Véleményvezér

vv

A Fidesz kizárólag a politikai analfabétákra épít

2012.11.26. I 1 komment I Címkék: fidesz elit posztkommunizmus demokracia

gyarm.jpgA Fidesz primitív kommunikációja a '70-es évek Kádár-rendszerét idézi: a politikát értőkkel, az értelmiségiekkel, az elittel szóba se állnak. Pedig hosszú távon nem lehet nélkülük kormányozni. (Fotó: AP)

„Bajnai Gyurcsánnyal együtt tette tönkre az országot" – így kommentálja a Fidesz Bajnai Gordon kritikáit, és ezt már plakátok is hirdetik; a miniszterelnökség a tervezetteken felül újabb 700 millió forintot szán kommunikációra, aminek magyarázatát annyival intézi el, hogy „új igények merültek fel"; az NGM úgy kommentálja Magyarország újabb leminősítését, hogy a hitelminősítőket nem lehet komolyan venni; Giró-Szász András pedig kijelenti, hogy a kormány nem tiszteli „a magyar szuverenitást korlátozó" uniós kifogásokat. Mindez a kormányzati kommunikáció néhány napjának zanzája.

A Fidesz kommunikációja mostanra már a '70-es évek kádári politikai kommunikációját idézi: kizárólag az írni-olvasni alig tudó közéleti analfabétáknak szól.

Ajánlott írásunk: Matolcsy úr, mondjon le!

Elsősorban az értelmiséghez beszéltek

A nyolcvanas évektől 2010-ig a magyar kormányok és hatalmon lévő politikusok nyilatkozataikkal, üzeneteikkel, magyarázataikkal mintha mindig az átlagpolgárnál műveltebb, tájékozottabb csoportokat célozták volna. A politikai kommunikáció nagyrészt értelmiségi beszéd volt. A rendszerváltozás után a parlamentben a napi politikai csörtéken túl gyakran komoly történelmi, ideológiai, kulturális viták zajlottak. Kicsit az is jelentette a problémát, hogy ezek az eszmefuttatások az átlagember számára néha nehezen voltak követhetőek.

Később a szocialisták vezettek be valamiféle kétszintű kommunikációt. Egyrészt megmaradtak az értelmiségnek, sőt kimondottan az elitnek szóló, adatokkal, elemzésekkel színesített és nemzetközi vonatkozásokat is hangsúlyozó eszmefuttatások. Másrészt pedig megjelentek a kisembereket megszólító, a kormány intézkedéseit néhány szóval magyarázó szlogenek.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Csak a kisember

A világ 2010 óta itt is nagyot fordult. A kezdeti kísérletek után mostanra az Orbán-kormány szinte semmilyen üzenetet nem próbál megfogalmazni, mely megütné a diplomás vagy egy kicsit is olvasott ember szintjét. A politikát értőkkel, az értelmiségiekkel, neadjisten az elittel szóba se áll a kormány, kizárólag a kisemberrel kommunikálnak. Pontosabban: az általuk elképzelt kisemberrel, akit szlogenjeik és érveik alapján szerintük leginkább az jellemez, hogy mindent elhisz, amit három szavas mondatokban mond a kormány, ha a végére felkiáltójelet tesznek.

Nem magyarázzák, hogy miért nincs IMF-megállapodás, csak azt mondják, hogy „nem leszünk gyarmat" „el akarták venni a nyugdíjakat: mi nem engedtük", és „több tiszteletet Magyarországnak". Nem magyarázzák, hogy miért minősítették le az országot, hanem kijelentik: „eljött az ideje, hogy a spekulánsok egyik lobbiintézménye, a Standard & Poor's önmagát minősítse le." Nem magyarázzák ez Európai Bíróság ítéletét, mely jogellenesnek mondta ki a bírák kényszernyugdíjazását, helyette azt állítják, a „kormány már megoldotta a kérdést" és „az EU – már megint – elkésett."

Nincsenek tehát valódi magyarázatok, csak vezényszavak, melyek legtöbbször ráadásul nem is fedik a valóságot. De utóbbi sokaknak pontosan azért nem tűnik fel máig, mert analizálható érvek sincsenek és a kormány nem vitázik, nem ütközteti senkivel a véleményét nyilvánosan. Ez pedig tényleg nem is a '80-as, hanem a '70-es évek Kádár-rendszerének világa. Amikor nem volt semmilyen vita, hanem mindent azon a szinten magyaráztak el, hogy a kapitalista országok kapzsisága miatt van olajválság, és ezért kell emelni a tojás árát Magyarországon.

Olvasd el ezt is: Bajnainak is csúnyán betett az LMP

Akinek a véleményére saját felesége sem ad

A Véleményvezérnek meggyőződése, hogy a Fidesz hatalmasat téved, amikor azt hiszi, hogy hosszú távon lehet egy országot annak értelmisége és elitje nélkül kormányozni. A kormánypárt stratégái azzal nem számolnak, hogy egy tájékozottabb, olvasottabb, tanultabb embernek bár valóban ugyanúgy csak egyetlen szavazata van, azonban az ő hatása saját környezetére sokkal nagyobb, mint egy közéleti analfabétáé. Van, akinek a véleményére több tucat ember ad, és van, akiére még a saját felesége sem – a Fidesz által bevezetett, színvonalában a végtelenségig lezüllesztett kommunikácó azonban pont az előbbiekről mondott le.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Madár István 2012.11.26. 15:27:49

Hogy ez a kommunikáció sikeres-e, vagy sem, azt szerintem korai eldönteni, majd a választáson elválik. Viszont bizonyos értelemben nagyon hatékony ez a stratégia, ez a leminősítéskor látszott. (Ezt már írtam a FB-on is, ha valaki már találkozott vele, akkor bocs:) Ha az utcán megkérdeznénk embereket, mit gondolnak a gazdaságról, 10 emberből 10 azt mondaná, hogy bizony érezhető a baj, nincs növekedés, perspektíva, a fenntarthatóság rövid távon is egy hajszálon múlik. És kilencen (pártpreferenciától szinte függetlenül) azt is elismernék, hogy ebben azért vastagon benne van már a gazdaságpolitika is. Ehhez képest érdekes, hogy a kormányzati kommunikáció által megteremtett ellenségkép (külföld=ellenség) mennyire ragadós. Pocsékul állunk, de amikor leminősítenek minket, akkor mégis sokak első reflexből összeesküvést kiáltanak, gonosz külső hatalmak intrikáiról beszélnek. Frusztrálódunk, na.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása