Véleményvezér

vv

Még a rezsicsökkentést sem tudják rendesen megcsinálni

2013.01.09. I 0 komment I Címkék: fidesz multik rezsi allam posztkommunizmus

rezsi.jpgA rezsicsökkentés ugyanaz, ami a '80-as években megroppantotta a magyar gazdaságot: a lakosságnak a világ realitásaitól való, az „állam" tíz- és százmilliárdjaiból fedezett megkímélése. (Fotó: fidesz.hu)

A kormány ismét szemléletesen bemutatta, politikájukban mennyire különválik a vízió és annak megvalósítása: a rezsidíjak csökkentése kapcsán még a szokottnál is hamarabb vált nyilvánvalóvá az Orbán-kormány hihetetlenül gyenge megvalósítási képessége.

Ajánlott írásunk: Miért félhet a tiltakozó hallgatóktól a kormány?

Az emberek fizetik meg, nem a multik

Amint arra sokan emlékszünk, a kormány nemrég igen nagy büszkeséggel jelentette be a rezsidíjak tíz százalékos csökkentését. Ez az intézkedés annyi médiatámogatást kapott és annyi megszólalást eredményezett a miniszterelnök és a szóvivők részéről, hogy feltétlenül azt kell hinnünk, a kormány komolyan azt gondolta, hogy politikailag nagyon jelentős lépést tesz azzal, ha ezen a területen is megpróbálja érvényesíteni „az emberek helyett fizessenek a multik" elvét. Csak éppen hamar kiderült, hogy ami elsőre jó ötletnek tűnik kommunikációs szempontból, azt nem biztos, hogy sikerül is megvalósítani, vagy hogy egyáltalán meg lehet-e valósítani. Most tekintsük el attól a nyilvánvaló ténytől, hogy a multik eszetlen sarcolása az egész országnak rossz – foglalkozzunk csak azzal, hogy a kormány meg tudja-e valósítani saját céljait.

Az elmúlt napokban több olyan információ is napvilágot látott, melyek elég egyértelműen mutatják a rezsicsökkentés kudarcát. Az energiainfo.hu elemzéséből például kiderül, hogy a lakossági áramár csökkenését a szolgáltatók a magyar kis- és középvállalati fogyasztókra terhelik, vagyis a lakossági rezsicsökkentés árát jelentős mértékben a kkv-szektor fogja fizetni.

A hazai kkv-k azonban egyrészt magyar szavazók tulajdonában vannak, másrészt a magyar munkavállalók egy jelentős részét foglalkoztatják. Az érzékelhető költségnövekedésre természetesen a kkv-k is az egyéb költségeik lefaragásával fognak válaszolni, ami az elbocsátásoktól a munkabérek visszavágásán át a más vállalatok szolgáltatásai iránti kereslet csökkenéséig bármiben jelentkezhet.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Megkímélni a lakosságot a realitásoktól

Ugyancsak friss hír, hogy a Magyar Nemzet értesülése szerint a kormány idén 52 milliárd forintot tervez a távhőcégeknek kompenzációként fizetni, azaz az állam fogja zsebből fedezni a rezsicsökkentés ezen részének költségeit. A Véleményvezérnek semmi gondja nincs azzal, hogy az állam által tönkretett cégek azért valami kis segítséget is kapjanak. Ugyanakkor a jelenség azt mutatja, az Orbán-kormánynak nem sikerült politikai újítását, a külföldiek által finanszírozott rezsicsökkentést megvalósítania. Amit látunk, pontosan ugyanaz, ami a '80-as években már egyszer megroppantotta a magyar gazdaságot: a lakosságnak a világ realitásaitól való, az „állam" tíz- és százmilliárdjaiból fedezett megkímélése.

Könyvtárnyi irodalma van annak, hogy miért teljesen reménytelen és felesleges minden hasonló próbálkozás. A magyar kormány mégis belevágott – szerintünk nem kis részben azért, mert valóban elhitték saját retorikájukat, miszerint a végén itt majd tényleg a külföldi vállalatok fogják állni a cechet.

Olvasd el ezt is: Így nem lehet majd feljutni a középosztályba

Csak a beszéd megy nekik

Elméletben még az is elképzelhető, hogy ez a kormányzati ígéret beváltható lett volna. Kifejezetten károsnak lenne, de akár el is lehetett volna érni, hogy ezek az intézkedések valóban kizárólag a külföldi multik kárára történjenek. Ennek a gyakorlatba ültetéséhez azonban ez a kormány kevés. Újra és újra bebizonyosodik, hogy a politikai beszédeknél, esetleg az adókiszabásnál megáll a tudományuk és nincsen a csapatban egyetlen ember sem, aki a kormány látszólag egyik legfontosabb tervét annak szándékai szerint tudná valóra váltani.

Paradox módon ez a szerencsénk: az ijesztő államszocialista elképzelésekből csak azok valósulnak meg, amelyekhez egy tollvonás is elég. Rombolni persze így is lehet, de legalább talán egy józanabb időszakban az újjáépítés is egyszerűbb lesz emiatt.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása