Véleményvezér

vv

Állami mobilszolgáltató: így tett magának keresztbe a Fidesz

2012.09.20. I 0 komment I Címkék: jog fidesz media allam tavkozles

gavel_1.jpgSokba kerül a magyar adófizetőknek a kormány kapkodó, előkészítetlen jogalkotása. Most ráadásul saját dédelgetett projektjüknek, az állami mobilszolgáltatónak is ezzel tettek keresztbe.

Nem várt ítéletet hozott a Fővárosi Ítélőtábla: a bíróság hatályon kívül helyezte azt az NMHH-döntést, mely a 900 Mhz-es frekvencia pályázatában a Posta, az MFB és az MVM által tulajdonolt konzorciumot hozta ki az egyik győztesnek. Ez a döntés tehát gyakorlatilag megakadályozza, hogy az új állami mobilszolgáltató elindulhasson. Az eset iskolapáldája lehetne annak, milyen következményekkel jár az állandóan kapkodó, a megfelelő szakmai előkészítést forradalmi hevületében folyamatosan mellőző politikai döntéshozatal.

Ajánlott írásunk: Miért csak Németország mentheti meg az eurót?

Mi történt?

A bíróság a döntését több súlyos eljárási hibára alapozta. Az egyik legsúlyosabb az volt, hogy az eljárás évében két olyan, egymásnak ellentmondani látszó jogszabály is született, melyek egyaránt szabályozták az állami tulajdonú cégek pályázási feltételeit: gyakorlatilag az egyik korlátozta (csak a frekvenciaárverés első fordulójának eredménytelensége után engedte), a másik viszont minden további nélkül lehetővé tette, hogy állami tulajdonú szereplők ilyen frekvenciáért induljanak.

Anélkül, hogy mélyebben belemennénk ennek a hibának az elemzésébe, teljesen tisztán látszik, hogy ez ismét ugyanannak a véleményét naponta változtató, kellően át nem gondolt döntéshozatalnak az eredménye, mely a kormányt az elmúlt két évben jellemzi. Az NMHH-nak az egész frekvenciatendert feltételezhetően a politikai elvárások miatt rendkívüli gyorsasággal kellett lebonyolítania, és éppen az ilyen esetekben szokott az előfordulni, hogy apróságnak tűnő feltételekre és formaiságokra egyszerűen nem jut idő és figyelem.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Hogy szúrhatták így el?

Ez a jelenség eredményezi azt is, hogy egyazon évben ugyanarról a témáról egymásnak ellentmondó jogszabályok születnek. A probléma gyökere itt az, hogy a korábbi jogszabály, amely megtiltotta az állami tulajdonú társaságok pályázatát, egy kormányhatározat formájában jelent meg, majd rövid időn belül egy ezzel ellentétes tartalmú NMHH-rendelet született.

Az NMHH szerint a mobil-előfizetők járnak rosszul

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szerint a mobil-előfizetőkre hátrányos döntés született. A hatóság közleményében sajnálatának adott hangot, hogy a döntés következtében a közeljövőben "jelentős akadályokba ütközhet egy nemzeti tulajdonban lévő negyedik mobilszolgáltató piacra lépése". "Az NMHH-nak továbbra is határozott meggyőződése, hogy egy negyedik mobilcég megjelenése a hazai mobiltelefon- és mobilinternet-felhasználók millióinak javát szolgálja, elősegíti a legkorszerűbb telekommunikációs szolgáltatások gyorsabb elterjedését és csökkenti az árakat".

Mégsem indulhat az állami mobilcég (Index)

Biztosan sokat lehetne jogelméleti szempontból azon vitatkozni, egy ebben az esetben mi a jogszerű megoldás. De annyi most már biztosan látszik, hogy az NMHH úgy kapta meg sokat bírált rendeletalkotási jogkörét, hogy nem került meghatározásra teljesen tisztán a magyar jogalkotásban, hogy az ily módon meghozott rendelet pontosan milyen szinten is helyezkedik el és például felülírhat-e korábbi kormányrendeleketeket.

Olvasd el ezt is: Jó lenne-e a magyaroknak az európai föderáció?

Két éve ugyanez megy

Megannyi példája volt már az elmúlt két év során annak, hogy milyen sokba is kerül a magyar államnak és így az adófizetőknek a kormány állandóan változtató, kapkodó, előkészítetlen törvény- és szabályalkotása. Most pedig ráadásul az is láthatjuk, hogy ezzel az Orbán-kabinet még saját magának is keresztbe tesz és saját dédelgetett projektjeit akadályozza meg vagy hátráltatja.

Ez az eset is csak azt húzza alá, hogy amire a leginkább szüksége lenne a sikeresebb kormányzáshoz a Fidesznek az elkövetkező két évben, az a mostaninál sokkal átgondoltabb, konszolidáltabb, alaposabb döntéshozatali és jogalkotási munka.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása