Ezt a törvénytervezetet úgy írták, mintha az ország többsége kutyájukkal és tévéjükkel a lakásukba zárkózva élné az életét. 

Az Fidesz médiatörvény-tervezete jobb esetben fanyalgást, rosszabb esetben felháborodást váltott ki az összes, magára valamelyest adó sajtóorgánumnál. A teljesen egyszínű Médiahatóság és kilenc évre kinevezett elnöke az agyonszabályozással olyan jogköröket kapna és extrém esetben olyan nagyságrendű pénzbüntetéseket érvényesíthetne, amelyekkel könnyedén el tudnának egyes médiumokat lehetetleníteni – egy módosító nagyvonalúan annyi engedményt adna, hogy lehetne kérni a bírság előzetes befizetésének felfüggesztését... Hogy az eredeti szándék az elrettentés, az öncenzúrára való kényszerítés, annyira nyilvánvaló, hogy nem is nagyon érdemes ragozni.

Jóval tanulságosabb azonban abban az ügyben kutakodni, hogy milyen világlátást, milyen kormányzati filozófiát is tükröz ez a törvénytervezet. Az új médiatörvényt ugyanis azzal indokolják, hogy a világ és Magyarország rengeteget változott, ezért búcsút kell venni a '90-es évek viszonyaira szabott törvénytől. Utóbbi mégsem sikerült.

Ajánlott írásunk: Elfoglalni a köztévét - de minek?

A média különös fontossága

Először is egyértelmű, hogy a kormány rettentő fontosnak tartja a médiát. Mint minden politikus, a kormány médiáért felelős tagjai, hogy az ilyen ügyekbe rendszeresen beleszóló kommunikációs tanácsadókról már ne is beszéljünk, hisznek a tömegkommunikáció mindent elsöprő erejében. Az ő világukban szinte minden csak kommunikációs probléma: jó döntés nincs, csak jól kommunikált és vice versa. Ezt a meggyőződést legjobban talán az a végtelenül egyszerű, néhányszáz szóra és ijesztően sematikus összefüggésekre korlátozott kifejezésvilág jellemzi a legjobban, amit a kormányfő kommunikációs stábja az elmúlt hónapokban megvalósított.

A (tömeg)kommunikáció sikerét pedig alapvetően befolyásolja, hogy a közvetítő médium milyen környezetben jeleníti ezt meg. A jóindulatú olvasatban a kormány célja nem más, mint hogy biztosítsa, hogy üzenetei ne kerülhessenek különösen méltatlan vagy rosszindulatú közegbe, hisz azzal zuhanna annak esélye, hogy a vonatkozó befogadó megértse a kormány szándékait.

Fontos észrevenni, hogy a fenti gondolatmenet lelke az a hit, hogy a tömegkommunikáció valami olyan különlegesen fontos dolog, ami önmagában meghatározhatja egy kormány sikerét vagy kudarcát.

A központosított média illúziója

A tömegkommunikációs csatornákat néhány évvel ezelőttig minden országban csak néhány cég kontrollálta – ennek egészen egyszerű költségokai (magas fix költségek) voltak. Magyarországon a gazdasági racionalitás mellett a pártállam logikája is azt követelte, hogy a sajtó néhány szervezet és ebben az esetben néhány ember kontrollja alatt működjön. Miután a rendszerváltozás során politikai okokból ezen a területen szinte senki nem veszítette el állását, a magyar média világát a kilencvenes években is behálózták az egykori rendszerhez, annak gondolkodásához vagy bizonyos vezetőihez hű újságírók. Kétségtelen, hogy ők valóban mindent megtettek, ami szerény képességeikből telt, hogy aláássák a mindenkori jobboldal hitelét.

De 2010-ben már közel sem ez a helyzet. Egyfelől a médiában dolgozók egy része, különösen a kereskedelmi csatornáknál tevékenykedők egyszerűen nem is dolgoztak a pártállami időszakban, míg az idősebbek esetében is egyre kevesebben vannak, akiknek még mindig a húsz-harminc évvel ezelőtti helyzete határozná meg a véleményét. Ennél is fontosabb azonban az a tény, hogy a technológiai változásoknak köszönhetően a média koncentrálódása rohamosan csökken. A nagyszámú rádió és tévéadó, a gombamód szaporodó internetes híroldalak és blogok a média atomizálódása felé mutatnak.

Ezeket szabályozni, követni és szankcionálni pedig egyre reménytelenebb vállalkozás. Meg lehet próbálni persze kipécézni valamelyiket, de amint a kuruc.info vagy az excsajok.hu példái mutatják, valószínűleg felesleges.

Kik is élnek ebben az országban?

A médiatörvény jelenlegi formájában arról tanúskodik, hogy a kormány néhány meghatározó embere egyszerűen nem érti, hogy hogyan működik ez az ország – legalábbis a nyugdíjtól távolabb lévő fele. Mert egyrészt a tömegkommunikáció persze fontos, de az emberek nagy része legfeljebb az első impulzusait kapja ezen keresztül. Ezt követően már az ismerőseik véleménye, valamint a saját tapasztalataik alapján alakítják ki a hosszú távú meggyőződésüket. Ráadásul már azt sem tudja kontrollálni senki, hogy az a bizonyos első impluzus honnan jön majd: valamelyik híradóból vagy esetleg egy blogból.

Vannak persze olyanok, akik a kutyájukkal és a tévéjükkel a lakásukba zárkózva élik életüket. Ezt a törvénytervezetet úgy írták, mintha ők lennének az ország többsége. A Véleményvezérnek azonban meggyőződése, hogy ez nem így van.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!