Véleményvezér

vv

Kövér László: túlélni a karaktergyilkosságot

2010.07.13. I 54 komment I Címkék: fidesz media gyurcsany kover laszlo

Kövér László az élő – politikailag félholt – példája annak, hogy mire volt képes fénykorában a baloldali média. (Fotó: Huszti István/Index)

A Fidesz Kövér Lászlót jelöli házelnöknek, aki igent mondott a felkérésre. Hamarosan megtudhatjuk, van-e élet Magyarországon egy politikus számára azután, hogy sikeresnek tűnő karaktergyilkosság áldozata lett.

„Ha találnak jó gerendát, akkor arra kössék föl magukat”

2002. március 23-án a békéscsabai Ifjúsági Házban hangzott el a budapesti olimpia ötlete kapcsán Kövér László híres „köteles beszéde”. A beszédről később Kövér is elismerte, hogy – számos egyéb hiba mellett – ez is hozzájárulhatott a 2002-es vereséghez.

Később, 2006-ban maga Gyurcsány Ferenc vallotta be büszkén Debreczeni József Az új miniszterelnök című könyvében, hogy az ő stábjuk kerekített a „nem agresszív, nem fenyegető” beszédből „egy kis rossz szándékkal” rendkívül sikeres lejárató akciót.

A fő cél a Fidesz legyőzése volt a választásokon, a Kövér László elleni karaktergyilkosságon keresztül.

Mindkettő sikerült.

„Mi csináltuk meg a "köteles akciót" is. Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az - egy kis rossz szándékkal - ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket (...) És összerakjuk. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés.”

Gyurcsány szavai Debreczeni József: Az új miniszterelnök c. könyvében


A média kövérlászlója

Kövér László 2002 tavasza óta rendkívül megosztó politikusnak van elkönyvelve. Hiába szeretik a Fidesz törzsszavazói, a baloldaliak utálják, ráadásul Kövérrel még a bizonytalanokat is jól lehet riogatni.

A média két szerepet osztott ki Kövérre. Az egyik a „párt ökle”-szerep. Mivel Kövér nem egy kommunikációs tanácsadók által simára gyalult politikusi alkat, hanem egy, az elveihez ragaszkodó, szókimondó ember, ezért a média viszonylag könnyen állította be őt úgy, mint akit csakis a párt hivatalos irányvonalának kíméletlen érvényesítése érdekel.

A másik a „szélsőjobboldal hangja”-szerep. Kövér szívesen nyilvánít véleményt ideológiai vagy éppen történelmi kérdésekben, és nem válogat a jelzőkben, amikor a baloldali álláspontot vagy szereplőket kell minősítenie. Ezt a baloldali média úgy értelmezte, hogy a Fidesz a szélsőjobboldallal „kompatibilis” Kövér Lászlót és szóvirágait (pl. az SZDSZ mint rákos daganat) tudatosan, taktikai fegyverként veti be a radikális szavazók megnyerésére.

Kövér Lászlónak azonban még a karikatúrája sem így néz ki.

A valódi Kövér László

Kövér László nem simulékony, publikus megnyilatkozásaiban nem különösebben taktikus, ráadásul a róla kialakult közvélekedéssel nem túlzottan foglalkozó ember. Talán azt is megkockáztathatjuk, hogy a szó szoros értelmében nem is jó politikus. De!

Egyrészt Kövér nem arról híres, hogy feltétlenül és agresszíven a párt és Orbán Viktor hivatalos irányvonalát képviselné. Ő a valóságban a Fidesz egyik leginkább önjáró figurája, sokszor renegátja, aki különvéleménye miatt nem egyszer szorult kisebbségbe vagy éppen a háttérbe. Legutóbb például az utolsó pillanatig ellenezte az általa „túl kevésnek” tartott Schmitt Pál köztársasági elnökségét.

Másrészt miközben egyes fideszes politikusok 2007-ben, a Magyar Gárda megalapításakor olyasmit nyilatkoztak, hogy nincs okuk az elhatárolódásra, Kövér a Gárda alapítóit már akkor lehülyézte. Kövér nem hogy kompatibilis volna a szélsőjobboldallal, hanem éppenséggel az egyik első számú közellenségnek számít köreikben. Ez teljesen érthető, hiszen a Gárdát, a Jobbikot vagy éppen annak internetes fórumait Kövér a kezdetektől ugyanazzal a kíméletlenséggel támadja, mint a baloldalt.

A média által rá osztott szereptől mégsem tudott megszabadulni.

surveys & polls


Élet a karaktergyilkosság után

Kövér László az élő – politikailag félholt – példája annak, hogy mire volt képes fénykorában a baloldali média. Képes volt politikusokat – éppen túlságosan nyílt, ha úgy tetszik, nem eléggé politikusi viselkedésük miatt – olyan mértékben ledarálni és negatív szerepekbe kényszeríteni, hogy egyébként tisztességes emberek valóságos politikai démonokká váltak. Kövér László előtt ez történt többek között Horváth Balázzsal vagy éppen Kónya Imrével is.

Kövér most azonban két okból is örülhet. Egyrészt, mert kamatostul visszaadta a kölcsönt, hiszen segédkezett fő karaktergyilkosán, Gyurcsány Ferencen egy még sikeresebb karaktergyilkosságot végrehajtani. Sosem titkolta: számára ez személyes ügy, amit elhíresült hajnövesztése, majd a kormányváltás után hajlevágatása szimbolizált.

