Jól működő országokban az állami ünnepek függetlenek a mindenkori kormányzattól, a belpolitikai viszonyoktól, a költségvetési hiánytól, a lebonyolító haveri cégtől, vagy éppen az árvíztől.  (Fotó: Beliczay László/MTI)

Az idei augusztus 20-a sajnos ismét nem olyan volt, mint amilyennek lennie kellett volna.

Mi volt a baj augusztus 20-ával?

Ahogy korábban már kifejtettük, a nemzeti ünnepek rendkívül fontosak. Egy nemzeti ünnep azonban csak akkor lesz generációkon át az emberek életének szerves része, ha olyan, mint a vasárnapi ebéd a nagymamánál. Talán lenne jobb programunk és unjuk is már az ételt, de a nagymama asztalánál mégis mindig mindent ugyanúgy és ugyanabban a sorrendben csinálunk, és ez az, ami igazán számít.

Ha az egymást követő kormányok rendre felül akarják írni az ünnepek koreográfiáját, régi, megszokott menetét, azzal pont hogy az ünnep ünnepjellegét rombolják. Az embereknek az lesz az érzése, hogy ez is csak egy olyan esemény, mint a többi: mert ha ez is változtatgatható a hatalom kénye-kedve szerint, akkor valójában nem áll a napi politikai küzdelmek felett, és így is nem is lehet össznemzeti esemény.

Ajánlott írásunk: Tűzijáték - megtartani és adakozni

Ezért volt baj, hogy a Gyurcsány-kormány kordonokat vitetett a Kossuth-térre, és ezért volt rossz, hogy Sólyom László a köztársasági elnök hagyományos szilveszteri beszédét áttetette másnap délre.

És ez volt a gond a mostani ünneppel is, amikor a szokásokkal ellentétben nem adták át az állami kitüntetéseket, és az árvízre hivatkozva a tűzijátékot is „ócsították”.

Mitől lesz ünnep az ünnep?

Az ünnepeket mindig ugyanazzal a tisztességgel, ugyanazon koreográfia szerint kell megtartani, ugyanazoknak a szabályoknak engedelmeskedve. Ez biztosítja az állandóságot, hogy az ünnep egy, tíz, sőt száz év múlva is ugyanúgy ünnep legyen.

Éppen ezért kell felülemelkedni azon, hogy éppen mekkora a költségvetési hiány, van-e árvíz vagy nincs, hogy a miniszterelnököt éppen Gyurcsány Ferencnek vagy Orbán Viktornak hívják. A jól működő országoknak fontos jellemzője, hogy az állami ünnepek függetlenek a mindenkori kormányzattól és a belpolitikai viszonyoktól.

Na de mihez képest legyen változatlan az ünnep?

Ehhez viszont az kellene, hogy a pillanatnyi politikai (és politikai-gazdasági) akarat ne írja felül kénye-kedve szerint még ezeket a jeles napokat is. Nem csak az szükséges, hogy a programot ne ahhoz igazítsák, hogy a lebonyolító haveri cégnek éppen milyen kellékei vannak raktáron, hanem az is, hogy a kormányok ne saját történelemképük vagy ideológiájuk alapján száműzzenek vagy iktassanak be különféle elemeket a nemzeti ünnepekbe.

Ahhoz, hogy az ünnep mindig ugyanaz az ünnep legyen, kell egyfajta konszenzus: lehetőség szerint ki kell alakítani azt a formát, ami mindenki számára elfogadható. Erre pont azért van szükség, hogy még csak az igény se legyen meg senkiben, hogy felrúgja a közös hagyományokat.

Ezért is volt például kapitális hiba a Fidesztől 2002-ben, amikor a kokárdát konszenzuális, nemzeti jelkép helyett pártjelvényként kezdte el használni, és a baloldaltól, hogy a nemzeti szimbólumokat automatikusan megosztó, jobboldali jelvénynek fogta föl.

Mi a tanulság a kormány számára?

Az új kormány minél kevésbé fog alkalmazkodik a korábbi hagyományhoz, az ünnepek rendjéhez, minél inkább „fideszesíti” a dolgokat, annál inkább kell majd szembesülnie azzal, hogy egy majdani kormányváltás után az új hatalom is ugyanezt fogja tenni. Ez pedig egy olyan öngerjesztő folyamat, aminek sosem lesz vége. Október 23-án majd kiderül, megértette-e ezt az új kormány, vagy sem.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!