A kormány rendre beleüvölti a nagyvilágba, hogy mi igenis magasról teszünk a nyugat-európaiak szempontjaira. Félő, hogy így előbb-utóbb egyszerűen le fogunk kerülni a mentális térképükről.
Eredeti terveink szerint a mai napon, a karácsony előtti utolsó megjelenésünkkor a hazánk számára pozitív világpolitikai fejleményeket gyűjtöttünk volna össze. A tegnapi hírek azonban keresztülhúzták a terveinket.
Ez már trend
Valljuk be, nem minden nap nevezi egy uniós ország külügyminisztere diktátornak a magyar miniszterelnököt és nem minden nap írja azt a Die Welt, Németország egyik vezető lapja, hogy hazánkban Führerstaat („vezérállam,” úgyis vezérelvű vezetésen alapuló állam) épül.
Ez a kormány alig fél év alatt teljesen tönkretette külföldi renoméját. Kezdődött az ominózus Kósa-Szijjártó nyilatkozatpárral, majd következett a gazdasági szabadságharc meghirdetése (ez a forradalomnak egy átmeneti szakasza lehetett, mert már nem hallunk felőle), aztán az Alkotmánybíróság korlátozása, a magánnyugdíjrendszer államosítása, a rendkívüli válságadók állandósítása, legutóbb pedig a médiatörvény. Valószínűleg egyenként mindegyik elfelejtődne, de ilyen gyorsan egymás után trenddé alakulnak, és nagyon is határozottan alakítják hazánk külföldi megítélését.
Mára ott tartunk, hogy szinte közhellyé vált, hogy Magyarországon valami jó esetben is gyanús, rossz esetben pedig veszélyes kísérlet zajlik. És ezt nem csak egy-egy baloldali orgánum sugallja, hanem a brit, a francia, az olasz és a német sajtó megannyi meghatározó lapja.
Megvagyunk a külföld nélkül is, nem?
A fene nagy forradalmi hevületben könnyű elfelejteni, hogy Magyarország rendkívüli módon függ a külföldtől. Lehet ezt nem szeretni, sőt, akár meg is lehet próbálni ezen változtatni, de ettől a tény még tény marad. Az államadósságunk nagy részét külföldiek finanszírozzák, és ami még fontosabb: az újabb hitelfelvételeink során is elsősorban rájuk számítunk. Legalább ilyen fontos, hogy jelenleg csak a külföldi vállalatokban bízhatunk, ha a gazdasági növekedéshez és a munkahelyteremtéshez elengedhetetlen friss tőkét és know-how-t szeretnénk valahogyan ide varázsolni. Az elmúlt évtizedben a humán szférában történt beruházásoknak pedig szinte teljes egésze külföldi (uniós) finanszírozásból valósult meg: ezek nélkül vidéken egyszerűen nem lennének korszerűen felszerelt iskoláink és kórházaink.
Sőt, tovább mehetünk: az elmúlt húsz évben megtett részleges felzárkózásunk is lehetetlen lett volna a külföld, egészen konkrétan az Európai Unió nélkül. Külföldi vállalatok, külföldi piacok, külföldi kölcsönök és külföldi támogatások híján nem sokkal élnénk jobban, mint a nyolcvanas évek végén.
Egy szó mint száz: nem, nem vagyunk meg a külföld nélkül.
Mi lesz ebből?
Ha pedig ilyen nagy szükségünk van a nyugat-európaiakra, akkor nagyon is fontos, hogy mit írnak, mit mondanak rólunk arrafelé. Mert az ottani tisztviselők és vállalatvezetők is éppen olyanok, mint mi magunk, akiknek a véleményét mindenfajta sajtótermékek alakítják. Semmi jóra nem vezet, ha visszatérően azt olvassák, hogy itt valamiféle Bantusztán épül.
A kormány nagyon veszélyes stratégiát választott, amikor úgy döntött, hogy furfangos megfogalmazások helyett beleüvölti a nagyvilágba, hogy mi igenis magasról teszünk az ő szempontjaira. Félő, hogy így előbb-utóbb egyszerűen le fogunk kerülni a mentális térképükről. Az elmúlt években már egyébként is gyakran előfordult, hogy befektetők és véleményformálók minket nem a többi visegrádival vettek egy kalap alá, hanem a bolgárokkal és a románokkal. Most pedig a kormány nagy csapásszámmal dolgozik azon, hogy ez az európai politikusok egy részénél is így legyen.
Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy az ember olyan forgatókönyveket képzeljen el, ahol a kormány nyugati hiteltelensége hirtelen borzasztóan drágává válik az országnak. Elég egy kisebb devizaválság az EU perifériáján, vagy esetleg egy olyan helyzet, amikor az eurózóna nehézségeit a keménymag egy többsebességes EU kialakításával próbálja megoldani.
Addig hajtogatja a kormány, hogy mi teljesen mások vagyunk, amíg egyszer tényleg elhiszik nekik. Nem lesz benne köszönet.
Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!
Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.