De ami talán fontosabb: vezető közjogi méltóságként Kövér László most lehetőséget kap arra, hogy átalakítsa a róla kialakult negatív képet. Kérdés persze, hogy célja-e ez egyáltalán.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr. Pither · http://hundilbert.blog.hu/ 2010.07.13. 09:32:20

Áderből sem lett már semmi, miután házelnök lett. Szerintem Kövér is abba az irányba tart.

ralf 2010.07.13. 09:38:34

Kövér olyan, mint egy egyszerű paraszt (nem negatív értelemben), ami a szívén, az a száján. A stílusa pokróc, ezért valóban szélsőségesnek hat, ehhez nincs szükség a baloldali médiára sem. Ugyanakkor Lázár János mellett ő az, aki - akár kibeszélés árán is - minden egyes alkalommal kikel a szélsőséges eszmék ellen, mint ez a Gárda esetében is történt.

radala 2010.07.13. 09:45:43

Valóban bámulatos volt a baloldali média ereje. Remélem lesz még Kövér KE is az lenne az igazi "bosszú" és ő nem is lenne "kevés" ő lenne olyan jó, mint SL volt. Kövér saját bevallása szerint is rossz politikus, de nehéz elhinni, hogy jó emberek lehetnek jó politikusok.

Öreg Sam 2010.07.13. 12:49:05

Kövér egy elefánt a politika porcelánboltjában.
Ezzel nem leminősitem,sőőőőt,nagyon is kedvemre való lenne,hogy a maga módján kvázi belső ellenzékként a józan úton tartsa OV-t.
Ami a beszédét illeti,ugyanolyan kiragadott részlet a konsztektusból,mint Gyurcsány elkúrása.

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.07.13. 12:49:17

Kövér László a maga sajátságos érdes stílusában gyakorlatilag arról beszélt, hogy nem lenne szabad egy nemzetnek, egy társadalomnak összezuhanni, és az önsajnálatba menekülni. Érdemes összevetni a társadalom akkori és mostani lelkiállapotát.

Azt pedig, hogy GyF ezt így elintézte, és még mindemellett büszke is önmagára, nem is érdemes kommentálni, mert mutatja a szerző lelkületét.

Kövér egyébként a fidesz egyik legfelkészültebb és legkorrektebb vezetője. Csak épp nem jó a pr-ja.

ben2 2010.07.13. 12:49:47

Az alapkérdésre, mely szerint lehet-e élet a karaktergyilkosság után, mindenképpen igen a válasz.
Ez már csak a ballib média a következetességgel, mint vezérelvvel szembeni totális immunitása miatt is igaz.
Pl. kevés olyan politikus van, akit annyira lejárattak, mint Boross Pétert 94-ben.
98-ban Orbánék legnagyobb bűne még az volt, hogy összeálltak a "nyiltan náci" MDF-el, innen eredeztette a megélhetési antifasiszta értelmiség a Fidesz antiszemitizmusát is.
2002 után hogy-hogynem, az MDF különutasságával párhuzamosan a "náci" Boross Péter egyszer csak a " mérsékelt jobboldali államférfi" mintapéldánya lett.

Sieg 2010.07.13. 12:50:19

A dolgok eltúlzása, kiforgatása (ugyan itt kiforgatásról nem is igazán beszélhetünk, szóval ez a „köteles” példa nem is durva vagy különösebben érdekes) nem csak a baloldali, és nem csak a politikai média sajátossága. Aki azt hiszi, hogy ezt csak az egyik oldal végzi, az vagy naiv, vagy vak, vagy mindkettő. Vagy élő példája annak, hogy miért is éri meg az ilyen médiastratégia.

Kövér röviden annyit mondott, hogy aki nem ért velünk egyet, az kösse fel magát. Hja, ostoba vélemény ütősre fogalmazva, de a mai (és akkori) magyar belpolitikában „normális”, az embernek már a szeme sem rebben, szokásos retorika (vö.: akinek nem tetszik a nyilatkozat, az gyurcsányista). No de magas labda, könnyű rugózni rajta. Tényleg olyan meglepő, hogy ezt a politikai ellenoldalhoz közeli (vagy semleges) média felkapta. Még bulvársajtó kompatibilis is, nem kell ide politika.

Példa a másik oldalról: az őszödi beszéd „kurva ország” része. Magas labda, élvezettel lehet rajta rugózni, meg is tették, mind bulvár- mind semleges-, mind jobboldalról. Az, hogy az ilyen kifejezésekben a kurva indulatszó, és nem az országra vonatkozik (vö: „csukja már be valaki azt a kurva ajtót” kifejezésben a kurva indulatszó, arra vonatkozik, hogy mennyire eleged van abból, hogy mindig nyitva hagyják az ajtót. Lehet, hogy az ajtót magát imádod ;)), senkit sem érdekelt, mert úgy nem érdekes. Mindenki a szívéhez kapkodott, ha meg felötlött benne, hogy ő maga is szokott kurvaországozni (a fenti értelemben), azt a gondolatot gyorsan elhessegette.

Disclaimer: nem kívánom Gyurcsányt védeni vagy a beszéden vitatkozni, csak egy példa volt a média túlzásaira a másik oldalról.

veny 2010.07.13. 12:50:32

Azért az erős túlzás szerintem, hogy Kövér megítélését kizárólag a "köteles" akciónak köszönhetné. Az a szösszenete és a reakció rá csak annyiban különleges, hogy épp egy kampány finisére esett.

A helyes meglátás ez ni:
"Kövér László nem simulékony, publikus megnyilatkozásaiban nem különösebben taktikus, ráadásul a róla kialakult közvélekedéssel nem túlzottan foglalkozó ember. Talán azt is megkockáztathatjuk, hogy a szó szoros értelmében nem is jó politikus."

És nincs "De!"

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.07.13. 12:50:52

A kulcsmondat szerintem ez: "Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket" Kövérnek már előtte is voltak érdkes beszólásai, szóval abszolút a képbe illett ez a mondat, nem nagyon kellett itt karaktert gyilkolászni. A szélsőjobbos imázs se volt teljesen alaptalan, mert bár igaz, hogy a gárdához való viszonya nem felhőtlen, de azért lakossági fórumokon mondott ő érdekeseket, és hát ő volt az, aki nagy nyilvánosság előtt tett olyan kijelentést, hogy a zsidókérdést újra kénre tárgyalni.

Ja és ha ő karaktergyilkosság áldozata, akkor mi Gyurcsány? A jobbboldali médiának se lehet oka panaszra, már ami hatásfokot illeti...

mézescsók 2010.07.13. 12:50:59

@Mr. Pither: Áder és Kövér habitusát tekintve ég és föld. Utóbbi jóval markánsabb személyiség.

dts 2010.07.13. 12:51:13

A lejáratás, karaktergyilkosság "fegyvere" egyáltalán nem csak a baloldali média, és nem csak a média sajátja. Sőt, legendák maguktól is működnek.
Ld. pl. makacsul és következetesen tartja magát a legenda, hogy Kis János SZDSZ-es egykori elnök(?) filozófus mondta volna a szent koronáról, hogy úgy áll a címeren, mint a micisapka vagy svájcisapka. Az Index egykori fórumán több hónapig ment az utánajárás, hogy megtalálják a bizonyítékot, hogy valóban ő mondta - nem sikerült.

De számomra ilyen szempontból legkiábrándítóbb a Pethő Iván körüli felhajtás, amikor megszületett az apák és fiaik "vádirat" ellene annakidején.

Jah, Juszt és a Kriminális esete pedig ugye pont Kövér Lászlóval függ össze, szóval, nem kell senkit sajnálni a politikában, ha éppen olyan fegyverrel győzik le, amit maga is előszeretettel használt...

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2010.07.13. 13:13:49

Szegény Kövér László, a szívem szakad meg érte. A félreértett, meg nem értett politikus, aki a gonosz balos média áldozata lett. Megyek szerzek egy zsepit, mert annyira sajnálom szegényt.
Amúgy pedig, ha van karaktere, nem politikus temető lesz neki a házelnöki poszt. Ami nem hátra- hanem előre sorolás, elvégre, ez az egyik legfontosabb közjogi méltóság kishazánkban. Szóval, rajta múlik, hogy mit kezd vele. Szily Kati se tünt el, pedig ő is volt házelnök, sőt, ha nem tévedek, a legnépszerűbb balos politikussá nötte ki magát.

loláb 2010.07.13. 13:16:36

Én drukkolok Kövérnek. Régóta tudom róla, hogy egy önjáró figura, aki a fideszből gyakran hiányolt belső demokrácia egyik megtestesítője. Az eltünése valószinüleg nem a jó irányba fordítaná a pártot, így örülök neki, hogy Kövér a házelnökséggel lehetőséget kap arra, hogy újraépítse magát.

Valószinüleg Kövér tényleg nem jó frontpolitikus, hiszen láthatóan szarik arra, hogy ki hogyan viszonyul hozzá, és ez is hozzájárulhatott a sikeres karaktergyilkossághoz.

Szerencsére a balos média ereje sokat gyengült mostanra. Legutóbb Molnár Oszkárt pécézték ki maguknak (tavaly év végén), de már ehhez is kevesek voltak, az Oszkár renoméján esett kár jelentéktelen volt, és az árvízben nyújtott határozott felllépése óta még egyszer nem került elő a gumikalapács.

mikénehavóna 2010.07.13. 13:18:46

Na most komolyan, tényleg azt gondoljátok, hogy szeretnem kellene KL-t, miután leküldött a pincébe, hogy kössem fel magam? Sajnos, 98-ban rájuk szavaztam, mert rühelltem Hornt nagyon, de hamar kiderült mindenféle cúna dolog róluk. Lehet, hogy ezeket a manem nem hozta le, de mégis voltak. Nem tetszettek nekem, és ezután a beszólás után pláne nem. Jogom volt értesülni arról, hogy mit mondott Kövér, erre való a sajtó. Vagy nem? Ha olyasmit közölnek, ami rossz fényt vet egy politikusra, akkor karaktergyilkosok? Ha pedig elhallgatják, akkor kiegyensúlyozottak és pártatlanok? Na ne.

budai zöld 2010.07.13. 13:25:09

Érdekes a cikk, csak az alapfelvetés nem ül.
Kövér házelnök lesz, nem pedig miniszter vagy pártelnök - teljesen mindegy, hogy korábban meggyilkolták-e a karakterét, vagy sem.
Éppen olyan pozícióba kerül, ahol neki is kevesebb alkalma lesz a polarizáló kommunikációra (nekem ez azért hiányozni fog) és a balos média is kevesebb fogást fog rajta találni.

Ja, arra emlékszik még valaki, amikor a 1990-es választások előtt megkérdték Orbán Viktort a TV-ben, hogy egy ennyire fiatal és radikális politikusnak vajon ki lehet a politikai példaképe? ...a válasz pedig:
- Kövér László, a Fidesz ügyvivője.

layo 2010.07.13. 13:25:18

Figyelem ! Jó, ha tudjátok, hogy Kövér rendelkezik az 1-es számú Fidesz pártkönyvvel.

loláb 2010.07.13. 13:25:36

@Fedor: Remélem most már látod azt, amit a blogodon korábban is írtam: gyurcsány karaktergyilkosság áldozata lett, de ezt a harcmodort NEM a fidesz hozta be a köztudatba.
Kövérrel 2002-ben bántak el, Orbánt pedig az azt megelőző négy évben gőzerővel amortizálták ugyanezekkel az eszközökkel.

Ehhez képest a fidesz 2002 előtt tisztességesen játszott, a 98-as kampányban semmiféle ilyen (általuk kezdeményezett) akció nem volt, azt követően viszont természetesen felvették a szocik által földre dobott kesztyűt.

Szóval GyF azt kapta amit megérdemelt, a saját maga fegyverével győzték le.

harmincas 2010.07.13. 13:28:09

Nahát, szegény, ártatlan Kövér... hogy elbánt vele az a zördögi komenista média.

Egyrészt: Kövérnek nem csak a köteles beszéde volt durva. Nem egyszer és nem kétszer mondott hasonlót, pl. nem túl régen az IMF vezetőjéről mondta, hogy "ugyanabból a bandából való", mint Gyurcsány, és hogy "elvtársaknak szólíthatnák egymást". Ez csak egy példa a sok közül.

Másrészt: például a Magyar Nemzet vélemény rovatából már jó sok éve naponta lehetne sokkal durvább megnyilatkozásokat idézni. Pilhál György cikkeit ajánlom pl. figyelmetekbe. És akkor még nem beszéltem a keményebb jobbos írásokról / kiadványokról.

Várúr 2010.07.13. 13:28:24

Gyurcsány saját karakterét gyilkolta éveken át. Tánc a miniszterelnöki irodában, a "megtalált kislány" kiagyalt története, a milliárdjai eredetét firtató kérdésre adott "Mi az hogy! Nagyon is!" válasz, az Orbán vitában elhangzott tudatos valótlanságai, egész túlmozgásos bohóckaraktere, az 'Írok egy kurvajó könyvet a modern szociáldemokráciáról", a "Történelmi beszéd lesz Klára!" blogbejegyzés, és így tovább. Sorolni sem érdemes. Az viszont megdöbbentő, hogy egy ilyen figura kétszer is miniszterelnök tudott lenni. Kövér Laca egy kemény kuruc. Tiszta beszédű politikus, ami fenemód ritka. Nem "túlélő", hanem következetes és kitartó. Hálistennek a fidesznél nem szokás a beugató ballib média miatt embereket csak úgy csereberélni.

Napkutya 2010.07.13. 13:48:20

@loláb: Egyetértek, tényleg nem a leggázabb arc. Azon a szubjektív tenyérbemászósági skálán, ahol a Dr. Répássy Róbert egy masszív nyolcas birtokosa nálunk, ő legfeljebb a hármas szintet éri el, pedig életünk során láttunk már egy-két embert.

Én személy szerint rohadtul sajnáltam, amikor nekimentek... Ami a köteles beszédet illeti: elgaloppírozta magát. Ronda hiba, de előfordul. Nyilván tudta volna korrigálni.

Ugyanakkor, az istenadta nép meg tegye már a szívére a kezét, -amikor nem tetszett neki valami, mondott még durvábbakat is a politikusokra és az ellentáborra is. Ettől aztán rohadtul nem állt meg a világ.

Várúr 2010.07.13. 13:48:52

@harmincas:
Az IMF valóban egy szar banda. Keveslem Kövér kritikáját. Amúgy Kende nevű tollnok hazugságoktól majd szét repedő Orbán könyvét, majd Debreczeniét ajánlom figyelmedbe. Jobbos nem írt könyvet valóban bűnöző szoci/szdsz-es politikusokról, csalásaikról, jellemtelenségeikről, iszonyú előéletükről, cenzorkodásaikról, besúgásaikról és így tovább. Ballib körökben szokás beperelni egy nyugdíjas színésznőt, mert egy rövid cikkben meg merte írni, hogy az szdsz-pártelnök szülei ávós századosok voltak. Volt akkora fasz, hogy kierőszakolja: bíróságon derüljön ki az állítás valósága.

MoxNox 2010.07.13. 14:05:23

Én egy dolgot nem bírok Kövérben, de azt nagyon nem. "Kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna", mondta egyszer, miközben jelentős szerepe volt abban, hogy a volt szocialista országok közül szinte utolsóként nálunk nem lehet még mindig szabadon kutatni az állampárti diktatúra besúgórendszerének iratait, az életrajza pedig így néz ki a magyar Wikipédiából idézve:

Az egyetem elvégzését követően pár hónapig az MSZMP Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete ifjúságkutató csoportjának munkatársa volt. 1987 és 1988 között Soros-ösztöndíjas.

1986. február-szeptember között az MSZMP KB Társadalompolitikai intézet munkatársa volt.

1988. novemberében a frissen alakult MISZOT (Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa) alelnöke lett; a másik MISZOT alelnök Gyurcsány Ferenc volt.

