Véleményvezér

vv

Magyar Honvédség: sodródunk tovább

2010.08.24. I 82 komment I Címkék: usa nato hadsereg afganisztan

Az alapoknál kellene kezdeni: jó volna végre tudni, hogy mit is akarunk a Magyar Honvédséggel. Az ilyen szintű víziótlanság és sodródás legfeljebb az egészségügyre jellemző még. (Fotó: AFP/origo)

Tegnap támadás ért egy magyar katonai konvojt Afganisztánban: egy katona elesett, egy életveszélyesen, kettő pedig súlyosan megsebesült. Sajnos úgy tűnik, ismét egy tragédiára volt szükség ahhoz, hogy a közvélemény elkezdjen foglalkozni a magyar hadsereg állapotával.

Mit csinál a magyar honvéd Afganisztánban?

A Magyar Honvédség alakulatai elsősorban a NATO-tagságunk miatt, és persze az Egyesült Államokkal ápolt jó viszony fenntartása érdekében vesznek részt a misszióban. Ha úgy tetszik, a mi szempontunkból ez (is) a szövetség ára.

Könnyen lehet, hogy az afganisztáni háború kilátástalan és reménytelen. Ám mi nem azért vagyunk ott, mert hiszünk benne. Hanem, mert ezzel erősítjük meg tagságunkat a katonai szövetségben, amelynek tagjai vagyunk. Erre pedig szükségünk van, mert szemben másokkal, Magyarország gyakorlatilag csak a részvétel puszta tényét, ezt az elsősorban politikainak tekinthető hozzájárulást adja a NATO-nak.



Hozzájárulásunk katonai értéke, sajnos, gyakorlatilag nulla.

Mit ér a magyar katona?

Mert a magyar katona nyugati társainál lényegesen gyengébb kiképzést kap, feladatát pedig sokszor drámaian rosszabb felszerelésben kénytelen végezni. Ha korszerűbb eszközöket akar, jellemzően saját pénzéből kell azokat megvásárolnia (ez bizony rendszeres gyakorlat). Ráadásul harci tapasztalata sincs. Hogy is lenne, ha a magyar – politikai – főnökeik soha nem engedték, hogy ilyen helyzetbe kerüljenek. Emiatt azonban a szövetségeseink sem bíznának rájuk ilyen feladatot – a mostani támadás után a magyar konvojnak menekülnie kellett, illetve értesítenie a németeket, hogy harcoljanak ők a magyar katona gyilkosaival.

Nem véletlen, hogy amikor az elmúlt évtizedben olykor-olykor egy-egy szakértő felvetette, hogy érdemesebb volna a nem odavaló tagokat egyszerűen kizárni a NATO-ból, akkor hazánk szinte mindig rajta volt a javasolt 2-3 elemű listán. Az elmúlt húsz évben ugyanis a mindenkori magyar kormány képtelen volt komolyan venni a honvédelem és a hadsereg kérdését.

A Magyar Honvédség jelenlegi állapota a rendszerváltozás utáni időszak egyik legnagyobb szégyene.

Adatok forrása: SIPRI Military Expenditure Database
 

Lenne más út

Egyáltalán nem szükségszerű azonban, hogy mindez így legyen. „Csak” vízióra, stratégiára, és természetesen erőforrásokra lenne szükség.

Az alapoknál, a víziónál kellene kezdeni: jó volna végre tudni, hogy mit is akarunk a Magyar Honvédséggel. Válaszolni kellene néhány fontos kérdésre. Hogyan illeszkedik például a hadsereg a magyar külpolitikai elképzelésekbe? Ha például a Balkán számára akarunk a Nyugat kapuja lenni, akkor komoly békefenntartó és intézmény-építő kapacitásokkal kellene rendelkeznünk. Továbbá: milyen szintű önálló védelmi képességet várunk el a Honvédségtől, és mi a NATO szerepe a magyar honvédelemben? Mi a magyar hadsereg társadalmi szerepe, például a nemzettudat vagy a társadalmi integráció és mobilitás kapcsán?

Ezekre a kérdésekre ma nincs igazi válasz, de az elmúlt húsz évben soha nem is volt. Ebből következően nem volt valódi honvédelmi stratégiánk sem. Így pedig az elképesztő módon elhanyagolt honvédelem területén a gazdasági helyzettől függően vagy az esztelen költségcsökkentési, vagy a szintén esztelen presztízsberuházási elv diadalmaskodott, miközben a régi struktúrák háborítatlanul élhettek tovább.

Talán az egészségügy mellett egyetlen más ágazatra sem volt ilyen szinten jellemző a víziótlanság és sodródás. Ezért aztán itt, a honvédelemben és az egészségügyben maradt a leginkább életben a nyolcvanas évek közjó iránt teljesen érzéketlen, élősködő „magánszocializmusa”. Amíg ez fennmarad, esély sincs a továbblépésre.

surveys & polls


Sodródunk tovább

Ahol háború dúl, ott sajnos mindig lesznek áldozatok. Nem mindegy azonban, hogy a magyar honvéd miért és hogyan kockáztatja az életét. Hogy egy alaposan végiggondolt, a magyar érdek mentén kidolgozott stratégia érdekében teszi ezt, vagy csak úgy, hogy egy kötelezettségünket kipipálhassuk.

A Véleményvezér nem gondolja, hogy a honvédelem az új kormány kiemelt témái közé tartozna, és nem látja, hogy a jelenlegi miniszter bármilyen jelét adta volna annak, hogy képes lenne a szükséges átalakítás kihívásaival megbirkózni. Egyelőre úgy tűnik, a magyar honvédelem ügye csak sodródik majd tovább.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

miskabá 2010.08.24. 11:26:12

A mostani Honvédség az összes rossz tradíciót egyesíti valami ócska koktélként. Semmi másra nem jó csak néha egy kis parádéra a Kossuth téren meg hogy útsöprögetőnek használhassák őket Afganisztában. A mákföldek őrzését a gonosz táliboktól persze már nem bízzák rájuk. Ja és még egy szempontból van szükség Honvédségre: sok pénzt lehet onnan kisíbolni a beszerzéseknél

Ya Basta! 2010.08.24. 11:26:41

1. sajnalom ami tortent

2. ez a 2 nagykutya nem eppen erot es magabiztossagot sugaroznak. Ha megnezek egy hasonlo sajtotajekoztatot a CNN-en az amerikai vagy angol katonai tisztektol az jut eszembe h nem szivesen packaznek veluk..

Rohej..

3. kezdem megsajnalni a magyar katonakat, mar eddig is neha ugy gondoltam rajuk, mint egy letunt foglalkozasra ami regen meg tisztelet ebresztett deh ma mar vagy nincs vagy felesleges vagy csak nepmuveszeti szempontbol van h nekunk ilyenunk is volt valaha.. lehet mutogatni deh ertelme zero..

GeoThrasher 2010.08.24. 11:26:49

Tökéletes kérdések, viszont nagyon nehezem megszülető válaszok...
Ami biztos, hogy ez így nem sokáig mehet tovább.

peelou75 2010.08.24. 11:27:13

A megtámadott konvoj a PRT-hez tartozott, és mint ilyen egyáltalán nem feladata leállni tűzharcot vívni az ellenséggel. Ha látod, hogy elütnek egy motorost, mit teszel? Odarohansz és elkezded műteni, vagy hívod a mentőket? A végkövetkeztetés persze attól még helyes, valóban nincs vízió, és tényleg csak sodródunk az árral.

Anti Anyag (törölt) 2010.08.24. 11:27:17

Szekeresék letudták a honvédelmi kiadásokat azzal, hogy odaküldtek jó pár szerencsétlent és tőlük ugyanúgy loptak többnyire ugyanazok, akik ezt már a kádár rendszerben is csinálták. A katonaság mindig is a lopásról szólt, amikor én katona voltam, akkor is minden szinten ment.

Nem az Afganisztáni misszió a hiba, az csak egyik tünet a sok közül.

telkoe 2010.08.24. 11:27:47

Sajnos nem csak sodrodik, hanem kialakult egy eloskodo reteg akinek ez kituno megelhetest jelent. Ha ezt is hozzavesszuk, nem is az egeszsegugyhoz, hanem talan a focihoz lehetne hasonlitani. A beepult korrupt retegnel eleg csak az elmult par honap korrupcios ugyeire gondolni (Zrinyi rektor, beszerzesek). Azok a korrupt patkany fotisztek akik ebben voltak, nem csak penzt loptak a hadseregtol, hanem kiepitettek a sajat korrupt es inkompetens strukturaikat is amiben tulelhettek es megkapaszkodhattak. Penz es szakmailag alkalmas vezetes hijan csak ido kerdese volt hogy igy halnak meg magyar katonak. Isten legyen kegyelmes a lelkukhoz.

deuscreator 2010.08.24. 11:27:51

Alapvetően nem rossz cikk de van 1-2 pontatlanság.

"Hozzájárulásunk katonai értéke nulla." - Igaz is meg nem is. Nem harcoló alakulatot küldtünk, hanem újjáépítőt, amely a háborús térség veszélyei miatt szükségszerűen fegyveresen látja el feladatát. Az alakulat harcértékét ezért szerintem nem is igazán érdemes méricskélni.

Az, hogy magyar katonára nem bíznak harci feladatokat az konkrétan nem igaz. Az OMLT (az afgán katonákkal együtt dolgozó kiképzők) például rendszeresen léptek harcérintkezésbe a felkelőkkel, általában sikerrel és minden esetben veszteség nélkül.

Ugyancsak harci feladatokat lát el egy különleges műveleti csoport. Mellesleg pont a tegnapi tragédia mutatja: a járőrözés, konvojban haladás háborús térségben igenis harci feladat.

Az, hogy a konvojnak menekülnie kellett, megintcsak pejoratív és buta megfogalmazás: teljesen szabályosan, sebesült társaikat entve jártak el és az adott szituációban érthető volt, hogy nagy számban kísérték vissza őket a táborba. Bármelyik nemzet hasonló létszámú konvoja ezt tette volna egy ilyen létszámban fellépő ellenséggel szemben: menti a sérülteket, riasztva a QRF-t (quick reaction force - az adott körlet gyorsreagálású, állandóan készenlétbnen lévő egysége).

A többi kérdés és felvetés sajnos nagyon is aktuális és jogos.. (a felszerelés egy részét tényleg kint kell megvenni, koncepció, átgondolt stratégia nincs, a külügy nem használja ki a katonapolitikában lévő lehetőségeket, a védelmi iparunkat nem vesszük komolyan, etc.)

VacakBlogHu 2010.08.24. 11:27:52

Sajnos a szavazásból kimaradt a kicsi, de tisztességesen felszerelt!

Just_blogging 2010.08.24. 11:27:59

Én a problémát kicsit mélyebbnek érzem. Szerintem ezt a húsba vágó problematikát onnan kell indítani, hogy Magyarország az elmúlt 500 évben - kivétel nélkül - mindegyik fegyveres erőpróbáját elvesztette. Szerintem szellemben, lélekben ezt irgalmatlan nehéz ellensúlyozni: egy akár szolgálatban lévő, akár leendő katonának "elmagyarázni", hogy egy háborúban nemcsak a (hazáért) meghalni lehet, nemcsak túlélni lehet egy háborút (Vö. Tizedes meg a többiek c. film), hanem meg is lehet azt nyerni.
Másik probléma: szerintem a honvédelem a XX. században mindig mostoha-gyerek volt. Gondoljunk arra, hogy hiába volt a Győri Fegyverkezési Program, a Don-kanyarnál kiderült, hogy mennyit ért. Amikor az '50-es évek elején felduzzasztották a hds.-ünket ott is főképp a létszámra mentek, minőség szóba sem jöhetett. A Kádárék pedig tudvalevőleg mindent megtettek, hogy a hds-re a lehető legkevesebbet kelljen költeni még VSZ keretek között is, emlékeim szerint ez a mentalitás már akkor feszültségszító volt.
Összefoglalva: nemcsak a pénz a gond. Pénz felhasználása is (Gondoljunk a Grippen-ügyre.) . Szerintem - bár sosem voltam katona - első körben azt kellene elérni, hogy Magyarországon legyen olyan infrastruktúra (bázisok és tiszti testület), akik képesek előbb felépíteni majd üzemeltetni egy korszerű hadsereget. Egyszerűbben fogalmazva: szerintem a tehetséget mutató tisztjeinket (egytől egyig) be kelle iskolázni színvonalas külföldi akadémiákra (West Point), hogy ráébredjenek mi az a hadsereg.

pali923 2010.08.24. 11:28:08

Eddig minden minisztert azért tettek oda, hogy valamelyik pártembernek biztosítsanak ezzel jól fizető tisztséget. Még víziót is akarunk ezektől? Ugyan már ...
A magyar katona 1941 óta sok ezer km-re a hazájától védi a hazát, ezt abba kellene hagyni.
A NATO nem rúg ki bennünket, akkor sem, ha hazajövünk, mert stratégiailag szüksége van Magyarországon területére. Ergo: azonnal haza kell jönni onnan minden katonának.

Nigger bácsi 2010.08.24. 11:28:45

Mit kell tenni?
1.Szépen összepakolni, és hazajönni.. Amerikát meg hagyni abba a sz@rba fetrengeni,amit maguknak csináltak... A sok milliót, milliárdot meg idehaza a hazai dolgokre költeni.
2. Alúlról jövő kezdeményezéseket mérlegelni, a megfelelőeket alkalmazni a gyakrolatban.
3. Minden nem odavaló, korrupt, szakmaitlan, politikai ejtőernyőst kib@szni a honvédségtől. Mindenhova 'szakmai' embereket tenni. Semmihazsna 'nyugdíjas tábornok tanácsdókat' a létező legnagyobb szappanos gumicsizmával elrugdosni a honvédségtől.
4. A meglévő honvédelmi kiadásokat megduplázni, megháromszorozni.
5. Életútmodelt bevezetni a honvédségnél.
6. Olyan 'háttér' felépítése a honvédség mögé, mint a Nemzeti Gárda az USA-ban

Így hirtelen.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.08.24. 11:28:49

Elég egyértelmű szerintem, hogy a választópolgárok túlnyomó többsége nem kívánja az adófizetők pénzét ilyen célokra fordítani, végképp nem kívánják egy ilyen korrupt, romlott, nepotista szervezetbe pumpálni a milliárdokat, amelyet mondjuk a kórházakra és iskolákra vagy a közlekedésre is költhetnék. Persze, butus populizmis, mi? Hát, mi, adófizetők már csak ilyen populisták vagyunk. És nagyon reméljük, hogy ezt a kormány is tudja.

Lasombra 2010.08.24. 11:28:59

"Nem mindegy azonban, hogy a magyar honvéd miért és hogyan kockáztatja az életét. Hogy egy alaposan végiggondolt, a magyar érdek mentén kidolgozott stratégia érdekében teszi ezt, vagy csak úgy, hogy egy kötelezettségünket kipipálhassuk."

civilként:
szerintem meg pontosan tökmindegy. egy emberi élet elvesztését nem igazolhatja semmilyen stratégia. az ilyen halál értelmetlen akár van mögötte koncepció, akár nincs. az afganisztáni "háború" meg még nemzetközi szinten is értelmetlen. a magyar érdek jó esetben is csak marginális.

katonaként:
szerintem itt is pontosan tökmindegy. aki katonának megy, az parancsot teljesít. irreleváns, hogy mögötte ott a nagy eszme, vagy csak kártyaadósság miatt megy a balhé két ország között. egy katona, pláne hivatásos zsoldos, nem az eszme miatt teljesít szolgálatot. nincs olyan, hogy ez tetszik, megyek, az meg nem, oda inkább nem.

TiZ 2010.08.24. 11:29:21

Mit keresnek ott a magyarok, és mit érnek? Hahaha! Ha jól emlékszem, akkor Afgán Kecskepásztorok - Magyar Tűzszerészek meccs eredménye 2:0
Tehát az AK már tud bombát gyártani, vajon az MT tud-e kecslét őrizni?

Asidotus 2010.08.24. 11:29:28

Az én szerény véleményem az, hogy az ilyen, afganisztánihoz hasonló missziókat úgy kéne felfogni, hogy valódi kiképzés legyen. Aki onnan hazajön, az valódi, éles bevetésben is hatékony harcos legyen.
Masutatsu Oyama, a kyokushin karate alapító nagymestere mondotta volt, hogy valódi harcosokat csak valódi küzdelemben lehet nevelni.

DArchAngel 2010.08.24. 11:29:53

A Honvédség olyan pénzmosoda és kádártemető, mint az összes nagy állami cég. Alig kellene lelkes újságíróknak megkapargatni a szerződéseit, hogy hatalmas botrányok robbanjanak ki.
A szerkezete simán röhej, az állomány harmada tiszt. A U.S. Army esetében ez az arány csak egy heted, és bizonyos szakértők náluk ezt már soknak tartják.
Tegyük hozzá, hogy a mi tisztjeink nagy része ráadásul politikai, haveri alapon kapta az előléptetést, a modern harcászatról sok fogalma nincs. Egy részük legalább pofázni tud a semmiről, de hallottam olyanról aki az állományfejlesztésre kapott 20000 Forintot is lusta elkölteni. A bakák fizetése elég ramaty, rengeteg az irodista az adminisztráció.
A fiatal, tettre készebb tisztek nem feltétlenül tudnak kibontakozni, hol feletteseik, hol a pénz hiánya miatt.

Afganisztánban is csak azért nem volt eddig ilyen konfrontáció, mert viszonylag csendes zónába tették a mieinket, de a tálibok az utóbbi években erre a területre is betörtek, mint amúgy más részekre is.
A NATO, illetve inkább az amerikaiak a legjobb irányba haladnak a második Vietnámuk felé, ülnek a megerősített harcállásaikba és keresik az ellenséget. Gyakorlatilag őrzik az ország gazdaságilag fontosabb területeit. Szerintem nem csak a Magyar Honvédségről mondható el, hogy nincsenek világos elképzelései az afgán helyzettel kapcsolatban.

johevi 2010.08.24. 11:30:03

Ez így nem teljesen igaz. Mi nem katonák vagyunk kint, hanem út- hídépítők, egészségügyisek, szállítók, oktatunk, képzünk. Igaz mindezt katonai ruhában. A kinti munka önkéntes, aki vállalja, annak sajnos tisztában kell lenni a következményekkel. Ezért nyilván meg is van fizetve. Sajnálatos minden felesleges halál, ez volt a második évek alatt, de pl ennyi magyar kamionos is meghal külföldi utakon. Részvétem a családnak.

canis 2010.08.24. 11:30:09

Az első mondat nem lehet más csak a részvétnyilvánítás, a második mondat: kívánom, hogy minden sérült mielőbb felépüljön.
De - és most lehet utálni, szidni, ennek-annak nevezeni - ...
De mi visz rá egy harminckét éves fiatalasszonyt, hogy katonának menjen és ne varrónőnek, pincérnek, atomfizikusnak vagy rúdtáncosnak? Nyilván a pénz, a megélhetés. (Egy-két extrém esettől eltekintve, amikor valakit a kalandvágy motivál.) És mi viszi rá ugyanezt a szerencsétlent, hogy relatíve jó pénzért kockáztassa az életét egy vadidegen országban? Nyilván csak, vagy elsősorban az anyagiak. (Meg lehet, hogy saját pénzből még Ukrajnáig sem jutna el az átlag...)
A katonásdi kora nagyjából lejárt, ma már többnyire magasan képzett mérnökök pusztítják a népet a megfelelő parancsra - dzsojsztikkal, a számítógép elől.
Szóval, ez ránk nézve szomorú, hogy magyar fiatalok az anyagi boldogulás reményében "önként" ilyen feladatokat kell, hogy vállaljanak.

Dixi. 2010.08.24. 11:30:28

Ma Mo nak csak pénzkidobás az a nevetség melyet honvédségnek neveznek....
KB az megy katonának aki alkalmatlan másra....

Valóban csak egy pipa mert semmilyen erőt nem képvisel a NATOn belül....és azon kívül sem....

Pénz Pénz Pénz.....ugyan arra lenne szüksége mint az egészségügynek....

De kell e erre költeni....?
Persze kell mert kötelezettséget vállaltunk arra h fenntartunk egy had(erőt) melyet átsző a korrupció...

Martian (törölt) 2010.08.24. 11:30:30

Mivel az utóbbi másfél évszázadban minden háborót elvesztettük (aktuális szövetségeseinkkel együtt), az afganisztáni megszálláshoz való csatlakozásunk sem sok jóval kecsegteti az ottani helyzet kimenetelét.
:)

armitage 2010.08.24. 11:30:46

Úgy hallottam, a támadás után a magyar katonák felvették a harcot, visszalőttek. A miniszter úr kihangsúlyozta, hogy mielőtt visszavonultak volna, ezer lőszert használtak el.

Ami nem tudom, sok-e vagy kevés.
Annak idején mi 5 tárat kaptunk a csúzlihoz, az 5 x 30 = 150 skulót jelentett. Hasonló lőszerjavadalmazással már 10 magyar katona 1500 lövést hoz, feltéve, ha a visszavonulásig kilőtték az összes tárukat. Ennél pedig asszem vagy négyszer többen voltak a konvojban.

Na, majd egy exnyúl megmondja, mennyi idő alatt lehet csövön át kitárazni ennyi lőszert :)

Kérdés az is, hogy mennyire volt eredményes a tűzpárbaj, erről mintha nem beszélne senki.

BP80 2010.08.24. 11:31:11

Lényegesen gyengébb kiképzés? Ezt mire alapozod?

Nincs harci tapasztalat? Most is vannak ott barátaim, már megjárták Irakot, egyszer már Afganisztánt is, lőttek már rájuk eleget...

Drámaian rosszabb felszerelés? Ez biztos?

paráznabillegető 2010.08.24. 11:31:26

na aztán ha van vízió, abban sem feltétlen kell legyen köszönet!
lásd oktatás...

ma csak egyéni érdekek vannak, meg ehhez kapcsolódó "víziók"...

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.08.24. 11:31:37

Sajnos - mint amúgy sokszor - most is egyet kell értenem a kérdésfelvetéssel. Ha nincsenek ilyen emberi tragédiák, a magyar társadalom inkább tudomást se vesz a honvédelem kérdésköréről. Ilyenkor is a "minek megyünk mi oda, mit keresünk ott" merül föl leginkább.

Sajnos a honvédelem kérdése a legrosszabb maradékelv alapján működött. Ennél még a környezetvédelemre is mindig szívesebben költöttek a kormányok. A honvédelmi kiadásokat a legnehezebb "igazolni" a választók szemében, hisz mindig lesz egy demagóg, aki kiszámolja, "hány lélegeztetőgépet" lehetne venni az adott összegből.

Holott a világbéke nem tört ki, csak más típusúak lettek hazánk biztonságpolitikai kihívásai. A NATO-csatlakozás anno közmegegyezést élvezett, de csak azon a szinten, hogy majd a "Amerika" megvéd minket. Cserébe meg majd küldözgetünk békefenntartókat a világ másik végére, letudva a kötelezettségeket. Hát bizony ez is bonyolultabb, és én az ország szégyenének tartom a lokátor-ügyet is. Az a NATO tagság előnyeihez képest egy minimális hozzájárulás lenne, de csak a parttalan vita megy ebből is.

Hende miniszteri bemutatóját pozitívan fogadtam, hiszen ő kezdett el beszélni Magyarország kötelezettségeiről is. Nyilván neki sem lesz könnyű a helyzete, hisz a honvédelem továbbra is messze a legkevésbé népszerű "ágazat" kormányszinten. Ha sok forrás nincs is, remélhetőleg a cikkben is felvetett stratégia megalkotása elindulhat. Annál is inkább, hogy most tényleg egy komoly társadalmi támogatottsággal rendelkező kormány van, így ennek kellene hosszú távra meghatározó stratégiákat kidolgozni.

érdeklődő 2010.08.24. 11:31:46

Miután a magyar politikai sodorvonalak egyik főágát a nemakaroktöbbkatonátlátni Károlyi féle öröksége határozta meg nem reménykednék semmi jóban. Az első majd második világháborús hadseregleszerelési kötelezettségek, majd a szocialista néphadsereg megágyaztak a totális anihillációnak ilyen téren. Nem vagyunk és nem leszünk képesek katonai erőkifejtésre semmiféle agresszorral szemben. Békefentartás esetleg...

Cifu78 2010.08.24. 11:32:27

Nagyon korrekt kis vélemény, és sajnos teljesen egyet is értek vele.

Transylvanianmixedgrill 2010.08.24. 11:32:47

Meghalt egy katona egy háborús övezetben. Ez hír itthon az uborkaszezonban, jelenhetnek meg a semmitmondó elemzések, mint ez is itt, mintha ezeket a katonákat kényszerítették volna a kiutazásra, hát a nagy büdős lófaszt, jó pénzért kockáztaták az életüket, nem a hazájukért harcolnak, nem is a békéért, hanem a pénzért. Aztán lehet komor arccal a tévékamerába mondani, hogy "meghalt egy magyar katona", lehet szomorú arcú minisztert mutogatni a tévében nemzetközi sajtótájékoztatón. Speciel csak ezen a hétvégén hatan haltak meg a közutakon, vagy ha csak azt vesszük, bármely magyar építkezésen többen hallnak meg munkahelyi balesetben havonta. Nekik persze nem jár külön miniszteri részvétnyilvánítás, és könnyes tévériport és blogelemzés.

Álszent ország, álszent hatásvadász média és blogszféra.

Cifu78 2010.08.24. 11:36:59

@Just Blogging:

-A Gripen egy 'p'.
-Vannak jól kiképzett, nyugati katonai központokban, egyetemeken végzett tisztjeink, csak a véleményükre nem nagyon adnak. Plusz hiába, ha ott ül a nyakukon egy szörnyű (ércesebb kifejezést a jó modoron nem enged) civil irányítás.

Cifu78 2010.08.24. 11:37:06

@pali923:

"A NATO nem rúg ki bennünket, akkor sem, ha hazajövünk, mert stratégiailag szüksége van Magyarországon területére"

Miért is van? Románia sokkal jobb helyen van stratégiai szempontból, az igazság az, hogy kvázi nagyon jól meglennének nélkülünk.

pete_r 2010.08.24. 11:39:27

A poszt első részéhez tenném hozzá, hogy a magyar katonák nem harcolóként vannak jelen, hanem (ahogyan a nevük is mutatja) az infrastruktúrát újjáépíteni, a civil életet megteremteni és segíteni. Ugyanis ezzel itt nagyobb eséllyel fordíthatók el a civilek az ellenállóktól, mint katonai erővel.
Erre vannak kiképezve és felszerelve, nagyjából megfelelő szinten.
A hangsúly a békefenntartó műveletekben való részvételen és azt azt támogató képességek kialakítása és fejlesztésén van.
Ebben az esetben viszont a HM nem hibás a nem megfelelő felkészítés és felszerelés tekintetében, mivel az utóbbi időben a tartomány rendje a PRT körül darabjaira hullott. Ismétlem, a magyar katonáknak nem a felkelők elleni harc a feladata. A konvoj a hozzáférhető felderítési információk alapján, a kellő eszközökkel biztosítva haladt.
Azt kell mondjam, hogy ez sajnos mindig benne van a pakliban. Aki misszióba megy, az sajnos bele is halhat.
Ettől még minden emberért kár.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.08.24. 12:02:22

A honvédelmi kiadás a GDP arányában teljesen jó szerintem. Már csak odáig kellene eljutni, hogy a derék, kicsit sem tisztességtelen vállalkozóink befizessék az adót és akkor lenne pénz nemcsak a kórházakra és az iskolákra, hanem esetleg egy tisztességes honvédelemre is.

Természetesen a jelenlegi katonai vezetés kezébe teljesen felesleges még több pénzt adni, mert csak még többet lopnának el belőle. Mert hát ez itt a gond.

deuscreator 2010.08.24. 12:02:35

@Transylvanianmixedgrill: Minden kint lévő katonát parancs alapján vezényelnek és ugyan igaz, hogy ki lehet bújni alóla, de nem mindig és semmiképp sem anélkül, hogy elveszítsd a becsületed (ez van, egy katonának szerintem ez igenis számít).

A pénz ugyan valóban sokkal jobb, mint az itthoni fizetés, de ne higyje senki, hogy az reális "zsold" azért, ami ott kint vár ránk.

Többször el lett mondva: a NATO tagjaként kötelezettségeink vannak, amelyeket teljesíteni kell. A magyar katona igenis a hazáját védi amikor a Szövetség hadműveleteiben részt vállal. Azért harcol az otthonától több ezer kilométerre is, hogy ne a Te házad mellett kelljen, vagy ha mégis, akkor a NATO ugyanúgy segítsen, küldjön embert. Ez ennyire egyszerű.

A balesetek és más halálesetek is tragikusak, persze. De akkor is más, amikor egy katona, vállalva a veszélyt, hivatástudat (és igen, sokszor a röhejes fizetések miatt a pénzért is) által vezérelve, parancsra végzi el a feladatát és harcban esik el. Egyébként a közúti baleseteket is bemondja a TV. Ezt miért is ne?

Mélységesen elszomorít, hogy ennyire tiszteled ezeket az embereket, akik helyetted mennek meghalni, pakolják a homokzsákotzsákot a házad köré és általában segítenek ha baj van, ha kell. Magadat minősíted.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2010.08.24. 12:02:48

Katonavárosban lakok, itt mindenkinek van ismerőse, munkatársa, rokona, aki "bent" van.

A részvétel természetesen önkéntes ezekben a missziókban, de van egyfajta nyomás az itt szolgáló katonákon, hogy bizony, menni kell. Persze vissza is lehet utasítani, aztán meg lehet csodálkozni azon, hogy miért marad el az előléptetés, jutalmazás, kitüntetés.

Emellett a szakmai önéletrajz is elég szegényesen néz ki egy hivatásos katonánál, pláne egy tisztnél, ha nem tud felmutatni külföldi képzéseket, gyakorlatokat és missziókat.

Ráadásul ha a katona is csak ezeken a színtereken, hadszíntereken ismerkedhet meg élesben a hivatásával, illetve itt kerül olyan körülmények közé, ahol világszínvonalon, nem pedig a 30 éve lejárt babgulyás-konzervek között végezheti azt, amire felesküdött, akkor bizony belső késztetése is elviszi ezekere a helyekre.

Meg persze a pénz.

Szóval Transiylvaniamixedgrill fürdőzhet abban, hogy nem veszi fel az álszentség maszkját, de attól még nincs igaza.

Az 1000 lőszerről meg... Mivel a konvoj viszonozta a tüzet, de a visszavonulását fedezte, gyanítom hogy annyi történt, hogy a kilőtt terepjáró sérült személyzetének mentését fedezték vele, aztán a konvoj megfordult, és visszavonult. Nem hiszem, hogy a katonák nagyon leugráltak volna a járművekről (kivéve a mentésben részt vevők), vagy hogy nagyon eltávolodtak volna tőlük, amikor 2 vagy 3 irányból tűz alatt voltak.

Tehtát valószínűleg a biztosítást végző járművek géppuskái szóltak, nem túl hosszú ideig, és tekintve, hogy hosszú sorozatban csak az akciófilmek érzelmi csúcspontjain van szükség, feltételezem, hogy elég intenzív, koncentráltt tűzzel próbálták fedezni a mentést és a helyszín elhagyását.

Lasombra 2010.08.24. 12:09:49

@tothh: "Ennél még a környezetvédelemre is mindig szívesebben költöttek a kormányok."

ne haragudj, de bármilyen értelmes, civilizált társadalomban környezetvédelem >>> hadászat.
(ha a "még a környezetvédelemre is" megfogalmazást nem pejoratív értelemben használtad, elnézést)

amúgy kb Transylvaniannal értek egyet. munka közben a villanyszerelőket néha megrázza az áram, a katonákat munka közben néha lelövik. ez egy ilyen szakma. pont ugyanannyira tragikus, mindkettő. költsünk többet a jó szakmunkásképzésre is. annak még hasznát is látnánk.

Lasombra 2010.08.24. 12:17:33

@deuscreator: a katona nem meghalni megy, hanem harcolni (és lehetőleg nem meghalni). és főleg nem helyettem vagy helyetted. békeidőben csak az megy, aki akar, nekem még nem szólt senki, hogy kellene. egy komoly háborúban meg mész te is és én is. nincs semmi helyettesítés. mint ahogy a homokzsákokat is pont kétféle ember pakolta: boldog, boldogtalan.

Transylvanianmixedgrill 2010.08.24. 12:23:30

@deuscreator: Ordasan hazudsz, és szándékosan ferdítesz.

A katona ÖNKÉNTES alapon választott hivatás, ugyanúgy pénzért, fizetésért cserébe ajánlja fel szolgálatait, mint más állami alkalmazott, akit az adófizetők pénzén fizetnek . Hogy ebben a szolgálatban benne van az is, hogy esetleg az életét is kockáztatja , nagy dolog, benne van a csomagban, egy atomerőműben is kurvanagy a kockázat, mielőtt belép bárki is MÉRLEGELHETI, és senki nem tart pisztolyt a homlokáélhoz, márpedig belépsz, vagy kapsz egy golyót a fejedbe! Hogy mennyi pénz az ellentételezés? Viszonyítás kérdése, de nyilván a számokat elmondják előtte minden katonának, nem zsákbamacskát kapnak. Szóval az elhunyt, mielőtt belépett, mérlegelt, és vállalta a kockázatot ennyi pénzért ilyen munkáért, felnőtt ember volt, tiszteljük a döntését.
Az egyetlen dolog, amiért ez a haláleset hír, az a magyar média álszent PC megszokása. A média megpróbál úgy tenni még mindig, mintha ezeket a katonáinkat kényszersorozásról vitték volna ki a messzi afgán pokolba, mondjuk azért, hogy kimenekítsék elrabolt honfitársainkat. Jelzem: NEM, kurvára nem. Csak persze nem hangzik annyira hatásvadászan és könnyfakasztóan, hogy egy önkéntes zsoldos halt meg munka közben, mint az, hogy egy magyar katonát halálos találat ért, és persze látjuk is lelki szemeink előtt máris a gyertyákat a laktanyában, a kis kopaszokat a surranóban, ahogy eltörölnek egy könnycseppet fókázás közben. Ócska, hatásvadász romantikázás persze, no de a nézettségért, olvasottságért bármit be kell vállalni...

author47 2010.08.24. 12:24:12

Üdv.Elég sok hülyeséget írkálnak itt össze egyesek.
Nem mindegy hány db lőszert lőttek ki?(ak tűzgyorsasága 600/perc)
Egy katonának akkor is tudnia kell harcolni ha csak PRT-ba van kint!!!!!
Az a szomorú,hogy itthon az a vélekedés,hogy van"harcoló"(Szolnok Tata Hódmező Debrecen)meg "nem harcoló"alakulat(a többi).

Just_blogging 2010.08.24. 12:35:29

Néhány dolog. És ehhez a hozzászólásomhoz kifejezetten kérem a katonaként dolgozó hozzászólók véleményét kritikáját:
1) Afganisztánban világnézeti és ideológiai háború folyik. Amit szerencsére sikerült Afganisztánban "éles háborúvá" változtatni. Szerintem annak a háborúnak az a tétje, hogy lesz-e olyan ország, amely egyrészt az állami státuszával visszaélve területet, infrastruktúrát és logisztikát biztosít olyan terrorista képződményeknek, amely egy ideológia (Iszlám) nevében támad minket, európaikat, a kereszténységen alapuló kultúránkat és társadalmunkat. Mert senki ne higyje, hogy "csak" Afganisztán vagy Palesztina "felszabadítása" a cél. Az első szalámi-szelet. Csak tessék végiggondolni, hogy hány olyan európai város van, ahol iszlám imahelyből több van, mint keresztény templomból vagy zsinagógából.
2) Amit nagy hibának tartok, a NATO részéről történő igen liberális harcmodor. Történelmi tudásom alapján, ezek a "felkelők" háborús bűnt követnek el:
2.a) Harcban érintett félnek kötelessége a Genfi egyezmény alapján magát magát megkülönözető jelzéssel (egyenruga) ellátni: innentől kezdve a felkelők háborús bűnt követnek el. (Ha pedig kifejezetten civil ruhában teszik ezt, pláne.)
2.b) Szerintem miután a Tálib kormány megbukott, ez tény felfogható kapitulációnak is. Kapituláció után hadat viselni: hitszegés.
2.c) Civil embereket felhasználni, akár fedezékként, akár élő pajzsként, akár csak civilek lakta területen bombát robbantani vagy harci tevékenységet kifejteni: emberiség elleni bűntett.
ezek után megkérdezem, hogyha elfognak egy tálib felkelőt, miért nem lehet egy szabályos rögtönítélő eljárás után kivégezni őket?

Viktus 2010.08.24. 12:47:20

Honvédség szükséges , de ott a nevében a lényeg a hon védelmére. Legjobb tudomásom szerint Afganisztánhoz nem igazán van Magyarországnak sok köze.

A NATO meg mégis kitől védene meg minket balhé esetén? EU tagállamok nem háborúznak a környékünkön meg szinte mindenki EU tagállam, vagy EU tagállam lesz. Nem mellesleg NATO tagállaom többnyire a NATO meg a tagállamok közti hacacárébe nem avatkozik be lásd. török-görög villongások max. kihasználják a nyugati fegyvergyárak az ilyesmit.
Szerbia szempontjából meg mi lennénk az utolsók akikkel harcolásznának, mikor megkapták a maguk Trianonját nemrég, és a több millió szerb a Balkánon rekedt nem errefelé.
Ukrajna örül, ha nem szakad ketté ...
A terrorizmusnak pedig esetleges célpontjai éppen a NATO tagság miatt lehetünk.

Ráadásul v.mi habókos ötlettől vezérelve nincs is már épkézláb területvédő egység, ha fordulna a történelem kereke, mert a NATO számára van víztisztitó meg utász meg ilyesmi miközben egy határmenti sávot nem tudna védeni a honvédség.

Egy erőteljes mag kellene, mint sokfelé Európában megfelelő fegyverzettel hivatásos állomány mellette meg egy önkéntes kiképzett tartalékos nemzetőrség területvédelmi feladatokra.

Viktus 2010.08.24. 13:06:10

@Just_blogging:

Azon egyszerű humanisztikus felfogásból, hogy gyakorlatilag Afganisztán a nyugat akkor tudná pacifikálni, ha nagyjából kiírtanák az összes afgánt, vagy esetleg a sok száz milliárdos haditechnika helyett amivel ott furikáznak ne adj Isten valódi tőkét toltak volna az országba közvetlenül a jónépnek.
Így igen nehéz , ha a jónépnek a jövedelemforrása kb. a mákültetvény , és mivel nincsen semmi ipar , ahol a kajára valót megkereshetnék a kukorica termesztés nem igazán pótolja a kieső jövedelmet.
Nem mellesleg a nyugatiakhoz dörgölődző réteg korruptabb, mint Hagyó Miklós így önmagában az afgán rendfenntartók fizetése is külön mutatvány.
Nem csoda, hogy egyre több megint a "talibán" egy országban, ahol mindenkinek ott a hátsó sufniban a géppityu meg az RPG, és nagy változást nem tapasztal életminőségében csak annyit, hogy idegenek járőrözgetnek fel-alá. Meg kitalálják az ópium nem faja termesszen kukoricát amivel aztán felkopik az álla.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2010.08.24. 13:06:33

@Just_blogging:

Az első kérdésedre: innen: katpol.blog.hu/2010/08/06/afganisztani_eletkepek_interju_herencsar_lajossal_1_resz

"Afganisztán tehát soha nem volt egy stabil pontja a világnak. Sokan ezért megkérdezik, hogy akkor mégis miért fontos? Hát valamikor azért volt az, mert keresztülhaladt rajta a Selyemút. Nemrég Karzai bejelentette, hogy óriási ásványkincs-lelőhelyeket találtak az országban. Ezt eddig senki nem tudta bizonyítani, de annyi biztos, hogy egy amerikai cég, amelyben Karzai is érdekeltségekkel rendelkezik, megkapta a koncessziót az olaj- és érclelőhelyek felkutatására. Kína gyorsan reagált, és azonnal szerzett magának egy koncessziós szerződést. Az viszont már bizonytalan, hogy valóban a várakozásoknak megfelelő nagyságú készletekről van szó, és az még bizonytalanabb, hogy ezeket a jelenlegi körülmények között mikor lehet kitermelni, vagy egyáltalán felkutatni. Afganisztánnak fontossága mégis geopolitikai környezete miatt van. A világ sok helyén vannak szélsőségesek hatalmon és mégsem csap oda a fejlett Nyugat. Itt viszont a környezet instabilitása okán Afganisztán rossz irányba billenése dominó-effektként hathat a környező országokra is. Ez viszont egy egész térség szélsőséges indulatoktól forrongó góccá válását jelentené, ami további eszkaláció veszélyét hordozza magában. Irán, Pakisztán (India), az utódállamok és rajtuk keresztül a nagy barna medve felnövekvő kölke: Oroszország ….Gondoljunk bele egy pillanatra! Vagy ne riadjunk vissza a belegondolástól!"

2abc - még ha valóban háborús bűnösök is, azon a vidéken kurva nehéz bárkit is felkutatni, vagy elfogni, vagy akár en bloc a tálibok területei felett átvenni az ellenőrzést.

pete_r 2010.08.24. 13:06:46

@author47: Tudnia kell harcolni minden katonának. Igaz. Csak más a felkészítése a katonának, ha olyan beosztásban szolgál, ahol a feladata a harc és egészen más pl. itt a PRT-ba beosztottnak. Ez így van jól, nem véletlen. Mindenki a saját feladatára van felkészítve, általános katonai alapkiképzéssel azonban mindenki rendelkezik, még a speciális beosztásokat ellátók is.

jack o'neill 2010.08.24. 13:07:11

Sajnos egyetértek a poszt bizonyos részeivel.
Nagyon nagy baj, hogy a rendszerváltás óta, a mindenkori kormány nagyon nem figyelt oda a hadseregre (tudom, másra sem, de ez OFF).
Azt azért nem merném állítani, hogy egy magyar katona rosszabb képzést kap, mint nyugati szövetségeseink katonái.
Viszont a felszerelés milyenségével már vannak fenntartásaim. Vagy valamiből nincs elég (lásd helikopterek), vagy régi, vagy nincs is (rendes páncélozott szállító harcjármű), stb...
Vagy valamit tipikusan magyarosan szerzünk be. Lásd Gripen. Fas*a kis gép, nekünk bőven jó. De, elég repülő óra nélkül, stb...

@Cifu78: Milyen igaz!

deuscreator 2010.08.24. 13:07:27

@Lasombra: Szerencsére van aki másképp gondloja, különben nem jelentkezne senki katonának és akkor a jelenleginél is szarabb lenne a helyzet.
Minden háborús térségbe menő katona tudja, hogy benne van a pakliban, hogy nem jön haza és nem is nagyon telik el nap odakinn, hogy ne gondolna erre. Harcolni megy, de rosszul tenné, ha ezzel nem számolna.

"Békeidőben" : eleve relatív kifejezés, hiszen a katonai szövetség, amelynek tagja vagyunk, háborúban áll. Emellett megint elmondom: ha kiválasztanak, küldenek, akkor menni kell. Ki lehet alóla bújni, de az a már felsorolt okok miatt nagyon nehéz, esetleg lehetetlen. Egyébként minden magyar katona vezényelhető akárhova, a beleegyezése nélkül is.

A homokzsákos példát meg hagyjuk is, ha nem értékeled, hogy olyan emberek százai, akiknek amúgy meglenne a saját munkájuk-bajuk mennek és segítenek (sokan önként jelentkezve, anélkül hogy küldték volna), akkor hagyjuk..

pete_r 2010.08.24. 13:07:38

@Just_blogging:
1. Szerintem nem kéne a szélsőséges nézeteket azonosítani az iszlámmal. Hogy mondjak egy elrugaszkodott példát, a kereszténység sem egyenlő a középkor flagellánsaival. (Csak hogy mondjak egy szélsőséget...) Az infrastruktúra és az általunk normálisabbnak tekintett életlehetőség megteremtésével sokkal több helyi lakos megnyerhető, mint katonai műveletekkel és erőfitogtatással. Természetesen ez a tevékenység csak a béketeremtés után képzelhető el hatásosan. A cél egy saját országában rendet tartani képes, a fejlett világgal legalábbis nem ellenséges afgán állam megteremtése, kellő erejű és kiképzett rendőrség és hadsereg felállítása.
A jogi kérdésekben nem vagyok jártas, hadijogról jogászt kellene megkérdezni.

szőketisza 2010.08.24. 13:07:53

Miért van ahogy sok hozzászóló teljesen figyelmen kívül hagyja az itt elhangzó autentikus, nyilvánvalóan szakmai ismereteken alapuló, indulatmantes, objektív kommenteket?

Martian (törölt) 2010.08.24. 13:14:14

@deuscreator: "A magyar katona igenis a hazáját védi amikor a Szövetség hadműveleteiben részt vállal. Azért harcol az otthonától több ezer kilométerre is, hogy ne a Te házad mellett kelljen, vagy ha mégis, akkor a NATO ugyanúgy segítsen, küldjön embert."

Jó kis demagógia, bármit lehet vele igazolni...

deuscreator 2010.08.24. 13:14:20

@Transylvanianmixedgrill: Nem akarom magam ismételni, megint csak azt tudom mondani, hogy az, hogy katonának áll az ember valóban önkéntes alapon történik és igen, fizetnek érte (hogy mennyit, azt hagyjuk), mert valamiből még a katonának is élni kell. Innentől kezdve a misszió csak relatíve önkéntes, hogy miért azt lásd fentebb.

Igen, a katona tudja mire vállalkozik, tudja, hogy mi van kint és ennek ellenére vállalja a dolgot. Nem kell nemzeti gyászt hírdetni és országszerte megszaggatni a ruhánkat, de tisztelni az áldozatot, amit hozott, azt azért igen.

A zsoldos szó sértő, hazug és azon kívül, hogy bizonyítja, mennyire nem értessz ehhez a témához, nem sok köze van hozzá. A magyar honvédek reguláris katonák, akik többnemzeti kötelékben, szövetségi keretek között teljesítenek szolgálatot.

Az értékítéleteimen lehet vitatkozni, de minden állításom alátámasztható és tényeken alapul. Ne nevezz hazugnak, vagy ha nem bírod ki, várom a tényeket, amelyek megcáfolnak.

Italo Balbo 2010.08.24. 13:22:45

Ezen a véleményvezér blogon mindig olyan bájosan naiv cikkeket lehet olvasni. Nincs pénz hadseregre, mert kell a pénz a gázártámogatásra. Nem értitek? Ezzel nyert a Fidesz választást és a Fidesz szavazóinak túlnyomó többsége leszarja az afgán missziót. Legyen nyugdíj, legyen állami támogatás minden szarra. Katonaság meg legyen a Gyúcsány pénzibő.

Italo Balbo 2010.08.24. 13:22:48

Uh, bocs, én vagyok a hülye, az előző kommentem előtt még nem olvastam el az utolsó gondolatot. Mindenesetre sztem naivság azt gondolni, hogy erős hadseregünk lehet. Sztem egy kisméretű, de jól felszerelt, NATO kompatibilis, profi csoport lehetne reális, akiket speciális helyzetekben is be lehetne vetni. (Pl. terrorelhárítás egy afgán városban stb)

Viktus 2010.08.24. 13:22:55

Mindenesetre volt v.mi bája annak, hogy Slota a szlovákok hadi képességeit attól óvta, hogy majd a magyar gárda rohanja le Szlovákiát bármikor nem is beszélve a délen állomásozó félelmetes magyar hadseregről ...

szőketisza 2010.08.24. 13:24:04

@Martian: És az nem volt demagógia, hogy a magyar HONVÉD a Don-kanyarban is a hazáját védte?

DArchAngel 2010.08.24. 13:24:59

@Viktus: Az ugye eszedbe sem jutott, hogy nem valamelyik szomszédunk támad meg? Hogy esetlegesen nem szárazföldi csapatokkal, hanem diverzánsokkal, rakétával, légierővel? Vagy esetleg nem is minket támad meg, hanem egyszerűen csak útban vagyunk, és átgyalogol rajtunk? Mindre tudok példát mondani a legújabb korból...

deuscreator 2010.08.24. 13:29:47

@Martian: Hejj, de szeretném én tudni, mit gondolsz arról, mégis hogyan működik a NAT O(vagy bármilyen katonai szövetség). A potyautasokat egy idő után kilökik vagy szimplán nem segítik. Persze, most éppen jól állunk, körülöttünk béke van, minek foglalkozzunk az ország védelmével? Az ilyen hozzáállás vezet a biztos bukáshoz.

Amúgy meg a NATO mi vagyunk, az országok, akik alkotják. Nem a NATO indít el egy háborút, a NATO nem valami gólem, aki felett nincs hatalmunk (pláne hogy szinte bármit meg lehet vétózni..). Innentől kezdve az afganisztáni a mi háborúnk is, a mi biztonságunkért is folyik, a magyar honvéd odakinn (igen, közvetve) a hazáját védi, Magyarország biztonságát növeli.

Lasombra 2010.08.24. 13:40:51

@deuscreator:
eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha tényleg, szó szerint SENKI nem állna katonának, nem fogna fegyvert, nem támadná meg a másikat stb. hmm... vajon mennyivel lenne szarabb az élet? tudom, utópia. de azért van pár olyan ország, aminek nincs hadserege, és milyen faszán elvan.

a békeidőben valóban relatív, de a default értelmezés nálam az, hogy Magyarország nem áll senkivel hadban. remélem, ez így van.
aki katonai szolgálatot teljesít, valóban oda megy, ahova küldik. de nem helyettem megy. (ezt írtad feljebb, erre reagáltam.)

sajnálom, ha azt vetted ki a szavaimból, hogy nem értékelem a homokzsák hordók munkáját. épp ellenkezőleg. ezért is írtam, hogy _mindenki_ hordta. akár katona volt, akár civil. ebben sem tűnnek ki. amúgy meg a tanárnők tanítanak, az kőműves házat épít, a buszvezető meg buszt vezet. mi lenne, ha nem lennének, igazán értékelhetnénk a munkájukat. ergo minden (na jó, szinte minden) munkát értékelni kell, mert valakinek meg kell csinálnia. helyetted, helyettem. ha úgy vesszük.

author47 2010.08.24. 13:52:22

@pete_r: Nézd, én eddig 3 ország haderejét ismertem meg személyesen,a miénk katasztrofális minden szempontból.A légióba még a konyhás is magasabb szinten van mint itt egy két GI Joe-nak kikiálltott katona!!!Hozzáteszem van rendkívül jó és motivált katona kishazánkba!!!!
Rengeteget tudnék még erről beszélni!!!!

Lasombra 2010.08.24. 13:52:32

@szőketisza: az az apró körülmény, hogy mindez egy világháborúban történt, és Mo. is hadban állt több országgal is, gondolom, nem elhanyagolható.
most egyik sincs. mit védünk mi Afganisztánban?

ezt a war on terror bullshitet meg hagyjuk meg az amcsiknak. ha engem, mint tökhülye (vállalom) civilt megkérdeznek, hogy le lehet számolni a terrorizmussal per se, katona csapásokkal és vagy megszállással, én is meg tudtam volna mondani, hogy: nem.
tök más műfaj.
Mo. nem lesz biztonságosabb hely, ha kint vannak a fiúk a Közel-Keleten.

Vérnűsző Barom (törölt) 2010.08.24. 14:09:11

@Just_blogging: „Szerintem ezt a húsba vágó problematikát onnan kell indítani, hogy Magyarország az elmúlt 500 évben - kivétel nélkül - mindegyik fegyveres erőpróbáját elvesztette. ”
Sajnos(?) ez nem így van, de nem kezdem el sorolni, ha érdekelne, utána nézhetnél magad is.

kubatov_kommunista 2010.08.24. 14:09:20

hogy őszinte legyek nekem a hátamon borsozik a szőr ha a honvédelemről van szó...
Azt mondod vízióra van szükség...
B...a meg '91-96 között folyt a délszláv háború - milyen vízió kell még???? hahó ébresztő a honvédelemről beszélünk... voltam katona épp szerbiát bombázták, nekem nem vízió kell hanem az állam tolja a pénzt eszközökre. akár még zárjanak be pár iskolát annak az árán is. nem vagyok militáns, inkább szeretkezem de épp azért.
amúgy a horvátok a hétvégén gyakorlatoztak a határ mentén. Tessék vízió.

mig8 (törölt) 2010.08.24. 14:09:30

Őszintén szólva miért éri meg ma magyar katonának lenni? A víziót hiányolom.

A legutóbbi harcainkat elveszítettük. "48 után jött két vesztes vh. Majd egy forradalom, amit azon melegében elintéztek. Majd "68, ahol résztvenni csak keserű szájízzel lehetett. Ez nem épp egy dicső múlt. Na ezért hiányolom a víziót.

Viktus 2010.08.24. 14:20:38

@DArchAngel:

Mondj egy példát kérlek kire is gondolsz?

Oroszország hülye lenne errefele akciózni, mikor éppen az ide eladott gázból tartja el a hadseregét. :P Nem mellesleg átkellene gyalogolnia pl. Ukrajnán is olyan légierőről meg max. álmodozik, amely 1000 km távolságban tud diverzáns erőt ledobni ...
Kína Afrikában gyarmatosít vidáman ... Európa neki az egyik piaca meg kb. Tajvant is komoly veszteségekkel tudná lenyomni nemhogy a világ másik felére diverzáns csapatokkal háborúzni.
Az arabok-törökök meg minek erőlködnének az asszonyaik hasa elhozza nekik az új földet nyugatabbra ...

Vanek B. Eduard 2010.08.24. 14:20:45

"Az ilyen szintű víziótlanság és sodródás legfeljebb az egészségügyre jellemző még."
Aha, meg a közoktatásra, meg a nyugdíjrendszerre, meg a népesedéspolitikára, meg a... ajóistentudja mimindenre.

deuscreator 2010.08.24. 14:22:29

@Lasombra: Hát ja, jó lenne a fegyverek nélküli világ. Meg az ingyen sör, meg az örökélet. :-)

A legkissebb országokon kívül (Vatikán, Lichtenstein) nem tudok olyan országról, amelynek ne lenne valamilyen fegyveres ereje (pl. az elviekben békés Japánnak circa 300-400e fős hadserege van flottával, repülőgépekkel meg mindennel..).

De jure nem állunk hadban senkivel. De facto pedig 1000+ főt mindig valamilyen misszióban tartunk, ebből kb 350et pedig az afganisztáni háborús területen.

Szinte minden munkát értékelni kell, igazad van. Az, hogy ebből a katona mivel "tűnik ki" a többitől, azt a tegnapi eset is mutatja: a legnagyobb áldozatot is vállalja, ha úgy hozza a sors. Ezt szerintem tisztelni kell és elég nagy dolog ahhoz, hogy megemlékezzünk róla, hogy tudja az ország.

A helyetted meg helyettem persze relatív. De annyiban mégiscsak megáll a dolog, hogy éppenhogy nem a sorozott állományt kell harcba küldeni, hanem azt, aki ezt vállalja.

Higyjétek el, egyik katona sem azt várja el, hogy Hende könnyes szemmel beszéljen róla a híradóban, ha elesett és tényleg egyikünk sem akarja, hogy ilyen paláver legyen körülötte. Nem kell minket sajnálni, de a megbecsülést szerintem nagyon is megérdemli mindegyikünk, különösen azok, akik vállalják a külszolgálatot. (Igen, én is katona vagyok.)

Just_blogging 2010.08.24. 14:26:13

Sziasztok!
A további felvetésekre később válaszolok.
@Vérnűsző Barom:
- Induljunk ki a 150 éves török uralomból. Persze voltak híres diadalaink (Eger, Kőszeg), de az Ország területéről a törököket mégiscsak egy nemzetközi had űzte ki, amelynek az eredménye, hogy az egyik függő állapotot felváltotta a másik.
- Bocskai felkelés: rendben árnyaljuk a képet, egy döntetlennel zárult. Nem nyertünk, hanem egy modus vivendi.
- Thököly-felkelés: vereség, ügye ez nem vita.
- Rákóczi-felkelés: egy katonailag vesztett ügyet hoztunk ki némi szerencsével is diplomáciailag döntetlenre.
- 1848/49-es Szabadságharc: ügye nem vita tárgya...
- I. és II. világháború: ügye ez sem?
-1956...

Mikor nyertünk meg mi bármilyen komoly erőpróbát az elmúlt 500 évben? Úgy érte, hogy önállóan? Nem átmeneti eredményekről vagy győztes csatákra gondoltam. Háborúra. Értem én, hogy mondjuk felrémlik benned az 1916-os Bukaresti Béke, de meg tudtuk tartani az eredményét? Ma Erdély hová tartozik?

Dinsdale Piranha 2010.08.24. 14:45:27

Háborús övezetben meghalt egy katona. Mi ebben a rendkívüli? Félreértés ne essék, sajnálom az elhunytat és a sebesülteket. De szögezzünk le valamit. Mint a civilizált világ képviselője, Mo-nak kötelessége fellépni a talibán ellen, kötelessége áldozatot vállalni a jó oldalon. Komolyabban kellene venni ezt a missziót, felhagyni az alibitevékenységekkel és ténylegesen részt vállalni a harcokban is. Ez már régen nem az USA problémája, hanem az egész világé.

Viktus 2010.08.24. 14:46:24

@Just_blogging:

Ez a pesszimista történelemszemlélet is elég bajos.
Kezdjél el abból a szempontból viszgálódni, hogy ezen a földrajzi területen melyik népcsoport volt képes 1100 éven át megmaradni bármilyen államalakulattal.
Magyarság még mindig itt van ebben a mondhatjuk idegen közegben mindig annyit alkalmazkodott amennyire szükség volt. Mindig annyit harcolt, amennyire csak képes volt, de mégis a vesztes háborúk egy része is előbb-utóbb megtérült.
Ma Magyarország Európa egyik legrégebben létező államalakulata még a németeknek sem ketyegett le másfél évszázad mióta képesek voltak létrehozni egy német államot ...

Lasombra 2010.08.24. 14:46:42

@deuscreator: oké, nem akartam kötözködni, csak a helyén kezelni a dolgokat. általában véve - engem nem számítva, aki igyekszik egálban nézni a különböző szakmákat, előnyökkel, hátrányokkal, nehézségekkel, veszélyekkel stb. - a közvélekedés amennyire én látom, pozitív a katonákkal szemben. ilyen képzettársítások, mint a bátorság, vitézség, önfeláldozás, kötelességtudat kapcsolódnak a szakmához. ezt én sem vitatom. mindössze annyit szerettem volna mondani, hogy ez a szakma velejárója, és nekem annyira kell hálásnak lennem a katonákkal szemben, mint a kábeltévés sráccal, aki bekötötte a netet. mert ennyi jön át. és ez így van rendjén. (rég rossz lenne, ha a napi életemben jobban jelen lenne a honvédség.)

megj a baráti társaságomban van egy tucat Zrínyin végzett katona, okf-es (vagy ahogy most épp hívják őket) és még tűzoltó is (vagy ahogy most épp hívják őket), úgyhogy rajtuk keresztül hallok én is sztorikat. (negatívat is, pozitívat is.)
nem akartam lekicsinyelni őket.

deuscreator 2010.08.24. 15:07:04

@Lasombra: Ebben van valami. Sajnos a pozitív képzettársaság azonban korántsem annyira elterjedt, mint hinnéd. Pár órája az egyik kommentelő lazán zsoldosnak titulálta a honvédeket, erről ennyit.

Az teljesen rendben van, hogy a napi életben ennyi jön át. A gond talán az, hogy mégis mennyire kevesen, mennyire keveset tudnak erről az egészről (általában a biztonságpolitikáról, a honvédségről, etc..) és mégis nagy hanggal nyilatkoznak.

Na mind1, szerintem értjük egymást.

Gest anyó férje 2010.08.24. 15:07:31

Végül is milyen üzenete van ennek a tragikus eseménynek hazai szempontból?

1. Megint belekeveredtünk valamibe amit még megérteni is nehéz, nemhogy megnyerni. Egy geopolitikai játszmában kellünk a kártyalapra tökfilkónak. Azért vagyunk benne hogy még egy országról elmondható legyen: benne van

2. Mit ér a NATO és mire való egyáltalán?
Semmire. Megint eladtak nekünk valamit, amire nincs szükségünk. A hidegháború időszakában jó lett volna, feltéve ha a másik oldalon vagyunk. Most ki ellen nyújt védelmet? Semmi másra nem jó mint hatalmi játszmák eszközeként, ld előző pont. Grúzia miatt kis híján már sikerült belerángatni a sötét és undorító kaukázusi kavarodásba

3. Hősi halál Afganisztánban a korrupt Karzai rendszer védelmében? Akinek a fejében ez marad meg az egészből, annak hogy lehet majd elmagyarázni hogy Magyarország védelme tényleg megéri az áldozatot, ha egyszer ne adj Isten szükség lesz rá egy másik szituációban?

Annyiban egyetértek a poszttal hogy önálló nemzetstratégiára volna szükség ami közérthető, és aki nemzetben gondolkodik annak számára még akár lelkesítő is lehet. Ez a szomorú eset csak lehangoló, semmi több

2010.08.24. 15:07:43

Csak egy adalék a fent leírtakhoz. A '90-es években a délszláv válság idején katonai összekötőként vezényeltek Baranyába, ahol a kialakult háborús nagyon is valós veszélyhelyztere való tekintettel kellett polgári védelmi (ma úgy mondjuk katasztrófavédelmi) eshetőségeket értékelnünk. Akkor a hazai hadvezetés elemzése szerint, egy eszkalálódó válásg esetén az akkor még jugoszláv reguláris csapatok határátlépésétől számítva 120-150 percre becsülték az előörseik Budapestre érkezésének idejét. Ne felejtsük el, ez még az időben volt, amikor a honvédség átalakítása nem zajlott le, a haderő létszáma jelentősen meghaladta a maiét, és az eszközállomány, amely jelentős része ma is ugyanaz, nem volt ilyen elöregedett és elavult.

Ha tehát továbbra is ezt a haderőpolitikát folytatjuk, senkinek se legyenek illúzió affelől, hogy csak is vesztes csatáink lehetnek. Hiába bármilyen lelkesedés, vagy hazafiúi szeretet, esetleges véráldozat, teljesen védtelenek, kiszolgáltatottak és esélytelenek vagyunk... Ezen tessék elgondolkodni.

Viktus 2010.08.24. 15:07:49

@Dinsdale Piranha:

Kifejtenéd a kedvemért mi okból problémánk nekünk az, hogy mi folyik Afganisztánban? Itt sokkalta nagyobb problémákat vélek felfedezni kishazánkban.
Mi az a jó oldal? érdekes módon húsz éve még ezek az rpg-vel szaladgáló kecsketerelgetők voltak a jó arcok meg a civilizált világ képviselői, mikor az elvtársak akarták rendbeszedni őket ... és éppen a jóságaid képezték , fegyverezték fel őket. Az más kérdés, hogy aztán is kellett volna foglalkoznia velük a civilizációnak ...

Pakisztánban ott a még nagyobb ketyegő bomba elvitte a víz a fél országot a civilizáció meg kb. szarik rájuk aztán lesz pofára esés, mikor ott is a talibán lesz a faja.

lobaszopiatej 2010.08.24. 15:08:09

A szavazásnál lemaradt egy fontos kategória: kicsi de erős (értsd: jól felszerelt és kiképzett) hadsereg.
Szerintem pont ez kellene.
(A koncepciótlansággal egyetértek.)

Aki a nagy de erősre szavaz, megkérdem:
- bevonulna-e szívesen megint?
- melyik területről képzelné az elvonást?

És még1 amit testközelből megtapasztaltam: a magyar honvédség egy dolog hogy lepusztult.

Sajnos hiányzik az önállóság.
Mindenkit a diktatórikus azonnali engedelmességre nevelnek, ami
1) gondolkodás hiányához, kreativitás elvesztéséhez
2) igénytelenséghez, butasághoz
3) hűbéres viszonyhoz, mutyizáshoz
vezet.

Ennek ellenére a katonaság valódi krémje kerül külfödre, akik valóban fejlődnek és küzdenek, riszpekt nekik, sajnálom őket a körülményeik miatt.

Sajnos az itthon maradt részük valódi begyöpösödött korrupt vízfejek, akiknek csak a tekintélyük, pozícióik megőrzése a cél. Nehéz őket elüldözni, hozzá vannak tapadva a berögzült rendszerhez.

Just_blogging 2010.08.24. 15:08:33

@Viktus: Szia! Kezdünk szerintem egy kicsit elbeszélni egymás mellett. Nem a magyar nép érdemeit akartam csökkenteni, csak azt a gondolatom szerettem volna kifejezésre juttatni, hogy egy "ilyen speciális" történelemmel rendelkező ország esetén egy ütőképes hadsereg nevelésénél nagyon-nagyon oda kellene figyelni pszichikai-pszichológiai felkészítésre. Ennyi.

Martian (törölt) 2010.08.24. 16:31:36

@szőketisza: "És az nem volt demagógia, hogy a magyar HONVÉD a Don-kanyarban is a hazáját védte?"

Az még durvább demagógia volt.

Martian (törölt) 2010.08.24. 16:32:35

@deuscreator: "minek foglalkozzunk az ország védelmével?"

Az ország védelmével igen, expedíciós hadseregben való résztvétellel nem.

"Amúgy meg a NATO mi vagyunk, az országok, akik alkotják. Nem a NATO indít el egy háborút, a NATO nem valami gólem, aki felett nincs hatalmunk (pláne hogy szinte bármit meg lehet vétózni..)."

Azért Orbán sem a régi... jó húsz éve ki merte mondani, hogy itt nincs semmi keresnivalójuk a ruszkiknak, de azóta azt nem kérdezte meg a többi NATO ország vezetőjétől, hogy mi a fenét keresünk abban a kietlen országban és mire jó ez nekünk (komoly magyar üzleti érdekeltség Afganisztánban?).
A ruszkik legalább nem várták el, hogy jó harminc éve velük együtt vonuljunk be Kabulba.

"Innentől kezdve az afganisztáni a mi háborúnk is, a mi biztonságunkért is folyik, a magyar honvéd odakinn (igen, közvetve) a hazáját védi, Magyarország biztonságát növeli."

A pro forma politikai döntéseknek nem sok közük van a tényszerű valósághoz... Don kanyar vagy Afganisztán egyre megy.

Taplopó 2010.08.24. 16:49:18

Csak 1 idézet, többet az egész nem ér:

"Azt mondják most dől el a szabadság,
Pedig csak szolgák ellen harcolnak a szolgák"

deuscreator 2010.08.24. 18:15:12

@Martian: Maradjunk akkor teljesen a racionalitás talaján: a NATO nem segélyszervezet, nem jótékonykodásból vállalja, hogy szükség szerint megvédi az egyes tagállamokat. Azért vállalja, mert amikor máshol van gond, az a tagállam is küld katonát, amelyiknek elvileg nincs köze a dologhoz.

Az a felfogás, hogy zárkózzunk be és szarjunk bele nagy ívben a világ bajaiba, már réges-régen meghaladott. Egyszerűbben: jobb ott kezelni a problémát, mielőtt idejön. És Afganisztán hatalmas probléma. Ha megborul, vele bukhat Pakisztán (amely már atomhatalom és akár Európáig is ellőnek..) és ki tudja mi történik Iránban. Emellett ha a NATO kivonul és ezt még azelőtt teszi, hogy stabilizálja az országot, lesz újra (legalább) 1 olyan ország a világon, amely állami szinten támogatja a terrorizmust és ehhez lesz elég kiképzett (és addigra nagyon unatkozó) harcosa, akiket szétküldhet a világba.

A NATO-t meg ne hasonlítsuk a tengelyhatalmakhoz vagy a Varsói Szerződéshez. Ha jól emlékszem a NATO-hoz népszavazással, parlamenti döntéssel csatlakoztunk és eddig leginkább csak hasznunk volt belőle.

Martian (törölt) 2010.08.25. 09:04:02

@deuscreator: "Azért vállalja, mert amikor máshol van gond, az a tagállam is küld katonát, amelyiknek elvileg nincs köze a dologhoz."

A jenkik afganisztáni és iraki "terror elleni háborúja" nem igazán érinti a NATO közvetlen védelmi érdekeit... legfeljebb a stratégiai expanziós terveket.

Talán annyiban lehetne megmagyarázni, hogy a korábbi "félmegoldások" (ld. elhibázott Jugoszlávia-politika a '90-es évek elején, Szaddam "kiengedett gyeplője" a Kuvaittal kapcsolatos területi vitájában, afgán törzsi fegyveresek bőkezű támogatása a SZU ellen, stb.) katonai korrekciós kísérletei.

"Az a felfogás, hogy zárkózzunk be és szarjunk bele nagy ívben a világ bajaiba, már réges-régen meghaladott."

Inkább vállaljuk fel, hogy más a véleményünk, mint a nagyhatalmi propagandának... vagy netán merjünk "részt kérni a zsákményból" (afganisztáni, iraki gazdasági ügyletek).
(anno az SZU elleni szerepvállalásért Hitler is többel kecsegtetett minket)

"Egyszerűbben: jobb ott kezelni a problémát, mielőtt idejön. És Afganisztán hatalmas probléma."

Ahogy Szudán, Szomália... és még sorolhatnám. Csak kérdéses, hogy expedíciós hadsereg békefenntartásnak nevezett kvázi-gyarmatosításával lehet-e előbbre lépni, kezelhető-e a kulturális szakadék áthidalása.

"Ha megborul, vele bukhat Pakisztán (amely már atomhatalom és akár Európáig is ellőnek..)"

Pakisztánnal kellett volna inkább foglalkozni, politikai szinten... Pakisztán egyben India problémája is.

"és ki tudja mi történik Iránban."

Jelenleg Irán a politikai közbeszéd tárgya (hogy "lesz-e bombájuk"), de ott van Észak-Korea is... és elég nagy homály övezi Izrael atomarzenálját is.

"Emellett ha a NATO kivonul és ezt még azelőtt teszi, hogy stabilizálja az országot, lesz újra (legalább) 1 olyan ország a világon, amely állami szinten támogatja a terrorizmust és ehhez lesz elég kiképzett (és addigra nagyon unatkozó) harcosa, akiket szétküldhet a világba."

Afganisztán "emberei" jól kijátszották egymás ellen a SZU-t és a NATO-t, a saját hasznukra...

"Ha jól emlékszem a NATO-hoz népszavazással, parlamenti döntéssel csatlakoztunk"

Nem nehéz ezt elérni, ha a politikai haszonlesők göbbels-i méretű propagandát tesznek mögé.

"és eddig leginkább csak hasznunk volt belőle."

Úgy mint...?

F1End 2010.08.25. 09:04:12

@Just_blogging:
Már ha csak a 20. századot nézzük, akkor is részt vettünk három fegyveres konfliktusban a győztesek oldalán.
1899-1901: kínai boxerelázadás leverése
1939: szlovák-magyar kisháború
1968: Csehszlovákia VSZ országok általi megszállása.

Gest anyó férje 2010.08.25. 09:04:25

@deuscreator: "jobb ott kezelni a problémát, mielőtt idejön"

Már ide is jött. Nagy titkolódzás mellett kihelyeztek néhány guantanamói foglyot Magyarországra, nehogy már meglegyünk nélkülük. Amúgy eszükbe se jutott volna idejönni, drága szövetségesünktől kaptuk őket ajándékba. Úgyhogy ezt is hozzáírhatod ahhoz a nagy haszonhoz ami eddig a NATO csatlakozásunkból adódott.
Ha nincs ellenség, nincs probléma, a NATO kreál hogy megindokolja saját magát. Kérdés persze hogy egy olyan szintű ellenséggal szemben, amit pár ezer kósza lázadó képvisel, miért kell dollárszázmilliárdokat költeni. Egy ezrelékéből meg lehetne vásárolni az összes tálibot, de akkor ki lenne az ellenségünnk?

Viktus 2010.08.25. 09:04:40

@deuscreator:

Megkezdődött vasárnap a holland kontingens kivonása Afganisztánból, a négy évig tartó holland misszió befejeztével az ország déli részén elterülő Uruzgán tartomány feletti ellenőrzést más kontingens veszi át a nemzetközi erőkön belül - jelentette be a kabuli NATO-parancsnokság.
A NATO a holland erők távozása után is ellátja azokat a feladatokat, amelyeket eddig ellátott, nevezetesen a harci műveleteket, az afgán hadsereg képzését és az újjáépítést - mondta Joel Harper parancsnok.
A 2006 augusztusa óta tartó és most lejáró, 1950 fős misszió meghosszabbítása kérdésessé vált, amikor idén február 20-án összeomlott a holland kormány. A kormánykoalíció tagjai nem tudtak megállapodni a kérdésben, az országnak így a NATO kérése ellenére be kell fejeznie az afganisztáni feladatvállalást.
A tálib szabadságharcosok gratuláltak Hollandiának katonái afganisztáni kivonásához. "Teljes szívünkből gratulálunk Hollandia állampolgárainak és kormányának bátorságukért, amellyel meghozták ezt a független döntést. Reméljük, hogy az Afganisztánban katonákat állomásoztató többi ország követi Hollandia példáját, és szintén kivonja erőit" - mondta a Volkskrant című baloldali holland lapnak telefonon nyilatkozva Kari Juszuf Ahmadidzs, aki a tálibok nyugat- és dél-afganisztáni szóvivője.
"Újfent felszólítjuk az európai államokat, amelyeknek katonái vannak Afganisztánban, hogy hagyják el az országot. Ez nem az önök háborúja, hanem az Egyesült Államoké, amely ezáltal imperialista céljait akarja elérni a világon, és főleg ebben a térségben" - hangoztatta a tálib szóvivő.

-

Erre csak ennyit.

Viktus 2010.08.25. 09:05:04

@deuscreator:

1. A katonai szövetségeknek addig van értelme míg nem vesznek be mindenkit Magyarország potenciális ellenlábasai szintén a szövetség tagjai így nagy értelme nincs.

2. Afganisztán hatalmas probléma csak nem nekünk. Pakisztán szintúgy. Ráadásul a problémát sem megfelelően kezelik ebben a formában megoldhatatlan. Szétküldheti - és? Ez megint mások problémaköre.
Nekünk sem ad az USA semmit ingyen sőt az IMF igen szigorú listákkal szokott érkezni.

A NATO-t Horn Gyula idején a jórészt szocialista nyugdíjastábor szavazta meg a nyakunkba. Mondanál ilyen hasznos dolgokat?





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása