Véleményvezér

vv

Top5: 2010 legjobb pillanatai a hazai kereskedelmi televíziózásban

2010.12.28. I 37 komment I Címkék: media valo vilag

A VV4 gyengén teljesít, Vágó István kitálal, a celebek megkapják, amit megérdemelnek, a Showder Klub tovább menetel, a Heti Hetes "nagyágyúi" pedig készülhetnek végre a nyugdíjra. De mi volt a legjobb a kertévékben 2010-ben?

A legrosszabb tévés pillanatok után következzen a pozitív lista: ami szerintünk a legjobb volt 2010-ben a hazai kereskedelmi televíziózás világának környékén.

5. A Való Világ érdektelenné válása

Valószínűleg kevesen gondolták volna, hogy az RTL Klub agresszív kampánnyal beharangozott nagy költségvetésű saját műsora, melyhez a siker kedvéért még Stohl Andrást is berángatták a vádlottak padjáról, a várakozásokhoz képest ilyen gyengén fog teljesíteni. Főleg, hogy miután a tehetségkutatók versenyében is győzött a csatorna, most még csak meg sem kell küzdenie a Való Világnak a TV2 egy rivális szériájával. 2010-ben azonban úgy tűnik, már az RTL Klub sem tud mindent eladni a nézőknek zuhanyzó nők mutogatásával, és ez jó hír. A Véleményvezér nem gondolja, hogy a magyar közönség igényszintje hirtelen megugrott volna. Valószínűleg inkább arról van szó, hogy az új széria túlságosan is mű: a valódi konfliktusnak, a valódi drámának még csak esélye sincs, ha valamennyi szereplőt azért válogatták be, mert szívesen vállal erotikus jellegű feladatokat élő adásban, meg úgy általában is bármikor.

Frissítés: az elmúlt két hétben a VV nézettsége már a kezdetinel lényegesen magasabb szintet ért el, és mostanra kifejezetten nézett műsorrá valt. Ez a fejlemény természetesen nem erősíti a listara kerülésének megalapozottságát. Amennyiben ez a nézettségi szintje fennmarad, úgy szomorúan törölni leszünk kénytelenek a jó hírek listájárol a fenti bekezdést.

4. Vágó István kitálal

A Véleményvezér szerzői között komoly generációs vita alakult ki arról, vajon Vágó István könyve, amelyben megannyi kollégájáról leszedi a keresztvizet, helyet kapjon-e listánkon. Az egyik álláspont szerint a kiöregedett, szabadidejében távgyógyítók és az ezotéria ellen hadakozó kvízmester már régen nem tényező. A másik álláspont szerint azonban Vágó mégiscsak ikonikus figurája annak a baloldali médiaelitnek, mely a késői Kádár-korszakban való befutás után szinte meg sem érezte a rendszerváltozást. Sőt, mostani könyvében megteszi nekünk azt a szívességet, hogy belső információkkal támasztja alá azt, amit mindig is éreztünk: hogy ez egy jellemtelen és szellemtelen társaság volt. A sértettségében kiteregető Vágó pedig egyszerűen közszánakozásra méltó figurává küzdötte le magát. Végül csak helyére került az egész csapat.

3. Ezek megőrültek! - a celebek megkapják, amit megérdemelnek

Igen, tudjuk, hogy ebben a műsorban szánalmas celebeket aláznak meg, de pont ez a lényeg: a magyar szórakoztatóipar legigénytelenebb, valódi teljesítmény nélküli szereplői 2010-ben végre megkapták, amit megérdemelnek. A TV2 is értetlenül állhatott eleinte a valljuk be, nem túlságosan szofisztikált műsor sikere előtt, pedig a napnál is világosabb: a magyar közönség hiába szereti nézni a celebeket, azt azért nagyon jól tudja, hogy ezek az emberek mennyit érnek. Éppen itt volt az idő ezt megmutatni, és segíteni, hogy a túl sokszor összemosódó bulvárvilág és kulturális élet közti határ egy kicsit ismét élesebbé váljon. Megmutatni, hogy ki az a "művész" vagy "médiaszemélyiség", aki pénzért bármikor szívesen csinál magából hülyét.

2. A Showder Klub menetelése, a Heti Hetes lecsúszása

Az idei évben tovább erősítette pozícióit a stand up-műfaj, melynek a Showder Klub vált vitathatatlan hazai zászlóshajójává. Ahogy Vágónak is búcsúznia kell a képernyőtől, úgy végre-valahára a Gálvölgyi-Farkasházy-Bajor Imre-féle humort is lassan, de biztosan nyugdíjba küldik, köszönhetően elsősorban a Showder Klubban fellépő húszon-és harmincéveseknek. Eközben pedig a "humor nagyágyúit" felvonultató, egyre kevesebb nézőt vonzó Heti Hetes is már a fiatalítással próbálkozik: még pár év, és a magyar humor történetében teljesen véget ér a mindenen teli pofával röhögő kádári kisember ostoba cinizmusának korszaka.

1. X-Faktor

2010 legjobb hazai tévés pillanatait vitathatatlanul az X-Faktornak köszönhetjük: végre egy tehetségkutató műsor, mely valóban végig volt gondolva és professzionálisan volt kivitelezve, valami, ami nem a Ki mit tud? és a Táncdalfesztiválok szellemiségét árasztja magából. A kiválogatott énekesektől a dalválasztásokon, műsorvezetésen és a dizájnon át a zsűri összetételéig a Megasztárral szemben az X-Faktornak minden területen sikerült frissebbnek és fiatalosabbnak, minőségibbnek bizonyulnia. (Az egyetlen igazán gyenge pontot csak Keresztes Ildikó jelentette, aki ráadásul koncepcionálisan sem igazán illett a műsorba. Megfontolandó lenne őt lecserélni egy valódi saját slágerekkel is rendelkező, kiegyensúlyozott énekesnőre, mint amilyen például Szekeres Adrien.) A műsor producerei megértették, hogy ebben az országban a "nagy generációnak" és ízlésvilágának leáldozott. Hogy a tehetségkutatás lényege nem Máté Péter és Zámbó Jimmy-utánzatok keresése, a tehetségtelenek kinevetése és a színpadon csetlő-botló háztartásbeliek mutogatása, hanem fiatal sztárok kreálása egy fiatal közönségnek.

survey services


Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

érdeklődő 2010.12.28. 09:01:36

"véget ér a mindenen teli pofával röhögő kádári kisember ostoba cinizmusának korszaka."

Ez a mondat valljuk be azért lett leírva, hogy Jáksó-félénkvagyokdedugniakarok-lászló beolvassa, majd hernádijuci a szokásos szemüvegfejretolás mellett elkezdje méltatni a kádári kisembert és hogy mekkora gigászi, epikus legendákat termelt ki az a korszak, akikért a nemzet hálás lehet, élükön bajorimivel.

Amúgy jó mondat.

fourgee 2010.12.28. 14:03:36

Én azt nem értem, hogy Gálvölgyivel mi történt 12 évvel ezelőtt... Régen egy tehetséges művésznek tartottam, de sajnos megváltozott. Egyik angol ismerősöm mondata jut eszembe, hogy "He is wasting his talent." Amiben igazán jó volt, azt felcserélte gyűlölködő észnélküli politizálásra, mellette a Heti Hetesben erőltetett poénokat gyárt, amiken csak a fizetett közönség tud röhögni... Na meg a kádári kisember...

12 évvel ezelőtt tényleg történhetett vele valami, mert azóta amit láttam Gálvölgyi Show-t, az mind-mind erőltetett volt.

Őszinte Őrült 2010.12.28. 14:04:02

A showder klubot én nem említeném úgy mint a fényes jövőnk zálogát. Megnézve egy csomó adást két igazi, minőségi előadójuk van, a többiek csak izzadságszagúan próbálkoznak humorosak lenni - több-kevesebb sikerrel.

Vágót meg lehet savazni de akkor azt is vegyük mellé kit kaptunk helyette új játékvezető-legendának: Sebestyén Balázst. Szerintem itt vita nélkül Vágóé a minőségi előny.

A heti hetest meg azért ne temessük, mert most van igazi esélye feltámadni, végre jobbos kormány van, ők ilyenkor lubickolnak (már amennyire).

Az X-Faktornál betartották a készen vett licencet, ezért komolyan taps és dobogó jár?

Gazz 2010.12.28. 14:04:06

A hetihetes gárdához már csak azt a prosztó fábrit kéne hozzácsapni, ugyanis - bár nem egy oldalon szopják a brét, de ők összetartoznak.

Optimist Prime 2010.12.28. 14:04:08

Hát ha az X-faktor az év legjobb tévés eseménye akkor szerény véleményem szerint elég nagy szarban vagyunk :S

gastro vazze 2010.12.28. 14:04:20

"véget ér a mindenen teli pofával röhögő kádári kisember ostoba cinizmusának korszaka.

--ja, mert jöhet végre az álkereszténydeagresszív humortalan fideszkorszak...hivatalosan is!
Pedig a 7i7esnek most lenne megint igazán piaca...kicsit már tényleg fáradtak, de ez nem menti a jobboldalt a humortalanságtól, eddig még mindig kb. 100-15 az állás balra :)
A Showder-klubosok meg szervilizmusból soha nem fogják a politikai humort művelni - sajnos...

Zuzu Petás 2010.12.28. 14:04:33

Hát ennek a listának az értékét önmagában az a tény is degradálja, hogy azt az X-faktort dicséri teli szájjal, amelyikben az énekelni egyáltalán nem tudó KLN harmadik tudott lenni, ahol a "mentorok" a 10 millás fizetésükkel nem mertek kiesésről dönteni, amelyik egy az egyben egy külföldi műsor átvétele volt, tehát semmilyen eredetisége sem volt.

Bravó!

Whitedog 2010.12.28. 14:04:42

@érdeklődő:

Azért érdekes elmeállapot az, amikor médiatémában évek óta csak a Heti Hetes gyalázás jelenti itt a legnagyobb szellemi erőfeszítést.

Tessék már valami népnemzeti mintát is propagálni valamelyik médiumból, tele van velük a padlás immár évek óta. Csak nem az a helyzet hogy, a kommunistázáson kívül nincs semmi tartalom mögöttetek?

Kíváncsi vagyok, hogy az orbáni kézivezérelt bulvár mi a francban fog eltéreni a mostani hajdú péteri célközönségtől? Ha Pali bácsi alárírja mondjuk most majd lehet 60 perből 60 perc reklámot is nézni. Hajrá.
Kurva nagy rendszerváltás.

Fábryról egy szót sem írt a tisztelt posztoló. Őt kellene nyugdíjazni már?

Fatal Error! System Halted! 2010.12.28. 14:04:51

Szomorúnak tartom, hogy sikernek örvend a Showder-klub. Van benne 10 a tizediken számú fiatal, feltörekvő szarabbnál szarabb "humorista", a nevüket sem lehet megjegyezni annyian vannak. Ehhez még hozzájön a Comedy Central bemutatja, ahol még noname-ebbek vannak.
Nyilván, teret kell adni a fiataloknak, de nem veszi senki észre, hogy tök ugyanolyan mindegyik? Persze vannak tagadhatatlanul jók is köztük, de túl sokan vannak.

Lehet ecsetelni bajorimi színész képességeit, vagy Gálvölgyi humorát, Hernádi mellét, de belőlük legalább lett valaki. Az ifjú stand-uposok 90%-a lemorzsolódik és eltűnik a magyar humorvilág feneketlen süllyesztőjben.

sergei 2010.12.28. 14:05:00

Szerintem az X-Faktor legalább annyira mű, mint ahogyan a való világot lefested. Műérzelmek, műdrámák. Ami Keresztes Ildikót illeti: az első pár részt láttam a műsorból, de az a véleményem, hogy ő, a színésznő szégyellheti magát. Olyan álságos, megjátszott módon adta elő a szerepét (hiszen mindenkinek volt egy, aki a képernyőn látszott), mintha soha nem szerepelt volna.

Szavazni egyébként a Showder Klub sikerére szavaztam, mert úgy gondolom, hogy ez a műsor egy jó nagy lépcsőfok a közízlés számára, amire elég nagy szükség van itthon. És talán egy kicsit katalizátorként is működhet, az izlést is formálhatja. Én nem hiszek abban, hogy a kertévék műsora teljes egészében a nézői ízlést követi, mert azt nézik a három csatornát fogni tudók, amit eléjük tesznek és a legkevésbé unalmas. A Showder klub jó példája annak, hogy ez lehet éppen minőség is. Nem az m1 ásítozó "magaskultúrájáról" beszélek (nem is az), hanem minőségi műsorokról, amiket tömegek tudnak nézni. A szórakoztatónak nem kell igénytelennek lennie.

Mizu 2010.12.28. 14:05:07

Nekem is a heti hetes csúszása ami a legjobb volt, de azon belül is az, hogy a Benny Hill pöcsén felnőtt Gálvölgyi szép lassan eltűnik. Sosem szerettem az ilyen "egyéniség élősködő" típusokat.

Továbbá azt sajnálom, hogy humorista/színész/stb miért nem maradt meg a maga műfajánál és akkor talán nem kerülném az említett műsorban szereplő színészek darabjait. Mindenkinek jobb lett volna...

boldogito 2010.12.28. 14:05:11

2004-ig jobban néztem tévét, ma már csak 2-3 heti rendszerességgel, ezért csak két dologról tudok érdemben véleményt formálni.
Vágó István szerintem még mindig a legjobb kvízjáték műsorvezető, mert intelligens, nagy tudású és megvan a maga kellemes stílusa. Azt hiszem ezrt tudott sokáig futni a legyen ön is milliomos. Szerintem még mindig lenne rá nézőközönség.
A heti hetesre sok mindent lehet mondani, de az első 2-3 évada igenis kifejezetten erős volt, rengetegen nézték, és igen szórakoztató volt, hitelesen állított görbe tükröt az első Orbán kormánynak.
Mostanra nézhetetlen lett, de ugyanezt a pályát futotta be az esti showder is.

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2010.12.28. 14:05:17

Örülök, hogy menetel a Showder klub, de a Heti hetes példája mutatja, hogy semmi nem tart örökké... sajnos. Bár, ennyi évaddal, mint a HH, az SK is elégedett lenne.

Hoppázó Beléndek 2010.12.28. 14:06:42

a VV érdektelenné válásában máris téved a szerző, épp az ellenkezője történik, mint amit áhít/állít, bár kellett ehhez egy egész hónap és tegyük hozzá, majdnem bejött a wishful thinking, de egy 2 órás film esetében sem az első 5 perc alapján formálunk véleményt. vagy igen?

index.hu/kultur/media/2010/12/27/a_valo_vilag_nyerte_a_karacsonyt/

az viszont valóban megnyugtató, hogy a "nyugdíjashumorra", a "szaros-pisás humorra" kevéssé vagyunk már fogékonyak, ez eredmény. a hetihetes gálvölgyi-bajor vonala nyugdíjasházakba való, unalmasan nosztalgiázni ott is lehet, a ripacs fábry meg valami falusi kocsmába. ott talán még viccesnek tartják,h szaros lett a gatyesz.

persze azt balgaság remélni,h a stand-up a megváltó, sok paraméterben még az előző két negatív példánál is színvonaltalanabb és dömpingszerűen ontják, ami újfent hiba. ez most a "next big thing", ami előbb kitermel/legyárt 2-3 "sztárt", majd kifullad és érdektelenné válik, legalábbis televíziós szempontból. szerintem már most kifulladóban van és nagy részben teljesen érdektelen, legalábbis a 150. ismétlésben már nem vicces kőhalmi sztorija a villamosról, se trabarna berregése, az újak meg feltűnően gyengék... egy év alatt majdnem sikerült teljesen devalválni ezt az amúgy ígéretesen indult kísérletet. na ezt láttatja a VV menetelésnek.

pazola 2010.12.28. 14:06:51

En orulok a showder klub sikerenek, bar aki rendszeresen nezi, az lathatja, hogy a musorido felet ki is lehetne vagni, a heti hetesnel szerintem jobb az arany, olyan 60-65%-a jo, de mindketto magasan veri az esti showdert, ami az utobbi idok javulo adasai ellenere is legalabb 60%-ban rossz.

Mindharmat nezem, kar volt osszemosni egy kerdesben a ket musort.

CyranodeBergerac 2010.12.28. 14:06:56

+1: Foci VB az M1-en, Facebookos kisvideókkal. Az egész közvetítés profi volt, és még az ostoba vuvuzelát is feledtetni tudták. Kár, hogy azóta széthullott a Telesport (is).

westbalcan 2010.12.28. 14:07:08

"a valódi konfliktusnak, a valódi drámának még csak esélye sincs" - ezzel a megállapítással nem értek egyet, van bőven valódi konfliktus ebben a szériában, elég csak az egyik játékos kiküldésének hátterére gondolni

kabell 2010.12.28. 14:07:13

"véget ér a mindenen teli pofával röhögő kádári kisember ostoba cinizmusának korszaka."

Ezsméletlenül eltalált mondat ez. :) Grat!

Kobunko · http://elejtett.blog.hu 2010.12.28. 14:07:25

Önmagában a Showder Klub szerintem régen nem menetel... nézettségben sem vagyok benne biztos, színvonalban meg egyenesen a comedy central bemutatja rosszabb epizódjai környékén van...

pescade 2010.12.28. 14:07:37

Nem, a Susan Boyle-okat leszólni ostobaság, az év legjobb műsorait amúgy a Viasat3-on kell keresni (Szeretem a testem, A cég hangja, Álomépítők stb.), az Ezek megőrültek dupla átverés, a cikk maradéka pedig puszta, 100%-os, vegytiszta, tömör, analítikai tisztaságú káröröm - a mai magyar média egyetlen éltető eleme.

A VV amúgy jön föl (a karácsonyt nem az ilyen műsorok nak találták ki), az X-faktor és a Megasztár lényege pedig nem a tehetségkutatás, hanem az, hogy az általam választott figura minél tovább megy-e, azaz ez egy Ki nevet a végén típusú társasjáték (no meg persze pénzgyár). Szó sincs itt generációváltásról meg ízléscsiszolásról.

sixx · http://comment.blog.hu 2010.12.28. 14:07:47

tévedés, a Való Világ nézettsége kifejezetten jó, de ezt neked hiába magyarázom.

dr. Tonyk 2010.12.28. 14:08:07

"2010 legjobb hazai tévés pillanatait vitathatatlanul az X-Faktornak köszönhetjük"

Kár, hogy nem ez volt az első mondat, mert akkor nem kellett volna végigolvasni.
X-faktor jó volt? Egyáltalán, hogyan lehet egy ilyen hulladék, mesterkélt műsort jónak titulálni?!

jonschaffer 2010.12.28. 14:08:32

Ez most komoly? Azt hittem, rosszul olvasom a címet, és ez a legrosszabb pillanatokat felvonultató cikk folytatása. Nem értem : az "Ezek megőrültek" azért került bele, mert végre jól megszívatják a celebeket? Kedves Véleményvezér, EZEK EBBŐL ÉLNEK. És nem ebből jön le, ki a bulvárszereplő, és ki a "művész". Az ékes példa: hazánk Leghíresebb Farkának tulajdonosa, Benkő kolléga. Figyeljétek meg, én már láttam a lantzene történelméről beszélni - akkor és ott valóban Művész volt ( 2009-es felvétel, a Dunán ). A Showder-klub, mint pozitívum?? Hadházi, KAP, Kiss, Litkay. Ennyi. És az X-faktor? Eldobható, instant celebek futószalagon, szerencsétlen kölykök, akiknek még iskolapadban a helyük, nem tévés showműsorokban. Szánalmas ez a lista, én a helyetekben nem erre vesztegettem volna az időt.

Etniez 2010.12.28. 14:08:33

Jó cikk! VV4 bukásának egyik oka, hogy puncit két kattintással lehet találni manapság a neten. A másik pedig amit a szerző ír.

ayatollah 2010.12.28. 14:08:43

Az X-Faktor úgy volt szar ahogy volt. A legjobbak némelyike már a 'legjobb 50'-ben elbukott. A 3-3 induló per kategória nonszensz. A mentorálás nonszensz. Egy hulladék licenszműsor a sok közül.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.12.28. 14:09:08

5. Ha belegondolsz, hogy már BB 3 is mekkora bukás volt ez nem csoda. Már sokan megírták, hogy a reality műfaj gyenge pontja az emberanyag. Az első szériákba még különcök jelentkeznek, akiket érdekes nézni. A későbbiekbe karrieristák, akik az anyjukat eladnák, hogy nyerjenek.
4. Vágó nagyon jó volt, de kiégett. Neki most pihennie kellene. Nem tud.
2. A Heti Hetes 2002 óta nézhetetlen. Elméletem szerint tisztességes politikai humort csak ellenzékben lehet csinálni, tehát még feltámadhat. Bár abban én sem hiszek, hogy ez a megfáradt trió rá a legalkalmasabb.

"a magyar humor történetében teljesen véget ér a mindenen teli pofával röhögő kádári kisember ostoba cinizmusának korszaka."
Kétlem, de ha így lesz akkor Fábrynak sem árt egy új állás. :)

A másik kettőről nem nyilatkozom, mert részleteket se láttam belőlük.

new_kid 2010.12.28. 14:17:03

Továbbra is az a baj, hogy a jó észrevételek mellett vannak hamis dolgok is, amiket ha kihagynál akkor tényleg nem szólna ekkorát egy-egy top listád, így viszont nem igaz (hazug) dolgokkal dobod fel.

1, sokunknak nem jön be a VV4, de ettől még egyelőre nyeri a nézettségi versenyt és veri a konkurenciát 7-ből mondjuk 5x. Ezt azért nem nevezném érdektelennek.

2, showder klub soha nem volt ilyen gyenge, mint ebben az évben. Kicsit kifulladt a formátum, a régi arcok már veszítettek a varázsukból, míg az újak jelentős része nem az igazi...

3, X-Faktor meg valljuk meg: nagyon jól indult, de a közepétől egyre gyengébb lett és a konkurencia a végét nagyon csúnyán megnyerte. (Nem nézettségben, minőségben)

futura 2010.12.28. 14:24:29

@kabell: "véget ér a mindenen teli pofával röhögő kádári kisember ostoba cinizmusának korszaka.

Ezsméletlenül eltalált mondat ez. :) Grat!"

Ezt idáig elfogadom, de a mondat nem folytatódik.
A mai kisember ezután mit fog csinálni a szájával?

Hpisti 2010.12.30. 15:06:56

@jonschaffer: A Showder-klub, mint pozitívum?? Hadházi, KAP, Kiss, Litkay. Ennyi.

Hadházi rádiós műsorvezető, Litkay a Rádiókabaré állandó szerzője és konferansziéja, KAP a Humorfesztivál felfedezettje volt. Maradt Kiss. Négyük közül pedig ő a leggyengébb láncszem. SZVSZ.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.12.30. 15:07:17

"még pár év, és a magyar humor történetében teljesen véget ér a mindenen teli pofával röhögő kádári kisember ostoba cinizmusának korszaka."

Így legyen, ámen!

egyenlítő 2010.12.30. 15:40:48

@malacz69 rettegéselemző: Hadd tegyem fel azt a kérdést, amit Kádár Gorbacsovnak (amikor az a vodkaellenes kampány sikereit ecsetelte): Na és mit adtok helyette az embereknek?

jozicsenko 2011.01.05. 11:19:11

A showder klubban van lehetőség, ha (némi) politikai él van is benne, akkor szúrnak jobbra is, balra is (nem sok politika van benne, szerencsére, ami van pont elég)

a showder (fábryval) épp most kezd kifulladni: neki a véget pont az jelenti majd, mint a hetihetesnek: ha nem tud váltani (a humor ellenzéki műfaj, ugye?), s nem kezdi el majd orbánékat szapulni -módjával, vagy sem- akkor éppúgy lassan eltünik majd, mint ahogyan végre a hetihetesnek is vége lesz

a hetihetesről nem lehet mint mondani: 2006 őszén direkt azért néztem, hogy mit hoznak ki az őszödi beszédből, de annyira szalvétál fogták a sz.rt, hogy nem kértem belőlük: oda kerülnek, ahova kell: a süllyesztőbe (nem, nem a kádári kisember cinizmusa miatt: az elmúlt 8 év pont az a pol-i szervilizmus volt a részükről, ami most fábryra lehet veszélyes...)

a valóvilág meg elrugaszkodott az élettől: a viasat3 álomépítőit nagyságrenddel többre becsülöm: a VV életidegen majmok (kurvák, gengszterek?) tömege, az álomépítők legalább jószándékú...

2011.01.05. 11:19:18

@fourgee: „12 évvel ezelőtt tényleg történhetett vele valami, mert azóta amit láttam Gálvölgyi Show-t, az mind-mind erőltetett volt.”

Elfáradt. Régen én is nagyon kedveltem, jókat röhögtem a poénjain, aztán elkezdett közösséget vállalni a hetihetes szellemiségével, és szépen lecsúszott a gödör aljára.
Mamár komolyan nem tudom mit keres a képernyőn, néhány erőtlen íztelen sótlan gyatra humortalan beböfögés, elég csúnya megkoronázása a karrierjének. Égő amit művel.

-MCsaba- · http://barsonyszek.blog.hu/ 2011.01.05. 11:19:36

Nekem a legfontosabb ebben az évben a médiával kapcsolatban az, hogy minimálisra redukáltam a m1/rtl/tv2 kombót az életemben és inkább a Comedy Central, az AXN és egyéb relatíve "kicsi" csatorna került előtérbe a képernyőn. Az itt felsoroltakból az 1., 3. és 5. helyezetthez már hozzászólni sem tudok...

2. A Showder Klub valóban elég jó (illetve az összes hasonló stand-up show), jobb, hogy ismétlések helyett (Retró szilveszter - tv2 brrr..) jön valami friss, fiatalos. De a HH sem írnám le, most, ellenzékiként jól szerepelhet, ha a résztvevők is úgy akarják.

4. Vágó - sokat "köszönhet" ő a tv2 műsorpolitikájának is, az "adunk időt - mégse adunk időt" című szerencsétlenkedésnek ami majd' minden műsort kísért ami a Róna utcából jön. Nem kellet volna odaszerződnie... a köztévén még jó lehet pár évre egy kvízműsorban (nem játékshow!) hacsak el nem ásta magát ezzel a könyvel. De legalább nem a bulvársajtóban teregeti ki, így mégis ízlésesebb talán

[Sven] 2011.01.05. 11:19:40

Azért X-faktor előre rögzített adásainál kevés szánalmasabb volt, ilyen fokú álszent, műmeglepődéssel tarkított megrendezettséget rég láttam. Valamint a Showder Klub ahogy berobbant olyan gyorsan kezd kiégni, az egyre erőltetettebb kamu sztorik már fizikailag fájnak (tisztelet annak az egy, talán két kivételnek aki nem ezzel operál). A többivel nagyjából egyetértek.

2011.01.05. 11:19:45

@futura: Pedig ez a mondat a legnagyobb marhaság. Mennyivel különb a Showderklubos röhögések a hetiheteses röhögéseknél? Semmivel, csupán életkorbeli különbség van. Kádári kisember vagy már régóta nincs, vagy mindig is lesz, attól függően, hogy definiáljuk.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása