Véleményvezér

vv

Fidesz vs. AB: nem vagyunk Oroszország

2011.05.10. I 17 komment I Címkék: jog fidesz mnyp alkotmanybirosag

Az AB döntéséhez hasonló lépések különböztetnek meg minket az aktuális hatalom előtt könnyebben behódoló keleti civilizációktól. A manyup-államosítást viszont már ők sem merik majd megvétózni. (Fotó: MTI)

Az elmúlt évtized egyik legfontosabb eseménye volt az Alkotmánybíróság pénteki döntése. Pontosan az ilyen fejlemények erősítik meg újra és újra, hogy szomorú huszadik századi történelme ellenére Magyarország alapvetően továbbra is a nyugati civilizáció része. Az ilyen fordulatok azok, melyek miatt meggyőződéssel mondhatjuk, hogy bármennyit is rombolt az orosz megszállás és a kommunista uralom, ezek sem tudták teljesen kiszakítani Magyarországot évezredes nyugati hagyományaiból.

Természetesen a visszamenőleges hatályú adókivetés alkotmánybírósági vétójáról beszélünk.

Kapcsolódó írásunk: Abszolút hatalom - abszolút romlottá tesz


Népakarat vs. jogállam

A kormány mindent elkövetett, hogy a visszamenőleges hatályú adózás kérdését az
„igazság versus jogállam” dilemmájaként állítsa be. Szögezzük le, vannak helyzetek és kérdések, ahol ez a dilemma valós, sőt olyanok is, ahol a Véleményvezér egyértelműen az igazság mellett tette volna le a voksot. Ilyen volt például a rendszerváltozás idején a magántulajdon reprivatizációjának kérdése, ahol meglátásunk szerint kapitális hiba volt, hogy végül a jogállamiság megfontolásai győzedelmeskedtek. Az esetek döntő többségében azonban a jogállamiság, és az ebből fakadó kiszámíthatóság és béke nagyobb értéket képvisel, mint az igazság legitimáció-építő ereje.

A szóban forgó törvény azonban valójában egyáltalán nem az igazságról szólt. A 98%-os visszamenőleges adóról nagyon gyorsan kiderült, hogy sokkal több ártatlant károsít meg, mint amennyi valószínűsíthető bűnöst büntet meg. Igazságról ilyen esetben szó sem lehet. És az a gyanúnk, hogy nem is ez volt a kormány valódi megfontolása. Sokkal inkább arról lehetett szó, hogy a forradalmi retorika által felkorbácsolt választói elvárások gyors teljesítése volt a cél.

Ebben az értelemben a törvény valójában inkább egyfajta „népakarat versus jogállam” dilemmát vetett fel. Ebben a kérdésben pedig nagyon egyértelmű a helyzet: a nyugati demokratikus berendezkedés egyik, ha nem a legfontosabb ismérve éppen az, hogy bizonyos dolgokat, alapvető jogokat és elveket még a népakarat sem írhat felül soha. A visszamenőleges hatályú törvénykezés tilalma egy ilyen alapvető elv, ráadásul meglehetősen nyilvánvaló okok miatt.

"Lezárt adóév tekinteté­ben a súlyosabb adókötelezettség teljesítése az adóalanynak nemcsak a jövedelmét, hanem a vagyonát, jogszerűen szerzett tulajdonát, vagyis cselekvési autonómi­ája anyagi alapját is megterheli. A különadó mértéke és időbeli hatálya együtt ilyen megterhelést jelent. A különadó visszaható szabálya nincs tekintettel olyan személyi, családi, vagyoni körülményekre, amelyek a 2005. január 1-je óta eltelt idő alatt jelentősen megváltoztathatták a magánszemély adóteher-viselő képessé­gét" - áll a határozatban. Egyszerűsítve: senki nem számíthatott arra, hogy X év múlva egy új kormány törvényes és adózott jövedelmét újra megsarcolná, egy ilyen beavatkozás tehát sérti az emberi méltóságot is.

Ismét elkaszálták a 98%-os különadót (Index) 


Túlterjeszkedett?

A kormánypárti kritikák szerint az AB ezzel a döntésével is „veszélyes, saját jogköreit kiterjesztő gyakorlatot folytat”. Ebben van is igazság: az AB vonatkozó, az emberi méltóságra hivatkozó érvelése egyfajta fából vaskarika. De azt is látni kell, hogy a kormány egyszerűen nem hagyott más lehetőséget az AB-nek az egyik legfontosabb jogelv védelmére. Azzal, hogy a kormánytöbbség kivonta az AB által vizsgálható ügyek köréből a költségvetést érintő intézkedéseket, gyakorlatilag arra kényszerítette a testületet, hogy egy magasabb absztrakciós szinten lévő érvvel védje meg a jogrendet.

A Véleményvezér normális helyzetben nem szereti, ha az AB túlságosan kreatív az Alkotmány értelmezésével kapcsolatban. Ám ebben az esetben egy olyan ügyről volt szó, ahol a jogrend védelme a nem tradicionális megoldásokat is indokolttá tette. A kormánynak nem eshet nehezére ezt megérteni, hiszen éppen ők a „cél szentesíti az eszközt”-elv legnagyobb barátai.

Az, hogy egy kormányhatalom által támadott, de független szerv ilyen, politikailag bátor döntést hoz, illetve az a tény, hogy a kétharmados kormány szándékával nyilvánvalóan ellentétes döntésnek továbbra is érvényt lehet szerezni, mutatják, hogy Magyarország minden ellenkező híresztelés dacára a nyugati világ része. Pontosan ezek a tényezők azok, melyek megkülönböztetnek minket az alapvetően önkényuralomhoz szokott, az aktuális hatalom előtt könnyebben behódoló keleti civilizációktól.

Manyup: mi lesz a pénzzel?

Akadt azonban még egy fontos kérdés, ahol a kormány tevékenysége látványosan szembe ment a nyugati normákkal. Ez pedig a magánnyugdíjpénztári rendszer államosítása volt – különösen azok a passzusok, amelyek kizárják a privát rendszerben maradókat a kötelezően befizetett járulékuk, az állami nyugdíj haszonélvezőinek köréből.

A Véleményvezér sohasem titkolta, hogy elképesztőnek, felháborítónak és önsorsrontónak tartja ezt.

online surveys
web polls

 

Ha az egész államosítási aktust alkotmányellenesnek nyilvánítaná az AB (mint ahogyan véleményünk szerint minden oka meglenne, hogy ezt tegye), az nagyon gyorsan óriási politikai felforduláshoz vezetne. Ezért az a gyanúnk, hogy nyugati civilizáció ide vagy oda, ennek az ódiumát már nem fogja felvállalni a testület.

A Véleményvezér azonban már a visszamenőleges hatályú különadó vétójának is örül, és inkább arra gondolunk, hogy lehetnénk sokkal keletebbre is.
 

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!  

 

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sárkányfő 2011.05.10. 08:59:01

Kissé ellentmondásosnak érzem a cikket. Miközben kimondjátok, hogy Ti sem hiszitek, hogy az igazán fontos és nagy ügyben, a manyup államosítás ügyében jogállamhoz méltó módon dönetene a testület, az ennél jóval kisebb ügyben hozott döntést úgy értelmezitek, hogy lám Magyarország mégsem Oroszország.

Bár így lenne. De ennek nem ez a kis ügy a mércéje, hanem az igazi nagy ügy, a manyup. És abban valóban nem mer majd az AB jogállamhoz méltó módon dönteni.

Sok téveszme él a hazánkról, pl. hogy alapvetően egy nyugatias nép lenne. Javaslom a 2009-es Tárki kutatás tanulmányozását, a nép értékrendszere Keletre sorol minket. Ez van. Az AB kiállhat pár kissebb ügy mellett, de a népet valójában egy percig sem izgatta hogy visszamenőleges hatállyal vetnek ki adót, sutba dobva a józan észt, egy 2000 éves jogi tabut, a jogbiztonságot, az európai jogrendszer egyik alapelvét, a legalapvetőbb normákat.

De a másik ügy fogadtatásán (és sok másban) is jól látszik a keleties értékrend. Sajnos. Egy valóban nyugatias társadalomban, ha egy kormány megzsarolná saját választóit, saját népét, és így, állami erőszakon keresztül államosítaná a megtakarításait, kapásból óriási tiltakozás, polgárháborús állapotok alakulnának ki. Nálunk ennek nyoma se volt.

Sajnálom, ideje eldobni a magyar néppel szembeni illúziókat. Én sem örültem neki, de be kellett látnom.

szszg 2011.05.10. 08:59:10

Én bízom benne, hogy az AB bátran meg meri hozni a Manyup döntést. Az AB nem teheti meg, hogy a saját önvédelmének érdekében más döntést hozzon, mert azzal saját magát súlytalanítja el.
A Fidesz sem teheti meg, hogy egy ilyen döntés esetén még durvábban nekimenjen az AB-nek, mert azzal már akkora lólábat lógat ki, hogy mindenkinek kiveri a szemét. Egy újabb AB sznkciónak tisztán az lenne az üzenete, hogy "szarunk belétek meg a demokráciába, az van amit mondunk és kuss".

9mmPara 2011.05.10. 09:06:58

Miért is ne tenné meg, hogy elkaszálja? A kormány-parlament-minielnök-közt.elnök-stb. iránti lojalitásból? Amióta új kurzus van, csak pocskondiázzák, lépten-nyomon megalázzák őket -- én legalábbis még nem találkoztam olyan kormánypárti gesztussal, ami egy kicsit is "fényezné" az alkotmánybírókat.

A 98%-os tv apropóján meg az is nyilvánvalóvá vált, hogy az AB kontra parlament vitában a képviselők ragaszkodnak a "nem csak erőszakos vagyok, de hülye is" szerephez. Ezek után mégis miért kellene az AB-nek asszisztálnia bármihez is?

7esbusz 2011.05.10. 09:07:07

Pedig a fidesznek igenis jól jönne az állami rendszerből való kizárás törlése. Ez egyrészt nem kerül semmibe nekik, másrészt csak 100k emberről van szó.
Valamint, megint reklámozhatnák, hogy na tessék, itten jogállam van meg minden.

véleményvezér · http://velemenyvezer.blog.hu 2011.05.10. 09:08:53

@7esbusz: Borulna az egész költségvetés és megrogyna a forint.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.05.10. 09:08:58

Én is üdvözlöm az AB döntését és sajnálatomat fejezem ki, hogy a kormány harmadszorra is elfogadta ezt e törvényt.

Azért ne tegyünk úgy, mintha itt ezeréves jogállamiság lenne. Max. 200, de az is sok megszakítással.

"A kormánynak nem eshet nehezére ezt megérteni, hiszen éppen ők a „cél szentesíti az eszközt”-elv legnagyobb barátai."
Az más, ez nem vonatkozik mindenkire, csak rájuk.

quendelapo 2011.05.10. 09:09:06

Az is nagy politikai felforduláshoz vezetett, amikor az AB átengedte a "300 forintos" népszavazást. Ráadásul az a nyugati normákból és a hatályos alkotmányból sem volt egyértelműen levezethető. Arról mit gondolt a Véleményvezér?

Viszont ha az alkotmánybírók következetesek és saját elveikhez hű, akkor most a várható gazdasági és politikai felfordulásra tekintet nélkül kukába vágják az egész "nyugdíjvédelmi törvényt". Megtehetik.

Steve the Great 2011.05.10. 09:17:55

Én arra tippelnék, hogy manyup-ügyben olyasmi salamoni döntés fog születni (már csak évek kérdése), hogy a manyup-tagok alkotmányellenesen lettek kizárva az állami nyugdíjból. Maximum ezt csinálják vissza.

kacagány 2011.05.10. 09:40:48

@Steve the Great: Egyetértek. Ettől biztosan nem borulna a költségvetés. Az AB fenntarthatná a következetesség látszatát, a kormány pedig megint kapna egy fricskát.

nevetőharmadik 2011.05.10. 11:21:51

@Steve the Great: sajnos-nem sajnos én is ezt a megoldást tartanám üdvösebbnek. Felháborító volt a manyupos eljárás, nem lett volna szabad megcsinálni, de az a vérvalóság, hogy ha most vissza kéne fordítani ezt az államosítást, egy héten belül az ország összeomlana.

Minden gerinc és jogtisztelet mellett sem vállalnék be ilyet, sajnos ez már így történt, ahogy történt. A Fidesz rohadjon a pokolban, de ne az ország élete árán.

A zsarolás és a "közösségből való kiiratkozás" viszont tényleg legalább valami lenne, igaz, jelen pillanatban nem változtatna érzékelhetően a dolgokon.

Hacsak... el lehetne mélázni azon is, hogy ha az AB kimondja, hogy ez alkotmányellenes zsarolás volt, akkor ha valaki azt mondja, csak emiatt "lépett vissza" az állami nyugdíjrendszerbe, miféle jogorvoslatokra tarthat igényt. Szóval sok kalamajkát sejtek még itt.

NaP · http://nagyek.blog.hu 2011.05.10. 11:21:53

@kacagány: "Az AB fenntarthatná a következetesség látszatát, a kormány pedig megint kapna egy fricskát. "

És azok a milliók is kapnának egy _fricskát_, akik úgy gondolhatták, hogy az állami nyugdíj/rokkant-nyugdíj elvesztése miatt már nem éri meg magánnyugdíjpénztár-tag maradni, de ha a nyugdíj háromnegyedét még megkapnák, akkor megérné.
Ők jogosan éreznék úgy, hogy át lettek verve.
Az egyetlen becsületes megoldás a teljes visszavonás lenne és a feltételek és következmények (az új nyugdíjrendszer) pontos ismeretével teljesen önkéntesen megnyitni a visszalépés _lehetőségét_.

7esbusz 2011.05.10. 11:21:56

@véleményvezér:
Egy jövőbeni kifizetési ígérettől? Miért? Én csak a járulékról beszélek most, nem arról, hogy az egész einstand annyi....

pug406st 2011.05.10. 11:21:57

@véleményvezér: Azért mert azok az emberek akik maradtak a MANYUP-ban és visszakapnák a befizetett járulékok után az állami nyugdíj ígérvényt? 7esbusz nem a közel 3000 milliárdról beszélt.
Amúgy nem gondolom, hogy az ABnek alapból figyelembe kellene venni a gazdasági hatásokat. Azzal viszont egyetértek, hogy a 3000 milliárd kivonása az állami költségvetésből jelen pillanatban sokkal fájóbb azonnali hatással lenne az emberekre nézve, mint a jövőbeni magánnyugdíj elvesztése.

sárkányfő 2011.05.10. 11:21:59

Hagyjuk már ezt a "borul a költségvetés" nótát. Nem borul semmi, mert ha az AB elkaszálja az államosítást, Orbán 2 órán belül újra benyújt egy törvényt. Semmiféle AB vagy jog nem tud Orbán útjába állni.

Épp ezért praktikus, érdemi tétje nincs az egésznek, ez lefutott ügy, azt a pénzt senki nem szedi vissza nektek a rablókormánytól. Az ügy tétje csak annyi, hogy az Ab meddig mer elmenni, illetve a szakmai becsület vagy az egzisztencia fontosabb-e nekik.

sztd 2011.05.10. 11:22:05

Nos, amit rendszerváltáskor a jogállamra hivatkozva nem tetek meg, annak érett be tavaly a következménye. Nem tudom megmondani, hogy ez helyes döntés-e, de azért néhány dolgot nem árt tisztázni. A jog az adott körülmények között való lavírozást biztosíthatja, de nem változtathat az alapokon, bár nyilván megkísérelheti. A jogállam jelenlegi döntése, és több döntése nyilvánvalóan kísérletezik ilyenekkel, és olyankor egyértelműsíteni kell, hogy nem a jog az úr (bármennyire is kiszámíthatóbb lenne).

Ilyen körülmény, hogy a jog alapja az erkölcs. Akkor is az, ha nem hisszük el. Ha más jogszabály születik, akkor borul a társadalmi béke. Ha valaki nem hiszi, hogy borult a társadalmi béke, akkor hasonlítsa össze a 2006-os, és a 2010-es parlamentet. Ilyen körülmények között a jogállamhoz való ragaszkodás továbbra is okozhatja a társadalom békétlenségét, és ez sosem jelent stabilitást, legfeljebb a stabilitás illúzióját.

Most már mindegy, ki fog derülni, hogy jó döntés volt-e.

A Manyup döntés viszont elég nehezen alkotmányellenes. Az emberek a bemutatott paraméterek alapján maguk döntöttek. A 100 000 MaNyuP-ot választó esete pedig jelzi, hogy ez is reális lehetőség volt. A pofátlanság pedig (köszönhetően a jogállam eddigi viselkedésének) nem jogi kategória.

@Lord_Valdez:
Harmadszorra már csak 2010-től hatályosan fogadta el a parlament.

fidesz friend 2011.05.10. 11:22:10

@sárkányfő: hajlamos vagyok egyetérteni veled. de azért elég nagy a nyomás az AB: ezt az ügyet Strasbourgban meg lehet nyerni, és ha csak évekkel később is, de az AB (vagy az emléke) égni fog, mint a rongy, ha nem korrektül ítélkezett.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2011.05.10. 11:22:13

Bár a manyuptörvény szerintem sem kóser, nem gondolnám, hogy csak az AB bátorságán múlik a döntés: a 98% különadó visszamenőleges kivetése az érintettek ténylegesen felhasználható készpénzvagyonát érintette, ezáltal potenciálisan konkrét nehézségekbe hozva az érintetteket, míg a manyuptörvény egy jelenleg nem felhasználható, jövőbeli pénzről szól, ráadásul nem teljes elvételről szól, hanem egy másikfajta igéretet állít a helyébe. (Hogy melyik "igéret" mennyire hiteles, az meg szerintem nem alkományossági kérdés: illetve szvsz annyira az állami se hiteltelen, hogy az AB elmeszelje...)

@Lord_Valdez: "Én is üdvözlöm az AB döntését és sajnálatomat fejezem ki, hogy a kormány harmadszorra is elfogadta ezt e törvényt."

Mondjuk tudtommal nem teljesen ugyanazt fogadták el, "csak" 2010-re vonatkozik a harmadik változat, azaz ezúttal lényegében elfogadták az AB döntést.

@kacagány: Igen, ezt sokan gondolják, a manyupos maradók jelentős része erre számít(ott). Mondjuk én én nem vagyok annyira biztos ebben a forgatókönyvben, mint sokan, de ha ez történik, akkor az nem a történet vége lesz, mert a Fidesznek elemi érdeke lesz a visszalépőknek "bebizonyítani", hogy aki maradt, az nem járhatott jobban, mint ők. Szerintem a vége valami olyasmi lehet, hogy a mostani munkáltatói 24%-ot kettéosztják egy olyan részre, amiért nem jár semmi, meg egy olyanra, ami jogosít nyugdíjra.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása