Véleményvezér

vv

Vágó végre rács mögött

2011.10.03. I 0 komment I Címkék: jog mszp fidesz rendorseg gyurcsany demokracia

Hogy erre az ítéletre hosszú éveket kellett várni, sajnos azt is mutatja, hogy az igazságszolgáltatási eljárások egy része direkt politikai befolyás alatt állt.

Múlt hét csütörtökön megszületett a 2006-os rendőri túlkapások első jogerős ítélete: egy év nyolc hónap letöltendő börtönbüntetést kapott az a rendőrparancsnok, Vágó László, aki 2006. október 23-án szándékosa eltörte egy járókelő ujját.

Sajnos túl kevés az olyan dolog, ami miatt azt mondhatnánk, hogy elégedettek lehetünk a fülkeforradalommal és annak következményeivel. De az, hogy egy ilyen ítéletre végre sor kerülhetett, mindenképpen a legpozitívabb fejlemények közé tartozik.

Ajánlott írásunk: Szima Judit őrizetben: elgurult a gyógyszer


Miért csinálták?

Bár öt éve történt, mégis sokakban elevenen él annak az emléke, hogy 2006. október 23-án a magyar rendőrség egészen nyilvánvaló szándékossággal és válogatás nélkül rontott neki azoknak, akiket a Fidesz-nagygyűlés után az utcán talált. Máig nem tudhatjuk, hogy emögött milyen megfontolások álltak. Lehet, hogy a cél tudatosan az volt, hogy a Fideszt, illetve a korábbi hetekben az utcán randalírozó radikális tüntetőket ezáltal is össze lehessen mosni, de az is lehet, hogy a megroggyant legitimációjú kormányzat egyszerűen megijedt, és a félelem szülte ezeket a reakciókat.

A lényeg szempontjából azonban ez talán mindegy is, mert az viszont tény, hogy az elméletileg a polgárok védelmére felesküdött rendőrök egy része válogatás nélkül, helyenként egészen meglepő szadizmussal bántalmazott tüntetőt és békés járókelőt egyaránt. Azok, akik máig nem értik a Gyurcsány Ferenc iránti ellenérzéseket, részben valahol itt kellene, hogy keresgéljenek.

"Megszületett a 2006-os rendőri túlkapások első jogerős ítélete: másodfokon 1 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte Vágó Lászlót a Fővárosi Ítélőtábla. Vágónak azért kellett bíróság elé állnia, mert 2006. október 23-án mint helyszíni rendőrparancsnok az Astoriánál egy tömegoszlatásnál eltörte az egyik járókelő ujját, írja a Hír Tv.

Az ítélőtábla mellőzte a próbaidő lehetőségét. Az ítélet indoklásában azt mondták, hogy Vágó rendőrként megvalósította a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettét, emellett védekezésre képtelen személy ellen követett el bűncselekményt.

Vágót a tömegoszlatás után alezredessé léptették elő, később leszerel és nyugdíjba vonult. A Hír Tv-n látható Célpont műsor stábja szerint két éve az egyik budapesti bevásárlóközpontban a biztonságiak főnökeként dolgozott.

Vágó 2010 decemberében első fokon egy év nyolc hónap börtönbüntetést kapott, melyet három évre felfüggesztettek."


Börtönbe megy a 2006-os zavargások miatt elsőként elítélt rendőr
(Index)


Miért nem történt eddig semmi?

Legalább ilyen fontos volt azonban mindaz, ami 2006. őszét követte: hogy az érintett rendőri állomány nagy része és feletteseik, beleértve a rendőrség országos vezetését is, mindent elkövettek azért, hogy eltussolják az ügyeket. Ebben pedig partnernek bizonyultak a nyomozati hatóságok is. Különösen a mostani ítélet után nyilvánvaló, hogy igazából csak akarni kellett volna, és az igazságszolgáltatás fel tudta volna göngyölíteni a túlkapási esetek egy részét.

Hiszen úgy tűnik, legalább egy esetben rendelkezésre álltak azok a bizonyítékok, elérhetőek voltak azok a vallomások, amelyek segítségével a rendőri visszaélések felderíthetőek lettek volna már korábban is. Az, hogy erre mégis hosszú éveket kellett várni, természetesen azt is mutatja, hogy a vonatkozó igazságszolgáltatási eljárások egy része direkt politikai befolyás alatt állt.

Egyáltalán nem gondoljuk, hogy ne lennének hasonló problémák most is. De az, aki úgy tesz, mintha ez a jelenség 2010-ben bukkant volna fel először Magyarországon, az finoman szólva nem elfogulatlanul vizsgálja a tényeket.

online polls


Amihez kellett ez a kétharmad

A Véleményvezérnek pontosan a 2006-os események miatt esik igen nehezére, hogy komolyan vegye a kormány azon, magukat jogvédőnek nevező kritikusait, akik öt éve még cinkosan hallgatak. Bármit is gondoljunk a kormányról vagy a kormánypárti sajtóról, teljes joggal tarthatják hiteltelennek azokat a bírálókat, akik a 2006-os rendőrattak kapcsán Gyurcsányt és Gergényit védték – sőt egyesek védik egészen a mai napig. Emlékezzünk, a nem-jobboldali sajtó Bodoky Tamás oknyomozó írásainak megjelenéséig kis túlzással gyakorlatilag nem volt hajlandó foglalkozni a kérdéssel.

A Véleményvezérnek sok minden nem tetszik a mostani kurzusban, de szemernyi kétségünk sincs, hogy ez a kormányváltás kellett ahhoz, hogy a Vágó László nevű, egyenruhába bújt bűnöző végre rács mögé kerülhessen. És határozottan üdvözöljük ezt a fejleményt. Ennél már csak az lenne jobb hír, ha a neki parancsot adók is követnék őt.  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása