie mindenképp, mert nem lehet késés (több órát késtek volna, ha Minszkből vagy Moszkvából még odaautókáznak, helikoptereznek).

Môžeš mi pomôct'? 2010.04.11. 17:32:19

Milyen hatalmas az Úr, aki a szent pápa II. János Pál sokat kiállt nemzetének újabb tragédiáján keresztül hív fel a teljes odaadás, és feltétlen szeretet keresztényi életeszményének egyéni életünkben való megvalósítására. Áldott nemzet a lengyel, nagy megrendüléssel, és keresztény hitünkben megerősödve osztozunk bánatukban, és gyászukban.

upcszarjonsunt 2010.04.11. 17:44:20

@Môžeš mi pomôct'?: mit akartal mondani?
vagy csak gunyolodsz?

EMU 2010.04.11. 17:53:09

@ORGASMUSFORSCHER: Annyira unalmas már ez a felmondott lecke...

Spanish VVax 2010.04.11. 18:00:04

@kelyka: egy fenéket lesz vége, 9 után kezdődik igazán. Mit gondolsz, majd OV megnyom két gombot hogyaszongya' _ "na akkor mostantól gazdagság ON", meg "széthúzás OFF" és úgy lészen ???? Na persze....majd ébredsz !!!

Spanish VVax 2010.04.11. 18:05:28

@EMU: @Auris: Ha azt a románt nem a cigányok nyírják ki, tudod, miféle gyász lett volna itt. Az a viselkedés nem egy román sportoló feletti gyászból, az együttérzésből következett, hanem a cigányok gyűlöletéből. Képmutató, álságos viselkedés volt a nemzet részéről. Akár ugyanezt a román sportolót addig meg bocskorosozta a magyar, meg cigányozta. : EZ TOTÁL IGAZ !! ELŐTTE MÉG 2 HÉTTEL CSAK EGY BOCSKOROS ROMÁN VOLT !!

Martian (törölt) 2010.04.11. 18:09:40

Azért jó, hogy a "Katyn-a-fasiszták-műve-volt" tagadásáért már jó ideje nem csuknak le.

2010.04.11. 18:22:18

Hátborzongató, ám egyben méltóságteljes volt a halott miniszterelnök holttestének a fogadása Varsóban. Adjon az Isten az elhunytaknak, örök nyugalmat, a Lengyel nemzetnek pedig eröt, összefogást a nemzeti tragédia feldolgozásában!

Plumper 2010.04.11. 18:30:09

@Pilatus: lássuk csak, ami 1920-hoz, Trianonhoz vezetett:
- 1848 óta lappangó, és egyre erőteljesebb feszültség a magyarországi kisebbségekkel (román, szlovák, szerb, horvát), azok megoldatlan viszonya
- folyamatosan ugráló és uszító magyar jobboldal, amely 1914-ben a "Megbüntetünk, kutya Szerbia!" szólamban csúcsosodott ki
- elveszített világháború

a Trianoni békediktátum évtizedek óta váratott magára, aztán beteljesedett. igazságtalan volt, de ez lett az ára a korábbi évtizedeknek.

Plumper 2010.04.11. 18:38:24

@kelyka: csak önkritika, ami jogos. ez az, ami a magadfajtából hiányzik, és inkább diktatúrát vezetnél be. nyilván, mert tévedhetetlennek érzed magad. és a magyarokat is? tiszta kommunista elképzelés.:-P :-)

Sakk Matt 2010.04.11. 18:42:44

Peer pressure, nothing else...
Each day, twice this many people die a premature death from heart failure in Poland that could have been saved by timely treatment. Each day.

Rá Dios 2010.04.11. 18:42:57

@véleményvezér:
Viszolyogva olvastam az olyan kommenteket, mint "de kár, hogy nem gyurcsányék" stb. Sem becsület, sem izlés nem szabadna ilyet engedjen.
Lengyelország nemzet, ezt mon dhatod, Magyarország egy nép, ez is igaz. De minek itt és most - meg egyálrtalán - a folytatás: "a román meg egy foglalkozás".
Te sem vagy hát sokkal különb sokaknál.:-(

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2010.04.11. 18:44:40

Értem. Tehát te valahogy biztos forrásból tudod, hogy ha Sólyom László játszana Top Gunt egy múzeális repülővel, és a Darwin-díj elnyerése mellett nemcsak az ország legnagyobb légikatasztrófáját idézné elő, hanem egyben véletlenül likvidálná a magyar közjogi méltóságok felét is, akkor itthon bizonyára nem lenne nemzeti gyász, hanem mindenki teli szájjal röhögne, zsidózna, cigányozna, románozna stb.

Ehhez képest csak te románozol, és főleg magyarozol. Pedig nem is történt semmi.

Komolyan, kinek jó ez? Ezzel segítesz? Nem inkább azzal segítettél volna, ha kussban maradsz, és ezáltal nem teszel hozzá egy általad is kárhoztatott sztereotípiához?

tasavallan presidentti yön 2010.04.11. 18:53:21

Szerintem mi magyarok ott basszuk el, hogy akkora arcunk van, hogy nem fér be az ajtón, nagyon el vagyunk magunkkal telve, hogy mi mekkora menő nép vagyunk, a többi népet meg lenézzük (+ a zsidókat meg a cigányokat szinte már kötelezően).
Esetleg a németek seggét hajlandóak vagyunk (legalábbis a többség) nyalni (meg az utóbbi pár évtizedben az amcsikét is, a németekét továbbra is).
És ilyenek vagyunk 1000 éve.

Pedig tanulhatnánk a románoktól (Európa talán legygyorsabban fejlődő gazdasága) is meg a szlovákoktól (tavalytól van eurójuk, pedig hol voltak hozzánk képest 1993-ban? sehol...) is.

Rá Dios 2010.04.11. 19:00:22

@tasavallan presidentti yön:
messzemenően nemzetietlen de helytálló, megfontolandó vélemény.

tasavallan presidentti yön 2010.04.11. 19:13:54

@Pók:
Csak egy ki műszaki kitérő (ennek kivételével egyetértek veled):
A Tu-154-es nagyon jó és rendkívül megbízható gép (és ez valószínűleg abból is a legmodernebb Tu-154M típus volt, nem Tu-154-B2, mint amilyenek a Malévnek voltak, nagyjából egy generációs különbség van a kettő között).
A gyártott több mint 1000 darabból géphiba vagy műszaki hiba miatt tudtommal egy sem (=0 db) zuhant le, és az összesen is kb. 30 db (ez a statisztika jobb, mint a Boeing 737-eseké, ami a világ legnépszerűbb, legnagyobb darabszámban gyártott utasszállító repülőgépe (és a Tu-154 semmivel sem rosszabb, mint a vele egykorú B-737-esek, valamivel többet fogyaszt 1 utaskilométerre számítva, de nem sokkal; dolgoztam mindkettőn).
Itt is a pilóta hibázott, amikor rossz látási viszonyok közt akart leszállni, és legyalulta az erdő tetejét (a Tu-154-esnél hivatalosan 30 méter függőleges és 300 méter vízszintes látás szükséges a biztonságos leszálláshoz, gyakorlott pilóta kb. fele ennyinél is le tud vala szállni műszer szerint).
Egy 30 éves repülőgép egyáltalán nem öreg, pláne nem muzeális - ennél jóval régebbi Boeingok (bóing, NEM bőing) százával repülnek szerte a világban, az amerikai elnök gépe, a régi Air Force One is volt vagy 35 éves, amikor lecserélték B-707-ről B-747-re, és a mostani (2 gép) is 20 év körüli darab -, ráadásul a lengyel kormánygép tudtommal 2 vagy 3 éve esett át nagyjavításon, amikor az X időt vagy repült órát elért cuccokat könyörtelenül kicserélik, ha működik, ha nem. Beleértve bizonyos csavarokat és szegecseket is (és az újakat egyenként vizsgálják át, nincs-e bennük bármilyen anyaghiba, azért olyan kurva drágák - a szegecsek és csavarok darabja is több ezer forint -, nem azért, mert olyan különleges anyagból lennének).
Ráadásul ez, mivel kormánygép volt, tutira jobb állapotban volt egy átlag utasgépnél, mert jóval kevesebb repült óra van benne, mint egy napi 2-3 járatot teljesítő közforgalmi gépben.

meis (törölt) 2010.04.11. 19:15:23

ez egyébként nagyon jópofa, hogy a román egy "foglalkozás", de egyáltalán nem igaz.
az a helyzet, hogy román nemzeti egységről példát vehetne ez a legvidámabb barakk is. ott nincs ilyen széthuzás és soha sem volt. ott soha nem volt kérdés, hogy lehet-e egy román román állampolgár, attól függetlenül, hogy éppen hol él. ezt erdélyi ismerőseim állítják elég egybehangzóan, de tény is, hogy bármelyik román rögtön állampolgár lehet minden akadály nélkül, és mondjuk így van ez szerbiában, horvátba, vagy a szlovákoknál is. egyáltalán mindenhol a világon, csak hungariba élnek ilyen beteg népek.

Plumper 2010.04.11. 19:23:19

@tasavallan presidentti yön: népszerű dolog összeesküvés-elméleteket kreálni (természetesen, mint mindig, az állítást bármiféle bizonyíték nélkül csak úgy mondogatni), minden kevésbé hihető dologra rámondani, hogy Photoshop kreálmány, és lehet, hogy farokhosszabbító hatása is van az alap nélküli okoskodásnak, de ezt meghagyom a borgőzös mélymagyaroknak és a radikáliszlamista fotelharcosoknak.

Bravo Zulu Romeo · http://whatsokind.blogspot.com 2010.04.11. 19:46:11

Valamennyire hatással volt mindenre Lengyelországban, tegnap reggel minden házat fellobogóztak, ma Tesco, kisboltok zárva, a templom amire rálátunk az ablakból tömve volt (annyi ember jött ki a déli mise után, amennyit még nem láttam egyben itt).
Ettôl függetlenül a kellemes napsütésben gyerekek játszottak, tegnap este pedig a szombatesti menetrendszerû részegek szakszerûen látták el a feladatukat.

tasavallan presidentti yön 2010.04.11. 19:48:49

@Plumper:
Te legalább tudod, hogy ezt a 6,5 sornyi ökörséget mire hánytad itt össze válaszul?

Zajka · http://szlawirtus.blog.hu 2010.04.11. 20:15:21

szerintem itthon hasonló helyzetben mi is így viselkednénk. kint is megy nagyban a politikai felek harca, de itt is megállna az élet szerintem, ha baj történne. azért az ilyet minden politikai erő részvétellel vesz tudomásul, bárkiről is lenne szó

Zajka · http://szlawirtus.blog.hu 2010.04.11. 20:16:10

szerintem itthon hasonló helyzetben mi is így viselkednénk. kint is megy nagyban a politikai felek harca, de itt is megállna az élet szerintem, ha baj történne. azért az ilyet minden politikai erő részvétellel vesz tudomásul, bárkiről is lenne szó

Rá Dios 2010.04.11. 20:20:32

@Nietoperz: Erre nem fogadnék, de jó volna, ha igazad lenne, viszont kipróbálni - az érintettek érdekében sem - nem szeretném :-)

Leeroy of SMV Design 2010.04.11. 20:38:36

A "Vajon tudnának-e a magyarok is méltóságteljesen, valódi nemzetként viselkedni egy hasonló tragédiában?" kérdésre jómagam egy negyedik válaszlehetőséget is beiktattam volna, nevezetesen: "Ideig-óráig, aztán minden visszatérne a 'rendes' kerékvágásba".

phaidros 2010.04.11. 23:01:09

@A Nép - Te vagy!: áh, egy bohóc a bögrekommandóból. Kb. Gréczy tágyilagosságával és függetlenségével. :)

szamoca@Shaw.ca 2010.04.11. 23:17:25

@cochran: vajon miert figyelmeztettek a pilotat negyszer /?vajon mi volt az oka /hogy nem hallgatott az ortorony figyelmeztetesere?igen.....ennek oka van...megpedig/sulyos....lesem merem irni a gondolatot......tisztelettel

soproni1 2010.04.12. 00:19:28

Nem értem, hogy a románokat miért kellett bevonni a főcímbe! Nekik is van akkora "történelmük", mint nekünk meg a szlovákoknak.

Ez szerencsétlen elnök az ottani Bokros Lajos volt, végig vitte a reformokat, kőkeményen leválasztotta az ottani embereket a kommunizmusról. Utálták is érte, de most, hogy ezért ők nem kerültek válságba, az emberek hálásak.

Ez nagyon ritka egy ország életében, hogy egyszerre hal meg a legfőbb elitje.

Pilatus 2010.04.12. 00:23:22

@Plumper:

Nem mondom, hogy nincs igazad, de én NEM tTrianonról beszéltem elsősorban..

Londonisommelier 2010.04.12. 00:35:27

EMU. Ott a pont. Egyebkent akkor lesz ebben az orszagban sok ember kozerzete rendben, amikor valaki vegre egyeni teljesitmeny alapjan lesz elbiralva, nem borszin, vallas, nemi iranyultsag stb alapjan.

soproni1 2010.04.12. 00:35:58

@Yann Le Pentrec:

Emlékszem, amikor gyűjtöttünk a cunami áldozatainak. Hihetetlen kamu összefogás volt, de a sláger rádiónak rekord hallgatósága lett.

Londonisommelier 2010.04.12. 00:38:30

@soproni1: Nem tudom, mert nem vagyok gazdasagi elemzo, de megiscsak 1 millio koruli lengyel el az Egyesult Kiralysagban. Lengyelorszagban azert van munkanelkuliseg ezerrel...

aBringakirály 2010.04.12. 01:22:01

Szerintem mi is tudunk egy nemzetként örülni vagy megemlékezni valaminek/ről.

Pl a népstadionban a válogatott meccseken, vagy az olimpiai bajnokainknak.

tragédiákból meg remélhetőleg kevés lesz.

Yasashi Tanuki 2010.04.12. 09:14:03

Természetesen a magyarok is tudnának ugyanígy gyászolni.
Pont Antall József halálakor ez be is bizonyosodott.

karlmax 2010.04.12. 10:49:42

Igen, példaértékű a nemzeti gyász, nekem talán kissé már-már túlzásnak tűnt, de kommunikációja mindenesetre megnyerő volt. Itthon valószínűleg egy ilyen történésnél néhányan dörzsölték volna a kezüket, hogy felszabadult egy-két poszt amit be lehet tölteni, néhány 100-as tömeg meg tojással dobálta volna a koporsót az utcán. Amiért persze rendőri intézkedés lenne indokolt sok pénzért és azegész világ megint rajtunk csámcsogna. Igen, így nézve példaértékű a Lengyel társadalom.

Varjúdombi mesék 2010.04.12. 14:07:20

Ne feledjük azt se,hogy nem csak állami vezetők,de sok katyn'i áldozat hozzátartozói is odavesztek.Aki gúnyolódik ,hogy csak politikusok voltak,azok buták.Buták,mert nem tudják,hogy elnökük mennyire kiállt a nemzeti érdekekért az Unióban.Buták,mert azt gondolják minden politikus csak megélhetési bűnöző,aki ezt érdemli.Az áldozatok többsége nem is politikus,de elnökük nagy többséggel megválasztott népszerű politikus volt.Sajnálom őket.szeretem a lengyeleket és mindig jó érzés magyarként Lengyelországba mennem,mert éreztetik velem/velünk a történelmi barátságunkat.

idiesel 2010.04.12. 16:52:37

@meis:

ott nincs ilyen széthuzás és soha sem volt. ott soha nem volt kérdés, hogy lehet-e egy román román állampolgár, attól függetlenül, hogy éppen hol él. ezt erdélyi ismerőseim állítják elég egybehangzóan, de tény is, hogy bármelyik román rögtön állampolgár lehet minden akadály nélkül, és mondjuk így van ez szerbiában, horvátba, vagy a szlovákoknál is. egyáltalán mindenhol a világon, csak hungariba élnek ilyen beteg népek.

De azt elfelejted, hogy miért. Ott a világháború után kőkemény románosítás volt. A szatmári katonaköteles fiatalokat küldték Constanca-ba, az ottani full románokat pedig szatmárra. A temetőkben is volt román és magyar rész, a falukról, városokról nem is beszélve. Nah ezt a békés együttélést erőszakolták meg a betelepítéssel, a magyar köznyelv szándékos románosításával. Az általad felhozott országokonál pontosan azért nem kérdés az állampolgárság felvételének a mikéntje, mert ott nemzeti érdek, hogy az legyen, ami. Nagyszüleim évekig voltak hontalanok... Ne beszélj hülyeségeket.

idiesel 2010.04.12. 16:59:03

"egyáltalán mindenhol a világon, csak hungariba élnek ilyen beteg népek."

És sajnos sokan élnek még hazánkfiai a környező országokban, egykori magyar földön. Sajnos ez az ország sok mindent kapott a történelem folyamán és nem valószínű, hogy a friss magyar állampogárok, akik kapnak (kaptak volna)egy papírt, attól sokkal boldogabbak lennének. Ugyanúgy fog magyarul beszélni a román boltban Erdély szívében, mert tudja, hogy Ő magyar..

De ez részletkérdés már..

Cukimanó 2010.04.12. 21:35:08

A magyar is nemzet, még-ha vezetőik, politikusaik az utóbbi évtizedekben sajnos nagyon hatékonyan tettek ellene, "internacionalizálták", és megosztották társadalmi osztályokra, pártszimpatizánsokra...
Ettől függetlenül hiszem, hogy a nemzetünk várja azt a vezetőjét, aki újra összekovácsolja az embereket. Egy ismerősöm (rokonom) szerint a nemzet elavult, agresszív társadalmi érték... Ő liberális, a szavazatát gondolom sejtitek. Sajnos értelmiségünk jelentős hányada, részben, vagy egészben osztja e nagyon leegyszerűsített definícióban megfogalmazott nézetet, holott hazánkban az eddigi liberális baloldali nézetek ártottak a legtöbbet, társadalmunknak, közösségünknek.

vizesnyolcas 2010.04.13. 11:39:39

A poszt írásához képest megkésett a megjegyzésem, de nagyon ideillik egy subba mai posztjában megjelent eset.
Egy hülye picsa a kampánycsend megsértésének tényállásaként értékelve feljelentést tett a szavazókörben kitett magyar zászló miatt.
subba.blog.hu/2010/04/13/vilmosne_akit_zavart_a_magyar_zaszlo
Nem tudom, hányan fordultak meg egy olyan szélsőségesen fasiszta országban, mint Svédország, ahol még a villamosokon is ott van a svéd zászló, nem az ünnepeken, hanem állandóan.

meis (törölt) 2010.04.13. 12:08:24

@idiesel: szerintem te beszélsz hülyeségeket, mégpedig nagyokat. Mi a fasz köze van ennek ahhoz, hogy csak magyarországon kérdés az állampolgárság, máshol meg egy tollvonással megadják??? Mi a fasz köze van ennek a te nagyanyádhoz, meg konstancához??? Milyen történelmi különbslégeket vízionálsz, amelyek nem tehetnék lehetővé az említett gyakorlatot?? Mi köze ennek a románosításhoz??? Ott a mai napig él másfélmillió magyar. Pont. Mi a faszról beszélsz, te szerencsétlen? Ez egy bizonyos politika által gerjesztett közhangulat eredménye, ami itt van. Az ember esze megáll, hogy egyeseknek milyen katyvasz van a fejében. (a "naH"-ért meg még külön menj a francba :)))

meis (törölt) 2010.04.13. 12:19:44

@idiesel: "Sajnos ez az ország sok mindent kapott a történelem folyamán és nem valószínű, hogy a friss magyar állampogárok, akik kapnak (kaptak volna)egy papírt, attól sokkal boldogabbak lennének."

de igenis valószínű, csak te olyan lelkiszegény vagy, hogy ezt el se tudod képzelni.

vomit 2010.04.13. 22:42:53

a vilaghaboruk kozti fuggetlen lengyelorszag pontosan annyi napig tartott, mint ahany nap az elso szabad kormany 1989 nyari hivatalbalepesetol a lezuhanasig eltelt (7616). valaki itten uzenni szeretne.

translate.google.com/translate?js=y&prev=_t&hl=pl&ie=UTF-8&layout=1&eotf=1&u=http%3A%2F%2Fwww.konservat.cba.pl%2Fart.php%3Fart%3D0676%26path%3Darty2010%23ha&sl=pl&tl=en

bonakovacs 2010.04.15. 05:56:09

nahát, ennyit a legendáról, hogy a "lengyelek bezzeg összetartanak, nem úgy mint a magyarok". index.hu/kulfold/2010/04/14/kaczy_skira_gondoltak_nem_akartak_tupoljevvel_repulni/
Bajban össze, aztán megint szét. Akár a magyarok, zsidók meg a szingalézek.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása