Az AB döntéséhez hasonló lépések különböztetnek meg minket az aktuális hatalom előtt könnyebben behódoló keleti civilizációktól. A manyup-államosítást viszont már ők sem merik majd megvétózni. (Fotó: MTI)
Az elmúlt évtized egyik legfontosabb eseménye volt az Alkotmánybíróság pénteki döntése. Pontosan az ilyen fejlemények erősítik meg újra és újra, hogy szomorú huszadik századi történelme ellenére Magyarország alapvetően továbbra is a nyugati civilizáció része. Az ilyen fordulatok azok, melyek miatt meggyőződéssel mondhatjuk, hogy bármennyit is rombolt az orosz megszállás és a kommunista uralom, ezek sem tudták teljesen kiszakítani Magyarországot évezredes nyugati hagyományaiból.
Természetesen a visszamenőleges hatályú adókivetés alkotmánybírósági vétójáról beszélünk.
Kapcsolódó írásunk: Abszolút hatalom - abszolút romlottá tesz
Népakarat vs. jogállam
A kormány mindent elkövetett, hogy a visszamenőleges hatályú adózás kérdését az
„igazság versus jogállam” dilemmájaként állítsa be. Szögezzük le, vannak helyzetek és kérdések, ahol ez a dilemma valós, sőt olyanok is, ahol a Véleményvezér egyértelműen az igazság mellett tette volna le a voksot. Ilyen volt például a rendszerváltozás idején a magántulajdon reprivatizációjának kérdése, ahol meglátásunk szerint kapitális hiba volt, hogy végül a jogállamiság megfontolásai győzedelmeskedtek. Az esetek döntő többségében azonban a jogállamiság, és az ebből fakadó kiszámíthatóság és béke nagyobb értéket képvisel, mint az igazság legitimáció-építő ereje.
A szóban forgó törvény azonban valójában egyáltalán nem az igazságról szólt. A 98%-os visszamenőleges adóról nagyon gyorsan kiderült, hogy sokkal több ártatlant károsít meg, mint amennyi valószínűsíthető bűnöst büntet meg. Igazságról ilyen esetben szó sem lehet. És az a gyanúnk, hogy nem is ez volt a kormány valódi megfontolása. Sokkal inkább arról lehetett szó, hogy a forradalmi retorika által felkorbácsolt választói elvárások gyors teljesítése volt a cél.
Ebben az értelemben a törvény valójában inkább egyfajta „népakarat versus jogállam” dilemmát vetett fel. Ebben a kérdésben pedig nagyon egyértelmű a helyzet: a nyugati demokratikus berendezkedés egyik, ha nem a legfontosabb ismérve éppen az, hogy bizonyos dolgokat, alapvető jogokat és elveket még a népakarat sem írhat felül soha. A visszamenőleges hatályú törvénykezés tilalma egy ilyen alapvető elv, ráadásul meglehetősen nyilvánvaló okok miatt.
"Lezárt adóév tekintetében a súlyosabb adókötelezettség teljesítése az adóalanynak nemcsak a jövedelmét, hanem a vagyonát, jogszerűen szerzett tulajdonát, vagyis cselekvési autonómiája anyagi alapját is megterheli. A különadó mértéke és időbeli hatálya együtt ilyen megterhelést jelent. A különadó visszaható szabálya nincs tekintettel olyan személyi, családi, vagyoni körülményekre, amelyek a 2005. január 1-je óta eltelt idő alatt jelentősen megváltoztathatták a magánszemély adóteher-viselő képességét" - áll a határozatban. Egyszerűsítve: senki nem számíthatott arra, hogy X év múlva egy új kormány törvényes és adózott jövedelmét újra megsarcolná, egy ilyen beavatkozás tehát sérti az emberi méltóságot is.
Túlterjeszkedett?
A kormánypárti kritikák szerint az AB ezzel a döntésével is „veszélyes, saját jogköreit kiterjesztő gyakorlatot folytat”. Ebben van is igazság: az AB vonatkozó, az emberi méltóságra hivatkozó érvelése egyfajta fából vaskarika. De azt is látni kell, hogy a kormány egyszerűen nem hagyott más lehetőséget az AB-nek az egyik legfontosabb jogelv védelmére. Azzal, hogy a kormánytöbbség kivonta az AB által vizsgálható ügyek köréből a költségvetést érintő intézkedéseket, gyakorlatilag arra kényszerítette a testületet, hogy egy magasabb absztrakciós szinten lévő érvvel védje meg a jogrendet.
A Véleményvezér normális helyzetben nem szereti, ha az AB túlságosan kreatív az Alkotmány értelmezésével kapcsolatban. Ám ebben az esetben egy olyan ügyről volt szó, ahol a jogrend védelme a nem tradicionális megoldásokat is indokolttá tette. A kormánynak nem eshet nehezére ezt megérteni, hiszen éppen ők a „cél szentesíti az eszközt”-elv legnagyobb barátai.
Az, hogy egy kormányhatalom által támadott, de független szerv ilyen, politikailag bátor döntést hoz, illetve az a tény, hogy a kétharmados kormány szándékával nyilvánvalóan ellentétes döntésnek továbbra is érvényt lehet szerezni, mutatják, hogy Magyarország minden ellenkező híresztelés dacára a nyugati világ része. Pontosan ezek a tényezők azok, melyek megkülönböztetnek minket az alapvetően önkényuralomhoz szokott, az aktuális hatalom előtt könnyebben behódoló keleti civilizációktól.
Manyup: mi lesz a pénzzel?
Akadt azonban még egy fontos kérdés, ahol a kormány tevékenysége látványosan szembe ment a nyugati normákkal. Ez pedig a magánnyugdíjpénztári rendszer államosítása volt – különösen azok a passzusok, amelyek kizárják a privát rendszerben maradókat a kötelezően befizetett járulékuk, az állami nyugdíj haszonélvezőinek köréből.
A Véleményvezér sohasem titkolta, hogy elképesztőnek, felháborítónak és önsorsrontónak tartja ezt.
Ha az egész államosítási aktust alkotmányellenesnek nyilvánítaná az AB (mint ahogyan véleményünk szerint minden oka meglenne, hogy ezt tegye), az nagyon gyorsan óriási politikai felforduláshoz vezetne. Ezért az a gyanúnk, hogy nyugati civilizáció ide vagy oda, ennek az ódiumát már nem fogja felvállalni a testület.
A Véleményvezér azonban már a visszamenőleges hatályú különadó vétójának is örül, és inkább arra gondolunk, hogy lehetnénk sokkal keletebbre is.
Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!
Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.