Véleményvezér

vv

Lázongás a Fideszben, Orbánt is kritizálják

2012.03.21. I 3 komment I Címkék: fidesz orban posztkommunizmus ugynoklista

lsimon.jpgElégedetlenség az ügynökkérdés miatt: akiknek nincs takargatnivalójuk, nem értik a pártvezetés teketóriázását. Ezt a kérdést most tényleg a jól ismert fideszes hévvel kellene kezelni. (Fotó: Stiller Ákos/hvg.hu)


Sajtóértesülések szerint rövid, de éles vitára került sor a Fidesz hétfői, az ügynökügyet tárgyaló frakcióülésén. A kormánypárti képviselők elégedetlenségüknek adtak hangot, L. Simon László pedig egy, a Kuruc.infón megjelent, fideszes politikusok érintettségére célozgató cikk alapján arról beszélt, hogy az ügy (nem) kezelése ilyesminek ad csak táptalajt, ezért ebben az esetben Orbán Viktornak is tisztáznia kell majd magát.

Ezek a szokatlan reakciók is egyértelműen azt mutatják, hogy az ügynökügy túlnőtt önmagán.

Ajánlott írásunk: Ügynökügy: miért tabu a Fidesznek is?

Nem akarják elvinni a balhét

Amikor a Fidesz-többség vita nélkül lesöpörte Schiffer András javaslatát, nyilván bele sem gondoltak, mennyire kellemetlen helyzetbe fogják ezzel magukat hozni. Valószínű, hogy csupán jó szokásukhoz híven automatikusan elutasítottak valamit, ami az ellenzéki oldalról érkezett, különösebben meg sem fontolva annak tartalmát.

Számos fideszes és KDNP-s képviselő azonban arculcsapásnak érezte, hogy egy olyan javaslatra kell nemet nyomniuk, amit lelkiismeretük szerint támogatnának. És azt is, hogy a nyilvánosság előtt úgy kell elvinniük a balhét, hogy közben a párt és a frakció vezetése még csak nekik sem adott rendes magyarázatot. A képviselők elégedetlenségét látva a párt vezetése ígéretet tett rá, hogy egyrészt meg fogják vitatni az ügynökkérdést, másrészt valamilyen megoldással is elő fognak állni – ám a valódi vitát végül ugyanúgy megakadályozták, ahogyan az Orbán Viktor által felvetett javaslatnak sem sikerült szinte senkit sem megnyugtatnia.

Ezek a fejlemények azt mutatják, hogy a Fidesz belső körei próbálnak óvatosan lavírozni, ami viszont komoly indulatokat gerjeszt olyan fideszes és KDNP-s politikusokban, akik úgy gondolják, nekik nincs semmi takargatnivalójuk. A képviselők teljes joggal érezhetik úgy, hogy amikor a kormány képes volt 24 vagy 48 óra alatt, teljesen előkészítetlenül tízmilliárdok, emberek százezrei vagy éppen nagyvállalatok sorsa felett dönteni, akkor egy ilyen ügyben teljesen abszurd ez a teketóriázás.

Az állambiztonsági múlt feltárásának ügyét egy pénteki nyilatkozatában értelmiségi álvitának és gumicsontnak nevező házelnök kijelentésére L. Simon úgy reagált, hogy szerinte "igenis helye van az értelmiségi vitáknak". A kérdés szerinte ráadásul messze nem az értelmiség belügye, hanem nagyon sok választót érdekel, és a Fidesz morális kötelessége is, hogy húsz évvel a rendszerváltás után végre rendezze az ügyet. 

(...) Az [origo]-nak nyilatkozó kormánypárti képviselők sajnálatára a vita ismét elmaradt, a miniszterelnök eleve azzal a javaslattal érkezett a hétfői frakcióülésre, hogy a kérdés rendezésére a nyár elejére létrehozandó Nemzeti Emlékezet Bizottság tesz majd javaslatot. A testületről ugyanakkor az [origo] információi szerint a Fidesz elnökségének is csak minimális elképzelései vannak egyelőre. A párt vezetőinek múlt heti ülésén Orbán Viktor miniszterelnök - a tanácskozás részleteit ismerő forrás szerint - alapvetően kommunikációs fogásként, nagyrészt annak érdekében dobta be az ötletet, hogy a Fidesz visszaszerezhesse a kezdeményezést az ügyben az LMP-től, illetve, hogy megoldás vagy koncepció híján időt nyerjen.


Orbánt sem kímélték a bepipult fideszesek (origo)

Már eddig is túl sokat nyeltek

De persze itt nemcsak az ügynökkérdésről van szó. A parlamenti képviselőcsoportnak ugyanis már eddig is igen sokat kellett lenyelnie. Amikor ugyanis nagy horderejű törvényeket a kormány rekordgyorsasággal, egyéni képviselői indítványok formájában fogadtatott el, azzal nem csupán a társadalmi és szakmai egyeztetést, valamint az ellenzéket zárta ki a törvényhozásból, hanem bizony a kormánypárti képviselőket is.

Ne legyenek illúzióink: egy átlag fideszes képviselőnek sem volt sokkal több beleszólása olyan jogszabályok megalkotásába, mint mondjuk a válságadókról vagy a bírósági rendszer átalakításáról szóló törvények, mint az ellenzékieknek. Sőt, a parlamenti patkó túloldalán ülő képviselőtársaikhoz képest gyakran még ők sem tudták meg sokkal előbb, hogy egyáltalán miről kell szavazniuk. Az ellenzékiekkel szemben azonban nekik szinte minden egyes esetben nyilvánosan meg kellett védeniük a kormány azon intézkedéseit, melyekhez sokszor nem volt semmi közük és azokkal személyesen még csak egyet sem értettek.

A kormánypárti frakciókban jópár embernek ez fájt igazán, és most ezek az elégedetlenségek kulminálódnak az ügynökkérdés kapcsán.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Most kellene a fideszes hév

Hozzájuk hasonlóan a Véleményvezér sem érti, hogy az a kormány, amelyik százezreket vagy milliókat érintő adótörvényekről, szabályozásokról vagy támogatásokról mindenfajta egyeztetés és szakmai előkészítés nélkül döntött, most egy olyan ügyben, mely a magyar jobboldal identitása szempontjából alapvető jelentőségű, miért válik hirtelen ennyire óvatossá. Hogy miért nem úgy oldják meg a problémát, ahogy eddig: kardcsapásszerűen, brutális gyorsasággal és egyszerűséggel.

Tegnapi írásunk: Milyen alapon kommunistázik a Fidesz?

Ha ugyanis a Fidesz vezetése el akarja kerülni, hogy az elégedetlenség és csalódottság a frakcióban, a holdudvarban és a szavazóbázisban tovább fokozódjon, akkor ezt a kérdést tényleg gyorsan, igazi fideszes hévvel kell megoldaniuk. Mégpedig most.

Ha tetszett, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg. 

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lánczi Tamás 2012.03.21. 09:00:35

Azon gondolkozom, hogy valóban rossz az ügynöktéma a Fidesznek? Nem épp azért lett szélesre nyitva a politikai vita, mert egy húsz éve rágcsált, leginkább csak az elitet érdeklő témát szívesebben tart napirenden a kormánypárt, mint gazdasági kérdéseket?
Ha a 2014-es választások szempontjából nézzük a dolgot, ahogy ezt a racionálisan cselekvő pártok is teszik, akkor a kérdés mellékvágánynak tűnik, nehéz ugyanis elképzelni, hogy százezrek politikai orintációját befolyásolná ez az ügy.
Szerintem a poszt erősen túldimenzionálja az ügynökkérdésnek a kormánypártra és a szavazókra gyakorolt hatását, feszítő erejét.
Ettől még a probléma létezik, fontos morális kérdés, van politikai vetülete, de nem biztos van pártpolitikai relevanciája. Legalábbis annyi, amennyit az LMP és a poszt tulajdonít neki.

NagyLevin 2012.03.21. 19:34:23

Kedves Tamás!

Az antikommunizmus - ezt sok jobboldali véleményformáló is hangsúlyozza - a jobboldali politikai fantázia számára nagyon fontos, az odatartozás érzését, a párt iránti kötődést jórészt az teszi lehetővé, hogy a "kommunistákkal" szemben álló nagy néppárthoz tartozhatnak a szimpatizánsok. A teljesen képtelen szabadságharc-elmélet mögötti tömeges felsorakozást, az érzelmi azonosulást is nagyban segítette az a retorikai ötlet, mely szerint az aktuális Moszkva mostanság Brüsszel. (Egyébként, ha nem retorikai fogásként, hanem állításként vesszük ezt szemügyre, akkor, persze, nevetséges hülyeség, de ez még soha semmiben nem akadályozta Orbán Viktort). Szóval ez szimbolikus kérdés is és az effélékhez idáig volt a Fidesznek érzéke, pontosan tudták, hogy az ilyesmi a politikában nagyon fontos és igazuk volt. Most alighanem éppen a legalpáribb "antikommunista" érzelmekre akar hatni a "Schiffer nagypapája"-kampány, idáig ennyire tellett ügynökügyi antikommunizmusban. Mármint - hogy világos legyek - annyira, hogy a kommereknek a felforgató kommerség a vérükben van és nem válik vízzé. Röviden: a kérdés fontos a Fidesznek, mert az identitását érinti. Mivel sikerült elérniük, hogy híveik tekintélyes része számára fideszesnek lenni identitáselem, a dolog elég veszélyes is lehet. Én nem becsülném alá.

NagyLevin 2012.03.22. 10:00:49

Még valami, a méltányosság jegyében: risztpekt L. Simon Lászlónak!





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása