A miniszterelnök legális és féllegális módszerekkel megtörte az ország gazdaságát évtizedeken át irányító oligarchacsaládok uralmát, közben persze a megszerzett javakból szépen felépítette saját és kliensei személyes magánvagyonát – az új oligarchiát. (Fotó: AFP)
Törökország - más országokhoz hasonlóan - a kelet és a nyugat határán lévőnek gondolja magát. Miközben az elmúlt közel száz év során az országot a vezetői nagyon határozottan a Nyugathoz kívánták láncolni, az immáron tíz éve regnáló jelenlegi miniszterelnök, Erdogan a Nyugattól való fokozatos elfordulásban látta a jövőt. Az elmúlt napokban Isztambulban kitört lázongások ellene és a "keleti szél" politikája ellen irányulnak.
Ajánlott írásunk: A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
Szemben a Nyugattal
Erdogan kifejezetten sikeres politikus. Nem csak azért, mert korábban a börtönt is megjárva, az ellenállásból érkezve először miniszterelnök, majd kétszer, sőt háromszor megválasztott miniszterelnök lett, hanem mert mindeközben Törökország évtizedek óta nem látott gazdasági növekedésen ment keresztül.
A miniszterelnök politikailag a fokozatosan gazdagodó, és a szekuláris városiakkal szemben magát muszlimként definiáló vidéki középosztályra támaszkodott. Ezen politikai és gazdasági hátországra építve pedig legális és féllegális módszerekkel megtörte az ország gazdaságát évtizedeken át irányító oligarcha családok uralmát. Közben persze a megszerzett javakból szépen felépítette saját és kliensei személyes magánvagyonát – az új oligarchiát.
Részben támogatóinak szekularizmus-ellenessége miatt, és részben azért, mert Erdogan személyesen is visszautasítva érezte magát a Nyugat által, a kezdeti évek erőteljes Nyugat-barátsága után a miniszterelnök politikája egyre inkább a nyugati értékekkel szemben, illetve néhány esetben a hagyományos nyugati érdekek ellen kezdett el megfogalmazódni.
Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.
Nincs mögötte valódi többség
Miközben ennek a gondolkodásmódnak van egy széles és stabil választói bázisa, többséget semmi esetre sem tudhat maga mögött az országban. Ezért volt olyan fontos számára a választási törvény, amelyik a rendszerint a szavazatok kb. 35%-át megszerző Erdogannak és pártjának biztos parlamenti többséget garantál (Törökországban 10%-os a parlamenti küszöb).
A miniszterelnök azonban úgy kormányzott, mintha tényleges többséget tudhatna maga mögött, és idáig működött is ez a gyakorlat. A külső szemlélőket meglepetésként érő isztambuli, majd ankarai és izmiri zavargások azonban alááshatják az erdogani stabilitásba vetett kül- és belföldi hitet. Az ilyen fundamentális ellentétekkel terhelt országokban egy ilyen megingás nagyon hamar a biztonságba, a kiszámíthatóságba vetett hit megrendülésével járhat. Hirtelen mindenki fejében az átlendülő ingáról szóló víziók kezdenek el feltűnni, ami aztán nagyon gyorsan alááshatja a gazdasági stabilitás alapjának számító politikai kiszámíthatóságot.
Olvasd el ezt is: A Fidesz megvédi a trafikmutyizókat
Mindent elsöpörhet
És ez az, amit az Erőt misztifikáló, és a pluralizmus lassúságára vagy punnyadtságára panaszkodók nem vesznek figyelembe. Az ilyen, valójában a társadalom kisebbségére épített többségi kormányzás szükségszerűen csak ideiglenes lehet, és amikor jön a változás, a berendezkedés minden korábbi látszólagos előnyét le is darálja. Ezzel szemben a valódi fékek és ellensúlyok rendszerével dolgozó berendezkedések bár lassabban mozdulnak, de sokkal kisebb kilengéseket produkálnak, ezért aztán hosszú távon lényegesen stabilabbak, kiszámíthatóbbak, és ezért gazdagabbak is.
Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.