Véleményvezér

A Nyugat egyedi kulturális ereje miatt hosszú időn át még akkor is az egyes számú hatalmi tényező marad, ha ezt a gazdasági alapok önmagukban már nem indokolnák. A világpolitika 2011-ben, évértékelő. (Fotó: EPA/Daily Mail)

A világpolitikában, azaz a világ hatalmi viszonyaiban 2011 a felfordulások éve volt. 2008 és 2010 között még úgy tűnt, hogy egy meglehetősen markáns trend rajzolódik ki: Kína befolyása lassan, de megállíthatatlanul növekszik, a fejlődő országok fokozatosan a fejlettekkel azonos szintű játékosokká válnak, miközben az alapvetően a hosszú távon magasnak gondolt nyersanyagárakra építő autokratikus rezsimek továbbra is megkerülhetetlen tényezők lesznek. Az idén azonban világossá vált, hogy ezek a szükségszerűnek gondolt folyamatok egyáltalán nem azok.

Ajánlott írásunk: Nesze neked, keleti szél!

Kína botlása

A történelem arra tanít minket, hogy nem is olyan egyszerű az első számú világhatalom okos és megfontolt kihívójának lenni, amire 2011-ben Kína példája nyújtott kiváló illusztrációt. A válság első három évében Peking ügyesen követte a gazdag és távoli nagybácsi stratégiáját, akire mindenki számíthat és akitől igazából senkinek sincsen félnivalója. Az idei évben azonban ez a kép összetört, méghozzá nagyon is látványosan.

A kiéleződő indiai-kínai határviták, de különösen a Dél-kínai-tenger kapcsán tanúsított agresszív kínai magatartás rövid időn belül egy táborba terelte az ázsiai nagyhatalom déli és keleti szomszédait. Még egy évvel ezelőtt is teljesen valószínűtlennek tűnt, mára azonban realitás, hogy szinte valamennyi ázsiai tengeri hatalom egységesen az Egyesült Államok intenzívebb helyi jelenlétét propagálja. Miközben a Nyugat látványos vezetési válsággal küzd és a világgazdaság dinamizmusa is Ázsiára helyeződik át, akárcsak annak idején a vilmosi Németország, a frissen felfedezett erejétől hamar megrészegülő Kína is szinte kiprovokálja saját maga ellensúlyozását. Teniszben ezt hívják ki nem kényszerített hibának.

2011 utolsó hetét az évértékelő írásoknak szenteljük. Négy cikkben fogjuk összegezni, hogyan láttuk gazdasági és politikai szempontból a világ és Magyarország történéseit. 

Kedd: A világgazdaság 2011-ben
Szerda: A világpolitika 2011-ben
Csütörtök: A magyar gazdaság 2011-ben
Péntek: Magyarország helyzete a világban 2011-ben

A demokrácia megállíthatatlan

Az év másik fontos világpolitikai fejleménye az a demokratikus forradalmi hullám, amit tényleg csak 1989-hez lehet hasonlítani. Minden külső szemlélő számára egészen váratlanul egy kétségbeesett tunéziai gyümölcsárus önégetése olyan tüzet gyújtott, mely a világ legstabilabbnak tűnő diktatúrái és autokratikus rezsimjei bukásához vezetett. Mindez azt mutatja, hogy a demokrácia mindmáig a legvonzóbb univerzális politikai eszme, amelynek hiányában még a látszólag sziklaszilárd rezsimeknek is állandó félnivalójuk van.

Ennek a ténynek a közvetlen és kézzelfogható hatalmi jelentőségét kiválóan illusztrálják az elmúlt hónapok oroszországi és kínai fejleményei. A látszólag teljesen bebetonozott Medvegyev-Putyin csere, és vele együtt az egész orosz „menedzselt demokrácia” modellje megkérdőjeleződőben van. Egyelőre csak ötvenezer ember tüntetett Moszkvában a választási csalások miatt, de a saját legitimitásuk ingatag voltát nagyon is jól felismerő orosz államfő és miniszterelnök már most komoly engedményeket tennének.

Ennél is elképesztőbb, hogy immáron három hónapja kommunista vezetők nélkül, szabadon választott képviselőik által irányítva él Vukan, az a húszezres dél-kínai település, mely egészen egyszerűen elkergette korrupt kommunista pártbeli vezetőit. Bár a rohamrendőrök hetekkel ezelőtt körbevették a települést, a pekingi kormány nem merte megkockáztatni a falu lerohanását, attól tartva, hogy az éppen olyan szikrát lobbanthat, mint ami az arab tavaszt is elindította.

Évértékelőnk előző része: Megfizetjük a válság(félre)kezelés árát!

Még nem jött el a Nyugat alkonya

Utóbbi jelenség is arra enged következtetni, hogy a Nyugat elsősorban teljesen egyedi kulturális ereje miatt hosszú időn át még akkor is az egyes számú hatalmi tényező marad a világban, ha ezt már a gazdasági fundamentumok önmagukban esetleg nem indokolnák. Ráadásul az egyetlen komolyan vehető kihívónak, Kínának saját magának is legalább két óriási kihívással kell szembenéznie: az egész kommunista államszervezet legitimitás-deficitjével, továbbá a vele szemben formálódó Amerika-barát ázsiai szövetséggel.

2011 azt mutatja, ha hanyatlik is a Nyugat, ez egy nagyon hosszú folyamat lesz.  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!