Az én szememben egy ilyen ember nem sokban különbözik Szekerestől vagy Lamperthtől, utóbbiaknak talán kicsit erősebb vajból van a gerince.

hillcut 2010.07.13. 14:05:33

Kövér Laci a legkirályabb arc a fideszben és az egész mo-i politikai palettán is. Derék, egyenes beszédű ember, felkészült és magyar politikusok többségével szemben kiáll az elvei, eszményei mellett. Évtizedek óta ua-t az álláspontot képviseli.
Totál respect!

szempontpuska 2010.07.13. 14:07:55

Ha már karaktergyilkosság, abban a jobboldali kampfmédiának a ballib sajtó a nyomába sem ér. Aki nem érti mire gondolok, az átaludta az elmúlt 8 évet.

Kövérért viszont most elmorzsoltam néhány könnycseppet a cikk olvastán...

Így összefoglalva tényleg elgondolkodtató mit műveltek ezzel a Werber-jugendező, maffiózózó, hazaárulózó jóemberrel, aki csak azért lett a legmocskosabb szájú a parlamentben, mert Bayert sosem tolták be képviselőnek :-)
(JA! A köteles pert elvesztette Tóth Károllyal szemben)

veny 2010.07.13. 14:23:45

@loláb: "a 98-as kampányban semmiféle ilyen (általuk kezdeményezett) akció nem volt"

Eltekintve a kampány mintegy 100%-át kitevő pufajkázástól meg nemzetvesztő Bokrosozástól, hogyne.

hillcut 2010.07.13. 14:23:55

@MoxNox:
Kövér soha nem volt kommunista. Elkötelezett demokrata. Alapvetően meghatározó számára az antikommunizmus, illetve minden diktatúrával való szembenállás.

veny 2010.07.13. 14:24:29

@hillcut: "Évtizedek óta ua-t az álláspontot képviseli."

Mármint abban az érteleben, hogy ugyanazt, mint a Fidesz? :)

vajdasagi 2010.07.13. 14:24:47

@mikénehavóna: Nem küldött le a pincébe, hanem elhitette veled a sajtó, hogy leküldött. Te meg túl lusta voltál, hogy utánanézz. Mint az emberek nagy többsége.

Légy szíves olvasd el az eredeti beszédet, de ne csak egy mondatot, hanem az egészet. Látni fogod, hogy nem volt a beszédben semmi rossz. Valóban. Csak nem egy politikus, hanem egy igaz és őszinte ember mondatai voltak azok.

Mint a fentiekből látható, én Kövért tisztelem. Emberként is és éleseszű gondolkodóként is. Ha sok ilyen lenne a FIDESZ-vezérkarban, akkor mindig rájuk szavaznék. De hát sajnos...

is 2010.07.13. 14:24:57

@loláb: "Ehhez képest a fidesz 2002 előtt tisztességesen játszott"

ehhez kepest 1995-ben a tandijtuntetes elere allt, Bokrosozott, valamint 1997-ben a Tocsikozas ment. namost 1995 es 1997 az 2002 elott volt-e?

MoxNox 2010.07.13. 14:26:40

@hillcut: Évtizedek óta ugyanat az álláspontot képviseli? Egy ideig az MSZMP KB-nak dolgozott, Gyurcsánnyal együtt került a komcsi KISZ utód élére. A rendszerváltás után liberális lett, a Magyar Narancs felelős kiadója volt, majd miután a Fidesz ügyesen felismerte az MDF széthullásával a jobboldalon maradt űrt, és rövid idő leforgása alatt liberálisból nemzeti polgári párttá vált, immár egy igazi konzervatív hazafit ismerhettünk meg személyében. De azért a III/III-as iratok kutathatóságának, mint a titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter erősen keresztbe tett. Évtizedek óta ugyanazt az álláspontot viseli, hahahaha, kiáll az elvei mellett, hahahahaha. Még többen is röhögnék, ha nem lenne nagyon szomorú ez az egész.

lehet más a handa-banda 2010.07.13. 14:26:49

A sok sündörgő pártzsargonban hablatyoló politikus között üde színfoltnak számít Kövér aki időnként tud mondani jópofa dolgot

blacklord 2010.07.13. 14:31:49

Szerintem is jó ember Kövér amúgy, ha nagyobb befolyása lenne a mostani Fideszben, akkor a közelmúlt sok állatságát kihagyták volna. Reméljük, feljavul a Fidesz, mert amit eddig összehoztak, az harmatgyenge...

MoxNox 2010.07.13. 14:53:28

@hillcut: Igen, annyira elkötelezett demokrata volt, hogy belülről rombolta a rendszert, ezért dolgozott be az MSZMP KB-nak, miközben a pártállam még mindig ellenzékieket zaklatott és az ország vérét szívta. Nyilván Gyurcsánnyal is azért dolgozott együtt Kövér még a Kádár rendszer végóráiban is az állampárt ifjúsági szervezete élén, hogy belülről megakadályozzon valamilyen gonosz vörös nemzetvesztő machinációt. Ez egy igazi szent ember. Tudom, tudom, a mi komcsink jó, csak az ellenfélé büdös. Eh, én itt ki is száltam.

harmincas 2010.07.13. 15:09:13

@Várúr: " Jobbos nem írt könyvet valóban bűnöző szoci/szdsz-es politikusokról, csalásaikról, jellemtelenségeikről, iszonyú előéletükről, cenzorkodásaikról, besúgásaikról és így tovább."

Ej, de nagyon szelektív az emlékezeted.... pl. Bayer Zsolt könyvei a témában (és még van több is):

Falig érő liberalizmus I-II. (Budapest, 2000) ISBN 963-9302-50-3
Hol a pofátlanság határa? (Új moralisták, farizeusok) (Budapest, 2001) ISBN 963-9406-25-2
Hol a pofátlanság határa? II. (Budapest, 2002) ISBN 9789639406506
A Kárpátok Cicerója (Budapest, 2003) ISBN 963-9484-96-2

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.07.13. 15:19:21

Nem szokásom személyiségekkel foglalkozni. Az írás ezzel együtt fölkeltette a Kövérben rejlő lehetőségek iránt az érdeklődésem. Ha nincs vele kapcsolatban itt el nem hangzott lényeges más, rokonszenves.

Robinzon Kurzor 2010.07.13. 15:19:38

A Kövér beszédéből nem lehetett volna "köteles beszéded" fabrikálni, ha Kövér közmegítélése akkor a "szelíd", "konfliktuskerülő" katergóriába esett volna.

A "köteles beszéd" pont azért tudott nagyot ütni, mert beleillet a Kövérről kialakult képbe.

Ha egy új információ ellentétes azzal, ami egy ember fejében már benne van, akkor nagyon nehéz (sőt, lényegében lehetetlen) azt oda bevinni.

Márpedig Kövér korábbi megnyilvánulásai, az embereket fekete-fehér alapon megítélő személyisége benne volt a köztudatban, ezért egyszerűen befogadható gondolat volt a "köteles beszéd".

Csak úgy mint Mikola bácsi 2006-os szinglihordája.

MacPhisto 2010.07.13. 15:25:37

@Öreg Sam: LOL abban mi volt kiragadott, hogy valaki bevallja, nem kormányoztak és adatokat hamisítottak?

A káromkodása a kutyát nem érdekelte. Az ország érdekeit a sutba dobta a hatolom érdekében az a szar alak. Szerencsére a történelem pöcegödrébe került.

teknős 2010.07.13. 15:28:54

Tisztelt emeszpé imádók!

Sajnálatos tévedésben vagytok Gyurcsányt nem a jobboldali média gyilkolta le, hanem a józan ész.

2002-ben nem azok szavaztak az emeszpére, akiket ti szeretnétek hinni, hanem a kádárista, magukat az állammal eltartatni akaró -főként 50 feletti- réteg.

Ezeknek gyakorlatilag bármit el lehet adni, de az nem megy, hogy 2006 májusában, még lárifári, a nyugdíjasok védelmezője vagyok, törvénybe iktatom az adócsökkentést, júniusban meg kiállok, hogy mindenki gondoskodjon magáról, megemelem az adókat, ráadásként meg látványosan loptok. (Azért írom, hogy loptok, mert mára csak a megvásárolt emeszpések maradtak, meg az a néhány agyalágyult nyugdíjas. Ti pedig az első kategóriába tartoztok)

Mi, itt az interneten jóval inkább gyilkoltuk a gyurcsányi karaktert, mint a jobboldali sajtó. De hazudjatok, amit akartok. (Engem egyedül az érdekel, hogy vajon ti elhiszitek, amit mondotok, vagy csak bennünket akartok átverni.)

tbb 2010.07.13. 15:31:19

Érdekes amit Pünkösdi Árpád ír Orbán és Kövér viszonyáról a Szeplőtelen fogantatás c. könyvében. Benne ugyanis az a kép alakult ki erről a viszonyról (fideszes politikusokkal történő beszélgetések alapján), hogy Kövér volt az ész, a stratéga, míg Viktor, aki azt ki tudta vitelezni. El tudom képzelni, hogy így volt. Ezért aztán sok hibás fidesz lépést jósolok, ha Kövér befolyása csökkenne.

A szociknak meg nagy gyakorlatuk van a lejáratásban. Szinte bárkit le tudnak járatni, akit csak akarnak. Most éppenséggel Kósa van soron. Aki sajnos nem túl szerencsésen védekezik. (Ami engem személy szerint meglepett). A főnöke módszerét kéne lekopiroznia, akit a szocik szintén le akartak radirozni, de vastagon 2/3 lett belőle. És úgy látom a Vonával se bírnak. Szóval azért akadnak példák a karaktergyilkolászás kivédésére is.

sárkányfő 2010.07.13. 15:40:54

Öröm látni milyen jól gyilkolásszák egymást balról-jobbról politikusaink. Ehhez van erő, tehetség, ambíció. Biztos élvezik is.

Közben meg lassan nem csak a nyugattól, de Közép-Európától is lemaradunk, mert az ország megreformálására már semmi szándék. Szlovénia régen lehagyott minket, Szlovákia épp most fogja eddigi kis előnyét méretesre növelni, hogy a Cseheket ne is említsem.

Mindkét politikai oldalnak gratulálok...

A poszt szokás szerint megpróbál finoman egyensúlyozva pártsemleges lenni, és ez szokás szerint nem sikerül, nem értem miért nem lehet felvállalni a jobbos szimpátiát, nem bűn az, csak zavaró hogy elhallgatjátok. (Várom az ugyanilyen posztokat Gyurcsány kapcsán ;) amúgy lehetne tényleg, neki is forgatták ki bőven a szavait). Horváth balázst, meg Kónyát emlegetni? Mint a patás balmédia áldozatait? :) Ugyan már fiúk... legalább egy minimális obkjektivitást és elfogulatlanságot... és mindkettő olyan dilettáns volt, hogy csoda hogy nem estek ki maguktól a parlament ablakából... Ha pl. most S. Pált lakájnak nevezi a balmédia (=is), akkor nem biztos hogy a balmédia a hibás... a tükör néha a valóságot mutatja... és úgy általában az ősmdf-esek nagyja politikai műkedvelő volt, és most nagyon PC fogalmaztam, ugye értjük egymást.

Kövér fiú sem szent, a fidesz jobbszéle, és úgy általában sem kéne magyar politikusok kapcsán dobálózni a "tisztességes ember" kifejezéssel... Hogy is működött közre titokminiszterként a kamu botrányoknál? És most pl. hagyta hogy III/III-as Horváth legyen a nem is tudom melyik szolgálat főnöke? Holott ő mondotta, hogy "Kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna". Meg a kemény egyenes ember vajsimán megszavazta SP k.e.-nek, holott állítólag nagyon ellenezte azt. Stb... Hagyjuk ezt, a politika nem a szentek világa...

A karaktergyilkosságok pedig - ahogy a posztból is kiderül - csak akkor működnek, ha van némi valóságalapjuk, amit csak már kissé felnagyítani kell. Kövér nem Teréz Anya magyar megfelelője, a köteles beszédétől függetlenül sem.

szempontpuska 2010.07.13. 15:46:50

@teknős: Megtervezett politikai munka volt Gyurcsány Ferenc "amortizálása", és százszázalékosan sikerült – mondta a minap Semjén Zsolt, a KDNP elnöke

www.delmagyar.hu/szeged_hirek/gyurcsany_es_orban_szemelyet_is_sikerrel_amortizaltak/2135231/

baliquez 2010.07.13. 15:52:08

Jaj de érdekes, Kövér "Kötél" László lehet az Országgyűlés elnöke a kötelezése ellenére is, de Novák Elődnek azért persze le kell mondania a mandátumáról mert beszólt.

Egyébként simán nullázhatnák az összes ellenzéki képviselő fizetését - minek adni nekik, úgyis leszavaz a Fidesz mindent a kétharmadával, sokba van nekünk a demokrácia látszata.

tbb 2010.07.13. 16:05:00

@ó jaj:

"A poszt szokás szerint megpróbál finoman egyensúlyozva pártsemleges lenni, és ez szokás szerint nem sikerül, nem értem miért nem lehet felvállalni a jobbos szimpátiát, nem bűn az, csak zavaró hogy elhallgatjátok."

A poszt nem pártsemleges, hanem higgadt és tárgyilagos. Arról sajna nem a posz tehet, hogy ez általában jobbos szimpátiával jár együtt.

Yasashi Tanuki 2010.07.13. 16:08:52

Bár ennek most nincs aktualitása, de a jelenség kapcsán megérne egy postot a baloldali média pozitív teljesítménye is. Hogy ti. az alkotmányossággra fittyet hányó, az egész országot megbénító önjelölt taxisgárdistákat ajnározó köztársasági elnökből, hogy lett mindenki árpibácsija vagy a besúgó miniszterelnökből az ország függetlenségéért harcoló magyar dzsémszbond .

hogolyo78 2010.07.13. 16:09:16

Értem én, hogy most Kövér-karaktert kell építeni a fideszes blogokon és ehhez kár is hozzászólni, de azért nem szívesen hagynám, hogy ennyire átértékelődjön a múlt.

A köteles beszéd ömagáért ütött nagyot, nem Gyurcsány találta ki. A könyvben csak a tálalás mikéntjéről nyilatkozik, nem volt benne semmi hazugság. (Ellentétben az őszödi beszéd tálalásával, amit rosszindulatúan megvágva, eredeti értelméből kiforgatva robbantott a Fidesz.) A köteles beszédről senki nem mondta vagy gondolta, hogy Kövér "akasztani akart" volna. E nélkül is felháborított akkoriban nagyon sokakat (aki nem érti, hogy miért, az ne foglalkozzon politikával). És ez a beszéd csak egy volt akkoriban a mindennapos arrogáns bunkó fideszes megnyilvánulások sorában.

"Kövér nem hogy kompatibilis volna a szélsőjobboldallal, hanem éppenséggel az egyik első számú közellenségnek számít köreikben."
Ez igen komikus csúsztatás. A szélsőjobb nem a szélsőjobboldani szervezeteket jelenti. Utóbbiak nyilván nem szeretik Kövért, szinten konkurencia. Hiszen a Fidesz - éppen a Kövérhez hasonló személyek révén - szélsőjobboldali párt is(!), ahogy minden rendes balkáni populista párt. Meg persze kommunista, meg liberális is - ahogy éppen a hatalmi érdekek kívánják.

Legközelebb majd visszatérhetünk a 23 millió román fideszlegendára is. Az sem egészen úgy vót ám, mint ahogy mostanában emlékezni illik.

tbb 2010.07.13. 16:13:48

@harmincas:

Nem biztos hogy feledékeny. Könnyen lehet, hogy nem is tudott róluk. Mivel a Bayer könyvek csak igen szűk körű publicitásban részesültek, szemben a Kende könyvekkel.

SashaBraun 2010.07.13. 17:18:00

@hogolyo78:
Eléggé el vagy te tévedve. Pedig a cikkben minden információ megvan a gyakorlatilag nem is létező "köteles" beszéd értelmezéséhez. Ott a link, kövesd, olvasd el.

Aztán pedig azt a részt, amikor Gyurcsány mondja: "Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az - egy kis rossz szándékkal - ellene fordítható. "

Ha még ezek után is úgy gondolod, hogy a beszéd "önmagáért ütött nagyot", míg az "elkúrtuk....hazudtunk reggel, éjjel meg este...végighazudtuk az elmúlt másfél-két évet...stb." csupán rosszindulatú kiragadás, hát...lelked rajta.

Amúgy annak idején a médián keresztül sikerült annyira kiforgatni ezt az egészet, hogy nekem annak idején diplomás ember bizonygatta, hogy "Kövér azt mondta, hogy aki nem tud megélni a fizetéséből, az akassza föl magát..."
Az eredeti szöveg ismeretében ez inkább megmosolyogtató, de annak idején sokaknak ennyi is elég volt, hogy valami ellen szavazzanak...

Avatar 2010.07.13. 18:30:10

@ben2: "98-ban Orbánék legnagyobb bűne még az volt, hogy összeálltak a "nyiltan náci" MDF-el, innen eredeztette a megélhetési antifasiszta értelmiség a Fidesz antiszemitizmusát is."

Persze-persze... Torgyán és csapata már eszébe se jut senkinek. Akiről a választások előtti hetekben többször is kijelentették, hogy teljesen vállalhatatlanoknak tartják őket, aztán mégis koalícióra léptek velük.

@MoxNox: "Kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna"

Magára értette, így már érthető az is miért nincs előrelépés az általad fájlalt fronton... ;)

Fapuma (törölt) 2010.07.13. 18:32:30

@hogolyo78: nem vagy te egy kicsit elfogult? 32 evesen hinni a mesekben, ez mar eleg nagy hiba...

Ertem en, hogy Gyurcsany visszateresen kell dolgoznotok, ehhez kar is volna hozzaszolni, de nem szivesen hagynam, hogy azt hidd hogy igazad van.

Bar, gondolom ugy sem tudnalak meggyozni, igy meg sem probalom. Ezzel a mentalitassal, javaslom, koltozz ki Eszak-Koreaba. Onnan nezve a Fidesz biztos szelsojobbos lesz. Csak vigyazz el en olvadj a Szeretett Vezer kozelsegetol! :)

hogolyo78 2010.07.14. 09:40:01

@namizu: Ismerem a szöveget és pontosan árulkodik arról, hogy hogyan gondolkodik a Fidesz a másként gondolkodókról, politikai ellenfelekről. Nem értek egyet Gyurcsánnyal, szerintem igenis van elfojtott agresszió a beszédben. Hogy jobb lenne azok nélkül, akik nem tudnak felhőtlenül örülni a "nemzeti felemelkedésnek" (a Fidesz politikájának). Ezt nagyon sokan éreztük akkoriban (az a magyar, aki velünk tart), de itt lett nyíltan kimodva.
És itt kell megemlíteni Gyurcsány "el lehet innen menni"-beszédéről, amit viszont valóban teljesen kiforgattak, hiszen a mondanivalója éppen ellentétes volt (nem lehet elmenni).
www.gyakorikerdesek.hu/politika__partok-kormanyzas__547684-el-lehet-innen-menni-kerem-szepen-azok-akik-folyton-gyurcsany-szalloigeve-

"míg az "elkúrtuk....hazudtunk reggel, éjjel meg este...végighazudtuk az elmúlt másfél-két évet...stb." csupán rosszindulatú kiragadás"
Nem, egyáltalán nem "csupán" az, de az is. A lényeg, hogy a Fidesz által kilökött vágott anyag egészen más értelmet tükröz, mint a teljes felvétel.

hogolyo78 2010.07.14. 09:40:20

@Fapuma: "koltozz ki Eszak-Koreaba"
Köszönöm az ajánlatot (és hogy önakasztanom nem kell). De Szeretett Vezért immár találnék itt, a Nemzeti Együttmukoggyés Rendszerében is, ha volna rá igényem.

"Ertem en, hogy Gyurcsany visszateresen kell dolgoznotok"
Nézd! Jelenleg ő az egyetlen olyan aktív politikus az országban, akivel akárcsak hajlandó lennék egy asztalhoz ülni egy kocsmában. Szóval szívesen és térítés mentesen fogom tolni a szekerét, mihelyt nem fog azon ülni az az egész borzalmas pártja.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.07.14. 13:04:32

@loláb: "ezt a harcmodort NEM a fidesz hozta be a köztudatba"

De aztán ők fejlesztették tökélyre...

@teknős: Úgy szeretem amikor egyenlőséget tesznek a FIDESZ kritika és és az MSZP imádat közé, és ebből az egybites logikából vezetnek le mindent...

Öreg Sam 2010.07.14. 13:04:35

@MacPhisto: Hááát,legyen neked igazad,de nem lesz...
Minden jel arra mutat,hogy a Fidesz minden eddigieknél inkább sutba dobja az emberek,a nép érdekeit,3 hónap alatt nettó 3-szor ment házhoz a tökönrugásért,alkotmányt módosit,hogy a győri polgi ujra indulhasson,stb...
Ma koncenráljunk a plakátragasztásra,40x=70 cm,oszt jónapot!
Szeretnék veled 4-6 év mulva beszélni ))

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.07.26. 13:53:48

Betörtetek a mainstream-be :-)

"Kövér problémáját a véleményvezér.blog „ Kövér László: túlélni a karaktergyilkosságot” című posztjában kitűnően ragadta meg, miszerint Kövér az élő – politikailag félholt – példája annak, hogy mire volt képes fénykorában a baloldali média. "

atv.hu/belfold/20100722_operettorszagot_epitesz_viktor_kover_laszlo_portreja





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása