Minket meg sem kell vásárolni: a végén ugyanis fizetni sem kell, a pénz ígéretéért is mindenre hajlandóak vagyunk. A kínai pénz reményében például még tibetieket is vegzáltunk, hoppon maradtunk. (Fotó: MTI)

Az elmúlt egy évtized legsúlyosabb külpolitikai fiaskóját hozta össze az Orbán-kormány a múlt hét végén. Nemzetközi felháborodást hozott, majd pedig Örményország megszakította diplomáciai kapcsolatait Magyarországgal, miután a KIM kiadta Azerbajdzsán számára azt az életfogytiglani börtönbüntetését töltő azeri katonát, akit azért ítéltek el, mert Budapesten különös kegyetlenséggel meggyilkolta egy örmény társát (kizárólag származása miatt).

Ezzel Magyarország beletenyerelt a Kaukázus egyik legérzékenyebb konfliktusába, hiszen az átadott férfiért nem csak, hogy különgépet küldtek, hanem megérkezése után azonnal kegyelemben részesítették, kitüntették és nemzeti hősként ünneplik. Eközben Örményország nemzetközi fórumokon követel hazánkkal szemben szankciókat, hiszen úgy gondolja, számukra az elmúlt évek egyik legnagyobb igazságtalanságát hozta a magyar döntés. És bármit is mond most a magyar kormány, Magyarországot nem „ültette fel" Azerbajdzsán: még egy átlagos újságolvasó is tudhatta, hogy az azeri gyilkost hazájában szabadon fogják engedni. Sajnos tehát ennek az ügynek nincsen olyan olvasata, hogy az ne legyen ránk nézve hihetetlenül kellemetlen.

Ajánlott írásunk: A nyugdíjasok miniszterelnöke

Nemzeti érdek?

Ha a rendszerváltozás utáni két évtized külpolitikáját osztályoznánk, legjobb esetben is csak kettes alát tudnánk adni. A magyar külpolitikát ugyanis a totális passzivitás, az arctalan politizálás, az EU-hoz, az USA-hoz és más szervezetekhez való gondolkodás nélküli igazodás jellemezte. Csupán azért nem adnánk elégtelent, mert mégiscsak ebben a két évtizedben vettek fel minket a NATO-ba és az EU-ba.

Felüdülés volt 2010-ben látni, hogy mintha a kormányváltás utáni hónapokban végre arca lenne Magyarországnak külföldön. Megjelent a nemzeti érdek a külpolitikai retorikában, sokszor akár szembemenve szomszédos országok vagy akár Brüsszel ellentétes érdekeivel. Sajnos azonban nagyon hamar kiderült, hogy a kurucos kiállás mögött ugyanúgy nincs valódi tartalom és stratégia, ahogy a megelőző két évtizedben sem volt. A Fidesz-kormány, amikor hosszú távú nemzeti érdekre hivatkozott, valójában csak a napi aktuálpolitikai érdekei szerint járt el – sokszor rekordsebességgel változtatgatva korábbi álláspontját.

Kiváló példája volt ennek Orbán Viktor Kína-szerelme: ez volt az az időszak, amikor a kormányfő folyamatosan nagyívű beszédekben bizonygatta, hogy a Nyugat hanyatlik, Kína a jövő és láthatóan maga is elhitte, hogy Magyarország lehet Kína európai kapuja. A magyar kormánypolitika pedig látványosan beállt mögé: jöttek a delegációk, a 60 éves kínai-magyar barátságra és talán még Maóra is koccintottak.

Aztán persze ahogy elmaradtak a beígért nagy pénzek és projektek, a Kína-központúság is gyorsan hátrébb került.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Itt nincsenek elvek

A kínai kaland fő üzenete kívülről nézve az volt, hogy bárki bármit akar tőlünk, elég csak szép ígéreteket tennie, gyakorlatilag mindent megkaphat érte. Jól emlékszünk, a korábban ellenzékben hangosan a tibetiek ügye mellett kiálló Fidesz kormányon hogyan dobta félre elveit: a hazánkban élő összes tibetit berendelték az állampolgársági hivatalba a kínai miniszterelnök látogatásának napján, nehogy véletlenül is valaki tüntetni tudjon.

Ennek a mentalitásnak még szebb példája a mostani azeri ügy. Úgy látszik, a kormány Oroszország, Kína és Szaúd-Arábia után Azerbajdzsántól várja a megváltást: hírek szóltak egy nagyszabású MOL-befektetésről, illetve egy azerbajdzsáni magyar államkötvény-vásárlásról. Mindenki azt valószínűsíti, hogy nem véletlenül, hanem pont ezért cserébe próbált a magyar kormányzat gesztust gyakorolni.

A gond csupán az, hogy ezzel is ugyanazt az üzenetet küldjük, mint a Kínával kapcsolatos fiaskóval. Elég, ha nekünk bárki bármit beígér, nálunk nincsenek elvek, minket még csak meg sem kell vásárolni kilóra: a végén fizetni sem kell, mi a pénz ígéretéért is mindenre hajlandóak vagyunk.

Olvasd el ezt is: Orbán igazsága: Magyarország leszokott a munkáról?

Komolytalan ország

Kétségtelen, hogy a 2010 előtti magyar politika tartalmatlansága és ötlettelensége nem segített az ország nemzetközi reputációjának. A korábbi kormányok ugyanis sokszor azt sem értették, hogy van olyan, hogy nemzeti érdek. De azt is látni kell, hogy a Fidesz viszont alapvetően félreérti a nemzeti érdek koncepcióját. Más országok is tesznek gesztusokat olyan országok felé, akiktől komoly befektetést várnak, de egy rövid távú cél érdekében (mint például egy befektetés vagy államkötvény-vásárlás) nem szabad feláldozni az ország jóhírnevét, mert az hosszú távon sokszorosan visszaüthet. Ha azt az imázst alakítjuk ki magunkról, hogy olcsó ígéretekért is mindenre kaphatóak vagyunk, az évtizedekre bebetonozza hazánkat arra a listára, ahová a komolytalan országokat szokás tenni.