Véleményvezér

vv

Tisztakezű multik: kiszervezik a korrupciót

2010.06.21. I 45 komment I Címkék: jog auchan allam korrupcio onkormanyzat

A korrupció már a helyi építési szabályok megalkotásánál van jelen. Az áruházak és benzinkútláncok jelentős része így épült.

Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár vizsgálódik, hogy hogyan épülhetett Felsőzsolca mellett egy Auchan áruház a Sajó árterébe, ami többek szerint szerepet játszhatott abban, hogy a települést elöntötte a víz. Sokan úgy értelmezték ezt a történetet, hogy itt a hatóságokat korrumpáló külföldi multi érdeke fontosabb volt, mint egy magyar településé.

Hogy mi történt Felsőzsolca mellett, azt nem tudjuk, és nem is kívánunk állást foglalni. De nagyon meg lennénk lepődve, ha valóban bebizonyosodna, hogy egy nagy multi bárkit is lefizetett. A korrupció ezen a területen ugyanis tipikusan nem így működik.

Ki korrumpál kit?

Magyarországon az építési engedélyeket a helyi önkormányzatok adják ki elsőfokon, ám a korrupció főként nem az engedélykiadásnál, hanem már jóval korábban: a helyi építési szabályok megalkotásánál van jelen.

Ha valaki kiszemel építkezésre egy földterületet, akkor mindenekelőtt a helyi képviselőtestülettel kell "csináltatnia" egy neki kedvező szabályozási tervet. (És mivel ez jogszabály, ezért fellebbezni nem lehet ellene - legfeljebb az Alkotmánybíróságnál lehetne megtámadni!) A helyi testületek befolyásolásában fontos szabály, hogy ott minden a helyi paktumokon múlik, és ha pártok képviselői ülnek is ott, a pártszínek kevéssé számítanak.

A földet kiszemelő valaki pedig a közhiedelemmel ellentétben sosem egy multi: az ilyen üzleteket, a piszkos munkát magyar vállalkozók csinálják. Ők azok az “előfejlesztők”, akik a helyiektől összevásárolják az általában külterületen lévő földeket.

Előnyös módszer

Ha megvannak a földek, a vállalkozók elérik az önkormányzatnál, hogy például minősítsék át azokat belterületté, változtassák meg a besorolásukat, hogy aztán lehessen oda bevásárlóközpontot vagy lakóparkot is építeni. Ezt követően a területeket egyesítik, majd az új területet húszszor-harmicszor drágábban adják tovább.

Ezek a vállalkozók egyébként gyakran saját szakállra dolgoznak és egymással versenyezve kínálják fel "előfejlesztett" területeiket a multiknak, akik kedvükre válogathatnak. (A válság előtt a vállalkozók egy nagyobb alapterületű üzlet esetében egy-egy ilyen területtel akár 300-600 milliót is meg tudtak keresni!)


Három okból is előnyös ez a módszer.

Ha közvetlenül egy nagynevű multinacionális cég akarná megvenni a tulajdonostól a földet, az felverné az árakat, és így jóval drágábban juthatna csak hozzá, mint egy ismeretlen magyar vállalkozó. Másrészt a multik így "tisztán" kaphatják meg a területet: a korrupciót teljesen kiszervezik. Egyetlen forint csúszópénzt nem kell már adniuk senkinek, semmiféle törvényt nem sértenek, hiszen az építési engedélyezési eljárás már a korábban személyre szabott helyi jogszabályok alapján, azok betartásával zajlik. És végül azért is előnyös ez, mert ez a módszer kevéssé látható - kívülről ezek az ügyek mindig nagyon tisztának tűnnek.

Tehát a korrupciót az önkormányzatok, illetve bizonyos magyar vállalkozói körök környékén érdemes keresni.

A különféle áruházak és benzinkútláncok jelentős része így épült.

Mit lehet tenni?

Logikusnak tűnhetne, hogy mivel a korrupció helyi önkormányzati szinten valósul meg, vonják meg tőlük ezeket a jogköröket, és inkább emeljék központi állami szintre. Ám ahogy Sávoly vagy más nagy állami projektek kapcsán számtalanszor láthattuk, állami szinten a korrupció valószínűleg nem hogy csökkenne, hanem az összegek még néhány nullával nagyobbak lennének.

A Sávoly-ügy ugyanakkor a megoldást is megmutatta: azt, hogy a korrupció legnagyobb ellenfele a nyilvánosság. A nyilvánosság még akkor is hatásos, ha jogi következménye nincs is a leleplezésnek. Az oknyomozás és tényfeltárás ugyanis nem a kínálati, hanem a keresleti oldalon fejti ki áldásos hatását.

customer surveys


A multik betegesen félnek mindenfajta botránytól. Ezért minél több ilyen ügyre derülne fény, annál biztosabbak lehetnénk abban, hogy csakis olyan területen építenének majd a jövőben bevásárlócentrumot, amit már az “előfejlesztők” is tisztán és jogszerűen szereztek meg és alakítottak ki.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!
 

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szénhidra 2010.06.21. 09:33:11

"Tehát a korrupciót az önkormányzatok, illetve bizonyos magyar vállalkozói körök környékén érdemes keresni."

Teljesen igaz :(

tommybravo 2010.06.21. 09:33:34

A cikkből az jön le, hogy nem a multik kezdeményezik a korrupciót, ők az "élelmes" magyar vállalkozók által feltárt lehetőségek közül választanak. Ha a multik maguk csinálnák, akkor tuti nem 20-30-szoros áron szereznék meg azokat a területeket, még a korrupcióval együtt is megúsznák sokkal olcsóbban.

chabba (törölt) 2010.06.21. 09:34:14

"állami szinten a korrupció valószínűleg nem hogy csökkenne, hanem az összegek még néhány nullával nagyobbak lennének." - azaz csökkenne a korrupció, mert kevesebben tudnák kipengetni a néhány nullával magasabb összeget.

Egyébként nagyon örömteli, hogy sikerült felfedezni a kb. 20 éve tartó építési-engedélyezési gyakorlatot. Érdemi megoldást mondjuk nem várok a jelenlegi kormányzattól (sem), hiszen ez adja a bevételük jelentős hányadát pártfinanszírozási szinten.

Jimbo75 2010.06.21. 10:01:43

@szénhidra:

Ez különösen annak fényében hangzik jól, hogy mindig a véres szájú versenyszféra szidja orrba-szájba a közszférát (esetünkben ugye az önkormányzatot) hogy ott milyen szar munka megy, meg mekkora a korrupció, miközben pont a versenyszférások gerjesztik....

termeszetes 2010.06.21. 10:01:56

Gratulálok a cikkért. Igen, így működnek a dolgok. Ezért volt igazságtalan az országos környezetvédelmi hatóság vezetőjét támadni. Ez nem az ő asztala, hanem a szabályozási tervezt készítőké.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2010.06.21. 10:06:40

egyre nehezebb már ilyen területeket találni, egyre jobban éleződik a harc az ilyen "vállalkozók" között. 20 évvel a gengszterváltás után már itt is izzadni kell az X5-ért :)

Spiro 2010.06.21. 10:33:04

Ez jól mutatja, hogy az Önkormányzatok hatáskörét (és szerintem számát) kellene korlátozni, csökkenteni. (egységes országos szabályozás kellene, helyi kivételek nélkül)

Másrészről az előző ciklusban a régionként kialakított Államigazgatási Hivatalok nem kaphatták meg a közigazgatási jogköröket (a 2/3-os támogatás hiánya miatt), így ezért lehet csak az Alkotmány Bíróságbál fellebbezni bármilyen Önkormányzati jogszabály miatt (mivel ez 2-3 évig húzódik, így bármilyen észrevétel ellenére, minden megépül addigra).

Az érdekes lesz, amikor Illés felszámolja a jellemzően Fidesz uralta Önkormányzatok mutyijait (ahogy az MSZP szabad utat engedett a BKV ügy kipattanásának, most ez is jótékony hatással lehetne az Önkorik megtisztulása érdekében)

Dezsőjóska 2010.06.21. 10:33:18

@Jimbo75: Ha csak kicsit is gondolkodnál, akkor rá jönnél, hogy pénzt nem lehet szarni. Azt meg kell termelni! Ezt csak gazdálkodó szervezet tud. Korrupcióhoz pedig pénz kell.

De a korrupciót nem a pénz gerjeszti, hanem a szarul működő átláthatatlan államszervezet.

mese-mese-meskete 2010.06.21. 10:33:35

Tetszik, hogy a miskolci áruházból "ügy" lett.
Szeretném megkérdezni, hogy ki a Jóisten(?) engedélyezte a római parti ártéri építkezéseket? Most meg szűkölnek, hogy mobilgát meg mittudoménmégmi, hogy megvédje őket. A mi adónkból.
Miskolc csak akkor fogadható el, ha a Római parton is lebontják a házakat és elkapják azt, aki engedélyezte (mondjuk Tarlós vezette önkori).

tundrazuzmo (törölt) 2010.06.21. 17:52:37

@mese-mese-meskete: Nem Tarlóst védem, de a két szituáció azért más. A Római parton építkezők legfeljebb szűkölnek mobilgátért, oszt nem kapnak. De nem befolyásolja az építkezésük a Duna áradását, meg az ár levonulását. Ellentétben a miskolci áruházzal, ahol komoly vízügyi mulasztások lettek elkövetve - gondolom "mulasztáselkövetési boríték" által motiválva.

Szóval ha valaki lefizette Tarlóst, hogy Római parton építhessen, annak lelke rajta, saját vityillója fog térdig vízben állni. Aki viszont az ártérre épít multikockaáruházat, az falvakat veszélyeztet - mások házát.

nemöszöd 2010.06.21. 17:52:56

Nincs mit hozzátenni, ez szó szerint így van. Politikus=köztörvényes bűnöző, ugyanis jól láthatóan a kulcskérdés a helyi építésügyi szabályozás illetve a beépíthetőség. Ergo, ebben a főépítészek zsebe is vastagon benne van.
A kulcskérdés valóban az, hogy az építési szabályozás "politikai döntés", tehát mindenki elmehet a ....demokráciába!

dupla vé 2010.06.21. 17:53:19

@mese-mese-meskete: az az érdekes a Római parti ügyben, hogy azt a környéket minden évben elönti a víz. a lakóházak és a vendéglátóegységek jórésze ennek tudatában épültek, olyan módszerekkel, hogy ez ne okozzon gondot. szerintem inkább az a helyzet, hogy most elég nagy katasztrófa sújtott ahhoz, hogy nekik is csurranjon valami, azért kiabálnak.

stardust 2010.06.21. 17:53:44

Ismerősöm vett részt 1 db ilyen üzletben, a kiszemelt földterületet (korábban felhagyott szántó vagy rét volt) fillérekért megvették (neki a polgármester szólt, hogy meg kéne venni - rokona az illető), azóta 4 v. 5 áruház épült a területre. Az ismerősöm egy ideje már nem dolgozik, nincs szüksége rá.

pali923 2010.06.21. 17:54:10

Az elszámoltatást az ilyen ügyekkel kellene kezdeni, nem azzal, hogy hazudott-e Fletó vagy nem, az ezekhez képest pitiáner baromság.
Csak az a baj, hogy aki elszámoltatni akar, vastagon benne van ugyanezekben az ügyekben.
Viktor! Tényleg akarsz valami tenni? Hát itt a lehetőség! Ja, hogy ez is csak színház lesz, bocsi...

Pistie 2010.06.21. 17:54:23

@termeszetes: Persze hogy igazságtalan volt őt támadni. Csak hogy másképp nem lehetett volna saját embert fontos pozícióba tenni. Itthon már csak így megy a korrupció elleni harc! :D

ninimimi 2010.06.21. 17:54:43

"Ez jól mutatja, hogy az Önkormányzatok hatáskörét (és szerintem számát) kellene korlátozni, csökkenteni. (egységes országos szabályozás kellene, helyi kivételek nélkül)."

Így igaz! Mi az, hogy csak alkotmánybírósági kontroll mellett, tehát gyakorlati ellenőrzés, pontos szabályozás nélkül minősítgethet át fejlesztési terveket, területeket az "önkormányzati testület" - magyarul egy brancs?!

A fotóról nekem a Tanú c. filmnek az a jelenete ugrott be, amikor Pelikán körbenéz a csónakból az ár közepén: "Valami itt nagyon nincs rendben!"

histar007 2010.06.21. 17:55:02

A római azért más. Ott tudták, hogy ártére építkeznek. Ennek minden kockázata az övék (nincs biztosítás, etc)
Viszont ha bizonyítható, hogy falu egy ilyen épület miatt kvázi megsemisült, akkor ott felmerül néhűny kérdés.

Mert ha elég egy tollvonás, és ártérből kereskedelmi területté nyilvánítják a helyet, akkor ott már a piros is lehet kék .

Így nem mehet tovább.

Stalinist 2010.06.21. 17:55:24

A korrupció hazánkban kultúrális sajátosság. Teljesen naív elképzelés, ha azt hisszük, hogy a nyilvánosság segíthet hiszen a kampány során jól lehetett látni, hogy azokra az ügyekre "derülhetett fény", amelyekre a Fidesz vagy befolyásos csoportok engedélyt adtak. Korábban ugyanez volt a helyzet az MSZP-vel. Itt a lebukások is megtervezettek.

szjm 2010.06.21. 17:55:55

@termeszetes: én is csatlakozom. Grat. Ez a lényeg. Miskolcon pont ez történt. Beszélte az egész város.
2004-ben történt az átminősítés, amit Káli a polg.m-- terjesztett a közgyűlés elé és megszavazták. Innentől kezdve kicsit rögös, de szabad volt az út a megvalósítás felé. Miskolcon tudják, hogy kik voltak az eladók és milyen kötődésük van az önkorm.hoz.
Én nem vagyok hőbörgő multi-ellenes, sőt! Sajnálnám ezt a hatalmas beruházást, de ez a veszély szvsz nem is fenyeget. Hozzáteszem, amikor felépültek az áruházak/ autópálya, még bennünk: laikusokban is felmerült, hogyha itt komolyabb árvíz lesz -Zsolcának annyi.

minimalista 2010.06.21. 17:58:34

Így megy ez és csak akkor lesz vége, ha elfogy minden szabad földterület.
E témakör eklatáns példája a kecskeméti Mercedes telek ügye, ahol ugye, jogsértés nem történt ( hi-hi) és az élelmes és feltehetőleg városházi forrásokból igen jól informált "vállalkozó" (persze) egyetlen telek biznisszel több mint 2 milliárd forintot zsebelt be a korábban évi 10 millió körüli forgalmat bonyolít cégével.
Mindezt a törvényesség álszent köntösében!

no mindegy...

Lenin Hatodik 2010.06.21. 17:59:31

Jó a post, de egy-két dolgot tegyünk tisztába:
Azért egyik általad „előfejlesztőnek” nevezett vállalkozó haszonkulcsa sem 20-30-szoros, maradjunk inkább a 300-500%-nál, ami ugyan még mindig vérlázító, de inkább fedi a valóságot. Persze itt is vannak jogi kiskapuk, amellyel a vállalkozó ki tudja kerülni, hogy az ingatlanért fizessen, a leggyakoribb: mindössze előszerződést köt az ingatlanra (vagy egyszerűen vételi jogot köt ki), majd a multival szintén előszerződést köt. Bár a végleges szerződés előfeltétele az „előfejlesztő” tulajdonba kerülése, ez is megoldható úgy, hogy az „előfejlesztő” ugyan tulajdonba kerül, a vételárat csak akkor fizeti meg az eredeti tulajdonosoknak, amikor már tovább is adta az ingatlant a multinak (hosszabb fizetési határidőt szab meg az eredeti tulajdonosok felé, mint amivel ő adja tovább a multinak). A másik eset, hogy arra a néhány hétre-hónapra, amíg az ő tulajdonában van az ingatlan, bankkal finanszíroztatja meg a vételárat. Persze van költségük is, valóban náluk marad a korrupciós büdzsé, a szabályozási terv módosításának költsége, stb.
A multik szinte minden esetben a jogerős engedélyekhez kötik a vételár megfizetését, így kerülik ki annak kockázatát, hogy a nyakukon maradjon egy beépíthetetlen ingatlan. Ezért az „előfejlesztők” szinte minden esetben parlamenti (!) hátszéllel rendelkező vállalkozások, hiszen a felső támogatás nélkül túl kockázatos lenne egy ilyen fejlesztés hátszelét, megvalósításának előfeltételeit biztosítani. Itt félre kell tenni a rögződött előítéleteket, jobb és baloldali kormány esetén is ugyanaz a forgatókönyv, a tevékenység fő mozgatórugói államtitkári (sőt, miniszteri – hidd el, tényleg így van) pozícióban ültek-ülnek (igen, most is, és igen, az új kormányban), ezért nem fog a valódi háttér felgöngyölítésére, a fő felelősök felelősségre vonására sor kerülni. Persze, el lehet távolítani a szakhatóságok, felügyelőségek vezetését, de azt már senki nem fogja vizsgálni, hogy azoknak a vezetőknek „fentről” ki szólt oda, hogy „azért itt jó lenne az a hozzájárulás, nem érdekel hogyan, oldd meg és kész”. Vagy így (értsd: bújtatott zsarolással, ingyen), vagy egy kisebb Nokiás dobozzal. Na nem a hetvenmillás fajtával, inkább csak egy kis headszetes-doboznyi mérettel. Konkrét neveket nem említek (volt már egy jó kis Hírszerzős cikk ezügyben néhány hete, ugyan kicsit kuszán, a kapcsolatokat nem minden helyen jól értelmezve, de a nevek nagyjából a helyén – persze ez csak csepp a tengerben, van még néhány, egyelőre homályban maradó hasonló vállalkozó), de a helyzet igen egyszerű: a nyomozást minden esetben az ingatlant a multinak eladó cégek körül kell kezdeni. Megnézni, milyen további szerződéseket kötött, kitől kapott milliókért tanácsokat, ilyesmi. A miskolci projekten túl is van ám élet (de tény, hogy itt valószínüsíthető volt, hogy előbb-utóbb borul a bili, tipikus állatorvosi ló volt a projekt), ha valaki nyomozni akar, az utóbbi évek bármelyik multi-projektjén el lehet indulni, nagy eséllyel lehet találni finomságokat.
Még valami: általában a multi nem „válogat” a fejlesztői ajánlatok között. Az utóbbi években inkább a fordított felállás a jellemző: „itt és itt szeretnénk nyitni, ez és az az ingatlan kellene, ennyit tudunk érte fizetni”. A bejáratott „előfejlesztők” közvetlenül a multitól kapják a tippeket, persze az együttműködésért cserébe itt is megy egy Nokiás doboz a multi expanziós vezetőjének. Aki persze bizonyos mértékben rá van kényszerítve arra, hogy hagyja magát korrumpálni, hiszen ha teljesíteni akarja az előírt számú nyitást, akkor nincs mese, muszáj, mert másképp nincs telek, nincs engedély. Tehát „duzzogva” zsebrevágja a pénzt, mert ha nem teszi, végül a saját főnökei rúgják majd seggbe az elmaradó nyitások miatt. Persze megtehetné, hogy azt mondja: „Apukám, ne nekem adj lóvét, inkább ennyivel csökkenjen a telekár, én a multitól kapok fizetést, ez a dolgom”, de hogy, hogy nem, ilyet sosem mondanak. És ezzel a kör be is zárult, nagyjából mindenki sáros.

Lenin Hatodik 2010.06.21. 17:59:58

És van egy tippem, amelyre nagyobb összegben is mernék fogadni: ez a rendszer ebben a négyéves ciklusban sem fog megváltozni.
Javaslat a megoldásra? Na ez tényleg kemény dió. A magyar közigazgatásban sajnos tényleg fejétől bűzlik a hal, és a multiknak is volt idejük beleszokni a rendszerbe. Szemléletváltás? Persze. Az új kormány már most is túl sokat vesztett hitelességéből ahhoz, hogy nyilvánosan kitegye a szűrét a főkolomposainak (egyébként miért is tenne ilyet, ha ehelyett látszatintézkedéseket is lehet hozni). Egyetlen dolognak lehetne hosszú távú (bár vaószínüleg csak marginális) eredménye: A miskolci Auchan bontása. De tényleg, nem csak ötlet/kampányszinten. Kártérítés fizetése nélkül. És ez benne a kulcs: az Auchan nyilvánvalóan rámenne az állami kártérítésre, hiszen ő az engedélyek birtokában építkezett, mossa a kezeit, nem tudhatta hogy ez lesz. Elméletben jogos is a védekezés, DE: aktív nyomozással száz százalék, hogy bizonyítható az, hogy az Auchan:
1. tudott a veszélyekről (ha a valós kockázatot el is bagatellizálta)
2. tudott a háttérben folyt, engedélyezés körüli korrupcióról
Ennyinek elméletben (szvsz) elégnek is kell(ene) lennie ahhoz, hogy az Auchan rosszhiszeműségének bizonyításával elejét lehessen venni a kártérítési igényüknek. Na egy ekkora hasraesés után már a multik is, és az „előfejlesztők” is gondolkodóba esnének, hogy akkor most hogyan tovább.

Szlovákrendszámos Fehérfurgonos Ámokfutó 2010.06.21. 18:00:13

Mindenki az Auchannal van kiakadva. Sehol egy szó se esik a Metro-ról. A Metro-ba egy csepp víz nem ment be, pedig ők is az ártérben építkeztek, még közelebb a Sajóhoz mint az Auchan. Kérdem én, akkor ki töltötte fel jobban a területet?

Sieg 2010.06.21. 18:00:38

Szóval ha jól értem a cikk röviden:

Az önkormányzatok korrumpálhatóak (omg), ezt magyar vállalkozók ki is használják, majd brutális haszonnal adják el multiknak.

Ez mind oké, el is hiszem. A bajom a szokásos: a dolgok beállítása, lásd a poszt címét. Szóval az egészben nem az a baj, hogy az önkormányzatok korruptak, hanem az, hogy az ezt kihasználva nagy értékű belterületi ingatlanokhoz jutó magyar vállalkozóktól a multiknak van pofájuk sok pénzért megvenni ezeket a területeket. A szemetek.

soldat 2010.06.21. 18:00:48

Beszarás, mi megy itt, szuper ez a cikk!

bomi 2010.06.21. 18:01:08

Itt a lényeg. Meg az önkormányzatok átminősítési gyakorlata, amelyet sokszor már pofátlanul az előszerződésekben is rögzítenek a potom pénzen földeket (persze zsebszerzdéssel, nem saját tőkével és nem maguknak) felvásárló magánszemélyek, vagy "projektcégek" az önkormányzatokkal.
Címszavakban az utóbbi időben Bodoky Tamás által napvilágra hozott ügyek:
Sukoró. Sávoly. Székesfehérvár. PÁTY. "belgák", "spanyolok". Grupo Milton. Sedesa. Raiffeisen. Kovács Bence János. Mervó József. Bognár József. Michels Gábor. Suchman Tamás. Szentkuti Gabriella. Részletek: bodoky.blog.hu/tags/grupomilton

Fatman 2010.06.21. 18:01:26

Spiro!

Az önkormányzatok számának csökkentése egy érdekes FIDESZes valami! Népszerű, de nem értem miért! Talán emlékeztek még páran a "társközségi rendszer"-re, és arra is, hogy milyen nagy öröm volt megszabadulni tőle 90 után!

alternat 2010.06.21. 18:02:06

@mese-mese-meskete:
Te pontosan tudod, hogy a közalkalmazotti fizetés semmire sem elég! Azt valahonnan ki kell egészíteni. Ezek a gerinces emberek tisztában vannak az ország helyzetével, ezért nem is követelőznek.
Hála az égnek minden település mellett van számukra értékes terület amit kis csúszóért szivesen árubabocsájtanak.
Ők felmarkolják a pénzt és a másodikkörben majd az állam a mi pénzünkből rendbeteszi a dolgot.

Sck: 2010.06.21. 18:06:20

Ez az szidjuk a vállalkozókat, a közel 500 milliárd kifizetetlen alvállalkozói számlákat amik felhalmozódtak az utóbbi időben, meg szarjuk le. Így lett szép Megyeri Hídunk is!! A lényeg azon van, hogy van egy-két kör, aki ebből meggazdagszik aztán kész.

ÁrPi 2010.06.21. 18:06:34

@mese-mese-meskete:

A miskolci Auchan építésekor elvégzett árterületalakításai miatt egyes állítások
szerint lejjebb egy egész lakott települést, Felsőzsolcát érte másként - nagyon rosszul- a Sajó lefelé hömpölygő árvize.
Ezzel szemben viszont a Római parton csak az adott terület "Ósan-áruházai", olyanok akik az adott árterületen építkezők -- panaszkodnak védművek hiányára..

Szerintem minden budapesti polgárnak legyen ingyenes a vaporetto! (Tarlós monnyon le!)

bunkó · http://bunko.blog.hu 2010.06.21. 18:07:00

Ha minden olyan önkormányzati döntés, amely bármiféle korrupciónak lehet alapja, automatikusan belekerülne egy (jó keresővel ellátott) országos internetes adatbázisba, akkor az ilyen helyi trükkök durván visszaszorulhatnának.
De hát évek óta tudjuk, hogy az "üvegzseb" igazából senkinek nem érdeke odafent.

Persze ehhez olyan újságírók is kellenének, akik nem fantáziátlan média-segédmunkások vagy bizonyos érdekcsoportok mentén dolgozó befolyásoló művészek, hanem valódi oknyomozók.

ifarkas 2010.06.21. 18:07:17

Bla bla bla. A felsőzsolcai árvízhez semmi köze az Auchannak. Erről csak egy valaki tehet, őt kell beperelni, ő pedig fent csücsül valahol a felhők tetején. Megmondták a szakemberek: a 3 folyó vízgyűjtő területére ennyi idő alatt ennyi eső még nem esett. Erről csak a jóisten tehet.
Méghogy lebontani.. ha-ha-ha. Túlzásba sem kell vinni a felelősök keresését. Mondjuk ez épp megtalálható, talán valamelyik templomban

trey82 2010.06.21. 18:07:44

@Jimbo75:

- ez mitől versenyszféra? tisztán állami erő mögé bújva tudnak százmilliókat kiszedni a multik zsebéből, ez állami szabályozás kérdése akárhogy is csűröd csavarod

- valódi piacképes értéket csak a versenyszféra állít elő, így nem alaptalanul dühösek az ingyenélő eltartott 8-9 millió emberre

kisbandita 2010.06.21. 18:08:11

Elég jó a cikk, de néhány pontosítás szükséges lenne!
Először is a "magyar vállalkozók" önmagukban kevesek lennének egy ilyen volumenű beruházáshoz, illetve nem kockáztatják a saját pénzüket egy rizikós befektetésért... Ugyanis ha nincs meg előre a biztos vevő, akkor elég kevesen vállalják be, hogy évekig a nyakukon maradjon egy több tízmillióba kerülő terület...
Egészen pontosan a multi az, aki mozgatja a szálakat, a magyar vállakozó csak stróman, aki végrehajtja a feladatot. Amúgy minden más teljesen igaz.
A recept:
- a multi kiszemel egy területet, ahová le akarja tenni a következő áruházát,
- utánanéz a terület tulajdonosának és a jelenlegi szabályozásnak
- megbízza a strómanját (aki abszolúte nem "ismeretlen", persze a média számára az), hogy kezdje el felvásárolni a területeket (ehhez a pénz azonban ő biztosítja (általában az ő nevében megkötött jövőbeli bérleti szerződésre alapozva pénzt kérnek valamelyik bankból)
- közben egyeztet a helyi önk.-tal, és megegyeznek -ha kell-, hogy a szabályozás módosítása mibe kerül neki (nem kell mindig pénzt csúsztatni, sokszor elég egy körforgalmi csomópont, vagy útépítés, ami egyébként az önkormányzat dolga lenne)
- a stróman általában egy projektcégen keresztül bonyolítja le az üzletet, erre veszik a telket, erre veszik fel a hitelt is, amiből megépítik az áruházat
- megépítik, amit bérbe is vesz a multi, végül eladják egy normál ingatlanbefektető cégnek.

d.j 2010.06.21. 18:08:34

@Jimbo75: Talán, ha nem lennének korrumpálhatóak a közalkalmazottak, akkor nem lenne korrupció sem. De sajnos csak ilyenek ülnek az önkormányzatokban és hivatalokban. Valamint azt sem szabad elfelejteni, hogy másként el sem lehet intézni semmit. És ezért sem a versenyszféra hibáztatható.
Normális jogszabályok, normális döntéshozók és nem lenne szükség korrumpálásra.

szjm 2010.06.21. 18:08:50

Nagyon jó cikk, tökéletesen feltárja a módszert. Miskolcon is ez történhetett.

Flea 2010.06.21. 18:09:02

Érzek itt némi csúsztatást. Nem úgy van az inkább, hogy a pártmaffia egy-egy szép példánya a vállalkozó havernak ad egy tippet, hogy van az a terület a város szélén, vagy fordítva a vállalkozó szól a képviselő haverjának, hogy van az a jó kis telek, csak nem jó a szabályozás, mert ha jó lenne biztos érdekelné valamelyik multit. Aztán mikor összeállt a telek akkor el lehet menni vele házalni. Itt tehát nem a multi a hibás, amelyik a luxus profit érdekében kifosztja nemzetünket, hanem politikai oldaltól függetlenül a tisztességtelen emberek fosztják ki az országot gyakorlatilag korlátok nélkül. Ehhez a multiknak semmi köze: Ott is van korrupció, de nem itt (polcpénzek, rendelések, beszállítók stb. Ott keresném én a multi korrupciót, de ott sem intézményes, hanem a kiváló magyar emberek erénye)

bolek 2010.06.21. 18:09:16

ideje lenne, hogy a magyar sajtó (pl. az Index) létrehozzon egy korrupciós szégyenfalat (honlapot), ahol a felfejtett és a fel nem fejtett, de személyek és cégek szintjén jól azonosítható korrupciós ügyeket sorban tálalja, mindegyik mellett a bírósági / állami ellenlépések felsorolásával. S minden orgánumból kéne összeszedni az anyagot, nem a szokásos jobb-bal-liberális hármas elkülönülésben.

Ezt a linket és lapot aztán állandóan emlegetni kellene, hogy jól bevésődő tudássá váljon: kínos odakerülni.
Máskülönben ugyanannyi korrupciós és korrupt szar marad ebben az országban, mint eddig volt, egy-két szétszórt cikk szerintem nem elég.

ehhh 2010.06.21. 18:09:31

egyrészt, szerintem azért a multikat nem kéne az ördögtől valónak tekinteni, hiszen pl Fóthoz hasonló helyeknek elég jól jön az a befolyó adó + új munkalehetőségek a lakosoknak, amit egy-egy új nagybevásárlóközpont hoz magával. Másrészt, multi-nemmulti, elég sok nagy cég egyszerűen nyeli el a jog nem követéséből fakadó kellemetlenségeket: különválasztják a márkanevet és cég nevét. egy-két évente csinálnak egy új céget, panaszkodó dolgozókat ki lehet rakni, adót nem befizetni, stb, a márkanév meg megy tovább, külső szemlélő nem veszi észre, hogy már egy új céget lát.

Zuglóibalek 2010.06.21. 21:31:28

Ma eladok egy területet x millióért, holnap megváltoztatom a besorolását, hogy 10-szer annyit érjen és a haver jót keressen rajta. Az önkormányzat tevékenységem eredménye képpen jelentős bevételtől esik el. Hiszen a sorrend lehetett volna fordítva is. Nem ezt hívják hanyag (hűtlen) kezelésnek? Gondolom néhány esetben nem lenne nehéz feltárni a tisztelt képviselőtestület és "vállalkozó" kapcsolatát. Csak fel kell tárni az ügyeket. A hatóságok nem találhatnak meg mindent maguktól, rá kell vezetni őket.

szjm 2010.06.22. 17:05:59

Miskolcon vicces is a helyzet, mert a miskolci polgármester felsőzsolcai lakos.. :)

szjm 2010.06.22. 17:06:08

@ifarkas: sajnos ilyen időjárásra kell számítanunk a jövőben is. Ha elfogadjuk, hogy csak a sok-sok eső tehetett róla, akkor Zsolcát nem szabad újjáépíteni.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2010.06.22. 17:06:21

1. Az ember nem a munkahelyén gazdagszik meg, hanem a szabadidejében. Ha valaki fölismer egy ilyen lehetőséget (mint a fenti), akkor miért szalasztaná el?!
Emberek az a kapitalizmus!

2. Bármennyire is divatos ilyeneket hangoztatni, ez a jelenség nem magyar sajátosság!

Jimbo75 2010.06.23. 10:19:48

@d.j:

Ja, nyilván a versenyszféra semmiért sem hibáztatható, ez a hét poénja...





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása