Véleményvezér

A koncentráltan nagy veszteséget elkönyvelni kénytelen szavazó azért is veszélyes, mert az ő felháborodásuk könnyen a többi elégedetlenség szimbólumává is válhat. (Fotó: Huszti István/Index)

Az elmúlt két és fél évben Orbán Viktor talán legnagyobb politikai eredménye az volt, hogy meg tudta akadályozni, hogy az ország nyilvánvalóan siralmas gazdasági helyzete miatti elégedetlenség egy konkrét ügy körül koncentrálódjon és ezáltal alakot öltsön. A mostani tandíjellenes tiltakozás központi kérdése az, hogy mindez megváltozik-e.

Ajánlott írásunk: Orbán felrúgta az egyezséget

Orbán Viktor logikája

Orbán Viktor valószínűleg kormányzása kezdete óta arra törekszik, hogy a gazdasági válsággal, illetve a Magyarország általa elképzelt átalakításával járó elkerülhetetlen megszorítások terhei lehetőleg minél kevésbé koncentrálódjanak jól mobilizálható választói csoportokon. A logika teljesen világos: amíg a legfontosabb csoportok nem érzik magukat aránytalanul kárvallottnak, addig nem válhatnak az ellenzékiség zászlóshajóivá.

Hasonló megfontolásokból szereti minden politikus az inflációt, hiszen az a szinte tökéletes megoldás arra, hogy a gazdasági terheket a lehető legegyenletesebben osszák el a szavazók között, így minimalizálva azok számát, akik magukat különösen vesztesnek érzik. A koncentráltan nagy veszteséget elkönyvelni kénytelen szavazó azért is veszélyes, mert az ő felháborodásuk, helyzetükből adódó mobilizációs hajlandóságuk könnyen a többi elégedetlenség szimbólumává is válhat. Ezt a dinamikát Orbán Viktor különben is kiválóan használta 2006 és 2010 között, így nyilván jól érti ennek működését.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Szétteríteni a terheket

Az Orbán-kormány elmúlt két és fél éve a terhek lehető legszélesebb körben történő szétterítésének kísérlete volt. (És itt most ne foglalkozzunk azzal, hogy ezen terhek mekkora részét eredményezte maga a kormányzati politika.) Amikor ugyanis a kormány a bankokat vagy a Magyarországon korábban beruházó nagy nemzetközi vállalatokat bünteti, akkor természetesen a magyar polgárok lesznek a végső kárvallottak. De ez egyenletesen, különösebb látványos anomáliák nélkül történik. A drágább bankolás, a hitel hiánya, a magas munkanélküliség mind-mind olyan károk, amelyek inkább sok családot érintenek rosszul, mint keveset rendkívül rosszul.

Ennyi veszteségtől a magyar ember morog, elégedetlen, de nem megy az utcára: az ellenkezés alapvetően passzív marad. Orbán Viktor újraválasztási stratégiájának fontos része, hogy megtartsa ezen ellenkezés passzív jellegét úgy, hogy közben csak a politikailag nagyon elkötelezettek menjenek el szavazni.

Olvasd el ezt is: Így nem lehet majd feljutni a középosztályba

A hallgatók és a gazdák

A tandíj ügye, akárcsak korábban a gyanús földbérleteké, ezt a stratégiát fenyegeti. Mindkét esetben egy politikailag és egyébként fizikailag is jól mobilizálható réteg érintettségéről van szó, amelyek ráadásul erős belső szolidaritással is rendelkeznek. Arról nem is beszélve, hogy az általános népesség mindkét csoport – a hallgatók és a gazdák – iránt rendelkezik egyfajta affinitással. Magyarul: ha ők elég hangosan, érthetően és persze látványosan mondják el panaszaikat, akár az általános elégedetlenség szimbólumaivá, illetve csatornáivá válhatnak.

Semmi garancia nincs persze arra, hogy mindez meg is fog történni.

Az azonban a miniszterelnök fokozódó elzártságára, a környezetére korábban is jellemző „ostromlott vár"-szindróma erősödésére is utal, hogy a megannyi figyelmeztető jel és tanács ellenére mindkét esetben makacsul ragaszkodni látszik az egyébként a saját szempontjából is feleslegesen provokatív lépésekhez. Ilyen közegben pedig nagyon könnyű újabb és újabb hibákat véteni.