Véleményvezér

vv

Rejtélyes és drága hobbi: céget vesz a Fidesz 10 milliárdért?

2011.11.08. I 0 komment I Címkék: fidesz multik allam

Nehéz elhinni, hogy a magyar állam jobb, okosabb és előrelátóbb tulajdonos lehet. Reméljük, ez az üzlet egyedi eset, és nem a formabontó gazdaságpolitika következő fejezetének a kezdetét jelenti. (Fotó: raba.hu)

A kormány mindig elő tud varázsolni valamit az ingujjából. Tegnap a formabontó gazdaságpolitika egy újabb meglepetést tartogatott: kiderült, a magyar állam vételi ajánlatot tett a Rábára. Hivatalos indoklás hiányában egyelőre csak találgatni lehet, hogy vajon miért is akar a kormány több mint tízmilliárd forintot költeni a gépjárműipari cég megvásárlására. A Véleményvezér két lehetséges magyarázatot lát.

Lehet, hogy spekulálnak?

Az egyik, hogy a kormányzat spekulál. Magyarul: úgy gondolják, adott egy nagyon értékes magyar cég, amelynek jelenlegi piaci ára jóval a valódi értéke alatt van. Ebben az esetben a magyar állam arra játszana, hogy a Rába üzleti helyzetének erősödésével a cég ára olyan sokat fog emelkedni, hogy ez a befektetés igen szépen megtérül majd.

Nem gondoljuk, hogy erről lenne szó. Először is: a kormánynak soha semmilyen lépése nem sugallta, hogy az állami vagyonnal gyakorlatilag spekulálni kívánnának. Másodszor, az állam által felkínált vételár 30-40%-kal a legutóbbi piaci ár fölött van, ami szinte kizárja, hogy ténylegesen spekulációs szándék húzódjon meg a vételi ajánlat mögött.

Forrás: Index
 

Az állam lehet jobb gazda…

Lényegesen valószínűbb, hogy a kormány úgy gondolja, a Rábából állami kézben jobb cég lesz, mint amilyen az ma. Ehhez azonban nem kicsit kellene jobb céggé válnia, hiszen az állam által felkínált 30-40%-os felár komoly kormányzati önbizalmat tükröz. Semmi kétségünk, ebben az esetben is van valamilyen nagyon logikusnak tűnő terv arra vonatkozóan, hogy miért is fog ez a bizonyos értéknövekedés megtörténni. A problémánk az, hogy sem ez a kormányzat, sem az elmúlt húsz év bármelyik másik magyar kormánya nem adott semmilyen okot arra, hogy elhiggyük, a magyar állam jobb, okosabb és előrelátóbb tulajdonos lesz, mint a jelenlegiek.

A kormányzat állami vállalatokkal kapcsolatos eredeti retorikájának legalább volt valamiféle intellektuális magja. Azoknál a cégeknél, ahol a profit döntő többsége a különleges szabályozási helyzetből (pl. szerencsejáték) vagy a cég természetes monopólium jellegéből (pl. az ország egyetlen atomerőműve) fakad, az állami tulajdon valóban indokolt lehet. Azt viszont legalábbis alaposan meg kellene indokolni, miért is gondolják úgy, hogy ez hasonlóan igaz lehet egy olyan cég esetében is, amelyiknek nemzetközi versenyben kell helytállnia.

web polls


…de nem ott, ahol versenyezni kell

Ne felejtsük el megemlíteni, hogy vannak olyan állami vállalatok a világban, amelyek a Rábáéhoz hasonló, globálisan versenyző piacukon igenis sikeresen működnek. Számuk azonban annyira csekély, hogy kivételként szokás őket emlegetni. A világ valamennyi országában igaz ugyanis, hogy az alapvetően politikai és bürokratikus logikájú államigazgatás, illetve a szigorú üzleti megközelítést igénylő vállalatok nem alkotnak nyerő párost. Előbbi ugyanis más célok megvalósítására van kitalálva, mint az utóbbi. Ahogyan az üzleti logika nem működik a kormányzásban, úgy a kormányzati sem az üzletben.

És akkor még nem vettük figyelembe azt a tényt, hogy a magyar államigazgatás még abban sem túl jó, amire kitalálták. Aki tudja, hogyan működik az a néhány állami bürokrácia (pl. francia, szingapúri, koreai), amelyik azokat a bizonyos kivételnek számító, globális szinten is sikeres állami vállalatokat kitermelte, az azt is tudja, hogy a nyomukban sem vagyunk. Nyugodtan felejtsük tehát el a hatékony magyar állami vállalat illúzióját.

Olvasd el ezt is: Hatalmas öngól: bukik a legegyszerűbb adó?


De legalább megveszik, nem elveszik

Ha a kormány vételi szándékának pozitív oldalát akarjuk nézni, természetesen örülünk annak, hogy szemben a magánnyugdíjpénztári rendszerrel, ezúttal a kormány nem a rekvirálás mellett döntött.

Ezen túl azonban sajnos egyelőre nem tudtunk felfedezni értékelhető pozitívumot a bejelentésben. Csak remélni tudjuk, hogy ez az üzlet egyedi esetnek bizonyul, és nem a formabontó gazdaságpolitika következő fejezetének a kezdetét jelenti.  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása