Véleményvezér

vv

Gyerekek utáni szavazati jog: Igen!

2011.02.14. I 445 komment I Címkék: fidesz nyugdíjasok demokracia szavazojog

Talán ez az egyetlen megoldás a közelgő demográfiai katasztrófa és az annak hatásait előrehozó eltartotti csapda kivédésére. Radikális megoldás, de a maga korában az általános választójog vagy az amerikai polgárjogi törvény is az volt. (Fotó: syracuse.com)

A hírek szerint a háromnapos Fidesz-KDNP frakcióülésen Szájer József felkarolta Révész Máriusz fideszes képviselő három évvel ezelőtti javaslatát, miszerint a 18 év alattiak is választójogot kapnának, de ezzel a szüleik élhetnének. Reális lehetőséggé vált, hogy a kezdeményezés bekerüljön az új alkotmányba.

Valószínűleg ez az egyetlen megoldás a közelgő demográfiai katasztrófa és az annak hatásait előrehozó eltartotti csapda kivédésére.

A Véleményvezér szerkesztősége megosztott a gyerekek után járó extra szavazati jog kérdésében, ezért rendhagyó módon ma a támogató, holnap pedig az ellenző álláspontot fejtjük ki.


A demográfiai katasztrófa réme

A nyugati társadalmak legnagyobb hosszú távú problémája a népességcsökkenés és az elöregedés kombinációjából egyre világosabban körvonalazódó demográfiai katasztrófa, ami néhány évtized alatt alááshatja mindazt, ami a mi világunkat a többinél annyival élhetőbbé teszi.

Történelmünk során először fordul elő, hogy a fiatalok száma tartósan csökken, miközben az időseké tartósan növekszik. Az elmúlt kétszáz évben azonban a mi világunk, a nyugati civilizáció, a technológiai fejlődés mellett éppen arra épült, hogy egyre többen és egyre idősebb korunkig dolgozunk. Ez teremtette meg a gazdasági alapokat az oktatási rendszer óriási kibővítésére, az egészségügyi rendszer finanszírozására, és természetesen a nyugdíjrendszer fenntartására – mindarra, ami miatt mindmáig jobb itt élni, mint Ázsiában vagy Latin-Amerikában.

Ráadásul a tény, hogy demokratikus rendszerben élünk, még inkább felgyorsítja a negatív demográfiai folyamatok kedvezőtlen hatásait. Arról van szó, hogy amint eléri a ténylegesen voksolók közel felét a ténylegesen szavazó eltartottak száma, az ő igényeik kezdik el dominálni a politikát. Ez pedig rövid távon eladósodással, közép távon pedig egyre inkább az eltartók sarcolásával valósítható csak meg. Az így bevezetett negatív ösztönzők pedig még tovább szűkítik az eltartók bázisát (munka- és gyermekvállalás csökkenése, tehetségesek kivándorlása, eltartottá válás választása), ezzel is gyorsítva a hanyatlást és lehetetlenné téve a folyamat megfordítását. Íme, az eltartotti csapda.

Az eltartotti csapda Magyarországon

Magyarország az egyik első nyugati állam, amelyik beleszorult ebbe a csapdába. A kilencvenes években, a békés rendszerváltozás áraként óriásira duzzasztott rokkantnyugdíjas és korengedményes nyugdíjas populáció ugyanis olyan politikai súlyt adott az eltartott rétegnek, amilyennel puszta demográfiai okok miatt még nagyon sokáig nem rendelkeztek volna.

Emiatt pedig a demokrácia, azaz a szavazattöbbség logikájában gondolkodó politikai erők számára szinte ellenállhatatlan a kísértés, hogy az ország hosszú távú érdeke ellenében az ő kedvükre politizáljanak. Így született meg a Medgyessy-féle 100+100 napos program, ezért gondolta célravezetőnek a két éven át tartó hazudozást Gyurcsány Ferenc, és ezért mondott le inkább 2009-ben, mintsem, hogy valóban hozzányúljon a nyugdíjasok juttatásaihoz. És ezért lettek olyan pofátlanul magasak a munkát terhelő adók és járulékok; valamint ezért az oktatás, a gyermekellátás és fogászat, nem pedig a nyugdíj, a szociális juttatások és kórházi kezelés területén csökkentek számottevő mértékben az állami kiadások az elmúlt évtizedben.

Balgaság volna azt hinni, hogy ez csak az MSZP-kormányokra igaz. Az eltartotti réteg, részben éppen a szocialisták korábbi önérdekű lépései miatt, mára akkora, hogy egyetlen kormány sem szabadulhat ebből a csapdából. Magyarul: beszorultunk egy olyan rendszerbe, ahol kevesebb mint 4 millió munkavállaló próbál eltartani egy viszonylagos jóléthez szokott 10 milliós országot – ez a legrosszabb arány abban az Európában, ahol amúgy is mindenki arról beszél, hogy az ő rendszerük fenntarthatatlan.

Nekünk természetesen az állami kiadásokat kellene drámaian csökkenteni, és legalább még 1 millió embert munkára szorítani. De ott, ahol a választani járók (hiszen a nyugdíjasok választási hajlandósága a legmagasabb, a fiataloké a legalacsonyabb) több mint fele eltartott, ezt csak egy kamikaze-kormány vállalná magára. Az elmúlt kilenc hónap pontosan azt mutatta, hogy a jelenlegi választási rendszer mellett a Fidesz sem fog ujjat húzni az eltartottak masszív szavazói blokkjával. Nagyon tanulságos volt látni, hogy bár üdvözlendő módon próbálkoznak az adórendszer átalakításával, ezt csak az eltartókon belüli átrendezéssel (magánnyugdíjak államosítása, alacsonyabb jövedelműek effektív adóterheinek növelése) merik végrehajtani.

Az eltartotti csapdából egyelőre nincs kiút. Továbbra is menetelünk a szakadék felé.

A kiút: a szabályok megváltoztatása

Erről a kényszerpályáról csak a szabályok radikális átalakításával lehet letérni. A Révész-Szájer-féle javaslat éppen erre adna lehetőséget.

Amennyiben valamennyi itthon élő magyar állampolgár, tehát a gyermekek után is járna szavazat, hirtelen megszűnne az eltartotti csapda, mert a gyerekek szavazati jogát a szülők kezébe adva megszűnne az eltartottak szavazói túlsúlya (a 18 év alatti gyermekkel rendelkező családok döntő többsége az aktív populációba tartozik, és természetesen ők tehetnek a legtöbbet az aktívak utánpótlásáért, azaz a gyermekvállalásért). A kormányozni kívánó politikai pártoknak hirtelen az lenne az érdeke, hogy a jelenleginél lényegesen nagyobb súlyt adjanak az ország hosszú távú fenntarthatósága, boldogulása szempontjából meghatározó kérdéseknek.

Hadd említsünk néhány nyilvánvaló példát. Először is, végre nem lenne politikai akadálya annak, hogy máshonnan vegyenek el pénzt a gyermekvállalást valóban elősegítő, átfogó bölcsődei és óvodai hálózat kialakításához, illetve fejlesztéséhez. Továbbá, végre az azt megillető súllyal lenne kénytelen a mindenkori magyar kormány foglalkozni a cigányság integrációjának kérdésével. És természetesen megszűnhetne az a nevetséges helyzet, hogy az EU egyik legszegényebb országában dolgozzanak a legkevesebben.

Semmi kétség, ez valóban radikális megoldás. Olyan, amivel még sehol nem próbálkoztak. Ugyanakkor az is igaz, hogy ezzel a problémával most találkozik először a civilizációnk, mi pedig az egyik leginkább érintett ország vagyunk. Az viszont már közel sem példa nélküli, hogy egy súlyos társadalmi és politikai problémára a korábbi gyakorlatban ismeretlen megoldást vezessen be egy ország. Az általános választójog, vagy az amerikai polgárjogi törvény a maguk idejében legalább annyira radikális, és a bevett joghagyománytól eltérő megoldásnak számítottak, mint a Révész-Szájer-féle javaslat.

customer survey


Vágjunk bele!

A szülők 18 év alatti gyermekeik utáni szavazati jogának bevezetése, a visszaélések megelőzése érdekében kötelező választói regisztrációval kombinálva, üdvözlendő lépés lenne. Ezzel többet tenne a jelenlegi kormány a rendszerváltozás után létrejött rendszer hibáinak felszámolásáért, mint az összes többi eddigi intézkedésével együttvéve.

A gyerekek utáni extra szavazati jogot ellenző álláspontunkat itt fejtjük ki.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csárli hárper 2011.02.15. 17:36:35

@mokkaczuka: "hogy kevésbé rabló környezetbe telepíti a vállalkozását."
és elgondolkodtál te már azon miért ilyen rabló a környezet?
a hülye magyarja csak azt nézi mit lehet okosba' megoldani.
hidd el, ha 1% lenne a közösbe befizetendő bármelyik adó fajta, azt is okosba' próbálnák elintézni.
és hidd el, ha a BMW gyártana 712 modellt, na a hülye magyarja sorban állna érte, persze szigorúan csehszlovák rendszámot rakna rá a hülyéje
tudom,tudom szánalmas vagyok.

2011.02.15. 17:36:38

Igyekeztem objektíven, érzelemmentesen gondolkodni. Ha a 18 év alattiak kapnának szavazati jogot, akkor részt vehetnének a választásokon, a fülkében egyedül, anyáék nélkül ikszelnének - ha Csipkerózsikára vagy Spongyabobra szavaznának, azt el kellene elfogadni és tiszteletben tartani. Mivel itt nem erről van szó, a szülők fognak ikszelni, a saját világnézetük szerint. Engem nem érdekel, hogy a szülők mennyit költenek a gyerekek eltartására, mert nyilván ők sem számolgatnak így, lehet, Fideszéknél minden nap a gyerekek fejére van olvasva, hogy a mai napig 1.233.222 Ft-ba kerültél nekem, édesdrágám. Nos, én a szülőktől várom, hogy nemet mondjanak erre az őrültségre, olyan jó lenne, ha rájönnének, saját gyermekeik emberi jogait veszik semmibe, ha elfogadják ezt az ajánlatot, belesétálnak egy nagyon okosan és végtelen gonoszsággal megtervezett csapdába. Kérem a magyar anyákat, apákat, gondolkodjanak el egy kicsit ezen.

lemonlime 2011.02.15. 17:36:40

Nem a mennyiség, a minőség számít... Ha felnevelsz 10 semmirekellőt, miért kapnál több szavazati jogot, mint aki felnevel egy értékes, a társadalomnak konkrét hasznot is hozó gyereket?

Egy ilyen törvény veszélyes precedenst is teremthet, mert elképzelhető, hogy a következő kormány azt mondja, hogy az ország (és az egész világ) sikere, jövője nem a sok gyerekben rejlik, hanem egyértelműen a környezettudatosságban, tehát akinek nincs autója, csak egy egészen kis lakása, az több szavazati jogot kap. Ha kevesebb, mint havi 100 ezerből meg tud élni, az egyértelműen minimalista, környezetbarát életmódra utal, még több szavazójog jár neki...

Joooe 2011.02.15. 17:36:42

@ComLo: "egyébként rosszul mert attól hogy az a +4 szavazat elviekben más személyekhez tartozik a gyakorlatban nem lehet biztosítani hogy ne az azt leadó személy preferenciáját tükrözze"
Ezt nem is kell biztosítani, egyszerűen úgy kell tekinteni, hogy a gyerek (egyébként jogilag nem figyelembe vehető) preferenciája a szülő preferenciájának a kiterjesztése. Ez sem tökéletes, de jobb közelítésnek tűnik a társadalom preferenciájának mérésére, mint ha egyszerűen figyelmen kívül hagynánk a 18 év alattiak létét. Egyébként is a szülő szavazatával az egész családja, gyerekei érdekeit is képviseli, így nem tűnik olyan rossz dolognak ha ezt figyelembe veszi a rendszer.

"Ezeket "kezelhető problémának" állítod be, miközben ezek olyan súlyos gondok a tervezettel kapcsolatban amire logikus és kielégítő megoldás nincs."
Pedig szerintem teljesen egyszerű, felosztjuk a szavazatokat a szülők között, ez minden technikai kérdésre választ ad. Ha van 3 gyerek, akkor mindkét szülőnek 1+ 1,5 szavazata van. Logikus, kielégítő egyszerű. A finom részleteket ne itt dolgozzuk már ki.

"Az pedig sejthető de szomorú hogy a magánnyugdíjpénztárak ügyében is a másik oldalon által. A politikában nem rossz meg jó oldal van mint a Jediknél hanem jó és rossz döntések. Minden egyes kérdést magában kell vizsgálni függetlenül attól hogy Viktor, Ferenc, Gordon, vagy Kim-Jon-il áll mögötte. Ne értsd félre lehet hogy pont mindkét kérdésben eltalálták az érzékedet, és akkor ezt a bekezdést tekintsd semmisnek. "
Nagyon is, és még a hatalom közelében sem volt a fidesz, amikor már nagyon elleneztem manyup dolgot, már akkor azzal érveltem, hogy a manyupnak utalt pénz ha nem kell az államnak akkor ne vonja le tőlem, ha kell akkor meg ne utalja tovább, mert előbb-utóbb ez hiányozni fog. Végül persze akkorára duzzadt az emiatti hiány, hogy fenntarthatatlan lett a rendszer, kis lépésekben már gyurcsány és bajnai is visszakozott, először csak a kötelező belépést szüntették meg majd a visszalépést is lehetővé tették, a rendes romeltakarítás már a fideszre maradt.
Ebben a szavazati jogos vitában inkább tetszik mint nem, de ezt nem tartom sem mindenáron végrehajtandó lépésnek, sem tragédiának ha megkapják képviselet útján a szavazati jogot a gyerekek. Meglátjuk mi lesz, ez a kérdés nem fog befolyásolni abban mit gondolok a fideszről akár bevezetik, akár elvetik, mellékes dolognak tartom.

pumba21 2011.02.15. 17:36:46

Nem olvastam végig a hozzászólásokat, de a többség elveti a gondolatot, pedig nem tűnik rossznak.
Ha azt vesszük alapul, hogy egy választás a közeli és távoli jövőnkről szól, vagy erről kellene.
Ennek aktív résztvevője, de nem irányítója a gyerek. Sok-sok év múlva ők lesznek az aktívak.
Az hogy ki szavazhat, az alapján próbálják meghatározni, hogy ki képes átlátni az élet dolgait, képviselni a saját és a közösség érdekeit. Sok évvel ezelőtt azt gondolták, hogy a férfiak, lehetne azt mondani, hogy az élet olyan komplex, hogy csak a diplomások, vagy csak az adófizetők. Ezzel elvetve azt, hogy a véleményük, vagy inkább az érdekük érvényesüljön. ( Jelenleg a 90 éves nagymama szavazó, a 17 éves gyerek nem, pedig nagy valószínűséggel több rálátása van a világ dolgaira. )
Én azt gondolom a tömegdemokráciáról, a szavazatok jelentős részére nem igaz, hogy a köz/saját érdekei alapján adja le. Leginkább érzelmi alapra helyeződtek a szavazások. nagyon sok információ/dezinformáció van.
A szavazás nem más, mint valamely csoportnak megbízást adni (delegálni a szavazati jogunkat), hogy érvényesítse az érdekünket. (vagy legalább bízni benne)
Teljes jogosnak tűnik, hogy minden ember kapjon szavazati jogot, és mivel az nagykorúságáig a szülei járnak el helyette mindenben. Logikus a szavazati jogot nekik delegálni, hogy ezt továbbadják.

Azzal nem tudok mik kezdeni, hogy a szabályok megváltoztatása kinek jó. Pl: A nők szavazati jogának megadásának is voltak nyertesei rövidtávon, de már mindenki evidenciának tekinti, hogy figyelni kell a nőkre, az érdekeikre, ha sokszor nehezen is megy.

ha megnézel egy családot, azon belül a figyelem a gondoskodás mindig az új generációk felé fordul. Az időseknek kevesebb is elég(materiális dolgokból), ha kapnak figyelmet, nem érzik feleslegesnek magukat, gondoskodhatnak a következő generációról.
Ez társadalmilag egyáltalán nem jellemző. Itt kőkemény csata megy az érdekérvényesítés, melyben jelenleg a gyerek (a jövő) alulreprezentált. Ezen változtathat a javaslat. Ez szerintem jó. Számomra az elvek nem sérülnek, a szavazati jog az emberekhez lenne rendelve. Persze lehetne mondani, hogy ez legyen az adó, de akkor a cégeknek is adjatok szavazati jogot. ( A pénz beszél)
Mondom mindezeket úgy, hogy a javaslatot tevő garnitúra eszközkészletet elfogadhatatlan számomra, de azért vannak előremutató ötleteik is. Csak hát egy jó ötlet magában mit sem ér...

mokkaczuka 2011.02.15. 17:36:47

@Friedmann Juci: Az apa dönt. Ez csak világos?

Lasombra 2011.02.15. 17:36:51

egy észrevétel és egy szerény javaslat.

1. SENKI nem vállal azért gyereket, hogy majd 4 évente nagyobb együtthatóval v többet szavazhasson. ez a gyerekvállalás okainak listáján kb a 35343. helyen szerepel. ezért ettől várni bármiféle demográfia elmozdulást ostobaság.

2. mi lenne, ha azt csinálnánk, mint minden más demokratikus ország, mint ahogy eddig volt nálunk is, és nem nyúlunk a szavazási, választási rendszerhez. olcsó, hatékony, bevált.
hm?

salamander 2011.02.15. 17:36:55

A választójog ma általános, közvetlen, titkos és alanyi jogon jár mindenkinek.

Ez így egy normális társadalomban rendben is van: a normális társadalom alatt azt értem, hogy a társadalmi és jogi normák hatékonyan működnek és betöltik a rendeltetési céljukat. Az állam és a társadalmi elit kitermeli a társadalom újratermelődésének folyamatához szükséges feltételeket.

Ma Magyarországon ezek a dolgok - hála egy itt ragadt posztszovjet, uralkodni vágyó sötét társaságnak - nincs így.

1. A roma kisebbség az említett társaság hibás munkaügyi - és szociális lépéseinek köszönhetően nem dolgozik viszont nagyon termékeny. 1990 években megszűntek a szocialista nagyvállalatok, melyek a kétkezi és csupán betanított munkára alkalmas romák százezreit foglalkoztatta. Új munkahelyek nem jöttek létre, s a szoc-liberális banda nem kötött olyan megállapodásokat az idetelepülő, jól megtámogatott multikkal, melyek ezen a terhes állapoton érdemben változtattak volna. (Szájuk az járt folyamatosan a roma kisebbség szabadsága meg esélyegyenlősége érdekében, de szabadsággal és esélyegyenlőséggel azok nem nagyon laktak jól sőt.)
Mára oda jutottunk, hogy folyamatosan jönnek létre azok a elhalt önfenntartásra képtelen falvak, zsákfalvak - ahonnan a fiatal magyar lakosság menekül, és máshol próbál letelepedni. Helyen csupán a költözésre képtelen idős polgártömeg marad, akiket - jobb lehetőséget nem ismervén - ezek a lézengő a civilizációs normákhoz nem szokott gettósodott egyedek fojtogatnak, lerabolnak, bántalmaznak a szoclib jogvédők teljes hallgatása, azaz beleegyezése mellett.

Ez a jobbára elgettósodott civilizálatlan népcsoport nagyon sok gyermeket nemz, mert a kisebb-nagyobb vagyoni értékre elkövetett bűncselekmények mellett ez lett egyetlen megélhetési forrásuk., melyet az eddigi állam vezetése nagy hangon éljenzett és támogatott.

Ezt a megjegyzést természetesen azokra az állampolgárokra értem, akiknél mint címzett a jogi norma nem képes megjelenni a magatartásában, mert a legalapvetőbb ismeretekkel sem rendelkeznek a társadalmi együttélés formáiról, csupán a jogérvényesítés alkalmával tudomására hozott ismertetés során lépésről lépésre "beletanul" a társadalmi elvárások néhány alapvető formájába. Ebből következően tehát minden deviáns magatartást tanúsító állampolgárra értem, nem csupán a roma származásúakra.
Sajnálatos továbbá, hogy ezeknél a személyeknél a fogvatartotti állapot egy kegyelmi időszak is lehet, hiszen sok esetben az állam jobb és alkalmasabb helyet biztosít nekik, mint ahonnan jönnek - ahol sok esetben a higiénia és az elemi tisztálkodás feltételei sincsenek meg.

Ezért az átgondolatlanul biztosított szavazati jog a gyermekek után egy - a mai Magyar társadalomra nézve egy öngyilkos lépés lenne.

Természetesen kiváló kezdeményezés csak ki kell dolgozni rendesen és tisztességesen, hiszen példák sora van előttünk:
pl.:
Az 1938 évi választójogi tv- így rendelkezett:

"1.§. Nemzetgyűlési képviselőválasztó joga van minden férfinak, aki életének 24. évét betöltötte, 10 év óta magyar állampolgár, két év óta ugyanabban a községben lakik vagy van lakása, és az elemi népiskola negyedik osztályát sikeresen elvégezte. A 24. életév betöltése nem kívántatik meg attól, aki igazolja, hogy az arany, ezüst vagy bronz vitézségi érmet, vagy a Károly-csapatkeresztet elnyerte, valamint attól sem, aki igazolja, hogy egyetemet vagy más főiskolát végzett...
(...)
2.§. Nemzetgyűlési képviselőválasztó joga van minden nőnek, aki életének 30. évét betöltötte, 10 év óta magyar állampolgár, két év óta ugyanabban a községben lakik vagy van lakása és az elemi népiskola hatodik osztályát vagy más tanintézetnek ezzel tanértékre nézve egyenrangú osztályát (évfolyamát) sikeresen elvégezte. Az elemi iskola negyedik osztályának sikeres elvégzése mellett is választójoga van annak a nőnek, aki az előző feltételeknek megfelel, de ezeken kívül:

1. mint feleség három vagy több gyermeknek adott életet, ha három gyermeke életben van - a háborúban hősi halált halt gyermeket a rendelkezés szempontjából életben lévőknek tekintendők, vagy

2. saját vagyonának jövedelméből vagy saját keresetéből tartja el magát, ha önálló háztartást vezet.

Nem kívántatik meg a 30. életév betöltése attól a nőtől, aki igazolja, hogy egyetemet vagy más főiskolát végzett."
(...)

Azaz egy választékos és árnyalt jogi munka továbbfejlesztésének lenne értelme.
Tehát műveltségi cenzus, illetve más finomhangolás esetén természetesen van értelme, sőt egyenesen kívánatos lenne.

ludas 2011.02.15. 17:37:02

Apu! Egy hónap múlva 18 éves leszek. Nem akarom, hogy a FIDESZ-re szavazz a nevemben. Nem szeretem, hogy szabaddá tették a pálinkafőzést. Emiatt mindig részeg vagy.
Kuss. Neked még nincs szabad akaratod. A pálinka élet, erő egészség. Örülj, hogy bevezetik a hamburgeradót. A hamburger öl, butít, és nyomorba dönt.

Pretoryan 2011.02.15. 17:37:06

Szerintem elhibázott lépés lenne gyerek után több szavazati jogot adni. Tessenek tökösek lenni, bevállalni anélkül a megszorító intézkedéseket, hogy esetleg a szociális juttatásokat megvagdosni, és mindemellett megtartani a parlamenti többséget!...

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.02.15. 17:37:07

@Gerzsonka:

a gyerekek után járó választójog arra ösztönözné a kormányt, hogy a gyerekvállalás közvetlen terheit enyhítse, amivel te is jól jársz. és esetleg hamarabb lesz gyereked (vagy több).

Viktus 2011.02.15. 17:37:09

Milyen szép választások lennének ittenet a jövőben a hazai választási rendszer tisztaságát ismervén. Egy ellenzéki sem férne be a keretbe egyéniben az tuti :P Szanyi kapitány védhetné a környékét átutaztatnának Borsodból pár karavánt a 6-7-8 szavazati jogos emberkével megkapolt busszal krumpli által befolyásolva. :D

Feanor 2011.02.15. 17:37:16

NINCS DEMOGRÁFIAI KATASZTRÓFA, A TÚLNÉPESEDÉS A LEGNAGYOBB BAJA A FÖLDNEK.

eszem megáll bazmeg, nem hogy örülnétek neki hogy élenjárunk a megoldásában.

2011.02.15. 17:37:19

@Öregember: tökéletesen mondod. Ez csak egy gumicsont. Miél vadabb ötlet annál inkább bedobják a médiába, hadd csócsálják ezt az emberek.

sanyix 2011.02.15. 17:37:21

Ezek tiszta hülyék! Már most is a nyuggerek dominánsak választáskor, de ha a gyerekesek több szavazatot adhatnának le, akkor még rosszabb lenne. Ugyanis kik lennének azok akik a legtöbb szavazatot leadhatnák? Igen bizony a semmittevő, nemdolgozó, analfabéta megélhetési gyerekcsináló rézbőrű kisebbség, és ez egyértelmű katasztrófához vezetne.

Nem több szavazatot kéne adni, hanem elvenni azoktól a jogot akiknek nincs munkaviszonyuk. Ennyi, csak ekkor lehet felelős választás, mert a saját jövőjükre szavaznak minden szempontból.

R. Daneel Olivaw 2011.02.15. 17:37:30

Nem ártana szem előtt tartani a jelenlegi demográfiai sajátságokat. Biztosan jó ötlet roma barátainknak fejenként további 5-12 darab, hotdogért áruba bocsátható szavazatot adni? Kétlem...
A választójognak a közterhek viselésében részt vevő személyek körére történő szűkítése ellenben bírna létjogosultsággal, esetleg további szavazatokat lehetne biztosítani megfelelő iskolai végzettségi fokozatokhoz, de amit mindenképpen be kellene vezetni: a választói névjegyzék - á la Egyesült Államok. Aki annyira nem érzi magát felelősnek a közügyekért, hogy vegye a fáradságot a jegyzékbe történő felvétele kérvényezésére, az ne szóljon bele a közéletbe...

lucc.gizi 2011.02.15. 17:37:32

Mazohista voltam és néztem a tv-ben Orbánt...fél óráig beszélt a SEMMIRŐL, meg hogy majd a Matolcsy nekiáll kidolgozni a részleteket...basszus, most? Hány évig pofázott arról Orbán, h. mennyire készen áll a kormányzásra...nem akart ez semmi mást, csak hatalmat, most meg fosik elmondani az együgyű népnek, h. csűrheti-csavarhatja a dolgokat, bizony itt megszorítás van/lesz (pardon, biztosan majd kitalálnak valami jobban hangzó szólamot). Szánalmas faszkalapok, csak kár, h. a mi bőrünkre megy a buli!

Fekete Mamba 2011.02.15. 17:37:36

Nem nagyon fogunk előre lépni, hogyha a magyar művelt közönség diskurzusában minden társadalmi kérdés rövid úton cigányozássá, zsidózássá, multizássá, stb. degradálódik, vagyis valamilyen okkal vagy ok nélkül utált, gyűlölt, irigyelt csoporttal szembeni negatív érzelemnyilvánítássá, ami aztán minden racionális és hosszabb távú kitekintést megakadályoz.

Konkrétan a cigány szavazók megszaporodásától tartóknak felhívnám a figyelmét, hogy a Révész-féle éppenséggel segítené a mindenkit eltartó aktív korú fehér középosztály érdekérvényesítésének javulását, és ezáltal a felelős gyerekvállalás arányának javulását.

Mert nem az kérdés, hogy nőni fog-e a cigány szavazók abszolút száma, ez teljesen biztos.
A kérdés, milyen arányt fognak képviselni, (mostani trend: 50 éven belül 60%) és hogy meg lehet növelni a nem cigány, nem társadalom-alatti rétegek gyerekvállalási hajlandóságát, és hosszú távú garanciák nyújtásával megakadályozni a tehetség és képzettség szerinti elit országból való elmenekülését.

Elég nyilvánvaló, hogy Mártíriusz javaslata ebben a tekintetben nagyon is előremutató. Ki kell szabadulni a cigány utálat miatti beszűkült tudatállapotból.

BKV reszelő 2011.02.15. 17:37:53

Szép fejtegetés, de nézzük reálisan a tényeket. Ez a gyermekek után járó plusz szavazat pont azokat hozza erőfölénybe, akik az eltartott 6000000-ban ücsörögnek. A szavazati rendszerben azokat kéne - gyermektől függetlenül - előnyben részesíteni, akiknek a pénzét feléli az ország. Ha nem így lesz hamarosan, akkor szavazhat itt a 23 gyerekes BAZ megyei cigány család feje 23 cédulán, nem lesz miről, mert a befizetők szépen lassan elmennek. ...mert ez tendencia és a józan ész is ezt diktálja.

nezet 2011.02.15. 17:37:55

A szavazás állása nem lep meg, eddig is változás ellenes volt a többség, a langyos jó kis kommunista rendszer fekszik nekünk. Van, egy kisebbség, aki szerint volt Bajnai és ez milyen jót tett, igen csak ne felejtsük el külső kényszerre (válság, összeomlott volna a gazdaság) Szóval tipikus kettes tanulók vagyunk. Lazsálunk, ha kevesebb kell a ketteshez, ha több, akkor megfeszítve azért átvisszük a lécet.
Naiv elképzelés azt hinni, hogy bármely politikus a fenntartható jövőt nézi, miközben a választók többsége nem ebben érdekelt! 3 megoldást tudtam elképzelni ez az egyik, hogy adjunk választójogot a gyerekek után is. A máik hogy valahogy a befizetésekhez kellene kötni a választójog értékét. Aki többet fizet többet érjen a szavazatjoga (a nyugdíjakat felbruttósítva megadóztatnám, illetve egy korrekciós tényezővel venném figyelembe mindenkinek a szavazatát, legtöbbet a legfiatalabbé érjen) Igen itt sérülne az egyenlő szavazat jog. De ha azt nézem mekkora az adóelkerülés az ingyenélés keresése, akkor csöppet sem elitélendő. Jelenleg a potyautas a menő, talán amikor az adózók mondhatnák meg milyen legyen a kormány, akkor olyan lenne, aki ezt a potyautas rendszert megkurtítani vágyna. A harmadik megoldás a magánosítás, ahol minden EÜ, oktatás pénzbe kerül így az elvonás kevesebb, azaz megvalósul az arányosabb befizetés - kivonás.
Fenntarthatatlan a jelenlegi rendszer ahol a többség eltartott kíván lenni, cserébe az egyre kevesebb eltartókat sarcoljuk. De a szabad munkaerő-áramlás miatt a képzettebbek elmennek, még nehezebb helyzetbe hozva a maradó aktív réteget. Ha nem megy a reform, akkor borul a bili a sarcok előbb utóbb lázadáshoz vezetnek majd. És a fiatalság lehet, hogy légyszámilag kevesebb, de fizikailag erősebb és elszántabb lesz. …és akkor nem számoltam még azzal, hogy a kettesre törekvés két legnagyobb hátránya, egyrészt a folyamatosan rossz közérzet, másrészt gazdaságilag veszély a bukásra

PasszívAgresszív 2011.02.15. 17:38:00

Akinek nincs gyereke, másodrendű állampolgár, aki nyugdíjas, az is másodrendű állampolgár, hisz csak élősködik az állami kasszán. Akinek van 8 gyereke, de munkája nincs, az nem fog nyugdíjat kapni, vagy csak minimálisat, és fenntartja a szaporulatot is(már három gyerekkel). Ő az ideális állampolgár. Kurva élet.

Talleyrand 2011.02.15. 17:38:06

Gratulálok a cikkhez, nagyon szépen összefoglalta a pro érveket, kíváncsi leszek a holnapira is. Azt gondolom ez egy olyan kérdéskör, amiről érdemes vitatkozni, természetesen racionális érvek talaján maradva.
Sajnos sok kommentelőből a Fidesz elleni zsigeri gyűlölete beszél, ahelyett, hogy értelmes, higgadt érvekkel támadnák a javaslatot. Feltételezem, ezen cikk színvonalából kiindulva, szerencsére holnap megkaphatom ez utóbbit is a Véleményvezérben.
Bevallom első hallásra nekem is abszurdnak tűnt az ötlet, és most sem mondom, hogy feltétlen támogatom, de igenis vannak racionális érvek mellette, melyeket tisztességgel végig kell gondolni annak, aki ezzel kapcsolatban nyilatkozik. Az egyenlő és közvetlen választójog valóban nagyon fontos alapelve napjaink politikai rendszerének, de ha állandóan csak a szent és sérthetetlen elveket, szólamokat szajkózva érvelünk, és tőből visszautasítunk mindent, ami ezekkel valami kapcsolatban áll, soha nem fogjuk megtalálni a megoldást a társadalom problémáira.
Az emberiség történelme egy fejlődési folyamat, amelyet a társadalmi, gazdasági igények, szükségszerűségek generálnak. Ki állítja, hogy megérkeztünk a Kánaánba és innentől nincs hova fejlődni? Az uralkodó eszmékhez való reflexszerű, megkérdőjelezés-mentes ragaszkodás már sok tragédiához vezetett (ld. kommunista diktatúrák, egyházi dogmatizmus, stb.).
Demokratikus elkötelezettségű vagyok én is, de nem szeretem, hogy bizonyos dolgokkal kapcsolatban egyszerűen nem lehet kérdést se felvetni, anélkül, hogy ez meg ne bélyegezné az illetőt.
Egyébként bennem az a kérdés vetődött fel, mi lenne az állami gondozottakkal?

salamander 2011.02.15. 17:38:10

@Gerzsonka:

Igen igazad van!

A műveltségi cenzus is fontos pontosan ennek kizárására. Olvasd el az 1938 évi XIX tv. III. Fejezetét a választójogosultságról

www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=8074

Karnamantra 2011.02.15. 17:38:12

Akor engem ma hátrányosan megkülönböztetnek, az alábbiak alapján:

- nő vagyok
- egyedülálló nő vagyok
- gyermektelen nő vagyok (a leendő csorba szavazatommal duplán)
- kereskedelmi szférás vagyok (tehát sehol semmi kedvezmény)
- nem vagyok diák, nem vagyok nyugdíjas (nulla kedvezmény)

A fizetésem nettója 6%-kal lett kevesebb idén. Ráadásul. Kérdem, miért nem inkább bekupacolnak valami nagy épületbe, és hagynak minket ott megdögleni? Költségkímélőbb lenne.

füvészkertész 2011.02.15. 17:38:13

Gerzsonka

Nem tudtam hogy diploma mellé még az is jár h téged nehezebben vezetnek meg politikai vakításokkal!
Kell még tanulni iskola mellé úgy látom!

Értelmiség jelentős részére nem h választójogot, még egy csapágygolyót sem bíznék rá!Attól hogy vkinek papírja van arról h valamit csinálhat nagyon nem jelent semmit!
Politikusaink nagy többségének állítólag van diplomája és hol tartunk?
Mondok jobbat, elmúlt rendszerben a politikusaink jelentős részének nem volt, ha volt is akkor 3 hónapos moszkvai gyorstalpaló képzésen szereztek diplomát., hova is vezetett ez? Ugyan oda! szarba nyakig!
Rálátás, meg különb vagyok mert nekem van ha ha!
Nincs harag, de ezekkel a kijelentésekkel vigyázz!
ui.: most csinálom a második diplomámat, és hamarosan a második gyermekemet is :)

Labancz 2011.02.15. 17:38:21

És mi lesz az aranyhalakkal?! Nekik is kéne szavazati-jog. Mind fideszes.

woland07 2011.02.15. 17:38:24

Nekem csupán egy kérdésem van: kinek járna a legtöbb szavazati jog? Na?...
Igen, jól gondolja a kedves olvasó...
Azt hiszem, ezzel le is zárható a vita.

Joooe 2011.02.15. 17:38:26

@Feri nagyapa: nem is rossz, bár akár kombinálni is lehetne az itt vitatott javaslattal gyerekenként 7 euróval :)

Khayness 2011.02.15. 17:38:28

@mimindannyian: Két szent tehén egymás mellett vajon eltartható lesz az állam bácsinak addig, amíg normális nevelési körülményeket biztosító támogatást fizet a gyerek után keresőképes koráig?

Nagyon is megértettem, hogy miről van szó, de egy államháztartásilag megengedhető támogatás mellett is sok pénz marad egy gyerkőc.

Most ráfizetünk, azt lehet hogy x év múlva visszahozza a pénzt a járulékfizetők körébe újonnan belépő népszaporulat - kicsit rizikós terv.

ayatollah 2011.02.15. 17:38:30

Hát elég furán hangzik. Először belevág a segélyükbe utána meg sokszoros szavazati jogot ad nekik? Ez elég öngyilkos taktikának látszik...

pirimogyoró 2011.02.15. 17:38:32

@Yoss: Mert ez előnyt jelent az ezt támogató pártok számára! Ha előnytelen lenne, szóba nem hoznák.

evicacica 2011.02.15. 17:38:34

@babel: nekem is ugyanez jutott eszembe. És ahelyett, hogy azok is ezen gondolkodnának akiknek ez a dolga és/vagy akiknek minden lehetőségük adott ahhoz, hogy tenni akarjanak és tudjanak - nos, ők éppen a maradék éveket osztják fel és az utolsó játszmához állítják fel a bábukat a sakktáblán, mintha legalábbis bárki is nyerhetne.

dr. trafik nomac 2011.02.15. 17:38:40

@molnibalage: Ez mondjuk az elmult 11 ev befizeteseire pont nem lett volna igaz, feltve persze, ha nem lopja el OV.

Kyrie Eleison 2011.02.15. 17:38:45

Aki azt hiszi, hogy ez a demográfiai katasztrófa megelőzésére kitalált terv lenne, az, bocsánat, de komplett hülye.
Ennyire vakok nem lehettek, emberek!

fogash 2011.02.15. 17:38:47

@Yoss: mondjuk az a 3millió nyugdíjas, aki úgy akarja megmondani, mi legyen, hogy semmit nem fizet bele? Kibicnek semmi se drága...

Amúgy SZJA-hoz kellene kötni a szavazati jogot, nem gyerekhez. A norvég kisebbség 16 gyereke ugyanannyi szavazatot jelent, hogy növelje a segílyesek táborát? Köszönöm, nem!

MindenbeKészakarvaBelepofázóZombi 2011.02.15. 17:38:50

Azt nem lehetne, hogy dédnagyanyám harmad-unokatestvéreinek a leszármazottai után is kapjak szavazati jogot?
Miért kell az embereket, (nem a ZEMBEREKET) hülyének nézni??
Ebből is látszik, milyen komoly programmal vágtak neki OV uralkodásának, milyen precíz gazdasági csomagjuk volt, ami csak arra vár, hogy OV végre vezethessen minket.

Mondják azt, hogy a következő választási cédulán csak két választási lehetősg lesz. FIDESZ vagy a Magyar Polgári Orbánviktori Királyság, aztán viszont hallásra.

Szégyen ami folyik, azt pedig különösen szégyenletes, hogy úgy állítják be a dolgot, hogy mi asszisztálunk hozzá lelkesen.

Kyrie Eleison 2011.02.15. 17:38:53

@okostojgli:
Először jót röhögtem, de be kell látnom, igazad van.

Sferrari 2011.02.15. 17:38:55

de ezek milyen érvek már? Most komolyan van olyan ebben az országban aki választójogért vállalna gyereket? A gyerek vállalás felelősséggel jár, kicsit az az érzésem hogy itt most ki akarják fizetni a azt ha szül valaki gyereket :S Lehet egy két éve gyütt élő pár azért vállal majd gyereket mert adókedvezmény stb egyéb előnyük járnak vele, de lehet hogy gyerek nevelésre abszolút nem készültek fel! Vagy qrvára mindegy csak legyen gyerek, mindegy milyen családban nől fel? Lassan már úgy beszél a kormányzat a gyerek vállalásról mint egy rohadt statisztikai adat azt sehol nem olvasom hogy jól gondolják meg mikor vállalnak gyereket, tényleg készen állnak-e rá :S

Kytia 2011.02.15. 17:39:00

Félreértitek. Nem azt akarják, hogy csinálj több gyereket. Szarnak a gyerekeidre. Azt akarják, hogy azoknak legyen több szavazata, akik általában rájuk szavaznak. Mivel ők a konzervatív jobboldal és mindenféle keresztény duma nyomatásával veszik meg kilóra a népet, sanszos, hogy azok körében nagy a támogatottságuk, akik nem használnak óvszert. És ha minden nagycsaládosnak háromszor annyi szavazata lesz, akkor a Fidesz baromira jól jár. Aztán majd eszik a szart, mert a szinglik kivándorolnak, maradnak a családi pótlékosok, meg a nyugdíjasok, oszt őket lehet majd állami pénzből etetni, de addigra már mindegy lesz, mert az Orbán porontyok, meg haverok jövője el lesz intézve. A többi meg kit érdekel.

Kyrie Eleison 2011.02.15. 17:39:02

@feledékeny: Csak te másik fajta zember vagy, az a fajta, aki nem számít. Ők meg azok a fajta zemberek, akikre momentán szükségük van...!
Amúgy demokrácia van, és mindenki egyenlő.

Mr. Waszabi 2011.02.15. 17:39:04

Az eőző OV kormány gazdaságélénkítő csomagja átlátható volt, és azt viszonylag gyorsan hozták ki. Hatásos is volt. Mostani igérgetéseik messze esnek az akkori hatékonyságuktól. Most homályos mindne ígéret, kétértelmű tervezetek. Nyilvánvaló, hogy ez a javaslat csak arra jó, hogy a Mo. lakosságának 10%-át adó, gyermekvállalásban kimagasló, ám többségében kevéssé iskolázott kisebbség szavatai révén hatalmukat megtartsák. A szándékokra utal az az arrogancia is, amit az elmult hónapokban tanusítottak a gondolkodó és zámonkérő állampolgárokkal szemben - a csillagokat si lehazudták az égről, egy egyenes válaszuk nem volt. Egy sem. Melébeszélés, süket duma sulykolása, az igen. Az is nyilvánvaló, hogy az említett térsadalmi réteg nem fog kimenni tüntetni, nem fog alkotmányos jogaival élni, mivel eddig sem volt jellemző. Ezen az alapon az adófizetőket is juttassuk többlet szavazati joghoz, hisz ők meg anyagi többletterhet viselnek az inaktívakhoz képest. Ők miért is nem érdemelnék meg? Gyakorlatilag minden társadalmi rétegnek találhatnánk okot, miért kapjanak szavatai súlytöbbletet. H amár a cik felütése utalt az amerikai alkotmányosságra, megemlíteném, hogy 220 év alatt egyszer sem merült fel annak iyletén jellegű módosítása. Nem kellett. Ugyan lehet verni a nyálunkat és az EU-nak is alkoztmény ügyben, de akkor is gyerekcipő ez még. Milyen demokratikus gyakorlata van Európának? Mi alapján tudna meghatározni egy, az amerikainál működőképesebb modellt, amikor az ottani emberi alapjogokat itt sok esetben még formálisan sem ismerik el? Itt az alaphozzáállás az, hogy a kisember hülye, majd a hatalom megmondja, mi neki a jó. Aki nem tud főzni, sztem ne álljon szakácsnak lagziban, mert csúfos vége lesz, elszarja az egészet. Előbb tanuljon meg főzni, logikus. Az is elgondolkodtat, hogy az EU-ban a briteknek van a legnagyobb hagyományuk dmeokrácia területén, még is aránytalanul kevés szó hallatszik erről. Pedig az is bizonyított már 500 évet lassacskán.
Rózsaszín idealizmusból nem lehet megélni, működőképes dolgokra lehet alapozni a valóságot, különben a tervek csak álmok maradnak.

==T== 2011.02.15. 17:39:07

Szerintem hatalmas ostobaság. De ha lesz, csak a következő megszorításokkal:

- csak aktív adófizető és büntetlen előéletű szülők esetén

Iustizmord 2011.02.15. 17:39:11

@"streetfighter": ezt hívják úgy hogy virilizmus, az 1880-as években még a városokban megvolt. pesten is.

repattila 2011.02.15. 17:39:13

A cikkben írt elképzelés szép és meggyőző, de túlzottan általánosító ez az eltartott, eltartó felosztás. A helyi szinten kialakuló akár nagyon nagy szavazategyenlőtlenségek szerintem a kisközösségeket teljesen ellehetetlenítenék.
Ráadásul az aktív korú népességben, az eltartottak körében szerintem arányaiban sokkal több gyerek születik, ami hosszú távon az egész érvrendszert megdönti.

dark future · http://www.andocsek.hu 2011.02.15. 17:39:18

A szavazásnál az a kétharmad már megint csak egynegyed akar lenni... Sőt még annyi sem.

Közepes 2011.02.15. 17:39:24

Mi ez a faszság????

Az adó befizetéshez kell kötni a szavazati jogot!!!
Nyugdíjas vagy? Segélyekből élsz? Függsz a rendszertől? akkor nem szavazhatsz!!! punktum

Üdv.

Faculty 2011.02.15. 17:39:29

hát gyerekek azért ez messze nem hozza a véleményvezér szokott szinvonalát.

a gyermekek szavazati jogával pont annyi a baj mint a hülyék szavazati jogával, hogy felelős döntésre késztet embereket, akik messze nincsenek ennek a felelős döntésnek a birtokában.

igényes 2011.02.15. 17:39:33

Nem tudom eszébe jutott-e valakinek, hogy ne szavazhasson az, akinek van lakása, és a rezsit is tudja fizetni, de elmúlt 16 éves.

Eredmény lehetne:
1. Azok szavaznának, akiknek megoldandó problémájuk van.
2. Akikre lehet szavazni azok száma megyénként átlagban 5 fő. Fizetésük alapból 3 000 000Ft. GDP emelkedés esetén a 3 000 000 Ft 20%-a sikerdíj. GDP esése esetén minimálbér. Természetesen költségtérítés ok. Lézer nem.

nowy 2011.02.15. 17:39:35

Egy technikai kérdésem lenne : ha 10 éve nevelem feleségem első házasságából született gyermeket,akivel a vér szerinti apja soha nem törődött,akkor kit illet a szavazat ? Vagy az elvált szülők gyerekénél,ahol a bíróság a gyereket az egyik szülőnek ítélte,de a másik szülő is szervesen része a gyermek életének és a kialakult helyzet ellenére mindent megtesz a gyerekért,akkor ki kapja a szavazati jogot ? (hogy csak két,politikától,oktatástól,anyagi helyzettől független dolgot említsek)

lyken 2011.02.15. 17:39:44

@Yoss: "Miért kell a jelenlegi szavazási rendszert EGYÁLTALÁN megváltoztani?
Kinek az érdeke és milyen érdek fűzi hozzá?"

A romák aránya magyarországon lassan milliós. Nagy részük a szájhagyomány alapján terjedő "Orbán cigány, akkor rá szavazunk" preferencia alapján szavaz. Ha a gyerekeik után is kapnak szavazati jogot, akkor az plsz minimum 450.000 biztos szavazó. Már amennyiben Viktor nem nyúl hozzá a szociális juttatásokhoz. Nem fog, nem öngyilkos típus politikailag. Ugyanígy a 800.000 rokkantnyugdíjas kérdést se nagyon fogja feszegetni, ill. biztos lehet benne mindenki, hogy a nyugdíjakat se igen fogja bolygatni. Aztán majd 2014-ben lesz egy rakat jóléti intézkedés ami ugyan majd növeli az adósságainkat, de el lehet lőni a lózungokat, hogy ugye Viktor megcsinálta. Megígérte, hogy jobb kesz és lám...

Gyerek utáni szavazati jog témához: Nem mindegy? Úgyis azt csinálnak amit akarnak, tesznek ránk nagyívben. Hogy szerez magának még félmillió roma szavazatot? Most teljesen komolyan: 8 évig a bal oldal uralkodott és szarul éreztük magunkat. Most a jobboldal uralkodik és szarul érezzük magunkat. Mindig minden kormány azzal kezdi, hogy az előző milyen rossz volt, de most majd Ő megmutatja.
Ez a mostani sem különb az előzőeknél, csak még új.

Iustizmord 2011.02.15. 17:39:50

@Friedmann Juci: a felállás a következő; KÉT SZÜLŐ, akik két KÜLÖNBÖZŐ párttal szimpatizálnak, és HÁROM GYEREK.
ezesetben melyik szülő kapja meg a több/két gyerek után járó szavazatot?

version 1: agyonütik a 3. ygereket, és minkét szülő lead +1 szavazatot

version 2: a 3. szavazatot természetesen a fidesz kapja, mert az ő ötlete volt ez az agymenés.

version3: a 3 szavazat a határon túliaké, legyen kis pozitív diszkrimináció mán.

de van itt egy áthidaló megoldás:

elmegy ám az ötletgazda a jó bides pecsába

@Feri nagyapa: hehe, elmés, elmés...

harper 2011.02.15. 17:39:54

Ostobaság a cikk. Plusz szavazati jogért senki nem vállalna gyereket. A hátrányos helyzetűek, gyerekekből élők hatalma viszont nőne, akiknek a szavazatát a legkönnyebb megvenni.
A demográfiai problémákkal mindenki tisztában van.
Ha már radikálisat akarunk tenni, akkor be lehetne tiltani az abortuszt.
Azzal tényleg megoldódna a népesség-probléma.

gomorra 2011.02.15. 17:39:57

@Istvan80_: Elég buta vagy gyermekem, igen, egy 8 gyerekes cigányasszonynak 6-szor annyi szavazata legyen, mint egy 0 gyerekes egyetemi tanárnak!
ad.1: ne nézd le a cigányt.
ad 2. nehogy azt hidd, hogy a 8 gyermek közül valaki nem lehet épp úgy egyetemi tanár - hát akkor mért ne támogasssuk?!
ad.3 a gyermek és azok nevelése mindenek felett, az a társadalom, amelyik a gyerekekkel, gyerekesekkel félvállról törődik, az öngyilkos társadalom s még sorolhatnám, de alényeg, hogy ennek így kell lennie, mert különben a nyuggerek (éljenek békében, míg meg nem halnak) a demokrácia nevében meghalasztják a mai magyar társadalmat

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2011.02.15. 17:40:13

Gyerekhez, befizetett adóhoz, eltartott törpehörcsögök számához nem kötném a szavazati jogot. (Pedig a felsoroltak mindegyikével jól járnék.)

Inkább legyen a szavazólap mellett egy szabvány IQ teszt is, amelynek az eredményével súlyozzuk a leadott szavazatot. Az ostoba, demagóg igéretekkel nehéz lenne választást nyerni.

purga · http://horrormirror.blog.hu 2011.02.15. 17:40:15

tök mind1, h több szavazati jogot kapnak-e a nagycsaládosok, hiszen ha megkapják a határon túliak, akkor itt örökre fidesz kormány lesz.

nemjogasz 2011.02.15. 17:40:25

A cikk tipikus példája az önmagának egy mondatban ellentmondó jobboldali "gondolkodásnak".
Egyrészt, mikor is lett eldöntve, hogy a nyugdíjas másodrendű állampolgár? Hogy semjént idézzem: "Nincs másodrendű állampolgárság". Esetleg mégis? Mint minden fideszes mondatot , ezt is úgy kell értelmezni: "Nincs másodrendű állampolgárság, kivéve, azokét, akik nem ránk szavaznak." Mondom ezt úgy, hogy én sem kedvelem a nyugdíjasoknak kedvező költségvetést, de itt most nem költségvetésről van szó, hanem a demokrácia alapjáró, a minden felnőtt embernek ALANYI jogon járó, és EGYENÉRTÉKŰ szavazati jogról.
Másrészt, akik ezt a szöveget nyomják, hogy "visszaszorítsuk a nyugdíjasokat", meg tapsikolnak a határon túliak szavazati jogának, akik cirka 2 millió olyan szavazót képeznek, akiknél inaktívabbat el sem tudok képzelni. Annál inaktívabb nincs, aki nem él az országban, nem dolgozik az országban, és nem vonatkoznak rá az ország törvényei, csak ha éppen úgy akarja.
Harmadrészt, az, hogy "képviselve legyen a jövő generáció" egész egyszerűen nevetséges, legyen akkor képviselve a jövő utáni nemzedék, sőt az azutáni, így tehát érjen egy gyerek rögtön nyolcvan szavazatot. A jövő generáció képviselve lesz, ha nagykorú és döntésképes lesz.
Negyedrészt, a családpolitika maximum költségvetési vonzatú lehet, azaz maximum pénzügyileg lehet támogatni, mert ha emberi alapjogokat érintő pluszjogokat adunk, vagy másoktól ilyen jogokat megvonunk, azzal megszüntetjük a jogállamiság és szabadság legfőbb vívmányát, a jogegyenlőséget.
Szavazati jogot nem lehet adni, sem megvonni holmi homályos és feltételezett "társadalmi hasznosság" alapján, mert ez utat enged annak, hogy ugyenezen ok alapján elvegyük bizonyos, "társadalmilag nem hasznos" csoportok vagyonát, szabadságát, életét, és már ott is vagyunk, ami már egyszer megtörtént. Persze idáig nem mennének el, de az elv szerint megtehetnék.

midnight coder 2011.02.15. 17:40:29

@RaSHaWeRaKH: A manyupok működése azért jelentett többletkiadást a költségvetésnek mert az átlagpolgár soha nem termelt ki annyi GDP-t amivel fenn lehetett tartani a felosztó-kirovó rendszert + félre tudott volna tenni a manyupba + a rezsijét/kajáját is ki tudja fizetni. Ezért kellett állam bácsinak csépen csöndben kipótolnia a dolgot - hitelből. Na most, az ugye egyértelmű, hogy állam bácsitól a manyup ideális esetben is csak annyi államkötvényt tudott megvenni, mint amennyi pénzt neki állam bácsi - hitelből - adott. Azaz a manyup - ideális esetben - azoknak az államkötvényeknek egy részét vette meg, amit állam bácsi arra bocsájtott ki hogy a manyupokat finanszírozza. Szóval, ez a manyup finanszírozta állam bácsit felvetés nem kicsit vicces. Másrészt, a manyupok közül szvsz elég kevés lesz aki olyan reálhozamot tud felmutatni mint ha az egész befektetés közvetlenül államkötvénybe megy.

pikk-pakk (törölt) 2011.02.15. 17:40:31

Nem értek egyet a gyerekek utáni szavazati joggal. Aki gyereket nevel, ettől miért lenne kiváltságos? Ettől nem lesz se több, se kevesebb másoktól.

Másrészről, politikai hatalomváltásnál, ha más lesz az értékrend, akkor meg más réteg kapna több szavazati jogot ?
Demokráciában, egy felnőtt ember, egy szavazat, úgy igazságos. Független jövedelmi, származási, családi...stb. hátterétől.

Másrészről, ha egy középiskolás politikai nézetei nem egyeznek meg a szüleiével, kötve hinném, hogy a tisztelt szülők a gyerek kérésének megfelelően szavaznának. Páratlan számú gyerek esetében, ha a szülők politikai nézetei sem egyeznek meg, akkor melyik szülő is szavazzon a csemete helyett?

Demográfiai tasztrófa felvetéshez:
idősödik a társadalom, a generációs korösszetétel probléma. Ha valami csoda folytán több gyerek születne, mi garantálná, hogy felnőttként munkájuk is lenne? Technikai fejlődés van folyamatosan, arányaiban egyre kevesebb humán munkaerőre van szükség, irodai környezetben is, hála az egyre jobb vállalati és ilyen olyan szoftvereknek, nem csak mezőgazdaság, ipar esetében. Back office dolgozókat is építenek le folyamatosan. Másrészről, a mai gyerek ha felnő, nem hinném, hogy kasszásokat lát majd a pénztáraknál, chip-es fizetés...stb. Egész más világ lesz.

hal1fan 2011.02.15. 17:40:37

Nem igazán érdemes már hozzászólni. Gyerekszám utáni +választójog megadása ésszerűtlen dolog. De ezt itt már sokan megfogalmazták... "Az ország ereje a kiművelt fők sokaságában vagyon." Nem a (műveletlen!) sokgyerekesek körében.

Agyrém.

Belial666 2011.02.15. 17:40:41

Ez tényleg egy elmeháborodott ötlet. Talán adjunk szavazatot annak, akinek egy éjszaka
a) több magömlése van
b) 6 óra előtt felkel
c) gyalog jár munkába, nem vezet autót
blablabla.
Ébredjetek már fel! Ilyen agyament baromság mellé hogy lehet kiállni? Hogy lehetne ilyesfajta pozitív diszkriminációt alkalmazni? Óriási csalódás, hogy a VV erre a béka gluteusa alatti szintre süllyedt. Gratulálok. Ilyen van, hogy ezt a blöfföt komolyan veszitek??

midnight coder 2011.02.15. 17:40:43

@bonakovacs: Hitler elvtársék demokratikus úton jutottak hatalomra. Lenin elvtársék pedig a munkásosztályra alapozott forradalommal. Egyik esetben sem hiszem hogy túl sok érettségizett lett volna a tömegbázisukban.

jbl 2011.02.15. 17:40:50

nekem van két gyermekem, + 2 szavazat
a feleségemnek is van 2 gyermeke, + 2 szavazat
összesen 6 szavazat!
ha elmennénk szavazni!
de nem megyünk, nincs kire!!!

Brannagh · http://studiolum.blog.hu 2011.02.15. 17:40:53

Nem olvastam végig minden kommentet, ezért lehet, hogy ezt már valaki említette előttem. Szerintem nem az a lényeg, hogy azért örül egy két-három-x gyerekes család, mert ennyivel több szavazatot adhat majd le akármelyik pártra, hanem azért, mert a pártok a kampányba (adja ég, hogy a tényleges politikájukba is) olyasmiket vesznek be, ami a gyerekes családoknak, szülőknek, netalántán a gyerekvállalás előtt álló fiataloknak kedvez. Hiszen többszörösen számít ezeknek a személyeknek a szavazatára. Ezzel végre politikai teret is lehetne adni a fiatalok támogatásának, nemcsak beszélni róla, hogy de jó volna, ha valami végre nekik is kedvezne.
Ha ez a kezdeményezés ilyen eredményre vezet, akkor szerintem gyakorlatilag mindegy, hogy kisebbség vagy értelmiség vagy más szülő adja le a szavazatát valamelyik pártra. Talán még az is mindegy lesz, melyik pártra, mert a szavazóbázis meghódítása érdekében mindegyiknek lesznek hasonló intézkedéstervei.

regress 2011.02.15. 17:40:55

kötelezővé tenném a képviselők elmeorvosi vizsgálatát.egy független ,uniós orv.bizottság előtt

szikjáró 2011.02.15. 17:40:57

Nem szabad a gyerekek után szavazati jogot adni, mert akik tömegével állítják elő a gyerekeket (ugye nem kell nevén nevezni a réteget), a saját szavazatukat is áruba bocsájtják egy-egy alkalommal, ahogyan azt a mindenkori kormány, valamint a parlamenti pártok többsége (ez is, az is) szépen kihasználja/kihasználta.

Leírom másképpen is.
Jelen gazdasági helyzetben, felelősen gondolkodó ember nehezebben vállal gyereket.
A pályakezdők, akiknek kilátásuk sem igen van saját egzisztencia építésére inkább azon törik a fejüket, hogy leszálljanak a szüleik nyakáról, házuk-lakásuk legyen, önálló életet élhessenek, majdcsak ezek után következik a gyermekvállalás dolga. Magyarán azok érdekei sérülnek erősebben, akik minél inkább próbálnak befizetővé válni az államkassza irányába, akik dolgoz(ná)nak, és azok kapnak extra jogokat, akik a gyerekgyártásból csinálnak sportot.

Sarkítom:
Diplomás, kapcsolatban élő gyermektelen ember vagyok, házasságkötés előtt és jóval a gyermekvállalás előtt. Ne érjen többet annak a másik embernek szavazata, aki volt osztálytársam, majd volt osztálytársa a húgomnak is (szintén diplomás, szintén kapcsolatban, szintén gyermektelen még), majd valahol a hatodik általános iskolai osztály környékén elérte a 16.életévét, kerített egy feleséget és azóta a hatodik gyerekével áll sorba segélyért, vagy néhanapján valami közmunkáért, egyébként fogalma sincs semmiről, nem ért semmihez, esélye sincs adófizetővé válni, és a gyarmekeinek is fel kell kötni az alsóneműt, ha tisztességes emberekké akarnak válni.
Értem?

biohouse 2011.02.15. 17:41:03

Az adófizető családosok bárminemű támogatása a helyes lépés, és ez inkább adópolitika. Nem hinném, hogy a cigánykisebbséget évről évre növekvő szavazatmennyiséghez kellene juttatni, ez egyértelműen kontraproduktív, azok szavaznak, akik a magas és még magasabb segélyezésben érdekeltek. Paff, öngól.

The_Assassin 2011.02.15. 17:41:05

szavazati jog = SZJA fizetése az elmúlt 3-évben min. 2-szer.
(persze mínusz kismamák, nyugisok és a gyerekek 18-25 év között)

hirtelen ennyi

kit hagytam ki?

Három Nyulak · http://apamsecret.blog.hu/ 2011.02.15. 17:41:16

Halkan kérdem, hogy azt a roppant közhelyes megállapítást, mely szerint a nyugdíjast a nyugdíján kívül semmi más nem érdekli, honnan a francból tetszik venni? Mert a fenti érvelés ezen a közhelyes ostobaságon alapszik, vagyis inkább bukik meg.

kvasztics47 2011.02.15. 17:41:20

Nagyon radikális megoldás arra, hogy hülyét csináljanak a MAGYAROKból!
Azt hiszik, hogy európában is csak hülyék laknak, Vagy, hogy nem szereznek tudomást erről a barom újításról.
Én is hibás vagyok, mert időt pocsékolok egy ekkora baromság kommentálására.

Padli Jean 2011.02.15. 17:41:23

Magyarországon az adót rendesen fizető, gyermeket az elfogadott normák szerint nevelő, az életüket az elfogadott normák szerint élő emberek (magyarok és nemzetiségiek) kapjanak plusz szavazatot.

SENKI MÁS NE!

Talleyrand 2011.02.15. 17:41:30

@ave: A taníttatásáról, vagyonáról és jogi ügyleteiről is a szülő dönt a gyereknek, ennyi erővel a szavazati jogról döntés se nagyobb antidemokratizmus... Nem mondom h egyetértek, de azért érdemes néha a dolgok mögé nézni, mielőtt elvből elvetnénk. (Hozzáteszem nekem is ez volt az első reakcióm, úgyhogy nem bírálatként írom.)

Vitez Belizar · http://agoraanomalia.blog.hu/ 2011.02.15. 17:41:34

Bár az ötlet számos lebonyolítási-technikai kérdést vet fel, az aktuális poszttal alapjában egyetértek.

Érdekes a kommentelők többségének full elitista hozzáállása, amely nagyobb értéket képzel saját maga szavazatának, mint egy retardált/alulképzett/cigány/többgyerekeslúzer/ingyenélőmunkanélküli voksának. Ez inkább közelít a fasiszta látásmódhoz, mint az ugyanazon körökben rendre agyonnácizott fideszé. De ne fasisztázzunk, mert az más korban volt és más körülmények között, inkább térjünk észre: a szavazójog ijedtén való kibővítése nem fogja aláásni a demokráciát, nem lesznek másodrendű állampolgárok (volt ilyen blog is), egyszerűen egy nem ok nélkül preferált réteg nagyobb szavazati erőt kap, azok, akik emberanyagot termelnek a jövőnek. Tök mindegy, hogy nem csak Nobel-díjas fizikusokat és überhatékony vállalkozókat, hanem nagyobb számban kétkezi munkásokat, sőt útkaparókat, de éppen ez a normális, mert a társadalomnak rájuk szüksége van. Ha majd az lesz a vész, hogy túl sok gyerek születik (mint az arab világban), lehet elkezdeni gondolkozni, hogy bizonyos gyerekszám felett már nincs többlettámogatás - de ettől nagyon messze járunk.

Az, hogy egy ilyen változtatást egyértelműen a Fidesznek lenne haszon... ezzel is vitatkoznék. A gyereknevelő egy olyan réteg, amely még érzékenyebb a gazdasági és politikai baklövésekre, mint a többi, hiszen sokkal kicentizettebb egy családi költségvetés (magam is tapasztaltam, amióta gyerekem van), és kevésbé lehet ideológiai úton befolyásolni, mint pl. nyugdíjasokat. Tehát, ha balfék egy kormány, dupla erővel söprődne el az útból, mint bármikor ezidáig.

e-hajos 2011.02.15. 17:41:39

Még most is alig hiszem el, hogy komolyan gondolják ezeket a plusz szavazatokat.

Ez egy választási KASZTRENDSZER lenne, ahol a fiatalok, az idősek és a gyermektelenek lennének a PÁRIÁK.

... és félek tőle, hogy ez csak a kezdet lenne.

igényes 2011.02.15. 17:41:43

A mai napon pelenkát cserélt Orbán, Kövér és a Pintér Rambo. Vona mondta az egyenruha védelmében, csodálkozom, hogy ekkora faszok vagytok, hagytok szóhoz jutni!

Európában ez nem lehet, de Vona megmutatta ez a kormány retteg!

kicsinadal 2011.02.15. 17:41:48

A poszt érvei elég ingatag lábon állnak, és egész sor olyan feltételezésre épülnek, amelyek bekövetkezésére jó esetben is mindössze annyi esély van, mint be nem következésükre. Nem igazán látom az összefüggéseket az elöregedő társadalom és a gyerekek szavazati joga között, de ez az én bajom. Az meg egyenesen vicces,ugyanakkor meg elképesztően cinikus és szánalmas, hogy majd a politikusok ettől stratégiai léptékben gondolkodók lesznek, és képesek lesznek nagyobb időtávokban gondolkodni. Ugyan már... Az pedig nem érv, hogy ez azért lenne jó mert radikális. Gondolom sokan vitatkoznának velem például akkor, amikor a hátfájásomat a szomszéd legyilkolászásával próbálnám orvosolni. Pedig elég radikális nem? Valahogy nem tudom elképzelni, hogy aki ezt leírta az el is hiszi, amit tényleg sajnálok, mert nagyon vártam ezt a posztot.

kvasztics47 2011.02.15. 17:42:02

@Scaramella va alla guerra: sajnálatos, hogy a reáltudományokban doktor bácsikádtól nem tanultál semmit, ha a törvény hibáját abban fedezed föl, hogy a cigányok sok szavazatot kapnak
Nagy tévedés, hogy a cigányok egytől-egyig egyformán gondolkodnak. Ugyanúgy megosztottak mint mink, hiszen ők is Orbán gyermekei.
A MAGYAR virtust megtestesítő javaslat azért baromság, mert csak. Hogy lehet, hogy azok a barmok akik, már több száz éve demokráciában élnek és gyakorolják a szabad választásokat ezidáig nem jöttek rá erre a hibára?
Magyarországon még nem lehetett olyan szabad választás, hogy a 10 millió magyar a jól felfogott egyéni érdeke szerint szavazzon, válasszon a lehetséges Valós! alternatívák közül.
Ami abból fakad, hogy nem tanultunk meg szavazni, nem tanultuk meg a szavazatainkat értékelni.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2011.02.15. 17:42:07

@bnyuszi:

Ha egy nyugdíjas (vagy egy cigány) meggyőződésből szavaz a szociális háló erősítéséről, pont olyan szíve joga ezt tenni, mint nekem az ellenkezőjét, aki számára a szabadverseny támogatása és az infrastrukturális befektetések fontosak, a szociális védőháló pedig abszolút nem érdekel, mert nem szorulok rá.

Ez a demokrácia, ezt kell szeretni. És a demokrácia alapelve, hogy mindenki EGYENLŐ szavazattal rendelkezik. Pont. Aki olyan bődületes marhaságokkal áll elő, hogy adófizetéshez kösse a szavazati jogot, az nem érti a demokrácia lényegét.

De nem is itt a baj, hanem ugye ott, hogy ki kell védeni azok szavazatát, akiknek valójában fogalmuk nincs hova és miért ütötték a pecsétet.

Nos, erre van a szlovákiai SaS liberális (pfuj, ugye?) pártnak egy zseniális javaslata.

A szavazás ezután is mindenki számára hozzáférhető legyen (demokrácia), de ha valaki nem él ezzel a jogával, kapjon érte néhány eurónyi anyagi juttatást. Magyarán, aki nem használta el a szavazási kuponját, azaz fontosabb számára az a pillanatnyi 4-5 euró, mint az ország hosszú távú sorsa, az másnap pénzre válthatja a kupont akármelyik bankfiókban. Így csak az fog szavazni, akit tényleg érdekel a dolog.

Kár, hogy a javaslatot startból visszadobták…

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2011.02.15. 17:42:08

@molnibalage: Ezért marhaság az egész nyugdíjrendszer úgy, ahogy van, érdekes, hogy ezt senki sem teszi szóvá.

A nyugdíjasnak nem a mostani munkavállaló adójából kellene élnie, hanem abból a megtakarításból, amit pl. magánnyugdíj címen rendszeresen letétbe helyezett saját aktív élete során.

Ez most már nem kivitelezhető a mostani nyugdíjasokra, de a következő generációra már igen. Feltéve, hogy nincsenek felcsúti robinhúdok, akik gátlástalanul lenyúlhatják az ilyesfajta befektetéseket.

Truth-Love 2011.02.15. 17:42:15

Csalódtam benned Véleményvezér, hacsak nem viccnek szántad a jegyzetedet. Ha bárki is azt hiszi, hogy demográfiai vagy valamilyen gazdasági problémát meg lehet oldani szavazati joggal, az nem normális. Demográfiai problémát dugással, gazdasági pedig hatékony munkával lehet megoldani.

parlamentarista 2011.02.15. 17:42:19

a választójog sehol sem alkotmányos alapjog. az emberek többsége nem születik demokratának, hanem azzá válik, vagy nem válik azzá. ennek megfelelően egy ország vagy jól jár az általános választójoggal, vagy rosszul.

de amit látni kellene, hogy itt nem gyerekek gyakorolnák a demokráciát, hanem a szülők, tehát ezt a atyáskodó politikai szemléletet még inkább erősítené, miközben valószínűleg inkább a szegények körében hatna a gyerekvállalásra, a szavazati jog relatíve ott ér többet.

amin szerintem el kellene gondolkodni, hogy a választókorúvá válást előrehozni feltéve, hogy a fiatalok letesznek valamilyen kisérettségit. és esetleg azon is el lehetne gondolkodni, hogy a szavazati jog nagyjából a "8 általánoshoz" legyen kötve. erre mondom, hogy kellene valamilyen kisérettségi, ha nem is visszafelé, hanem felmenő rendszerben.

és akkor ezzel a szavazók átlag életkora csökkenne valamelyest, és azok a fiatalok is beleszólhatnának a közéletbe, akik az adott ciklusban lesznek önálló felnőttek, és akkor nyilván érdemes lenne megtudni, hogy mégis mit várnak a nagy betűs élettől, benne a közélettel. tehát akkor nyilván a fiatalokról több szó esne. és gyanítom, hogy ezek a kamaszok nem azt mondanák, hogy akkor legyen még több szex, még több drog, még több buli, hanem azt akarnál, hogy találjuk meg az egyensúlyt totális szabadság, és a teljes tiltás között.

Jofiu 2011.02.15. 17:42:23

@Mercel:
Az utoiratodban leirtakhoz hasonloan szoktam en is gondolni. Magamban altalaban a mai kozeleti 'kultura' forrasanak dominansan a Fideszt tartom, meg ha nem is ok csinaljak egyedul, de ok dolgoztak ki, honositottak meg es vittek tokelyre. Es mivel bevalt a hangulatpolitizalas, a tobbiek lemasoltak. Gondoljunk szegeny szerencsetlen Medgyessy utolso pillanatos igergetesere. Az mar csak hab a tortan hogy a szerencsetlen nem figyelt elegge, es igyekezett be is valtani az igereteket, pedig az nem tartozik a 'kulturahoz'. Aztan jol bele is estunk a lefele tarto spiralba ezen rosszkor elkovetett szavahihetoseggel, azota is azt nyogjuk, megspekelve az egyre jobban tokenyre fejlesztett 'kultura' alkalmazasaval, tovabb ronta az egeszen, amit a Fidesz setrodott, csakazertse mukodom egyutt, semmiben! Semmiben! Ertetted?!! Semmmibeeen! Hazug nemzetrontokkal ha beledoglik mindenki se!! Vili?!
Meg ha jo is lehetett volna ez az (mondjuk parlament letszamanak csokkentese), csak mert mas mondja, ezert muszaj belekotnunk, ellehetetlenitenunk valahogy.
Vegul lattuk, hogy a mestert meg nem lehet utolerni a 'kulturaban', a tobbiek felveszik a stilust, a Fidesz pedig otthon van a terepen es legyozi a rutinjaval.
Remelem, most az idokitolto hulyeskedesek, meg a reflektorfenybe eloretolt szerencsetlen idiotak - akik fikarci megeroltetes nelkul tudnak hiteltelenne valni - mogott par okos ember komolyan rancolja a homlokat, hogy hogy a turoba is lehetne jol csinalni.
Meglatjuk.
Remelhetoleg nem csak annyi van bennuk ami latszik. Mert akkor ajjjajajjjaj

quendelapo 2011.02.15. 17:42:29

Sok nagyon jó írást lehetett olvasni az elmúlt hetekben a VV-n, jó érvekkel, következtetésekkel. Úgy tünt VV képes mérsékelt jobboldali, konzervatív szemszögből napi problémákra úgy reagálni, hogy abból szépen fokozatosan kibontakozik a vállaható új jobboldali érvrendszer.
és akkor jön ez a szöveg...
iszonyat
Úgy látszik nehéz beismerni, hogy a korábbi harcostársak felkészületlenek és reménytelenül populisták.

Jofiu 2011.02.15. 17:42:32

Egyebkent szerintem nem kell minimalis eleslatas sem ahhoz, hogy eszrevegyuk, a szavazati jog adasa az annak jelenthet kozvetlen es kezzelfoghato hasznot, akinek a szavazati jog nagyon fontos.
A politikusnak.
A tobbieknek, a szavazati jog ot kapottaknak max kozvetve, raadasul mindenfele garancia nelkul. Az hogy valakit megszavaznak nem jelent szamara semmifele kotottseget mit kell tenni. Es akkor meg nem is beszeltunk rola, hogy a palya szelerol orditozo nem is tudja meg mibe fog bele, majd ha belefogott, akkor tudhatja, felelotlenul igergetett e (tudjuk, hogy igen, meg most is ez volt a helyzet, lathatoan meglepodtek ezen azon, vagyis ugy tettek, mikor atvettek tettre keszen a kormanyzast, aztan azota is tettre keszek)
Amit boritekolni lehet, hogy a szokasos szavazatvadaszatban uj front nyilik.
Mivel a jelenlegi politikai 'kultura' nem kedvez az oszinte es megfontolt politizalasnak, jellemzoen nem az eszervekkel, realisan felmert es oszinten kommunikalt konkret tervekkel lehet celt erni, hanem pofatlan igergetesekkel es kodositessel (ezt inkabb hazudozasnak szoktak emlegetni), ami tortenni fog ha keresztulviszik a szavazok bazisanak noveleset, hogy a plusz szavazatot kapottak a politikai harcok kereszttuzeben talaljak magukat. Barmifele megbizhato elony nelkul. Persze joparat ez nem fog erdekelni, jo az ami jonak hangzik alapon, de a tisztesseges hozzaallasuakat vegleg elidegeniti az egesz kozelettol (itt most batran felteteleztem, hogy ez meg nem tortent meg :-) ).

Nem is beszelve, hogy nem a szavazati jog az ami gyermekvallalasi kedvet vagy konkret, kezzelfoghato segitseget jelent, az okosobbja latja, hogy ez nem megbizhato tamogatast a gyermekvallalasban. Igergetest azt tuti fog jelenteni, az meg sosem maradt el. A megvalositas mar annal inkabb.
Marpedig aki a negyevente valtakozo politikai csatarozasokra mer epiteni egy 18+ eves gyermekvallalasi projectet, az a felelossegteljesen gondolkodok kozott nem sok van szerintem. A szavazatok pedig nalunk 100% bizonyossaggal kizarolag politikai csatarozast hoznak.
Ha maskepp lenne, akkor nem panaszkodnank az elmult 20 evre. Egyik szavazas sm valtotta be a hozza fuzott remenyeket, marpedig ment mar a szavazat gyakorlatilag mindenhova, nem mondhatjak, hogy nem probaltuk ki. Csak hat ugy latszik nincs hova mennie, igy is, ugy is karba megy. Most majd meg tobb.

agyamelhagyom 2011.02.15. 17:50:09

@becike4: Várd ki a végét :) Ezek a bemelegítő körök.

mihenyuk 2011.02.15. 17:50:11

Ez az okfejtés tökéletesen alkalmatlan annak alátámasztására, amire született. Aki a plusz szavazatért csinál gyereket, azt nehéz lenne felelős szülőnek nevezni, ergo, inkább ne csináljon. (a gyerek nem azért kell, hogy csak úgy legyen és az állam tartsa el). Ellenben a kiindulópontról írtak, az eltartottak súlyának növekedéséről, és az ő kegyeikért versengő politika csapdájáról, tökéletes indoklása, hogy miért NEM szabadott volna a magánnyugdíjpénztárakat államosítani.

Friedmann Juci 2011.02.15. 17:50:15

@mokkaczuka: aham. igen.. teljesen logikus. szerintem döntsön inkább a család kutyája. hamár ő nem kapott szavazati jogot...

nemecsek ernő áruló 2011.02.15. 17:50:19

@Mészáros Laci: Ez nagyon nagy butaság, amit mondtál. A gyerekvállalást egyetlen egy dolog ösztönözheti, semmi másra nem szabad gondolni: alacsonyabb adók! Pont.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.02.18. 13:33:24

@nomac: Nem értelek. Most is az van amit írtam. Mindig az aktuális befizetés tartja el azt, aki már nem dolgozik. Pont. Ergo "tökmindegy", hogy ki mit lopott el X éve. Most kell az a pénz, amit annak kell kifizetni, aki MÁR nem dolgozik, ergo nem termel, nem adózik.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.02.18. 13:33:24

@kesztió: Ez mind szép és jó, csak nem kivitelezhető egy olyan országban, ahol az ország egyik fele nem fizet szinte semmiféle járulékot és a másik fele cipeli magával a tömeget.

Az állampolgárok komoly %-nak semmiféle megtakarítása nincs, mert napi megélhetési gondjai vannak. Hogyan valósítod meg egy ilyen környezetben.

Én mindig azzal szoktam vígasztalni magam, hogy a szegénység viszonylagos. A világ nagy részén ismeretlen az a fogalom, hogy nyugdíj és bizony sok ország irigyelné azokat a körülményeket és problémákat ami nekünk van.

Itthon az önálló egzisztencia megeteremtése a cél. Másol az éhhalál és fagyhalál elkerülése...

Tőlünk sokkal jobban élő országokban jut olyan úri huncutságokra idő és pénz, amiről mi csak álmondunk.

misztikus alfahím 2011.02.18. 13:33:25

Attól tartok ezzel a lépéssel csak egy még nagyobb eltartotti csapdába lépnénk bele, nevezetesen az 5-8 gyereket "nevelők", gyereket csupán a segélyért, juttatásokért vállalók, nem dolgozók és ezt az életformát gyerekeiknek átadók eltartásának még mélyebb, halálos csapdájába...

A több gyereket nevel ÉS adót fizet kitétel kedvezőbb lenne, de valójában, ha 20 év óta egy ADÓFIZETÉS = SZAVAZATI JOG rendszerben élnénk az többet használt volna a demográfiának és az általános életszínvonalnak.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.02.18. 13:51:00

Véleményem szerint teljesen védhetetlen ahogyan a poszt egymással nem összefüggő dolgokat mos össze. Pontosan azt sem értem hogy mi a hozzáadott értéke annak, hogy valakinek többet ér a szavazata mint másnak. Egyszerűen nem értem. Egyáltalán hogyan lehet elindulni egy ilyen vonalon? Nem teljesen egyértelmű, hogy akkor ez valóban káros precedenst teremthet, a politikai erők kényükre kedvükre módosítgatják majd a saját bázisuknak megfelelően a választójogi törvényt, ráadásul akkor is az lesz mint az elmúlt 20 évben, hogy szakmailag értékelhető gazdaságpolitika helyett populista lózungok, és a reformokat elkerülő a hatalomért puha politikát folytató kormányok váltják egymást.
Egyenesen felháborítónak tartom ráadásul magát a konkrét ötletet is. Nekem körülbelül 35-36 éves koromban lesz gyermekem - ez ma egy férfi realitása, ha normális egzisztenciával, de aki szerencsésebb, az is 30 éves kora körül teszi ezt meg. Én olyan 28 éves korom óta vagyok a csúcson fizetésileg, de már ilyenkor is 10 éve dolgozom, mellette saját pénzből fizetem a felsőoktatásomat, és annyi járulékot, adót stb. fizetek. Mellette van kis cégem - rá voltam kényszerítve ha értitek mire gondolok... és ott is arányaiban megkeresett 100 HUF-ból befizetek az államnak 62 forintocskát. A barátom, akit tisztelek és becsülöm a munkáját, a közszférában dolgozik, két gyermek után fizet tartásdíjat, mert becsúszott...hamarosan megházasodik...akkor nekünk miért nem ugyanannyit ér a szavazati jogunk? De tényleg? Teljes badarság. Pont ez a lényege a választási törvénynek, hogy az emberek jelentős részének az élete egy pályát ír le, amikor is vagy beletesz a közösbe, vagy elvesz onnan. Ugyanannyit ér mint állampolgár mindig nem? Ha nem így gondolkodik a Fidesz, megint hatalmas facepalmért megy ez EU-hoz, jogosan!
Akinek nem lehet gyermeke? akik évek óta próbálkoznak? Akinek sok van de nem is tud róla? Teljes őrület, komolyan mondom. A következő lépés az lesz, hogy meghatározzák a felső korhatárt is... szánalmas! Tessék szakmai gazdaságpolitikát folytatni, elkezdeni a nagy kiszolgáló rendszerek reformját, tessék valami hosszútávú koncepciót elindítani a mélyszegénység megoldására, a hatalmas hitelállományra, a KKV szektor helyzetbehozására, aztán ha ezek elindulnak és sikeresek, nem kell a választási törvénnyel bíbelődni, mert rájuk szavaznak az emberek. Addig ez visszataszító szerintem az európai demokratikus alapelveknek nem megfelelő javaslat!

hetzer87 2011.02.18. 13:51:03

nekem attól miért lenne jobb,ha egy nyugdíjas helyett egy családanya/apa szavazna....jahogy akkor a mindenkori kormány az ő érdekeit nézi és nem a nyugdíjasét?

tehát ahelyett,hogy a kormányt ráerőltetnénk arra,hogy ne egy bizonyos réteg vagy épp a saját érdekei szerint kormányozzon,inkább törődjünk bele hogy "á ezek úgyis lopnak" meg "akkor ennek a rétegnek az érdekeit tartanák szem előtt"...ez aztán az ultra liberális hozzáállás,beszarok rajtad komolyan mondom...a probléma megoldása helyett feladni,kompromisszumot kötni hogy "ezek úgyis ilyenek" és aszerint kalkulálni?egész életedben jöhet majd a következő kompromisszum...

és akkor még a 9 gyerekes Gazsiról nem is beszéltünk akinek kilóra megveszik a szavazatát pár konzerv löncshúsért...juj ez most cigányozás?akkor nevezzük Tas vezérnek ne Gazsinak

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.02.18. 13:51:06

@Gerzsonka:

bár nem értek egyet azzal, hogy az alacsonyabb adó az egyetlen eszköz a gyerekvállalásra, de ha így is lenne, a gyermekes családok alacsonyabb adók iránti igényüket épp azzal tudják képviselni, ha a gyerekek érdekei is megjelennek a parlamenti választásokon.

T. N. N. 2011.02.18. 13:51:13

Tizenhét éves vagyok. Bilincsbe verve vezethetnek el, ha zsebre teszek egy szelet csokit a boltban. Lehetne szavazati jogom, de a szüleim döntenék el, mikor mire/kire szavazzak.
És mikor ihatok már meg egy rohadt sört legálisan?!
Nevetséges ez az egész.

SP.W 2011.02.21. 09:48:33

Mi van akkor ha az anyuka meg az apuka is másra szavazna a közös gyerek nevében? :)

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.02.21. 09:48:44

@pucros: Nincs, mert elpazaroltuk a szülészorvos fizetésre, aki világra segített, az oktatásodra, a tanáraid fizetésére, a panelra, amiben felnőttél vagy most is laksz, Orbán szőlőbányáira meg a Gyurcsány timföldgyárára. Ha ezeket a fölösleges kiadásokat megspóroltuk volna, most lenne miből fizetni azoknak a nyugdíját, akik ezeknek a fedezetét megteremtették.

pucros 2011.02.21. 11:27:13

@vadász2:
Nem biztos, hogy jól tudod.

És miből fizetik a mostani szülészorvosokat és tanárokat?
És miből fizették akkoriban a nyugdíjakat, amikor a mai nyugdíjasok még dolgoztak?

A felosztó-kirovó rendszer sajátossága, hogy mindig a járulékfizetők összessége tartja el a nyugdíjasok összességét, miközben ezen csoportok létszámának aránya igencsak változik: egyre többeket kell eltartania egyre kevesebbeknek.

Ez nagyon is matek, amibe hiába hozunk be olyan szempontokat, mint hogy ki mit érdemel, mert akkor azt fogjuk csak kapni, hogy hát "járni jár, de nem jut".

Lengyel 2011.04.04. 18:15:02

Vegyünk egy fiatalt, és egy öreget!
A szavazati jogaik aránya 1:1=50%

Most adjunk a fiatalnak egy szavazatképtelen 18 évet be nem töltött gyerek után egy plusz szavazati jogot úgy, hogy fogalmuk sincs a gyerekeknek arról se, hogy mi az a párt.

A szavazati jog változás 1+1:1=2:1, azaz az öregek szavazatai már nem 50, hanem csak 33%-ot ér. A bölcs öregek tehát súlytalanokká válnak. Még rosszabb a helyzet, ha a fiatal férfiakat is bevonjuk a vizsgálatunkba. Ekkor ugyanis az eredetileg 33%-os öreg arány 25%-ra változik, ha a gyerek helyett az anya szavaz.

A gyerek helyett nem kell szavazni, mert szavazati jogot 18 éves korától kaphat. Ha nem ekkor, akkor a spermiumoknak is szavazati jogot kell adni, de mivel az sokezres számban áll rendelkezésre a férfiak kapjanak spermiumonként szavazati jogot!

Miért akarja tehát a FIDESZ az öregek szavazati arányát csökkenteni?

Elég ha megemlítjük becenevüket: NYUGGEREK!

Kezd már derengeni?





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása